#noah ponte

[marivelsblog1503]

🚑 Parte I: ¿Hasta dónde hemos llegado? 🩺

Con: 557 palabras en total. Anterior: || Índice: || Siguiente: Los personajes que conoceremos en esta historia, a partir de ahora. © Todos los derechos reservados.

«— La vida es muy cruel, las personas pueden cambiar, algunas permanecen igual. —»

«— El dolor y la perdida son difíciles de olvidar, por más que lo intentes, nada puede reparar la grieta de un corazón, incluyendo la mente. —»

«— Algunos dicen que las pérdidas pueden ayudarnos a superarnos, pero, ¿Qué pasa si no es cierto?, ¿Qué pasa si solo te encierras en ese dolor? —»

«— Estás sufriendo y nadie lo nota, lloras en silencio y nadie te consuela, esta bien querer ser fuerte para no preocupar a las personas que amas, pero recuerda que ellos siguen en tu vida. —»

«— No te alejes de ellos, sigue adelante. —»

«— Ponte de pie y sigue luchando. —»

╔═══════ 🚑 ═══════╗

Cast:

╚═══════ 🩺 ═══════╝

|| Lilan Bowden como Dina Boden. ||

«— Chicago es mi hogar y no importa lo que otros digan, yo sé que soy una buena capitana para mi equipo en la 61, pero también una doctora. —»

|| Brian Tee como Ethan Choi. ||

«— Soy un veterano de la marina, seguí los mismos pasos que mi padre, sin embargo tengo recuerdos dolorosos de aquellos días y eso, las pesadillas me siguen atormentando. —»

|| Anna Kendrick como Carol Boden. ||

«— Esto es muy sencillo, yo te cubro y tú a mí, me cuidas todo el tiempo y ahora es mi turno de hacerlo contigo, estoy preocupada por ti y no quiero que te pase nada, no quiero perderte. —»

|| Eamonn Walker como Wallace Boden. ||

«— Aun recuerdo aquella noche como si hubiera pasado un día, y sin importar los riesgos, las volvería a salvar, me importa muy poco lo que digan, ambas son mis hijas. —»

|| Melissa Ponzio como Donna Robbins de Boden. ||

«— Aunque no las sostuve entre mis brazos cuando eran unas bebes, las tendré a ambas aquí conmigo, porque ustedes también son mis hijas, nada va a cambiar eso. —»

|| Sophia Bush como Erin Lindsay. ||

«— Atrapamos al maldito que provocó todo esto, sé lo que siente encerrarte en tu propio dolor y te culpas por no estar con aquella persona que tanto amaste, pero no te preocupes, ellos ya no estarán sufriendo ahora. —»

╔═════════ 🚑 ═════════╗

Cast de los demás personajes:

╚═════════ 🩺 ═════════╝

🚒 Chicago Fire. 🔥

|| David Eigen como Christopher Herman. ||

|| Robyn Coffin como Cindy Herman. ||

|| Christian Stolte como Randall “Mouch” McHolland. ||

|| Taylor Kinny como Kelly Severide. ||

|| Jesse Spencer como Matthew “Matt” Casey. ||

|| Monica Raymund como Gabriela “Gaby” Dawson. ||

|| Lauren German como Leslie Shay. ||

|| Kara Killmer como Sylvie Brett. ||

|| Joe Minoso como Joe Cruz. ||

|| Yuri Sardarov como Brian “Otis” Zvoecek. ||

|| Charlie Barnett como Peter Mills. ||

|| Randy Flager como Harold Capp. ||

|| Dushon Monique como Connie. ||

🚓 Chicago P.D. 🚔

|| Jason Beghe como Hank Voight. ||

|| Jon Seda como Antonio Dawson. ||

|| Jesse Lee Soffer como Jay Halstead. ||

|| Archie Kao como Sheldon Jin. ||

|| Elias Koteas como Alvin Olinsky. ||

|| Patrick Flueger como Adam Ruzek. ||

|| Laroyce Hawkins como Kevin Atwater. ||

|| Mariana Squerciati como Kim Burguess. ||

🚑 Chicago Med. 🩺

|| S. Epatha Merkerson como Sharon Goodwin. ||

|| Oliver Platt como Daniel Charles. ||

|| Marlyne Barrett como Maggie Lockwood. ||

|| Torrey DeVitto como Natalie Manning. ||

|| Nick Gehlfuss como Will Halstead. ||

|| Yaya DaCosta como April Sexton. ||

|| Roland Buck como Noah Sexton. ||

|| Colin Donnell como Connor Rhodes. ||

|| Rachel DiPilo como Sarah Reese. ||

╔══════════ 🚑 ══════════╗

Playlist de esta primera parte:

╚══════════ 🩺 ══════════╝

|| Arcade de Duncan Laurence. ||

|| Could Have Been Me versión Halsey. ||

|| Fight Song de Rachel Platten. ||

|| I’ts Time de Imagine Dragons. ||

Anterior: || Índice: || Siguiente:

[nitta86]

Ezeket olvastam ősszel:

Emily McGovern: Twelve Percent Dread

Tök jó társadalomkritikus scifi képregény.

Moskát Anita: Horgonyhely

Moskát Anita: Irha és bőr

Ezek meg baromi jó, bár elég nyomasztó magyar fantasy-k.

Sally Rooney: Baráti beszélgetések

Ez is nagyon jó volt, már írtam róla részletesebben is. Etikus non monogámiáról is szól, sok más egyéb mellett. Pont aktuális volt.

Jonathan Franzen: Javítások

Hű ezt nagyon imádtam. Diszfunkcionális családról szól idősödő szülőkkel és felnőtt , de különféleképpen elcseszett gyerekekkel. Csomó tök jól kidolgozott szereplő, nagyon nekem való volt.

Ursula K. Le Guin: A kisemmizettek

Hű hát ez baromi érdekes volt és elgondolkodtató. Erről majd kéne írnom bővebben is. Két testvérbolygót mutat be, a vadkapitalista enyhén feudális Urrast ahol nagyok a társadalmi különbségek, a szegények nagyon szegények és a gazdagok nagyon gazdagok, és az anarchokommunista Anarrest ahol mindenki csóró és nincs magánélete, de még így is jobban élnek, mint Urras szegényei. Egyik bolygón se élnék szívesen. Igazából azt a dilemmát feszegeti, amiről azóta a Sapiens-ben is olvastam, hogy a szabadság vagy az egyenlőség-e a fontosabb.

Amiknek a felénél tartok:

Yuval Noah Harari: Sapiens

Ezt a könyvet is imádom, populáris ismeretterjesztő, és néha túl populáris, néha már kicsit elavult, de baromi érdekes. Erről is írtam már bővebben, de szeretnék még írni róla.

Ursula K. Le Guin: A megtalált és elveszett I.

Novelláskötet, eddig nagyon jó. Élvezem, hogy végre olyan szerepben vannak női hősök, ahol máskor csak férfiak szoktak lenni. Pl. lehetnek, bátrak, hanyagok vagy gusztustalanok ők is.

A félig olvasott könyv és más történetek, Telex novelláskötet

Szintén jó, hasonlít az előző Telex kötetre. Néha kicsit hullámzó a színvonal, de jó, hogy van ilyen. Stílusosan, még csak félig olvastam ki. :D

[you-moveme-kurt]

Glee “Plagiarism”

Noviembre de 2041

-¿Noah?…. ¿Cariño?…—dijo Kurt golpeando la puerta de la habitación de su hijo, esperó un par de segundos y puso oído a lo que pasaba dentro— ¿Noah?... — repitió volviendo a lo de golpear y escuchar. -Papá, ¿eres tú acaso?...—preguntó Noah abriendo como en cámara lenta, tenía una expresión feliz en la cara y un poco de sudor en la frente. -Yo soy bebé… llamé varias veces y no me respondías… -Si, es que estaba ocupado… -¿Ocupado?... ¿con que?... -Con Mister Stephen Whiskers… -¿Si?... ¿estás bien bebé? -Bien… -¿Seguro?, te noto un poco agitado… —dijo su papá mirándolo a él y de paso el resto de la habitación. -Es que estaba jugando con Mister Stephen Whiskers, aprendió un truco el tiempo que lo dejamos en ese hotel cuando estuvimos en Londres con Liverpool Wetsbrook Stewart… mira.. ven… -La verdad cariño es que… -¡Ven!… —repitió Noah tomando a su Papá de una mano para jalarlo hasta el interior de la habitación. -Ok… —dijo Kurt sin más remedio que dejarse llevar. -Ponte ahí Papá…—pidió señalando el espacio que había entre el escritorio y la silla, Kurt obedeció y se quedó casi frente a frente con el gato, Mister Stephen Whiskers lo miro fijo y Kurt sintió que lo más probable era que si aquel animal pudiera hablar,  le diría unas cuantas— mira… —añadió Noah tomando un dulce de los que tenía sobre la cama. -Bebé, ¿estos son los dulces que recolectamos en Halloween?, porque se supone y no deberías comértelos todos…—dijo Kurt señalando hacia la cama donde el pequeño había ordenado los caramelos de acuerdo al color, tamaño y forma. -Lo se, recuerdo que me hablaste al «respepsto» —contesto escogiendo uno de los más grandes y redondos, se lo enseñó al gato que esperaba sentado y quieto en medio de la habitación y lo lanzó como si fuera una pelota, Mister Stephen Whiskers dio un pequeño salto y fue en busca de lo que le habían lanzado, lo tomo en entre sus dientes y se lo trajo de vuelta a su amo — ¿viste?… — dijo el pequeño mirando a Kurt  de lo más feliz.

