#idegrendszer

[hicapacity]

Paul Stamets világhírre tett szert a Netflixen ma is elérhető dokumentumfilm, A gombák lenyűgöző világa egyik főszereplőjeként. Nem csak a világ egyik legelismertebb mikológusa (gombaszakértője), de egyben a pszichedelikus gyógyászat egyik úttörője is. Nagy öröm volt megismerni személyesen is a haarlemi tudományos konferencián, ahol végre meg is interjúvolhattam és feltehettem neki pár kérdést (a videóinterjú linkje a kommentben, sajna egyelőre csak angolul, de alább összefoglalom magyarul is).

A sci-fi rajongók számára bizonyára ismerős a Star Trek Discovery című sorozat, ami egy 23. századi űrhajó legénységének kalandjait meséli el. A hajó képes arra, hogy átszelje a teret és az időt - és ebben egy olyan különleges hajtómű segít neki, ami képes kapcsolódni egy titokzatos, a téridőt átszövő pszichedelikus micélium-hálózathoz - mikoverzumhoz (mükész görögül: gomba).

A Star Trek eme gomba-hálózatának ötletét nem csak Stamets inspirálta, de a sorozat alkotói egyenesen róla nevezték el az űrhajó gépészét is. Ez persze science fiction. De mivel Paul Stametshez hasonlóan magam is Star Trek-rajongó vagyok, így már régóta szerettem volna megkérdezni a gombakutatót, hogy mit gondol, hogy ilyen módon gondolták tovább a varázsgombával kapcsolatos elképzeléseit. Stamets szerint nem véletlen, hogy a világegyetem - akár a makrokozmoszt, akár az idegrendszer, vagy a gombahálózatok mikrokozmoszát nézzük - hálózatos szerkezetben épül fel. Ahol a hálózat pontjai folyamatosan kapcsolódnak, elszakadnak, újrarendeződnek. Bizonyos értelemben a varázsgomba által nyújtott pszichedelikus élmény ma is megnyitja egy multiverzum kapuit: a fogyasztói arról az élményről számolnak be, hogy megtapasztalják, hogy az univerzum alapvetően egy közös tudatra épül.

Megkérdeztem Stametset arról is, hogy mit is ért az alatt, hogy a varázsgomba megmentheti az emberiséget. Megmondom őszintén, én azon szkeptikusok közé tartozom, akik a hasonlóan bombasztikus kijelentéseket, legyen szó akár kannabiszról vagy varázsgombáról, egy nagy adag fenntartással fogadom. With a grain of salt, egy csipetnyi sóval, ahogy az angol nyelv találóan fogalmaz.

Stamets válaszában kifejtette, hogy nem önmagában a gomba az, ami megmenti az emberiséget - hanem az üzenet, a tanulság, amit az ember a pszichedelikus utazásból leszűrhet és felhasználhat. Albert Hofmannhoz, az LSD felfedezőjéhez hasonlóan úgy látja, hogy a pszichedelikus élmények elmélyítik az ember felelősségének tudatát azzal kapcsolatban, hogy harmóniában éljen a természettel. Az egész bolygó ökológiai egyensúlyát fenntartsa és megőrizze.

"Az evolúcióból szerintem nem azt a tanulságot vonhatjuk le, hogy a legrátermettebb él túl, hanem az, hogy meg kell osztanunk a feleslegünket a felebarátunkkal, aki kevésbé kiváltságos helyzetben van, mint mi," mondta. A pszilocibin által előidézett élmények azt az evolúciós tanulságot segítenek felismerni és hasznosítani, hogy felelősek vagyunk egymásért és a bolygóért. Ez nagyon fontos egy olyan kritikus időszakban, amikor az ember tevékenysége miatt a fajok tömeges kihalásával kell szembenéznünk.

Stamets szerint a tudományos bizonyítékok alapján a pszilocibin serkenti a neuroplaszticitást (az idegrendszer rugalmas újrarendeződési képességét) és a neurogenezist (új idegsejtek képződését). Szerinte ezt a hatását akkor is kifejti, ha valaki rendszeresen mikrodózisban (tehát a tudatállapot-változáshoz szükséges küszöb-dózisnál kisebb adagban) fogyasztja. Saját kutatásai az utóbbi időben ezzel a területtel, a mikrodózissal foglalkoznak a leginkább.

Stamets kidolgozott egy különleges mikrodózis-kombinációt, ami szerinte különösen eredményesen serkenti az emberi idegrendszer fejlődését, és ami három összetevőből áll:

1) a pszilocibin (a varázsgomba hatóanyaga)

2) a közönséges süngomba (egy nem pszichoaktív gombafaj, amelynek az ígéretes idegrendszer-serkentő hatásairól az utóbbi években több kutatás is beszámolt)

3) és niacin (avagy B3-vitamin).

Stamets szerint a jövőben ez a formula akár forradalmasíthatja az ún. neurodegeneratív (az idegrendszer pusztulásával összefüggő) betegségek (pl. Alzheimer, Parkinson stb.) gyógyítását. Egyelőre csupán ígéretes pre-klinikai vizsgálatokra hivatkozhat, a komoly klinikai vizsgálatok, amelyek embereken, szigorú módszertannal végeznek, még váratnak magukra. Azok a placebo-kontrollált vizsgálatok, amelyeket ezidáig a mikrodózissal kapcsolatban végeztek, óvatosságra intenek bennünket. Így például egy magyar kutató, Szigeti Balázs a Drogriporter Szabadegyetem előadásában is beszámolt arról, hogy saját kutatásokban az LSD mikrodózis pozitív hatásai valósak, de a placebót szedő embereknél is éppúgy jelentkeztek. Stamets mindenestre nagyon szuggesztíven képes magyarázni a mikrodózis pozitív hatásait. Szerinte a mikrodózist és a makrodózist nem binárisan kell elképzelni, ez egy spektrum.

