#ábrándja | Explore Tumblr Posts and Blogs

aretsorozat · 7 years

Text

38. 4/4

Teodóra ébresztése, avagy két űrcsótány „beszélget”. Bélafing kecskét talál.

Benjamin szerelmes verset ír, és inkább a Pokolba vágyik.

NA ÉS MIT SACCOLSZ, PONDRÓ?

Té úr nem először bánja meg, hogy a Föld nevű bolygó űrcsótány ágense lett.

Tényleg mért kellett ez neki? Mire hajtott? Mi végre volt a fene nagy ambíció?

Miért nem tudott otthon megülni azon a hájas potrohán, elvállalni és betölteni a lehető legunalmasabb hivatalt, amiben az a legveszélyesebb veszélyforrás, hogy aktatologatás közben leáll a keringése az unalomtól. De nem. Neki muszáj volt pályáznia a titkos ügynöki beosztásra. Persze, egyáltalán nem ide, a Földre vágyott, e szénalapú emlősök közé, akik arra a legbüszkébbek, amiből a legkevesebb van nekik: az eszükre.

Hát nem elég, hogy emberi alakban kell élnie évek óta? És mint kábeltévé igazgató kell bohóckodnia a Réten, mivel itt ébredt fel a mágia? És el kell viselnie, mosolyogva! tűrnie a homo sapiens közelségét?

Most itt van Teodóra is?

A megzakkant, agymosott űrcsótány anya.

Mért pont neki, az űrcsótány hímnek kell őt felébresztenie? Dzsihád és Hirig urak talán nem tudják, micsoda életveszélynek teszi ezzel ki magát? Mért nem ez a két orcátlan, kutyabőrbe bújt űrpolip hajtja végre ezt a feladatot? Különben is Hirig úr volt anno, azon az emlékezetes elő-karácsonyon, aki hidegre tette a nagyságos asszony elméjét. Mondjuk teljes joggal. Mivel teljesen bezsongott,

és minden írott és íratlan szabályt felrúgva nekilátott egy nyíltszíni, noha tán csak lokalizált, tehát szolid népirtásnak. Vagyis kinyírt volna mindenkit, akinek a Réten valaha bármi köze is volt a halekokhoz. Ő, meg a trollá változott vírusölő manója.

Té úr tehát szorongva nézi Teodórát, aki az igazgatói iroda bőrkanapéján szunyál hipnotikus álmában. Ideáig eljutni volt a meló könnyű része. Megkérni Teodóra asszonyt az X-Trakták lekeverése után, hogy egy percre fáradjon át hozzá az irodájába. Ott csak egy csettintés kellett a hipnotikus állapot eléréséhez, no meg űrcsótányul ennyi: aludj.

De most következne az, hogy ébredj. Persze, ez is űrcsótányul. Valahogy így, ahogy a filmekben látjuk: mire háromig számolok, felébredsz, és mindenre emlékezni fogsz, amit eddig tiltottunk neked. Te nem Teodóra vagy, egy idősödő szingli homo sapiens nőstény, aki még joggal hiszi, hogy előtte az élet, a férj, a gyerek, a boldog család és a biztos egzisztencia megvalósulni látszó ábrándja, hanem űrcsótány anya vagy, felsőbbrendű lény, élet és halál ura. Meg a többi…

Tehát akkor most mi legyen?

Mi van akkor, ha nem hajlandó végrehajtani Teodóra ébresztését? Felmentik a beosztása alól. Ez a maximum, amit tehetnek vele. A fejét lehajtva, a potrohát maga alá húzva teleportálhatna haza, ahol végre elvállalhatna egy nyugodt aktatologatói állást a már említett kockázatával együtt. Ez szégyen ugyan.

Ám szégyenkezni mégis csak elviselhetőbb, mint az, hogy leharapják a fejét.

És nem, nem képletesen értve. Tényleg. Ahogy az űrcsótány nőstények szokták

a megunt hímjeikkel. Vagy párosodás után, vagy csak úgy, szenvedélyből.

Vagy mi lenne, ha azt hazudná annak a két rosszarcú ebnek, hogy megpróbálta az ébresztést, de nem sikerült. A tébolyult nőstény tudata olyan mélyen lemerült, hogy onnan már semmi vissza nem hozza. Ez elég hihető is lehet, ha szemrebbenés nélkül állítja.

