#sose leszek elég jó

[kinlodok]

Mindig rá kell jönnöm, hogy sosem fognak engem annyira szeretni, mint én őket. Sosem akarnak annyit velem lenni, mint én velük, és sosem fognak annyira szeretni, mint én őket. Legyen szó egy szülőről, egy barátról, vagy egy szerelemről.

[ajtostolahazba]

Apunak elkezdték az új kezelést. Nagyon jól viseli, jól van, nagyon jó étvágya van, mellékhatás alig, szóval megnyugtatóak a hírek. Én szegedi vagyok, a szüleim innen 130km-re élnek, a kezelés Debrecenben van, szóval ez nekem oda-vissza egy majd'600km-es kanyar. A tesóm vitte eddig, aki leszázalékolt nyugdíjas a 10 éve lezajlott saját rákja miatt, de egészséges, és dolgozik is, májustól októberig egy mezőgazdasági cégnél már 7 éve. Tehát nem volt gond, hogy apu hogyan jut el a kezelésekre. Eddig. Most én is tudtam beszélni a dokival, minden szuper, megnyugtatott minket. Viszont a tesóm benyögte, hogy májustól ő nem tudja vinni, mert dolgozik. (10km-re lakik anyuéktól, én 130-ra...) Mondom neki, hogy én se, mert nem tudok 3 hetente kivenni 2 nap szabit, nagyon sok a 600 km, amit vezetnem kell úgy, hogy másnap jönnöm kell dolgozni Ez egy logisztikai probléma, van ismerős, aki vállal személyszállítást, ismeri is aput, vinné-hozná, keressük meg, beszéljünk vele. Kifizetjük, apu eljut a kezelésre, senkinek nem kell megszakadni, mindenki tud dolgozni, hétvégente én tudok menni rájuk nézni, win-win. Na ezen jól összevesztünk, mert a tesóm szerint én ki akarom a problémát vetni a nyakamból, hogy rögtön azon gondolkodom, hogy hogyan ne kelljen áldozatot hozni... 4x annyit keres, mint én, az alkalmankénti 25K, amit kérne a faszi( benzinnel együtt) nem vágná földhöz (illetve 12500 ugye, mert felesbe fizetnénk), de ő moralizál. Szeretem a tesómat, de egészen más világban élünk, nekem nincs nap, hogy ne hívnám fel aput, hogy mizu, ő letudja a gondoskodást azzal, hogy elviszi a kezelésre. Nagyon megvisel ez a helyzet, mert épp elég, hogy lelki toprongy vagyok amiatt, hogy megérintett a szele annak, hogy elveszíthetem, és most harcoljak a tesómmal is. Szóval hazafelé, este, miközben 140-el rongyoltam, hogy reggel tudjak jönni dolgozni, el is döntöttem, hogy leszarom, mit mond. Én megbeszélem a faszival, megbeszélem apámékkal, hogy ez lesz, ő meg oda teszi, ahova akarja, így is- úgy is szar leszek, de nem fogok tönkremenni fizikailag, idegileg meg anyagilag azért, hogy az ő lelke nyugodt legyen. Amíg vártuk, hogy a 2,5 órás infúzió lemenjen, mondtam neki azt is, hogy beszélni kéne a szüleinkkel, hogy mi legyen, ha rosszabbra fordul a helyzet. Na ezen is... Hogy hogy menjen oda és kérdezze, hogy hol van a pénz...Mondom bazmeg nem erről kellene beszélni. Hanem hogy mit akarnak. Hogy milyen temetést, hol vannak a papírok, anyakönyvi kivonatok, banki papírok...mit kell tudnunk, hogy ne majd akkor bolonduljunk meg, amikor amúgy is ki leszünk készülve. És apu meg anyu értelmes emberek, most még tudnánk röhögni azon, hogy apu kiköti, hogy az ő temetésén egy csuhás se ajvékoljon... 1000%, hogy már kész forgatókönyvük van, mindenre, miért nem lehet ezt addig átbeszélni, amíg ép ésszel vannak tudatuknál, hiszen jár nekik az, hogy úgy menjenek el majd, ahogyan ők szeretnének, ezzel tartozunk nekik. De ezt is nekem kell majd lezongorázni, mert ő ezt olyan tabuként kezeli, hogy képtelen logikusan átgondolni dolgokat, viszont a véleménye az megvan és olyan ellentmondást nem tűrően tudja közölni, hogy lehetetlen nem vitatkozni minden szaron. Szóval nem ez az életem legjobb időszaka, de próbálok talpon maradni, erőt meríteni a mindennapokból, hogy ott legyek, amikor kell, de nem fogok már mindenkinek tudni megfelelni, és ez szétforgácsol teljesen. Mindeközben munkám van, családom, unokám, felelősségem...és helyt kell állni mindenhol. Szóval ez van. Sose lesz könnyebb, pedig azt gondoltam, hogy ennyi idősen már egyszerűbb lesz az élet, de nem az. Jóvan, kiderpegtem magam, minden megy tovább, csak megálltam kicsit sajnálni magam. :))

[csacskamacskamocska]

„A harag nem egyenlő az agresszióval. Ha minősítek és bántok, nem a haragomat fejezem ki, akkor minősítek és bántok. A harag megélése nem azt jelenti, hogy megengedheti magának az ember, hogy a másikat leértékelje és lenézze.”

