Az esélytelenek nyugalmával, de ide is kirakom, hátha meglátja, akinek meg kell.
Karaj a szívügyem. Lefotóztam kint is, bent is, nézzétek milyen gyönyörű!
5 éves kan husky. Napok óta sérült szemmel, betegen feküdt egy vidéki hentes boltja előtt, míg végül valaki segítséget hívott. Menhelyre került, ahol rendbe rakták, de a sérült szemét el kellett távolítani. Karaj lett a neve.
Domináns alfa, ha hagyják. Félelmetes kinézete van, mintha a farkas elődök véréből kicsivel több jutott volna neki, de ne engedjétek megtéveszteni magatokat. Ne higgyetek neki, mert kicsit ijedős, mókás társat találtok majd a zord bundája alatt.
Nagyon szeretnék neki gazdát találni, mert gyönyörű állat, messziről látszik, hogy egyénisége van.
Játszott állatvédelmi kisfilmben főszerepet, készült róla portré, mégsem akadt eddig senki, aki hazavinné.
Alapból is nehéz a husky tartása, mert makacs, szökős akrobaták, ezért csak olyan ember mellé alkalmas társnak, aki tisztában van azzal, mit vállal vele. Ha van 2 méteres megmászhatatlan kerítésed beton alappal, szeretsz nagyokat sétálni, túrázni és kell egy mókás, nagyon menő arc melléd, akkor csak rád vár lassan 2 éve.
Remélem valaki rátalál, mert nagyon megérdemli, különösen fájdalmas látni egy kennelben ezt az óriási kalandvággyal és szabadságszeretettel megáldott/megátkozott kutyát.
Vigyétek haza. Vagy legalább csak osszátok meg, légyszi. Köszönöm!
Ha beleszerettél, kérdezz róla az "Együtt az Állatokért" Állatvédő Közhasznú Egyesület - Debrecen-től, minden fontos infó náluk.
Kb egy honapja csak a napi 3-4 ora labdazas meg seta van neki, sok bajom volt, mindegy is, a lenyeg hogy nem volt neki eleg. Lathatoan kell neki a szellemi munka, ereztem hogy el is tavolodott tolem emiatt, es nem is hallgat ram ugy, mint amikor minden nap gyakoroltunk.
Lenyeg a lenyeg hogy ma feladatra labdaztunk, amire azota nem tudtam ravenni amiota elhoztam a menhelyrol. Eleve a labdazas sem erdekelte 3-4 honapig, aztan meg mar annyira hogy ha elokerult a labda semmit sem akart azon kivul. Az en hibam, hogy eddig nem volt turelmem hozza, hisz azert egy borzaszto makacs puli-pumi-mudi keverek, nem egyszeru az elet vele. Ma volt turelmem, es mindent megtanult. Ma mar tud lefekudni, pacsit adni, forogni, meg minden lofasz cirkuszi muatvanyt csinalni akkor is ha a kezemben van a labda. Vagy elotte a foldon vagy akarhol. Es csak akkor megy erte, ha szabad. Nem ugral es nem ugat erte.
A legszebb az egeszben, hogy sose hozta vissza a labdat. Eddig elneztem neki, megdicsertem ha visszahozta, rafogtam hogy terelokutya, addig erdekli amig mozog, ha nem hozza hat nem hozza, ennel nagyobb baja sose legyen. Viszont ma egy ora gyakorlas utan elkezdte visszahozni. Mert varta a kovetkezo feladatot es szeretett volna meg tanulni.
Meg a gazdinak jaro levezeto froccs alatt is ugy figyelt mint a kisangyal:
Csodalatos dolog egy kutya. Foleg egy mentett kutya. Mi a faszt csinaltam amig nem volt kutyam?
