"A székeket már viszik be,
De én tovább hallgatlak,
Ahogy a süllyedő hajón megállnék,
Ha nincs még vége a dalnak.
Az egész kiürült világ
A te múzeumod lett,
Minden éjjel őrként járom,
De mégsem unom meg.
Ha téged dicsérlek,
Még túloznom sem kell,
De hiába minden szó,
Ha úgysem hiszed el"
2 notes
·
View notes
Az eddigi legrégebbi, mélytengeri vizeken haladó hajóra bukkantak Izrael partjainál
Az eddigi legrégebbi, 3300 évesre becsült, mélytengeri vizeken haladó hajó maradványaira bukkantak Izrael földközi-tengeri partjainál – jelentette be az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) csütörtökön.
A világ eddig fellelt legősibb mélytengeri hajóján, Izrael északi partjaitól kilencven kilométerre több száz érintetlen amforát is találtak, 1,8 kilométeres mélységben a tenger fenekén. A lelet az…
View On WordPress
0 notes
Mivel úgyis tegnap értem haza Prágából, így csehszlovák vizekre hajózunk (hihi). Ez egy '89-es bélyegsorozat legkisebb értékű tagja, mely különböző funkciójú fontosabb csehszlovák hajókat ábrázol, az utolsó kivételével. A képen az 50 haleresen (ez volt a csehszlovák korona váltópénze), a Republika nevű általános teherhajó látható, mely az első háború után csehszlovák zászló alatt üzemelő tengerképes hajó volt, '53-ban bocsátották vízre. Igazi képet nemigen találtam róla, ami garantáltan őt ábrázolja.
A sorozat többi tagján sorrendben szerepelnek: A Pionyr darus szállítóhajó, A Brno tanker, A Trinec konténerhajó, Az Orlik pláne konténerhajó, és az utolsó 5 koronás bélyeg a kakkuktojás, ami különböző híradástechnikai eszközöket, és a közeljövő modern csehszlovák óceánjáróját ábrázolja.
Rengeteg készült ezekből a bélyegekből is, különösen az első kettőből, több tízmillió (!) készült, a nagyobb címletekből pármillió. 2-3 dollárért lehet teljes és tiszta sorozatot szerezni belőle.
1 note
·
View note
Mezőtúr: Elmulasztott táblából lett nagy baleset a Hajó úton
Egy helyi lakos közlekedett személygépkocsival Mezőtúron, a Hajó úton az Ady Endre út irányába 2023. március 20-án a délutáni órákban. A sofőr haladása során a részére kihelyezett elsőbbségadás kötelező közúti jelzőtábla figyelmeztetése ellenére, kellő körültekintés nélkül hajtott be az útkereszteződésbe, ahol összeütközött a védett úton érkező járművel.
Kép a baleset helysíznéről:
A baleset…
View On WordPress
0 notes
CloZee, a francia női lemezlovas, lebontotta az A38 hajó színpadát.
CloZee, a francia női lemezlovas, lebontotta az A38 hajó színpadát.
Clozee, október 21-èn, első alkalommal lèpett fel a fővàrosban, a Nouvelle Era címet viselő lemezének turnèjànak keretein belül, amelynek a lebonyolitásában, a LiveEurope, a Next Level Live és az A38 hajó volt a segitségére, mellesleg az útobbi tàmogató biztositotta számàra, a helyszínt a bulihoz. A megmozdulàson CloZee mellett fellèpet a szintèn francia Il:Lo duo, Iamyank, és a Sammiebeats,…
View On WordPress
0 notes
Izraeli tulajdonú tartályhajót ért dróntámadás az ománi partoknál
Izraeli tulajdonú tartályhajót ért dróntámadás az ománi partoknál
Egy drónról egy izraeli üzletember tulajdonában lévő olajszállító tartályhajóra tüzeltek az ománi partoknál – jelentette a Jediot Aharonot című újság hírportálja, a Ynet szerdán.