-Vaya Bebé, nunca pensé que los gatos harían cosas así de inteligentes y divertidas — opinó Kurt gesticulando sorpresa con toda su cara— me alegro por él y por ti… —agregó aproximándose— ahora cariño, escucha yo… -Espera un segundo Papá… —interrumpió Noah enseñando de nuevo el dulce a  su gato, este, al igual que lo había hecho antes,  repitió el gesto de sorpresa y corrió a buscar el caramelo hacia el otro lado de la habitación, Kurt  pensó que al parecer aquel juego aún le faltaba tres esquinas que cubrir— ¿viste Papá?… —repitió Noah más feliz que antes. -Lo vi bebé… oye, quería hablar contigo un segundo… ¿me puedes poner atención un momento?...  —pregunto acercándose a él,  le puso una mano en el hombro  y se le quedó viendo un instante, tal y como si su mirada tuviera poderes psíquicos que quisiera utilizar para  que su hijo se tranquilizara de una vez y para siempre. -Si…  —respondió el pequeño poniéndose recto y en total estado de atención. -Bebé, estaba en la sala ordenando las cosas de Halloween y quería saber si me quieres ayudar… hay que ordenar todo lo relacionado con la festividad y me vendría bien una mano… ¿qué te parece?...  —preguntó Kurt mientras le acariciaba la cabeza. -Me parece  “perfepscionitico”… además, ahora hay que hacer espacio para lo de las gracias… y navidad… —dijo Noah tomándose la cara cuando mencionaba la navidad. -Exactamente… entonces… ¿vienes conmigo a ordenar?,  luego bajamos a la bodega y guardamos todo y podemos aprovechar de traer las cosas de Thanksgiving… aunque lo mas probable es que debamos desechar gran parte… —dijo Kurt como pensando en aquello— en fin… ¿vamos?... -Si… -Gracias cariño… —respondió haciendo ademan de salir de la habitación—  pero primero guarda esos dulces, si no, el gato podría comérselos todos y tendríamos un problema médico con dolor de barriga y todo… —dijo Kurt moviendo sus manos mientras hablaba, Noah miro a su gato y luego los dulces y luego otra vez a su mascota, se tomo un segundo para sorprenderse y luego guardo todo donde correspondía— y cuéntame bebé… ¿te has sentido mejor? -Si ya no tengo el “malepstar” de Londres… —respondió moviéndose un poco como si meneara un  Hula-Hoop invisible, Kurt lo miró de medio lado y desconfiando, creyendo que el pequeño aun sentía dolor y que en realidad no quería decir nada. -¿Me dices  la verdad bebé?... puedes confiar en mí —insistió Kurt mirándolo moverse como si quisiera advertir algún quejido o muestra de dolor, Noah le devolvió la mirada con el ceño bien fruncido, tal y como él miraba a su esposo cuando no lo tomaba en cuenta o dudaba de lo que estaba diciendo. -Lo siento bebé… solo chequeo… es mi trabajo como Papá, espero y lo entiendas… -Esta bien… —contestó el pequeño encogiéndose de hombros— ¿le dirás al “Papáblen”? -¿Que cosa bebé? -Lo de bajar a la bodega, el nos puede defender del ratón que te da miedo... -Toda la razón cariño… aunque creo que estaba grabando algunas músicas… pero le preguntare de todos modos… ¿no vemos en la sala? —termino por decir Kurt caminando hacia la puerta -Si… ¡y no entres si esta luz roja encendida!… ¡no es “correpsto”! -Lo se cariño…

-Ok, luz roja… —murmuró Kurt al ver sobre el dintel de la puerta la bombilla encendida— me sentare un segundo aquí… —añadió mientras hacia lo que decía, tomó su teléfono y ocupó el tiempo de espera en mirar sus mensaje y redes sociales, incluidos los textos de su hija Lizzie que seguía disculpándose por rayar la cabeza de su hermano con un marcador de tinta permanente— ¡por fin!… —exclamó al ver que la luz se apagaba, se levantó del piso y golpeo tres veces antes de entrar, -¡Pasa!... —escucho decir a su esposo desde adentro. -Es lo que iba a hacer Blaine Anderson-Hummel, me lo permitieras o no… —añadió entrando— hola... esa fue bastante larga… -… -¿Blaine?… —dijo llamando su la atención con un toque el hombro. -Disculpa… —respondió Blaine quitando los ojos del computador para mirar a su esposo— ¿qué dijiste? -La pista que estabas grabando, fue bastante larga…  sin exagerar, te juro que estuve afuera como media hora esperando que la luz roja se apagara… -¡Ah!... eso… no, en realidad no estaba grabando nada, pase a llevar el interruptor y me di cuenta recién que la luz estaba encendida… -¿Me vas a decir Blaine Anderson-Hummel que estuve helándome el trasero una hora sin que  hubiera necesidad? -La verdad es que si, lo siento…  —respondió Blaine  volviendo a fijar la vista en lo que veía en su computadora,  parecía un poco impactado y un tanto molesto. -No hay problema…  supongo que para la próxima tendrás cuidado… venia porque con Noah….  ¿estás bien?...  —pregunto al notar que su expresión no era la de siempre, ni su cara era la que  tenia cada vez que se encerraba en el estudio, se acerco un poco mas y le acarició los rizos de la nuca. -La verdad que no… mira… —dijo Blaine girando la computadora para enseñarle la pantalla y  que su esposo leyera el correo electrónico que lo tenía en ese estado, Kurt se apróximo para poder leer bien, la ausencia de sus gafas de lectura no le permitía hacerlo con claridad pero hizo el intento igual. -Veamos… “Señor Blaine Anderson, de mi consideración… bla, bla…”, ¿¡QUE!?...  —exclamó al llegar a la parte que decía que una de las canciones de Blaine estaba siendo demandada por plagio— ¡¿que demonios?!... ¿cómo es esto posible?... —añadió sin poder creerlo tampoco. -No tengo idea,  ni siquiera es del último álbum, es el  segundo o el tercero… en realidad no tengo idea… —respondió echando su cabeza hacia atrás. -No lo puedo creer…—insistió tomándose la cara— ¿quién te avisó?,  ¿Elwood? -No, la verdad es que sólo leí el correo, no tengo idea de qué se trata, ni si hay un remitente oficial… pensé que era algo sobre algún concierto o algo así pero resulta que no y no creo que sea falso porque tiene un número de serie y el membrete de una firma de abogados que, por lo que averigüe, se especializa en delitos de «copyright», te juro que no puedo creer esto porque todas mis canciones yo soy el que las compuso, nunca he… -Lo sé, lo sé… —se apresuro en decir Kurt moviendo la silla para ubicarse en cuclillas frente a él— escucha, lo primero que haremos será llamar a Elwood, él y todo el operativo que tiene SONY deben servir para algo, segundo…  buscaremos un abogado,  tercero… llamaré a Helen  para preguntarle si conoce de algún antecedente sobre algún plagio, alguno de los asistentes de todos los miles de cantantes existen en este mundo tiene que haber pasado por esto y como usted señor se rehúsa a tener asistentes o lo que sea, vamos a tener que recurrir a la mía y cuarto…  nos levantaremos de esta silla de la incredulidad y de la autocompasión e iremos a la cocina, te  dejaré  beber de mi café extra costoso y encontraremos una solución, los dos… vamos… —sentencio incorporándose, cerró el computador y tomó la mano de su esposo firme y decidido como Blaine necesitaba que fuera. -Gracias Kurt… -De nada… y cambia esa cara…—dijo haciéndole un cariño en la barbilla— todo estará bien… —término por decir Kurt sonriendo.

[star-burrow]

Seria esse o dia em que Noah pulará da ponte Rio-Niterói? Descubra hoje! Na nova novela das cinco, só na Globo.

[my-chaos-radio-2020-list]

Rasputin - Majestic, Boney M. 

RAW - Victoria Justice

REACT - Switch Disco feat. Ella Henderson, Robert Miles

Reckless - Madison Beer

Remember - Becky Hill, David Guetta

Risk - Gracie Abrams

River - Tom Gregory

Rockstar - LISA

Rumba (Puro Oro Anthem) - Maluma feat. The Sun

Run Your Mouth - The Marías

Runaway - OneRepublic

Rush - Ayra Starr

-

Sad Happy - Circa Waves

Sandman - Tei Verdes

Santa Doesn’t Know You Like I Do - Sabrina Carpenter

Satellite - Bebe Rexha & Snoop Dogg

Save Your Tears - The Weeknd

Secrets - Regard, RAYE

Seventeen Going Under - Sam Fender

She’s All I Wanna Be - Tate McRae

She's Gone, Dance On - Disclosure

Shivers - Ed Sheeran

SICKO - Felix Jeahn feat. GASHI, FAANGS

Single Soon - Selena Gomez

Small Town Friday Nights - Kaylee Bell

Smile - Martin Garrix feat. Carolina Liar

Smooth Talk (Seduction Pt.1) - Le Flex

So Am I - Ava Max

Somebody - Dagny

Space In My Heart - Enrique Iglesias, Miranda Lambert

Stars - PNAU, Bebe Rexha, Ozuna

Stay - The Kid LAROI, Justin Bieber

Stay With Me - Calvin Harris feat. J. Timberlake, Halsey & Pharrell

Stayed A Summer - Erin Kinsey

Stick Season - Noah Kahan

Summer Rain - Victoria Nadine

SUPERMODEL - Måneskin

Supernova - aespa

Supersad - Suki Waterhouse

Survive - Lindsey Stirling feat. Walk Off The Earth

Survivin’ - Bastille

Sweet But Psycho - Ava Max

Sweeter - Cannons

-

Take You Dancing - Jason Derulo

Talk About Love - Kate Hudson

Talk That Talk - Twice

Taste - Sabrina Carpenter

Tears - Perrie

Tennessee Orange - Megan Moroney

TEXAS HOLD'EM - Beyoncé

That's Not How This Works - Charlie Puth feat. Dan+ Shay

The boy is mine - Ariana Grande

The Business - Tiesto

The Door - Teddy Swims

The Hardest Part - Olivia Dean

The Lost Ones - Florrie

The Motto - Tiesto & Ava Max

The Passenger (Lalala) - LUM!X, MOCABI & D.T.E., Gabry Ponte

The Show - Niall Horan

These Walls - Dua Lipa

Thinking 'Bout Us - Danii Minogue & Autone

This Is Why - Paramore

Tomboy - (G)I-DLE

Training Season - Dua Lipa

Trustfall - P!nk

Truth - Godsmack

two thousand songs - spookybands

-

Unconditional - Molly Burch

Underdog - Alicia Keys

Unhealthy - Anne-Marie, Shania Twain

Unsure - Alan Walker, Kylie Cantrall

Until I Found You - Stephen Sanchez

Use Me (Brutal Hearts) - Diplo ft. Johnny Blue Skies & Dove Cameron

Used To Know Me - Charli XCX

-

vampire - Olivia Rodrigo

Von dutch - Charlie xcx

-

Waffle House - Jonas Brothers

We're Good - Dua Lipa

Wellerman - Sea Shanty - Nathan Evans

What A View - Girl Named Tom

What Was I Made For? - Billie Eilish

What Would You Do? - Tate McRae

When We Were Young (The Logical Song) - David Guetta, Kim Petras

Where Am I - Cha Eun-Woo

Where Are You Now - Lost Frequencies feat. Calum Scott

Where Did You Go - Jax Jones feat. MNEK

Wherever You Are - Martin Garrix & Dub Vision

Whoops - Meghan Trainor

Wild Things - LAUREL

With You - Oliver Tree

WITHOUT YOU - The Kid LAROI

WOMAN'S WORLD - Katy Perry

Words - Alesso feat. Zara Larsson

WORK - ATEEZ

Worth It - Colbie Caillat

-

Yes, and? - Ariana Grande

You broke me first - Tate McRae

You For Me - Sigala, Rita Ora

You Know What I Need - PNAU, Troye Sivan

Your Love (9PM) - ATB, Topic, A7S

[boycalledric]

Nike “Until We All Win" from Elastic on Vimeo.