Ki az aki képes rá, hogy amikor dühös, akkor énközlésekben fejezze ki magát? „amikor te hazudsz nekem vagy úgy érzem, hogy hazudsz, akkor elbizonytalanodom és szomorú leszek és szeretném, ha bármi is az amit eltitkolsz inkább megmondanád, hogy szembenézhessek vele, mert a bizonytalanság felőröl” kéne mondanunk a helyett, hogy azt mondjuk, hogy mit képzelsz, te hazug disznó, hát anyádnak hazudozzál te gyáva köcsög azt hiszed manipulációval megúszod? Hát ismerem minden rezdülésedet! (vagyis fenyegetünk, manipulálunk, leszóljuk, leértékeljük a másikat, hogy kevésbé fájjon az az érzés, hogy megrendült a bizalmunk, a biztonságunk.)

Azért féltem mindig a vitáktól, mert azt gondolom, hogy a kimondott gonosz szavak visszafordíthatatlan károkat okoznak. Aki nem fontos nekünk, még annak a szavai kellemetlen érzést okozhatnak, akit szeretünk, azé mélyen fúródik az ember lelkébe. Az enyémbe legalábbis, úgyhogy nem is nagyn értem, hogy mások hogyan tudják elfelejteni a súlyos veszekedéseiket és élni utána boldogan. Mert persze a kis baszkódásokat, hogy te sose mosogatsz el meg te meg összejárkálod a szőnyegrojtokat, stb, stb, az persze vezethet olyasmihez, hogy légyszíves ne rakd vissza a használt gyufát mert engem zavar, és hát jó, akkor nem rakom. Hát nem fontos nekem annyira, hogy visszarakjam, hogy ne változtathatnék rajta a kedvedért. (persze, ha nekem a szabadságom megtestesítője minden amit teszek, mert nekem ne mondja meg senki, hogy mit csináljak, akkor csak arra van remény, hogy van valaki valahol a világban, akinek minden vágya, hgy élete végéig térden csússzon. Meg kell keresni!) Azt tanultam, hogy a viták azért nagyon fontosak mert olyasmit is kimond az ember amit csak dühében mondana ki. És az felszabadító és erősíti a kapcsolatot. Mert, ha kiüvöltöm magamból, akkor megkönnyebbülök, nem hurcolom magammal tovább azt a koloncot. És a másik ember mit kezd majd vele? Mit kezd azzal, hogy egy kimondott (fél)igazság átírhat éveket, és rengeteg mindent amit gondolt a másikról, magáról, a kapcsolatról. Nem csak az a baj az ilyen vagy-olyan vagy leszólással, hogy sérti az egot. Az ego majd megoldja. A baj az, hogy meglátja magát az ember a másik szemével. Ilyennek látsz? Ha én ilyennek látnék valakit, én nem lennék vele. Aztán persze van ahol megadatott egy másnap, egy „figyelj beszéljük meg”, és egy higgadtabb beszélgetés ami feloldja, talán meg is gyógyítja az előző nap sérüléseit és tényleg jó, hogy a problémák felszínre kerültek és elindulnak a béketárgyalások. Uh, nagyon nehéz a kommunikáció valójában és abba még bele sem mentem, ahol a veszekedés az intimitást helyettesíti. Most csendben elgondolkodom, hogy én hogyan szoktam veszekedni vagy részt venni a veszekedésben. Elég lassan gyógyultam ki a krónikus konfliktuskerülésből. Már vagy húsz perc is eltelik mire úgy érzem, hogy semmi mást nem szeretnék, csak abbahagyni az egészet, akár azon az áron is, hogy vége a kapcsolatnak. Régen ez öt perc volt. Esetenként nulla.

[starmythelonesurvivor]

