#velünk kezdődik

[szent-johanna-gimi]

Ha a legrosszabb időszakban jól éreztük magunkat egymással, vajon milyenek lennénk, amikor a legjobb?

Colleen Hoover: It Starts With Us – Velünk kezdődik

[diogenesz2020portugal]

Volt egy kérdés egy macskás csoportban arról, hogy miért nem tudjuk kialudni magunkat a macskák miatt.

Az esti szertartás vacsora után kezdődik, amikor az egész család falkázik. Mi tévét nézünk, #Sámson (kutya, 15), Margit (#MargaritaNyikolajevna macska, kb. 5) és Lajos (#SzörnyetegLajos macska, 5) szellősen elhelyezkedik az ágyon, gondosan ügyelve arra, hogy egymástól minél távolabb legyenek. Az, hogy mi hogy férünk el, mellékes.

Miután az Öreget levittük az esti biztonsági pisilésre, megágyazunk, vagyis kezdődik az elalvás előtti játék. Lajcsi kicsi kora óta szeret a paplan alatt rejtőző szörnyekre vadászni, egy ideig ráunt, talán két éve kezdte újra keresni. A különbség csak annyi, hogy ma már nem érdeklik a paplan alatt mocorgó rémek, csak és kizárólag kilátszó végtagokra vetődik. Elég sok véres ujjvég után tanultuk meg, hogy a préda az ugrás pillanatában nem mozdulhat. Ha sorozatosan nem tudja elkapni, felhúzza magát és harminc körömmel kapja el. Szintén evolúciós fejlődés, hogy ilyenkor utána is nyúl, nem elég a kezet visszarántani a paplan alá, a legjobb azonnal elhagyni a helyiséget, mivel mélyen a takaró alá nyúl kimeresztett karommal. Tudja továbbá, hogy az incselkedő ujjakhoz egy kar is tartozik, amit, amennyiben a karmával nem éri el, meg is haraphat. Margitkának viszont minden új, talán egy éve kezdte el érdekelni, Lajos mit művel ilyenkor. A csendes szemlélődésből mára aktív résztvevő lett, a gyorsasága vetekszik egy kobráéval és míg Lajos a karmait a fél karunk letépésére használja, Margitka tűhegyes és borotvaéles karmocskáit inkább beleakasztja az áldozatba. Lajossal ellentétben őt érdekli a paplan alatti mozgási is, illetve szívesen várakozik a takaró szélénél keletkező kicsi grottáknál a meglepetésre. Akkor is, ha senki más nincs a hálószobában. Ő még az utcán szerezte az első, képzeletbeli barátait, akik azóta is velünk laknak.

Miután mindenki elunta a játékot, kikapcsoljuk a tévét, lekapcsoljuk a villanyt és lefekszünk. A két macska ilyenkor szokta hangos ropogtatással elfogyasztani a második vacsoráját, időnként kergetőznek, elvégzik a dolgukat, alaposan elkaparják. Aztán jön Lajos. Sohasem lehet tudni, hol ugrik fel az ágyra, úgy landol, mintha nem lenne súlya. Aztán elindul kettőnk között a lábunktól a fejünk irányába, miközben egy B52-es hangerejével dorombolva jelzi, hogy kész az alvásra. Gondosan ügyel arra, hogy nehogy túlmelegedjünk azáltal, hogy túl közel vagyunk egymáshoz, ezért a lábunktól a fejünkig utat tör magának, majd visszatér a lábunkhoz, ahol kizárólag a paplanon lehet aludni. Általában az enyémen, lehetőleg teljes hosszában kinyúlva, a hosszanti tengelyemhez viszonyítva merőlegesen lehet csak kényelmesen aludni. Így nincs más választásom, mint felhúzott lábakkal aludni. Fő a kényelem. Mármint az övé.

Cserébe viszont vigyáz ránk, éjjelente többször őrjáratozik, ilyenkor ismét beindítja a fönt említett hajtóművet és néhányszor körbejár a lábujjamtól a fejtetőmig, majd ott teljes súlyával (ilyenkor olyan, mintha a repülő különösen nehéz fémből készült bombákkal lenne megrakva) a hajamra telepedik, majd először a párnán dagasztva húzgálja maga alá a kósza tincseimet, aztán a hajtöveimnél megragadva a szálakat kezd el fésülgetni, miközben a karmai félig kilógnak. Szerintem valahogy rá is tekeri a hajszálakat, az nem lehet, hogy csak nyomkodással ilyen erősen tudja húzni. Közben a karmocskáival ellenőrzi a fejbőröm vérellátását. Pozíciótól függően ilyenkor felnyúlok és simogatni kezdem, amit vagy megun és elmegy, vagy mindketten belealszunk. Ha nem tudom annyira tekerni magam, hogy simogassam, akkor egy idő után sértődötten elvonul.