Az első könyvét a témában 1978-ban írta, amikor én születtem: és azóta valóra váltak az álmai. A pszichedelikus kutatás reneszánszát éljük. Szerinte nagy különbség az akkor időszakhoz képest, hogy a társadalomban egyre kevesebb a paranoia, amikor ezekről a szerekről esik szó. Hite szerint minden embernek veleszületett joga van a tudatmódosításhoz - és ezt egyetlen kormány sem veheti el tőle.

Amikor megkérdeztem tőle, hogyan látja a pszichedelikus terület fejlődését 10 év múlva, akkor nagy meggyőződéssel azt felelte, hogy "a pszichedelikumok lesznek a jövő nootropikus (idegserkentő - a szerző) vitaminja". Masszívan csökkentik majd a bűnözést azáltal, hogy forradalmasítják a mentális egészségügyi ellátást. Nem tagadja, hogy elfogult: számára a pszichedelikus kutatás nem csak egyszerű érdeklődés, hanem egyfajta küldetés. De szerinte mindenki elfogult, még a magukat legobjektívebbnek tekintő egyetemi professzorok is. Ő legalább beismeri. Hogy a várakozásait beteljesítik-e a pszichedelikus szerek, az a jövő titka.

Ha fontosnak tartod, hogy hasonló ismerterjesztő írásokat, videókat készítsünk és tájékoztassuk a magyar közönséget, akkor kérlek, támogasd a munkánk - a rendszeres támogatóink ingyen látogathatják a Drogriporter Szabadegyetem rendezvényeit: https://drogriporter.hu/tamogass/

[csacskamacskamocska]

3. ház

Ennek van sztorija mert ez érzelmi kötődés. Én találtam a házat és nagyon tetszett. Miért? Hát, mittudomén: Egy városkában van, ami egy mese, egy illusztrációban élni az nekem nagyon tetszene. A városokban általában nincs kert, nincs tér a ház körül. Sikátorok vannak. Az amúgy véd a napsütéstől. Az udvarok, ha vannak, belül vannak, árnyékosak és néhol nyomorúságosak, máshol szépek, otthonosak, a tulajdonostól függ. Ha kint ülnek, a teraszon, az udvaron, ráköszöngernek mindenkire, nem szeparálódnak el. Szóval beszéltem az ingatlanossal, kértem időpontot. jajj, nem akarjuk ezt a házat, ennek csak az alsó szintje lakható, fentre fel se lehet menni, nics lépcső se meg padló se. Gondoljam meg kell-e tényleg. Hát, nem, így nem. Sajnos. De el akartam menni megnézni a városkát, úgyhogy elmentünk. És a ház pont olyan mint a képeken és elég különleges a nagy tér előtte és a kicsike kertecske és bárcsak lenne rengeteg pénzem. Bár, ha rengeteg péntem lenne, talán a tengert akarnám látni Portofinoban. le tudtam mondani úgy a házról, hogy meg sem próbáltam győzködni a többieket. Hiába olcsó, megfelelő ismeretek nélkül nem lehet felújítani, és végül annyiba kerülne amennyit meg majd nem ér. csakhát olyan érzés volt a városka, hogy én laknék itt, akarnék ide tartozni, ide hazajönni.

csak egy utca

A ház egyik kapuja. (tényleg lepusztult az egész)

A ház. Oldalt a függőleges ereszcsatornáig tart

Van előtte terasz, kicsike kert, és nagy tér és nagyon olasz az egész

Ezt lehetne látni az erkélyről

A ház mögött a völgy van, de azt nem látni úgyse

30 000 euróba kerül. Összességében még szerintem 30 milliót kéne rákölteni, alaphangon. A tető az új. Csak akkor lehet ekkora felújításba belekezdeni, ha oda tudsz költözni, ha ott vagy ahol felújítasz és ép az idegrendszered. Ebből egyik sincs meg pénz se :)

[orsiisworld]

És még van olyan ember, aki ,,lenézi" az egyetemistákat, mert tanul és nem pénzt keres...

Ne tegyétek kérlek, annyi mindenen kell átmenni közben..

Én megértem, hogy a munka us nehéz és ahhoz is kell idegrendszer, de az egyetemhez is külön képesség kell mindenből..

Mármint magamból kiindulva😂😅🖐️

[dangel-here]

Meghaltam.

A halált okozta:

-Rengeteg könnyveszteség

-Idegrendszer állapota: 0%

-Több szúrt seb a szíven

[thetaelmeny]

Az érintés hiánya...

Amikor megérintünk valakit, megváltozik a megérintett fizikai érzete - csökken a feszültséget okozó hormonok szintje, csökken az idegrendszer feszültsége, javul az immunrendszer állapota és ez kihatással van a viselkedésünkre, hangulatunkra.

A szerelmesek azért szárnyalnak, mert átlagosan négyszer több érintést, ölelést, simogatást adnak egymásnak, mint a többi ember.

Kutatások igazolják, hogy az az ember, akit valaki gyakran a karjába zár, magához ölel, a szívéhez szorít, kevésbé frusztrált, kevésbé szorong, a félelemérzete csökken. Az ölelés oldja a stresszt.

A kutatások szerint az érintés szükséglete sokkal erősebb a táplálék iránti szükségletnél.

A testi kontaktus szükséglete folyamatosan jelen van az életünkben, de a társadalmi szabályok a legtöbbször megakadályozzák az érintések vágyát.

Pedig az érintésnek hihetetlen nagy, mondhatni csodát tevő energiája van. Az érintés, a simogatás felülírja a fájdalomérzést.

Ugyanis a bőrünkben a simogatás érzékelésére külön idegrostok találhatók, ezek a CT-idegek, s minden egyes ilyen idegrost körülbelül 1 négyzetcentméternyi területről továbbítja a simogatás hatását.

Virginia Satir pszichológus szerint napi négy ölelés kell a túléléshez, nyolc a szinten tartáshoz és tizenkettő a gyarapodáshoz. Érdemes tehát elgondolkodnunk azon, mi hány ölelést adunk és hány ölelést kapunk naponta?