Szilveszterkor írtam egy nagy reblogolós posztot, hogy milyen mesés párkapcsolatban élek, és már a tumbli népe, meg azóta 2 barátnőm, és a leendő(most már nem igen) sógornőm reakcióját hallva, már elég egyértelmű a döntésem. Van bennem valami, valami kis hangocska, ami ha nem jó valami, így nagyon halkan susog a fülembe, baj ban, valami nem stimmel, és sose hallom meg, már kb egy hónapja azon agyaltam, hogy bennem van a hiba, hogy Én nem tudom értékelni, hogy milyen szép életem van, el vagyok rontva, és valahogy feltételezni se mertem, hogy nem én vagyok a szégyentelen csődtömeg, de a karácsonykor elindult eseményláncolat óta már nem tudom elhinni magamnak, és valahogy sokkal mellbevágóbb, hogy nem működik így ez a kapcsolat, hogy újra egy adott időegységen belül egyedül leszek, lebegni fogok a semmibe. Sokat elárul, hogy a sörös pohár mellől annyira figyel rám, hogy ebből az egészből nem vesz észre semmit, már el is mentünk egymás mellett, és nem tudom elképzelni hogyan tudnék hozzá, ehhez az emberhez újra kapcsolódni, nyáron annyira bíztam benne, hogy hozzá költöztem. Egészen megszoktam itt, tényleg jó dolgom van, és ha nincs itt, akkor továbbra is elvagyok, de most már számolom hány sört iszik, illetve hány pohár bort, és gyakran, idegesen pillantgatok oda, és rettegek, hogy észreveszi, monitorozom, mennyit iszik. Szóltam 2 sör, és egy pohár bor után, hogy “mostanában kicsit sokat ittunk, nem kéne ennyit” (mi, többes számban, én rá se tudok nézni a piára egy ideje). Hát szerinte meg nincs semmi baj. Eddig is tudtam, eddig is realizáltam, de nem volt agresszív. A szilveszter este hajnalban azt hittem meg fog ütni, a többiek mikor szóvá tették, hogy ne a telefonját nyomkodja, hanem mondjuk figyeljen rám, rájuk, összeszólalkozott K-val, hogy ő igenis csak jól érzi magát, Én is jól érzem magam, és kiabált, éreztem, hogy elkezdem egyre gyorsabban venni a levegőt, és felszaladtam a fürdőbe, régen nem volt velem ilyen, apám meg anyám tudott kiváltani hasonlót, apuka ilyenkor azt mondta, ne színészkedjek, anyuka meg azt, reméli megdöglök, úgy kell nekem. Mire felocsúdtam, kiabálva nyitott be a helységekbe, és nevemet kántálta, “mi a fasz bajom van”. Az egésznek olyan Ragyogásos érzete volt, mintha egy filmben lennék. Tudtam, hogy el fog érni ide is, már az emeleten jár, és nem tudok hova bújni, anyámat, meg apámat kezdtem hívni, nem tudom miért, valamiért mélyen legbelül a mai napig a diszfunkcionális szüleim védelmére, és elismerésére vágyom, pedig már régen realizáltam, hogy ennek nincs értelme, tovább kell menni. Majd 23 leszek ebben az évben, és ha nagy baj van, félek, csak őket próbálom elérni, persze egyik se vette fel. Anyámé Dél-Afrikában ki se csörgött, apám meg amúgy, lábjegyzet reggel visszahívott, de nem vettem fel, felesleges vele számolnom, ő nincs. Elért hozzám, tényleg ideges volt, sose láttam még ilyennek, kértem, hogy menjen ki, kétszer, háromszor, és elment, szentségelve letámolygott, és tovább ivott. Nem tudom mennyi idő után összeszedtem magam, visszaültem társasozni, próbáltam játszani a szerepem, de szólt, hogy menjünk ki, beszélni akar. Olyan volt, vagy legalábbis Én olyannak érzékeltem a hangját, hogy “baj” lesz. Ott volt bennem a felismerés ha fenn nem ütött meg, akkor most fog, és senki nem fog megvédeni, legfeljebb majd ha hallják, hogy csattan, majd akkor körülállnak. A hallba próbáltam irányítani, a nyitott üvegajtó nem hangszigetelő, a lehető legkevésbé messzi alternatívára, biztosítottam róla, hogy az én hibám minden, és hogy hisztiztem, és túlreagáltam, az egész olyan szürreális volt, ahogy beszélt, az egész helyzet, most sem vagyok benne egészen biztos, hogy nem Én vagyok-e a hálátlan, és nem értékelem eléggé, lehet hogy ez belefér? Általában békés, és eddig nem irányult ellenem az agressziója, ha az is volt. Le kell lépnem, de okosan, tervel.

[aszivarvanyvege]

Sose leszek elég jó neked.

[gyeremegkozelebb]

