#fura dolgok

[mirabellomonferrato]

Megérkeztünk

Reggel 7-kor elindultunk és este 7-kor megérkeztünk Camagna-ba. Mirabellótól (ahol a ház van) 12 km. Itt foglaltunk szállást, napi 20 ezerért hármunknak, egy kis lakást. Este még jártunk egyet a városkában (vagy mi a szösznek lehet nevezni ezeket a településeket, amik picik, 500-an laknak benne, viszont kompaktak, minden van, és fura lenne falunak nevezni, pedig mérete alapján az) Van egy ilyen szépséges templom, az erkélyemmel szemben:

1200-ban építették, aztán többször lebontották, átépítették, van benne valami szokatlan, talán a sok átépítés miatt. Konkrétan nem tudtam eldönteni, hogy tetszik-e nekem vagy nem :D Nyilvánvalóan hiányzik belőlem a képesség, hogy leboruljak valami előtt csak azért mert híres vagy akár azért mert régi, de pláne mert mondjuk múzeumban van. Tisztelet van bennem, és az évszázadok-ezredek-milliók nyoma a sírásig meghat. Végül úgy döntöttem, hogy tetszik, mert valahogy nagyon fura és érdekes.

Sant'Eusebio-templom amúgy. Az utolsó újjáépítés 1885-ben kezdődött és 1890-ben fejeződött be.  Akkora bazi nagy, hogy teljesen érthetetlen egy ilyen pici településen. A hozzáragasztott egyéb épületekkel, amik meg ma már lakóházak, teljesen érthetetlen formájú komplexumot hoztak létre. Érdekes nagyon!

A kapuja. Gyönyörű, csakhát senki nem itt megy be. :D Egyébként éppen mise volt amikor megérkeztünk és az egész faluban hallani lehetett a kórust. Aki itt nem tér meg, az sehol. :D Nade van még itt más érdekes is. :) A templom kapujával cirka szemben levő házon egy lekopott Mussolini idézet. Hogy ezt senki sem gondolta eltüntetni, ez fura.

Random kapuk, én imádom! Ha még a gyönyörű tompazöld színe is látszana...

És egy gekkó egy kapun...

"„ Culieta ”, Olaszország egyik leghosszabb és legszebb falfestménye" -- aki ezt írta, azzal nyilván nem egyezik az ízlésünk falfestmény tekintetében, meg ott van pár freskó, ugye... Helyi híresség, hogy ezt a borzalmas betonszörny támfalat befestették ilyen kétes értékű de mindenképpen érdekesebb festménnyel... Miért kétes értékű? Nem tudom, bennem ütköznek dolgok ilyenkor. Az érdekes, a jó, a szép meg az értékes illetve a felkavaró, ez mind jó dolog, de ha bennem megjelenik a nem tudom ez valahogy őőőő... valahogy... izé... érzés, akkor az nekem kétes. Maradjunk az érdekesnél. Mert mindenképpen érdekes!

Azt írják (nem magamtól vagyok okos ezekben, én is olvasom meg kikeresem olasz oldalakról, aztán próbálom a fordítást is rendberakni) a cím egy nagy, legendás kő nevéből származik, amely képes előre jelezni az időjárási viszonyokat. Állítólag szándékosan mentek hozzá a gazdák megfogdosni, mert ha nedvesnek találták, másnap esni fog, és ezért a szénát takarás alá kellett rakniuk; különben jó idő lett volna és ezért rendes foglalkozásoknak szentelhették volna magukat és a kocsisok elindulhattak volna. 

Amúgy meg még rengeteg dolog egy ilyen falatnyi városban is, szép, szép, imádom, sírok-nevetek, nem tudom mikor fogok kiszeretni abból, amilyenek a házak, ahogy folyton elém bukkan valami érdekesség, hogy bármerre nézek, a következő dombon újabb templom, vár, kastély, település és közte a zöld.

Állítólag vannak itt valami földbe vájt borkatakombák is, de nem biztos, hogy megnézzük. Majd egy más alkalommal. Majd a csávómmal eljövök borozni :D A méz jobban érdekel, mert állítólag Camagna méz nagyhatalom. Sosem fogom tudni fotón visszaadni az érzést.

itt bármerre nézek, minden egy festmény. Jó vagy nem annyira, naiv vagy professzionális, kavarog minden benne, és ez meg jó, nagyon jó! :)

Ma van 08-02. Délután 3-kor írom alá az adásvételit.

[csacskamacskamocska]

Breadcrumbing

Egészen addig nem hiszed el, hogy létezik narcisztikus forgatókönyv, amíg nem látod legalább kétszer. A második ismétlődésnél csak fura dezsavű érzésed van, a harmadiknál már az, hogy: nem-hiszem-el-ez-tényleg-létezik!

A narcisztikusnak szüksége van forrásokra. Elsődleges forrásra és másodlagosra, biztosítékokra, hogy ha átmenetileg vagy végleg megszűnne a figyelem és a rajongás az irányába, (vagy gyűlölet, neki mindegy), akkor legyen mihez nyúlni. Mindig több vasat tart a tűzbe, de ezek nem nyílt dolgok. (aki nem járatos a témában, azoknak mondom, hogy az emberek nyíltak a kapcsolataik, barátságaik, emberi viszonyaik tekintetében. Szívesen felvállalják, megnevezik, egyértelműek és őszinték. A narcisztikus titkolózik, kavar, összeugraszt, elbizonytalanít, de ezekben a dolgokban te leszel a hülye, mert ő megindokolja, megmagyarázza, hogy miért van igaza. Mindig igaza lesz, mert logikus, és mert ismeri a gyenge pontjaidat.)

A vágy A narcisztikus horgokat dob be. Egyes kutatók azt mondják, hogy az erős, érdekes emberekre vadászik, mert őket "tönkretenni" élvezetesebb, erőteljesebb és hosszabb ideig ad izgalmat, de más kutatók szerint elsősorban az empatikus emberek vannak veszélyben mert ők könnyebben manipulálhatók. (itt mindenki felhörren, hogy na, ő nem! De ez a baj, hogy azt gondoljuk, hogy nem. Pedig de. Manipulálhatóak vagyunk.) A vágy: neki hogy hiányzik az életéből vagy a jelenlegi párkapcsolatából valami. A gyengédség, a csókolózás, az ölelés, összebújás, amikor megkenik egymásnak a reggeli vajaskenyeret, stb, stb. Sosem a szex. Az túl konkrét és nem a megfelelő emberek akadnak a horogra.

