#magasélet

[ultramegatroutman]

magasélet

[ndav1d42]

Izland 8. nap /4. (szet7. csü)

na így nézett ki a kocsi a sáros út után (még ígyebbül, de már kicsit mosott le az eső belőle). a fókáktól visszamentünk a településre, aztán onnan már újra aszfalton lehetett száguldani. Innen már nagyjából a kemping felé mentünk, de azért hosszú volt az út odáig, vagy 100km.

Tankoltunk is út közben, majd egy óra múlva jött a nap utolsó megállója a Grábróknál. ez is vulkán, körbe leet sétálni a kráteren, megnézni a környező birkaelosztókak, szép.

innen már nem volt messze a kemping, bár elég kietlen helyre kellett menni érte. nem is találtunk semmi személyzetet, az épület fele zárva, de volt már pár kocsi, meg az alagsorban (igen) lévő közösségi helyen, konyhában is voltak már. aztán előkerült a kempinges néni is, miközben vacsoráztunk, beszedte a pénzeket.

ez volt talán a leggyengébb szállás (na de cserébe olcsó volt legalább, az is valami). tényleg az alagsorban volt a konyha meg a wc/fürdő is. az egyik googlereview szerint van némi Silent Hill hangulata. nosss. wc-ből 1-1 volt a férfi/női részlegen, a fürdő meg mindenféle elosztás nélkülö zuhanyterem volt. hát itt inkább kihagytam a fürdést. mindenesetre a konyha legalább felszerelt volt, még ha meg is állt az idő a 80-as 90-es években, úgyhogy össze tudtunk dobni egy jó vacsorát. (közben az ázsiai csapat nem zavartatta magát, báránysztéket sütöttek #magasélet)

[nyuszimotor]

#magasélet

[dolomitidoppio]

DAY THREE

2023.09.01.

A második alkalom, hogy a vekker keltett minket, amire már azt lehet mondani, hogy ez aztán a széria. Eleve túracuccba öltöztünk és úgy mentünk a kantinba elfogyasztani a reggelit. Miközben falatoztuk az ízletes csemegéket, átbeszéltük a menetrendet. Az olaszok által reggel preferált cappuchino elfogyasztása után, bepakoltunk az autóba és nekieresztettünk mai célunk, a Tre Cime di Lavaredo felé.

Ha szóba kerül a Dolomitok, talán nem is lehetne ikonikusabb képet elővenni, mint a Három Nővér sziklaformációját. Konkrétan az, aki (én) kevés külföldi földrajztudással rendelkezik, talán azt is hiheti, hogy ez maga a Dolomitok.

Már többször rájöttem, hogy velünk a legfőbb hiba, hogy nem tájékozódunk előre. Ez most is beigazolódott, hiszen már jóval korábban lezárták a Misurinaból induló utat, mint ahogy mi odaértünk. Le is húzódtunk az egyetlen útmenti szabad hely mellé, majd feltérképeztük a környéket. Há’ bizony innen fel lehet menni gyalog a Rifugio Auronzo-ig, vagy busszal. Mivel a megállóban meglehetősen nagy sorok kígyóztak, így a gyalogszert választottuk, nyilván keménységünkre hagyatkozva. 5,5 km 500 m szintet kellett ledolgozni, hogy egyáltalán a kijelölt túrát elkezdhessük. A Lago Antornoig aszfalton, majd elhagyva a tavat erdei ösvényen és sziklás útvonalon haladtunk a menedékház irányába.

Mellon kifejezetten élvezte, hogy több helyen is tudott mártózni. Az egyik szikla árnyékában egy pár falatozott, akikhez nem volt rest odamenni és kinézni a kaját a szájukból. Micsoda egy kutya, rommá égeti az ember. Minden komolyabb mászás után pihentünk picit, így talált meg minket egy győri kerékpáros, hogy készítsünk róla pár villantós képet. Hát már itt is magyarok, betojok. A menedékház alatti ösvényen lovak keresztezték utunkat, akik meglehetősen bizonytalan látványt nyújtottak.