Amennyiben nem hajtépésre vágyik, deréktájon áll meg, ilyenkor simogatni kell, mindketten megfelelünk a célnak, a simogatásból Lacinál gyakran kiskifli-nagykifli lesz, engem ritkábban tisztel meg vele. Néha-néha pedig magányosnak érzi magát, ilyenkor valamelyikünk mellkasára telepszik, elnyúlik, ahol álomba lehet simogatni. A mellkason alvás feltétele, hogy legalább paplan vastagságú takaróval legyen fedett a kérdéses terület. A mellkason alvásba Margitka is szívesen bekapcsolódik, mivel ketten vagyunk, egy szabad mellkas mindig akad. A takarás neki talán még fontosabb. Viszont amennyiben a mellkas iránya nem megfelelő (például hason vagy oldalon alszok), Lajos nem kompromisszumképes, ám Margitka az én esetemben szívesen kivételt tesz, és hajlandó akár az élvonalamon, akár a vállamon végig nyúlni, akár a hátamon összegömbölyödni. Margitka, Lajossal ellentétben, statikuszaj-generátorral van felszerelve, a dorombolását alig hallani, viszont jól érzékelhető huppanással érkezik az ágyra. Minden esetben csak és kizárólag Lacin keresztülmászva lehet megközelíteni engem is. Szintén rá jellemző, hogy nehezen dönt, több pozíciót is kipróbál mindkettőnkön, mielőtt kiválasztja a legmegfelelőbb alvóhelyet. Azt is tudni kell róla, hogy a közhiedelemmel ellentétben az ő léptei nem pihe-puhák. Olyan, mintha pici, ólommal bélelt tűsarkú cipellőben toporogna az emberen, amelynek a sarkait minél jobban próbálja megvetni a takaró és az alatta lévő test egyenetlen felületén.

Az ébresztési hadművelet fél négy és fél öt között kezdődik, függetlenül a téli-nyári időszámítástól. Szerintem ismerik az órát. Habár ennek a műfajnak a nagymestere, egyebek mellett Sámson kiképzője, Bettyke volt, néhai cicánk, a tapasztalat hiányát számosságuk pótolja. Lajos elkezd fészkelődni és beindítja a hajtóműveit. Margitka, a kis tűsarkúiban ’véletlenül’ nem találja a helyét, ezért alaposan végigtapos bennünket. Sámson előbb jól hallhatóan ásít, megrázza magát, majd kikocog inni. Lajos visszatér, vészjósló végtelen nyolcasokat ír le körülöttünk, de simogatni már nem lehet. Margitka egészen közelről ellenőrzi az életjeleinket, különösen a légzésfunkcióink érdeklik, ezért egészen közel hajol a szánkhoz, a kicsi, nedves orra ilyenkor szintén véletlenül hozzánk ér. Szélsőséges esetben a lezárt szemhéjunkhoz. Sámson az ásításról sóhajtozásra vált. Lajos ismét körbeberreg minket. Az esetleg kilógó lábujjaim felébresztik a vadászösztönét. Amennyiben véletlenül a hátunkon fekszünk, Margitka előadja a hólyagtáncot: a hátán alvó fél óvatlanul exponált alhasán a fent említett, különösen hegyes sarkú kis cipellőiben, közvetlenül a húgyhólyagon bemutatja Ginger Rogers életművét. Sámson már nyüszög. Lajos és Margit borogatja az asztalt a konyhában, halljuk, ahogy figyelmeztetésül megcsörrennek a kint felejtett poharak a konyhapulton. Sámson hangosat ásít, nyújtózik, megrázza magát, majd csóválva megáll az ágy mellett. Közben megérkezik az alom felől Margitka első bűzbombájának a szaga. Lebuktunk, nincs mit tenni, egy újabb csodálatos nap virradt ránk. Amúgy is, mindjárt hat, nemsokára csörög az óra.

[tuntetesinfo]

Döntsenek az emberek az új köztársasági elnökről! Söpörjük ki Orbán pedofilhálózatát!

Közös tüntetést szervez a Demokratikus Koalíció, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd – ZÖLDEK a közvetlen köztársaságielnök-választás mellett február 25-én a Parlament elé, mivel másnap, február 26-án kezdődik az Országgyűlés tavaszi időszaka, amelyben Novák Katalin lemondásáról is szavazni fognak. Ezért fontos, hogy minél többen legyünk és nyomást gyakoroljunk a hatalomra!

Nem hagyhatjuk, hogy megint Orbán Viktor döntsön, és újra egy olyan köztársasági elnököt juttasson az államfői székbe, aki pedofilsegítő bűnözőnek ad elnöki kegyelmet! Ezért Orbán és a fideszes parlamenti képviselők helyett a magyar embereknek kell dönteniük a következő államfő személyéről, méghozzá közvetlen elnökválasztás útján.

Ha Te sem akarod, hogy Orbán újabb elnöke még több pedofil bűnözőt engedjen szabadon, tarts velünk a Parlament előtti tüntetésen és támogasd az emberek elnökének szabad megválasztását! Védjük meg a gyerekeinket, az unokáinkat az orbáni pedofilhálózattól!

[more-then-you-know-23]

Velünk egy új történet kezdődik..♡

[chaise-nous]

na kezdődik megint. ez nem panasz, ez valójában egy lelkes felkiáltás. adva van egy lakás, nem túl rossz állapotban, de azért vannak benne ilyen megoldások

meg itt-ott hiányzik ez-az

meg ami van, az koszos és/vagy ronda

ez a kiindulási pont. volt már rosszabb, sokkal rosszabb, úgyhogy nem vagyok beszarva. pénz változatlanul minimális, úgyhogy ismét szarból kell várat. ettől se vagyok berezelve.

azzal kezdtem, hogy fél óra alatt feldobtam 4 lámpát, amit a kringloopban vettem.

végül is csak 2 hónapja nézem ezt a lakást itt velünk szemben és azóta tudom, hogy ha egyszer odaadják a kulcsot, AZONNAL belevetem magam és azt is, hogy nincs lámpa sehol és azt is, hogy fél 5kor sötétedik, de úgy látszik ez a Venni digram nem állt össze a fejben, na mindegy, szóval mondom, feldobtam 4 lámpát kurva gyorsan, még sötétedés előtt. az egyik szar volt, szikrázott egy nagyot, elégett a foglalat, lebaszta a biztosítékot, de ötből egy nem rossz arány.