Client: Nike

Agency: W+K PORTLAND Global Creative Directors: Alberto Ponte, Ryan O’Rourke Creative Directors: Chris Groom, Antony Goldstein Copywriter: Darcie Burrell Art Director: Patty Orlando Head of Production: Matt Hunnicutt Senior Producer: Molly Tait Tanen Producer: Katie McCain Creative Management: John Radaza Studio Designer: Deb Lee

Retoucher: Fraizer Goodbody Strategic Planning: Andy Lindblade, Nathan Goldberg Media/Comms Planning: Reme DeBisschop, Ryan Craven, Justin Bradly Account Team: Chris Willingham, Vanessa Miller, Anna Boteva, Carly Williamson Senior Business Affairs Manager: Alicia Willett Broadcast Traffic: Tim Bell, Maggie Harasyn ____________________________________________________________________________­­­­­­­

VFX VFX Studio: a52
 VFX Supervisor: Andy Rafael Barrios 
2D VFX Artist(s): Andy Rafael Barrios, Dan Ellis, Gabe Sanchez 
Roto Artists: Tiffany Germann 
Producer: Michael Steinmann Production Coordinator: Andrew Rosenberger 
Executive Producers: Patrick Nugent & Kim Christensen 
Managing Director: Jennifer Sofio Hall

__________________________________________________________________________­­­­­­­

POST PRODUCTION

Design Studio: Elastic Creative Director: Angus Wall, Lisa Bolan Designers: Kaya Thomas, Pete Sickbert-Bennett, Charles Khoury Animators: Charles Khoury, Julia Wright, Peter Murphy, Steven Do, Mark Feldman, Earl Burnley Producer: Michael Steinmann Producer: Michael Ross Head of Production: Kate Berry Executive Producer: Luke Colson Managing Director: Jennifer Sofio Hall ____________________________________________________________________________

EDITORIAL Editorial Company: Exile Editor: Katie Turinski, Steve Nelson Post Producer: Vietan Nguyen, Melissa Tanzer Executive Post Producer: Sasha Hirschfeld ____________________________________________________________________________

COLOR Company: a52 Colorist: Paul Yacono Color Producer: Jenny Bright ____________________________________________________________________________

MUSIC Artist: Oneohtrix Point Never Song: Boring Angel Sound Designer: Noah Woodburn ____________________________________________________________________________

MIX Audio Post Studio: Eleven Sound Audio Mixer: Jeff Payne Audio Assistant: Andrew Smith Executive Producer: Melissa Elston Producer: Maddee Bonniot

[metalindex-hu]

A Bad Omens énekese elismerte, hogy a zenekara régen valóban pont úgy hangzott, mint a BMTH

A Bad Omens énekese elismerte, hogy a zenekara régen valóban pont úgy hangzott, mint a BMTH - https://metalindex.hu/2024/01/07/a-bad-omens-enekese-elismerte-hogy-a-zenekara-regen-valoban-pont-ugy-hangzott-mint-a-bmth/ -

2022-es lemezének virális sikerei óta is töretlen népszerűségnek örvend a Bad Omens, és a modern metalcore-banda pár napon belül útnak is indul a Brit-szigeteken, hogy a Bring Me the Horizont kísérjék arénaturnéjuk során. Ha már így megteremtetett ez az éteri együttállás, a Kerrang! magazin sem volt rest, és rögtön meg is kérdezte Noah Sebastian énekest a Bad Omenst ért legégetőbb, és valószínűleg legtöbbször előrántott kritikával kapcsolatban, tehát

a banda korai anyagai és a BMTH (akkori) hangzása közti párhuzamokról.

Sebastian erre egy meglepően őszinte választ adott: lényegében teljesen megérti, és elismeri, hogy a kezdetekben valóban hasonlított az énektechnikája Oli Sykeséra, de ezt akár egyfajta tiszteletadásként is fel lehet fogni, mivel állítása szerint a zenekarát mindig is nagyban befolyásolták a sheffieldiek.

Inkább a gondolkodásmód, mint maga a zene.

– tette hozzá, mivel szerinte mindkét zenekarban megvan az a rettenthetetlen hozzáállás, hogy magasról tesznek az aktuális trendekre, és saját soundot kreálnak.

Mutatjuk is, hol tart most a Bad Omens, miután letarolták a TikTok teljes alternatív szegmensét:

//www.youtube.com/watch?v=GLRFl26Q92s

Illetve azt is, hogy milyen volt az az időszak, amikor rendre csak BMTH kopimacskának csúfolták őket – valószínűleg teljes joggal:

//www.youtube.com/watch?v=cFWeW1pBYkM

[olmo-gallery]

Jacobo Basano (Jacobo dal Ponte) (1510/1515 - 1592) - The Animals entering Noah’s Ark (Ca. 1570). Oil on canvas. Dimension: Height: 207 cm; Width: 265 cm. Museo Nacional Del Prado (Not on display). Madrid, Spain

[hope-and-roll]

Cal Wiley

"The silence depressed me. It wasn't the silence of silence. It was my own silence." — Sylvia Plath

- Calypso (Cal) Hemera Wiley  - Née le 15 novembre 1986 - Reborn  - Sang-Mêlé  - Américaine  - Hétérosexuelle  - Ilvermorny, Serpent Cornu - Professeure de Défense Contre les Forces du Mal à Ilvermorny, puis à Runstone  - Logan Browning.  ~ Fille de Chris et Hemera Wiley, née Anderson  ~ Grande soeur d'Arden Silverstone, né Wiley  ~ Tante de Sage, Luca et Beth Silverstone ~ Mère de May Wiley  * Meilleure amie de Noah Silverstone

- Chris Wiley est un Moldu né à Hawaï, sa famille a émigré à New York quand il avait 8 ans, et Hemera Anderson est une sorcière de Sang-Pur new-yorkaise, afro-américaine. De leur union naquirent deux enfants : Cal, puis Arden. Ils vivaient dans un appartement plutôt modeste, s'entendaient bien. Il s'agissait d'une famille très catholique et conservatrice. 

A l'âge de seize ans, Cal eut sa première relation amoureuse et sexuelle avec un camarade de classe. N'étant pas assez éduquée sur la contraception magique, sa famille étant conservatrice, elle choisit une méthode "naturelle" et tomba enceinte. Ses parents réagirent très mal, et lui interdirent d'avorter, afin que l'enfant soit une "punition". Son petit-ami, furieux, coupa les ponts avec elle. Cal vécut très mal sa grossesse, forcée de partir d'Ilvermorny, et scolarisée à la maison par ses parents, qui ne se gênaient pas pour l'insulter.

Son frère Arden et son meilleur ami Noah étaient ses seuls soutiens. A l'accouchement, Cal profita du fait qu'elle était majeure depuis peu, et que ses parents se soient absentés, pour prendre un Portoloin vers l'Australie (elle n'avait jamais appris à transplaner à cause de sa grossesse) et laisser le bébé à l'orphelinat Woodley. En revenant, ses parents entrèrent dans une colère noire, et la déshéritèrent. Cal, furieuse et honteuse, perdit les cours à domicile, et ne pouvait retourner à Ilvermorny, car son ex y étudiait toujours, de même que tous ceux qui s'étaient moqués d'elle. Elle n'obtint donc pas ses ASPIC. Pour une jeune fille aussi ambitieuse, souhaitant être Auror, c'était une cruelle épreuve.  

Remuant ciel et terre, elle révisa les cours de son grand frère, et se présenta à l'école début juin, dans le bureau de Mae Cline, pour repasser ses examens. La directrice, intéressée par son profil, accepta. Cal obtint ses ASPIC avec d'excellentes notes, qui lui ouvrirent les portes d'une grande université de Défense Contre les Forces du Mal à Boston. Pour gagner de l'argent, la jeune femme proposait des cours particuliers, qui fonctionnaient plutôt bien. Elle se découvrit une passion de l'enseignement qui surpassa son rêve d'adolescente de devenir Auror.

Sa licence de DCFM en poche, elle fit un master d'enseignement, à l'issue duquel elle se présenta à nouveau dans le bureau de Cline, cette fois avec l'ambition de devenir professeur lorsque le poste deviendrait vacant. Cal dut patienter quelques années avant que l'actuel enseignant prenne sa retraite - pendant ce temps, elle cumula les petits boulots. Enfin, à l'âge de trente ans, elle devint professeur de Défense Contre les Forces du Mal à Ilvermorny. Son métier était toute sa vie. Elle y rencontra celui qui deviendra son époux, et le père de sa fille, Miles Carter.

Ils vécurent une idylle parfaite, jusqu'à la naissance de May. Il ne s'en occupait pas vraiment, se contentant d'un minimum de tâches à la maison. De plus, il travaillait toute la semaine à Ilvermorny, et ne faisait rien le week-end pour compenser. Cal le lui fit remarquer, mais cela ne fit que l'énerver. Ce fut la source de nombreuses disputes. Au cours de l'une d'elles, il la gifla. 

Il s'excusa immédiatement, et lui offrit des fleurs dès le lendemain. Cal lui pardonna. Miles était de bonne foi, elle l'aimait, elle-même avait un tempérament assez violent parfois. Elle lui pardonna une fois, puis deux, puis trois, puis elle perdit le compte. Aux yeux de tous, ils étaient un beau couple, tous les élèves les "shippaient". Et au-delà de leur réputation, Cal dépendait de lui. Elle s'était imperceptiblement éloignée d'Arden et Noah, qui avaient fini par se révéler leurs sentiments et fonder une famille ensemble. Elle était seule. 