Á, nem. Ahogy ismeri ezt a két bolhafészket, ragaszkodni fognak egy kontroll vizsgálathoz. És lebukik. És akkor már nem veszik fel aktatologatónak se.

Viszont még az is jobb, mint letépett fejjel.

De mért jobb?

Mi van, ha politikai menedékjogot kér? Itt a Földön? Elvégre a Rétet már megszokta. Nem éppen a Tejút kellős közepe a smaragdokkal, de nem is annyira rossz. Hát még, ha levethetné magáról az emberbőrt. És járkálhatna büszkén a saját testében, egy politikai menedékjogot kapott földönkívüli jogán.

Ez az! És a mindenit! Micsoda felfordulás lenne ebből! Megrendülne az emberiség. Hogy nincsenek egyedül. Ezek a majmok.

Á, kizárt dolog, hogy engednék neki. Maximum egy X-akták lenne belőle, a kibelezett, apró darabokra szabdalt teteme meg ott úszkálhatna egy formalinnal teli lombikban valami többszörösen lezárt páncélterem sötétjében. Ha nem nyírnák ki az űrpolipok. Vagy nem kapnák el a fajtársai, mint renegátot.

Vajon hány szerencsétlen járt már így az égből pottyantak közül? Roswell? Szverdlovszki törpe? Stb?

Jobb lesz, ha végrendelkezik. Végakaratát átküldi űrcsótány faxon a mesterséges barlangban lévő terminálba, hogy halála esetén onnan továbbítsák kisded családjához, mind a hétezer testvéréhez, akik túlélték a milliókból az első kétezer évet, amikor is egy űrcsótány kifejlett, önálló lénynek tekinthető.

Hát nem látja viszont őket. Se a bolygót, se a fészket, ahol kikelt és nevelkedett.

Nem gyönyörködhet a Napjában, ama barna törpében, aminek mágneses pulzálása még mindig ott lüktet a zsigereiben, ha felidézi ama víg évszázadokat.

Mért kellett onnan eljönni? A rosseb a kalandvágyába.

Na, mindegy.

Behívja a két zombit. Az öreget meg a Pistát. Fogják le Teodórát az ébredés pillanataiban. Nem mintha képesek lennének rá. De amíg a tébolyult nőszemély ezt a kettő szétszaggatja, hátha lehiggad annyira, hogy két szót váltson vele.

Először, hogy nem ő rendelte el az agymosását, hanem az űrpolipok. Másodszor ezt az ítéletet a központ utólag jóvá is hagyta. Harmadszor inkább örüljön, hogy letelt a büntetése, mert negyedszer: szükség van a szakértelmére.

Na. Ha ezt így végig tudná hadarni, akkor talán lenne esélye.

A francba.

Ezt tényleg nem lehet elsunnyogni.

Viszont jól esne előtte egy kis tömény. Pálinka vagy whisky. Meg kell adni, ez az egyetlen dolog, amit a Föld és az emberiség eddig adott a Tejút népeinek.

Az alkoholos párlat. Abból hogy meg lehetne gazdagodni, ha legálissá tennék az exportot! És nem csak egy-egy butélia jutna át a csillagközi vámon, hogy aztán iszonyatos áron keljen el. Egy rekesz fütyülős barackért naprendszert lehet manapság kapni bolygóstul, holdastul, szőrén vagy anélkül.

Igen!

Itt hagy csapot-papot! Teodórát a bőrdíványon. Eltűz innen ezerrel.

Az éjjel-nappali kisboltban felvásárolja a felső polcot, vagyis az összes tömény italt. Lecipeli a barlangba, teleportál a sötétben. Otthon illegalitásba vonul, az italokat pénzzé teszi, megforgatja. Té úr, az űrcsótány Al Capone!

És csak semmi adócsalás! A lebukás ebben az esetben kizárva.

Na?

Ne ez történjen inkább?

Té úr tudja ám, hogy ez is hülyeség. De jó érzés eljátszani a gondolattal.