mivel megvenni is 20 percem volt, és amúgy is le kell majd venni őket, 3 eurót voltam hajlandó adni darabjáért, és mivel egy bolond nő számolt el, az egyiket ki is hagyta. win! tudom, hogy nem szép dolog, de szükség törvényt bont, és sok kis 3 euróból lesz a 9.

után(n)a meg sikáltam, mint a barom, meg felszedtem a konyhapadlót, amíg minden más normális ember Argentína-Hollandiát nézett, mert a néni aki itt lakott kissé koszos volt. de legalább megittam közben 2 sört, meg a lakás ünneplős koccintásból.maradt 3/4 üveg pezsgőt. win #2!

egyelőre ennyi, még semmi klasszikus felújítás nem történt, de fog.

este 11kor végeztem, de hajnali 3kor már arra ébredtem, hogy fel kell írnom, hogy vigyek át spaklit, meg csiszolópapírt, meg kávégépet. ez lesz most február végéig, imádom!

[csacskamacskamocska]

Védd meg magad!

Ma reggelre a hullámvölgy kietlen lapállyá terebélyesedett, én meg csak kóborlok kétségbeesetten a félbetört, kiszáradt emlékek között. És mindehez egyetlen mondat kellett a múltból. Logan egy pökhendi, nyegle kérdése. Komolyan fogalmam sincs ezek honnan bukkannak elő. Teszek-veszek és egyszercsak broaf, odahányja a tudatom, és lezsibbadok, lebénulok. Szóval fizetni kell mindenért. Pontosabban, mindennek ára van. Ezt szeretjük úgy nézni, hogy mások majd fizetnek az ellenünk (vagy valaki ellen) elkövetett dolgaikért. Nem vonatkoztatjuk magunkra, hogy fizetni kell azért, amit magunk ellen elkövetünk. Mert lehet, hogy volt valaki, aki rosszul bánt velünk, de mi meg megengedtük neki, nem védtük meg magunkat. Van egy szint ahol a másik embernek nincs felelőssége azért, hogy mi hogyan érezzük magunkat. Nem tud rólunk semmit, nincs semmilyen kimondott vagy hallgatólagos egyezmény, csak egy idegen, aki zsigerből reagál az ingerre amit jelentünk. Rengeteg ilyesféle atrocitás éri az embert, valaki paraszt módon beszól, az ember megdöbben, megzavarodik, vérmérséklete szerint odébbáll vagy visszaszúr valamit. Igyekszünk olyan életet kialakítani, amiben nincsen ilyesmi. Lelki komfortzóna. Igazán gonoszul az tud bántani, akit közelengedsz. És felelőssége is csak neki van. De csak azokban a dolgokban amiket kimondtunk: Kérlek, ne tedd! Miért? Miért ne tenné? De ez a mondat sokkal-sokkal korábbról volt, még nem is ismetük egymást csak úgy a facebookról. Nekem irtóra tetszett a pasi. (még most is el tudok mosolyodni, hogy mennyire jó érzés volt, hogy valaki felkeltette az érdeklődésemet). És egyszerűen el kellett volna fogadni, hogy neki én meg nem. Ilyen egyszerű lett volna. Elgondolkodtam, hogy tényleg van bármi érdekes a komfortzónán túl? Tényleg ott kezdődik az élet? Nekem mostanra ez egy faszságnak tűnik. Ha valakinek megváltozik az élete mert elkezd ezt meg azt csinálni, akkor nem a komfortzónájából tört ki, csak megérett benne az igény. Betty Dodson (Orgazmus két személyre) írta, hogy egy időben csatlakozott egy leszbikus klubhoz és nőkkel szexelt. Nem volt rossz, de csupán megerősödött benne, hogy ő hetero. Vagyis szerintem tudatosan átlépte a komfortzónáját, de nem volt ott semmi, csak egy dögunalmas tapasztalat. Akkor lett volna érdekes az egész, ha mindig is ott van benne a motoszkáló gondolat vagy a feszítő vágy a nők felé, de valami akadályozza, aztán végre sikerül lerombolni vagy leomlik valamitől, és végre szabadon megélheti a szexualitását. Nem hiszem, hogy erőszakolni kell ezt a dolgot, hogy lépj át a saját árnyékodon. Amikor azt se tudod, hogy ki vagy, az árnyékod talán nem is a tiéd. Szóval én azt gondoltam, hogy vagyok valamilyen, amihez tartozik (tartozna) egy gondolkodásmód, viselkedési forma. Hogy az az „én” a cél, amit el kéne érni. Az van a komfortzónámon túl, és ha módszeresen döntögetem le a falakat, akkor egyszer megérkezem oda, és akkor, ott, minden is lesz. Főleg elégedettség és boldogság.

De a hosszú út visszavezetett a kezdetekig. Csak egy álmodozó vagyok. Ennek minden szépségével és hibájával. Egy kislány a könyveivel meg a rajzaival. És ott vagyok jóhelyen.

[healthcarehospitality]

"Sajnálom, de magának köszönheti," hallhatjuk gyakran, ha különféle a társadalom margóján élő csoportokról van szó.

Hajléktalanok. Drogfüggők. Romák. HIV-el élők. De még a mentális zavarokkal küzdők is gyakran ide tartoznak, és sokan mások.

Meg vagyunk róla győződve, hogy mi az ő helyükben sokkal okosabb és jobb döntéseket hoztunk volna, és nem kerülünk rossz helyzetbe. Felnagyítjuk az egyéni döntések jelentőségét, és lebecsüljük a rendszerszintű tényezők szerepét.