Alors, elle lui pardonna de l'avoir poussée dans les escaliers, elle lui pardonna de lui tirer les cheveux, elle lui pardonna ses coups de poing dans les côtes, qui devenaient de plus en plus fréquents, à chaque mot de travers, à chaque dispute conjugale qu'elle évitait comme la peste. A côté, c'était un père idéal pour May. Les deux s'entendaient si bien. C'était sa princesse. Et elle n'entendait jamais les violentes "disputes" de ses parents. 

Lorsqu'ils se rendirent compte, quand elle avait deux ans, que May était sourde d'une oreille, Miles rejeta la faute sur Cal. Leur couple ne tenait plus, mais il restait ensemble, elle par peur, lui par possessivité. La jeune femme n'osait pas demander de l'aide. La relation entre ses parents était également ainsi. Elle se disait que c'était probablement normal. Elle s'appuyait sur l'enseignement, sur sa fille, sur ses cours de langue des signes. 

Quant à Miles, il refusa d'apprendre, disant que May n'était sourde que d'une oreille (même si les médecins avaient expliqué que cela allait s'étendre à la deuxième avant ses dix ans), qu'ils lui mettraient des implants auditifs, qu'il n'était pas doué en langues. Cal n'osa pas le confronter à ce sujet. Elle en venait à raser les murs dans sa propre maison. 

Arden et Noah reprenaient contact avec elle pour lui proposer des soirées, mais elle refusait toujours. Quand ce n'était pas les cours, c'était Miles qui se rendait à des formations en potions aux quatre coins du monde. Mais elle profita d'un week-end où il était là pour lui demander de garder May, et se rendit à la fête d'anniversaire de son frère. Miles fit comme s'il lui faisait une grande faveur.

A cette fête, elle coucha avec un autre homme. Un ami du couple, avec qui elle avait discuté toute la soirée, qui ne savait rien d'elle, qui l'avait faite se sentir spéciale. Cela lui avait fait tellement de bien de ne plus avoir peur, le temps d'une nuit. 

Rongée par la culpabilité, elle ne tint que quelques semaines avant de se révéler à Miles. Elle avait l'impression d'être une personne horrible, et se confessait comme elle l'aurait fait à un prêtre. 

Miles la battit comme jamais. Elle perdit une dent, et eut plusieurs côtes cassées. Il menaça de prendre sa fille et de partir très loin, de ruiner sa réputation. 

Au moindre faux pas de Cal, il réitérait la menace. Et quand la jeune femme le confronta, quand elle dit qu'elle allait voir la police, il fit courir des rumeurs sur une soi-disant schizophrénie qui lui donnerait des hallucinations paranoïaques. Il défendit à Cal de démentir, sinon, il raconterait à tous qu'elle l'avait trompé, et qu'elle était une mère négligante pour May - il avait fini par le lui faire croire, en pointant du doigt toutes ses erreurs avec sa fille. 

Un jour, quand May avait neuf ans, elle fit une bêtise. Lorsque son père commença à lui faire la leçon, évidemment, elle n'entendait rien, étant désormais sourde des deux oreilles. Cela ne fit qu'énerver Miles encore plus, car il n'avait aucun moyen de communiquer avec elle, refusant toujours d'apprendre la langue des signes. Il finit par la gifler. Cal, surprenant ce moment, fut particulièrement choquée et bouleversée : jamais elle ne laisserait ce qui lui arrivait à elle depuis sept ans arriver à sa fille. 

Elle quitta Miles lors d'un week-end, alors qu'il était allé acheter un paquet de cigarettes. Une vingtaine de minutes qui furent suffisantes pour rassembler leurs affaires et transplaner. Elle n'alla pas chez Arden, ni chez ses parents, de peur que Miles la retrouve trop facilement, mais loua un logement Moldu. 

[à voir pour la suite]

Playlist : 

Cal : 

Broken - Isak Danielson

Elastic Heart - Sia 

[lgwifey]

PHOTOSHOOT

crush!gene gallagher x fem!reader

lennon gallagher x bff!reader

Summary : Y/n had been friends with Lennon Gallagher for as far back as she could remember and she'd had a crush on his younger brother for a good proportion of her teenage years. When a quick job comes up, y/n finds Gene being the only help she can get. Will the alone time bring about something between the two ?

Warning : not proof read.

MASTERLIST

2021

Y/n had had a crush on her bestfriend's brother for at least five years.

He was a year younger than her, four inches taller and had messy, mousy brown hair, a feature which was a stark contrast to his eye blue eyes and pale skin. The perfect photography model in her mind.

As much as she loved them, those eyes had been the thing to get her into this mess to start with !

"Lens please !"

Pleading was not her strong point, slapping her friend around the head intill he gave up his denying on the other hand...

" 'm sorry y/n/n but i've got prior comitments, and these guys are actully paying me so."

"I pay you in friendship !"

"Friendship isn't accepted in my morgage contract y/n/n. Look i've gotta go but i'm sure Gene wouldn't mind doing some modeling for you. Plus, he'll probably just do it for a big mac instead of a meal out at Harrods."

With that, he hung up the call. He hung up on her !

Y/n threw her phone down onto the ruffled up, baby blue bedding. She wouldn't usually object to using Gene as her model, sometimes she didn't even need to get him a big mac, just some fries and a coke would be sufficient for him most of the times when she appeared out of nowhere and asked for a short notice shoot.

She was a photographer for a late teens magazine and her boss had asked of she could get some shots in a lockdown style, but that meant that her plan had been to get pictures of Lennon lounging about on her carefully layed out mess set, which was also her bedroom. The plan for the lockdown memorbilia shoot was to have her bestie in joggers, hair messy and shirt thrown on the floor whilst he layed and prettily watched tele on her laptop. There was no way she'd let Gene into her bedroom, nevermind letting him into her bedroom being shirtless.

She bit her cheek hard, a look of complain filling her eyes.

She needed these pictures, she could be fired if she didn't get them for the article.

After a good half an hour of thought, she decided that having to be with Gene by herself was the latter of two evils, being fired was not something she wanted to be dealing with right now.

Another five minutes was used up by her trying to find courage within herself to actually ring Gene, texting wasn't one of her strong points.

An agonising four rings echoed slower than a tortoise, her lip being bit nervously by her teeth. The phone suddenly picked up a gruff voice.

"What ?"

Y/n was taken back by the grumpy shout being the first thing said. She took a deep breath in and gave a nervous 'ha'

"Urm, hi Gene ?"

She could hear ruffleing on the other side, his voice suddenly becoming nicer.

"Oh hi Y/n/n. Sorry, I thought you would be Lennon. What's up ?"

Why would she be Lennon ? Anyways,

"Oh not much. I was just wondering if you'd be cool for coming over to mine today. I know it's short notice, like really short notice, but I kinda need help with a photoshoot."

She could hear more ruffleing around and a cough before he spoke again, stuttering over his words for some reason.

"Urm yeah that's fine, fine by me like i've nothing on. Urm, urm what time do you need me over by ?"

"Anytime from now to seven would be good if that's alright ? Oh and could you also bring some lounge clothes ? It's a lockdown themed shoot."

A hum came through from Gene, also the sound of a door opening and beung slammed shut before the sound of it opening again.

"Yep, okay. Is it okay if i'm over in like, I don't know like a hour ?"

"Yeah that'll be perfect. Thanks so much Gene, you're literally a life saver."

A laugh echoed through the speakers.

"Okay dokey, I'll see you at Eleven then. Bye !"

A 'see yah' was muttered over before y/n hung up. She instantly started cursing herself for hanging up too quickly, slamming her head against a door.

Gene was slouched on one of his mate's bedroom couches having a fifa tornament against Noah when his phone started viberating next to him, the screen lighting up with a background picture of his halfbrother's bestfriend which he'd screen shotted from her Whatsapp profile.

He paused the game, a complaint from Noah sounding, and answered the call, expecting Lennon to have lost his phone or left it at their dad's or something Lennon-like like that.

"What ?"

"urm, hi Gene. "

His face danced on a boarderline white tone when the voice coming through was y/n's, aka the girl he'd been pratically in love with since he was ten. She was a year older than him and was literally the perfectest person he'd ever seen. The way her y/h/l y/h/c hair always seemed to look perfect, evwn on your bad hair days when he'd seen you around his dad's to probably bully Lennon. The way her eyelashes curled naturally. The way she teased his brother with him. Perfect all round.

"Oh hi Y/n/n. Sorry, I thought you would be Lennon. What's up ?"

No ! Why did he call you y/n/n ?! His vouce was all crackleing with surprise, causing Noah to take more interest in his conversation.

"Oh not much. I was just wondering if you'd be cool for coming over to mine today. I know it's short notice, like really short notice, but I kinda need help with a photoshoot."

"Urm yeah that's fine, fine by me like i've nothing on."

Noah shot him an offended look, gesturing vigerously to the half played football match plastered on the tele. He ended up punching his friend in the stomach to stop him being a distraction.

"Urm, urm what time do you need me over by ?"

"Anytime from now to seven would be good if that's alright ? Oh and could you also bring some lounge clothes ? It's a lockdown themed shoot."

So he needed to run to his mum's seeing how she lived closest to Noah, take the quickest shower known to mankind and get changed into something nice as well as taking a change of clothes with him, probably just a pair of joggers and a band tee, before getting you y/n's. That made her seem so much older than him, she was a proper adult, with her own actual home and a morgage !

He jumped out of his seat, grabbing the backpack he'd thrown on Noah's bed and noting to his mate that he was leaving. Just as soon as he shut his friend's bedroom door and started rushing down the staircase, Noah started following with an eagerness to learn what Gene was so quick to leave for all of a sudden.

"Yep, okay. Is it okay if i'm over in like, I don't know like a hour ?"

"Yeah that'll be perfect. Thanks so much Gene, you're literally a life saver."

He illuminated a rose shade at her words. She thought he was a life saver.

"Okay dokey, I'll see you at Eleven then. Bye !"

"See yah."

The mulletted model followed his friend down the stairs, confusion on his face.

"Gene where are you going mate ?"

"Y/n needs me help."

Noah rolled his eyes as his friend slammed the front door closed, the fuzzy figure through the window of the white plastic making it's way down the drive and past the metal gate. Gene had been head over heels Lennon's friend for as long as he could remember and he'd recently found him ditching him and Sonny more and more to 'help' the photographer.

