#szerenád

[tuntetesinfo]

2023. december 22., 17:00

[bdpst24]

Az új TOTHBORI kollekció a nőiesség ünneplése

Az új TOTHBORI kollekció a nőiesség ünneplése

November végén mutatkozott be Tóth Bori legújabb kollekciója. A SZERENÁD bár anyag- és színhasználatában utal az előttünk álló ünnepi időszakra, mégsem kifejezetten téli vagy szezonális kollekció.  „Egyre inkább szeretnék a szezonalitással finoman szakítani, egyre inkább szeretném eltolni a kollekció karakterét egy one-season hangulatba” – mondja az új kollekcióról Tóth Bori. A SZERENÁD…

[metalindex-hu]

Cemetery Urn – Suffer the Fallen (2023)

Cemetery Urn – Suffer the Fallen (2023) - https://metalindex.hu/2023/09/15/cemetery-urn-suffer-the-fallen-2023/ -

Van pár személyes aranyszabályom, amit szinte sose szoktam figyelmen kívül hagyni. Az egyik az, hogy ha egy death metalban jártas brigádnak a nevében valamilyen temetővel kapcsolatos dolog szerepel, akkor azt feltétlenül meg kell hallgatni. A másik úgy szól, hogy ha Mark Riddick keze nyomát viseli a borító, akkor az mindenképp érdemes a figyelemre. És van még egy: a fekete fehér borítójú halálfém albumok a legjobbak. Pont. Na jó ez utóbbi talán másoknál képezheti vita tárgyát, de én komolyan nem emlékszem olyan lemezre, ami a fenti tulajdonságok mellett csalódást okozott volna nekem. Az idei Eternal Rot azóta is elő szokott fordulni a lejátszómban és láss csodát, majdnem mindegyik fenti kritériumnak megfelel. A Cemetery Urn ötödik albuma azonban már három pipával rendelkezik. Egyszerűen minden adott ahhoz, hogy az ausztrálok ismét egy olyan albummal örvendeztessenek meg, hogy az olyan mániákusok, mint én is megfelelő háttérzene mellett bolyonghassanak a sírkertek korhadt fejfái között. Nem tehetek róla…én szeretek a holtak között járkálni. Ők nem pofáznak vissza, nem bírálnak, nem bólogatnak szürkén a gondjaim hallatán, síri csendjükkel vigasztalják az élőt. A Suffer the Fallen lesz az ötödik lemez a sorban, további kiadványokkal nem rendelkezik a banda. Ez elsőre furcsa lehet, hogy nem járták ki a szamárlétrát, de nincs itt semmi furcsaság, ha megtudjuk, hogy a fő agytröszt és alapító Andrew Gillon szörnyéről van szó.

Az Abominator egyik alapítójának köszönhetjük a dalszerzést és a gityó is szépen szól a kezében…már amennyire a koponyalékelő death metal tud szépen szólni. Andrew nem egyedül hantolja ki a hullákat, társa is akad a hepajban. Chris Volcano szintén az Abominator felől érkezett a tett színhelyére és ő a dalszövegekért felelős. Ja és ha már itt van, akkor a hangszálait is megmártja egy jó adag formalinba. Fekete földdel borított holtakat felébresztő hörgései mellé kap még egy gitárost Dan Macconni személyében, akinek játékát remekül kiegészíti Joel Westbrook basszusa. Végezetül a doboknál egy igazi nagyágyú foglal helyet, mégpedig Brandon Gawith (Eskhaton, Hobbs Angel Of Death, Vahrzaw). A Cemetery Urn sose rendelkezett egy koherens, megdönthetetlen felállással, azonban Andrew mindig gondoskodott arról, hogy a megfelelő mentalitású emberek vegyék körbe őt. Mert azért legyünk őszinték, ezt a zenét se lehet igazán mimóza lelkületű poptarisznya rajongókkal művelni.