A segítő Azért lenne jó, ha Valaki (valójában neked szól) lenne neki, mert akkor támogatná őt, megtenné neki, kvázi segítene rajta/neki. Ez már kicsit célzottabban támadja a jószándékú, segítőkész embereket. Ha lenne valakim, akkor könnyebben emelnénk együtt a lófaszt a magasba. Vagy ő biztos segítene kontroll alatt tartani "valami tevékenység"-et.

A magány Egyedül fogok megdögleni. Már megírtam a végrendeletem, úgy sem lesz soha senkim. Ha infarktust kapnék, azért döglenék meg, mert senki nem keresne napokig. Én nem beszélek, beszélgetek senkivel Nincsenek barátaim. Nincs senkim.

Ezzel a három dologgal már biztosan van kapása. Érzelem és feladat, az összes empatikus megmentő már horogra is akadt, már csak a válogatás jön.

A narcisztikus nagyon jó emberismerő De nem úgy, ahogy mások, az ő fejében egy exceltábla van, amin kizárólag a gyenge pontjaid és a hibáid vannak felsorolva.

Szerelembombázás Érezni fogod az egymásra hangoltságot, az elismerést, a megerősítést. Nagyszerűek, okosnak, kivételesnek fogod érezni magad. Soha senki nem értette meg őt úgy, ahogy te. Sajnos az exe egy hülye/őrült. (aki ezt csinálta meg azt – ezzel bebiztosítva, hogy ezeket soha ne tedd/ne várd, akkor se, ha ezek amúgy alap dolgok).

Leértékelés Na, azért álljon meg a fáklyásmenet! Ő azért okosabb, ezt azért tudd, azért te ezt meg azt sem csinálod jól. Csak azért mondja, hogy fejlődj. Még olyan szakmai dolgokban is leértékel, amit évtizedek óta tanulsz/művelsz. Amiben korábban akár tanácsot kért tőled vagy elismerte a nagyszerűségedet. Lehobbizza, devalválja az összes tevékenységedet a cipőkötéstől a freskófestésig. Mindent.

Morzsázás Én összezavarásnak neveztem eddig, de a morzsázás nagyon jó kifejezés. Időszakos megerősítés a szakmai megnevezése. Random kapsz dicséretet/megerősítést és ezzel függővé tesz. Mert a szerelembombázás alatt az égben jártál, a leértékelés alatt a pokolban és a morzsázás alatt az életedet kitölti, hogy valahogy visszakerülj a szerelembombázás eufórikus állapotába, és mintha ennek az útját jelölné ki, amikor dob valami érzelmi alamizsnát. Majd mindjárt jó lesz... így kell csinálni, és akkor jó lesz minden. De ugyanaz a dolog két nap múlva felháborodást, hisztit kelt. Ugyanaz a dolog. Amikor ki akarsz szállni, dob egy nagyobb morzsát.

Hitegetés A morzsázással párban a hitegetés megerősít abban, hogy van mire várni, csak alkalmazkodnod, változnod kell, és akkor majd lesz minden. Elviszlek ide meg oda, majd együtt ezt meg azt csináljuk, jó lenne majd..., csak veled tenném/csinálnám, most nincs időm, de majd... Ha rajongsz a búvárkodásért, akkor a körül forog a hitegetés. Ha lószart gyűjtesz vödörbe, akkor a körül. Mintha egy közös álom valósulna meg, majd hamarosan.... Csakhát, soha. De te ezt nem tudod. (eldobás és hoovering (visszaporszívózás) ezt most nem fejtem ki, annyit csak, hogy a narcisztikus addig rángat, amíg el nem vágsz minden kapcsolatot vele. Mert minden kapcsolatát örökre használja a céljaira)

Ha látod is a forgatókönyvet, akár ismered az áldozatot, ne szólj neki. Ott, ahol ő van, amiben ő van, ott nincs értelem. Nem hinne neked. Csak azt bizonyítanád, hogy az exe egy őrült. Minden tetted bizonyítja az igazát. MIND.

Hogy miért? Mert ezeknek a dolgoknak egy része valami módon normálisan is megjelenik a kapcsolatokban. Az ember magányos, vágyakozik, elképzel, elgondol dolgokat. A kapcsolatok először a megismerésben vannak, a "te is én is" időszakban és a kapcsolatokat építik a közös tervek, közös jövőkép. A kapcsolatokban őszinték vagyunk, megmondjuk, ha valami nem tetszik, ha változtatni szeretnénk. Néha jobb, néha rosszabb napokat élünk meg együtt. Alkalmazkodni és várni is kell.

Miben különbözik akkor? Egy nap arra jössz rá, hogy az egész életed a narcisztikus körül forog. Várod, hogy jelentkezzen, várod, hogy örüljön, várod az elismerését, összetör a vita, a nézeteltérés, alakítod magad, hogy neki megfelelj, kontroll alatt tartod magad, nehogy lebasszon valamiért, elbizonytalanodsz a saját értékeidben, közben akarod, hogy végre igazán jó legyen vele, ahogy volt valamikor és amivel kecsegtetett és aminek te vagy az akadálya. Csak te.

És most azt gondolod, hogy ez veled nem történhet meg. Ha olvasod ezt a blogot, akkor de. Akkor te empatikus, érdeklődő és támogató típus vagy és ezeken keresztül manipulálható egy narcisztikus számára. Ott van melletted. Most várod az üzenetét.

[konyvekkozt]

Nem ígértem rózsakertet - csak azért emelem ki a címet, mert nehéz lehet elolvasni

ez a könyv zseniális! szerencsém van, több jó könyvet olvastam már idén, de a legjobb háromban szerepel

a történetben Deborah-t ismerhetjük meg, aki 16 évesen pszichiátriára kerül. lehetne ez egy szomorú történet vagy egy olyan, amitől az ember kellemetlenül érzi magát. de nem az!

