#Összeroppanás

[ertednyilt-viragok]

spoiler: aki egyszer megvágta magát újra meg fogja tenni

[utoljarasirtam-blog]

Kicsit mindennap összeroppanok, remélve hogy holnap jobb lesz.

De nem lesz.

[enesen]

Én és Én

Sokat gondolkodtam van e értelme annak, hogy közszemlére teszem a gondjam. Hogy egyáltalán könnyít e ez a lelkemen. Nem hiszem. De adok neki még esélyt. 

Az elmúlt napokban az eddigieknél jobban magam alatt voltam. Ha kívülálló látott volna úgy tudott volna jellemezni mint élő halottat. 

Nem éreztem magam semminek. Embernek... Élő embernek pláne nem. 

Megromlottak a kapcsolataim, elhagyott vagy eltünt az életemből mindenki. 

Én vagyok a hibás? 

Szar ember vagyok, hogy a lelkem darabjainak összeragazgatása közben nem foglalkoztam velük eleget?  Bár velem sosem fogalkozott senki... 

Soha...

Mindig úgy éreztem nekem kell foglalkozni másokkal, nekem kell nekik segíteni. Közülük most ki segít nekem? ... Senki... Szerintem... Eszébe sem jutok senkinek... Miért is jutnék? 

Ennyit ér a barátság a mai világba. Old meg a másik gondjait, de ha neked segítségre van szükséged, rohadj meg. Mit képzelsz te magadrol? Nem vagy képes egyedül semmire?  Soha nem számíthatsz senkire csak magadra. 

De úgy érzem kevés vagyok saját magamnak. Belefáradtam. 

...

Talán feladom

...

Lehet könnyebb lenne 

...

Igen könnyebb 

...

[toodeeppain23]

Mély levegő.. próbálj meg nem összezuhanni.

[heyjustfeel]

S mégis küzdök tovább

Egyszerűen eluralkodik rajtad a halál félelem. Érzed, hogy oké neked itt most annyi. Rémes gondolataid lesznek, mint például, hogy képes lennél kiugrani egy autó elé, csak hogy végre vége legyen ennek az iszonytató érzésnek. Hogy bármit megtennék csak, legyen vége...

Ilyen egy pánikroham.

Ezzel küzdök immár három éve.

És rettegek, hogy sosem tudom majd teljes mértékben magam mögött hagyni.

[sad-flower22]

Önmarcangolás

Hirtelen erős ütések

Villanások

Hosszú percek

Fájdalmas mondatok

Önbántalmazás

Dühroham

Összeroppanás

Félelem

Kényszer

Kínzások

Borzalmas emlékek, pillanatok..

[dajkag]

néha üres ambuláns lap vagy nesztelenül lappangó halálos betegség máskor meg a legszebb allegóriákkal teleírt nyitott könyv az asztalon

néha távoli tengerek sejtelmes moraja felzúgó hajtóművek idegtépő hang-orkánja

máskor meg a budai hegyek közt bujdosó langyos nyári szellő lágy nevetése

a fák lombjain átszűrődő impozáns fénytörés

nem is értem

néha valósnak látszó már-már tapintható jelenés a székemben ülsz a poharamból iszol

máskor meg csak túlexponált delíriumos ábránd egy véletlenül elkattintott szerencsétlen pillanatkép

repedt vászon törött üvegcserepek gyilkos turbulencia váratlan ideg-összeroppanás

vagy épp az ablakkeret sarkában megcsillanó utolsó fénysugár

persze a baj talán az lehet hogy néha magamról sem tudom ki  a fasz vagyok igazán

egyetlen apró korty maradt csupán a whiskys pohár

fenekén.

[kekbond]

Miota jarsz pszichologushoz? Miert kezdted el? Neked tudott segiteni valamiben? Ha igen, mi volt az?

ezeket miért anonba kell megkérdezni? fosol rámírni ezzel? :D

egy pár éve és IGEN..360 fokot fordított rajtam, az azelőtti önmagam hála istennek köszönőviszonyba sincs a mostanival :)

párkapcsolat utána “összeroppanás”, önbizalom, ilyesmik.. csak a szokásos tudod...

[elvontfogalom99]

Régen, ha lassan ment az idő az iskolában mindig rád gondoltam, és, hogy nemsokára láthatlak.

Ma... Ma már 2 órát nem birok ki ideg összeroppanás nélkül a bogyókkal... Nem, hogy még azok nélkül...

[piciminyon]

Múlt, jelen, jövő.

