#igaztörténet

[randomkedvesgesztus]

A dm-ben mar attol jo lesz egy keso 30-as kora 40-es no hangulata, ha a penztaros csajszi nem “jo napot kivanok”-kal koszon vissza a “szia”-ra, de ez a kedves szep voros haju lany az alleeban ugy mosolygott ram, hogy hirtelen valami trendi lmbtqi friendly tv sorozatban ereztem magam, ahol a hosno radobben, hogy tulajdonkeppen nyitott a lanyokra is, es a penztartol valo tavozas utan nem sokkal mar hianyos oltozetben ismerkedik a mosolygos nagymellu penztaroslannyal.

Szoval csak annyi, hogy a kituntetett, melyen a szemembe nezos mosolygas nagyon jol esett alapbol is, de ereztem benne meg valami pluszt is, amitol aztan meginkabb mosolyra szaladt az en szajam is.

[furacska]

A HEGYEKBE FÖNN

Jónéhány évekkel ezelőtt történt az, hogy egyik névtelen estén bambultam csak úgy, amolyan féligsefunkcionálósan a Hír TV-re, és nem a Bayer meg a banda volt akkor műsoron, hanem egy dokumentumfilmet vetítettek épp. Nem tudnám a címét megmondani, a témáját is nehezemre esne a becsületesebbik nevén neveznem, két kábé tökfiatal emberke indult el valami hegynek, szülők, meg talán hivatásos fehérköpenyesek is kísérték őket, a fiatalok belenéztek egy ponton a kamerába, a fiú is, a lány is, és kommersz mosóporreklámokból már jól ismerős, irracionálisan optimista ábrázattal kezdtek értekezni, hát mindenekelőtt arról, hogy "ez nagyszerű", és nagyszerű volt különben tényleg, akár a snidlinges kenőmájas, utóbbiról még se csinál filmet senki ráérős. A kontextus volt a lényeges, persze, hát hogy most először mennek ők a hegynek, tizenhét évesen, kábé, tehát először, a másik meg az, hogy simán előfordul, hogy utoljára. A tüdejükkel volt a baj azt hiszem, gyárilag volt bajos, valami rohadtul kísérleti beültetésen mentek keresztül ezek ketten, és legfeljebb rövid időre orvosolta ez is csak a gondjaikat, és "gondjaik" címszó alatt nem annyira az aktivitástól mentes életre kell itt gondolni, hanem a működőképes létfontosságú szervektől mentesre, ami nem is annyira élet, sokkal inkább halál, hát na. A nagy hegynekmenet esemény volt tehát, kétségtelenül, de az ennél is lényegesebbet csak alig érintette a kamera, meg az izgatottságában hót hülye kérdező is, hát ott álltak ezek ketten a halálos ítéletükkel, amiben nem volt az égvilágon semmi szenzációs, ilyenje van mindenkinek, nem pont ilyen ilyenje, másmilyenje talán, de van, mindenkinek... Szóval álltak ott a mittudoménmilyen tisztáson, izgágán, hát jó hogy(!), reménykedve, na ná(!), na de hogy kézenfogva!? Hát igen! Ez a két kis hülye a hamar lejáró szavatossága, meg az életben egyszer esedékes hegynekmenése mellé a buggyant romkomok tökéletes lamúrját grátiszba megkapta! Hát annyi mindent nem csinálhattak ezek, nem ronthatták meg vagy el egymást, félrelépniük nem volt hogyan vagy kivel, egybekelniük, elválniuk nem volt minek, elrontaniuk, vagy helyrehozniuk nem volt mit, hanem álltak csak ott fejbúbig a tökéletes elfogadásban, amíg (nemsokára) meg nem haltak, és ez az egy nem sikerült így (így nem!) soha másik kettőnek, rajtuk kívül, az kurvaélet! Ami engem illet, a kilencvenesnek mondott évek leginkább végén, mikor a hasonló cipőben jártam, egy idegelősen hadarós, számomra egzotikus módon belvárosi kisfickót kaptam csak társnak, aki email-címek gyűjtésével töltötte volna utolsó napjait, készséggel megadtam neki a sajátomat, habár nem volt legkevesebb elképzelésem se róla mi az az email-cím. A fennmaradó időnkben ő főleg az internetről beszélt, én meg hallgattam. És túléltem, az eszmefuttatásait, meg a többi túlélnivalót, azt nem tudni vele mi lett, annyi biztos csak, hogy ha elhagyta valaha a Heim Pál kórházat, és otthon izgatottan begépelte az általam adott műmail címet, rögtön tanult is az új életéről valami furcsát, amire nem volt kíváncsi egyáltalán!

[evihercegofficial]

#kutyanaknemkell #igaztörténet #szeretem #szeresdmagad #instagram https://www.instagram.com/p/CgtRJ1GgVVP/?igshid=NGJjMDIxMWI=

[csipkeskombine]

Ha egy zenét kéne választanom egy nagy visszatérésre. Ez jónak tűnne... A The Crystal Method egy méltatlanul érthetetlenül becstelenül elhanyagolt csapat. Többet a dessre ! Egyáltalán létezik még dess vajon? hmm....

