#nem kell senkinek

[riariahistoria]

1514. július 20.

Temesváron kivégzik Dózsa Györgyöt. olyan Trónok harca delux módon.

Makfalvi Dózsa György egy régi székely nemesi család leszármazottja volt, plusz végvári vitéz. hát mi egy ilyen ország vagyunk, az egy szem parasztfelkelésünket is egy nemes vezette (oszt csodálkozunk, hogy egy exfideszes nyikhaj szőke a jelen ellenzékünk minden reménye), aki aztán a szocialista haza nagyrabecsült alakja lett, annyira hogy nagybátyám sokáig szentül hitte hogy Leninnel harcolt Dózsa, azért kapta a rajuk a nevét (nem, végül nem lett történész a nagybácsi, érthető módon).

De vissza Dózsához, a sztorija, amiért a szocialista haza huszasán végezte dióhéjban a következő: mindenki túltolta.

a pápa, hogy kompenzálni akart a pápaválasztáson ellene elbukó magyar bíboros, Bakócz Tamás felé, nagyívű és akkoriban szépnek gondolt feladatot adva emberünknek, szervezzen egy európai keresztes haderőt a szokásos, ha nincsenek nyári fesztiválok menjünk és öljük egymást program keretében. az összegyűlt parasztok (és szabad kereskedők, termelők, sőt, kisnemesek is), akiket a toborzás után hazarendeltek volna aratni meg csinálni amit kell, ám nekik ez vhogy annyira nem jött be, mert már eléggé unták. Dózsa alvezére Lőrinc pap, aki nem hazaküldte a báránykákat hanem törökbarát árulóknak kiáltotta ki a királyt meg mindenkit aki a hadjáratot meg akarta vétózni. és persze Dózsa György is (ugye te is hallod a 3as metró bemondóját hogy Dózsa György út?), aki leszarta hogy a bulit lefújták és gondolta elindul és majd Szapolyai János seregével egyesülve mégis mennek a törököt aprítani a szokásos módon.

hát nem jött be, az országhatárt végül senki sem lépte át, de legalább gyors volt. pár csata, némi kastélygyújtogatás és ebből lett a proletármozgalom egyik nagy hőse, akit amúgy rettenetesen ítélt meg az ország sok-sok írástudója a kirobbant felkeléssel együtt (nem csoda, aki a krónikát rendeli az a maga verzióját akarja olvasni. és akkor van pofánk a XXI. század véleménybuborékára mutogatni hogy bezzeg régen). az igazság persze se nem fekete se nem fehér; nem szép felgyújtani vmit meg karóba húzni aki szembejön, de a társadalom amiben éltek azok az emberek nem sok változást ígért a világon senkinek sem ott a vödör alján, így a történéseket határozott társadalomkritikának kell felfogni. amiért aztán olyan törvényeket kaptak hogy a fal adta a másikat, az ország meg bekövesedett egy reformálhatatlan torz állapotba és a rossz vezetésnek hála pár évtized alatt megágyazott a török bulikának. de ez már egy másik történet.

most azért jóval másabb a helyzet, a huszasunk már fémpénz és annyit sem ér, hogy ha leesik lehajolj érte, mert azzal annyi kalóriát égetsz el, hogy azt visszapótolni legalább 200 forintba kerül, oszt máris 180 deficitben vagy és hol a nap vége. plusz van facebook ahol lehet a hasztalan höbörgéseket lájkolgatni, amivel minden feszkó levezethető (de a tiktok jobb mert azon susie5152rose kibaszott szép körmöket épít és kurva jól összehangolja azokat a Stanley bögréivel), bár amondó vagyok mindent is újjá lehet építeni, és a kiprivatizált kastélynál, amit a gecibe felgyújtottunk süthetünk akciós aldis szalonnát, egyszer egy heves nyárban ha letettük a dolgavégzett egyenes kaszát.

[a-kaosz-istene]

“…Olvastam, hogy Jeffrey Dahmer apja azt mondta, hogy fiatalabb korában neki is voltak megkérdőjelezhető gondolatai. Az emberek rögtön ráugrottak a témára és bizton állították, hogy vannak még testek, amik felfedezésre várnak. Ezúttal, az idősebb Dahmertől. Gyűlölöm, hogy el kell rontsam, de az igazság az, hogy elrettentően sok embernek vannak megkérdőjelezhető gondolatai. A gondolatok semmik. Egy légüres térben lebegő fantázia sosem ártott senkinek. Ha nem tudjuk, hogy az előttünk álló személy fejében mi jár, szinte mintha nem is létezne. Márpedig nem tudni. Rengeteg a bűncselekmény, szerte a világon és minden amit látunk az emberek azon csekély százalékának a műve, akik hallgattak is a csábítgató hangokra a fejükben. Képzeld el, hogy mennyien élhetnek hasonló természetű gondolatokkal, sőt talán küzdenek is velük, nap mint nap. Meglepődnél, ha tudnád, hány potenciális Dahmer mellett sétálsz el munkába menet. Viszont, egy különösen felborult elme kell ahhoz, hogy a hasonló gondolatait ténylegesen életre keltse és tettekké formálja. Abban a pillanatban, mikor rálépsz arra az útra, akár csak egy lábbal, vége. Ismerem az emberi természetet és nem félek tőle. Ez is csak egy másik döntés, pont mint az, hogy mit egyél vacsorára. A legtöbbünknek nem ember lesz.”

Alexander Levin: egy (nem) szociopata naplójából

[laragangler]

Kemény Zsófi: NAGYON ROSSZ VERSEK

(Most vagyok soha, Jelenkor, 2023; meg úgy a teljes Kemény Zsófi-életmű  )

Mindenki írhat rossz verseket, sőt, kezdő írók esetén ez kb. elvárt. Ezeket viszont nem kell feltétlenül kiadni, illetve nem mindenképp könyv formájában, elég az, ha a Piripócsi Hírmondó közli a hasábjain a horgászhírek meg az apróhirdetés rovat kozott. Mondjuk ha az anyám villamosvezető, az apám meg pénztáros az Aldiban, én meg risszrossz bökverseket írok, akkor valószínűleg a  Piripócsi  Hírmondóba se kerülnek be a verseim, és ez nem baj, sőt; ha viszont risszrossz bökverseket írok de egyik szülőm író, akkor nagyobb esellyel publikálják a dolgaimat a Piripócsi  Hírmondónál fontosabb folyóiratokban is, pont ezért pedig háromszor is meggondolom, hogy valamit publikálni akarok-e vagy nem, mert ha közlik, és nem tetszik senkinek, akkor soha az életbe nem mosom le magamról azokat a vádakat, hogy a verses hőseposzomat a Kisalföld meg a Rábaszó magazin kizárólag apámra való tekintettel közölte.

Szóval az van, hogy van Kemény Zsófi, akinek az apja amúgy író, és még 2015-ben megírta az Én még sosem című regényt, ami arról szól, hogy szerencsétlen középiskolás emberkék sírnak egymás utan hogy jaj Zorka teccik nekem mi ez a különös érzés a szívembe vajjjon ezt hívják úgy hogy szerelem, inkább igyunk meg a gellérthegyen egy liter kannásbort, miközben mindenki kellemetlenül érzi magát, meg szlemmel, mert mi mást csinálna mindenki aki nem keményzsófi, hogy szlemmel mint a keményzsófi; mindenesetre ez a könyv jól leírja azt, hogy milyen fos dolog tizenhat évesnek lenni, tudniillik az ember úgy érzi hogy mindent elront, aztán el is rontja de legalább ki is röhögik, és még szerelmes is. Szóval ez az első könyv nem volt nagyon jó, de a célnak megfelelt, szóval ha akkoriban 16 éves szerencsétlen tini lettem volna, akkor én is elolvasom és bánatosan cigizve meredek a hóesésbe es azt suttogom magam elé, hogy Zorka nem lehet sose az enyém bezzeg a Bendegúz a tizedik béből vett neki télifagyit és most biztos járnak, jajdefáj.

