Egyszer egy ember, akit nagyra becsülök, azt mondta nekem:
“Nincs rossz döntès. Abban a pillanatban amikor döntesz, a rendelkezésedre álló összes információ alapján, a legjobb döntést fogod hozni. Az, hogy ez utólag majd jó, vagy rossz lesz az más kérdés. De ott, és akkor, amikor eldöntesz valamit, akkor a legjobb döntést hozod az alapján, amit tudsz.”
1K notes
·
View notes
SLOW FADE
Most olvastam erről egy cikket és elgondolkodtatott.
Slow fade a lassú eltávolodás a szakítás helyett.
Párkapcsolatban, barátságban, bármilyen kapcsolatban.
A lényege a konfliktuskerülés. És, hogy az adott emberben ne dőljön meg az önmagáról alkotott kép, hogy ő jó ember, aki nem okoz másnak fájdalmat.
A drámája: a hosszú bizonytalanság az elszenvedőben, a lassú felépülés, és a felismerés okozta trauma.
Ultraröviden:
a helyett, hogy valaki lezárná a kapcsolatot, elkezd kiszorítani az életéből. Nem vagy sokára válaszol az üzenetekre. Nem reagál a feldobott közös programokra. Nem von be az életébe. És kifelé is megszakít minden kommunikációt arról, hogy közötök van egymáshoz. Elsorvasztja, elszürkíti, elködösíti a kapcsolatot, egész addig, míg egy nap rá nem jössz, hogy el vagy hagyva, ki vagy dobva valójában.
A gyors szakítás fájdalmas, mint letépni egy ragtapaszt. Így is hivatkozik rá a cikk.
A kapcsolat mélységétől függ, szerintem, hogy az ember mennyi idő alatt épül fel egy gyors szakításból. Mennyi idő alatt talál magyarázatokat és sikerül helyreállítani az önértékelését és a bizalmat a világ és más emberek felé.
A slow fade mindezek mellé adja (szerintem) az "úristen mekkora balek voltam" megalázó érzését. Ami sokkal károsabb, mint a gyors szakítás fájdalmai. Mert pontosan emlékszel rá, hogy te még hordtad bele a kapcsolatba az érzelmi energiát, a figyelmet, a törődést, de a másik embernek már nem csak nem voltál az élete közepe, de olyan szinten sorolt hátra, hogy a szereteted utólag szánalmas kapaszkodásnak tűnik a szemedben.
Nem vetted észre, nem jól ítélted meg, nem jól, nem helyesen értékelted a dolgokat, önmagad "fontosságát", a kapcsolat mélységét. Ezekkel mind meg kell birkózni a veszteségérzet mellett. A saját, látszólagos csökkentértékűségünkkel.
Hogy ne legyen egyszerű az élet, ezt tedd párba azzal, hogy a másik ember nem akar elhagyni, csak fel se fogja, hogy mit tesz. Egyszerűen vak a saját individualizmusára. Vak a kapcsolatra mint élőlényre.
Lehetnek-e elvárásaink?
Ezt a kérdést önmagában ki lehetne vesézni.
Bár a felvilágosultságban tetszelgő emberek folyamatosan harsogják, hogy nem lehetnek elvárásaink (amennyiben mások kapcsolatairól van szó), de folyamatosan szenvednek a saját kapcsolataikban a saját elvárásaik kudarcaitól. Valójában vannak elvárásaink, akárminek is nevezzük őket. Az elvárásaink azok a támpontok, amikhez viszonyítva hozzuk a döntéseinket és éljük az életünket.
Elvárom tőled, hogy hűséges legyél, mert a saját hűségem így válik értékké. Elvárom, hogy támogass, mert a saját támogatásom feléd, így válik értékké. Elvárom, hogy őszinte legyél velem, hogy ne vigye el az energiáimat a felesleges védekezés.
Vagy éppen elvárom tőled, hogy "ismersz már" alapon kitaláld a gondolataimat is, toleráld a hangulataimat.
Vannak elvárásaink.
Mások elvárásait nyilván nem annyira szeretjük, a sajátjainkat teljesen jogosnak gondoljuk.
A kapcsolataink értékek. Erre jöttem rá az elmúlt egy évben.
Amíg az anyagi javainkat rendezgetjük, figyelemmel kísérjük az adatokat, igyekszünk jó döntéseket hozni és benne látjuk a jövőnk anyagi biztonságát, addig a kapcsolatainkat valami tőlünk független dologként kezeljük. Mintha nem azokban lenne folyamatosan a jövőnk, az érzelmi életünk biztonsága, hanem csak így jön-megy és a siker mint a lottósorsolás.
Jó kapcsolatok, tartalmas kapcsolatok, érzelmi alapokra épülő szeretetkapcsolatok jobban biztosítják a jövőt, mint a pénz.
Ez ijesztő lehet azoknak, akiknek nincs ilyen vagy nem tudnak ilyesmivel zsonglőrködni. Pedig nem lehet megvásárolni.
Ha gazdag vagy és törődést vásárolsz, a lelked mélyén ott lesz a tudat, hogy nem magad miatt kaptad.
De a kapcsolatok törődést igényelnek. Borzasztó sok törődést. Azok leginkább, amiknek tágak a keretei és se vér se szerződés nem kényszerít bele senkit.
És az érzelmi deficit:
úgy érzed sokat adsz és keveset kapsz vissza.
1. valóban sokat adsz és valóban keveset kapsz vissza
2. a saját segítségedet te magad értékteleníted mások szemében
3. mások segítségét értékteleníted a saját szemedben
4. nem is kérsz segítséget, nem tudják viszonozni
5. elvárod, hogy kitalálják a gondolataidat, tanácstalanok
6. rossz embernek segítesz
7. a segítséged üzleti és nem érzelmi alapú, de a másik ezt nem tudja
8. olyasmit vársz, amit lehetetlenség megadni
9. többnek érzed magad, ha mások a lekötelezettjeid
10. valójában egyenlő a mérleg, mindenki a saját tudása szerint adott.
Most ne kérdezd meg, hogy a fentiek tükrében lehet-e az exed a jóbarátod, mert ezt még át kell gondolnom.
20 notes
·
View notes
Az élet sosem volt és soha nem is lesz igazságos.
Egyesek a boldogságot tapasztalják meg, másoknak a rosszat kell újra meg újra eltűrni.
De tudjátok mi ebben a legrosszabb?
Elvárják, hogy boldog legyél, örülj annak amid van, hiszen másnak ez sem adatott meg. Hát sajnálom, én nem tudom széles mosollyal fogadni azt, hogy az életem a szemem láttára törik apró darabokra.
518 notes
·
View notes
Megpróbáltam továbblépni.
Megpróbáltalak pótolni több emberrel is.
Átgázoltam ezeken az embereken, hátha nem a te mosolyod és szemeid ugranak be majd minden 2. percben, ha velük vagyok.
De igazad volt.
Egyre több emberben próbáltalak fellelni, egyre több kapcsolatban próbáltam a mienk darabjait belelátni, annál jobban zuhantam a mélybe.
De remélem te jól vagy.
41 notes
·
View notes