All that could be seen in y/n's flat was a blur of human running around like a headless chicken.

She hadn't accounted in time for cleaning all her stuff up from the livingroom and kitchen seeing how Lennon couldn't care less if he tryed. But for Gene, she needed to look put together.

Her clean washing was actually put away in their draws. The dishes where washed and put away. The couch was hoovered !

Her phone buzzed before 'Bye Bye Bye' started playing, her alarm to go and get Gene some food. She had his order saved on her notes due to how often she'd go to the fast food resteraunt for the boys.

The trip was nothing less than heptic; tazi being late, rain being on and off, McDonalds being stacked to the brim with bratty teenagers, the advoidance of the chav spiecies. When y/n made it to her floor's door she found a tall figure in blue jeans and a the Undertones tee, a bag thrown over his shoulders and a blue adidas hoodie hanging around his waist.

"Sorry i'm late, didn't want you to starve."

He gave a low chuckle as she bumped past him with a brown paper bag, the yellow 'm' standing out, and unlocked the door with the Belle key. He still found it adorable that she couldn't tell her keys apart so always got them cut out of different disney characters, her key for Lennon's was Tramp.

"Don't fuss, i've literally just got here."

That was a blatent lie, he'd been stood outside playing flappy bird for eight minutes.

He shut the door behind him whilst y/n put he food bag on the top of the kitchen counter. Gene let his eyes wonder around her place, he only came occationally with Lennon but he always love how she couldn't not change everything around at least once a month.

"Tea ?"

"If you're making one."

"Gene-o, i'm always making one."

As she pushed the button down on the kettle, he started raiding the bag. He always found it amazing how she got his order spot on every time.

As blue light flowed through the clear machine, water jumping about, y/n sat herself on the counter opposite Gene, beging to explain the consept of the photoshoot.

"So it's basically you taking photos whilst I be lazy ?"

"Basically."

"Fun."

Just as the conversation began to become awkward, the ping from the kettle allowed y/n to change topic.

"Sugar right ?"

"Yeah, one."

She gave a nod. She knew he had sugar. She'd already put it in the ceramic blue mug.

Y/n was a hour into the shoot with Gene, her camera swinging a bit on her neck as she adjusted the bleach blonde's hair.

Gene forced his face to not turn hot pink as y/n moved him in small amounts between each dozen photos. She had a weird affect on him, a dizzy affect which sent him crazy.

"Gene-o ."

She gave a when as his hair fell on his face just after she'd fixed it for the angle she was working on at the moment.

He loved how she said his name, the nickname that only she was allowed to call him. Lennon had tryed it once and ended up in A&E for the night with a broken nose, but she didn't need to know that.

She flopped onto the bed, it being big enough that she wasn't too close to him that she'd break out in a blush. When she did so, the nineteen year old found his way out of the uncomfortable position of being leant up on his elbows.

"Think it's time for a break ?"

Her y/e/c irises looked up as her head tilted, find thing she met was his pale, almost ice like, blue eyes. She immeduatly headbutted back into the matress so he wouldn't catch her blush.

"Break time then."

He finished the conversation by himself, clapping his hands and going to get his now cold maccies chips.

When y/n had worked up the energy to move, the two ended up slouched on her lip shaped couch watching one of the greatest british t.v. shows know to mankind, Jeremy Kyle.

"D'ya think,"

Y/n turned to face Gene, the tele becoming background noise to their conversation.

"If your dad wasn't famous, you'd be on this ?"

"Oh definitly, 100%"

With his family's lay out there was no way he wouldn't be on it.

"What about you ?"

Y/n thought about his question, tilting her head slightly and biting her lip. Her mum had had four kids with three different men, one set of twins. Y/n was the youngest and the only girl. She had one sibling that wasn't her mum's, her youngest brother. He was her half-brother and her uncle so there was no way she would be able to escape the program. Long story short, her dad wanted to piss her mum off so got with y/n's nan. Her nan was only fifthteen years older than her mum and her dad was eight years older than her mum so they actually made a decent couple, y'know minus the already kinda being related thing.

"Defo."

As Gene went to go and turn on a new episode seeing how the credits had started rolling, he catched y/n's eyes again.

The action brought them both weak. Y/n couldn't help herself at that point. It was like a magnet was pulling her towards him. As their lips slowly attatched themselves to each other.

She didn't know if she was suposed to stop seeing how she didn't react much. He didn't do anything when their eyes met, his arctic ones hitting hers, nor when she held his jaw softly and depthened the kiss.

After a good ten seconds she pulled away, looking forwards to see the star-eyed man looking off into thin air.

"Sorry, about that Gene-o ."

"No, no don't apologise."

Y/n was about to question why she shouldn't apologise when his action answered her.

She felt his hands fall onto her waist and a force pull her back towards the other body on the art accessory couch.

[danyx26]

NOAH CZERNY

Eu disse para vocês — Noah falou. — Eu disse para todo mundo.

Adam teve de fechar os olhos por um longo momento.

Gansey parecia finalmente ter recuperado o controle. O que ele precisava da vida eram fatos, coisas que ele pudesse escrever em seu diário, coisas que pudesse citar duas vezes e sublinhar, não importava quão improváveis elas fossem. Adam percebeu que o tempo inteiro Gansey não sabia realmente o que encontraria quando o levara ali. Como ele poderia? Como alguém poderia realmente acreditar...

— Ele está morto — disse Gansey, com os braços cruzados firmemente sobre o peito. — Você está morto, não está?

A voz de Noah soou melancólica.

— Eu disse para vocês.

Eles olharam para ele, perto de Ronan. Realmente, ele era bem menos real do que Ronan, pensou Adam — aquilo deveria ter sido óbvio. Era absurdo que eles não tivessem notado. Ridículo que não tivessem pensado em seu sobrenome, de onde ele tinha vindo, nas aulas a que ele ia ou deixava de ir. Suas mãos pegajosas, seu quarto intacto, seu rosto manchado sempre igual. Ele estava morto desde que eles o conheciam.

A realidade era como uma ponte desmoronando debaixo de Adam.

— Que merda, cara — disse Ronan, por fim. E um pouco desesperado: — Todas essas noites que você me encheu sobre te deixar acordado, e você nem precisa dormir!

[cancers-queen]

ꓚ⌊⌋ 𝙱𝚊𝚜𝚒𝚌𝚜 ⌊⌋ꓛ

• Name: Clea Joiã Moréau

• Date of birth: 1st of July, 1995

• State of birth: Pont-aven, bretagne

• Current location: Thessaloniki, greece

• Family: Mother of Milane and Noah, sister of Sofia

ꓚ⌊⌋ 𝙰𝚙𝚙𝚎𝚊𝚛𝚊𝚗𝚌𝚎 ⌊⌋ꓛ

• Hair color: Red hair

• Eye color: Brown sometimes greene

• Height: 5''4 // 1,63m

• Tagged as: – goddess on earth — ◞ She is pure poetry walking and breathing ♡

ꓚ⌊⌋ 𝙿𝚛𝚘𝚏𝚎𝚜𝚜𝚒𝚘𝚗 ⌊⌋ꓛ

• Business name: La Belle

• Kind of business: All about Makeup

• Specialisation: Especially full coverage and eyes makeup

• Tagged as: – 𝕷𝖆 𝕭𝖊𝖑𝖑𝖊 — „If you‘re sad; add more lipstick and attack“

ꓚ⌊⌋ 𝚉𝚘𝚍𝚒𝚊𝚌: 𝚌𝚊𝚗𝚌𝚎𝚛 ⌊⌋ꓛ

ⲯ﹍︿﹍︿﹍ 𝙲𝚊𝚗𝚌𝚎𝚛𝚒𝚊𝚗𝚜 𝚊𝚛𝚎 𝚘𝚟𝚎𝚛𝚕𝚢 𝚎𝚖𝚘𝚝𝚒𝚘𝚗𝚊𝚕 𝚊𝚗𝚍 𝚜𝚎𝚗𝚜𝚒𝚝𝚒𝚟𝚎 𝚊𝚗𝚍 𝚝𝚑𝚊𝚝'𝚜 𝚠𝚑𝚢 𝚝𝚑𝚎𝚢 𝚊𝚛𝚎 𝚌𝚘𝚗𝚜𝚒𝚍𝚎𝚛𝚎𝚍 𝚍𝚛𝚊𝚖𝚊 𝚚𝚞𝚎𝚎𝚗𝚜. 𝚃𝚑𝚎𝚢 𝚘𝚏𝚝𝚎𝚗 𝚌𝚛𝚎𝚊𝚝𝚎 𝚍𝚛𝚊𝚖𝚊 𝚊𝚋𝚘𝚞𝚝 𝚝𝚑𝚎𝚒𝚛 𝚑𝚎𝚊𝚕𝚝𝚑 𝚒𝚜𝚜𝚞𝚎𝚜. 𝚃𝚑𝚎𝚢 𝚠𝚒𝚕𝚕 𝚐𝚘 𝚘𝚟𝚎𝚛 𝚝𝚑𝚎 𝚝𝚘𝚙 𝚝𝚘 𝚖𝚊𝚔𝚎 𝚒𝚝 𝚕𝚘𝚘𝚔 𝚕𝚒𝚔𝚎 𝚊 𝚋𝚒𝚐 𝚠𝚘𝚞𝚗𝚍, 𝚠𝚑𝚒𝚕𝚎 𝚒𝚝 𝚒𝚜 𝚊𝚌𝚝𝚞𝚊𝚕𝚕𝚢 𝚓𝚞𝚜𝚝 𝚊 𝚜𝚖𝚊𝚕𝚕 𝚌𝚞𝚝. ﹍ⲯ﹍ⲯ﹍︿﹍☼

𝐓𝐚𝐠𝐠𝐞𝐝 𝐚𝐬: ❝𝐂𝐚𝐧𝐜𝐞𝐫𝐢𝐚𝐧𝐬 𝐚𝐫𝐞 𝐚𝐥𝐥 𝐦𝐨𝐭𝐡𝐞𝐫𝐬 𝐚𝐭 𝐡𝐞𝐚𝐫𝐭, 𝐞𝐯𝐞𝐧 𝐭𝐡𝐞 𝐦𝐞𝐧.❞

[lionofchaeronea]

The Construction of Noah’s Ark, Jacopo Bassano (Jacopo dal Ponte), 2nd half of 16th century

[ohshitnoahyoureamess]

Anoche, mientras estaba en uno de esos típicos bajones emocionales, me dije a mi mismo;;

—Noah, ponte ha hacer la tarea. Viejo huevón. (okno XD eso no pasó).