2017-ben viszont Kemény Zsófi megírta a Rabok tovább című regényt, amiben újratemetik Mátyás királyt, ezert Magyarországon kitör a forradalom, azt senki ne kérdezze, hogy előbbiből hogyan következik az utóbbi, ennek eredményeképp a negyven évesnél idősebb emberek elmenekülnek az országból, ezt se kérdezze senki hogy miért ez történik, mert ki más menekülne el otthonról, mint az idősebbek, és ki mások vezetnék a forradalmat a hősökterén gázmaszkban, mint igen, pontosan, a húszéves szlemmerek, vagyis nem más mint a keményzsófi sokszemélyben, mármint hogy van százhúsz ilyen ember a mai Magyarországon, incl. keményzsófi, akik a Trafóban meg a Fészekklubban a saját gyártmányu ilyenolyan klapanciáikat olvassák fel, néha jók, néha nem, inkább nem, de mindenesetre  ezek az emberek valószínűleg kevés kivétellel semmilyen forradalmat nem lennének hajlandóak csinálni, ellenben az első fegyverropogás hallatán még az aznap hajnali Flixbusszal elzúznának Amszterdamba meg Berlinbe és ott kortyolgatnák a habosbaboslattékat amíg nem találnak valami munkát. A lényeg az, hogy Kemény Zsófi , aki ekkor már 23 éves volt, ékes taníbizonyságot tett arról, hogy egyáltalán nem tudja, hogyan működnek a forradalmak, a háborúk, meg úgy általában a társadalom, én se tudom, nem is írok róla regényt, illetve ő is tudhatná, ha vette volna  a fáradságot es utánaolvas vagy szerez valami élettapasztalatot, de ehelyett a Trafóban szlemmelt, iszogatta a fent említett habosbaboslattékat es nem hagyta el a Nagykörút egy kilométeres vonzáskörzetét.

Most pedug az történt, hogy  Kemény Zsófi írt egy verseskötetet, aminek az a címe hogy Most vagyok soha, ez a második verseskötet az életműben, illetve nem tudom, hogy 23 éves kora óta mit csinált a Zsófi, vagy hát sajnos tudom, mert 2019-ben azt mesélte az SZFE-s osztálytársainak hogy valami verses hőseposzt akar írni, ami folytatásokban már meg is jelent itt-ott, de már akkor nagyon reméltem, hogy ez a projekt félbemarad, mert ha valaki arról sem tud hitelesnek tűnő könyvet írni, hogy milyen egy kelet-európai országban egy forradalom, akkor isten óvja a vilagot attól, hogy újraírja a Faustot, aminek kapcsán amúgy egy ismerősöm felhívta pár hónapja a  figyelmemet, hogy arról szól, hogy egy 58 éves faszi megerőszakol egy 14 éves gyereket es utana ajvékol, hogy Sátán, most képzeljük el ugyanezt plusz hogy a keményzsófi írja.

Szoval vannak ezek a versek, amik iszonyatosan kellemetlenek, de nem azért, mert kínos dolgokról ír bennük kínosan, hanem mert nem tud bánni az anyanyelvével, amin a verseket írta. Most nem akarok ilyen agyalásokba belemenni hogy mitől költő a költő meg mi a költészet, mert ahhoz túl tuskó vagyok én is, de szerintem ha van valami, amit egy írónak szépen, játékosan,  kifinomultan stb. szóval JÓL kell használnia, az a nyelv, es attól nem lesz senki se költő, hogy szerelmes meg nosztalgiázik meg fomója van meg sohajtozva fújja ki a cigifüstöt a Madáchtéren, amennyiben a nyelvi szaktudása hiányzik. Ez most nem elitista pampogás, hogy csak annak lehet versírási engedélye, aki az ELTE Költő szakára jart, sőt, mindenki lehet legalabbis időlegesen költő, aki valamit plasztikusan kiragad a valóságból a nyelv segítségével, szerintem, meg sok ember szerint tehát nagyon sok költő kószál közöttünk, akár csak egy fél vers vagy egy mondat erejéig, kivéve a keményzsófi, és ezt semmi se mutatja jobban, mint a legújabb verseskötete.

Amiben pl. ilyenek vannak hogy “odakinn sötétedik a sötét”, nem, a sötét az nem sötétedik, az már sötét, pont olyan sötét mint na jó ezt hagyjuk; általánosságban attól még nem lesz egy szóhalomból költői kép, hogy nagyon felűnően rosszul használod a nyelvet, meg amikor leírod hogy „A talpformájú gödör a függés közben betemeti magát” (Hegtetoválás), az egyáltalán nem működik, annak ellenére, hogy két költői képet összemosol, mert ha egy gödör talp formájú az nem fog betemetődni azáltal hogy valaki közben lóg (a nyakán fellógatva? a lábán fogva fellógatva?),  mert az egyik egy lógás a levegőben, a másik meg egy test elásása, és sajnos annak ellenére hogy a két tevékenység nagyon-nagyon közel áll egymáshoz, a kettő által keltett asszociációk egyáltalán nem érintkeznek: pont erről ismerszik meg egy igazán csapnivaló pancser költő, hogy ilyen jó kezdőfeltételek mellett is sikerül olyan szöveget produkálnia, ahol a nyelvi elemek, ahelyett hogy valahogy érintkeznének, rezonálnának egymással es új kapcsolatokat alakítanának ki, csikorognak, karcolják egymást, az olvasó fülét, szemét és a maradék jóízlését aztán meg végképp. És ez az, amire nem eleg az hogy az ember a magvető kiadó főszerkesztőjével likőrözik a spinoza kávéházban tizennégy évesen, mert ahhoz, hogy valaki jó költészetet írjon, ahhoz munka kell, gondolkodas meg némi tehetség is, és keményzsófi az egyiket sem fektetted bele, a tehetséget meg inkább hagyjuk, mert az amúgyis egy nagyon shady meg káros fogalom, szóval a szöveggel való hosszadalmas pepecselős munka valószínűleg elég lett volna ahhoz hogy valami elviselhető dolog szülessen, de keményzsófi csak idétlenül vihogott meg a tiktokon fikázott ilyen random budapesti homlokzatokat, ahelyett hogy a kezébe vette volna a vakolókanalat, és most itt tart hogy ilyeneket ír le hogy  „A koronájuk ma koszorú: a homlokukon a tüskék néha szúrnak, néha nem; A ruhájuk drága, a szerelmük is – néha szúrnak, néha nem” (Megbaszott királynők), úgy nem lehet allegóriákat meg ritmust csempészni egy versbe, hogy random megismételsz szavakat, bár erre mondjuk egy kezdetleges gyerekvers is képes, mondjuk a bocibocitarka, de ez a pusztulat borzalom amit a zsófi produkált, meég ezt a szintet se üti meg. Meg egyóltalén, mi az hogy a szerelmük szúr? Azt akarod mondani hogy basznak? Mert amúgy a szerelem az nem szúr, az a tekintet, ami szúr, de komolyan hogy valaki ennyire de ennyire ne legyen tisztában azzal hogy mikor milyen szót kéne használnia, ennél tényleg a házmester is jobb verseket ír csak az legalább tudja hogy melyik kukába kell dobni a szelektívet.