Nem vesszük figyelembe, hogy milyen nagy különbségek vannak közöttünk abban a tekintetben, hogy hová születtünk. Hogy milyen rossz dolgok történtek velünk. Hogy milyen érzékenységet, milyen korlátokat örököltünk. Hogy milyen traumák keresztjét hordozzuk egy életen át.

És még ha a sajnálatunk őszinte, esetleg kimondottan rokonszenvbe (szimpátiába) megy át, gyakran akkor is megmaradunk az ítélkező szerepében. A másik szomorúságát rögtön zárójelbe helyezzük, és a saját keserűségünket kezdjük dagasztani.

"De legalább neked..." "Bezzeg én..." "Az semmi..."

Esetleg elkezdünk okoskodni, paternalista módon rátelepedni a másikra. Szégyent keltünk benne.

"A pozitív oldalát kellene nézned."

"Csak akarnod kellene, és megváltozhatnál."

A cselekvő együttérzés - paradox módon - azzal kezdődik, hogy nem akarjuk rögtön megoldani a másik problémáját. Ráerőltetni a saját megoldási-magyarázati keretünket. Lehet, hogy azt gondoljuk: nem látja tisztán a saját érdekét sem. Lehet, hogy igazunk is van akár. De mégsem ronthatunk ajtóstól a házba.

A leginkább együttérző cselekvés első lépése gyakran a nem-cselekvés, a nem-reakció: leülni és teret adni a másiknak, amiben biztonságban megélheti és kifejezheti az érzéseit.

Ha ez a bizalmon alapuló kapcsolat, ez az empatikus tér létrejött, csak akkor nyílik meg a lehetőség arra, hogy valódi támogatást adjunk egy másik emberi lénynek.

Segítőhelyek: https://drogriporter.hu/segitseg/

Ha tetszenek az írások a Drogriporteren, kérlek, támogasd a munkánkat - nagy szükségünk lenne pár száz olyan emberre, akik egy havi összeggel támogatnak bennünket: https://drogriporter.hu/tamogass/

[prologusblog]

Colleen Hoover: Velünk kezdődik (Velünk véget ér 2.)

Kicsit szkeptikus voltam a folytatással kapcsolatban és ezért is halogattam nagyon sokáig, hogy elolvassam. Nekem az első regény abszolút kedvenc volt és annyira jól ért véget, hogy nem akartam esetlegesen elrontani az élményt egy életre. De végül a kíváncsiságom felülkerekedett és legyőzte a félelmem. Éssss (dobpergés) vegyesek az érzelmeim, de kezdjük a pozitív dolgokkal. Ha a legrosszabb…

[csajokamotoron]

Hogyan szoktassunk hozzá egy 7 évest a motorozáshoz?

Olvasóinkat mostanában egyre gyakrabban foglalkoztatja, hogyan tudnának együtt motorozni a gyerekeikkel. Hiába na, öregszünk vagy mi. Vagy legalábbis a gyerekek. De vajon hogyan szoktassuk hozzá a gyerekeket a motorozáshoz? Ezzel kapcsolatban érkezett egy kérdés: Sziasztok! Az lenne a kérdésem: hogy hogyan szoktassunk hozzá egy 7 évest a motorozáshoz? Érdekli, de kicsit fél tőle. De eljutottunk oda, hogy felült, hogy megnézzük, leér e a lába a lábtartóra, és szeretett volna ma eljönni velünk motoros találkozóra, de nem tartom jó ötletnek a semmiből elvinni hosszabb útra. Meg persze felszerelése sincs. A másik baj, hogy én inkább a párom mögé ültetném, mert ő sokkal biztosabban kezeli a motort, de az egy CBR és a kislány nem érzi komfortosan magát annak a hátsó ülésén, az enyém egy 500-as CB egybefüggő üléssel, de én nem tudom/merem a páromét vezetni. Előre is köszi, ha van valakinek ebben tapasztalata. Motoros családokban állandó dilemma ez, hogy mi legyen a gyerekekkel? A probléma már ott elkezdődik, hogy mikor kezdjük el a motorohoz szoktatni, egyáltalán kell-e hozzá szoktatni, vagy inkább kíméljük meg, vagy egyenesen tiltsuk neki a motorozást. Az enyémek kicsi koruk óta mindig mennének. Először a környéken motoroztunk csak velük egy háztömbnyit, aztán egy-egy fagyikörre mentünk a szomszéd faluba, aztán egyre messzebb, míg végül már az oviba is el lehetett vinni őket robogóval. Hogyan szoktassuk hozzá a motorozáshoz a gyerekeket? - Mindenképp adjunk védőfelszerelést a gyerekre. A bukósisak kötelező, ha lehet, olyat válasszunk, ami gyerek sisak, és jó a fejére. A gyerek sisakok általában kisebb héjjal rendelkeznek és könnyebbek is, így nem kell extra erőfeszítés megtartani a menetszélben. - Az nagyon fontos, hogy kényelmesen üljön a gyerek, hogy legyen valami, ami támasztja a hátát, illetve tudjon biztonságosan kapaszkodni akár anyu/apu nadrágszíjába. - Gyakran meg kell állni, mert a gyerekek még nem bírják a monotonitást, ha sokat kell egyhelyben ülni, akár el is alhatnak, az pedig veszélyes. - Folyamatosan beszélni kell hozzá, hogy fenntartsuk a figyelmét. - És nagyon fontos a pozitív megerősítés (mint az állatok idomításánál 🙂 ), hogy jó élmények társuljanak a motorozáshoz. - Ha végképp nem akarja, akkor viszont nem szabad erőltetni. Nálunk most érkezett el a pillanat, hogy már mindkét gyereknek leér a lába, biztonságosan ülnek hátul, és persze szívesen motoroznak is. A fiam 7 éves kora óta jár az apjával apa-fia túrára, ilyenkor egy hetet csavarognak az országban motorral. Nekem viszont csak ebben az évben jött meg a bátorságom, hogy akár hosszabb útra is felöltessem magam mögé a gyerekeket. Hogyan szoktassuk hozzá a közös motorozáshoz a szülőket? Nem csak a gyerekeket kell hozzászoktatni, a közös motorozáshoz, hanem a szülőket is. Én alaposan megküzdöttem a gondolattal, hogy a saját gyerekem üljön mögöttem a motoron, mikor korábban még soha nem vittem utast. A szülőkre nagyjából ugyanaz érvényes, mint a gyerekekre: - Lassan kezdjük a közös motorozást, kis távolságokkal. - Alaposan beszéljük át, ki mit csinál, hogy ül, mikor mi a teendő. - Biztonságot jelent, ha a gyerek alaposan be van öltöztetve védőfelszerelésbe. - Bizonyosodjunk meg róla, hogy tud biztonságosan kapaszkodni a motor kapaszkodójába, a derekunkba vagy egy erre a célra felszerelt szíjba. - Menjünk minél többet! Ha a gyerekek motoros családba születtek, óhatatlan, hogy magukba szívják a benzingőzt. Szerencsénk van, ha a gyerekeink is érdeklődnek a hobbink iránt. Habár a motorozás nem lesz már sosem ugyanolyan, mint amikor egyedül, barátokkal róttuk az utakat, de szuper családi program a közös motorozás. https://csajokamotoron.hu/milyen-szabaly-vonatkozik-a-gyerekek-motoron-valo-szallitasara/ Nekünk szerencsénk van, mert pont annyi gyerekünk van, ahány hátsó ülés, így mindkét szülőre jut egy utas. A bonyodalom akkor kezdődik, ha több a gyerek, mint a hátsó ülés... de ez már egy másik cikk témája lehet. Mindenkit arra buzdítok, hogy próbálja ki a közös motorozást a gyerekekkel. Hatalmas élmény így megmutatni nekik a világot, és ha a család együtt tud motoron kirándulni, az örök élmény lesz mindenkinek.   Címlapkéo: kanashkin Read the full article