A régi sulis death metal a tökéletes egyvelege a brutalitásnak és a morbiditásnak. A Damnation is in the Blood kertelés és bevezető nélkül kezd pusztítani. Nagy vehemenciával töri ránk a koporsófedelet, azonban ügyel arra is, hogy a megfelelő pillanatban érkezzen a blast beat uralta szekció után egy olyan zombikúszásos rész, ami a megfelelő adagban szolgáltatja a már fent is említett morbiditást. Ez a két összetevő tökéletes arányban képviselteti magát ebben a dalban és az a helyzet, hogy nagy változást nem is fogunk tapasztalni a továbbiakban sem. A gitárhangzásban ott van a mocsok, a zsír és a holtakból kifolyt, bűzlő testnedv. Pedig egyébként nincs különösebben mélyre hangolva a gitár, a kellő súlyt az előadásmód és a stílus sajátosságai adják. Ezek nélkül egyszerűen nem lehet hitelesen előadni ezt a fajta muzsikát. Én még olyan hullát nem láttam, amely szabályosan, mérnöki pontossággal kezdte el az oszlás folyamatát. Természetellenes műanyag hangzással nevetség tárgya lenne a Cemetery Urn, de szerencsére szó sincs ilyesmiről. Minden organikusan szólal meg, még a mélyen búgó basszus is ad egy extra füstös komorságot az összképbe. Akárcsak a jófajta krematórium…

Chris Volcano hörgése olyan, akár a frissen felkelt élőholtaknak, akik úgy kívánják a különböző kötőszöveti kollagéneket, mint méh az édes nektárt. Mélyről, hörgőből érkezik fel a klasszikus szerenád, amely kőkriptájának egyik oldaláról a másikra pattog az enyhe visszhang áldásos hatása miatt. Ezer közül is megismerném férgekkel dúsított hörghurutját? Nem mondanám, sőt szinte már túlságosan is ortodoxnak tűnik ez a fajta előadásmód. Pláne, ha számításba veszem, hogy ebből a hangszínből a többi dalban sem enged egy tapodtat sem. Mégis egyszerűen jól esik a csatornavízben főtt krumpli és az emberi zsírban sült hús. Nem tehetek róla. A kövér groove és az arra rátelepülő barbár gitártémák mind kedvesek a számomra. Ez így volt a kezdet kezdetén és most is így van.

Ha nem én írnám e sorokat, hanem egy a stílussal jóval kritikusabb egyén az csak simán rávágná, hogy ez csak biztonsági játék és elvész abban a kiadványdömpingben, ami a mostani időket jellemzi. Vitába tudnék-e ezzel szállni? Hát persze, hiszen mindről lehet kultúrált körülmények között vitázni. Lenne-e értelme vitánknak? Megtudnám-e győzni annyira, hogy finomodna az álláspontja? Jó kérdés, mert ez nagyban függ a vitapartnertől is. Ha köti az ebet a karóhoz, akkor teljesen értelmetlen a dolog. Itt igazándiból minden azon áll vagy bukik, hogy milyen ízléssel rendelkezik valaki. Ha neki ez a műfaj nem okoz örömet, akkor szélmalomharc lesz az egész. Mindenkinek vannak kedvelt és kevésbé kedvelt stílusai, ezt hordozzuk a genetikánkban. Személyes ízlésekről vitázni…na az meg az a darázsfészek, amibe egyáltalán nincs kedvem belenyúlni.