Számtalan gyalázatos szókupac van ebben a verseskötetben, bárhol random kinyitom, olyanokat találok gec hogy „A határozott fiatal lány kézmosás után a csapból folyó vizet nem érzi / elég tisztának ahhoz, hogy lekaparja a lehámlott bőrt a kipirult orráról”, ezek a sorok pl. egy B1-es magyar/akármilyen nyelvkönyv példamondataira emlékeztetnek, ahol le kell fordítani a mellékneveket meg a főnévragozást , de azért múltidő még nincs benne, azt majd a következő könyvben tanulják a kis lurkók, de azért tudni kell valami mellékmondatos szerkezetet is, hogy meglegyen a 10 pont, viszont ha ezt lefordítod, akkor mehetsz a próbatesztre. Semmi más értelme nincs, poétikailag kb annyira kiforrott, mint egy telefonkönyv, és igen Zsofi tudjuk hogy a határozott fiatal lány az te vagy. És tényleg nemtom mit kezdjek az olyanokkal, hogy „nem értünk rá a véres megkomolyodásra” (Hüvelyes zsenge borsó), teljesen világos ugyanis, hogy a „véresen komoly” az egyik kifejezés, a „megkomolyodás” pedig a másik, de ha a kettőt osszefonod, akkor az eredmény nem egy izgalmas nyelvi lelemény lesz, hanem egy kellemetlen szóhányadék, ugyanúgy, mint ahogy a rántottában is van tojás meg a képviselőfánkban is, de ha a kettőt összekevered, akkor annak az eredménye nem fúziós konyha, hanem moslék. Azt pedig inkább hagyjuk, hogy a rímek szintén szánalmasan csikorognak, pl. azt a sorpárt, hogy „éhes a város, éhes a hold//húsba, kabátba, bármi van ott” (Visszatánc), a költészeti szakközép- és szakmunkásképzőben hármas alára értékelné a technikatanár, és ugyan nem buksz meg év végén báttya, de hogy ezt illegális nyomtatásban kiadni az kurvaisten.

Mindezen technikai részletek mellett kemény zsófi lassan 30 éves, felnőtt ember, de még mindig úgy tesz mindenki mintha egy idegesen vihorászó kiskamasz volna, akinek el lehet nezni a sok botladozást meg az hogy szmájlikat (!!!!!) illeszt a verssorokba, meg azt, hogy hát ez kajak kenu, ezt mondjuk nem a verseibe írta hanem az egyik nagyon idegesítő tiktokjába mormogta, amikor meglátott a folyóparton egy otthagyott csónakot.

Úgy értem, hogy az nem egy trademark hogy gyermeteg vagy, es ezt úgy mondom, hogy én legyek a legutolsó aki azon átkozódik hogy valaki nem a sajat életkorának megfelelően viselkedik mert ez szerintem is nagyon durva ageism. Kemény Zsófira visszatérve: lehet valakinek az a költői hangja hogy gyermeteg, nemtom Weöres Sándor gyerekversei hogy jobbra át balra át akasztjuk a nagymamát,  meg pisti hüje juli hüje csak énvok okos mer nekem a segembe is fejem van, de az hogy valaki a risszrossz bökverseit amiket a matekfüzet végébe najó nem hanem mondjuk a filmtörténet 2 szeminárium közben körmölt fel a határidőnaplójába, kiadja egy verseskötetben, az egyáltalán nem azt jelenti hogy a költőnek az a lírai hangvétele, hogy egy kamasz, hanem azt, hogy a költő meg akarja spórolni azt a munkát, hogy megtanuljon jó vagy legalábbis nemkezdőköltőhangvételű verseket írni, és ezt azzal helyettesíti, hogy a matekfüzetét belemásolja egy wordfájlba amit aztán a Megvető kiadó kiad, miközben a közönség úgy tesz mintha már érett nagy író lenne, de közben a verseknek az egyedüli jellemzőjük az, hogy olyan mintha egy kezdő író írta volna, aki mellesleg egy vihorászó kiskamasz. A kritikusok baszki azok meg nem merik bevallani hogy a király meztelen, hanem azzal takaróznak, hogy „prózában és lírában is beérett”, az egyedüli apró hiba, hogy “néha sajnos kicsit szellemeskedővé válik, kioltják egymást az ötletek, általában ilyenkor lesznek túlírtak a versek is”, azt felejtik csak el hozzátenni, hogy ez nem néha történik meg, hanem minden oldalon hússzor, és hogy a versek nem „túlírtak”, hanem alulírtak, ha már valami, ha meg nem akar az ember ebben a bennfentes pipiskedésben részt venni, akkor csak le lehet írni hogy borzalmas az összes.

És közben Zsófi még influenszerkedik is, ami magaban még rendbevan, mert az influenszereket nem azért szeretjük mert jó verseket írnak, hanem mert a bájos mosolyukkal meggyőznek arról, hogy vegyek hipoallergén nyakláncot meg vakkomondor márkájú sportcipőt meg adakozzak a Patent Egyesületnek. De azt azért gecire nem kéne elfelejteni, hogy Kemény Zsófi csak úgy lehetett influenszer hogy előtte befutott író lett, ami igazából nem lett, és azért sikeres influenszer, mert el vannak ájulva a márkák attól, hogy egy VALÓDI író (gecire nem az, ld. fenn) vagy szlemmer vagy tudomisén reklámozza a cybertruck márkájú plüsskutyát meg a zabtejes mangófagyit, miközben a Mán-Várhegyi Rékát meg az Erdős Virágot, akik amúgy TÉNYLEG jó írók, eszükbe nem jutna felkérniük hogy reklámozzák ezt a sok hüjeséget.

A bónusz az, hogy miután az elmúlt tíz évben keményzsófi sikerrel bebizonyította, hogy se regényt, se verseket, se hőseposzt nem tud írni, a filmkészítésbe ártotta bele magát, aminek az lett az eredménye, hogy a Cicaverzum nagyon csúnyán megbukott, illetve pont hogy nem nagyon csúnyán, mert az összes kritikus elismeri, hogy az alapötlet jó, a színészek egyenesen nagyon jók, az operatőri munka is csodálatos , a látványtervvel se volt nagy bajuk, mivel volt bajuk, nyilván a forgatókönyvvel, ki írta a forgatókönyvet, hát persze hogy a keményzsófi írta a forgatókönyvet, ennek megfeleloen “a szövegek életszerűtlenek, papírízűek, kimódoltak” es ”a végeredmény megmarad egy amolyan bétatesztnek, ugyanis az alapötlet nem feltétlen ettől az alkotástól lett igazán kihasználtabb”, azaz Zsófi az elmúlt 10 évben sem hagyta el szellemileg a pozsonyiutat, és jó azt tudjuk hogy nem tud megírni egy rendes regényt, mert nem jart ELTE Regény szakra, de hogy baszki szerzett egy diplomát az szfe-n, amikor ott még jó oktatás folyt, és nem tud megírni egy filmforgatókönyvet, úgy sem, hogy van hozzá egy  jó alapötlet, de olyannyira nem, hogy a kritikusok is világosan el tudták különíteni, hogy az alapötlet jó, csak a kivitelezés borzalmas, na az tényleg vállalhatatlan.