Az ölelés szempontjából éppen csak túléljük-e az életünket, vagy gyarapodunk-e általa? Családtagjainkat az anyagi javakon kívül ellátjuk-e elegendő testi érintéssel, hogy az egészségüket is megtámogassuk?

Az érintésben hihetetlen erő lakozik. Összeolvasztja az embereket, ledönti a közöttük lévő falakat, jobban mint bármi más, és mindannyian reagálunk rá.

Az érintésben energia van, csodát tévő energia. Az érintés a szeretet egyik legerősebb megnyilvánulása, amely legyőzi a gátlásokat és megerősíti a kapcsolatokat.

A szeretet a legerősebb gyógyító erő.

Az érintés, az ölelés és a kézzel való kontaktus - amikor szeretetet adunk vagy kapunk - fizikai, szellemi és érzelmi változást idéz elő bennünk. Nagyon kevés az érintés és az ölelés.

Hozzáérni valakihez és megölelni, nem is olyan egyszerű… Nem lehet tudni, hogy a másik ember hogyan reagál. Lehet, hogy ellök magától és ellenségesen viszonyul a közeledéshez.

Ez eggyel több ok, hogy megpróbáljuk feloldani a gátlásait.A szeretethez bátorság kell.

Készen állni, megkockáztatni, hogy ellökjenek maguktól, hogy fájdalmat okozzanak, de leggyakrabban mégis győzni fogunk.

Érdemes megpróbálni… Az emberek előbb-utóbb megnyílnak nekünk. Ha mindannyian arra várnánk, hogy a másik ember teszi meg az első lépést, akkor mi lenne velünk?

Csak ölelésre kell tárni karjainkat, és ezzel megnyitjuk a szívüket. Akkor majd megérzik a szeretet energiáját, melyet az érintés ereje lobbant lángra...

És újra... ❤

"Az ölelést orvosnak kellene felírnia.

Van egy gyógyító erő az ölelésben, amit még nem ismerünk...

Egy ölelés ❤️ gyógyítja a gyűlöletet.

Egy ölelés ❤️ gyógyítja a haragot.

Egy ölelés ❤️ gyógyítja a fáradtságot.

Egy ölelés ❤️ gyógyítja a szomorúságot.

Amikor megöleljük egymást, elengedjük a kötelékeket.

Egy pillanatra elveszítjük azokat a dolgokat, amik elvették a nyugalmunkat, békénket, lelkünket.

Amikor átöleljük egymást, leengedjük a védelmünket, és engedjük, hogy a másik közeledjen a szívünkhöz. ❤️ A karok kitárva, s a szívek egyedülálló módon ölelkeznek.💞

Mert semmi sem fogható egy öleléshez...

💕Ölelés a "szeretlek"-ből.

💕Ölelés a "milyen jó, hogy itt vagy" érzésből.

💕Ölelés a "Segíts nekem".

💕Ölelés a "Hamarosan találkozunk"-ból.

💕Vagy átölellek, mert "Hiányoztál!"

Ölelés...

Amikor megöleljük egymást, többek vagyunk, mint kettő; család vagyunk, tervek vagyunk, álmok vagyunk!

Igen, az ölelést orvosnak kellene felírnia, mert megfiatalítja a lelket és a testet."

(Forrás: Sprüche und Lebensweisheiten oldal

és Házi természetgyógyász)

[suti09]

Neurológiai állapotok

Neurológiai állapotok olyan betegségek vagy rendellenességek, amelyek az idegrendszer működésében vagy szerkezetében jelentkeznek. Az idegrendszer az agyat, az agyidegeket, a gerincvelőt, valamint a perifériás idegrendszert, amely az egész testet ellátja, magában foglalja. A neurológiai állapotok számos formában megjelenhetnek, és különféle tüneteket okozhatnak, amelyek befolyásolhatják az…

[kiforditom-szetszedem]

Amikor hazefelé menet vezetés közben vibráló, táguló cikkcakkos fénygyűrűn keresztül látom a világot, az álmoskönyv aszongya: kimerült idegrendszer, koffeinnel túlterhelve

[lelkihurrikan]

Segítség kérés

Sziasztok. Sajnálom hogy hozzátok fordulok de már nincs más lehetőségem.

Ő itt a kisfiam, Bence. Az orrüreg, szemüreg érintett és a koponyába húzódott hátra a daganat vakságot okozva. A diagnózis: Neuroblastoma, ez a szimpatikus idegrendszer rosszindulatú daganata.

Speciális műtéti megoldásra lenne szüksége, de annak magas kockázati tényezői miatt nem vállalják az orvosok. Elsőként egy 80 napos kemoterápiás protokollt kapott, most pedig ezt követi 2 TVD blokk és ismét sor kerül a képalkotó vizsgálatokra és ennek függvénye, hogy műthető-e, fel tud-e állni egy orvosi team, akik elvégzik a műtétet.

Már a kezelések elején közölték, hogy nagy valószínűséggel csontvelő transzplantációra lesz szüksége. Sajnos a látását véglegesen elvesztette Bence, ezen már nem lehet segíteni.

Ki kell alakítanunk a megfelelő higiénés körülményeket, azaz az úgynevezett „steril szobát„ , tisztasági  festést kell végeznünk a házban, fel kell készülnünk a csontvelőátültetésre. A saját megtisztított őssejtjeit kapja vissza Bence, mivel daganatos beteg.  Amiatt, hogy teljesen elveszítette a látását teljesen akadály mentesíteni kell a házunkat. 

Nagyon nehéz időszak áll mögöttünk, lelkileg és anyagilag is. Távol vagyunk az otthonunktól, a férjem rendszeresen látogat bennünket, sokba kerülnek a látogatások, szinte egy második háztartást vezetünk a kórházban, amellett, hogy kettészakadt a családunk. Ott vannak a rezsi költségeink és van lakáshitelünk is, amit fizetnünk kell.