Nem gondoltam volna hogy megint ugyanitt fogunk tartani de mindegy mostmár eldöntöttem, hogy elengedem én is ezt az egészet, viszont ezt leírom mert így könyebb lesz nekem és tudom, hogy ennyit megérdemlek. Júniusban lesz egy éve, hogy megláttam életem első, első látásra szerelmét. Ezelőtt azt hittem ilyen nem is létezik meg ez egy faszság. Aztán rájöttem, hogy valaki szemében nem láthatod azt a világot amiben végre szeretnél élni akit nem is ismersz. Szerelmes lettem a szemedbe, a mosolyodba, a hangodba, a beszédedbe és minden lépésedbe de igazából én a mai napig vallom, hogy beléd csukott szemmel is szerelmes lettem volna. Annyi mindent elvett ez az egész belőlem. Annyi esélyt adtam neked, mindig ott voltam melletted és elfogadtam azt aki vagy. Mikor az egész világ nem akart én akkor is akartalak. Nem lesz elég rá egy élet, hogy rájöjjek miért nem voltam neked soha elég. Minden szerelmem, szeretetem és törődésem neked adtam volna. Soha nem tudtam elmondani mennyire szeretlek és nem azért mert képtelen vagyok kimondani hanem mert nem tudtam volna soha elmagyarázni. Szerettelek annyira, hogyha megkértél volna, hogy várjak rád életem végéig, csak azért, hogy legyen időd más emberré válni, azzá aki már szeretni fog, vártam volna. Akármikor láttam, hogy neked valami fáj és sírni láttalak, mindig azt kívántam, hogy inkább fájjon nekem 100x mint neked egyszer is. Rengeteget bántottál de ha ezer könnycsepp nem lett volna elég, ejtettem volna többet csak még egyszer érezzem, akkor is ha 2 percre de érezzem, hogy a karjaid között otthon vagyok, mert mindig ott éreztem magam. Nálad nagyobb nyugalmam sose volt senkinél. Sose fogom tudni elmagyarázni mennyire szerettelek de már nem is fog kelleni. Amit már elmondtam neked és sose fogom letagadni de akárhány darabokra tört a szívem én az összessel téged szerettelek. Őszinte leszek veled, tőled voltam a legboldogabb de egyben te tettél tönkre, de mindig úgy voltam vele hogyha egyszer megtalálom azt az embert akiért megéri szenvedni is nem csak boldognak lenni mellette, ne engedjem el bármi áron se, akkor sem ha ő ezt kéri, soha ne engedjem el! Talán az enyhít a fájdalmamon, hogy már neked nem lesz plusz terhed. Egy kis ideig minden emlékünk a vállamra nehezedik és ettől széttörik a szívem. El fog múlni. Amit sose fogok neked elfelejteni, az pedig az, hogy megmentettél. Minden nap értelme volt felkelni, mert tudtam, hogy látlak aznap. Remélem sose fogod azt a sok jót elfelejteni ami kettőnk között történt és jó emlékként fogsz rá gondolni.

[happyhannaa]

Te aki otthon sírsz és nem tudod miért nem tudsz tovább lépni nem vagy egyedül , ne hidd hogy szereted ,ne hidd hogy táplálsz még bármilyen érzelmet ,lehet hogy meg vert, meg tépet ,vagy elég ha nap mint nap arra játszott hogy az érzelmeidre hasson és csak le akart építeni amit el is ért … ne hallgas rá , ne hidd el a szavait akar mennyire nehez is és úgy érzed senki nem hallgat meg ,és senki se érti mi van veled …én itt leszek…én hiszek neked …akar mennyire is azt érzed hogy a te hibád NEM AZ és soha nem lesz az! Erős vagy !,aki mind ezt nap mint nap át tudja élni azt sose fogja le győzni egy mérgezett ember ! lépj ki a legelső pillanatban ,ne hidd hogy változni fog, ne hidd hogy jobb lesz ,ne gondold hogy majd miattad jobb ember lesz 4!4!4! AZ EMBEREK NEM VÁLTOZNAK4!4!4! Jönni fog majd valaki aki majd vissza vezet a jó útra .próbálj meg várni es ki tartani ,de egyet tényleg jegyezz meg egy kibaszott jó ember vagy szép alakkal ,jó családdal ,kedves barátokkal , es a magadhoz való ésszel Egy kibaszott FŐNYEREMÉNY vagy …lépj tovább ne hagyd hogy kinozzanak es legyél őszinte midenkihez ha kell modn el több millioszor egy hónapba hogy ez meg ez történt ,ha még untatsz is vele másokat…es ha meg ők nem is tudják meg érteni -csak meséld el magad miatt hogy ne gyüljön benned napról napra hogy milyen szar vagy ,mert abból sosem fogsz könnyen kijönni …KÉRLEK LÉGY ERŐS…

[prodigalson-world]

Amikor meghallom azt a zenét, amit utoljára közösen hallgatunk meg, libabőrös leszek tőle.

Felidézi minden egyes nyomorult pillanatát annak az elvállásnak amit mi hajtottunk végre.

Tudom, hogy ez az egész már széttört de valahol egy ponton még mindig zavar, hogy vágja a kezemet az a szilánk amit belém szúrtál, tudom, hogy nem direkt volt, védekeztél.... és sose voltam ezért mérges rád de azért igen, ahogy az én sebeimet kezelted.... és zavar, hogy vannak pillanatok amikor azokat a szilánk darabokat ragasztom össze, hogy újra ugyan olyan szépen lássalak azon az átkozott üvegen keresztül de nem megy.... a rózsaszín sose volt a kedvenc színem.... de te megtudtad mutatni, hogy mégis mily szép és fáj, hogy már te nem nézel át rajta vagy talán igen de megakarod magad vakítani, de miért? Mire jó ez neked? Miért kell oda állnod és kiszúrnód a szemeidet? Szerinted miért tartottam mindig ott a hátamat....?