Ami végső soron kibaszta a biztosítékot, nem csak nálam, hanem mindenkinél, az az volt, hogy kemény zsófi nemrég nyilatkozott a saját é.l.e.t.m.ű.v.é.r.ő.l Veiszer Alindának, aki mondjuk hússzor értelmesebb nála, és ezzel az erővel bármilyen random embert az örsvezérteréről meghívhatott volna a stúdiójába, vagy akár egy pingvint is, tökmindegy, szóval arról nyilatkozott hogy „Ebben a kötetben a kudarcélményről is szó esik, amit a költő szakmájában élt meg”, es ebben teljesen vájbolok a költővel, ugyanis  a kötet maga egy óriási kudarc, amiben kemény zsófi többedszerre is bebizonyítja, méghozzá livestreamben, hogy nem ért ahhoz, amiről azt hiszi, hogy ért hozzá, de ahelyett hogy belátná, „A Cicaverzum című film kapcsán [...] úgy nyilatkozik: a szakma nem tudta mit várjon, és inkább rosszindulattal fordultak ott is felé ”. Ez a legvárhatóbb lépés volt ebben a helyzetben, mert iszonyatosan egyszerű a filmkritikusok rosszindulatára fogni azt hogy nem tudsz megírni egy forgatókönyvet, de annyira nem, hogy nemhogy Oscarra nem jelölik, de a kritikusaid szerint még a Liza és a rókatündér szintjét se üti meg az, amit összefirkáltál. 

Zsófi, hagyd abba ezt az írásdolgot, menj, izé, utazz, olvass, okosodj, aztán meglátod. Vagy ha nem, akkor tényleg fejezd be, menj el copywriternek, es nyilván nagyon fog mindenki örülni, hogy a te erőltetett szóvicceid lesznek olvashatoóak a millikrémtúró plakátokon, és még többet is keresel vele. Közben nyilván szlemmelhetsz, meg sopánkodhatsz a tiktokon arról, hogy valaki otthagyott egy kiflit a lépcsőfordulóban, azzal a különbséggel, hogy akkor már nem Tóth Krisztinával fogsz egy ligában játszani, hanem a Nájkcsaláddal meg Avram Latoscával, csak meglesz az a helyzeti előnyöd, hogy megvan az összes fogad és nem akarja a gyerekeidet elvinni a gyámügy. Most még.

[sztivan]

ahhoz, hogy triatlonozni lehessen, még a hobbistáknak is évente be kell szereznünk egy sportorvosi papírt, hogy alkalmasak vagyunk rá. ez egy tök jó gondolat, csak persze ezt sem sikerül normálisan megszervezni, hiszen annyira kevés orvos végez sportorvosi vizsgálatot (egyikük egyszer, miután pályaelhagyó lett, elmesélte nekem, mennyire nem éri meg pénzügyileg senkinek sem), hogy szinte öldöklés megy azért, hogy lehessen időpontot találni

van ugye a központi oséi, amiben viszont a profik és a sok egyesületi sportoló befoglalja a legtöbb helyet, úgyhogy minden hónapban arra a hónapra és a következőre lehet próbálkozni elvileg, de határozottan csak elvileg, valójában gyakorlatilag szinte azonnal betelnek a helyek

marad lehetőségként az, hogy minden reggel hatkor lehet jelentkezni a lemondott helyekért, de ez is kb azonnal elmegy. az egyetlen pozitívum az, hogy ezt az egészet legalább lehet a neten csinálni, nem kell bemenni hozzá

na ma reggel nagyon ügyes voltam, itt a szeptember, megnyitották az októberi időpontokat, gondoltam, most itt a lehetőség, ha akkor kapok papírt, az jövő nyáron még érvényes lesz, szép az élet. reggel hatkor nyit a rendszer, 6:12-kor bent voltam

sikerült elvinni az utolsó előtti megmaradt helyet október 31-re

nem gondoltam volna tizenöt éve, hogy a neptunozás emléke még valaha vissza fog térni, hogy kísértsen, de kibírom

[erosnekszulettem]

Mert aki mindenkié lehet... az a végén nem kell majd senkinek...

[hicapacity]

Ez a srác itt a képen Gus Walz, a Demokrata Párt alelnök-jelöltjének, Tim Walznak a fia. Jelenleg éppen ő az, aki felrobbantotta a közösségi médiát Amerikában. Apja beszéde közben ugyanis látványosan elérzékenyült, és ezt az arcmimikájával és a testbeszédével is élénken kifejezte.

Ezt aztán Walz politikai ellenfelei arra használják fel, hogy gúnyolódjanak rajta. Egyes republikánus politikusok nyominak nevezték, mások az apját kritizálták, hogy milyen "bétahím puncit" nevelt a fiából.

Ha engem kérdeztek, hát az ilyen reakciók tényleg a politika legalját képviselik. Sajnos nekünk is kijut ebből idehaza Magyarországon (nem csoda, hogy a gúnyolódók meghitt és meleg kapcsolatokat ápolnak a hazai elvbarátaikkal).

Alapból kiráz a hideg az ilyen macsóskodástól, ami azért élcelődik egy fiún, mert az kifejezi az érzelmeit és nem acélosan kemény faarccal ül végig egy eseményt. Tényleg hatalmas bűn ez: egy fiú büszke az apjára, és elsírja magát. Általában azokat a férfiakat zavarja a leginkább, ha egy férfit sírni látnak, akik rettegnek attól, amit a saját lelkük tükrébe nézve kellene látniuk.

A másik, hogy köztudott: Gust egy nonverbális tanulási zavar (NVLD) nevű idegrendszeri rendellenességgel diagnosztizálták. Ami hasonló az autizmushoz és ahhoz hasonlóan spektrumot alkot. Az NVLD-vel élő emberek gyakran másként reagálnak érzelmileg bizonyos helyzetekre, nem mindig képesek mit kezdeni a túlcsorduló ingerekkel.

Sajnos sokan még mindig a "fogyi" vagy "gyogyós" jelzővel bélyegeznek meg mindenkit, akinek akár csak egy kicsit is másként működik az idegrendszere. És sem az egészségügy, sem az oktatás nem tud mit kezdeni azokkal a gyerekekkel, akik egy picit is kilógnak a sorból.

A "neurodiverzitás" szóról Magyarországon a leginkább azt sem tudják, eszik-e, vagy isszák. Azt jelenti, hogy az idegrendszeri fejlődés eltérései nem feltétlenül kóros, patológiás jelenségek. Akinek valamilyen természetes genetikai variáció miatt másként működik az agya, az idegrendszere, az nem feltétlenül fogyatékos. Gyakran a legtöbb problémát az a környezet okozza, amibe nem tudnak beilleszkedni, ami kirekeszti őket. De a megfelelő támogatással, fejlesztéssel hasznára válhatnak a közösségüknek.

Ma már tudjuk, hogy az ilyen "nyominak" bélyegzett emberek sok területen kimondottan jobban teljesíthetnek. Ahogy Gus édesanyja mondta: ez a fia "titkos szuperereje". Igaz, nehézségei vannak az iskolai beilleszkedéssel. De egy hiperérzékeny, csupaszív fiú, aki egy csomó olyan részletet is felfog a valóságból maga körül, amit senki.

Én személy szerint hihetetlenül örülök, hogy a Gus elleni gúnyolódások jóval nagyobb ellenhullámot indítottak el: rengeteg ember érezte úgy, hogy meg kell védenie a támadásoktól. Jó lenne, ha a 21. században nem kellene már szégyellnie senkinek azt, hogy akár ő, akár az egyik családtagja - más.