Realmente es que se me ocurrió contarles el motivo del nombre de mi blog (o sea lo que sea).

Verán, todo comenzó por una cuenta de Wattpad (lo crean o no). Yo quería que mi nombre fuera único, genial. Siendo sinceros, mis nombres son un asco.

Al inicio quería que mi nombre fuera "Anónimo", pero claro, en wattpad los nombres no pueden repetirse, entonces me fui al traductor de Google y seleccioné el Japonés (¿Por qué el japonés? pues porque en ese entonces veía mucho anime XD). Quería "Anónimo" traducido al Japonés, pero se miraba muy vacío, así que puse "Solo Anónimo" y quedó como "Tokumei Nomi". Fue mi nombre de usuario (en wattpad) por un tiempo.

Luego conocí Tumblr y no se me ocurrió otro nombre más ese que ya tenía en mi cuenta de wattpad, pero no me dejaba escribirlo completo y quedó "TokuNomi". ¡PERO YO QUERÍA ALGO MÁS!

Con el tiempo dejé de sentirme cómodo con mi nombre real (con el que me llaman todas las personas que se encuentran en mi entorno) y por internet me comencé a llamar "Noah" y la verdad, me gustaba que me llamaran así (aún lo hacen u.u).

Pero entonces, ¿de dónde salió el "Oh, Fuck"?

Verán, soy una persona indeseada (o tal vez así me siento yo).

Todos creen que soy antisocial, cosa que no es así. Sólo soy tímido, no se como acercarme a las personas sin pensar que me van a criticar por como soy. Entonces, cuando les digo que NO soy antisocial, tienen una cara que parece decir;;

—¡Oh, Fuck Noah! ¡Creí que si lo eras!

Y siento que suena bien, me gusta.

Mi nombre quedó así, en Instagram y Wattpad (en Telegram es diferente, no es Fuck, es Tinny XD).

Ahora pregunto yo;;

¿Cómo surgieron sus nombres de usuario?

[holvagymilan]

A kis dolgok csömöre

Nagyon régóta akarok már mesélni az okokról. Hogy mégis minek kezd el az ember biciklizni, miért cseréli a reggeli ingázás rutinját a minden nap máshol ébredés rutinjára, a londoni irodát segédmunkára. És aztán mesélni arról, hogy mennyire nem megoldás ez a rutincsere, ez a fékevesztett helyváltoztatófesztivál, hogy végülis mennyire pontosan ugyanaz a ritualitás mozgatja a londoni Strand navy-blue-slim-fit-öltöny masszáját, a neonfényű tökmagospogácsa metróztatást, egy hegyi kolostor felé tartó mezítlábas folyóátkelést, a laoszi kígyóriasztó óvintézkedéseket, vagy a homoksöprögető thai sátorbontásokat. És aztán mesélni arról, hogy ezeket felismerve miért nem költözöm be mégsem egy nyugat-dunántúli kislakásba, egy budapesti gangosba, egy londoni hajóba, vagy úgy egyáltalán sehova.

Ennek a történetnek a szombathelyi Park erdő egy kiskertjében kellene kezdődnie, ahol a húsvéti szünetben ásókkal a vállukon gyülekezik egy csapat tizenhat éves, akik nem találják a helyüket a kortársaik Ady téri dörgölődzésének kiszámíthatóságában, a külvárosi robogóversenyek hajzselévilágában, a saját otthonaik kényszerű csendjeiben, de még a boroskólában tocsogó művház koncertek fülcsengésében sem igazán, ezért arra gondolnak, hogy ásnak egy tavat maguknak, hogy legyen valami part, ahova kivetődhetnek, és ahol a következő évek majd minden nyári hétvégéjén ócska borok és egymás mámorába menekülhetnek, mit sem sejtve arról, hogy hiába temetik be majd évekkel később egy utolsó buli során, életük végéig pucérfürdőznek majd benne az azóta már felnőtt Ady tériek és robogósok között bolyongva.

Szóval elmondanék egy hosszú és pátosszal teli történetet erről a tóról, és a bolyongásról, ami a betemetését követte és egészen Új-Zélandig űzött. Csak sajnos megint néma és tehetetlen vagyok, Kóbor János visszaült az ágyam szélére, én meg csendben nézem a kurzorvillogást. Viszont mindennél jobban szeretnék mesélni, szóval arra gondoltam, hogy összevágom a történetet életem legmeghatározóbb szövegeiből. Sokat jelentene, ha elolvasnátok. Köszi. 

Életem irodalmi playlistje, három és:

---

„Láttam nemzedékem legjobb elméit az őrület romjaiban.” (Allen Ginsberg: Üvöltés)

“- Ide figyelj, Sally! - Mi van? - Valami lányt figyelt a büfé másik végében. - Voltál te már teljesen torkig? Úgy értem, féltél-e már attól, hogy minden menthetetlenül elrohad körülötted, hacsak nem csinálsz sürgősen valamit? Például te szereted az iskolát, meg minden ilyesmit - Szörnyen unalmas. - De gyűlölöd? Azt tudom, szörnyen unalmas, de az érdekel, hogy gyűlölöd-e? - Hát azért nem gyűlölöm. Az embernek mindig kell... - Hát én gyűlölöm. Én aztán gyűlölöm. És nemcsak azt. Mindent. Gyűlölök New Yorkban élni, meg minden. A taxikat és a Madison utcai buszokat, a kalauzaikkal együtt, akik folyton üvöltenek, hogy a hátsó ajtón szállj le, és gyűlölöm, hogy meg kell ismerkednem gennyes alakokkal, akik szerint a Luntok angyalok, és hogy mindig liftbe kell szállnom, ha egyszerűen csak ki akarok menni, és hogy reám igazítják a Brook áruházban a nadrágot, és az embereket, akik mindig... - Ne üvölts, légy szíves. - Ez röhejes volt, mert nem is üvöltöttem. - Vegyük például a kocsikat - folytattam nagyon csendesen. - A legtöbb ember meg van őrülve a kocsiért. Ha egy kis karcolás van rajta, már odavan, és folyton arról beszél, mennyi benzint fogyaszt kilométerenként, és ha vadonatúj kocsija van, máris azon töri a fejét, hogy eladja, és vesz egy még újabbat. Én még az öreg kocsikat is utálom. Szóval engem nem izgatnak. Inkább szeretnék egy átkozott lovat.” (J. D. Salinger: Zabhegyező)

Radiohead: Fitter, happier | https://www.youtube.com/watch?v=3RFwhEvVqnA

„Egyszerűen csak arról van szó, hogy négy éve mást se látok, csak ilyen Wally Campbelleket, akárhova megyek. Pontosan tudom, melyik percben kezdenek bájologni, mikor kezdenek ocsmány pletykákat mesélni valamelyik szobatársnőmről, előre tudom, hogy meg fogják kérdezni, mit csináltam a nyáron, pontosan ismerem a mozdulatukat, amellyel odahúzzák mellém a széküket. (…) Nem pont Wallyról van szó. Éppúgy lehetne akármelyik lány is, az isten szerelmére. Például ha egy lány volna, mondjuk a mi hálónkból, akkor biztosan díszletet festene egész nyáron valamelyik profi színházban. Vagy végigbiciklizné Walest. Vagy lakást bérelne New Yorkban, és bedolgozna egy magazinnak vagy egy reklámcégnek. Szóval mindenkiről beszélek. Ez az egész, amit mindenki csinál, ez – mit tudom én – nem rossz, nem ocsmány, még csak nem is feltétlenül ostoba dolog, de olyan kicsinyes, olyan jelentéktelen, olyan elszomorító. És az a legrosszabb az egészben, hogyha bohémeskedni kezdesz, vagy más hülyeséggel akarod megnyugtatni magadat, mint a társaid, akkor se csinálhatsz mást, legfeljebb másképp csinálod.” (J. D. Salinger: Franny és Zooey)

“Én úgy igyekszem. Fölkelek.” (Nemes Nagy Ágnes: Délelőtt)

“Hány friss diplomás vállal megterhelő munkát nagy cégeknél fogadkozva, hogy olyan keményen fognak dolgozni, hogy 35 éves korukra elég pénzt keressenek a visszavonuláshoz, és végre azzal foglalkozhatnak, ami tényleg érdekli őket? Aztán mire elérik azt a kort, óriási jelzáloghitelük van, iskolába kell járatniuk a gyerekeiket, családi házban laknak, amihez legalább két autó szükségeltetik családonként, és úgy érzik, nem érdemes élni jó borok és drága külföldi nyaralások nélkül. Mihez kezdjenek, menjenek vissza gyökereket ásni? Nem, megduplázzák az erőfeszítéseket, és robotolnak tovább.” (Yuval Noah Harari: Sapiens)

„De tényleg, az élet leghétköznapibb valóságára gondoljanak, a zacskójába belekövesedő asztali só, a napi kötések mentén elvékonyodó cipőfűzők, az utcai agressziók s az elszivárgó szerelmi ígéretek lefolyórendszerének világára, ahol még egy csokor estikének is pénzszaga van. Az életnek ebben a leghétköznapibb valóságában nem a kis dolgok öröméig jutottam el, hanem a kis dolgok csömöréig, és nem a nagyszerűség és az örökkévalóság iránti vágy összetéveszthetetlen nyomára leltem, hanem a kisszerűség és a pillanatnyi kielégülésre szólító ösztön cáfolhatatlan bizonyítékaira.” (Krasznahorkai László: Megy a világ)

„Nézett kifelé a fakó naplementébe, látta a nejlonszatyorral hazafelé imbolygó polgárokat a hideg és sötét utcákon, átvillant benne, hogy lassan neki is indulnia kell – s akkor egy egészen szokatlan és egészen ismeretlen, fulladásszerű roham fogta el. Fel akart állni, talán egy pohár vízért, de nem mozdult egyetlen tagja sem, s pontosan ebből értette meg, hogy nem valami múló légszomj tört rá most hirtelen, hanem egy végérvényes fáradtság, a csömörnek és az elkeseredésnek, az eltelt több mint ötven év fokozhatatlan nyomorúságának, „az efféle naplementéknek és hazaimbolygásoknak egy halálos kimerültsége.”