Tartozom neked ezzel a vallomással, mielőtt véget vetek mindennek. Volt egy srác, egy srác kit nem neveznék nevén, de pontosan tudni, fogja, hogy róla van szó. Igaz kicsi, te már most tudod. Ez a srác az életet jelentette nekem, és én elcsesztem mindent, minden ígéretem azzal, hogy megbíztam egy olyan személyben, akiben nem kellett volna. Nem voltam jól, ezt mindig is tudtam, tudta mindenki. A lelki összeroppanás szélén képesek vagyunk bármire, meggondolatlanul is. Sosem arról szólt, hogy nem szeretlek. Mert de igen. És most vállalva a következményeket elmondom neked mi történt. Megismerkedtem egy sráccal, nevezzük H-nak. Tehát H, nem volt az a tipikus jófiú, sőt igazán a rossz fiúk közé volt sorolható. Mikor megismertem ugyan ezt nem tudtam. Egy ártatlan alkoholizálós estével kezdődött akkor, amikor először veszekedtünk. Nincs szó, se kerítés, nem megcsalás volt az esténk tárgya, és sosem történt köztünk soha semmi lelki, illetve testi kapcsolat sem. Megbíztam benne, és elárult. Bandáztunk többször, ittunk párszor többen együtt, megbeszéltük a gondokat, szerelmet, iskolát, mindent. Jó betekintés volt a nyárba mit ne mondjak, de ami utána történt, elképzelhetetlen volt odáig. Megfigyelve lettem, ki fontos és ki nem, ki és mit és hogy és merre. Tudhatni rólam egész nagy tud lenni a szám, ha valami nem igazán tetszik. Nem tetszett a helyzet, így alkalom adtán vettem a bátorságot és felszólaltam. Hiba volt. Kényszerítettek dolgokra, meg kellett tennem olyanokat, amiket soha életemben nem szándékoztam volna. Ettől lettem rosszabbul, és ettől váltam függővé, de hogy mit és miért, nem emlegetném. Ki akartam lépni. Fegyvert szegeztek a fejemhez, hogy ha lelépek csak úgy, megölik őt, őt aki életem értelme volt. Lefagytam. Aznap este ezzel a tudattal maradtam a banda tagja, és mentem haza. Távollétemért  itthon igen kaptam, majd leültem egy tőlem távol álló levelet írni neki. Életem legnagyobb hibáját követtem el ott és olyan dolgokat mondtam, amiket soha életemben nem gondoltam. Helyzet volt. Igen megtettem, megszakítottam a kapcsolatunkat azzal a tudattal, hogy így utálva leszek életem végéig, de legalább biztonságban tudhatom. Az utána lévő pár napban három helyen kellett bizonyítanom. Itthon a saját dolgomat. Neki próbáltam utalni arra, hogy szeretem mindennél jobban, de muszáj volt ezt tennem, de sosem értette meg szándékaim. A harmadik hely volt a banda, és tennem kellett dolgokat, hogy bizonyítsam vagyok valaki és talpra állni és tenni azért, hogy visszakapjam az életem, a szabadságom és őt. Nagy nehezen, hatalmas akadályok árán megszabadultam tőlük, megígértetve, hogy neki soha ne essen bántódása. Ekkor kerestelek fel bújtatottan, amire viszonylag hamar válaszoltál. Aznap csalódtam, én látni akartalak, de te nem és minden okod megvan rá. Mert el kellett viselned a sok fájdalmat miattam. Ahogy mondtad, megástam a sírom. És ez a hibám pedig követ addig, még bele nem esek abba a gödörbe, de tudod eléggé a szélén állok egy jó ideje, és a mostani is egy kilengés volt számomra. Kedves olvasóinkkal is tudatnám, hogy egy hibát mennyiszer próbálnak visszaadni és hogy a karma valóban megtalál. Rám írtál, többször is, és nem zárkóztam el tőled, hisz kettőnk közül én tudtam, mi történt. Átbeszéltünk éjszakákat, nappalokat szerelmesen, és éreztem, hogy visszakaphatlak, majd jött a bukkanó, hogy mással vagy. Mással vagy, és nekem írogatsz, ami még számomra nem jelent problémát, de ígérsz, hogy velem leszel, hogy ő nem jelent semmit, de mindketten tudjuk, hogy de igenis jelent, csak sosem merted mondani. Nincs baj bae, nekem te vagy, mondtam, mert nem zártam le, de meg kell lásd az igazat, hogy nem tehettem mást. Inkább haragudj rám egész életemben, mint sem hogy ne élj. Vigyázz magadra, vigyázzon rád az a lány, ha már én nem tudok. Ígérem nem ártok, nem mondok el neki semmit, de ne vádolj, mert az igazamat bizonyítani be merem. Légy jó mindhalálig kicsi, élj minél tovább, bajod nem eshet. Szia.

[ertednyilt-viragok]

Nem tudom mi van velem, de borzasztóan rossz kedvem van napok óta, sírógörcsök törnek rám egyfolytába. Nem vagyok jól.

[sohanemszerettemmegennyiresenkit]

Újra az összeroppanás szélén állok...

[onewhoneverlovedenough]

Itt mindegy, hogy ki mennyire erős, ugyanis az erősség csak késlelteti az összeroppanás időpontját.

Aminek be kell következnie, az be fog következni!

[gondolatok-a-fejemben]

Mi történt?

Hogy mi is történt pontosan... ugyan ezt kérdezgettem saját magamtól amikor este pakoltam vissza a ruháimat a szekrénybe.