[ajtostolahazba]

Apunak elkezdték az új kezelést. Nagyon jól viseli, jól van, nagyon jó étvágya van, mellékhatás alig, szóval megnyugtatóak a hírek. Én szegedi vagyok, a szüleim innen 130km-re élnek, a kezelés Debrecenben van, szóval ez nekem oda-vissza egy majd'600km-es kanyar. A tesóm vitte eddig, aki leszázalékolt nyugdíjas a 10 éve lezajlott saját rákja miatt, de egészséges, és dolgozik is, májustól októberig egy mezőgazdasági cégnél már 7 éve. Tehát nem volt gond, hogy apu hogyan jut el a kezelésekre. Eddig. Most én is tudtam beszélni a dokival, minden szuper, megnyugtatott minket. Viszont a tesóm benyögte, hogy májustól ő nem tudja vinni, mert dolgozik. (10km-re lakik anyuéktól, én 130-ra...) Mondom neki, hogy én se, mert nem tudok 3 hetente kivenni 2 nap szabit, nagyon sok a 600 km, amit vezetnem kell úgy, hogy másnap jönnöm kell dolgozni Ez egy logisztikai probléma, van ismerős, aki vállal személyszállítást, ismeri is aput, vinné-hozná, keressük meg, beszéljünk vele. Kifizetjük, apu eljut a kezelésre, senkinek nem kell megszakadni, mindenki tud dolgozni, hétvégente én tudok menni rájuk nézni, win-win. Na ezen jól összevesztünk, mert a tesóm szerint én ki akarom a problémát vetni a nyakamból, hogy rögtön azon gondolkodom, hogy hogyan ne kelljen áldozatot hozni... 4x annyit keres, mint én, az alkalmankénti 25K, amit kérne a faszi( benzinnel együtt) nem vágná földhöz (illetve 12500 ugye, mert felesbe fizetnénk), de ő moralizál. Szeretem a tesómat, de egészen más világban élünk, nekem nincs nap, hogy ne hívnám fel aput, hogy mizu, ő letudja a gondoskodást azzal, hogy elviszi a kezelésre. Nagyon megvisel ez a helyzet, mert épp elég, hogy lelki toprongy vagyok amiatt, hogy megérintett a szele annak, hogy elveszíthetem, és most harcoljak a tesómmal is. Szóval hazafelé, este, miközben 140-el rongyoltam, hogy reggel tudjak jönni dolgozni, el is döntöttem, hogy leszarom, mit mond. Én megbeszélem a faszival, megbeszélem apámékkal, hogy ez lesz, ő meg oda teszi, ahova akarja, így is- úgy is szar leszek, de nem fogok tönkremenni fizikailag, idegileg meg anyagilag azért, hogy az ő lelke nyugodt legyen. Amíg vártuk, hogy a 2,5 órás infúzió lemenjen, mondtam neki azt is, hogy beszélni kéne a szüleinkkel, hogy mi legyen, ha rosszabbra fordul a helyzet. Na ezen is... Hogy hogy menjen oda és kérdezze, hogy hol van a pénz...Mondom bazmeg nem erről kellene beszélni. Hanem hogy mit akarnak. Hogy milyen temetést, hol vannak a papírok, anyakönyvi kivonatok, banki papírok...mit kell tudnunk, hogy ne majd akkor bolonduljunk meg, amikor amúgy is ki leszünk készülve. És apu meg anyu értelmes emberek, most még tudnánk röhögni azon, hogy apu kiköti, hogy az ő temetésén egy csuhás se ajvékoljon... 1000%, hogy már kész forgatókönyvük van, mindenre, miért nem lehet ezt addig átbeszélni, amíg ép ésszel vannak tudatuknál, hiszen jár nekik az, hogy úgy menjenek el majd, ahogyan ők szeretnének, ezzel tartozunk nekik. De ezt is nekem kell majd lezongorázni, mert ő ezt olyan tabuként kezeli, hogy képtelen logikusan átgondolni dolgokat, viszont a véleménye az megvan és olyan ellentmondást nem tűrően tudja közölni, hogy lehetetlen nem vitatkozni minden szaron. Szóval nem ez az életem legjobb időszaka, de próbálok talpon maradni, erőt meríteni a mindennapokból, hogy ott legyek, amikor kell, de nem fogok már mindenkinek tudni megfelelni, és ez szétforgácsol teljesen. Mindeközben munkám van, családom, unokám, felelősségem...és helyt kell állni mindenhol. Szóval ez van. Sose lesz könnyebb, pedig azt gondoltam, hogy ennyi idősen már egyszerűbb lesz az élet, de nem az. Jóvan, kiderpegtem magam, minden megy tovább, csak megálltam kicsit sajnálni magam. :))

[diogenesz2020portugal]

Az abúzusról

Furcsa dolog az emlékezet.

Mint nemrégiben írtam, egy asszony meghalt a munkahelyemen. Miközben a feje az ölemben pihent, a kollégám a kezét fogva próbálta megnyugtatni őt. A kollégám valóban egy angyal.

A vezetőség úgy döntött, hogy biztosít számunkra egy pszichológust, hogy sikerüljön feldolgoznunk a történteket. Pár alkalom után a pszichológus rákérdezett, miért foglalkozom hajléktalanokkal. Messziről induló történet ez. Arra tisztán emlékszem, hogy már 7 évesen, második osztályos koromban is az osztályunkba járó állami gondozott (mi otthonosoknak hívtuk őket) cigánylányok védelmére keltem, ha valaki bántotta őket. Én, az osztály legcsenevészebb, legalacsonyabb fiúja. Nem, nem voltam hős, csak nem bírtam nézni, ha valaki egy nála vélhetően gyengébbet bánt. Ez azután sem változott, egész életemben így viselkedtem. Akkor sem voltam bátor, legfeljebb érthetetlen módon vakmerő. Vagy hülye. Volt, hogy felső tagozatos koromban is változatos útvonalakon kellett hazamennem a suliból, hogy az erősebb fiúk meg ne verjenek. Azt hiszem, gyáva voltam vállalni a verés következményeit. Egészen katonakoromig féltem a fizikai fájdalomtól.

A pszichológusommal megpróbáltunk a mélyére ásni a szociális túlérzékenységemnek (ahogyan a barátaim szoktak néha jellemezni).

Az első teljesen tiszta emlékem az ötödik születésnapom előttről származik, amikor az óvodába indulás előtt visszaszaladva megszámoltam a falinaptáron, mennyit kell még aludni a jeles napig (3 nap volt hátra). Ezelőttről semmire nem emlékeztem. Eddig.

Lassan oszlik a homály. Néhány nappal a születésnapom előtt apám egyik - vagy talán a legjobb - barátja (nagy reményű atomfizikus volt akkoriban), elvitt engem és az unokatestvéremet nyuszinézőbe az egyik rokonához. Ma is emlékszem, milyen cukik voltak ezek a kis jószágok, ki lehetett venni őket a ketrecből, hogy megsimogassuk, megpuszilgathassuk őket. Ártatlanok és védtelenek voltak, mint én.

Kis idő múltán Ernő bácsi elküldte az unokatestvéremet, Andit a házba. Mi ott maradtunk kettesben a félhomályban, amikor magához ölelt. Nyár lévén nagyon meleg volt, javasolta, hogy vegyük le a ruhánkat. Hogy ezután pontosan mi történt, azt 55 éven keresztül én is a legmélyebbre, senki által meg nem közelíthető, még számomra sem felfedezhető helyre ástam el magamban. 55 éve ott van bennem, és csak most ömlött ki, és még most sem tudok róla részletesebben beszélni.