[sotetsegben-a-visszhang]

Xy: miért utálod magad ennyire?

Én : Nem tudom. Talán azért, mert csúnya vagyok. Mindig ha belenézek a tükörbe, csak azt látom ami vagyok. Undorító. Egy lány, aki sehogy se szép. Nincs jó alakja, nem szép az arca. A képeken ugyanez van. Másokról készül egyetlen egy kép, már az is tökéletesen sikerül. Rólam az ezredik is pocsékul sikerül, és úgy nézek ki rajta mint egy boszorkány.

@sotetsegben-a-visszhang

[gyonyoru-zombilany]

*kislányok mennek el mögöttem*

*beszélik, hogy a barátnőjökkel szakított a pasija*

*hátranézek*

*talán van bennük 10 év*

[ilovemyself-butilove-you-more]

"Felneztem Instagram-ra, Hiba volt... Csak tokeleteseket lattam."

[kodorka]

Uni

The moment when you have to study for your final exam, but you start to learn indonesian instead.

#életem

[furacska]

UTOLSÓ TÁNCOK

Kilencvenhat-kilencvenhét környékén különös barátságom köttetett anyám első férjének véletlenül világrakúrt lányával, a nevét nem tudom neki, másképp volt ez akkor, úgy értem tudtam a nevét, de elmúlt ez is. Szóval szokássá lett az valamiért, hogy vendégeskedett nálunk, és mást se csináltunk csak a zenét bömböltettük meg táncoltunk, a kezem gipszben volt, erre emlékszem még. Nem beszélgettünk túl sokat, vagy semennnyit talán, egy ilyen szavak nélküli közös világunk volt nekünk, ahol az abszolút legkúlabbak mi ketten voltunk. Semmit se tudtam igazából róla, nem nagyon értettem azt se, hogy kicsoda és mit keres ott egyáltalán, kvázi kísértetként közlekezdett abban a kevéske életemben, és jó volt ez így abszolút, hát nem számított soha sem, legkevésbé sem, hogy kicsoda, hogy honnan jön, vagy pláne minek, és rólam se volt fontos tudnia neki bármit is. Hát azok lehettünk arra a kis időre akik csak akartunk lenni, és szóba se kellett jönnie annak, hogy közben az odakinti, rajtunk kívül eső világban melyikünk milyen változatos módszerekkel lesz épp egy életre traumatizálva. És nem kellett az iskolai dolgokról témázni, és nem kellett a szülőkkel játszmázni sem, a nagyok ocsmány dolgaiba belefolyni, hogy egymást megtarthassuk, hát hiszen nem is volt ilyen "egymás" igazából, hanem két tök ismeretlen volt csak, két akárkicsoda. Fél év jutott ebből körülbelül, vagy néhány hónap, az ún. gyerekkorom maradék részében a "mocsári szörnyeket" krepáltuk egy árok partján a Lukács Lacival, meg a többiekkel.

[evihercegofficial]

#szijjartopeterlegjobb #szijjartopeterlegjobb #igazavamegmondta #igaztörténet #igaztörténet #instagram #inspiration # https://www.instagram.com/p/CgtPiLsDV1m/?igshid=NGJjMDIxMWI=

[bnkkristof-blog]

Amikor minden reggel abban a tudatban kelsz fel, hogy nem lehet a tiéd, mert ő nem szeret téged... Tudod... Az a legrosszabb érzés a világon..

#igaztörténet

[bdpst24]

Van egy farm Tetétlenen, ahol Bogár Márk nem tétlenül tölti napjait

Bogár Márk fiatal, pimasz, tele életerővel, tervekkel és egy jó csapattal a Sárréti Chilifarmról. Itt minden a csipősről, az erősről szól. Igaztörténet következik… – Milyen indíttatásból lesz valaki chili paprika termelő? Honnan ered ennek a nem kedves, de annál nagyobb erővel rendelkező “fűszer” szeretete? – Lehet itt agyafúrt mese köré, visszadátumozott évszámokkal a logóban eladni bármit is,…

[gyonyoru-zombilany]

Amikor egy társaságba keveredtünk te tudomást se vettél rólam. Most hogy élet veszélyes helyzetek álltak fenn nálad rögtön tudod a telefonszámom, sőt még a vércsoportom is...

[elfelejtettversszak2017]

✨

A buszmegállóban ültünk a szokásos padunkon. Duzzogtál mert fél órával hamarabb odaértünk amikor Te még akartál volna csak Velem lenni. A rohanó emberek nélkül. Át akartál karolni de véletlenül megütötted a vállam. Megöleltél. Könnycseppeket éreztem a vállamon. Fel akartam emelni a fejedet hogy rám nézhess hogy elmondhasd nekem hogy mi a baj. De Te nem akartál rám nézni. Csak áztattad drága és megfizethetetlen könnyeiddel vállamat tovább. Sose sírt a vállamon még ilyen tökéletes ember ki mégis a hibáin sír. Úgy döntöttem hogy neked egy kis időt. Másodperceket számolva azon gondolkodtam hogy üveget keresek hogy könnycseppeidnek helyet találnak mert az én csontos vállam nem tűnt a legmegtisztelőbb helynek számukra. Gondolataim morajlása közben Te is megszólaltál.