Most már úgy érzem, hogy elég a ragasztásból, nem fogom tovább vágni kezem bőrét, nem érdemled meg azt a boldogságot, hogy össze ragasszam és oda adjam neked, nekem kell! Önző vagyok mert te is az voltál és vittél belőlem ami bele fért a két karod piros ölelésébe, és bennem nem marad már más mint sárgaság és kékesség, nem vagyok egész és erről te tehetsz, csak te! A te hibád! Rosszat tettél! Nem ismered be! Szégyen borul rám, hogy nem tudok egész lenni nélküled de ha egyszer megtudom, hogyan is kell kiegészíteni magam, akkor már nem én adok neked pirosat, hogy tud mi az az igazi pirosság, mert úgy látom, hogy neked csak adni lehet de kapni tőled lehetetlen és felesleges mert az nem piros, sem rózsaszín, hanem valami olyan szín amit még nem ismerek de nem is akarom mert romlott színe van és félek is tőle....

Néha elgondolkodok, hogy hol vágtam rosszul le azt a virágot amit te oly félve dédelgettél de rájöttem, hogy te vágtad le.... és amit mi ketten ültettünk, azt így levágtad, fájt mert sokat szenvedtünk vagy talán inkább én és szerintem megérdemelten volna, hogy én vágjam le azt a piros virágot, hisz én adtam a magját.... te csak voltál és én elhittem, hogy te is örülsz neki de hát nem....

Reggel sírva keltem, na nem azért mert rossz volt az az álom, nem, nagyon is jó volt mert nem volt valóság de mikor a szemem fel nyílott a szobám plafonjára.... nem láttam, nem láttam semmit csak vizet, az óceánt láttam és nem értettem, hogy miért? Nem érdemled meg azt az óceánt amit én elhozok önmagammal, így sajnos nekem kell kimondani azt az ítéletet, hogy vége, mert jobb vagyok mint te, és valaha leszek, mert én tudom mit jelent az a bizonyos

piros szín....

[kawaiipandazinemoney]

Soha nem leszek elég a szemébe..

Soha nemfog képet feltenni velem.. soha!

Ha tudná mennyire fáj ez nekem,hogy miért van velem,ha nem tetszem neki.

Bárcsak dicsekedve rakná fel a szerelmi képünket.

De bármit vehetek fel,sose leszek elég jó!

És fájt ezt attól tudni,akit egy életen át magadhoz képzelnél

[atsumiah]

ami akkor is marad, ha engem a múltban hagynál❤️ :

felnézek rád, hatalmas lelki erőd van

mindig jó kedvet tudtál csalni nehéz pillanatokban az arcomra

tiszta a szíved, és sosem bántottál volna meg, amiért mindig hálás leszek

az őszinteséged nagyon nagyra becsülöm

órákig lehet téged hallgatni, nincs “elég”

legnehezebb időszakaidban is segítő kezet nyújtasz, köszönöm a világ nevében is

igazi bizalmas vagy

a távolság ellen is mindig jelen vagy/voltál

annyira kedves vagy nekem, hogy kiűzni se tudnálak a szívemből

a szeretetteljes mosolyod, a nevetésed, igazából mindened, ami “Te” vagy az nagyon nagyon jó és szerethető. sose felejtsd el, hogy nekem mindig is egy olyan kincs maradsz, amit én sosem tudtam volna megközelíteni sem igazán, éppen ezért vagy nekem a legféltettebb, és legbecsesebb az életben. talán nem véletlen van ez így. nem akarlak bántani, sosem akartalak volna. bárcsak legalább fele annyit tudtam volna tenni érted, amennyit te tettél értem. ha nagyon mélyen magamba nézek, akkor azt sajnálom a legjobban, hogy egyikünk részéről se voltak igazán tettek, vagy legalábbis olyanok amik nem szóban hangzottak el. ezt elbasztuk, de köszönök mindent amit belőled kaphattam, magamban megőrzöm.

nem akarom hogy miattam rosszul érezd magad, nem akarom hogy szomorú legyél, hogy ne kapd meg amit megérdemelsz, hogy ne merj nyitni mások felé. akkora érték vagy ebben a rohadt elbaszott világban, hogy akkor sem tudtad volna elfogadni, ha egész éjjeleket szántam volna erre a feladatra, hogy el tudd ismerni végre. lehet az én számból nem érzed majd hitelesnek, mert mást vártál tőlem, hogy másképp bizonyítsam ezt neked, de attól még ez így van, és efelől kétségem sincs, és nem is lesz.

mindent tudsz, amit veled kapcsolatban gondoltam, tapasztaltam és éreztem, hiába volt olyan szint is, hogy én magamnak sem akartam beismerni talán, te azt is tudtad, ahogy minden mást is rólam kb.

sose lenne elég sor ahhoz, hogy kiírjam magamból amit veled még megosztanék, de mivel látom hogy rohadtul rátettem arra hogy a múltadban akarj hagyni, ezért még utoljára csak annyit, hogy nagyon köszönök neked mindent, hogy kaphattam abból aki vagy, és hogy én adhattam magamból neked. a sok kedves, szép, sírós, nevetős, filmezős és mindenféle beszélgetésünket. hogy nem hagytad hogy megfeledkezzek a saját értékeimről, nap mint nap “csodálatosan” érezhettem magam hála neked.

nem felejtelek el soha, túlságosan belenőttél a szívembe.