Apám és Ernő bácsi barátságának hamarosan végeszakadt. Talán meséltem otthon valamit? Nem tudom. Évekkel később hallottam arról, hogy Ernő bácsi börtönben van.

Most ott tombol bennem egy ketrecbe zárt ötéves gyerek, aki a rácsait rázva ordítva sírna, de hatvanéves énem, aki bármilyen érzelmes dolgon elb��gi magát, nem engedi neki.

Még nem engedi.

Így csak csendben, egy koszos, félhomályos pince padlóján ülve csendesen zokog.

Tegnap még arra kértem Andrást, hogy ne beszéljen erről senkinek. Talán szégyent éreztem a történtek miatt. Mára sikerült eljutnom addig, hogy ami történt, nem az én szégyenem. Ahogy Karinthy tanár úr írta:

Nem mondhatom el senkinek, Elmondom hát mindenkinek.

[chimie]

A korábbi évekhez hasonlóan most is visszanéztem a tavalyi év kedvenc filmjeit.

10/10-es értékelést kaptak:

The Holdovers Tökéletes karácsonyi film szívmelengető végkifejlettel, de a szokásos klisék nélkül.

The Whale Tényleg nagyon erős dráma egy tanárról, aki mellesleg borzasztóan el is hízott élete alkonyára.

Babylon A 100 évvel ezelőtti és a mostani Hollywood őrült találkozása, tele csodás sztorikkal meg érdekességekkel a hősidőkből

9/10-et kaptak:

War Pony Egy indián film, ami a rezervátumok mai világát mutatja be - már csak ezért is érdemes megnézni, de tök jók a karakterek is

Let me Fall Kíméletlen drogos film Izlandról, ami elég izgi kérdéseket is feszeget - 2018-as, de valahogy tavaly került csak elém.

Talk to Me Az év horrorja nálam, imádtam, hogy a Gonoszt kábé rekreációs drogként használták a főszereplők, egyszerre volt szórakoztató, és retteghető.

Safe Place

Az a fajta film, aminek a hétköznapisága az erőssége, valahogy nagyon hitelesnek éreztem benne mindent, amúgy egy horvát fiú története, akit öngyilkossági kísérlete után próbálnak visszahozni a normalitásba.

A Man Nyomozós sztori, de nem nevezném thrillernek, lassú és filozófikus. Élet nagy kérdesei meg ilyenek.

Oppenheimer Hosszú volt, de tényleg ütött, na.

Műanyag égbolt

A kedvenc magyar film idén - igen, animációs és igen, sci-fi. . A sztori önmagában kicsit "vótmár" kategória, de a megvalósítás nagyon korrekt és tele van budapestiként imádnivaló részletekkel, például Tátrába vezető metró meg titkos földalatti üzem a vár alatti Alagútban. És egy jövő, amiben a Földön jobbára magyarok élnek ;)

Brother's Keeper

Egy török árvaház az isten háta mögött, a hegyekben... fantasztikus szereplők és az a fajta sztori, amiben minden apróságnak jelentése van. Lassú dráma.

The Quiet Girl Kb ugyanazt mondanám róla, mint az előző filmről, csak itt a nyolcvanas évek Írországa a helyszín.

The Blue Caftan Már a környezet is érdekes európai szemmel - a főhős egy marokkói szabó - de ebben a filmben sokkal több van ennél, talán azt mondanám, hogy a szerelem-szeretet ellentmondásairól szól.

Glass Onion Klasszikus krimi, nekem hozta a Knives Out szintjét.

All Quiet on the Western Front   A film, amit az Oppenheimerhez hasonlóan szerintem senkinek nem kell bemutatni. Tényleg tökéletes háborús zsánerfilm. 8.5/10, azaz majdnem kilences:

Blue Jean

Egy (persze csak titokban - különben nem taníthatna) leszbikus tanár a 80-as évek Angliájában és egy tanítványa, akit széjjel szivatnak az iskolában leszbikussága miatt (és akin nem nagyon akar segíteni).

Anatomy of a Fall Tulajdonképpen lassú krimiként is működik, de inkább az a fajta film, aminek egy karakter nagyon aprólékos, hiteles bemutatása az erőssége.

Journeys to the Edge of Consciousness Kedvenc dokumentumfilm mindenféle pszichedelikus kalandokról, néhol nagyon jó animációs betétekkel. És még Máté Gábor is megszólal benne!

[csacskamacskamocska]

Entrópia a szerelemben

John Gottman kapcsolatkutató szerint a kapcsolatoknak azért lesz vége, mert az egyik vagy mindkét fél kevés energiát tesz a kapcsolatba. Pont. Azt hiszem, ez olyan helyzetekre is igaz, amire mást szoktunk mondani. Nem nagyon fogadjuk el, hogy a kapcsolat, mint egy önálló dolog, sok energiát igényel. Talán azért is szeretjük, ha sok közös érdeklődés van, közös tervek, közös jövőkép, mert akkor úgy valósíthatjuk meg a saját céljainkat, hogy közben a kapcsolatot is éltetjük a figyelmünkkel, az energiáinkkal. E nélkül, vagyok én, a saját kedvteléseim, terveim az életemmel, és van ő, valami tök mással. Máshova jár, mást szeret, más az életcélja. Miért vagyunk együtt? Mert éppen egy adott pillanatban volt valami közös dolog, egy közös fókusz, egy megoldandó kérdés az életünkben. Kellek-e valakinek? – jaja, valakinek biztos, és puff beesik Ő. Az ember társas lény, akármennyire is gondolja magát magányos farkasnak, jobban él, egészségesebb és hosszabb életű, ha nem egyedül van. De a párkapcsolatot ki lehet váltani más, szoros kapcsolatokkal, ha azok valóban jól működnek, kvázi mindig elérhetőek, mindig támaszt nyújtanak, mindig benne vagyunk és bennünk vannak – a lelkünkben. Az ember a kölcsönös kötődést és szeretetet akarja megélni, nem azt amikor nem tud reggel bemenni a fürdőszobába. De ez is egy bonyolult téma sok szinttel, sok járattal.

John Gottman a kapcsolatokra jellemző energiadeficitet a termodinamika második főtételéhez hasonlítja, amely szerint a magukra hagyott rendszerekben olyan folyamatok játszódhatnak le, melyek a rendezetlenséget, a véletlenszerűséget növelik. Ilyen zárt rendszer a házasság is, eldeformálódik, ha nem teszünk bele több energiát.  A sikeres kapcsolatokba időt és erőfeszítést kell fektetni.

Tudjuk, mondjuk, de nem csináljuk.

Vagy túlságosan leegyszerűsítjük vagy túlságosan agyonbonyolítjuk a kapcsolatainkhoz kapcsolódó gondolatainkat. Leegyszerűsítés: nekem jó legyen (önmegvalósítás, énhatárok, egy életünk van, senki ne mondja meg mit csinálhatok, fuss, redflag, ne hagyd magad ugráltatni, ne hagyd magad kihasználni, követeld ki a tiszteletet, találsz jobbat, hagyd el a mérgező embereket, te tudod, hogy neked mi jó, valósítsd meg az álmaidat, tisztítsd meg a környezetedet az energiavámpíroktól, keresd a lelki békét, a boldogságod a te kezedben van, később ennél csak rosszabb lesz, senkinek nem dolga a te boldogságod) Vagy agyon bonyolítjuk: szeretet (a szeretet elfogadó, légy megértő, nehéz gyerekkora volt, traumái vannak, sérültek vagytok mindketten, tanulj technikákat, tanulj meg kommunikálni, pszichológia, ne add fel csak azért mert nehéz, ne légy önző, a szeretet mindent legyőz, ennek bele kell férnie, a kapcsolatok bonyolultak, ne hagyd, hogy az ego beszéljen belőled, ha erős vagy, ha belül rendben vagy az kihat a másikra és az egész kapcsolatra)

Mintha ketten beszélnék tele az ember fejét, rángatva ide-oda. Mondjuk, így kész csoda, ha egyáltalán előfordul, hogy nem basszuk el.