Deborah egy külön világban él, ami szépen lassan átveszi a mindennapok felett az uralmat. a k��rházban elvállalja az esetét egy pszichiáter. a közös munkára utal a könyv címe, ugyanis a terápia nem könnyű, sőt, van, hogy annyira kemény, hogy zárt osztály lesz a "következménye"

a könyv azért különleges, mert úgy mutatja be Deborah saját világát, hogy az mindvégig olvasmányos, miközben bepillantást enged egy pszichiátria mindennapjaiba, belső viszonyaiba. nem szenzációhajhász, nem sok, viszont nagyon igaz és valós, élettel teli. s bár nem teljesen, de képet kapunk Deborah családjának megéléséről is, s arról, milyen terheket tettek akaratlanul is a lányra, s hogy viszonyulnak a kórházi kezeléshez

a legkülönlegesebb az, hogy a szerző a saját élményeiről ír, arról a három évről, amit pszichiátrián töltött

akárhol hagytam félbe az olvasást, mindig zökkenőmentesen tudtam azonnal felvenni a fonalat újra, s ez az írásmódot dicséri. akármilyen fura, hogy egy ilyen témájú könyvet ennyire élveztem, mégis kiváló választás volt a valenciai útra

azért is fantasztikus ez a könyv, mert elgondolkodtat. régóta foglalkoztat a felépülés kérdése, s itt nagyon jelen van. nem csak csodás fordulat formájában, hanem megküzdésként, magában hordozva a visszaesés lehetőségét, s az újabb és újabb felállást. és benne van az is, hogy meg kell találnunk a dolgok helyét az életünkben, akár a démonok vagy a saját világ szereplőinek helyét is. és pont ettől olyan ez a könyv, ami az első oldaltól az utolsóig leköt: mert nem adja könnyen a válaszokat, nem hagyja ki a nehéz részeket

[nitta86]

Ez tök érdekes, de arra jöttem rá, hogy kicsit zavar, ha mások a testükről, mint valami tőlük, a lényüktől külön dologról beszélnek. Persze ettől még elfogadom, met toleráns vagyok, meg ez tipikusan olyasmi, amit mindenki máshogy fog fel. Az tűnt fel, hogy jógán nagyon zavart mikor azt mondták, hogy nem vagyunk azonosak a testünkkel. Akkor mivel lennénk azonosak mégis? Meg volt, hogy egy önsegítőkönyvben is fura volt nekem, mikor a testünkkel kialakítandó egészséges viszonyról beszéltek. A testem én vagyok, nem szükséges vele semmilyen viszonyt kialaktanom vagy harmóniába kerülnöm, mivel én egy egység vagyok. Majd csak akkor fogadom el, hogy van külön test és lélek vagy tudat, mikor majd ott tart a tudomány, hogy le lehet tölteni a tudatunkat, hogy a testünktől függetlenül tovább éljen. Amíg ez nem történik meg, addig értelmetlen ezeket akár gondolatban is elválasztani.

Ami még zavarni szokott de szintén elfogadom, mikor emberek arról beszélnek, hogy az életnek egy konkrét célja és értelme van. Szerintem alapvetően nincs neki, de az ép eszünk megőrzése érdekében ettől még keresünk értelmet a káoszban, de amit találunk az nagyrészt illúzió, bár néha van valóságos része, pl. szerintem egymás segítése paradox módon úgy is értelmes cél, hogy különben minden értelmetlen, a létünk is. De teljesen megértem, hogy mások miért szeretik hinni, hogy ezek konkrét és valóságos dolgok, és szívesen meghagyom őket ebben a hitben, csak ne magyarázzák ezt nekem enyhén kioktatóan, mert zavar.

[angelofghetto]

el Budapest

Budapestről elköltözni, és visszamenni... (?)

Megtudtam, hogy vidéken a helyi lakosság fogadásokat köt a betelepülő gyüttmentekre, hogy meddig bírják, ki mikor menekül vissza a nagyvárosba.

Fura dolog ez. Életem 90%-át a Nagykörút 1 km-es körzetében éltem le: ott laktam, tanultam vagy dolgoztam. Visszalátogatni a belvárosba olyan, mint egy osztálytalálkozó: a dolgok ugyanolyanok is, és másmilyenek is. Minden sarkon egy emlék.

Bemenni a városba halvány kis csalódás. Az idegességet szeletelni lehet: mindenki feszült, mindenki rohan valahová, képes egy autó alá beszaladni, csak hogy elérjen egy villamost, pedig három perc múlva jön a következő. Egy csomó kedvenc boltom bezárt, más ismerősök is elköltöztek, a régi lakásunkat szétverték és átalakították, húztak rá még egy emeletet, és nyilván kiadják turistáknak, de már nem érdekel. Eszméletlen mennyiségű ázsiai arc jön szembe a forgalmas helyeken, és szemmel láthatóan nem átutazók, ők itt élnek.

Még mindig szerelmes vagyok a városba, de már nem úgy, mint régen. Olyan ez, mint szakítás után: nem az után érzek kicsit fájó vágyakozást, amivé most lett, hanem amilyen akkor volt, mikor egymásba szerettünk.

[streetwombat]

Ismét fontos dolgok: Tina Turner - I Don't Wanna Fight.

'93, Tina 54 éves, és elmondja. Hogy mi van egy párkapcsolat végén. Elveszítettük, és már soha nem jön vissza. Erősebbek leszünk? Nincs rá garancia. Kinek volt igaza? El kell engedni, nem lehet a múlton függeni. Ezek megtörténnek, nem lehet keserűnek lenni.

Lulu írta (aki a 'The Man With The Golden Gun' James Bond filmnek is írta a címdalát...), eredetileg Sade-nak, aki valamiért azt gondolta, ez Tina száma, és átküldte neki. A mix Chris Lord-Alge, aki Tina legtöbb albumában benne volt, a Single fotósa pedig nem más mint Peter Lindbergh volt. A clipet Peter Care rendezte - Tina, R.E.M, Depeche, és Roy Orbison - I Drove All Night... Mind szép.

Cover-eket szoktam a fontos dolgokhoz rakni, most nem.

Mit is mondhatnék: Don't care now who's to blame I don't really want to fight no more This is time for letting go

Fura, de múlt pénteken volt egy hasonló gondolatom, egy már réges-régen elengedett dolgon. Tina már megmondta jóval korábban, igaza volt.

[nemenyiarnold]

oke szoval. egy ket arnold fuggetlen plot amit nagyon utaltam.

gabor nagyapja omfg. van valami elkepesztoen tenyerbemaszo stilusa reniek osztalyanak, hogy az osztalytarsuk, akiket 4 ev ota leszarnak, hirtelen meghal a nagyapja es betagadjak a tanulast mert megviseli oket. igazabol ez csak geci kamu nekem? 3 honapja azt is leszartatok, hogy ki az a gabor, most meg ennyire megvisel titeket egy halalhir ami semmilyen mertekben nem erint? ez inkabb csak az hogy en akadeskodom, de az a masik, hogy 18 evesen nem igazan, vagy ennyire megrendito egy atlagos 18 evesnek a nagyszulo halala. en csak azt tudom es abbol tudok kovetkeztetni, amit laura leirt. a nyolcas kotet elott egy betu nem volt arrol, hogy esetleg gabor kozeli kapcsolatot apol a nagyapjaval. es itt ez nem az hogy “maganakvalo” vagy ilyesmi!! ha legalabb a hetesben ilyeneket mondott volna gabor, hogy jacques es o most a nagyapjaval elnek vagy BARMI, TENYLEG BARMI! akkor jobban el tudtam volna ezt fogadni.

igy viszont reniek csak iszonyat opportunista es boundary nelkuli osztalynak latszanak. (ami amugy igaz lol)

gabor nagy ballagasi beszede igazabol engem annyira nem erdekel az hogy “wahhh a mr orealy es mr durand miert nevetett amikor nem is erthettek!!” meg hasonlok. amirol beszelni szeretnek, az az, hogy a szerencsetlen edinanak egy kibaszott ballagas se jutott ebben a mocsokverte iskolaban.