Számomra a Cemetery Urn által képviselt klasszikus death metal mindig is kedves volt és az is marad már szerintem amíg élek. Nincsenek benne meglepetések, sem eszesen tördelt ritmusok. Primitív és egyszerű lelkületű a Suffer the Fallen, amelynek a szépségét éppen az az őszinteség adja, amit egyébként büszkén képvisel. Vannak benne zeneileg érdekes nüanszok, megkapó témák, szinte már fülbemászó részek, sőt egészen egyedi eleganciáról is beszámolhatok. Van ebben a holtakat előidéző zombiapokalipszisben egy olyan rejtett kecsesség, ami az eddigi kiadványokban nem volt ennyire az előtérben. Nincs két egyforma lemez. Minden csak azon múlik mennyire hajlandó valaki időt invesztálni a zenehallgatásba. Akik csak felületesen érdeklődnek a death metal iránt azok legyintve intézik el magukban a lemezt, mondván: na tessék, itt van még egy. Következő. Ha van fülünk meghallani az egyediséget, akkor ki is fog tárulkozni számunkra mindaz, amit első hallgatásra egyáltalán nem hallottunk. Persze, én is hallom, hogy vannak előre lefektetett sémák jó pár dalban, automatizmusokat is fellelhetünk néhány helyen. Nem is adtam tökéletes pontszámot rá, azonban nem tudom meghazudtolni a saját ízlésem. Mindenki maradjon hű önmagához és hallgasson azt, ami mond számára valamit, vagy csak szimplán jól érzi magát a társaságában. Befejezem most már a pofázást, mert eléggé eltértem néhol a tárgytól, ám ez az album tökéletes példája, annak amit úgy hívunk, hogy zsáner lemez. Ami jó alapot adott az ilyen irányú elmélkedésre. Akinek kedves ez a stílus, annak október 27-én fog megnyílni a rozsdás temetőkapu, amelynek őrzője a Hells Headbangers Records.

[codeofjoyweddings-blog]

Jinping and John...happy moments in Seychelles🌴❤️🌴 Dream weddings in paradise -memories for life... 👉🏻www.codeofjoy.com 👉🏻www.seychelleseskuvok.hu 👗www.halaszeva.hu 📷www.petersimon.hu #eskuvoszervezes #szerenád #külföldiesküvő #esküvőfotózás #simonpeterphotography #seychelles #seychelleswedding #weddinginseychelles #codeofjoy #codeofjoyweddings #weddingdressrental #halaszeva #serenade #couplegoals (helyszín: Anse Royale) https://www.instagram.com/p/ByX0GRelBF5/?igshid=1cxzycr3rmc61

[panhgrow]

blu

[szamasza]

Első szerenádot a hátunk mögött hagytuk.

"Az időjárás is sír értetek, hogy elmentek." - M.Á. ((❤❤❤))

[nemertem]

" Érted a világ végéig elmennék"

Szerenád

[glorified-angel]

Pov: 2021 végzős diák vagy

Nincs rendes felkészítés az érettségire.

Nincs szalagavató.

Nincs szalagavató after.

Nincs normális osztálykirándulás.

Nincsenek közös emlékek.

Nincsenek bulik.

Lesz ballagás?

Lesz szóbeli?

Lesz szerenád?

[gondolataimitt]

Tanár szerenád, egy csoda.

[bdpst24]

VESZEDELMES VISZONYOK színházi játék Mozart műveivel

VESZEDELMES VISZONYOK színházi játék Mozart műveivel

Pierre Choderlos de Laclos A MÜPA, a BDZ, a Margitszigeti Színház és a Zempléni Fesztivál közös produkciója. Mozart életművének hatalmas palettájáról nagyon sokféle műfajból választottunk részleteket. Megszólalnak szimfóniák, divertimentók, mise, szerenád, különböző hangszerekre írt versenyművek, orgonafantázia és természetesen több operarészlet is. A zeneművek egyes színekben a szöveg alatt…

[eletemidezetekben]