Arra kérnélek titeket, amennyiben tudtok, segítsetek nekünk. Bármennyi anyagi támogatás jól jön jelenleg, akár csak egy kenyér ára is. Aki úgy gondolja, hogy segíteni szeretne, a következő Revolut számlaszámra tud nekünk utalni: LT723250073125291288

Előre is köszönünk minden támogatást 🖤

[yogananda]

A lassú vagy gyors szokás-kialakulás függ az általános egészségi állapottól, az idegrendszer állapotától, beleértve az agysejteket is, és az alkalmazott szokás-kialakító módszerek típusától. A legtöbb ember fél szívvel gondolkodik és cselekszik; ezért nem jár sikerrel. Egy elmebeli szokásnak, ahhoz, hogy megvalósuljon, erősnek és kitartónak kell lennie.

[neolvassaezeketsenki]

Ha velem kezdesz az idegrendszered kikeszitem csak merj egyszer is atbaszni

[ungparty]

Amit a hormonrendszerünk működősével kapcsolatban illik tudni

Az emberi szervezet működését és az anyagcsere folyamatokat az idegrendszer és a hormonrendszer koordinálja. A hormonok, a belső elválasztású mirigyek által termelt kémiai anyagok közvetlenül a keringésbe kerülnek és a véráram segítségével eljutnak a célszervekhez és a szövetekhez. Mik azok a belső elválasztású mirigyek? A hormontermelő szerveket belső elválasztású mirigyeknek nevezzük. (az…

[szottesfolditanyak]

Dorothea König (meglepődik)

"Steinerné örömmel üdvözölt, hiszen ő is sokat hallott már rólam. És főleg annak örült, hogy ilyen hamar, szinte csodával határos módon gyógyítottam meg veszélyes betegségemet. Bemutatta a tanfolyamon asszisztáló lányát is. Őrá csak mint tizenéves fruskára emlékezhettem, míg most komoly, fiatal nőként láttam viszont, aki szintén e terápiával foglalkozik. Megint egy szép példa! — gondoltam, ezúttal leginkább mint mama. Este kezdődött a kurzus, és mikor mindenki megérkezett, körben leültünk a földre. Steinerné gyertyát és egy hegyi kristályt tett a kör közepére. A gyertyagyújtást nem tudtam mire vélni, hisz még nem volt sötét, de a gyertya a kör közepében maradt minden napszakban. Mint a bevezetőből megtudtam, szimbólum volt, az örök fény, az örök tudás szimbóluma. A kristály is szimbólumként szolgált: hegyi kristály, ami tisztaságával, erejével áttör minden sötétet, ártót. Ezek mind újdonságként értek, mégis - mint mindent, amit Steinerné mondott - logikusan vettem szemügyre, de talán a tudatom más részével értettem, vagy éreztem meg. 

A gyertyafény különösen hatott rám. Néha, amikor sokáig néztem a lángba, elkezdett megváltozni a világ. Előbb oktatóm hangja szólt egyre messzebbről, majd a csoport tagjai távolodtak el tőlem, de ha pislogtam, itt volt megint mindenki. Ezt nem tudatosan tettem, hiszen minden figyelmemet a tanulásra, Steinerné munkájának megfigyelésére összpontositottam. A tizenöt-húsz fős csoportnak csupán egy férfitagja volt. Judittal - oktatónk lányát leszámítva - mi voltunk a legfiatalabbak. 

Steinerné, bár mindent elmagyarázott, a megtanultak elsajátítását az önálló ismeretek sikeres alkalmazásában látta. Mondta, hogy a feldolgozásra váró anyag - a talp pontjainak az ismerete - olyan terjedelmes, hogy szeretné, ha az első alkalommal főleg érezni tanulnánk meg. Egyenként megnéztük mindenkinek a talpát. Az elején oktatónk elmagyarázta, hogy a vizsgált talpon milyen feltűnő, rendellenes jegyeket veszünk észre, de idővel kért minket: próbáljunk már a kevés ismeretünk alapján is ráérezni a látható duzzadások, a feltűnő színelváltozások, vagy akár a két talp különbségének okára. Nekem tetszett, egyre jobban tetszett mindez! 

Második nap már hosszabb-rövidebb ideig kezeltünk egy-egy személyt. Valóban, az első érintéssel sok mindent meg lehetett érezni. Már csak abból is, hogy valaki miként adta oda a lábát, bízott-e bennem, vagy félt minden érintéstől. Az is fontos volt, hogy a talp száraz volt-e vagy izzadságcseppek jelentek meg rajta, mert ez megmutatta az idegrendszer állapotát. 

Szívesen tartottam a kezemben azt a talpat, amivel éppen dolgoztam. Feltűnt, hogy nem is érzem már idegennek a gazdáját. Azáltal, hogy meg merte mutatni a talpát, amiről már tudtuk, hogy múltját, érzelmeit, betegségét rejti, közelebb került hozzám. Elkezdtem mindenkit a talpán keresztül megszeretni. Nem volt már senki idegen, inkább valamiféle családias érzés kezdett bennem kialakulni a csoporttal szemben. A szép lábfejek kevésbé érdekeltek, mert azok keveset mutattak. Minél deformáltabb volt valakinek a lábfeje, annál nagyobb együttérzéssel tartottam már a kezemben, és simogattam, masszíroztam. 

Hamar elszaladtak a napok, és az utolsó délután egy rövid házi vizsgát tettünk. Mivel egymás talpát már eléggé ismertük, az ebéd után Steinerné egy idegen nőt hozott magával a házban lakók közül. Kérte, hogy vizsgáljuk meg a talpát, és próbáljunk közösen következtetni a betegségre, elváltozásra. Izgalommal ültük körül a nő lábát mi, kis újoncok, és egymást túllicitálva mondtuk észrevételeinket. 