[kurtfkincobain]

Az elmúlt néhány év

Magamfajta egyszerű lányok nincsenek hozzászokva ilyen lehetőségekhez. Régen sok barátom volt, de csak párat szerettem igazán. A felüdülés az volt, hogy ha ki mentünk a közeli játszótérre hintázni. Tudod, mi mind szegények voltunk, de annyira szerettem őket, hogy néha elsírtam magam. Ez a fajta függés az, ami a szervezetnek nem egészséges. Volt egy kutyám, mindenki imádta. Amikor elkezdtem mesélni, hogy honnan kapta a nevét már mindenki mondta velem. Azt hiszem ő volt az első számú barátom. A másodikat sem szerettem kevésbé, de közel sem tartott olyan sokáig mint a kutyámmal való. Ő az a fajta lány volt aki sírt velem, mégha az én gondom sokkal kisebb is volt mint az övé. Szerettem őt, annyira hogy el sem akartam fogadni, amikor vége lett. Nem sírtam, csak dühös voltam. Nem rá, hanem magamra. Azt hittem meg tudtam volna akadályozni, de a lelkem mélyén tudtam, hogy nem is akartam. Önző döntés volt, ami miatt tönkretettem magam.

Ez volt az első törés. A második talán akkor történt amikor elballagtunk. Nem rögtön, hanem pár hét lefolyása alatt. Minden barátomat elvesztettem. A barátaimat, akik miatt néha sírtam, annyira szerettem őket. Kaptam egy új osztályt, ahol senkit sem ismertem. Tudod, az első pár hónapban minden éjszaka sírtam. De már nem az örömtől. Pár barátom visszatért, beléjük kapaszkodtam, de már nem a régiek voltak. Úgy éreztem mindenki megváltozott csak én nem. Ez az a fajta depresszió volt amikor az ember nem tudja, hogy depressziós, mert nincs is jelen. Tudtam mi történik körülöttem, de nem voltam képes a részese lenni. Hiányzott mindenki a régi iskolámból. A régi barátaim találtak újakat én pedig szépen lassan csúsztam le a mélybe. Aztán jött egy pár hónapos online oktatás. Akkor is sírtam, de már nem tudtam miért. Jól éreztem magam, vagyis elhitettem magammal, hogy jól érzem magam. Alig beszéltem. Azt hiszem ebből az időszakból ered, hogy már közel sem beszélek annyit mint azelőtt, mint ahogyan az is, hogy fele annyi emberrel is jól érzem magam mint előtte. Apám megcsalta anyámat. Anyám megbocsájtott. Én nem. A csalódásom a mai napig tart. Nem tudok már ugyanúgy nézni rá.

Májusban bejelentették, hogy újra kezdődik a suli. A sulikezdés előtt, Május végén szétvágtam a combomat. Nem találtam pengét, így ollóval csináltam. Nem volt olyan éles, így többször is át kellett mennem rajta.

Aztán élveztem. Szerettem bejárni, szerettem az embereket. Visszatértem. Jó emberek voltal mellettem jó helyen. Többet nevettem mint sirtam.

Június hatodikán meghalt a kutyám.

Nem tudom hogy folytassam.