“edina nagyon nagy kurva!!” 1) ez nem igy mukodik. ha akar le is fekudt volna az egesz iskolaval, akkor sem erdemli meg, hogy ez koznevetseg targya legyen. ez olyan dolog amirol meg nagyobb tarsasagban is viccelni elegge genya dolog lol. de az, hogy a kozelihozzatartozoi elott? man.

2) edina sosem volt “kurva”. belemehetnek most olyan dolgokba, hogy sex positivity vagy akarcsak alapveto tisztelet embertarsam fele. de konyorgom, annyirol van szo, hogy edina kb 2 hetenkent mas fiuval fogott kezet vagy ment moziba lol.

ez annyira, de annyira nem tetel. vagy lehet hogy csak en gondolom igy? nyugodtan lehet nyilt diszkusszio! de ha leiner jobb iro lenne, akkor akar azt is le tudta volna irni ugy, hogy gyerekeknek nem tunik fel, csak tiniknek es fole. de nem annyira jo iro.

az szjgt mindenki utalja renieken kivul

karcsi iskolai zaklatast el at nap mint nap ami testi epseget fenyiti, kata nyiltan mondja, hogy nem szereti az osztalyat, kitti szinten. reni imadja leirni, hogy az a-sok milyen eroltetettek es hogy a ballagason fanyalognak mert ok nem tudtak “olyan jok” lenni mint reniek osztalya. arnold elment testveriskolaba. arnold inkabb kikoltozott franciaorszagba 16 evesen. es meg is ertem.

es amikor errol beszelek, sokszor kapom, hogy miert kattogok ennyit egy egyszeru es buta konyvon mar mar tobb mint 10 eve. nem szeretnek belemenni a tulzottan szemelyes reszletekbe, igy inkabb kivonnam magamat az erzelmi reszerol. lehet egyszer beszelek rola, de ki tudja.

azert kattogok ennyit rajta, mert leiner laura az egyik, vagy talan a legnepszerubb magyar coming of age iro. es ugy tenni, mintha a kozonsege nem altalanos es kozep iskolasokbol allna fokent? konyorgom, hadd kritizaljam mar azokat a konyveket, amik formaljak a gyerekek ertekrendjeit? lol.

azzal nincsen az egvilagon semmi baj, ha elolvasod (es szereted!) leiner konyveit, amig mas dolgok is erdekelnek.

leiner olvasoi tulnyomo tobbsegben csak leinert olvasnak.

leiner szereti azt irni, ami ot erdekli. ezzel megintcsak nincs baj - de leinert a fura, bunkozo csavok erdeklik, akiknek amugy “aranybol” van a szive, amit egy nagyon, nagyon rossz dolog atadni a legbefolyasolhatobb lany demografianak.

es meg szarul is ir.

[nehezlaberzesnem]

Kedves te!

Az egész csak egy fura kis játéknak tűnt amibe bele mentem. Megígértem magamnak sose leszek olyan amilyen voltam, akin átgázoltak.

Aztán jöttél te. Te aki annyira tisztán látott mindent és annyira türelmesen nyalogatta a kis sebeimet.Döntés képtelen voltam és téged ez sem érdekelt. Rám írtál, nem is úgy indult nekünk ez az egész sőt… amire észbe kaptam csak már nap mint nap beszéltünk és a mindennapjaim része lettél.

Nem tudom mi a rosszabb, az hogy megszerettem a személyiséged, vagy pedig az hogy 2 hónap alatt olyan élményeket kaptam amit akkor abban a pillanatban nem is gondoltam.

Féltem minden érzelemtől egyszerűen csúnya kijelenteni de nem szerettelek de szerettem veled lenni, sokáig így volt ez. Amikor először kiejtetted egy rövid telefonálás közben azt hogy “szeretlek”. Köpni nyelni nem tudtam hisz ez nagyon nagy szó számomra, nem tudtam neked ezt viszonozni akkor abban a pillanatban. Sokszor mondtad nekem utána, és egyszer amikor alváshoz készültünk megint azt mondtad “szeretlek” hosszú gondolkodás után aznap este én is kimondtam neked. Félve, de kimondtam. Annyira gyorsan, de még is lassan történt minden. Kicsit mérges vagyok de egyben hiányzol, az ember nem is gondolja akkor ott hogy mennyire a mindennapjaiddá válik egy ember. Mindennap ahogy a vonatról leszálltam már hívtalak is nehogy el aludj, mióta nem tudok rólad mindennap az van a fejemben “remélem nem aludt el!” Nagyon apró dolgok de az hogy ha elmegyek a Gimipark előtt te jutsz eszembe. Közös cigik. Az igazi de igazi beszélgetések, bármi de bármi bajunk volt akar lelkileg is megtudtuk beszélni és azt érzem azt az ember vesztettem el aki megértette ki vagyok én!

Úgy éreztem menni fog nem lesz baj, el engedlek és megy tovább minden. Az elején egész jól ment… barátokkal voltam, mindig próbáltam jól érezni magam de egyszerűen azt veszem észre jól vagyok és csak rá nézem valamire te jutsz eszembe róla. Ha meglátok egy macskát csak az jut eszembe “ neeezd egy cicó”. Vezettem, besötétedett és felnéztem az égre. Gyönyörű csillagos volt, és az volt a fejembe hogy megint egy ígéret amit nem kaptam meg “nyáron majd kimegyünk és nézzük a csillagokat”. Ez hol marad? Rengeteg minden kavarog a fejemben, mondtál dolgokat és azok mind igaznak tűntek… hol rontottuk el? Mérges vagyok és az agyam állandóan forog,gondolkodik. Vajon mi lehet veled? Megy tovább minden ahogy eddig volt? Néha eszedbe jutok?