Mellont megkötve óvatosan somfordáltunk el a hatalmas, ébenfekete jószágok között. A pihenőbe érve rövid ücsörgést követően, mely pillanatokat nagyjából 200 másik túrázóval osztottunk meg, neki is vágtunk a körnek. A Tre Cime keleti oldalán kezdtünk, ahol fenséges látvány nyílt a völgyre és a szemközti ormokra. Mellon szabadon volt, mert itt biztonságosabbnak ítéltük a számos turista ellenére. Nem nagyon izgatták az emberek, de azért rengeteg simit és dicséretet gyűjtött be a szembe haladóktól. Szerencsére a Rifugio Lavaredot követően a népesség is csökkent, onnan kezdtük meg az emelkedést az északi oldal irányába. Mellon 2400 m magasan megmártózott egy kristálytiszta hegyi tóban, csakhogy megint a #magasélet taget lőhesse el az instáján. Ahogy az északi oldalon felértünk túránk legmagasabb pontjára, rendesen fel kellett öltözni, mert majd megvett az Isten hidege. A Nővérek végig felhőbe borultak, de engem ilyen sejtelmesen még inkább lenyűgözött a látványuk.

Tovább haladván egy hármas elágazáshoz értünk. A felső utat nem is láttuk hol vezet, az alsó túl egyszerűnek tűnt, így az orom oldalán haladó, kicsit szélesebb single trackre esett a v��lasztás. Amellett, hogy rohadt nehéz pálya volt, még rendesen oda is kellett figyelni, hogy hol kelünk át a sziklákon. Ha itt valaki megindul, akkor az könnyen a mélyben találhatja magát, de erre nem is akartunk gondolni. Le a kalappal Kriszti és Mellon előtt, hogy ezt bevállalták, mondjuk nemigen volt más választásuk. Végül úgy döntöttünk, hogy a tervekkel ellentétben nem megyünk el Rifugio A. Locatelli-ig, hanem előbb leereszkedünk a hegyről. A süllyedés egy éppen kijárt ösvényen rendkívül megterhelő volt, de kb. 150 m szintcsökkenés után megérkeztünk az alsó útra. Megnéztük a turistajelzést, de hát az a csíráknak való és mi kőkemények vagyunk, mint Balogh Tibi. Végül egy jelöletlen ösvényen indultunk neki a völgynek a nyugati oldalon. Eszméletlen látvány volt a hegy, ahogy a kitisztult időben néha teljes formájában megmutatta a Nővéreket. Szépen ereszkedtünk, mígnem hangos vinnyogásra lettünk figyelmesek. Murmeltier!!! Hangzott mögöttem! Dikk ez má elfelejtett magyarul, az se zavarja, hogy németül beszél olaszföldön. Annyira vágytunk már látni mormotákat és az utunk mentén a kisebb sziklák mellett megpillantottuk a kíváncsi rágcsálókat. Mellont nem igazán hatották meg a szőrmés jószágok, mintha ezer éve itt sétálgatna, úgy haladt lefele előttünk 30 méterrel az ösvényen.

Krisztit elérte egy holtpont, de több pihenővel tarkítva elkezdtük az utolsó csúcstámadást. 15 km környékén már azt beszélgettük, hogy jó lesz busszal lemenni, hiszen rendesen kimozogtuk magunkat. ahogy az utolsó kanyarra fordultunk talán a legdurvább helyzetbe kerültünk eddigi túránk során. Lejött a hegyre a felhő. Pontban 18:30-at írtunk, amikor befordultunk az Auronzo menedékhely szinte teljesen kiürült parkolójába. Nagy nehezen, a kb. 5 méteresre csökkent látótávolságban megkerestük a buszmegállót, majd bizony konstatáltuk, hogy az utolsó járat 30 perce elhagyta a hegyet. Ezt ősmagyarosan mondván rendesen beszoptuk. Ilyenkor rajtam eluralkodik a problémamegoldás és átmegyek egy zs-kategóriás Bear Gryllsbe. Ezúton is köszönöm az egykori deszantosnak, nem hiába aludt tevében és ivott pisit kígyóbőrből. Krisztiéket leültettem egy padra, majd felszaladtam a vendégházba. Vettem 4 vizet, meg 4 szendvicset, hiszen a Börz étterme sem lesz már nyitva, mire hazaérünk. Felvettem a citromsárga pulcsim, majd feltettem a maxra töltött fejlámpám. Krisztivel elővetettem a telefonját és bekapcsoltattam a vakut. Megbeszéltük, hogy az aszfaltos úton megyünk le a kocsiig, majd konvojban elindultunk.  Szerencsére szinte nulla volt az autóforgalom így biztonságba haladtunk. 1 km megtétele után elhagytuk a felhőt és újra láttunk mindent, csodálhattuk a tájat.