Mi történt? És mégis mikor történt? Hol indult? Mi volt az első jel?

Egy átlagos péntek délután történt. Semmi összetett vagy komoly. A lakás 1 órára való elhagyása. Még csak nem is fontos találkozó. Ugyan olyan átlagos mint kimenni a boltba, levinni a kutyát sétálni, átszaladni a szomszédhoz egy cigire.

De hogy mi is történt?

A szokásos indulás előtti összeroppanás. 3 nadrág. 9 felső. A sárga? Szörnyű. A fekete? Gusztustalan. A piros? Nagy. És egyben kicsi is.

Hetente legalább 3-szor, de inkább 5-ször ezt a kört indítom. És általában dühös, elkeseredett, bepánikolós sírás a vége.

Mi történt... mi történt.. mi történt. Pörög még bennem mindig a kérdés.

Volt egyáltalán eleje? Lesz vége?

Állomások, és beszélgetés foszlányok villannak be, de hogy hol indult azt nem tudom meghatározni. Évekkel ezelőtt lappangott valami, vagy csak most pár hónapja indult meg a kör?

Egyáltalán kell erről beszélni? Biztos hogy “nem normális”? Mi van ha ez fullra okés? Mi van akkor ha ez minden ember fejében átfut? Vagy csak cirkusz az egész.

Végülis ha lenne probléma azt a pszichológus, a barátok, vagy a szülők észrevennék, nem? És ha észre vennék csinálnának valamit nem? Meghallanák a mondatokat amik néha kicsúsznak, nem?

[xwithoutxyourxlovex-blog]

Az elképzelés(em) az, hogy TE+Én együtt, a valóság(unk)ból pedig kivontad magad… #003

Itt kellene lenned...

A résnyire nyitott ajtó mögött. Néznél, miközben készülődöm. 

Sosem értetted ezt a sok macerát: “Minek ez a sok kence-fice, mire jó?” 

Nem tudom. De, egy nőnek igenis jól kell kinéznie, ha kimegy a házból! 

Benyitsz. Rám nézel. Fintorogsz.

Majd a sminkasztalommal szemben álló, hófehér szekrénysor felé mész. Már most tudom, hogy milyen undorítóan nevetséges “ruha-összeállítást” fogsz választani... 

Így legyen lottó ötösöm, baszki!: Köhögtem. Többször is. “Mi bajod van?”- kérdezted. Én pedig nemes egyszerűséggel utasítottalak, “Vedd ezt le.”

Kezdődik...

Kiakadsz. “Miért csinálod ezt?”, “Miért nem mehetek abba, amibe én akarok?”, “Hogy neked semmi sem jó!”

Veszekszünk.

Megint... A mai napon harmadjára... A közös életünkben, vagy ezredjére... 

“De vedd le a sárga zoknit!”, “Nem, nem fogsz a kék pólódba és a zöld halásznadrágodba jönni!”, “Felejtsd el!”

Hét agyvérzés és nyolc ideg-összeroppanás után elfogadod, hogy a farmer halászgatyád, fehér zoknival/pólóval, valamiért ígéretesebbnek tűnik.

“Mély levegő”,- mondogatom magamnak. Visszaülök az asztalhoz. Miközben a te hatalmas ízlésficamodat próbáltam helyrehozni, (amennyire tudtam), folytattam a sminkemet. Már csak egy dolog hiányzik: a tusvonal. 

A jobb szememen kezdtem. Sikerült is! Elsőre mindig sikerül.

Utána...

A másikkal már nem ez a helyzet. 

Elkezdtem. Oké! Eddig jó. Sőt! Miaf... kurva jó! Tovább-tovább... Állj! A picsába... ez feljebb van, mint az előző. Nem baj, nem baj! Megoldom. Újra- nagy levegő-. Sikerült! Azta, el sem hiszem! Ó fuck, mi az ott? Ne már, ez hosszabb lett? 

“Kicsim, indulnunk kellene...”

Persze baszki, még kész sem vagyok, hogy az anyámba induljunk?! 

30 perc baszakodás után eldöntöttem, hogy nem lesz tusvonalam, te közben kétszer összevesztél velem. (Asszem, még a rúzskészletemet is utánad dobtam.) 

Lekéstük a filmet. Te ideges vagy. Nekem pedig nincsenek rúzsaim. 

Fantasztikus évforduló!

[csakamulokbamulok]

tunblianyuk, tunbliapuk na most kell a PROTIP!

Véresre marta már mindkét félévesnek a seggét a fos és ideg összeroppanás határán vagyunk az anyjukkal. Eddig neogranormonnal támadtunk, most váltottunk bepanthenre, plusz baba probiotikumokkal támogatjuk a helyreállást. 38,5 hőmérsékletnél neurofen. Kurvára mondjatok okosokat, KÖNYÖRGÖM!!!

(igen, doki látta, azt mondta hétfőig vagy meggyógyulnak, vagy meglássuk)

gyerektelen, tanácstalanoknak meg közszolg vagy die!