Kihelyezhetnénk a dolgot, és azt mondanánk, hogy van ez a kapcsolat, és ez fontos nekem. Pont. Ezért, nem csak magamra és nem csak rád figyelek, hanem arra is, hogy mi a jó a kapcsolatnak. Mert vannak dolgok, amik jók nekem, de nem jók a kapcsolatnak. Mondjuk egy félrekúrás. Van a mi jó neked, de nem jó a kapcsolatnak. Ha hagyom, hogy minden problémát az exeddel beszélj meg. Van ami mindkettőnknek jó, és mégsem jó a kapcsolatnak. Pl úgy teszünk, mintha nem lennének problémák, elvicceljük, halogatjuk a komoly beszélgetéseket, egy közös tagadásban vagyunk.

Néha nekem nem jó az, ami jót tesz a kapcsolatnak, de tudom, hogy jót tesz a kapcsolatnak. Pl nem rugózom az érzékenységeden, mert bár tudom, hogy jogom van azt tenni amit csak akarok, de amire mondtad, hogy bánt vagy zavar, azt nem piszkálom, nem provokálom. Lemondok valamiről, mert az jót tesz a kapcsolatunknak.

Csak a mesékben van olyan, hogy minden magától működik. Akik rég óta vannak együtt, sőt már nagyon rég, azok szeretik úgy látni, mintha köztük mindig harmónia lett volna. Ezek hiteltelen dolgok. Nincs mindig harmónia és bármilyen érzelem megengedett egy kapcsolatban. Egészen addig, amíg magát a kapcsolatot fent akarjuk tartani, és ebben biztosak vagyunk. Vagy legalább az idő nagyobb részében biztosak vagyunk. :)

Amikor egyenrangúságot alakítasz ki, akkor a kapcsolatért teszel. Nem a másik emberért, hanem a kapcsolat fennmaradásáért. Amikor javítod a kommunikációdat, beszélgetsz a felmerült problémákról vagy beszélgetsz magáról a kapcsolatról (mi a cél, hogy érzed magad benne, mit találsz jónak, miben változtatnál) akkor a kapcsolatot erősíted.

Tudom, hogy nem könnyű úgy gondolkodni, hogy nem én és nem te vagy a dolog közepe, hanem teljesen különálló harmadik dolog. A kapcsolat. A kapcsolat nem azonos veled. Csak veled van EZ a kapcsolatom, de nem azonos veled. Nem egy személy, hanem egy mód. Nem szeretünk az érzelmi kapcsolatainkra úgy gondolni, mint egy kommunikációs formára. És ez a szentimentalizmusra való igényünk el is viszi az egészet a picsába.

[korhazavaroskozepen]

Titkok őrzői

Van nálunk egy nagy és régi óra, amit vissza kéne állítani.

A Villany osztály szerint a Babra (értsd műszerész) osztály dolga. A Babra osztály szerint a Villany osztály dolga. Villany Laci szerint kérdezzem az Ödönt. Ödön azt mondja, Villany Laci szokta átállítani. Villany Laci azt mondja, ő még sosem, de akkor lehet, hogy a dagadt Béla. Dagadt Béla azt sem tudja, hogy hol van ez az óra. Babra osztály azt mondja, oké de milyen típus? Semmilyen, egy sima óra. Akkor ők nem tudják, lehet, hogy a kis Laci (aki 150 centi volt) állította mindig, de ő már nyugdíjas.

Miután meguntam az egészet, megnéztem, és az órát úgy kell átállítani, hogy:

odamegyek

felnyitom az üveg fedelet

visszaterem a mutatót

Szerintem ezt nem fogom senkinek elárulni, így most én leszek a Nagy Tudás őrzője, és amikor sorsom véget ér a kórházban, csak az arra legméltóbbnak fogom átadni a titkot. Addig meg majd azt mondom, hogy a villany, vagy a babra osztály dolga.

[egy-lany-blogja]

A nagymamám mondta...

Ne hagyd, hogy a serpenyőid fényesebben ragyogjanak, mint te!

Ne vedd olyan komolyan a takarítást!

Amikor feleség lettem, a nap 24 óráját azzal töltöttem, hogy mindent tisztán és rendezetten tartottam, hátha valaki meglátogat, de aztán rájöttem, hogy mindannyian nagyon elfoglaltak, sétálnak, szórakoznak, dolgoznak és igen, élvezik az életet!

- Mi van, ha valaki hirtelen felbukkan?

Senkinek nem kell magyarázkodnom az otthoni helyzetemről. Az embereket nem érdekli, hogy mit csinálsz egész nap, az emberek sétálnak, élvezik az életet.

Az élet rövid, élvezd!

Töröld le a port... ha kell.

De legyen időd lefesteni egy képet, vagy verset írni, sétálni, meglátogatni egy barátodat, főzni, amit akarsz, locsolni a növényeidet....

Adj magadnak szabadidőt sörözni, strandolni, hegyeket mászni , játssz a kutyákkal, hallgass zenét, olvass könyveket, műveld a barátaidat és élvezd az életet.

Töröld le a port, ha kell, de az élet kívül megy tovább. Azt hiszem, ez a nap sosem jön vissza!

Töröld le a port, ha kell, de ne felejtsd el, hogy megöregedsz, és sok mindent, amit most megtehetsz, öregkorodban már nem lesz olyan könnyű megtenni.

És amikor elmész, mivel egy nap mindannyian eltűnünk, te is porrá válsz!

És senki nem fog emlékezni arra, hogy hány számlát fizettél, sem a házad tisztaságára, de emlékezni fognak a barátságodra, az örömödre és arra, amit tanítottál...

Gerarda Rizzo

[son1cthehedgeh0g]

Néztelek, ahogy a monitort bámultad

Arcodon feszült figyelem

Tudod, hogy ráncolod ilyenkor a homlokod?

Eléggé fontos vagy nekem!

Reggel te vagy az első gondolatom

Kivéve, ha bealudtam, mert akkor nem,

De másodiknak lenni sem olyan szar.

Nagy valószínűséggel ilyen lehet a szerelem.

Nézd, én is csak lesek mostanság,

Egy ideje nem értem már magam.

Évek óta egy romantikus filmben élek,

Aminek a legszebb női főszereplője van.

Soha senkinek nem írtam még verset

És persze tudom, rendkívül szar lett.

De olyan vagy nekem, ha belegondolok,

Mint Rhett Butlernek Scarlett.

Most már nagyon álmos vagyok,

Úgyhogy a végét kicsit összecsapom.

Szükségem van rád, csak ennyi

És ne gondold, hogy valaha is feladom!

Tudom, elég nyálasra sikerült a versem.

Mit tegyek, néha kihozod belőlem az állatot…

Magam előtt látom az arcodon ahogy olvasod

A flegma mosolyt vagy az utálatot.

Megyek is aludni mindjárt,

De kérlek,maradj még egy szóra!

Szeretlek,ezt tudnod kell! (amúgy ez négy szó)

Na,léptem, mert lassan hajnali két óra!