Te nem tudod, hogy szerettem őt, viszont aki látott vele az teljes mértékben atérezte. Borzalmas volt. Tudod, nem léptem túl rajta. Most is sírok. Meghalt a legjobb barátom. Előtte egy héttel bőgtem, magamhoz ölelve és könyörögtem neki, hogy maradjon még egy kicsit. Maradt. Egy hetet.

Ahogy mondani szokták, ha bezárul egy ajtó, kinyílik egy másik. Megszületett az unokahúgom. Olyan mintha a testvérem lenne, mert születése óta velünk lakik.

Az életem megint felfelé haladt, voltak barátaim, volt egy húgom, visszajártam a régi sulimba a barátaimmal, egy szóval nyugodt volt. Minden.

December 13. Felkeltem. Jött egy hír. Megint összetörtem.

Meghalt a nagyapám.

Sosem volt még olyan rossz karácsonyom.

Az egyik amit a legjobban sajnálok az az, hogy te nem ismerhetted meg őt.

Újrakezdődött. Gyász, szorongás, pánikrohamok, beletörődés.

Ez volt a 2020as és a 2021es évem. Két halál.

2022 az év, ahol meggyógyultam. Elkezdtem gyakorlatra járni, eljártam bulizni, megismerkedtem veled és kialakítottam egy olyan baráti kört, amire már régóta vártam. Levágattam a hajamat, befestettem feketére. Lett egy piercingem.

Már nem hasonlítok a régi lányra.

2023 Május 20.án pedig elindulunk közösen Olaszországba.

Tudod sok dolog történt az elmúlt két évben de ez lesz az amivel lezárom az egészet és magam mögött hagyom.

Nem lehet véletlen, hogy az utolsó vágásom évfordulójára tették az időpontot.

Kihagytam pár dolgot, például a régi szerelmemet, vagy a pár hónappal ezelőttit és egy másik barátot akit hasonlóképpen szerettem mint a többieket. Nem fértek bele, vagy talán nem is akartam, hogy beleférjenek. Téged is kihagytalak, de úgysem fogod sosem elolvasni.

Túl hosszú lenne róluk beszélni, túl felesleges, túl erőltetett. Hozzájuk nem kapcsolódott sem törés sem pedig gyógyulás. Majd talán valahol máshol leírom az ő történetüket is.

A tiédet pedig megőrzöm magamnak.

[szent-johanna-gimi]

– Nyolc kilométert fogsz vezetni, csak hogy megölelj?

– Futnék is ennyit érte.

Colleen Hoover: It Starts With Us – Velünk kezdődik

[bdpst24]

60 éves fennállását ünnepli a United World Colleges

Az évente megrendezésre kerülő nemzetközi UWC-napon, szeptember 21-én ünnepli 60. évfordulóját a United World Colleges (UWC). A 2022-es év szlogenje a Peace begins with us, vagyis A béke velünk kezdődik, így az idei nemzetközi UWC-nap nemcsak egybeesik az ENSZ béke világnappal, de egyértelműen a béke üzenete köré szerveződik. A jeles napon amellett, hogy a nemzetközi oktatási mozgalom által…

[diogenesz2020portugal]

Miért nem tudjuk kialudni magunkat?

Az esti szertartás vacsora után kezdődik, amikor az egész család falkázik. Mi tévét nézünk, Sámson (kutya, 15), Margit (macska, kb. 5) és Lajos (macska, 5) szellősen elhelyezkedik az ágyon, gondosan ügyelve arra, hogy egymástól minél távolabb legyenek. Az, hogy mi hogy férünk el, mellékes.

Miután az Öreget levittük az esti biztonsági pisilésre, megágyazunk, vagyis kezdődik az elalvás előtti játék. Lajcsi kicsi kora óta szeret a paplan alatt rejtőző szörnyekre vadászni, egy ideig ráunt, talán két éve kezdte újra keresni. A különbség csak annyi, hogy ma már nem érdeklik a paplan alatt mocorgó rémek, csak és kizárólag kilátszó végtagokra vetődik. Elég sok véres ujjvég után tanultuk meg, hogy a préda az ugrás pillanatában nem mozdulhat. Ha sorozatosan nem tudja elkapni, felhúzza magát és harminc körömmel kapja el. Szintén evolúciós fejlődés, hogy ilyenkor utána is nyúl, nem elég a kezet visszarántani a paplan alá, a legjobb azonnal elhagyni a helyiséget, mivel mélyen a takaró alá nyúl kimeresztett karommal. Tudja továbbá, hogy az incselkedő ujjakhoz egy kar is tartozik, amit, amennyiben a karmával nem éri el, meg is haraphat. Margitkának viszont minden új, talán egy éve kezdte el érdekelni, Lajos mit művel ilyenkor. A csendes szemlélődésből mára aktív résztvevő lett, a gyorsasága vetekszik egy kobráéval és míg Lajos a karmait a fél karunk letépésére használja, Margitka tűhegyes és borotvaéles karmocskáit inkább beleakasztja az áldozatba. Lajossal ellentétben őt érdekli a paplan alatti mozgási is, illetve szívesen várakozik a takaró szélénél keletkező kicsi grottáknál a meglepetésre. Akkor is, ha senki más nincs a hálószobában. Ő még az utcán szerezte az első, képzeletbeli barátait, akik azóta is velünk laknak.