Érdekesnek találtuk a nő talpait, volt bennük valami, vagy hiányzott inkább, amit eddig senkinél nem láttunk. Feltűnt nekünk egy vonal. Talán választóvonal, amely részeket különít el egymástól. De a fekvő nő lábát megfogni is érdekes volt számomra. Úgy éreztem, mintha túlontúl kevés energia lett volna benne, vagy legalábbis az energia nem volt érzékelhető. 

Tanárnőnk nagyon meg volt elégedve mindazzal, amit érzékeltünk és megfigyeltünk. Mondta, hogy ez az elválasztóvonal a legfontosabb, amin dolgoznunk kell. A fekvő nő nem helyeselt, de nem is ellenkezett. Feküdt csukott szemmel, és hallgatta, amit mi vagy Steinerné mondtunk róla, illetve a talpáról. 

Steinerné közölte, hogy itt az elválasztás olyan jelentős a felső és az alsó testrész között, hogy ezt előbb más módszerrel próbáljuk feloldani. Először össze kell kötnünk az elkülönült részeket, a fentit az alsóval, a jobb oldalt a bal oldallal. Ezen a legjobban polarizálással lehet segíteni. Mondta, hogy  ehhez szüksége van segítségre, több szempontból is. Kérte, hogy a csoport ülje körül Klárát - így hívták a nőt - és próbáljon mindenki a szívére és a szeretetére koncentrálni. Engem és a lányát megkért, hogy üljünk egymással szembe, Klára bal és jobb oldalára. Gondoltam, engem azért választott ki, mert ismerte az anyósomat, bár a napok folyamán észrevettem, hogy többen már régebbről ismerik, vagy mint páciensek vagy mint érdeklődő tanulók. 

Steinerné Klára feje fölé ült, és rátette a kezét a fej bal és jobb oldalára. Ismertette velünk, hogy most az esetleges tudatos elválasztáson dolgozik, az agy két féltekéjén. Nekem kicsit sok volt azt megérteni, hogy miként választja el az agy tudatosan, amit a talpon láttunk, mégis csupa fül voltam. Kíváncsian vártam, mit kell tennünk, a lányának és nekem, hiszen nem a talpakhoz, hanem a felsőtesthez kellett ülnünk. Steinerné kérte, hogy én a bal kezemet Klára bal vállára, és jobb kezemet a csípőcsont magasságában, a hasára tegyem. Lánya ezt pont ellenkezőleg végezte, tehát, amit nekem balról kellett, azt ő jobbról tette, és fordítva. Klára válla így a csípőjével, a bal oldala pedig a jobb oldallal volt összekapcsolva egy, a mi kezeink által alkotott kereszttel. Steinerné most újra megfogta Klára fejét, szintén mind a két oldalán. Becsukták a szemüket, gondoltam, én is becsukom, úgy talán jobban érzem, amit lehet.

Amit idáig is gondoltam Klára lábának megfogásakor, megerősítve éreztem most, mikor vállát és főleg altestét megérintettem. Szinte semmi energia nem volt benne, mintha majdnem halott lenne. Mindazok ellenére, hogy talán harmincéves lehetett, és energiahiányáról semmilyen külső jel nem árulkodott. 

Az együttérzés, a szomorúság és a szeretet érzése futott át rajtam. Nagyon szerettem volna valahogy segíteni neki, könnyíteni a helyzetén. Akaratlanul kimondtam valamit, aminek megváltoztathatatlan következményei lettek: 

„ISTENEM, HA TUDNÉK, ÚGY SZERETNÉK ENNEK A SZEGÉNY NŐNEK SEGÍTENI!" 

Az óhajomra, kérésemre kinyílt egy kapu, aminek létezését, de főleg azt, ami mögötte rejtőzik, nem is sejtettem. Kezem, ami Klára csípőcsontja mellett, a hasán feküdt, elkezdett süllyedni. Érthetetlen érzés volt, olyan, mintha valami húzná a kezemet. Nem tudtam ellene semmit tenni, ugyanakkor agyam, tanult szellemem azt mondta: Nem, nem, ez nem lehet, a kezed nem hatolhat bele más testébe! 

Ezalatt jobb kezem egyre süllyedt, míg valami fekete ragacsban megállt. Még ma is megborzongok, mikor ezeket írom, de az akkori érzést lehetetlen visszaadnom. Ez a fekete, ragacsos valami mintha húzta volna oda, magába a kezemet - gondolta egyik részem. A másik részem lehetetlennek tartotta az egészet, úgy ítélte meg, hogy ilyen nincs. 

Az első, a felébredő belső érzés vette át a vezetést, talán erősebb volt, vagy talán többet tudott. Mivel rettenetes volt ennek a fekete energiának az érintése, és főleg, hogy a kezemet vissza akartam húzni onnan, ahol volt. Ki akartam emelni ebből a fekete ragacsból, az viszont nem akarta elengedni a kezemet. Nagyon megijedtem. Mindenképpen ki kell innen húznom a kezemet! - gondoltam, és minden erőmmel ezen voltam. Végre megmozdult, és emelkedett. Az erőfeszítés rettenetes energiát követelt. Kezem remegett, és éreztem, hogy nem csak az arcomat, de egész testemet elönti a verejték. De a kezem - hál' Istennek - megmozdult. De mit húz magával? Mi van rajta? Megijedtem annak a fekete ragacsnak a látványától, amit a tenyeremen láttam. Mindegy - gondoltam -, ezzel vagy e nélkül, de a kezemet ki kell húzni! A ragacs hosszú szálakban egész tenyeremre ragadva jött a kezemmel. Végre egyetlen határozott rántásomra megint kint volt a kezem Klára testén kívül, de rajta ezzel az utálatos, undorító fekete maszattal. 