Utópisztikus gondolat azt hinni, hogy 18 km ilyen mászás után ehhez még van valakinek romantikus hangulata. Mindenesetre rendkívül felszabadító érzés volt kijutni a masszából, pedig alapvetően mindketten szeretjük a ködöt. Kriszti minden erejét összeszedte és robot üzemmódban ballagtunk, míg ránk nem esteledett. Az utolsó kilométert vak sötétben a lámpáink fényében tettük meg. Szenzációs élmény volt végre megpillantani az autót 23 km és 1050 m szintemelkedés megtétele után. Több, mint 9 órát voltunk úton, ami mindkettőnk számára abszolút rekord. Mellonra végig figyelve, folyamatosan itatva és fürdetve teljesen jól bírta a számára is újszerű kiképzést.

A szállás felé még másfél óra autókázás várt ránk, miközben megvacsoráztunk a szendvicsekből. Egész nap alig ettünk és a szakasz második felén már nem is igazán tudtunk volna. A három Nővér monumentális látványa teljesen magával ragadott minket. Ez az a hely, ahova az ember már akkor is visszavágyik, amikor még el sem ment onnan. Irgalmatlan büszke vagyok magunkra, de kicsit mérges is, hogy felelőtlenek voltunk. Tanulni kell belőle és tudni, hogy ezek a hegyek nem játékszerek és bár az esetek nagy többségében felkészültek vagyunk esetleges nem várt eseményekre, még jobban tájékozódni kell a helyi sajátosságokról. Azt hiszem egyikünk sem kér forró kakaót alváshoz és bár rendkívül fájt a vége, mosolyogva térünk nyugovóra.

[ihatethis-world-blog1]

Nem akarok öngyilkos lenni...

Csak nem félek attól, hogy ha 70 m magasan sétálok egy épület peremén, leeshetek és esetlegesen meghalhatok...

[magaseletahegyen]

Egy laza hét: rókát csapdázunk, kisnyuszik születtek, föld bevetve, almabor készülget, tulipánokat rakjuk!

Néhány embernél kiverte a biztosítékot, hogy a saját területemen rá mertem lőni  légpuskával a rókára. Ez van, a róka csak a giffeken, meg a youtube-on cuki kis állat, amúgy egy ravasz geci kártevő, ami terjeszti a veszettséget és lemészárolja a jószágot.

Ennek megfelelően is fogunk bánni vele.

Szereztem egy élvefogó csapdát, majd felajzottam (!!!), miután nélhány percig merengtem a működésén. Nagyon tetszik a kifejezés, nagy örömmel álltam neki csapdát ajzani. Friss, nyers csirkemájat tettem be csalinak, ha a róka lesz olyan óvatlan, hogy belemegy, akkor rázáródik az ajtó és kész, megvan.

Miska szerint sosem fogom meg azt a ravasz kis dögöt, a Laciék 2 hónapon keresztül próbálkoztak három csapdával, a lehető legkülönfélébb csalikkal elkapni a temetőben randalírozó és sírokat feltúró rókákat. Nulla sikerrel.

Én bízok benne, hogy lehet szerencsém, rászánok erre néhány hetet. Kerítést nem tudok építeni, ahhoz túl nagy a telek, kutyát éppen ezért nem is tudok tartani, a különféle riasztók - legyen az elektromos, vagy vegyszer alapú - nem érnek semmit..