[mindennapigondolatoksblog]

Szombat van, de úgy tűnik elég laza napunk lesz melóban, mert egyelőre senki sem jött be. Gondoltam addig ne fölöslegesen menjen felettem az idő, írok egy kicsit.

Hatha ez lesz az új hobbim amivel le tudom vezetni a bennem felgyűlt stresszt, és aggodalmakat. No meg persze sosem árt, ha az ember kiadja magából azt ami benne van. Az utóbbi hónapok eléggé megterheltek érzelmileg sajnos. Nagyon instabil lettem amihez cseppet vagy sem hozzászokva. Volt egy párkapcsolatom ami kizökkentett saját magamba vetett hitembol. Feláldoztam érte mindenem. Jobban van, kezd magára találni, és persze mostmár nem is akar engem. Sokáig nem tudtam elfogadni, és nagyon agresszívan akaratosan ki akartam belőle erőszakolni, hogy velem legyen. De aztán megálljt parancsoltam magamnak, van amikor már elég.

Nem könyöröghetek szeretetért és törődésért. Nehéz volt elfogadnom, hogy ami nem megy azt nem szabad erőltetni. Nehéz mert nem szeretem meghazudtolni magam, illetve másnak kiadni magam viszont muszáj leszek. Túlságosan odaadó vagyok, amit sokan kihasználnak szemrebbenés nélkül. Mindig azt hiszem velem van baj, és a nem vagyok normális. Ami lehet igaz is. Vagy talán mindenki kicsit őrült a maga módján. Érdekes dolgokat es gondolatokat tud eredményezni a fájdalom. Érdekes milyen sokrétű. A fájdalom melyet tapasztalok, igazán kínzó. Lassan terjed az egész testemben. Csontig hatol, és lenyúzza rólam a bőrt. Kifordít magamból a kínzó érzés. Mikor elfogadtam, hogy nem kellek már és belém nyilalt a felismerés, mintha savas esőbe áztatták volna a lelkem, és az összetört szívem minden darabját. Érdekes dolgok tudnak fájni.Az elhagyás, a magány, esetleg az hogy nem tudjuk kik vagyunk es görcsösen ragaszkodunk ahhoz akik voltunk. Az aggodalom, hogy talán sosem viszem semmire. Hogy egyedül maradok, hogy igazán talán nem is ismer engem senki, és nem lát ENGEM. Hogy valójában mind az amin filozok nem is jelent semmit, mivel csak egy porszem vagyok a gépezetben. Igazából nincs jelentősége az életemnek.

Az élet természetes velejárója a változás, ez azt eredményezi hogy akik egyszer voltunk régen, ugyanazok nem leszünk. Én is a régi énem hajszoltam a másfél éves kapcsolatom után, azonban rájöttem 4 hónap szenvedés után hogy fölösleges. Ugyanaz az ember már sosem leszek, de önmagam jobb kiadása lehetek. Rajtam áll mely útra lépek. Félelmetes hogy milyen hatással tudnak lenni ránk emberek es milyen könnyen át tudunk csapni toxicusba, meg úgyis hogy előtte sose voltunk azok.

Valószínűleg sosem fogom megérteni, és erről is le kell szoknom. Mindent mindig meg akarok érteni. Holott ezer dolog sőt millió dolog amit sosem érthetek meg. Például hogy más emberek fejében és szívében mi zajlik. Milyen gondolatok tarkítják a napjukat, és bizonyos dolgokról miért vélekednek másképp mint én. Például hogy hogyan bánjunk embertársainkkal. Mindig próbálok kedves és figyelmes lenni másokkal, nem csak a hozzám közelálló emberekhez hanem amblok. Bár hiába nem igazán kapom ezt vissza. Jó érzéssel tölt el, mikor egy idegen embernek fel tudom dobni a napját pár szóval. Persze nekem is vannak rosszabb napjaim amikor szívemben kb csak gyűlölet és harag tombol. Olyankor haragszom az egész világra, az életre, a szépre s a rosszra is. Utálom magam az életem es mindent. Aztán új nap virrad és a pozitívitást a beengedem az életembe. Megterhelő dolog az élet, sok midnent kiálltam már. De azt hiszem mindig ez a legnehezebb része, amikor meg kell újulnom, es újra megtalálni önmagamat. Újra rájönni ki vagy és mit akarok. Viszont mostmár nem fogom magam feláldozni senkiért, eddig ebből sosem származott semmi jo számomra. Ehhez és ilyesféle gondolatok tarkítják sokszor napjaim. Vajon másoknak is hasonló gondolatok kavarognak a fejükben? Vagy csak szimplán tengnek lengnek a nagy világban céltalanul? Nehéz nyitni mások felé pedig annyira sok érdekességet tapasztalhatnánk ha valóban érdeklődnénk mások iránt. De annyira felszínes lett az életünk, és a mi világunk hogy nehéz bármilyen emberi kapcsolatot fent tartani.. Sosem egy emberen múlik.