Arra lettem figyelmes, hogy nagy csend vesz körül, a tenyerem gondja is elhagyott egy pillanatra, és önkéntelenül kinyitottam a szemem. Egy csoport ült körülöttem, előttem pedig Klára, akinek alsó testéből épp most sikerült a kezemet kihúznom. „De az lehetetlen!" - üvöltött most bennem egy másik tudat, és nyitott szemmel a kezemre néztem, és láttam, hogy remeg, és remegek én is minden porcikámban. Az izzadság is csöpögött a homlokomról. Kezemen, tenyeremen, bár már nem láttam, de éreztem ezt a ragacsot, ahogy az szálanként csüng rajtam. Riadtan néztem Steinernére, hogy talán azt mondja, elaludtam és álmodtam, vagy ki tudja mit, de főleg, hogy miként tudom ezt az undorító valamit leszedni a kezemről. Steinerné tekintete sokatmondó volt. Már hallom is: 

- Menj azonnal a csaphoz, és hideg, folyó vízzel mosd le a kezedet, és mindent, ami ráragadt. 

Látta volna? Ő is látta? De hogyan láthatta? Mindez most nem fontos - gondoltam -, csak az, hogy ez a fekete ragacs lejöjjön a kezemről. Mikor felálltam, éreztem, hogy alig tudok menni, teljesen kifárasztott, amit tettem. 

A csoport csodálkozó szemekkel ült és hallgatott. Vajon ők mit láttak? Vajon az ő szemük egész idő alatt látta, hogy én remegek és izzadok? Na mindegy, végre tiszta volt a kezem. 

Visszaültem a helyemre, Klára jobb oldalára, de Steinerné kért, feküdjek le a földre, és kérjem a Föld energiáját, hogy vegye át mindazt, ami nem az enyém, csak valakit segítve átvettem attól. 

Mit mond? Lehetetlen volt megérteni pontosan. De folytatta: 

- Te pedig, Dori (így nevezett a családom), engedj el mindent, és köszönd meg gondolatban, hogy mindez megtörténhetett. 

Most már lassan elegem volt mindenből! Köszönjem meg, hogy ez a feketeség magához húzott, aztán rám ragadt? Vagy talán azt, hogy majd' tizenöt kiló undorító masszát kellett fekete szálakban Klára hasából kihúznom? Vagy azt, hogy minden porcikám remegett, és a ruhám rám ragadt az izzadságtól? Most meg a kimerültségtől majd' elalszom! 

Mégis azt gondoltam, hogy Steinerné valószínűleg jobban tudja! Megcsináltam, amire kért. Próbáltam mindent elengedni, ami nem tartozott hozzám és csak átvettem, hogy máshonnan eltűnjön. Meg is köszöntem, hogy segíthettem! Ebben a pillanatban döbbentem rá, én imádkoztam, hogy segíthessek! Viszont azt, hogy életem első fohászkodása ilyen elképzelhetetlen dolgokat fog kiváltani, még a legrosszabb álmomban sem képzeltem volna. 

Közben hallom Steinernét, amint a csoportot informálja arról, hogy mi is történt, illetve történhetett meg itt. Ő sem tudja még az okot, de én valószínűleg fel tudtam oldani Klára problémáját. Most először szólította meg a fekvő nőt, hogy érez-e valamit, vagy jobban érzi-e magát. Klára egy csendes, nagyon halk IGEN-t mondott ki. Steinerné könnyes szemmel csak annyit fűzött hozzá: 

- Megtörtént, amit csak remélni tudtam. Klára már több mint tizenhat éve nem szólalt meg. 

Nem tudtam, jól hallottam-e, amit mondott, vagy inkább fogjam be egészen a fülemet. Az agyam, a tudatom teljesen két részre szakadt. Az egyik, ami mindent átélt, csinált és elfogadott, a másik viszont mindent lehetetlennek, elképzelhetetlennek, rossz álomnak talált. 

Klára viszont tizenhat év után először szólalt meg! Valami közöm lehet hozzá? Pont erről nem akartam semmit tudni! Egy megfoghatatlan részem védekezett: Nem, nem, erről nem akarok tudni semmit! Legszívesebben azonnal elszaladtam volna, hogy hagyjanak engem békén ezekkel a borzalmakkal, rémálmokkal. Nekem ehhez az egészhez semmi közöm! 

Fekve hallottam még, amint Steinerné elmesélte Klára történetét, amit az intézet vezetőjétől tudott. Klára már évek óta élt itt, ebben a pszicho-szociális otthonban. Senki nem tudta pontosan, mi is történhetett vele. Tizenhat éves koráig teljesen egészséges, vidám lány volt. Egy nevezetes szombat esti hazatérés után tűnt fel a szüleinek és környezetének, hogy kezdett megváltozni, kezdett bezárkózni. Egyre kevesebbet volt a többiekkel, és végül már nem is beszélt. Szülei mindennel próbálkoztak, de falba ütköztek. Élőnek látszik, de belül haldoklik. - gondolta mindenki, aki csak Klárát ismerte. Valamennyi specialista erőszakra gyanakodott. Valószínűleg szexuális erőszakra. Ennek a rettenetes élménynek a következtében Klára becsukta magát, és nem volt hajlandó kívül élni, részt venni a kinti életben. 

Most pedig tizenhat év után először szólalt meg! 

Több volt ez, sokkal több volt, mint amit én fel tudtam volna dolgozni, vagy egyáltalán felfoghattam volna. Szerencsére senki nem kérdezett tőlem semmit, képtelen lettem volna, de nem is akartam válaszolni. Szerencsére véget ért a tanfolyam, és másnap reggel mehetünk haza! 

Juditnak - a szobába visszatérve - csak annyit tudtam mondani: 

- Judit, valami rettenetes dolog történt. Nem tudom elmondani, de beszélni is lehetetlen róla. Mindenesetre védekezem ez ellen. Kérlek, ne beszélj erről senkinek, én pedig olyan hamar el akarom felejteni, amilyen hamar csak lehet. Ilyennel soha többé nem akarok foglalkozni! Döntöttem! Idegen ember testéhez többé nem nyúlok hozzá! Nem szabad őket megérintenem, mert akkor valami elindul! 

Judit, látva felindultságomat, nem is kérdezett semmit. Így feküdtünk le aznap este.