Az a találkozásunk van a fejemben amikor elmentem hozzád, és akkor megcsókoltál olyan érzelmes volt. Élveztem, jól esett… csak azért egy szál papucsban,kabátban kijöttél hogy beszéljünk. Ne mondja nekem senki hogy nem okkal volt. Ha nem voltál velem sem érdekelt mert tudtam teljesen mindegy akkor is itt vagy. Közös élmények, bulik, vagy az amikor elmentünk az első bulira és könyörögtél aludjak ott. Nem akartam, de annyira szépen kérleltél hogy ott maradtam. Karácsony ami szerintem nélküled élhetetlen lett volna, most éppen az van meg hogy nálatok a kanapén milyen jót nevettünk vagy csak az hogy ugyan ott feküdtél és nézted ahogy babázom. Azt éreztem te is igazán szeretsz. Újra es újra az játszódik le én valójában tudom mit szúrtunk el és miért, mind a ketten jól tudjuk. Elhidegültünk, én rád hagytam. Te pedig nem is próbálkoztál.

Ahogy telik az idő nem jobb, hanem csak rosszabb. Mindent megadnék azért hogy még egyszer utoljára halljam azt hogy “szio babó” ahogy mondtad nem csak egy átlagos szó volt. Én veled tényleg eltudtam volna képzelni. Dühös vagyok ezt mondja az eszem. Dühös vagyok mert nem lehet igaz hogy ez minden csak kamu volt. Nem lehet az igaz amikor csak össze bújva meséltünk az nem jelentett semmit,vagy az hogy sokszor szerettél volna velem lenni. Lehet kicsit keményebbnek kellett volna veled lennem? De annak meg mi értelme!? Hisz nem tettel semmi olyat,ha pedig igen azt szóvá tettem. A barátaim körülöttem nem értik mik ezek “macs” “Sás” “tiszakécs” de nem is jut eszembe csak amikor valaki kiejti a szót és csak mosolygom magamban mint valami bolond mert az a te rossz vicceid köze tartozott.

Sok mindent nem tudok és nagyon jól tudom hogy el kellene engedném téged és nagyon azon vagyok esküszöm de egyszerűen nem tudlak. Barátaim körülöttem csak látják valami baj van és egyszer megszólalt az egyik “Basszus nagyon megfoghatott valamivel, ilyenkor már rég túl vagy”

Igen, ez így volt sose tartott sokáig de valahogy téged nem tudlak. A szakítás sem volt egyszerű annyiszor vissza húztál,együtt sírtunk. Meg akartalak csókolni és legszívesebben könyörögtem volna neked, “kérlek ne menj el” de tudtam teljesen felesleges lett volna. Én csak annyit tudok nem többet hogy minden egyes nap azon reménykedem neked is faj egy icipicit legalább az hogy én nem vagyok, tettem annyit az életedhez hogy eszedbe jussak. Az elengedése most nem megy, sokmindent tapasztaltam, sok minden volt ami megtörtént. De te vagy az az ember aki akkora nyomot hagyott hogy beletudnék pusztulni. Remelem jól vagy.

[newlifeprojects]

gyokerkezeles reviziot csinaltunk, egeszen kozelrol neztem, ahogy a guttaperchak szakadnak ki a csatornabol, erdekes modon szurkek voltak, es ahogy haladtunk, egyre vekonyabbak voltak es egyre tobb elhalt idegszovet-darab es vele genny jott ki, mintha peneszes lett volna, csodalkoztam hogyan rakhattak bele ennyi guttat es plane minek, gyakorlatilag csak egy nagy ureg volt a fog. a is figyelte, teljesen kesz volt, mikozben en csillogo szemekkel es csodalattal qkommentaltam egy-egy undoritobb reszletet. gezlapot kertem, hogy azzal huzzam le a csipeszrol a csikokat. aztan jott egy vekony kis no, akinek valami fura egyeni kanallal kellett ketfazisu lenyomatot venni, de ugy, hogy a csontkonturok os latszodjanak, mert rekonstrualni kdll majd, mivel egy darabot eltavolitottak a maxxilaris nyeregbol. a ketfazisuhoz eloszor egy szurkeskek attetszo masszatt kellett kikeverni attetszofolyekony anyaggal, ami egeszel suru lett es rozsaszin, allagra a xylostanra emlekeztetett. nehez volt kenni, de pont eleg lett a kanalba. aztan jottek az en fogaim, magyarazon a dokinak, hogy meg mindig nem az igazi a harapasom, es hogy melyik az az allas, amiben kenyelmes, valamiert le akarja szedni mar a keszuleket, de en kerem, hogy meg ne, mert neg egy csomo minden nincs a helyen. aztan snitt, es valami folyoson futunk, foldalatti metrorendszer, es egy hatalmas csoszeru, duplafalu anyagot huznak a szerelvenyekre, majd ezt felfujjak. eloszor azt gondolom, hogy valami biztonsagvedelmi oka lehet, de aztan kiderul, hogy ez egy specko kocsimoso es sugarhatastalanito vedelem, de azert el kell hagynunk az uregrendszert. husnak kinezo vegetarianus talakbol kell valogatni, van koztuk marhanyelv, disznoful, marhasziv,, oldalszalonna-darab, es hasonlo, egeszen husnak kinezo dolgok. minden nap egyet lehet valasztani majd. de elotte ossze kell gyujtenem a tanyerokat, es valamiert szegyennel kevert duh kavarog bennem, meg tudom csinalni, akkor is, ha legalabb harmincot tanyert kell egymasra raknom es valahogy elegyensulyoznom vele, mindenki nez, de senki nem hajlando segiteni benne, bar nem kerem, de latszik, hogy kinlodok.

[csacskamacskamocska]

