#legjobb barátság

[ejfelikivansag]

Utálom, amikor

elhiteted velem, hogy

törődsz velem.

[orsiisworld]

Vegyes hangulatok

[darkcat2024]

Régi barátok, kik velem voltatok

Régen azt hittük, örökké együtt maradunk

El terveztünk egy egész életet

Sosem hittük, hogy lesz olyan " ég veled "

Együtt nevettünk mindenen

Egymás vállán sírtunk ha baj volt.

És mégis most, mintha mise történt volna

Talán eszedbe sem jutok, talán csak néha

Mikor fel csap fejemben a nosztalgia

És eszembe jut, milyen jó volt.

Nem is értem néha, hogy lehet az

Hogy csak így, vége volt.

- Karhut Vanessza❤

[fuck-fake-world]

Mindegyik megígéri hogy bármi történik velünk maradnak.

Aztán mindig ugyanaz a vége.

Egyedül hagynak.

És hogy miért?

Mert mindig van, aki fontosabb lesz.

Mi pedig kénytelenek vagyunk beletörődni ebbe.

[szornyueletem]

Barátok jönnek s mennek

De az igaziak mindig kitartanak melletted

[nextdoorgirlfriend]

Megint itt vagy. A mosolyod… Ahogyan megkérdőjelezed amit mondok viccesen:

- Igen?! - kérdezed felvont szemöldökkel miközben mosolyogsz mint egy gyerek csillogó szemekkel.

És újra azt érzem, hogy többet akarok ebből, majd visszacsöppenek a valóságba. Abba a valóságban ahol te meg én nem mi vagyunk. Ahol te és én nem vagyunk.

[n-y-c-t-0-p-h-0-b-i-a]

szeretem azokat a barátaimat akikkel nem kell mindennap beszéljek, de ha kihívom őket a városba iszogatni akkor órákon keresztül csak beszélgetünk és röhögünk bármin. ezekért a kis pillanatokért megéri élni.

[csakpontvalaki9]

Inkább egy igazi

Mint több száz mérgező

[ejfelikivansag]

Amikor küzdesz

egy személy figyelméért,

jusson eszedbe, hogy

nem ő a Te embered.

Az már régen rossz,

mikor tenned kell azért, hogy

valaki időt szakítson Rád.

[ahalallelkiokai]

[xmrsstilinskix]

A legjobb barátom elvárja hogy megértsem és elfogadjam hogy amikor neki szar időszakai vannak,akkor én félre vagyok téve úgymond és amikor úgy érzi hiányzom,ír ehy szívhez szóló szöveget,hogy neki hiányzom meg ilyenek.. Nekem nem szar? Nekem is volt nem egy szar időszakom, elég durvák is és nem hagytam ott. Mindig próbáltam ott lenni mellette, de én meg ezt kapom? Mostmár belefáradtam..

[szornyueletem]

Az nem igaz barát aki álszent módjára jót akar neked aztán csak magával foglalkozik és le lép a gecibe mint ha mi sem történt volna.

[anyadisszeretne]

A legjobb barátság az amikor nem beszéltek/találkoztok mindennap de mégis amikor úgy alakul ugyan onnan folytatjátok ahol abba hagytátok.

Én nem lehetek elég hálás azoknak akik a terhességem után és a gyermek mellett is velem maradtak 🤍

[n-y-c-t-0-p-h-0-b-i-a]

Sírni a fájdalomtól mert tudod hogy hiába írtál neki több üzenetet, tudod hogy nem fogja megkapni őket, nem fog rájuk reagálni soha. És tudod miért? Erre rájönni a legrosszabb:

Azért mert már rég elveszítetted Őt

[csacskamacskamocska]

De hát itt vagyok!

Hiába vagy kész arra, hogy az egész világ legyél a másiknak, ha ő nem téged akar. Emlékszem ennek a fájdalmára, hogy milyen kibaszott szar látni a másik vergődését vagy akár az önsorsrontást vagy az értelmetlen kapálózást és nyújtanád a kezed, hogy együtt jobb lesz, mert neked valóban jobb lenne együtt, hiszen szereted, nyilván jobb a közös jövőképet nézni, mint az ő fuldoklását, de nem fogja meg a kinyújtott kezedet és nem is vesz rólad tudomást. És mennyire más, amikor nézed, és azt gondolod, felesleges fuldokolnod, leér a lábad!