Én csak aludni vágytam, és arra, hogy mindent elfelejtsek. Mindent, ami a heidelbergi kurzuson történt, és főleg ezen az utolsó estén, kis szekrénykébe zártam, és a kulcsot bedobtam a tengerbe, jó messzire. Örökre! 

Másnap hazaérve olyan boldogan öleltem magamhoz kis családomat, mint talán soha eddig. Végre újra itthon vagyok a valóságban, ami érthető, irányítható és elfogadható. 

Senkinek, főleg a férjemnek nem mondtam el semmit, és - hál' Istennek - tudatos munkával valóban kezdtem elfelejteni, hogy mi is történt 1982 őszén Heidelbergben. 

Tal��n csak képzelődés, vagy egy rossz álom volt az egész?!

......................

Már férjem előző vállalatánál is sok hivatalos vacsorára és bálra meghívtak bennünket. Külföldi utazásoknál és kongresszusoknál is természetes volt, hogy elkísérem a férjemet, de ezt a "magasabb társadalmi rétegben", ahová most már mi is tartoztunk, el is várták. Mindenki a feleségével jelent meg, és nekem, mint férjem kísérőjének, meg kellett tanulnom a helyi szokásokat.

Ennek megfelelően a ruhatáram is megváltozott. Voltak nagyon elegáns, drága ruháim is, amik az ilyen helyeken való megjelenés kellékeiként szolgáltak, hiszen külsőm nemcsak a férjem, hanem a vállalata jólétéről is tanúskodott.

Az elején tetszettek nekem ezek a fogadások, bálok, kongresszusok. Igaz, hogy mi a legfiatalabbak közé tartoztunk azok között, akik ezeken a programokon részt vettek, de idővel még a velünk egykorúak is untatni kezdtek. Én is szerettem a divatot, de ezek a nők csak erről tudtak beszélni. Számukra fontos volt ilyen meg ilyen „márkában" megjelenni. Nekem ez nem számított. Csak az, hogy jól álljon, és szép legyen. Az ára viszont mindig érdekelt. Sem az én, sem a férjem megkeresett pénzét nem tudtam ilyesmire elszórni. Így találtam ruhabörzét felnőtteknek is, ahol az én „fellépő csodáimat" olcsón megvehettem. Nyaralni továbbra is kempingbe mentünk, de már három hétre. Szerettük ezt a szabadságot és az egyszerűségét is. 

Boldognak látott minket mindenki. Barátaink szívesen is hívtak meg bennünket, mert jó hangulatot teremtettünk, hiszen mi is jól éreztük magunkat, úgy, ahogy éltünk. Minden tekintetben sikeresek voltunk, néha már irigykedtek is ránk. „Tíz éves házasok és még mindig ilyen boldogok!" - mondogatták. „A férj már egy vállalat vezérigazgatója, és még alig 35 éves, a felesége pedig két gyerek mellett pénzt is keres, és sikeres. De főleg boldogok!" - amit nem minden házaspárról lehetett elmondani a baráti körünkben. 

Pont ebben az időben, mikor végre mindent megoldottunk, és még egymásra is egyre több időt tudtunk fordítani, váratlan esemény következett be az életemben.

1984 késő őszén történt. Egy éjszaka arra ébredtem fel, hogy valami világít a hálószobában. Elfelejtettük a lámpát lekapcsolni, vagy nem húztuk le a redőnyt? - futott át az agyamon egy pillanatra, míg kinyitottam a szemem. De azonnal be is csuktam újra. Majd vigyázva megint kinyitottam, de ami hihetetlennek tűnt, mégis igaz volt, és az is maradt. Kezeim világítottak a paplanon. Első reakcióm az volt, hogy eldugtam őket a paplan alá, de azt is átvilágították. Így újra kivettem, és kíváncsian nézegettem őket. A paplanon két óriási, vörös fényben izzó kéz volt, ami legalább kétszerese volt a normális kezemnek. Az ujjaim végéből kékesfehér fény sugárzott, olyan húsz centiméter távolságra. Forgattam, nézegettem a kezemet a - különben sötét - szobában. Vajon mi lehet ez? Talán ez is az a kéz, amit láttam bemenni Klára hasába? Ezek szerint be tudott hatolni az anyagba, és azt át tudta világítani? Úgy, mint most a paplant! Lehet, hogy az a fény, amit kibocsát magából, hozta meg azt a változást, hogy az a fekete ragacs kihúzható volt, és Klára 16 év után újra meg tudott szólalni? Bár mindezek a gondolatok teljesen hihetetlennek tűntek, és én hiába próbáltam jó két évig mindent elfelejteni, tehát mégis igaz! Idővel már azt gondoltam ugyanis, hogy azt akkor, ott mind csak képzeltem. 

Vajon más is látja? - volt a következő gondolatom. Elkezdtem a mellettem alvó férjemet a könyökömmel finoman lökdösni, hogy ébredjen fel. Nagyon mélyen alvó, pont olyan, akiről azt mondják, hogy ágyút lehetne elsütni mellette, arra sem ébredne fel. Lökdösésemnek mégis sikere lett, és megmozdult. Gyorsan kihasználtam az alkalmat, és megkérdeztem: 

- Mondd, látsz valamit a szobában? 

Félálomban nem gondolkodhatott a kérdésemen, így picit kinyitotta a szemét, és válaszolt: 

- Két lámpa világít a takarón - mondta, és mint aki megtette, amire kérték, átfordult a másik oldalára, és aludt tovább, mintha semmi sem történt volna. 