A libériai zászló alatt haladó Pacific Zircon nevű olajszállító tartályhajó elleni dróntámadás kedd este történt az ománi partoknál. A tartályhajót a szingapúri székhelyű Eastern Pacific Shipping nevű vállalat…
View On WordPress
0 notes
A TID a nemzetközi evezős Duna túra, Ingolstadtból kb a torkolatig. Minden szakaszt helyi evezősök szerveznek, bárhol lehet csatlakozni. Hozod a hajód, minden este hatkor van vacsora, közösen van a szállás (nem mindenhol van rendes kemping hanem helyi önkormányzatokkal kell ledumálni, hol lehet felverni 40-60 sátrat). Még a zsilipelés közös, megvan hogy mikor kell odaérni, hogy kinyissák nekünk.
Apa idén az osztrák szakasztól csinálja Budapestig, én is csatlakoztam kicsit több mint 100 kilométerre, nem mintha nem lennék már így is nagyon fáradt a nyaralás után, hanem mert amikor utoljára hívott, nem akartam emiatt hazarepülni, de mondta a feleségem, hogy még hány évig hív apád evezni?! Úgyhogy inkább visszaköltöztünk Európába és muszáj evezni menni. Apa + két éppen ráérő tesó + én, rajtunk kívül szinte senki más nincs túra kenuval persze.
Én péntek-szombat-vasárnapra csatlakoztam, pont jó helyen volt a kemping, mondjuk délelőtt 10 előtt így is utaztam már villamos/metró/vonat/busz/HAJÓN.
Az első nap Aggsbach-Mautner csodás volt, csak 23 km, volt időnk kiszállni és felmászni egy hegyre megnézni a romot.al Csak a cruise-okat kellett kerülgetni egész Wachauban.
Alig várom, hogy hogy megyek vissza legközelebb. Bringán?
A kemping nem igazi kemping volt, úgyhogy egy helyi általános iskolában kellett zuhanyozni, ahol a férfi meg a női öltöző is ugyanabba a zuhanyzóba nyílt, ahol se kabinok, se függöny, semmi.
Az osztrák szervezők mondták, hogy a TID-nek mindig szívesen odaadják a partot mert nagyon jó táborozók, és tényleg - mi bontottunk sátrat kb utoljára, és mintha sosem lett volna ott majdnem 100 ember. Főleg német nyugdíjasok vannak amúgy, de van hajó új-zélandi zászlóval, meg van egy csávó két 7-9 éves forma kislánnyal. Este azt élveztem legjobban, hogy teljesen sötét volt a tábor, senki nem gyújtott zseblámpát, max a sátorban. Ha ki kellett menni, holdfényben/csillagfényben ment mindenki.
A mai szakasz viszont nagyon gyilkos volt, nem bánok egy kis kihívást, de nagyon lelassult a folyó, a folyami térkép szerint 1 km/h-nál is kisebb a sodrás, cserébe szembeszél, tűző nap. Ha abbahagyjuk az evezést, elkezdünk visszafelé menni, nem lehet csak csorogni.
A kései indulás miatt meg kellett húzni, hogy odaérjünk a zsiliphez, a táv is nagyon nagy volt (43km).
Óriási zsilip, legalább 15m volt a szint. Szerencsére késett egy 20 percet, különben nem értünk volna oda. A várakozás ideje alatt előkerül a szájharmonika valahol.
Aztán a nap további része ugyanilyen volt, azzal megspékelve, hogy a naptej megolvadt a homlokomon és belefolyt a szemembe. A Dr Kelen eléggé csíp amúgy.
Tullnban óriási kempingben van a szállás, fura azért a lakókocsik közé sátrat verni, de értékelem a zuhanyzót.
Holnap a Donauinselen van a vége (nekem), kb ugyanezt ígérik, mint mára. Szenvedés és verejték.
Most ez ennyi, de szívesen megcsinálnám egyszer a teljeset.
77 notes
·
View notes