Érdekes hogy a közhelyek mennyire igazak. Sok ember nem szereti őket, ami érthető hisz már mindenki az újat a jobbat és a szépet keresi. A közhelyek pedig sokszor fájnak, bár nem véletlenül lettek közhelyek.

Most visszaolvastam az egészet, es elég nagy katyvasz van a fejemben azt kell mondjam.

Nem is tudok olyan gyorsan írni, mint ahogy a gondolatok röpködnek a fejemben. Mint egy elszabadult pattogós labda, amit teljes erővel hajítottak a falnak. Csak egy a fal a fejem és a labda az agyam.

Kezdésnek azt hiszem ez megfelel.

[ajtostolahazba]

Történt, hogy tavaly elmentem pszichológushoz (családállító szakember), hogy kicsit rendet rakjak magamban, könnyebben kezeljem a mindennapi stresszt, lazábban dolgozzam fel az egzisztenciális válságomat és elinduljak afelé, hogy megtudjam: baj-e, hogy 8 éve egyedül élek, min kéne változtatnom, hogyan válhatnék alkalmassá egy “normális” kapcsolatra (amit amúgy vágyok, de nem görcsölök, tulajdonképpen remekül megvagyok, tényleg). Volt 5 ülésünk. Szinte mindig Ő beszélt, kérdezett, válaszoltam, de nem nagyon volt kifejtős alkalom, amikor én mondom és mondom... Ezalatt megtudtam, hogy az anyám nem szeret (?), a szüleimmel való kapcsolatom mérgező (?), a gyerekeimet el kéne engednem (WTF, elengedtem őket már rég), és hogy az a fajta kapcsolat, amit én keresek, az nincs! Ennyi. Vegyem tudomásul, hogy alkalmatlan vagyok a társas kapcsolatra (ez így szó szerint elhangzott), persze nem vagyok reménytelen, de a kialakult jellemem nem teszi lehetővé, hogy egy “normális” ember engem elfogadjon társként. És hogy én belül nem vagyok nő. Először rágtam magam, kiakadtam, mint a picsa, aztán rájöttem, hogy ez a tipikus “minekmentoda”, hát volt nekem bajom egyáltalán? Kaptam választ arra, hogy hogy ne vágjak eret hosszába, ha mondjuk elveszítem a munkám? Vagy ha beteg leszek.. mert ez a nő csak azt mantrázta, hogy senki nem maradhat egyedül, az ember társas lény, igenis KELL, hogy mindig legyen mellettem valaki. 5 ülés után úgy döntöttem, nekem ez így elég volt, köszi. Nem marasztalt, nem mondta, hogy esetleg ajánl másik szakembert, annyit mondott, szerinte jó az irány, rendben leszek. ( Hogy mitől, azt nem tudom, de mindegy). Nagyon zavart, hogy az üléseken szóba hozott közös ismerősöket, akik jártak hozzá is (ez nem a titoktartás megszegése?), kontextusba állította a problémáikat az enyémekkel... Olyan érzésem volt az első perctől, hogy ez a nő vagy egy mágus, és mindent tud, vagy egy kuruzsló. Ma szembejött egy cikk a FB-on, pont a szingli életformáról szólt, bevallom minden szavával egyet tudtam érteni, mikor látom, hogy odakommenteli, hogy ekkora baromságot még nem olvasott, mert “fejlődni, alkalmazkodni kizárólag kapcsolatban lehet, egy barlangban a világ végén mindenki hiheti, hogy Ő a legtökéletesebb, de ha nincs kapcsolódás, nincs konfliktus, akkor ez nem állja meg a helyét.”  Komolyan elgondolkodtam, hogy több kárt csinált az alatt az 5 ülés alatt bennem, mintha sose mentem volna el, mert bár eleinte élveztem, érdekesnek találtam, a végére kiégettebb lettem, mint voltam. Már gyanakodnom kellett volna, amikor mindent spirituálisan közelített meg, hogy energiák, meg áramlás, meg gyógyító ásványok... de elengedtem a dolgot, tényleg láttam a diplomáját, tényleg pszichológus... Hiszem, hogy egy jó szakember segíthet, hogy mindenkinek kellene, de ez nekem nem segített. Ki is töröltem az ismerőseim közül a picsába. Tanulság nincs.