“Nem mondta meg senkinek, hogy elmegy, nem búcsúzott el senkitől, olyan vasszigorral zárkózva magába, hogy csak az anyja tudott a benne dúló viharról, de az utazás előtti éjszakán még szándékosan elkövetett egy őrültséget, a szív utolsó próbálkozását, mely könnyen az életébe kerülhetett volna. Éjfélkor felvette az ünneplő ruháját, odaállt Fermina Daza erkélye alá, és egy szál hegedűjén eljátszotta a neki írt szerelmes keringőt, amit csak ők ketten ismertek, és ami három éven át a kettőjük sorsüldözött szerelmének jelképe volt. Miközben játszotta, hozzásuttogta a szöveget is, könnyeivel áztatva a hegedűjét, és olyan ihletetten játszott, hogy az első traktusokra az egész utca kutyái felugattak, utánuk meg az egész városéi, de aztán a zene bűvöletében sorra elhallgattak, és mire a keringő véget ért, a környékre túlvilági csönd borult. Az erkélyablak nem nyílt ki, és senki se dugta ki a fejét; még az éjjeliőr se jelent meg, aki pedig ilyenkor majdnem mindig felbukkant a lámpásával, abban a reményben, hogy hátha neki is leesik valami a szerenád után. A szerenád magára Florentino Arizára tette meg a hatását, mégpedig úgy, mint egy gyógyító varázslat, mert amikor visszarakta a hegedűt a tokjába, és hátra se nézve elballagott a kihalt utcákon, már nem az volt az érzése, hogy másnap reggel utazik el, hanem az, hogy már évekkel azelőtt elutazott, azzal az eltökélt szándékkal, hogy nem tér vissza soha többé.”

-  Gabriel García Márquez: Szerelem a kolera idején

[nonquebecoisayul]

Szerenádos forró esti gondolatok

Már besötétedett, amikor a nyitott ablakokon keresztül arra lettem figyelmes, hogy valaki gitáron hangol, majd bekapcsol egy erősítőt. Aztán pedig lágy dallamok szálltak az éterbe: Lisszabon óta, lassan fél esztendeje nem hallottam élő zenét. Szerenád volt, ahogy a zenét szolgáltató, a portugált spanyol akcentussal beszélő srác nevezte annak. Ugyan a ma épp működő utcai lámpa alatt állt a járdán, csak akkor tudtam kivenni a vonásait tisztán, amikor a kb. 20 perces repertoárját követően leszaladtam hozzá, és átadtam neki egy 10 reálos bankjegyet. Vékony volt, magas és gyönyörű, sűrű hosszú fekete hajjal áldotta meg a sors, a rövid ujjú fehér póló pedig látni engedte barna bőrét. Olyan volt, mint egy latino Jézus:)

Ugyan a hangja nem volt különleges, de a gitárt csodaszépen pengette, a lábára csörgődob volt szerelve, és mindez ilyen váratlanul, egy igen forró és nagyon száraz nap estéjén, kapkodva a levegőt a kanapén, bizony eltörte a mécsest. Csodálatos élmény volt! Újabb elemmel bővült a veszteséglista: az élőzene hiányával. Ha jól értettem, Limából származik a fiú és Giovane-nak hívják.

Egy kicsit megtörte a monotóniát ez az epizód. A helyzet változatlan Brazíliában: talán mintha kicsit enyhülni kezdene a járvány, de itt a fővárosban és környékén éppen a hétvégén sikerült rekordot állítani a halálesteket illetően. Azért belegondolni is durva, hogy több mint 3 hónapja naponta 1000 ember hal meg ebben a trópusi behemót országban...

Nagy a zagyvaság a mindennapokban, érezhető, hogy sem a föderatív berendezkedés, sem a felelős központi vezetés hiánya nem segíti a tisztánlátást. Már nem tudom, hanyadik kört futják a hatóságok az iskolák újraindítását illetően itt a fővárosban (is), de persze mind a szülők, mind a pedagógusok ellenállnak. Az idei tanév már biztos elmarad (itt februártól-decemberig tart amúgy).

Az amerikaihoz hasonló közéleti szélsőségesség térnyerését mi sem bizonyítja jobban, mint az a szomorú eset, amikor egy 10 éves kislányon kellett abortuszt végezni a minap, miután a nagybátyja megerőszakolta. Egy szélsőjobbos véleményvezér kiposztolta a gyerek nevét, valamint a műtét időpontját és helyszínét, aminek hatására fundamentalista neokeresztény tüntetők eltorlaszolták a kórház bejáratát. A szerencsétlen kislányt egy autó csomagtartójában csempészték be az intézmény parkolójába. Amikor Nagyinak meséltem a történetet telefonon, döbbent csönd után csak annyit kérdezett, hogy mégis mit akartak a tüntetők... Mindezt Isten nevében.