Különös igazság

Volt ma egy beszélgetésem a főnökömmel. Fura kapcsolatban vagyunk. (nekem minden kapcsolatom fura nekem) Bemegyek hozzá, gyerecsak, ülj le. Leülök, jó érzés, baráti. Mondom neki, hogy fáradtnak tűnt az értekezleten (kétes nyitás az ilyen szarul nézel ki mi van, de azt is szoktam neki néha mondani, hogy jól néz ki, életvidáman) Ja, fasz kivan, fáradt, válik, szokja az új lakást meg az egyedüllétet, és a barátnője is megint szakított vele (ez később fontos lesz) és mondja és mondja. Néha próbálok hozzáfűzni valamit, hogy nekem se valami jó most... De nem érdekli, ahogy engem sem érdekeltek a pszichológusom sajátéletes hozzáfűzései. Csak róla van szó. Örül, hogy mesélhet, gyógyul közben. Hát jó, akkor csak róla van szó. (amúgy mindig csak róla van szó és engem érdekel is az élete, hogy ő hogyan oldja meg, hátha máshogy mint más. Olyan kedvesen történik ez, hogy róla beszélgetünk, tényleg csak egy pszichológus venné észre, mennyire egyoldalú. Egy nagyon picit azért megüt, hogy az én dolgaimról nem akar így beszélgetni. Lehet azért, mert nem mondok semmi konkrétumot. Nem szoktam az ilyen furcsa félbarátaimmal megbeszélni az életemet, úgyhogy ha nincs erős ösztönzés, hogy meséljek, én nem mesélek) Nagyon szerelmes. Nagyon szerelmes, és meggyőződése, hogy kurvajó párost alkotnak, hogy jól működnek együtt, ezer szálon megvan a közös értékrend, közös érdeklődés és az isten is neki találta ki ezt a nőt. Aki meg nem szerelmes belé, és nem hajlandó ugyanezt a tökéletességet látni a kettejük kapcsolatában, bár azt elismeri, hogy jó. De most vége. Végleg. Én ebben ugyan nem tudok okos lenni, szerintem nekik nem ez az utolsó körük, ha a pasival tényleg ilyen jó a csajnak, abból nehéz kiszállni. Amúgy a nő kaphatna gazdagabb pasit is mert tényleg jól néz ki és elég értelmes. De ez csak egy ilyen kósza gondolat. Szerintem nagyravágyóbb a nő, mint amilyennek a pasit látom. Amiért az egészet írom, hogy hallgattam a pasast, aki a jövőről mesélt, és arról, hogy hány társkeresőn van fenn, és mindenki hülye, ronda, öreg és borzasztó, én meg mondtam neki, hogy ez hagyján, a baj az lesz, hogy ez a lány már másfél éve tartja őt egy ilyen izgalmas, huzavonás, érzelmileg túlfűtött, túlhúzott állapotban azzal, hogy nem tud dönteni, hogy időnként megkapja, de nem engedi teljesen magához, hogy ott van minden nap, de mégsem lehet biztos semmiben. Ezt az érzést semmi sem fogja felülmúlni. Semmilyen boldogságra törekvő, megértő, szerelmesen odaadó nő nem fogja tudni ezt a fájdalmas, lázas-szerelmes állapotot előidézni. Mindig hiányérzete lesz majd. Erről hiszi azt, hogy igazán szerelmes. Pedig csak szétszívatták. És ezt még sok nő meg fogja szívni majd. Sajnos. Akiket ő fog visszautasítani azzal, hogy nem szerelmes, ami van, az az érzés neki kevés. A nőre sem haragszom. Ő is csak a boldogságot keresi. Néha felcsippent öröm morzsákat, mert ki tudna ellenállni? Néha összeszedi magát és nemet mond, aztán megint elcsábul mert annyira szeretik, és az annyira jó.

Ilyen kis kegyetlen dolgokat mondok a főnökömnek, akivel valamiféle baráti viszonyt ápolok, de szerintem valójában ez sem egészséges. Valószínűleg ez nekem valami skillem is meg átkom is egyben, hogy felszínes kapcsolataimban is dolgok gyökeréig túrok, miközben más részek maradnak ismeretlen idegenségek. És én mindig az maradok nekik.

Szerintem ő nem tud rólam igazán semmitsem. Csak van egy benyomása, hogy valami izgalmas lény vagyok, talán egy másik bolygóról, akinek ő néha el szokta mesélni a legintimebb dolgait, és a titkai jó helyen vannak nálam. Bárcsak lenne az ilyen szerelemre gyógymód.

[andrew0807]

Apám

Mostanában van egy éve, hogy nem beszéltem vele. Sőt nem is láttam. Igazából annyit tudok csak róla, hogy megvan. Furcsának kellene lennie, hogy mennyire eltávolodtunk egymástól, de amennyire ismerem őt és magam igazából törvényszerű volt. Bár nem gondoltam volna, hogy a falat egyik napról a másikra fogom felhúzni. Most már bő egy éve, hogy megpróbált öngyilkos lenni. Miután kb két hét múlva hazaengedték és hazafelé a kocsiban szóba került a dolog, igazából meg se lepődtem a dolgon, hogy nem bánt meg semmit a sztoriból. Ami igazán fájt, hogy az utolsó párbeszédünknél éreztem azt, hogy teljes mértékben semmibe vett. Igazából már egy jó ideje a beszélgetéseink ugyanabban az ütemben zajlottak. Én lemegyek hozzá, beszélgetünk és csak várja, hogy mikor jut a beszélgetés oda, amikor ő rákötheti a saját sztoriját, aminek a lényege az, hogy mindenki ostoba, vagy tanult bunkó vagy fakezű. Csak ő nem. Ezt az elmúlt években a felerősödő viszonya az ezotériához csak nehezítette. Sokszor gondoltam már rá, hogy ezt valamilyen formában kiadom itt magamból, de még most sem tudom, hogy hogyan kéne. Igazából sok jó emlékem van vele. Rossz is, de azokra kevésbé emlékszem. Azt mondják az idő megszépíti a dolgokat, de szerintem csak nem tárolom dátumra pontosan a sérelmeimet. A jó emlékeim sokkal inkább bennem élnek. Nem csak az ő esetében. Az iskola, a meló, meg igazából minden téren. Ez nem azt jelenti, hogy idealizálok. Ha nagyon akarom fel tudom idézni a szar dolgokat is, de az nem segít. Teljesen véletlen került elém a Pink Floyd - Shine On You Crazy Diamond. Hónapok óta nem hallgattam úgy egyáltalán Pink Floydot. Hullámszerűen tudom újra és újra fölfedezni. Az első felfedezésem pedig apámmal volt. Most hogy a háttérben szól eszembe jut, hogy mennyit hallgatta bakeliten. Hogy milyen odaadással kezelte a lemezeket. Látom most is ahogy a kefével végigtörli mielőtt a tű megérinti. Ugyanezzel az odaadással tudta hallgatni is a lemezeket. Nem csak a Pink Floydot. Deep Purple, LGT, Katona Klári. A zenei alapismereteimet ő alapozta meg. Később a továbbképzést persze már bátyámtól kaptam, sőt kapom a mai napig.

Apám esztergályos. Igazi műszaki ember. Sok mindenben precíz, de merev is emiatt. A szekrényben lévő FED3 fényképezőre ránéznem se volt szabad. (ami persze nem működött valószínű már akkor sem és most itt pihen a polcomon). A fali, már akkor 40+ éves ingaórát rendszeresen levette és tisztogatta alkohollal és újraolajozta. Azért viszont nem szólt, ha számára értéktelen dolgokat szedtem szét. Ezek nagyon ritkán jutottak odáig, hogy újra összeépültek. Hagyta, hogy fölfedezzem a dolgok működését.

Sokat jártunk erdőt-mezőt. Jól ismeri a növényeket és az állatokat is. Elmászkálni a Gödöllői reptérre mindig nagy esemény volt, mert ha nem is volt éppen gépmozgás, a környéken mindig láttunk valami érdekeset (nyulat, ragadózómadarakat igazából bármit)

Idővel azonban ezek a dolgok kezdtek kikopni. Valószínűleg ez a legrosszabb tulajdonsága. Hogy dolgokat addig csinál, amíg őt érdeklik.