[algebraicvarietyshow]

nem posztoltam itt még tegnap óta

az izraeli terrorról és még most sem tudom összefoglalni rendesen a gondolataimat, annyira sok rétegében tragikus ez, ami történik. de a csönd se jó, és néhány főleg balról érkező választ elnézve mégis csak le kell írni azt a trivialitást, hogy ártatlan fesztiválozók legyilkolása nem ellenállás, és az izraeli kormány szélsőjobbra tolódása nem legitimál semmiféle terrorizmust. nyilván a hamasz ezt pont leszarja, de ami tegnap történt (és ami tegnap óta történik), az palesztin és izraeli, arab és zsidó embereknek (a közel-keleten és attól távol) csak még több fájdalmat és szenvedést fog okozni, és senkinek nem javít a helyzetén. lesznek még hosszú elemzések mindenfele arról, hogy mik a politikai következmények, és hogy mit jelent ez egyáltalán izrael jövőjére nézve (netanjahu biztos, hogy rövid távon megszabadul bizonyos politikai kihívásoktól, de azért közép- és hosszú távon jónéhány kérdésre felelnie kell majd neki is, hogy ilyen szintű hírszerzési kudarc hogyan következhetett be), de azért az első mégis az, hogy ez az emberek életének szintjén mekkora katasztrófa.

joshua malinát márciusban stoppard "leopoldstadt"-jában láttam remekül játszani, és az a darab is túlságosan megérintett, túl közel volt. malina most a twitterre/instára posztolt olyat, amit teljesen el tudok fogadni:

[korábban még: izrael/palesztina]

[ajtostolahazba]

Kikopott mellőlem mindenki. Egy barátonőm volt, 20 éve, akivel jóban-rosszban, akire számíthattam, akiben megbíztam. Gyanúsan ghostolt hetekig, de volt már ilyen, betudtam annak, hogy sok a családi probléma, hogy néha sok vagyok és van, hogy nem érünk rá. Egy igazi barátság kibírja ezt, a miénk is sokmindent kibírt már 20 év alatt. Nem. Ő úgy zárta le ezt a 20 évet, hogy elfelejtett szólni. Most azt érzem, hogy használtak, majd eldobtak, már nem kellek, ahogy írta: "változnak a dolgok, változom én is". Most az a John Travolta mém vagyok, aki ott áll tétován, hogy mi a fasz, és nem akarom elhinni, hogy 50 évesen nem lehet ledobni már a jatszmákat és megbeszélni, ha valami bánt. És eszembe jut persze, hogy vak vagyok-e, vagy naiv, vagy mindkettő, de én nem dobok el barátsagot se szó se beszéd, én nem akartam megint magamban kételkedni, mert én tényleg hittem, hogy jó ember vagyok. És főleg gyászolni nem akartam a barátságot, amiben hittem és azt érezni, hogy megcsócsáltak és kiköptek, mert eddig kellettem és már nem kellek, és köszöni, hogy megértem, de nem szeretne beszélni sem erről.

És ne érezzem, hogy senkinek se kellek, de érezzem, hogy fontos vagyok, hogy értékes vagyok, és amúgy köszi, hogy megértem, de 20 év elég volt, csá.

Szóval szerintem kurvára el vagyok tájolva, semmi sem evidens, és erre most kell rájönnöm. És lehet, hogy mégse vagyok jó ember. Mindenesetre gondolkodhatok rajta, de ez már nem változtat semmin.

Asszem még nem éreztem ennyire nyomorultul magam sose.

[szupertibi]

Megint tökéletes:

Ha arra gondolsz, hogy lényegében ez is egy eleme annak, hogy Kína berendezkedik Magyarországon, akkor ezzel egyetértek. Én azt már több éve mondtam, hogy Magyarországnak azért van vége, mert az orbán teljes működése arra irányul 2010 óta, hogy Magyarországot áruba bocsássa annak a külföldi hatalmi körnek, aki cserébe megadja neki azt, hogy élete végéig uralkodóként tetszeleghet. Tehát konkrétan ő házal mindenféle diktátoroknál meg pénzügyi köröknél azzal, hogy "Helló, vagy a birtokomban egy ország, nem kéne nektek?". Ez a nagyon súlyos esete a hazaárulásnak, mivel itt nem arról van szó, hogy van egy külső hatalom, akinek az a törekvése, hogy alávesse Magyarországot, ő pedig utat nyit ennek, hanem konkrétan ő az, aki aktívan próbálja felhajtani azt, akinek odaadhatja Magyarországot cserébe azért, ha az illető biztosítja nekia beteges nárcisztikus igényét. Ebbe viszont eddig azért nem ment senki bele, mert egyrészt senkinek nem mozgatja meg Magyarország a fantáziáját, hiszen nem lehet vele semmit kezdeni, ezen kívül pedig az orbán önmagát is hozzácsomagolja az árucikkhez, márpedig az orbán valószínűleg nekik sem kell, sőt valószínűleg hihetetlenül lenézik, hiszen egy klasszikus diktátornak valószínűleg az utolsó dolog, ami eszébe jut az országával kapcsolatban, az az, hogy önként vazallusi függésbe adja a saját territóríumát anélkül, hogy ezt bárki forszírozta volna. A orbánnak valószínűleg az az élete álma, hogy ő mindenkihez képest a legnagyobb és leghatalmasabb ember képében tetszeleghessen, viszont az ezzel kapcsolatos fáradalmakat, mint például hogy működőképes állapotban tartja azt az országot, amiből levezeti az uralkodói önképét, nem akarja csinálni, mert fárasztja. És ezért próbál találni valamilyen külföldi diktatúrát, aki átveszi tőle Magyarországot. Ő valami olyasmi modellt szeretne elérni, mint a csecsen vagy a belorusz modell. Csak azt nem érti meg a hülye fasz, hogy ha ezek a diktatúrák berendezkednek Magyarországon, akkor őt nem fogják megtartani, mert egyrészt kurvára lenézik, másrészt kiszámíthatatlannak tartják, hiszen az egész eddigi politikai pályafutása is arról szólt, hogy folyamatosan mindenkit átbaszott, amikor feltámadt benne az ingerencia. Továbbá vannak bizonyos integrálhatósági problémák is, amik megkülönböztetik Magyarországot például orosz relációban a belorusz vagy a csecsen esettől, ugyanis ezzel a két hellyel kapcsolatban működtethető az az ideológia, hogy ezek valójában oroszok. Kína esetében pedig az a probléma merül, hogy neki csak akkor kéne Magyarország, ha: 1, lenne tengere; 2, lakosság nélkül. Mivel Kína csak akkor érzi magát biztonságban, ha az uralt területein 90-100%-os kínai etnikai többség van, és kínai tisztviselők irányítják a tartományt. A törökökkel meg az arabokkal is próbálkozott korábban, de azok is elhaltak. Mivel az orbán észrevette, hogy a projektje egy lépésben nem fog menni, ezért megpróbálja ezeket a diktatúrákat apró lépésekkel belerángatni az általa szorgalmazott helyzetbe. Ennek az egyik eleme az, hogy Magyarországot az Európával ellenséges titkosszolgálatok inkubátorává teszi. Ennek a pénzügyi része, vagyis hogy Magyarország illetve a magyar lakosság terhére visszafizethetetlen hiteleket vesz fel, pedig arra kell, hogy fenntartsa maga számára azt az élményt, hogy ő az uralkodó, neki hódolnak az alattvalók, és ő cserébe jutalmat oszt nekik.

🤪🤪🤪