/fincsi máj, eddig nem jött be/

Aztán hogy mi lesz vele ha netántán sikerül megfogni, ott megoszlanak a vélemények. Aljas, gonosz embereket kérdezhettem meg, mert kivétel nélkül mindenki egyértelműen megölné a rókát.

Mama: ááááá, van egy hegyes vasam, odaadjam? Fater: lapáttal kell agyonütni! Miska: vasvilla. Jani: le kell lőni.

Arra a felvetésre, hogy esetleg elviszem valahova és egyszerűen elengedem, kinevettek. Gyakorlatiasak a vidéki emberek.

A harmadik este megjelent megint a róka, a fenti ablakból néztük, ahogy körbejárja a csapdát, megszagolja a májat, aztán nekiállt diót szedni és dugdosta az avar alá. A macska ezt a hordó tetejéről nézte végig, mintha még össze is kacsintottak volna - szerintem ezek barátkoznak. Ma kicserélem a csalit, csontokat teszek bele meg csirkehús maradékot. Meglátjuk, reméljük nem nagy gurmé a rókánk, nincs kedvem még neki is külön főzni.

Közben megszülettek a kisnyulak!

Nem tudjuk hogy mennyi, mert az anyjuk szőre alatt vannak, mozognak, reméljük egészségesek és minden rendben lesz velük. Remélhetőleg a róka sem bántja őket, kellene jobb ketrec, ami biztonságosabb. Rajta is vagyok az ügyön, de az nem két nap.

/ott hátul a dobozban vannak a kisnyuszik/

Sokat eszik a Sára, most minden elfogy amit eléteszünk, kell az erő a szoptatáshoz. Úgy ropogtatja az almát, hogy öröm hallgatni. A víz is fontos, ha nincs előtte elég, a kicsiket is megeheti :/

Vetettünk füvet

A tetőn lévő szántó is rendbe lett rakva, a múlt héten megtárcsázták, szerdán pedig jött a Csabi és az apukája, a Pistabá két traktorral és elvetették fűvel az egészet. Meg be is takarták, most már csak az esőt várjuk, hogy legyen is belőle valami.

Pistával a föld szélén beszélgettünk a vetésről, meg a két éve ültetett szőlőjéről, hogy milyen faszán termett idén, legalábbis a vörös, mert a fehér szerinte nem olyan okés, talán metszési módot kellene váltani.

Ekkor hív az asszony: - Mit csináljak a sütőben lévő hússal?

Mondom kissé ingerülten: - Hagyjad, hadd süljön, nem érek rá, férfidologban vagyok!

Erre rámbassza a telefont.

Pista bá: - Hívd vissza és beszélj vele szépen, fiam! Az asszonnyal szépen kell beszélni, különben nem kapsz pinát! Az pedig a legjobb dolog a világon, hidd el!

Ok, ebben egyetértünk: - Persze-persze, jó a pina, de én enni is szeretek, az sem rossz!

Ááááá, foglalkozz te csak a pinával, az jobb, hidd el nekem!

Visszahívtam a drágámat és bocsánatot kértem tőle. Sokat tanulok az idősebbektől.

Almabor-gyerek kérjél bocsánatot!

Új projektünk van a Miskával: a köztünk lévő almafák roskadásig vannak almával, két hordó már le lett cefrézve, tettünk is el belőle, de még mindig sok van. Fent nem lehet hagyni, mert ha lehullik, jönnek a vaddisznók csapatostól zabálni és az nem túl jó. Az azért nem róka, vigyázni kell vele.

Erre felvetettem, hogy csináljuk cidert, vagyis almabort. Miska egyből belement: rendben, legyen az, csináljuk meg. Átbeszéltük, mi lesz a technika, hogyan készítsük, mibe tároljuk, úgyhogy nekiálltunk összeszedni a lehullott almát.

Este ledaráltuk az első körben összeszedett almát, a Miska hírhedt húsdarálójával, ami elég brutkó egy szerkezet, kb mindent elvisz, ipari árammal működik s valószínűleg öregebb mint én.