Isten hozott a csalàdunkban Youki ❤️😍🥰 Köszönjük @azujkutyad menhelynek ezt a kis tündért 🥰❤️ induljon egy hosszú barátság, társ és út kezdete ❤️❤️ #fogadjorokbe #mydog #mylove #love #youki #bestfriend #welcome (helyszín: Óbuda, Budapest, Hungary) https://www.instagram.com/p/CAkBv19lO-M/?igshid=vaoz6q2rjnj4
A hétvégén az audi munkatarsai Győr es Győr környékén önkénteskedtek. Én az állatmenhelyre mentem el segíteni. Szívszorító látvány volt nézni a kutyusok és cicusok bánatos tekintetét. Most egy napig örülhettek, simogatták őket, kaptak finom falatot és elmehettek sétálni. De a többi napon nagyon magányosak. Sajnos nem vagyok olyan helyzetben hogy örökbe fogadjak (pedig legszívesebben mind hazahoztam volna :( ) de megfogadtam, hogy meg fogom látogatni az állatokat, hiszen egy pár perces sétálnak is úgy örülnek :'( 🐶🐕🐱🐈 #audi #audionkentesnap2018 #freiwilligentag #allatmenhely #kutyuskak #cicusok #fogadjorokbe #mindenkinekjarmegegyesely (helyszín: Gyor) https://www.instagram.com/p/Bn0UBZYAHUT/?utm_source=ig_tumblr_share&igshid=jz8loezngv4p
szolgálati!!! tessék adományozni! továbbá várnak ideiglenes gazdikat, akik megmentik őket a fagy elől, míg végleges gazdit nem találnak nekik. insta és fb: fogadjorokbe
Sziasztok! Ismét egy nehéz feladat, de bízom benne, hogy megbirkózunk vele! A képen látható (nagyrészt) fekete cicalány neve Pindúr, még nincs 1 éves sem. Jelenleg megmentője és ideiglenes gazdija fürdőszobájában tölti a napjait, immár fél éve. Segítsünk neki állandó gazdit találni.
Nagyon fontos információ Pindúrral kapcsolatban, hogy FeLV+ kiscica, ezért a szokásosnál is fontosabb, hogy megfelelő, felelősségteljes gazdit találjon. Olyat, aki a betegsége ismeretében is vállalja Pindúr cicát, ismeri ezt a betegséget (vagy megfelelően tájékozódik róla előre), és vállalja az ezzel együtt járó teendőket.
Itt kapcsolatba lehet lépni az ideiglenes gazdival, illetve további képet, videót lehet látni erről az aranyos cicalányról. Persze ha nekem írtok közvetlenül, továbbítom neki én is szívesen.
Néhány információ még Pindúrról az ideiglenes gazdijától, az Instagramja alapján:
“Mikor rátaláltam Pindurira, fele akkor volt, mint a testvérei. Csupa csont és bőr. Hazavittem, és az állatorvos segítségével sikerült belőle egészséges cicát varázsolni. A fürdőszobámban lelt új otthonra, mivel már volt egy macskám otthon. Többszöri bizonytalan eredményű teszt után kiderült, hogy felv+.
Nem volt más lehetőség: maradt bezárva az ablaktalan fürdőbe. Mozgástere annyi, hogy fel-le tud ugrálni a mosógépről és a wc-ről felváltva. A legtöbb menhely nem vesz be felv-es vagy fiv-es cicát. Vagy elküldenek vagy nem is válaszolnak az e-mailre. Gazdát önerőből eddig nem sikerült találni.
Kérdezősködtem, Insta profilt, még Tindert is csináltam neki, ahol valaki jelentett és le lettem tiltva. Pinduri jelenleg életerős és vidám cica, aki sokat mozogna. A sok vitaminnal és immunerősítővel alig kimutatható szervezetében a vírus. Albérletben lakom és az én szintén utcáról mentett cicámmal már így is tilosban járok. Mellettünk még lakik velünk egy nyugdíjas kutyi is.
Ez az állapot már nagyjából fél éve fennáll, és mind megszenvedjük. Pindurinak van kiskönyve és megkapta az oltásokat is. Ha bárki tudna neki egy helyet biztosítani, kérem, jelezze. Ittlétével az egy éves cicám egészsége van veszélynek kitéve és a fedél a fejünk felett.“
Végre ma volt kedvem és időm a két hete tervezgetett cosplay projektre , erre valaki belefekszik a közepébe és hátráltat a munkában 😀😅. Amúgy kényelmes fekhelye van a másik szobában, de mind1 ,☺️ . Just wanted to start the work on my new #cosplay project but then this happened... she has a very comfy bed mat in the other room , but if doesn’t matter ... ☺️ . . . #fogadjorokbe #fogadjörökbenevásárolj #angolagár #greyhound #greyhoundsofinstagram #sighthound #suzycica #cicakutya #kanapékirálynő #sofaqueen #cosplaygirl #hungariancosplayer #mondocon #greyhoundlife #adoptdontshop #adopteddog #dontshopadopt (at Zugló) https://www.instagram.com/p/CKZtB1EBP6E/?igshid=1uraj39h97th8