De hogy valami pozitívval fejezzem be a mai posztot, írok arról, hogy ugyanúgy, mint Magyarországon, Brazíliában is a reményteljes oxfordi vakcinára szerződtek a szakemberek. Szorítsunk, hogy sikeres legyen az utolsó tesztfázis, amiben több ezer emberen végeznek kísérleteket. És bizony ezt nem lehetne megcsinálni, ha nem lenne éppen tömeges fertőzés és amúgy kiváló kutatói-laboratóriumi hálózat nagy kapacitással, ami miatt Brazília kiváló terepe a klinikai folyamatnak: ha beválik a vakcina, a brazil emberek felajánlásának és szenvedésének is köszönhető majd.

[antimarkovnikovrule]

Momentum

Néha belegondolok, hogy a világon éppen ebben a pillanatban hányan tehetik ugyanazt a dolgot. Hányan kapnak csókot, hányan élnek meg fájdalmat, hányan szexelnek. Ebből is látszik, hogy annyi minden történhet egy másodperc alatt, de akár tized másodperc alatt is. Vajon hányan élhetnek meg veszteséget éppen akkor, mikor leírtam azt a V betűt? Hányan rogyhatnak össze a felismeréstől, hogy az imént még volt valami, ami már soha többé nem lesz. Pedig csak egy másodperc történt azóta, semmi több. Persze bele lehetne ásni magam, hogy ez mennyire szomorú, de nem az, hanem szörnyű, de attól még megtörténik. Íme tehát egy tökéletes példája annak, hogy milyen kegyetlen az élet, hogy egy pislantás alatt képes tönkretenni bármit, vagy akár mindent. Ugyanakkor... Élet foganhat, teremtődhet. Az előbbi pislogásom közben hány új élet jött a világra? Az emberi statisztikát nagyjából meglehet mondani, de ott van minden más, ami él, azokat nehezen. Nem hiába beszélnek sokan arról a bizonyos körforgásról, mert bár akármennyire is pocsék az elmúlás részét megtapasztalni, akkor is megtörténik, ha szeretnénk, ha nem. Csak azt kevesen emlegetik, hogy ez sem és a születés sem arra az egy pillanatra szól. Néha az elmúlás tovább is tud tartani, mint az élet. De a kegyetlenség még sem ebben rejlik, hanem az elégedetlenségből, hogy nem elég az, ami éppen lenni készül, hogy mindig több és több kell. Több kell az utolsó pillanatból, több kell abból a csókból és ha valaki élt már át olyan momentumot, amire kitalálták a kifejezést: bárcsak örökké így lennék, az pontosan átérzi, hogy mennyire rövid minden. A legrövidebb pillanatok akkor érnek el, amikor boldog vagyok, vagy valamit nagyon élvezek. Csak úgy röpül az idő, szokták mondani. De olyankor bár ne tenné. Öt ilyen alkalmat tudok felidézni az életemből, amikor így éreztem: - a séta vele, ott azon a hétvégén, a szentiános bogarakkal, amikor senki és semmi más nem létezett, csak mi ketten és életem egyik legjobb beszélgetését folytattuk a zenéről - mikor elköszöntünk azon a napon a szerenád és kocsmázás után. Kikísértél a buszmegállóig, megöleltél és ott maradtam volna mind örökké, ahogyan egymás szemébe néztünk, azzal az ismer fájdalommal, hogy ennél több nem lehet, pedig mind a ketten éreztünk, hogy csodálatos lenne - középiskolás ballagásom, mindannyian ott voltatok, ti is, akiket már csak emlékeimben őrzök. Titeket mindennél jobban szeretlek, örökké fogok. -az első csók veled, amikor egymás felé fordultunk, te lágyan megérintettél és puhán nyomtad ajkaid az enyémekhez. El sem hittem, meg is kérdeztem, hogy ez most valóban megtörténik-e. -mikor a Parlamentnél néztük a csillagokat és nevettem, mint valaki, aki semmit sem tud az élet szörnyűségeiről. Vegtelenül boldog voltam, sose gondoltam, hogy tudok ilyen lenni, neked köszönhetem, hogy átélhettem.