Azt mondja: Na, én megyek, megetetem az állatokat, addig adagold, de bele ne nyúlj az isten szerelmére! Miért nyúlnék bele, baszki? - kérdem méltatlankodva. - Volt már olyan, akinek mondtam és most eggyel kevesebb ujja van. Ne legyél hülye! - válaszolt, majd adott enni az állatoknak.

/többen is hagyták már benne az ujjukat/

Szóval felével megvagyunk, két présbe fért bele, így lett eddig 50 liter. 100 a cél, az ma meglesz. Ha jól sikerül, akkor semmi sem állít meg bennünket, hogy jövőre mindenből alkohol legyen.

1300 hagymácska

Kihúztam a múlt héten négy csíkot (Curtis likes this) a szomszéd földön ekével, a héten pedig annak is nekiláttunk, hogy elültessük a tulipánokat. Hétfőn ránkesteledett, de befejeztük a második sort is (a traktorral világítottam, miközen Miska hordta fel a fröccsöket). Nem a legjobb neki a föld, elég szopóka meló ez most, de a Zsuzsi már befejezte a harmadikat is, már csak egy van vissza. Összesen 1300 hagymát rakunk el, yeah!

/jól mulatunk esténként/

Mivel nem jön az eső, nekiálltam megöntözni, az talán segít majd a végére egy kicsit. Persze a kibaszott őzek átjárnak rajt, mikor szépen lesétálnak este, hogy felzabálják az szintén nemrég ültetett szamócát. Ezekkel most mit kezdjek?

Bonyhád to Orfű

Lazább hetet tartunk, ezért simán rávett az asszony, hogy menjek el vele Bonyhádra a lomis cigányokhoz, mert szét szeretne ott nézni, kellene neki pár dolog.

Az egy kincsesbánya. Mármint a cigó srác udvara. Van ott minden is. Én beszereztem egy fasza dézsát (régóta szerettem volna, de újonnan piszok drága) éééés végre lett egy normális méretű péklapátom, így már normális méretű pizzát is tudok sütni a kemencében és nem kell ilyen minipizzákkal ügyetlenkedni. Úgy éltünk eddig, mint az állatok!

/pizzasütésekben még a régi lapáttal/

Onnan irány Orfű, ahol már vártak a barátaink egy laza sültpisztrángozásra, mert a híres nevezetes Horgász Büfében úgy sütik a halat, hogy érdemes érte órákat utazni. 1600-ért egy mennyei, zsírban sült hal, kenyér, sültkrumpli, valami mártogatós, meg savanyú uborka. Én azért vertem hozzá két deci vöröset is, ha már hétvége van felkiáltással. Csütörtök dél volt :/

Magasélet!

[siralex]

kibaszott nagy életem van

[diogenesz2020portugal]

Ez a polc kizárólag az én helyem. Idekerülésem második estéjén a gazdáim kiürítették számomra. Mondjuk az összes többi hely is az enyém: a székek, az ágy, az asztal, a párkány, a konyhapult, a fotel, a kutyaágy, a fürdőkád, de itt lehet a legjobban cukiskodni.

#SzörnyetegLajos #cuki #csendesgyilkos #ígyélünkmi #magasélet #highlife #azéletszép (helyszín: Budapest, Hungary) https://www.instagram.com/p/BvdibGqFeKE/?utm_source=ig_tumblr_share&igshid=10qstyyjn4wgp

[magicredhead]

Ezért szeretem (is)

[nyuszimotor]

#magasélet

[atlatszo]

[mindennapikenyerem]

fizetésnap

[setacekla]

#alacsonyelet

júniusban részt vettem a karcolat – kortárs reflexiók közéleti kérdésekre című kiállításon, amely a '90-es években működő cigányfúró irodalmi és társadalompolitikai lap attitűdjéből indult ki.

a plakátok közül az egyik az utca felé nézett, és a kirakaton át volt olvasható, különböző matricákon keresztül. a másik csak a galériába belépve volt látható. a plakátok itt elérhetők.

hány szegény él magyarországon? 3646000? 2541000? 2266000? 1398000? attól függ, hogyan mérjük. a kirakatba kerülő adatok szerint kisebb a szegények aránya nálunk, mint az egyesült királyságban vagy luxemburgban, és így az eu középmezőnyébe tartozunk. más adatok szerint a magyar népesség 36%-a deprivált, vagyis az eu-ban a 3. legnagyobb szegénység nálunk mérhető. mindkét adat milliós nagyságrend. a magyar lakosság 65%-a nem engedhet meg magának egy egy hetes nyaralást. de ki posztol erről az instagramon? az egyenlőtlenség milyen cipőben jár? milyen márkájú a szükség? #foodporn-e az éhezés?  