-Sajnálom.-mondtad,és rám néztél a még könnyesen is gyönyörű fekete szemeddel.

-Ugyan mit sajnálsz? Nem történt semmi.-mosolyogtam hogy megnyugodjál és letöröltem egy könnycseppet a jobb szemed alól.

-Megütöttelek. Fájdalmat okoztam Neked. Pedig megígértem hogy nem fogok soha.-már én is sírtam. Akkor már nem számított hogy a buszon kisírt pandamaci szemekkel kell ülnöm. Hihetetlen hogy én hogyan is érdemeltem meg egy ilyen embert. Nem szolgáltam rá valahogy még is az ölembe hullott egy olyan jövőkép amiről eddig csak álmodtam.

-Szeretlek!-mondtam könnyes szemmel. Már mindketten sírtunk. Az emberek mind minket bámultak. De mi elvesztünk egymás szemében és nem érzékeltük azokat az embereket akik mind egy romantikus film premieres monológjában érezhették magukat. Már a buszon álltam de Te még mindig fogtad a kezem. Mintha Velem jönnél de aztán még sem mert nem lehet. Az ajtó már becsukódni készült de Te még mindig ott álltál.

-Én jobban. Este hívlak szerelmem.-ezzel a mondattal búcsúztál. Beültem a szokásos helyemre az ablakhoz raktuk kezünket és amikor a busz elindult futottál utána. Futottál utánam. 5 perce ültem a buszon de a zene a fülembe leállt és a Te neved szerepelt a képernyőn. Boldogan bele köszöntem a telefonba.

-Szia! Azt hittem csak este beszélünk.

-Nekem már este van. Az én csillagom elment és sötét van. Hiányzik a fényed, a hangod. Nélküled nem látok semmit. Bocsi kicsim csak ennyit akartam. Hogy hiányzol és nagyon szeretlek.

-Nekem is hiányzol és én is nagyon szeretlek életem.-mondtam. Elsírtam magam. Lehet túl érzékeny vagyok de akkor is. Olyan álomszerűnek tűnik ez a lassan 4 hónap de mégis megtörténik. Vele. Elindítottam a playlistemet és ez a mondat megcsapta a fülemet. “And whatever will happen I will love you forever”

[furacska]

A KEVÉSKORÚ D. PISTA

Tizenikszes éveim első ötven százaléknyi részében a D. Pista dolgai miatt én egész heteken át aludni nem tudtam. Többször lettek ilyen egész heteim, amik elalvatlanságommal voltak tele főleg, a D. Pista miatt voltak ezek, miatta lettek. Hát egyszer volt az, hogy egy valamelyik nyári napnak a délelőttjén, a Díszkert kis szexi dizájnhidacskájának, a kőből csinált kis szépségnek a környékén egykori cirmosomat felszelve találtam meg. A D. Pista sebészkedte szét, a kezei által lett olyan darabos a nemmozgása, a vérrel pirosított élettelensége. A D. Pista, a fura módon betegállat D. Pista bűneit nem tagadta. Ahogy nem tagadta őket akkor se, amikor szomszéd pajtásomék kéróját rámolta ki egy éjjelen, valahány fogyis haverjai közreműködésével. A megtörténtek után én egyetlen ágyamon nem aludtam, egy percet se aludtam azon az egyetlenen, a kevéskorú D. Pista meg két szabad lábán védekezett, azon a kevés lábán, a kevés korával védekezett. Telt és múlott egy darabig még így a telésre-, meg a múlásravaló, addig telt és múlott, míg éjszaka nem lett megint, míg egy a korábbi éjszakákhoz képest messzemenőkig másik éjszaka nem lett, még egy éjszaka, egy D. Pista számára tökutolsó, egy szokásos módon töksötét, de szokatlanul tökutolsó. Az történt, hogy ezek a hülyének is hülyék, a leghülyébbik D. Pista, meg a többi túl hülye, a húgyagyú banda összes létezett tagjai a felújítandó régi templom állványzatára felkapaszkodtak, egészen a leginkább tetejéig bírtak kapaszkodni, és matekleckekész állapotukban, és kábítószernek mondott valamicsoda hatása alatt, és akkor a talajához láncoltatott emberiségnek a savanyú sorsán elrágódhatott a Pista, ami biztos, hogy szárnyait kibontotta, habár valódiságukról nem győzödött meg, és más biztonsági előírásokat se vett figyelmébe, és akkor valahány métere volt már csak hátra, lefele irányban volt hátra neki ez a valahány, ez a méterből, de pillanatokból se igazán sok. A hírt, a tényleg igazat anyám hozta, ugyanannak az éjszakának hajnallal egyenlő folytatásán, hát nincs többé a D. Pista, "hát nagy dolog" – gondoltam, aztán egyetlen ágyamból kikeltem, hogy aztán ne aludjak napokig, egy percet se aludjak abban az egyetlenben.