Miután mindenki elunta a játékot, kikapcsoljuk a tévét, lekapcsoljuk a villanyt és lefekszünk. A két macska ilyenkor szokta hangos ropogtatással elfogyasztani a második vacsoráját, időnként kergetőznek, elvégzik a dolgukat, alaposan elkaparják. Aztán jön Lajos. Sohasem lehet tudni, hol ugrik fel az ágyra, úgy landol, mintha nem lenne súlya. Aztán elindul kettőnk között a lábunktól a fejünk irányába, miközben egy B52-es hangerejével dorombolva jelzi, hogy kész az alvásra. Gondosan ügyel arra, hogy nehogy túlmelegedjünk azáltal, hogy túl közel vagyunk egymáshoz, ezért a lábunktól a fejünkig utat tör magának, majd visszatér a lábunkhoz, ahol kizárólag a paplanon lehet aludni. Általában az enyémen, lehetőleg teljes hosszában kinyúlva, a hosszanti tengelyemhez viszonyítva merőlegesen lehet csak kényelmesen aludni. Így nincs más választásom, mint felhúzott lábakkal aludni. Fő a kényelem. Mármint az övé.

Cserébe viszont vigyáz ránk, éjjelente többször őrjáratozik, ilyenkor ismét beindítja a fönt említett hajtóművet és néhányszor körbejár a lábujjamtól a fejtetőmig, majd ott teljes súlyával (ilyenkor olyan, mintha a repülő különösen nehéz fémből készült bombákkal lenne megrakva) a hajamra telepedik, majd először a párnán dagasztva húzgálja maga alá a kósza tincseimet, aztán a hajtöveimnél megragadva a szálakat kezd el fésülgetni, miközben a karmai félig kilógnak. Szerintem valahogy rá is tekeri a hajszálakat, az nem lehet, hogy csak nyomkodással ilyen erősen tudja húzni. Közben a karmocskáival ellenőrzi a fejbőröm vérellátását. Pozíciótól függően ilyenkor felnyúlok és simogatni kezdem, amit vagy megun és elmegy, vagy mindketten belealszunk. Ha nem tudom annyira tekerni magam, hogy simogassam, akkor egy idő után sértődötten elvonul.

Amennyiben nem hajtépésre vágyik, deréktájon áll meg, ilyenkor simogatni kell, mindketten megfelelünk a célnak, a simogatásból Lacinál gyakran kiskifli-nagykifli lesz, engem ritkábban tisztel meg vele. Néha-néha pedig magányosnak érzi magát, ilyenkor valamelyikünk mellkasára telepszik, elnyúlik, ahol álomba lehet simogatni. A mellkason alvás feltétele, hogy legalább paplan vastagságú takaróval legyen fedett a kérdéses terület. A mellkason alvásba Margitka is szívesen bekapcsolódik, mivel ketten vagyunk, egy szabad mellkas mindig akad. A takarás neki talán még fontosabb. Viszont amennyiben a mellkas iránya nem megfelelő (például hason vagy oldalon alszok), Lajos nem kompromisszumképes, ám Margitka az én esetemben szívesen kivételt tesz, és hajlandó akár az élvonalamon, akár a vállamon végig nyúlni, akár a hátamon összegömbölyödni. Margitka, Lajossal ellentétben, statikuszaj-generátorral van felszerelve, a dorombolását alig hallani, viszont jól érzékelhető huppanással érkezik az ágyra. Minden esetben csak és kizárólag Lacin keresztülmászva lehet megközelíteni engem is. Szintén rá jellemző, hogy nehezen dönt, több pozíciót is kipróbál mindkettőnkön, mielőtt kiválasztja a legmegfelelőbb alvóhelyet. Azt is tudni kell róla, hogy a közhiedelemmel ellentétben az ő léptei nem pihe-puhák. Olyan, mintha pici, ólommal bélelt tűsarkú cipellőben toporogna az emberen, amelynek a sarkait minél jobban próbálja megvetni a takaró és az alatta lévő test egyenetlen felületén.

Az ébresztési hadművelet fél négy és fél öt között kezdődik, függetlenül a téli-nyári időszámítástól. Szerintem ismerik az órát. Habár ennek a műfajnak a nagymestere, egyebek mellett Sámson kiképzője, Bettyke volt, néhai cicánk, a tapasztalat hiányát számosságuk pótolja. Lajos elkezd fészkelődni és beindítja a hajtóműveit. Margitka, a kis tűsarkúiban ’véletlenül’ nem találja a helyét, ezért alaposan végigtapos bennünket. Sámson előbb jól hallhatóan ásít, megrázza magát, majd kikocog inni. Lajos visszatér, vészjósló végtelen nyolcasokat ír le körülöttünk, de simogatni már nem lehet. Margitka egészen közelről ellenőrzi az életjeleinket, különösen a légzésfunkcióink érdeklik, ezért egészen közel hajol a szánkhoz, a kicsi, nedves orra ilyenkor szintén véletlenül hozzánk ér. Szélsőséges esetben a lezárt szemhéjunkhoz. Sámson az ásításról sóhajtozásra vált. Lajos ismét körbeberreg minket. Az esetleg kilógó lábujjaim felébresztik a vadászösztönét. Amennyiben véletlenül a hátunkon fekszünk, Margitka előadja a hólyagtáncot: a hátán alvó fél óvatlanul exponált alhasán a fent említett, különösen hegyes sarkú kis cipellőiben, közvetlenül a húgyhólyagon bemutatja Ginger Rogers életművét. Sámson már nyüszög. Lajos és Margit borogatja az asztalt a konyhában, halljuk, ahogy figyelmeztetésül megcsörrennek a kint felejtett poharak a konyhapulton. Sámson hangosat ásít, nyújtózik, megrázza magát, majd csóválva megáll az ágy mellett. Közben megérkezik az alom felől Margitka első bűzbombájának a szaga. Lebuktunk, nincs mit tenni, egy újabb csodálatos nap virradt ránk. Amúgy is, mindjárt hat, nemsokára csörög az óra.