Akkortájt, amikor felkerültem Sopronba, futott nála az az időszak, hogyha egy kérésére nem ugrottam egyből, akkor megsértődött. Ment az érzelmi zsarolás, de megtanultam kezelni. Valószínű ezért is vagyok immúnis azóta is ezekre.

Amikor elkezdtem melózni és műszaki területen a végzettségem ellenére megint volt egy jobb időszakunk, mert büszkeséggel töltötte el, hogy hasonló pályán mozgok mint ő. Persze büszke volt arra is, hogy környezetvédelmi technikus a fia, mert ez mindig emelt fővel mesélte másoknak, de azért én megkaptam, hogy abból nem lehet megélni.

Az elmúlt pár év már tényleg csak arról szólt ha találkoztunk, hogy magáról mesélt, de a múltról, nem a jelenről. Pontosabban a jelen is érdekelte és érdekli is valószínűleg most is, de abba én nem férek bele. Se bátyám. Se neki egy személyen kívül. Igazából fura az egész. Néha jó lenne beszélgetni, de sajnos pontosan tudom, hogy annak mi lesz a vége. Inkább emlékezzek a régebbi jó dolgokra. Miközben Pink Floyd szól.

[zoeeozzoeeoz]

Uncsi morgolódás, menj tovább!

Ma , úgy látszik, ilyen napom lesz. Vagy legalább is, így kezdődik. Tudom, hogy mi emberek különbözőek vagyunk, különbözően gondolkodunk, teszünk meg ua azt a dolgot, stb. Azt is tudom, hogy a tesók is lehetnek nagyon mások. Ezt tapasztalom is. Ma is. A lakást sajnos még mindig nem tudtunk eladni, de vannak vele kapcsolatos ügyintézések. Mindig akad valami. Ezeket én automatikusan intézem is. A tesóm, már jó régen, a legelején, rám tolt minden e fajta dolgot, már nem is emiatt morgolódóm, csinálom. Ha rákérdez valamire, mondom h elintéztem, vagy folyamatban van vagy bármi. Ma hajnalban, ( fél 6-kor) elkezdett nekem üziket írni cseten, hogy ott van a lakásban, és miket tapasztal. Mondhatni tudósít. Kiderült az is, hogy miért van ott. Valami csoda folytán, nem engem utasítgatott hogy ez meg az van, intézkedjek, hanem ő saját maga intézkedik. Majd később felhívott, és elmondta hogy mit intézet. Semmi utasítgatás, semmi hárítás. Mondjuk beszélni nem tudtunk,mert ő elmondta amit akart, kérdezett ugyan, de a válasz már nem érdekelte, majd letette hogy siet a buszhoz. Lényeg hogy eggyel kevesebb dolgot kell nekem intézni. Majd pár perc múlva felhívott a felső szomszéd, ( vele is volt dolga ) hogy most mennyire vegye komolyan a tesómat, mert hogy megszokta hogy én intézkedek, és most akkor biztos hogy az van ami? Aztán felhívott a közös képviselő is, ue a csodálkozással, és megerősítésre várva. Én megy így........nem tudtam hova rakni sem a tesóm aktivitását, sem a másik két ember reakcióját. Lényeg. Én szó nélkül intézem ami adódik, és ha rákérdeznek , mondom h folyamatban , vagy elintézve. A tesóm végig tudósít mindent, majd az érintettek megerősítést várnak tőlem. Valamit nem látok? Nem tudok? Vagy az érintetteknek fura a tesóm? Az nem lehet fura, hogy ő is intézkedik, hisz ő is tulajdonos. Miért várnak megerősítést tőlem? Én egyelőre örülök hogy végre ő is aktivizálja magát, és kevesebb dolgot kell nekem intézni.

Aztán ahogy beértem a munkahelyemre, már a parkolóban elkapott egy vevőm, közölte h majd jön, és ezt meg azt fog venni/intézni nálam. Oké. Gyere. De ezt miért közli velem a parkolóban?

Nyitás előtt be szoktam érni, mert vannak dolgok, amit minden reggel meg kell csinálni nyitás előtt, és nem csak a táblát fordítom meg h nyitva. Meg a sok munka miatt is hamarabb járok be, mert a délutáni túlóra valahogy nem fekszik nekem. Akkor már nem vagyok produktív, csak kínlódók, több időbe telik minden, meg a vevők is addig jönnek, amíg ég a lámpa, és csodálkoznak h zárva az ajtó, de nem olvassák a zárva táblát. Számukra amíg ég a lámpa, addig nyitva vagyok,mert itt vagyok. Csak dolgozni nem tudok emiatt. Szóval jobb nekem a reggeli túlóra. Na de így is van, és volt ma is, aki majdnem berobbant a zárt ajtón, mert azt hitte nyitva vagyok. És néz rám értetlenűl, meg lebasz, hogy miért van az ajtó zárva. Hát azért, mert majd csak 2 óra múlva fogok kinyitni?! Akkor meg miért vagyok itt??? CSAK! Nem mindegy? Pedig szemmagasságban, jól látható helyen van a nyitva/zárva tábla, és a nyitva tartási idő tábla is, de senki nem olvassa, akkor sem ha lepattannak az ajtóról, és inkább lebasz, hogy hogy képzelem, az helyett, hogy elolvasná. Jóóóóó, senkit nem kergetek el, meg próbálok még ehhez is jópofit vágni, és kedves maradni, elvégre ők hozzák nekem a bevételt, csak na.

Úgy látszik ma ilyen napom lesz/van. Magamban morgolódók, keresem néha a kandi kamerát, néha megállok, hogy "ez most mi a franc volt? ", és utána robogok tovább. Nem engedem magamban mélyre ezeket a dolgokat, max a morgolódásig jutok, de van mikor sok ilyen van nagyon rövid idő alatt, és akkor csak nézek, hogy most akkor mi van. Beletörődtem én már nagyon sok mindenbe. Elfogadtam, nagyon sok mindent. Ha nem, akkor kizártam. Ha nem tudom megoldani, megváltoztatni, megtettem ami rajtam múlt, és még sem, akkor minek engedjem mélyre, minek lelkizzek rajta?! Tudom magamról, hogy extra érzékeny vagyok. Sok olyan dolgon fennakadok, észre veszek, amit más észre sem vesz. Mondhatni lelkis vagyok, de utálok lelkizni. Mivel ennyire érzékeny vagyok, ezért igyekszem gyorsan letudni azokat a dolgokat, és nem mélyre engedni, ami bántóak, idegesítőek. Azt is utálom, ha engem elemezgetnek. Utálok én is mást elemezgetni. Nem vagyok önmarcangoló, hibáztató. Van hogy magamba roskadok, de ki nem? Most is magamat elemezgettem. Brrrr......gyorsan be is fejezem.