Ezek egytől-egyik megható és egyben gyönyörű, de sajnos elmúlt pillanatok, némelyik tovább tartott annál, de mégis úgy hatott, túl gyorsnak, elmúlónak. Az utolsó szavam nem igaz, mert örökké emlékezni fogok rájuk, Rátok, akik megadták nekem ezeket a gyönyörű, mesébe illő élményeket. De a legszörnyűbb, hogy már egyik sincsen, mind elmúlt és bár mindre úgy emlékezem vissza, mint életem legjobb pillanatai, mégis szörnyen fájdalmas az emlékezés. És mindegy, hogy hány nap, vagy év telt el azóta, mert az a séta már bőven nagyon régen volt, de még mindig előttem vannak a képek, csupán már mint egy könyv lapjaira, úgy tekintem magam kívülről bennük. Egy olyan könyvet olvasva, aminek imádnám a főhősét, pedig nem szeretem magamat. Féltékeny lennek rá, amiért vele ennyire gyönyörű dolgok történnek és álmodoznék, álmodoznék, hogy egyszer én is érezzem azt, amit ő érez, pedig éreztem, pompás volt, de ugye most keveredik a szomorúsággal. Összességében annyit vonnék le, hogy minden emlék rossz, mert ami nem is számítana annak, akkor is azzá válik, mert már csak emlék, egy ábrand, aminek csak a fejben van bizonyítéka a letezésről. De ezen emlékeink nélkül nem lennénk azok, akik ost vagyunk és nem tehetnénk szert újabb ezekhez hasonló csodákra, amik majd valahogyan az enyészet marcangolásának hatása alá kerülnek. Irigylem azokat, akik nem így gondolkoznak, de sajnos, ha valami elmúlik és ennek az elmúlásnak az emléke fajdalmat okoz, akkor minden, ami hozzá kapcsolódik szintén elszomorítóvá válik. A pillanatban kell tehát élni, mert sose kapjuk vissza, sose lesz ugyanolyan, mint most, mert a most már akkorrá válik és elmúlik, nem kapjuk vissza. Meg kell ragadni a pillanatot, amiben szívesen vagyunk, amit nem szeretnénk elengedni és időzni kell benne, ameddig csak lehetséges, mert sóvárogni fogunk iránta, a sóvárgás pedig az egyik legrosszabb érzelem, közel áll az álmodozáshoz, nincs sok értelme es csak rövid ideig ad megnyugvást, utána ellep az erzés, hogy sose lesz olyan az élet es már benne is vagyunk a bús melankóliában.

Éld meg a pillanatot!

[utemzavar]

De a közönség süket volt, az ének meg hamis,

el is állt rögtön, mint a teremtés.

Talán pont én voltam a kotta.

Azóta pezsgőtablettává olvadt számban a pillanat,

feloldódott, mint halottban a migrén,

és máig visszacseng bennem a szerenád,

a cseppek millió dialektusában.

[gasztrograf]

Őszinte hamis hangok Lassan éjfél, éppen aludnék, de a Raszputyin örökzöld hangjait hallom a távolból. A dal közeledik, és vele együtt hangos fiatalok is érkeznek.

[starmythelonesurvivor]

Szerenád

Mikor a világ éppen darabokra hullik körülötted, és direkt az ének próbán egy hangot sem énekelsz ki pontosan, azt gondolod "szenvedjetek, szenvedjetek, érezzétek a kínt!!!",valami állati felemelő érzés, borzongatóan kéjes. Mondtam már, hogy szeretem az osztályom, az embereket úgy általánosságban, és teljesen épelméjű vagyok?!??

Laaaaláááláaaaaaallalaá