…

„világosan látta, hogy itt és éppen itt, a túlcukrozott befőttek és a fülledt dunyhapaplanok, a kifésült szőnyegrojtok és a védőhuzattal bevont fotelek e tespedt légkörében akad el minden erőteljes szándék, hogy a magukat a helyi társadalom krémjének tartó s az egyszerű, egészséges embereket pimasz gőggel kezelő, mamuszba bújt operettzabálóknak ebbe a halálos mocsarába fullad bele minden tenni akaró lendület,” (Krasznahorkai László: Az ellenállás melankóliája)

„Remember we’re all going to die, so play your ukulele.” (Amanda Palmer: Ukulele anthem)

Ahol tudat (lélek) és anyag találkozik, ott érzékelésnek kell lennie, ahol érzékelés van, ott kapcsolódásnak kell lennie, ahol kapcsolódás van, ott érzésnek kell lennie, ahol érzés van, ott sóvárgásnak kell lennie, ahol sóvárgás van, ott ragaszkodásnak kell lennie, ahol ragaszkodás van, ott szenvedésnek kell lennie. (Buddha S.N. Goenka által tolmácsolt szavainak egyszerűsített szabadfordítása.)

„Ő nem értette az életet. Fogalma se volt, miért született erre a világra. Úgy gondolkozott, hogy akinek részévé jutott ez az ismeretlen célú kaland, melynek vége a megsemmisülés, az minden felelősség alól föl van mentve, s jogában áll, hogy azt tegye, amit akar, például végigfeküdhet a kocsiúton, és minden ok nélkül elkezdhet jajgatni, anélkül hogy különösebb megrovást érdemelne. De éppen mert az életét a maga egészében értelmetlenségnek tartotta, a kis részeit külön-külön mind megértette, minden embert kivétel nélkül, minden magasztos és aljas szempontot, minden elméletet, s ezeket azonnal magáévá is tette.” (Kosztolányi Dezső: Esti Kornél)

„Freedom is just another word for nothing left to lose.” (Janis Joplin: Me and Bobby McGee)

“Amennyit tudok a szabadságról, azt akkor tudtam meg, amikor elköszöntem Berényinétől és elindultam a Kálvin tér felé. Már abban az esetben, ha szabadság alatt nem a berepülő pilóták eufóriáját értjük, vagy a választási jogot, vagy, hogy erkölcsi normáink szerint ítélhetünk és dönthetünk, s e döntés ráadásul kivételesen egybevág a legtitkosabb vágyainkkal és érzelmeinkkel. Ha a szabadság nem a fehér papír fekete tintával. Ha nem négy kifeszített húr, vagy tízezer orgonasíp. Ha nem remetebarlang, meg nem is az a pillanat, amikor megáll Isten kelléktári vekkere és valami szétfeszíti a bordák ketrecét. Szóval legjobb, ha szabadság alatt most valami olyasféle állapotot képzelünk el, amelyben immár semmi nem köt a minket körülvevő világhoz. Nincsenek vágyaink, indulataink és félelmeink. Mondhatni: se célunk, se céltalanságunk, s még azt se tartjuk számon, hogy ez a vákuum immár nem zavar. Furcsa, leginkább jellegtelen állapot a szabadság. Semmi köze a közönyhöz, mert az óhatatlanul cinikus, meg semmi köze ahhoz, amikor minden mindegy, mert a mögött azért mégis ott lapul a szégyen vagy a remény. Ha már minden mindegy, az még igen emberi. Úgy is mondhatnám: a szabadság nem embernek való állapot.” (Bartis Attila: Nyugalom)

„Mégse mindegy; pedig utánam nem marad élelmes kis család, se tortaszelet-forma ház és kert, ékelve gipsz-önérzetü sorba, hulltomban meztelen imádjam az Urat, fillér is égetett, gatyámat is sokalltam, bámulva hogy önnön nedvétől részegen mindenki ráng, kerít, törtet, sosem pihen s vágyna száz évig is pacskolni ennyi bajban; tudom, sosem lehet jobb ez átvonulás, mert mindig szutykosat sulykol a nagymosás, a szenny mind visszahull, és elröppen a tiszta: mégse mindegy, hogy a derűs lét ősi titka szavamból fölkel-e és útjukra borítják, vagy csak holttestemet túrkálják mint giliszták.”

(Weöres Sándor: Animus)

“Ha van Isten, miért kellek én?” (Bartis Attila: Nyugalom)

„Ádám

Megállj! Mi eszme villant meg fejemben - Dacolhatok még, Isten, véled is. Bár százszor mondja a sors: Eddig élj: Kikacagom, s ha tetszik, hát nem élek. Nem egymagam vagyok még e világon? Előttem e szirt, és alatta mély: Egy ugrás, mint utolsó felvonás... S azt mondom: vége a komédiának. -

Ádám a szirt felé halad. Éva kilép az ajtón

Lucifer

Ah vége, vége: mily badar beszéd! Hiszen minden perc nem vég s kezdet is? Ezért láttál-e néhány ezredévet?” (Madách Imre: Az ember tragédiája)

„Ezek a népek valószínűleg még sokkal jobban féltek a haláltól, mint mi. Mi a civilizációtól már olyan nagyszerű lelki apparátust kaptunk készen, hogy életünk túlnyomó részében el tudjuk felejteni, hogy egyszer meghalunk; lassanként a halált éppúgy félre fogjuk tolni a tudattól, mint ahogy már félretoltuk Isten létezését. Ez a civilizáció. (…) Halálfélelem és halálvágy egészen közeli szomszédok voltak a lelkükben, és a félelem sokszor vágy volt és a vágy sokszor félelem. (…) És most nem a fáradtak és betegek, nem az öngyilkosjelöltek halálvágyáról beszélek, hanem azokéról, akik életük teljességében, sőt éppen azért, mert életük olyan teljes, vágyódnak a halál felé, mint a legnagyobb extázis felé, mint ahogy halálos szerelemről beszélnek. (…) Ezért mondom, hogy a meghalás erotikus aktus: mert vágyódtak utána, és végeredményben minden vágy erotikus.” (Szerb Antal: Utas és Holdvilág)

„Az európai, illetve nem pusztán az európai, de a modern ember állandó rettegésben él, rettegésben, hogy megszólal a telefonja, olyan rettegésben, amiről nem is tud, és mindez csupán egy azok közül a rettegések közül, amikről nem is tud, becsönget valaki, levelet ír valaki, szembe jön valaki, elkezdődik a tévében, rádióban valami, megannyi apró rettegés tartja rémes feszültségben és sodorja depresszióba az embert, és nincs ideje arra, hogy észre vegye, mert legfeljebb három hétre szakadhat ki az egészből, de az meg nem elég, és amikor rájöttem, hogy elvonókúrára szorulok, azt annak köszönhettem, hogy ezeknek a rettegéseknek az utórezgései lassan elmaradtak, kitisztult az ég a nagy vihar után, és ott álltam a felismeréssel a mozdulatlanságban, hogy nekem nincs szükségem semmire, senkire, a felismerés, hogy az életem rettegések összessége, egy veszélyes következtetéssel jár, hogy az életem nem kell nekem, ami pedig kell, az végtelenül egyszerű, fák és hangyák és madarak és víz és homok.” (Gerlóczy Márton: Elvonókúra)

“Ki minek gondol, az vagyok annak…

Mért gondolsz különc rokontalannak? Jelet látsz gyűlni a homlokomra: Te vagy magad, ki e jelet vonja.

S vigyázz hogy fénybe vagy árnyba játszik, Mert fénye-árnya terád sugárzik. Ítélsz rólam, mint bölcsről, badarról: Rajtam látsz törvényt sajátmagadról.

Okosnak nézel? Hát bízd magad rám. Bolondnak nézel? Csörög a sapkám. Ha lónak gondolsz, hátamra ülhetsz; Ha oroszlánnak, nem menekülhetsz.

Szemem tavában magadat látod: Mint tükröd, vagyok leghűbb barátod.”

(Weöres Sándor: Ki minek gondol az vagyok annak)

„Az orvosok később megállapították, hogy az idegláz kimerültség eredménye volt. Nem is lehet csodálni: hiszen Mihály tizenöt évig egyfolytában megerőltette magát. Megerőltette magát, hogy más legyen, mint amilyen, hogy sohasem a saját hajlandóságai szerint éljen, hanem úgy, ahogy elvárják tőle. Utolsó és leghősiesebb megerőltetése házassága volt. Azután az utazási izgalom és az a csodálatos megoldódási folyamat, amit az olasz táj idézett fel benne, és az, hogy egész nászútján úgyszólván egyfolytában ivott, és sosem aludta ki magát, mind elősegítették az összeomlást. És főképp ez: amíg az ember jár, nem veszi észre, hogy milyen fáradt, csak akkor, amikor leül. Mihályon is csak attól kezdve hatalmasodott el tizenöt év kumulálódott fáradtsága, hogy Terontolában akaratlanul, de nem szándéktalanul, a másik vonatra szállt, a másik vonatra, ami Erzsitől egyre távolabbra vitte, a magány és önmaga felé.” (Szerb Antal: Utas és Holdvilág)

„Ha tudni akarod, véleményem szerint az összes bajnak a felét a világon olyan emberek okozzák, akik nem használják az igazi énjüket.” (J. D. Salinger: Franny és Zooey)

„Eddig a földön minden rendetlenség abból származott, hogy egyesek rendet akartak teremteni, minden piszok abból származott, hogy egyesek söprögettek is. Értsétek meg, az igazi átok ezen a világon a szervezkedés, az igazi boldogság pedig a szervezetlenség, a véletlen, a szeszély.” (Kosztolányi Dezső: Esti Kornél)

„Láttam magam, ahogy ott ülök a fügefaág hajlatában, és éhen halok, pusztán azért, mert nem tudok dönteni, melyik fügéért is nyújtsam a kezem. Kellett volna mindegyik, de ha valamelyiket választom, ez azt jelenti, hogy a többit elveszítem, és ahogy ott ültem, tanácstalanul habozva, a fügék egyszerre ráncosodni kezdtek, feketedni, és egyik a másik után pottyant le a földre, a lábam elé.” (Sylvia Plath: Az Üvegbura)