Reggelre viszont nem emlékezett már semmire. De nem így én! Tehát ő is látja! Ezek szerint a sötétben szemmel észlelhető, mint a lézer vagy a röntgensugár. De miért sugárzik ez az én kezemből, illetve pont belőlem? Én valóban mindent megtettem, hogy ilyen soha ne történhessen újra meg velem! Nem fogadtam el! Talán tényleg csak képzelődés volt! Emberekhez sem nyúltam, és főleg nem is imádkoztam, hogy segíthessek. És mégis! Már azt is el tudtam volna képzelni, hogy az a rossz álom, amit Heidelbergben meg kellett élnem, ha megtörtént, talán a Klára iránti sajnálat és imám következménye volt. Hiszen ez megmagyarázható az én „mesehitemmel". De most, mikor semmit nem csináltam: minden mással vagyok elfoglalva, és a gondolataimban sem járt már mindez! És most történik ez! 

- Jó, de akkor mit csináljak veled? - kérdeztem a - még ettől a különös erőtől világító, kékes fényt kibocsátó - kezet. Talán kérdésemben az is benne volt: hová dughatnálak el, hová zárhatnálak be, ugyanakkor benne rejlett a tehetetlenség is. 

Tudtam azonban: semmi értelme küzdeni ellene, ez újra fog jelentkezni!"

Dorothea König -- Én nem csak feleség és anya voltam... a szerző saját kiadása, 2004

[bdpst24]

Ez lehet a legideálisabb életkor a szülésre!

Ez lehet a legideálisabb életkor a szülésre!

Túl fiatalon vagy a fogamzóképes kor vége felé gyermeket vállalni jelentősen kockázatosabb a magzat számára a Semmelweis Egyetem friss kutatása szerint. A leggyakoribbak és legveszélyesebbek a keringési rendszer fejlődési rendellenességei, illetve 20 éves kor alatti anyák esetében a központi idegrendszer, előrehaladott korban pedig a szív fejlődési rendellenességei, illetve az ajak és…

[repaati]

Gyógyító testtartások idegrendszeri zavarok esetére

Idegrendszeri zavarok fizikai testi okai: az idegrendszer sérüléséből (pl. agydaganat, gerincvelő-daganat, az idegrendszer fertőzéses bántalmai, az agyhártyáknak a fertőzései, a különböző agyvelőgyulladások, agytályogok, az agyállományban történt vérzések, a környéki idegek gyulladásos és egyéb bántalmai) kialakuló zavarok nagyrészt bénulásos (pl. beszédzavarok, a végtagok bénulásai) vagy izgalmi jelenségekkel (pl. fájdalmak a test különböző részein, izomrángások, görcsök) járnak.

Lelki okai: ellenszenv, más problémáinak átélése, kiszámíthatatlan következmények miatti félelem, tudatalatti félelem az isteni irányítástól, anyagi szükségletekkel kapcsolatos bizonytalanság, túlzott önutálat, kiközösítettség miatti szorongás, kockázatos befektetés miatti szorongás.

Mentális okai: önsanyargatás téveszméje, tudatmanipuláció ártóimpulzusa, erő elvesztése miatti negatív jövőkép, szellemi tisztátalanság, túlidealizálás, negatív jövőkép miatti öngyilkossági szándék, nevetségessé válás tévhite, hűségeskü megszegése, bosszúállás miatti bűntudat.

Az öngyógyító erő aktiválásának menete:

Testtartás: Vegye fel a képen látható testtartásokat (az elsőt észak, a másodikat délnyugat felé fordulva)!

Légzés: 1. Lélegezzen be a száján keresztül, majd ki mindkét orrlyukán át. 4 ki-és belégzést végezzen.

2. Ha befejezte az első pozitúrával a gyakorlatsort, következhet a második stadha. Lélegezzen be a jobb orrlyukán keresztül, majd ki mindkét orrlyukán és a száján át. 4 ki-és belégzést végezzen.

A gyógyító erő irányítása: A belégzés előtti szünetben irányítsa figyelmét idegrendszerére! Lélegezzen be gondolat- mentesen! Kilégzésével tisztítsa meg az idegrendszerét az ott lerakódó, energiatorlaszt okozó, lelki és mentális mérgektől. Gondolatban mondja a következőket: Távozzon a levegővel az összes negatív energetikai lenyomat az idegrendszeremből!

A 4 ki- és belégzés után töltse fel pránával ezt a területet. A belégzés előtti szünetben gondolja a következőt: Áradjon a Dagaz rúna gyógyító energiája az idegrendszerembe, és gyógyítsa meg azt!

2. A gyógyító erőt az előbbihez hasonló módon irányítsa. Áradjon az Elhaz rúna gyógyító energiája az idegrendszerembe, és gyógyítsa meg azt!

Behangolás: 1.Most hangolja be a rúnát. Rezegtesse hangosan a nevét egymás után 3-szor: daaagaaazzz;

2. eeelllhaaazzz

Mantra: A mantrázás előtt üresítse ki a tudatát, majd mondja hangosan a következőket: Áradjon a du da di de do mantra ereje az idegrendszerembe, és gyógyítsa meg azt! A du da di de do mantrát rezegtesse úgy, hogy a mantra egyes szótagjait azonos időtartamig tartsa ki: duu daa dii dee doo. Egymást követően 4-szer zengesse!

2. Áradjon az uz az iz ez az mantra ereje az idegrendszerembe, és gyógyítsa meg azt! uuzz aazz iizz eezz ozz (4-szer)

Mindkét testtartást napi 1 alkalommal végezze. Kétnaponként megismételheti a gyakorlatot (1-2 héten át).

A két testtartás felvétele között tarthat 30 perc szünetet.

Késmárki László:Gyógyító testtartások Rúna-jóga Ankh Kiadó 2012.

[suti09]

Neuronok és Kogníció

A neuronok az idegrendszer alapvető egységei, amelyek az agyban, az idegekben és az idegsejtekben találhatók. Ezek az egységek elektrokémiai jeleket továbbítanak egymás között, lehetővé téve az idegrendszer működését. A kogníció pedig azoknak a mentális folyamatoknak a halmaza, amelyek a tudat, a gondolkodás, az emlékezés, a tanulás és az információfeldolgozás révén zajlanak le. A neuronok és a…

[msbparker]

4éve, hogy utoljára voltam kutatási céllal barlangban.