Valószínűleg sokat kibírok, nem fordulok el azonnal, nem szakítom meg a beszélgetést, rugalmas vagyok a „szolgálatban”, így alakulhat, hogy gyakran tartok kapcsolatot olyanokkal, akik valaki más után epekednek. Volt párkapcsolatom, ami így kezdődött, aztán szerelem lett. De ott voltam akkor is, amikor az a másik elutasította vagy amíg bizonytalanság volt. Barát, barát, barát. Ma már nem vagyok biztos benne, hogy egészséges dolog ezt csinálni. Vagy, hogy nekem egészséges. Merthogy ezzel túléltetem a sérülést, amit anyám okozott azzal, hogy folyton „mást választott helyettem”. Más volt jobb, mást állított elém példaként, mást ajnározott, mással kivételezett. Néha ez bombaként robban fel az életemben. Szerintem ezt csak az érti, aki megélt hasonlót. De valójában egy turbózottan szar érzés, amikor nőként láthatatlan vagy a másiknak. Elmondja, hogy ő mindennel elfogadó, nem érdekli mekkora egy nőnek a melle vagy a segge, milyen hosszú a haja vagy milyen színű, volt már neki sokféle barátnője. De te nem kellesz. Elmondja, hogy az ember valójában azért társas lény, és bármennyire jó elvan egyedül meg nem prioritás a társkeresés, de azért hiányzik neki a gyengédség. De te nem kellesz. Szar egyedül, lányok írjatok! De te nem kellesz. És nem azért mert barát vagy, ami érték és nem érdemes felborítani egy bizonytalan kapcsolatért (hiszen abból a mélységből, ahol egy barátság van, a legjobb kapcsolatokat lehet építeni), hanem mert nem képes úgy nézni rád. Adott esetben mert szét is válik az agyában: ezzel beszélgetnék, ezt kúrnám.

És te hallgatod, hogy epekszik azért, akit kúrna.

Végül, végül, sok idő után már tényleg unalmassá válsz, hiszen várakozásban leéltetek egy házasságnyi időt.

Brrrr. Kurva szar emlékek ezek, és nem is foglalkoznék vele, mert a múlton rágódás tényleg az önsorsrontás egyik legborzasztóbb formája. Csak tegnap éjjel valahogy belerobbant az agyamba ez a dolog „nem téged választott” és mellé a anyám. Hogy folyton ezt éltem meg, ezt az érzést, hogy nem engem választott. Ami amúgy valójában egy faszság, most megfejtem nektek is: Anyám masszív narcisztikus volt. Ebből következik, hogy mindig azt mondta, amit az adott helyzetben a legalkalmasabbnak talált arra, hogy Ő tündökölhessen, hogy Őt szeressék. Ezért a dologért bármikor beáldozta a gyerekét, a férjét, bárkit. Ettől ő még nagyon szeretett engem. Csak a pillanatokat, amikor a másik gyerek vagy a másik gyerek anyukája rajongva nézett rá, na ezeket a pillanatokat jobban szerette nálam.

A pillanatot, amikor más valakit boldoggá tesz, és az rajongva néz rá, azt jobban szerette nálam.

[csakmagadraszamits]

Ma volt az első nap, hogy könnyek nélkül tudtam rólad beszélni. Másfél évbe telt, de végre sikerült elfogadnom, hogy már nem leszel többet az életem része.

Majdnem 10 évet csak így eldobtunk egyetlen nem megbeszélt vita miatt.

A legnagyobb baj az egészben, hogy nem csak a mi barátságunknak lett emiatt vége, de már a szüleink barátsága is kezd meginogni miattunk.

Hogy voltunk képesek ezt az egészet csak úgy eldobni? Nem mindenkinek adatik meg, hogy együtt töltsék a gyerekkoruk minden egyes napját és az összes hülyeséget együtt csinálják meg.

A szüleink évekig viccelődtek, hogy majd egyszer egy pár leszünk és nem csak barátok. Emiatt a halvány szikra miatt ment tönkre a barátságunk…semmi nem ér többet, mint a legjobb barátság. Sajnálom, hogy nekünk ez nem volt elég.