[tuntetesinfo]

MÁRC. 14., 0:00 – MÁRC. 15., 23:59

Civil Sugárút

Idén lesz 175 éves a 48-as forradalom és szabadságharc, így 48 órás ünneplésére, emlékezésre, demonstrációra, civil együttlétre hívunk mindenkit, 2023. március 14–15-én. Ez a két nap a szolidaritásról, a polgári büszkeségről, a méltóságról és az együttműködésről szól. Helyszínek: Hősök tere és az Andrássy út A záró program 15-én, 15 órakor kezdődik a Hősök terén, ahonnan együtt vonulunk a Károly körúton, az Astorián és a Szabad sajtó úton keresztül az Erzsébet hídig. A kétnapos Civil Sugárút egyik célja, hogy a civil szervezetek – amelyek oly sokat tettek ezért az országért, az elmúlt három évtizedben – szabadon bemutassák szakmai értékeiket, tevékenységeiket. A közös emlékezés, ünneplés, bemutatkozás, ismerkedés, a legkülönbözőbb gyerek- és felnőtt programok mellett kiemelt célunk a civil együttműködés erősítése. 14-ére alternatív tanórákat, foglalkozásokat szervezünk, este civil agapé (szeretetvacsora) lesz, éjszakára pedig virrasztást szervezünk hőseink emlékére – napközben filmekkel, előadásokkal, beszélgetésekkel is megidézzük értékeiket, tanításaikat, példamutatásukat. Terveink szerint a programok között mindkét napon lesznek – időjárástól függően – beszélgetések emberjogi, oktatási, szociális, kulturális, egészségügyi, gazdasági és ökológiai problémákról. Lesz a sporttól a slam poetryig, a piactól a kézműves foglalkozásig és a gyermeksarokig sok minden más is. Az egész eseménysorozatot akadálymentesnek tervezzük, hogy azok is velünk lehessenek, akik oly nehezen mozdulnak ki otthonukból, intézményeikből. Kérjük, hogy amennyiben civil vagy szakmai szervezetként, közösségként, szakszervezetként, vagy akár önálló állampolgárokként kapcsolódnátok, legkésőbb február 15-ig jelezzetek vissza, és regisztráljatok ezen az űrlapon: https://forms.gle/v92yewvmyZdJ95CFA. További civil, szakmai szervezetek és szakszervezetek csatlakozására is számítunk. Legyen ez a két nap valóban közös ünnepünk! Mert egy Magyarország van, mely közös hazánk, köztársaság, ahol mindenkit egyenlő jogok és kötelességek illetnek. A Civil Sugárút szervezői, együttműködő szervezetei: ADOM, aHang, Akadályok nélkül, Amnesty International, Becsülettel a cigányságért Egyesület, Civil Bázis, Civil Kollégium Alapítvány, Civil Közoktatási Platform, Civil Rádió, Egységes Diákfront, Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület, Fridays For Future Magyarország, Igazgyöngy Alapítvány, Képzőművészek, Iparművészek és Művészeti Dolgozók Szakszervezete, Közélet Iskolája, Közösség a Pedagógusokért - KAP Magyar Anyák - Kreatív Ellenállás, Magyar Európai Nők - MENŐK, Magyar Műfordítók Egyesülete, Magyar Újságírók Szövetsége, Menhely Alapítvány Pedagógus Egység, Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, Pécsi Szál-Civil Bázis, Rehab Critical Mass, Számoljuk Együtt, Szociális Munkások Magyarországi Egyesülete, Roma Parlament, Tanítanék!, Társaság a Szabadságjogokért, Van Helyed Alapítvány, Védegylet, és várjuk más civil szervezet, szakszervezet, intézmény kapcsolódását is.

[vyrag10]

" Amennyit egyetlen ember rombolni tud, annyit talán tud építeni is... nem? "

 - Bárány Tamás: Velünk kezdődik minden

[plumsworld]

„Magyarország. Itt meg kell állnom, és őszintének kell lennem. Egyszer és mindenkorra el kell döntenetek, hogy kivel vagytok. Független ország vagytok. Voltam már Budapesten, imádom a várost. Többször jártam már ott, nagyon szerettem, vendégszerető, ahogy az emberek is. Tragikus dolgokat éltetek át. Elmentem a rakpartra, ahol láttam az emlékműveteket. Láttam a cipőket a Duna-parton, ahol tömeggyilkosság történt. Ott voltam a családommal. Figyelj, Viktor, tudod mi megy most Mariupolnál? Kérlek, menj a rakpartra, nézd meg azokat a cipőket, és akkor rájössz, hogy megint megtörtént a népirtás a világban. És ez az, amit Oroszország művel. Mariupolban ugyanilyen cipők vannak, és ugyanilyen emberek. Felnőttek, gyerekek, nagyszülők. Ezrek, és ezrek mentek már el. És te hezitálsz, hogy szankciókat vezessetek-e be vagy sem? És habozol, hogy átengedd-e a fegyvereket vagy sem? És habozol, hogy kereskedj-e Oroszországgal vagy sem? Nincs idő tétovázni. Itt az ideje, hogy máris döntsetek. Hiszünk bennetek, szükségünk van a segítségetekre. Hiszünk az embereitekben. Bízunk az Európai Unióban, és abban, hogy a döntő pillanatban Németország is velünk lesz” – mondta Zelenszkij a videóban, amelyet Facebook-oldalára is kitett. (A Magyarországot érintő rész a 10. perctől kezdődik.)

Via Telex