„rendes esetben” úgy megy ez, hogy megmondjuk, innentől vagy erre, vagy arra kell menni, azaz vagy ez, vagy az ellenkezője a jó irány, csakhogy vannak esetek, az úgynevezett „nem rendes esetek”, amikor ez az érzék, ez a joggal magasra értékelt gyakorlatias tudás kijelenti, hogy az irány, amit kiválasztottunk, jó, hogy akkor tessék, ez lesz az, erre, ni, ez a jó – ám jó az ellenkezője is, jelenti ki ugyanez az érzék, na, és akkor áll be a bolyongás állva, mert ott van ez az ember, két súlyos bőrönddel a kézben s egy pár kitűnően megtalpalt bakancsban, és mehetne jobbra is, és nem tévedne ebben, de mehetne balra is, és abban sem tévedne semmiképp” (Krasznahorkai László: Megy a világ)

“Mindig csakis az őrültek tudnak érdekelni, akik őrülten élnek, őrülten beszélnek, egyszerre kívánnak mindent, akik sohasem ásítanak, és akiknek soha egy elcsépelt szó ki nem jön a szájukon, hanem égnek, égnek, égnek, mint mesés sárga római gyertya, mely pókként robban szét a csillagok között.” (Jack Kerouac: Úton)

“Az őrültek pokla a valóság.” (Bartis Attila: Nyugalom)

„az ifjúság paradicsoma is ezen dőlt meg, a realitáson, amivel nem számoltak, és aminek legfőbb megjelenési formája a pénz.” (Szerb Antal: Utas és Holdvilág)

“– Milyen nap van ma? – Aureliano azt mondta, hogy kedd. – Én is azt hittem – válaszolta José Arcadio Buendía. – De aztán rájöttem, hogy ma is hétfő van, mint tegnap. – Nézd csak az eget, nézd a falakat, a begóniákat. Ma is hétfő van. – Aureliano, aki hozzászokott már apja hóbortjaihoz, ügyet sem vetett rá. Másnap, szerdán, José Arcadio Buendía ismét megjelent a műhelyben. – Micsoda katasztrófa – mondta. – Nézd a levegőt, hallgasd a nap zúgását: ugyanolyan, mint tegnap és mint tegnapelőtt. Ma is hétfő van. – Pietro Crespi aznap este a folyosón ütközött bele: José Arcadio Buendía az öregek kerepelő sírásával siratta Prudencio Aguilart, Melchiadest, Rebeca szüleit, a saját apját és anyját; mindenkit, aki megmaradt emlékeiben, és immár egyedül van a halálban. Píetro Crespi megajándékozta egy srófra járó kötéltáncos medvével, de nem sikerült kizökkentenie megszállottságából. Megkérdezte, mi lett a tervéből, amit néhány nappal azelőtt említett, hogy épít egy olyan ingaszerkezetet, amellyel az ember a levegőbe emelkedhetik. Azt a választ kapta, hogy a terv nem valósítható meg, mert az inga mindent fel tud repíteni, csak önmagát nem. José Arcadio Buendía csütörtökön újra megjelent a műhelyben fájdalmas, kifosztott arccal. – Elromlott az idő gépezete – mondta majdnem zokogva –, és Ursula meg Amaranta milyen messze vannak! – Aureliano úgy megdorgálta, mint egy gyereket, mire José Arcadio Buendía megszeppent. Hat órán át figyelte a körülötte levő világot, hogy valami különbséget fedezzen fel az előző naphoz képest, valami változást, amely az idő múlását jelzi. Egész éjjel nyitott szemmel feküdt az ágyában, és Prudencio Aguilart, Melchiadest meg a többi halottat szólongatta, hogy jöjjenek, és osszák meg a bánatát. De egyik sem jött el. Pénteken reggel, amikor a többiek még aludtak, újból megfigyelte a természetet, és egészen megbizonyosodott róla, hogy még mindig hétfő van. Ekkor felkapott egy keresztvasat, és mintha az ördög bújt volna bele, valami hangzatos és lendületes, de teljesen érthetetlen nyelven üvöltve, emberfeletti erejének vad dühével ízzé-porrá zúzta az alkimista vegykonyha, a dagerrotípiai laboratórium és az ötvösműhely berendezését. Már nekilátott a ház többi helyiségének is, amikor Aureliano a szomszédok segítségéhez folyamodott. Tíz emberre volt szükség, hogy ledöntsék a lábáról, tizennégyre, hogy megkötözzék, húszra, hogy kivonszolják az udvarra, és odakössék a gesztenyefához, miközben tovább rikoltozta zagyvaságait, és zöldes hab buggyant ki a száján. Ursula és Amaranta hazatérésekor is ott volt, keze-lába a gesztenyefához kötve, esőverten, lucskosan, a teljes együgyűség állapotában. Megszólították, de ő csak nézett rájuk, nem ismerte meg őket, és érthetetlen szavakat mondott. Ursula kiszabadította a csuklóját és a bokáját, amely a kötél szorításától egészen kifekélyesedett: csak a derekán hagyta meg a kötelet. Később aztán pálmatetőt építettek a feje fölé, hogy ne érje a nap meg az eső.” (Gabriel Garcia Marquez: Száz év magány)

“Ó, Mihály, a világ nem tűri, hogy az ember átadja magát a nosztalgiának. - Nem tűri. A világ nem tűr semmi eltérést a normától, semmi szökést és dacolást, és előbb-utóbb rászabadítja az emberre a Zoltánokat.” (Szerb Antal: Utas és Holdvilág)

“Mihály hallgatta. Hazamegy. Megint megkísérli azt, ami tizenöt éven át nem sikerült: konformizálódni. Talán most sikerül. Ez a sorsa. Megadja magát. A tények erősebbek voltak nála. Megszökni nem lehet. Mindig ők az erősebbek, az apák, a Zoltánok, a vállalatok, az emberek.

Apja elaludt, és Mihály kibámult az ablakon, a hold fényében próbálta kivenni a toszkán hegyek körvonalait. Életben kell maradni. Élni fog ő is, mint a patkányok a romok közt. De mégis élni. És ha az ember él, akkor még mindig történhetik valami.” (Szerb Antal: Utas és Holdvilág)

„That’s why this very small fluke theme called bohemianism just will not die in western civilization, you know, it’s always been there. It was there before rave, before punk, before rock and roll, before jazz, before the impressionists, before the romantics. Back, back, back, there was always this strain of decent because it’s the lifeline of sanity in western society. Every time the bastions of bullshitery grow weak, the bohemian thread expands its options, offers itself as an alternative. I don’t think this is an eternal dance of frustration. I think eventually this archaic return, which is what this bohemian thing has always represented, will be felt, will be heard. We have very little time now. If I believed that salvation had to come from political institutions, I would just throw up my hands in despair. It’s very hard for people sometimes to figure out whether I’m an optimist or not. Let’s get something straight here. I am the most optimistic person you have ever met. I’m absolutely convinced that there is nothing wrong, and that nothing can go wrong, and that nothing will go wrong, and that if something needs to be done, you will find yourself doing it.” (Terrence McKenna in We Plants are Happy Plants: Incredible Pearl)

„Aztán a pincér azt tudakolta, hol lakik egyébként, milyen városból jött ide, honnan származik. Esti erre egyáltalán nem felelt. Egy szigorú mozdulattal félreparancsolta az öreget, aki nem messze az asztalától egy oszlop mögé húzódott, s onnan méregette ezt az érthetetlen fiút.

“Hogy honnan származom? - szavalgatott magának Esti, megmámorosodva a feketétől és az álmatlanságtól. - Onnan, ahonnan minden ember. Egy anyaméh bíbor barlangjából. Én is onnan indultam egy bizonytalan utazásra, melynek sem rendeltetése, sem utolsó állomása nincs feltüntetve az útlevélben. Kéjutazás? Remélem, az lesz, mert roppant szeretek élvezni mindent. Vagy tanulmányút? Bár tudhatnék mindent, amit eddig tudtak. Vagy csak affaire familiale? Azt se bánnám, mert imádom a gyermekeket. Szóval a föld férge vagyok, ember, mint te, kedves, öreg talián, jó is meg rossz is. Mindenekfölött azonban érzékeny és kíváncsi. Minden és mindenki érdekel. Mindent és mindenkit szeretek, minden népet és minden tájat. Mindenki vagyok és senki. Vándormadár, átváltozó művész, bűvész, angolna, amelyik folyton kisiklik az ujjak közül. Megfoghatatlan és átfoghatatlan.” (Kosztolányi Dezső: Esti Kornél)

[volari-starfury]

Honestly if MTFL doesn’t end up with “..and that’s how I fucked it all up” at this pont I’m gonna be pissed. 

I really want Noah, Mason and Ava realise they deserve so much better than MC and move on and even be friends together after all the pain MC put them through. 

But also just imagine where the book would actually explore sexuality and your choices (I mean on an app called Choices that should be the way) could affect the story like how amazing could that be. But that would mean they wrote different paths (bi, lesbian, straight, poly, pan etc) which would make you want to replay the whole thing and read all those beautiful stories but instead of that you just got a shitstorm that doesn’t make any sense. Why anyone even like MC? She’s bland af she has no personality since she only lived the way everybody else told her to live and I guess that’s why it makes sense that she’s indecesive, but there’s a point where the indecesiveness turns into cruelty. She’s just a horny teenager who doesn’t want anybody to move on from her so at this point it feels like she’s trying to chain people to herself saying she’s feeling something for them when the only thing she’s feeling is desperation, but even that only because in her mind it’s me, me, me. 

Like you have a great book idea that could work perfectly if you cared enough and than you fuck it up this bad.. Like what the heck are you on? 

Also the fact that it’s so obvious that Ava is an afterthought just hurts my brain. Her lack of screentime shows exactly that and even when she shows up it’s the bare minimum. I mean she’s one proof they could write it good if they wanted to. Like at this point why is Ava not our MC? Like I’d rather read a story that’s beautiful, deep and meaningful than something that doesn’t know what to be exactly. 

Like how amazing would it be if you could make a choice what to explore and what not? Like if you want to go only for girls? You do you. You want only guys? You want both? Or maybe neither? Like there is no exploration it’s just maybe I love everyone and they should be fine with me not choosing because I deserve it all?? Like when will this book die? I mean thanks for the diamonds but sometimes I feel even those not worth the pain that this book causes. 

Also it’s very easy to diamond mine a book where I feel like everyone is better of without MC cause I don’t want to torture them with her presence. I love you Noah, please run away asap. ♥