~

#lowlife

in june i took part in the karcolat – contemporary reflections to political questions exhibition, which was based on the literary and social policy magazine cigányfúró published in the ‘90s.

one of the posters i made was heading towards the street and could have been read through the window and different stickers. the other one was visible just after entering the gallery. the posters (in hungarian) are available here.

how many people are living in poverty in hungary? 3646000? 2541000? 2266000? 1398000? it depends on how we measure it. according to the data in the spotlight, the poverty rate is smaller in hungary than in the uk or luxembourg, and so we are among the middle-performing countries of the eu. according to other data, 36% of the hungarian population is deprived, which is the third largest poverty in the eu. both data mean millions. 65% of the hungarian population can not afford a one-week vacation. but who posts about this on the instagram? how to fancy up the inequality? what is the brand of need? is hunger #foodporn?

[magaseletahegyen]

A lekvár gyilkosság, elgyilkolgatok itt a konyhában.

Azért a cefrézés is szépen alakul, a meggy lassan megforr, a kajsziból pedig már a végefelé járunk.

De idén minden másból lekvár és szörp lesz.

Muszáj tevékenykednem, kell az endorfin, kerülget a depresszió, új barátom, a szorongás pedig minden reggel ott üldögél az ágyam szélén, várja, hogy beinduljon a bulika.

Nehéz idők, de álljuk!

(fanyarka, a szegény ember áfonyája)

A nagy melegek nem a szív és érrendszeri betegségben szenvedők legjobb időszaka, pláne, ha még kezdő infarktusos vagy, fosol mindentől, szóval a legtöbb időt mostanában a konyhában töltöm.

Idén rátaláltam a lekvárok főzésére, sok kis szirszar gyümölcsből amúgy sem lehet mást, a pálinkához mennyiség kell. Volt is minden: először jött a faeper (másnéven: szeder), Miskának van ilyen fájja, már tavaly is tervezgettük, hogy kezdünk vele valamit, idén meg is csináltuk: aláponyváztunk, majd jól megvertük. A faeper első osztályú cucc.

(Miskával értékteremtésekben)

Meggyből és cseresznyéből is lenyomtunk egy adagot, sima eper (szamóca, földi eper) és málna is adta, majd egy barátom beállított egy vödörnyi beazonosítatlan bogyós gyümölcssel, ami némi googlizás után fanyarka (mézalmácska) lett.

Háát, a fanyarka sem szar, maga a gyümölcs meglepően nem fanyar, azonban a lekvárja, meg a szörpje az. Kissé magos és rendkívűl sok pektint tartalmaz: olyat szarsz tőle, mint egy vegetáriánus róka. Ebből is lett egy nagy adag.

Lett még vegyes lekvár is, ez tartalmaz málnát, szedret, jostát, fanyarkát, fehér- és piros ribizlit. Menőség.

Ma szedtem le az egrest, abból fajta lesz, majd még egy adag ribizli következik, utána pedig a feketeszederrel futunk még egy kört. Jah, meg előszedtem a tavalyi lefagyasztott kökényt, azt is belekeverem valamelyikbe.

Fosókán még gondolkodom, azt pálinkának szánjuk, ha marad annyi, akkor abból is lehet lekvár. Ősszel pedig felkészülhet a csipkebogyó és a galagonya.

Alakulnak a cuccaink, a dizájnon még dolgozunk:

(ne felejtsd az instát, oda utal a Gyuri!)

[zombikrumpli]

In the gáztűzhely.

[flyingmelone]