[ketelykiralynoje]

Számára sose leszek elég és jó se…

[rpskbeylchahjd]

6fejezet

Gurultunk a városban értem jött egy barátom dolgoztunk közben segítettem megmutatta az új lakását az volt benne az izgalmas új autóval jött sokkal jobb volt a gurulás tapadási erő csak gurulgatunk a városban minden rendben van szól a fejembe kaptam pár dolgot egy skull vodkat függönyöket és egy szőnyeget felmentünk találkoztam anyukájával köszöntem kevinnek ( francia bulldog ) a kutyának és indultunk is tovább haza hozzám át a városon teljes sebességgel itthon csinaltunk vacsit rántott hús krumpli folytattuk a letöltést a laptopomra a fájlokat amik kellenek majd 24 órán át probaltuk kitalálni hogyan csinaljuk na jó kicsit kevesebb rájöttünk letöltődött ez csak egy kis apró story holnap megyek orvoshoz a gyógyszer miatt madarat lehet velem fogatni pillangók vannak a pocimban és szárnyalok mint egy sas madár az oceán felett xanaxot veszek be nyugalom van nem akarom pörögni minek iszom meg fél liter bombát eszem browniet zacskó chipset cheetos szeretem a sajtos ketchup izt keverve ahogy a majonézt keverem erős paprikával mennyivel jobb lett volna virslit sütni a kertben kell egy kinti grillező most hogy a szocialis fóbiám és a szorongásom csillapodott így kimerek menni a teraszra de hívjuk kertnek mert vannak fák és növények kertkapcsolatos volt 1 nap telt el a levendula elültetése óta amit minden nap megkell öntözzem hogy a kis magocskákból háromhét múlva növény legyen virágos termős gyanakszom hogy megy a hasam a tegnapi rántott hústól nem szeretem a karajt de megettem nem akartam elrontani a hangulatot a szokásom szerint holnap túl leszek az orvoson kérhetek időpontot terápiára szükségem van hogy beszéljünk hogy felszínre hozzam a traumáimat és építsem önmagamat feljődjek kérlek téged hogy ha úgy érzel ne halogasd kérj segítséget egy szakembertől a lényeg hogy sose bánsd magadat mert másokat a körülötted lévőket is bántod vele a látvány se pazar a bélyeg amit rád nyomnak az se eredeti csak egy valami amit ilyenkor bonhatnak ès nem csak a kezed vagy a lábad fáj a fertözéstöl vagy a gyògyulàs utàn ahogy vakarozol mint egy rühes állat nem elég hogy hye voltál megbánod vagy te nem? én megbàntam jártam ebben a cipöben ès évekig viseltem ezt a tattot amit magamra karistoltam. Ha ide jutsz inkább gondolj bele mielött olyat teszel amit megbànsz igaz egyszer élünk ha önmagad ellensège vagy nem jutsz sokra az életben én se mentem semmire sem akkor se csináld kérlek ha van okod nyomós . Színezz akkor se csinald ha már mást nem tudcs lépj tùl amugy a kutyáròl tini éveim egyik szöke hercege jut eszembe amikor életem elsö hàzibulijába indultam budaörsre bkvval ùgy jobb ö volt a házi gazda kétszer buliztam a sráccal tudtommal 15 évesen egy menö sráccal akikkel én kavarok de azt nem értettem megakart fektetni 2015-ben de 2018 ban már a haverja vallja be hogy tetszem neki és eljön értem haza visz elmegyünk a szőke hercegért akire várni kell oriasi bulinak van behirdetbe de egy sátorban aludtam a földön nem a szőkével a barnábal hozzá felete szem sötétes barna életem furcsa és nehéz házibulija vt mert elötte is buliztam az akkori legjobb barátommal aki adott pár ecstasyt szülinapomra hoztak de a fiúk csak azzal voltak elfoglalva hogy beveszem e vagy ugye az is lehet hogy engem kötött le a tabi az lett a buli csak pár órát töltöttünk együtt de elég volt a tabit vegül oda adtam a baratomnak a buli folytatodott csak nem ott és nem velük . A körmöm elkezdett lenőni kurva unalmas téma de ma ennyire jutottam ez is egy átlagos napom .

[howamisupposedtolovemyself]

Utálom magam

Gyűlölöm magam

Bárcsak ne ilyen lennék

Bárcsak ne léteznék

Istenem kérlek gyere el értem

Kérlek ne kelljen itt lennem

Gyűlölöm magam

Gyűlölöm aki vagyok

Hogy nem vagyok elég jó

Kérlek inkább ne létezzek

Úgyse leszek sose elég

De mindegy is

Minek a vágy h elég legyek ha megvan a válasz hogy sosem leszek elég

[the-last-day-till-idie]

Sose leszek elég jó..