Cső!

[angelofghetto]

csók csattan

Vannak dolgok, amiktől kinyúlok. Ilyen például, mikor azt mondják, "csók csattan", "elcsattant az első csók." Ez nettó hülyeség. A csók nem csattan, a pofon csattan. Cuppanhatna is, de az meg a puszi. Attól is rosszul vagyok, mikor azt mondják "megvolt", mert az túl személytelen, olyan, mint valami kipipált feladat, vagy mint a játékreklámokban: vegyél güzüfejű manókat most olcsóbban, vedd meg mind a tizenkettőt. Az igazi szerelmes csók az se nem csattan, se nem cuppan, az megtörténik. Ha erős hanghatások kísérik, ott már baj van.

Azért fura, hogy egy olyan árnyalt, gazdag nyelvben mint a magyar, nincs rá jobb szavunk.

[zeroz2ro]

Aztakurva. Súlyos ...

[nitta86]

Ma valamiért eszembe jutott, hogy milyen rossz volt mikor a 90-es években elvárták tőlem, hogy nevessek a rasszista és a homofób vicceken. Alsóban nagyon sokáig nem volt téma, aztán kb. negyedik környékén kezdett el mindenki cigányozni és buzizni. Még sose láttunk melegeket és nem sok fogalmunk volt a romákról.

Az egész úgy kezdődött, hogy volt egy osztálytársunk, akiről az a hír járta, hogy örökbefogadták. Eleve voltak fura dolgok, ahogy a felnőttek hozzáálltak, mintha elsőtől kezdve pikkeltek volna rá a tanárok. Elsőben még folyton egymás radírjait és ceruzáit lopdostuk. Anyám nagyon kiakadt, mikor azt mondtam, hogy valaki lenyúlta az írószereimet, pedig többnyire ez volt az igazság, aztán általában én másét, hogy legyen, vagy hogy menőbb legyen. De sose hitt nekem, mindig azzal vádolt, hogy elvesztem a dolgaimat, aztán hazudok. De amikor azt mondtam, hogy ez a bizonyos, lehet, hogy örökbefogadott kislány nyúlta le a radíromat, akkor elhitte, sőt közölte, hogy látszik rajta, hogy milyen lopós. Nem értettem, hogy mi történik épp, és hogy látszik rajta, különösen, hogy az egész osztály lopós volt.

A gyerekek egy ideig színvakok, de negyedikben a fiúk elkezdték csúfolni ezt a lányt, hogy büdös cigány, ő meg tiltakozott hogy dehogy az, erre a napközis tanár meg a fiúk helyett őt szidta le, hogy legyen okosabb és ne tagadja le a származását. Nem értettük mi van. Az egyik lány mondta neki, hogy ő tudja, hogy tényleg cigány, mert örökbefogadták. Tagadta, hogy örökbefogadták volna. Ezután 3 napig nem jött iskolába, kiderült hogy egész eddig titkolták előle, amit rajta kívül már mindenki tudott, és amikor megtudta érthető okokból nagyon kiborult. Osztálykiránduláson a tanárokkal próbált meg lelkizni arról, hogy nem tudja hirtelen hova tenni hogy a szülei nem vér szerint a szülei, meg hogy roma származású, de kb. azt a választ kapta, hogy az élet nehéz és ezen nem lehet változtatni. Az egészet még nézőként is fájdalmas volt végignézni, el se merem képzelni, hogy milyen lehetett átélni.

És mindezek után ötödiktől jöttek a rasszista viccek, főleg a fiúk, de sokszor a lányok között is, és frocliztak, hogy nem nevetek rajtuk. Mondtam nekik, hogy van olyan roma, akit ismerünk, és ezt így már miatta se kéne, de le lettem oltva, hogy nincs humorérzékem. És aztán mellé bejöttek a homofób viccek is, amikről akkor még nem értettem, hogy miért akadok ki annyira, meg miért érint mélyebben, mert elég lassan kezdett derengeni, hogy ott biszexuálisként én is érintett vagyok. Simán a tanárok is meséltek nekünk szünetben vagy kiránduláson rasszista és homofób vicceket, sőt óra alatt is voltak ilyen viccesnek szánt megjegyzéseik.

Amikor olyasmiket játszottunk lányok egymás között amit alsóban még belefért, pl. hogy szembefutunk egymással és átöleljük egymást, akkor a menőbb osztálytársnők lebuziztak minket. Pedig ez tényleg csak baráti ölelés volt, de vicces módon mellette voltak valódi homoerotikus dolgok 5.-6.-ban például amikor osztálykiránduláskor esténként “birkóztunk”, de az a hangadók szerint nagylányos, tehát menő dolog volt.

Mindenesetre nem nagyon szerettem a mások számára sértő vicceket, a szőke nősökért se rajongtam, de azokért szerencsére akkor még a többi lány se. (Az is érdekes, hogy ahogy idősebbek lettünk, abba is beletörődtek, hogy a szexizmus vicces a többiek szerint.) Amikor megpróbáltam megmondani, hogy valami miért sértő, akkor a tanárok, meg ha megtudták a szüleim is rám szóltak, hogy már megint nem akarok rendesen beilleszkedni hanem csak egyénieskedem. Éveknek kellett ahhoz eltelnie, hogy ezek végre cikinek számítsanak és van olyan volt áltsulis osztálytársnőm, aki ma már szégyelli ha visszaemlékszik, hogy miket mondott kiskamaszként, szóval szerencsére sokan kinőtték magukat, de van olyan is aki úgy maradt és szerinte ezek még mindig a legjobb viccek, de elnyomja őt a PC terror.

[elveszett-koltono]

Valami elmaradt. De hogy mi? Valahol megszakadt a regényem, nem tudtam többet írni, dolgozni kellett. Mindennap. Becsukódott egy doboz, annyira koncentrálni kellett. Vajon én csak tapasztalatot gyűjtök a regényemhez, amit magam után hagyok? Nem is vagyok elég jó *tudós* . Mindössze egy csaló, átverő? Ezt gondolom. Nem tudom, ki vagyok. Miért kerültem oda? Mert érdekel. Író voltam, senki lettem, majd valaki. Rangot szerezni? Fingom sincs. Unalmas is lenne, csak úgy írogatni, nincs is ihlet. Mindenbe belekóstolhatok az erőt ad, látni, mennyire el vannak csúszva a dolgok. Valami nagyon fura. Inkább művész lennék?