Addig is, amíg kitölti magának a vizespohárba a két decit, és gyorsan elkortyolja, hogy megint töltsön.

És akkor a második pohár barack pálinka második kortya cigányútra megy.

A mély hipnózisban alvó Teodóra ugyanis kéretlenül, magától megszólal.

-Hát engem meg se kínál, kedves Té? – és mint aki csak lehevert egy percre pihegni, a szemét pihentetni, úgy ül fel a díványon, és még a sminkje se sínylette meg dolgot. –Ejnye már, kuc-kuc!

Té úr guvadt szemmel fürkészi Teodórát. Most mi van? Így, magától nem jöhetett volna ki a transzból. Tehát csak az lehet, hogy be se ment. Eszerint az elmúlt fél órát ébren töltötte? De akkor mért tett úgy, mint aki…

-Hanem milyen kényelmes itt magánál!

Té úr még mindig hörög, köhög, krákog. Ez a pálinka túl erős ital ahhoz,

hogy letüdőzzék. Teodóra némi derűvel szemléli Té úr szenvedését. Aztán úgy dönt, nem vár a kínálásra. Feláll, az üveghez ballag, tölt magának. Szintén vizespohárba, egy jó két decis adagot. Ez így nem lesz jó, mondaná Té úr, ha mondhatná, mert ez így hamar elfogy. Bár momentán tényleg bár ez lenne a legnagyobb problémája.

Teodóra a pohár pálinkával visszaballag a díványhoz, aztán mégse arra ül vissza, hanem inkább a fotelba csücsül. Belekortyol a nedűbe. Elégedett a minőséggel. Hálás mosollyal nyugtázza.

- Finom.

- Ő, izé, örülök, hogy…

- Egészségünkre?

- Igen? Ó, hogyne!

Teodóra kortyol még egyet, aztán leteszi a poharat az üvegasztalra.

- Nos, miért akart hipnotizálni?

- Én?

- Nem mondom, meglepődtem egy kicsit.

- Jaj, Teodóra asszony, dehogy is akartam, csak…

- És nem is baj. Pihentető volt.

- Eszerint…tényleg szunyókálni tetszett?

- Mi az hogy! És igazán kedves magától, hogy nem rázott fel. Késő az este.

Nyilván maga is sietne haza…

-Ó, az nem gond, mert nem igazán…

Té úr kezd kissé megnyugodni. Eszerint a hipnotikus csettintés nem sikerült.

Teodórát csak elaltatta, de nem küldte le az űrcsótány anya alantas tudati mélységébe. De ma mág egyszer nem is próbálja meg, az biztos. Még negyed órát elcseveg a vonzó hölggyel, aztán taxit hív neki, és mára ennyi.

- Na és mit szól, idén milyen kellemes telünk van!

- Ha maga mondja, kedves Té…

- Már ahhoz képest.

- Mihez?

- Nos…lehetne mínusz húsz fok hideg, viharos északi szél, ami őrjöngve kavarja az ember körül a havat…

- Nahát, magában egy költő bújik meg, barátom.

- De jó mélyen, ugyebár…

- Nem, nem, szinte éreztem magam körül azt a kínzó szelet.

- Akkor erre igyunk gyorsan egy korty pálinkát!

- Remek ötlet.

- Egészségére, Teodóra asszony!

- És az önére!

Megemelik poharaikat, kortyolnak.

- Félegyházi főzet ez, csókolom.

- És az márka?

- Hogyne, kérem. Ez nem gagyi. Nem a lehullott, félig elrohadt gyümölcsből készült. Magam meggyőződtem meg róla.

- Maga mindenben ilyen alapos, Té?

- Bár az lennék- sóhajt egy nagyot és reszelőset Té úr. Aztán józan mérlegelés után úgy dönt, ha még egy témát felhoz és azt udvariasan körbe vartyogják, az elég is lesz a legigényesebb polgári elvárások szerint is. No de mi legyen az?

Hát persze. Az apropó, amivel idecsalta ma estére az űrcsótány anyát.

- No és az őszinte véleménye?

- Miről?

- Hát…erről a Hell Combatról.

- Miből gondolja, hogy van erről nem őszinte véleményem is?

- Ó, csókolom, ahogy a cégük képviseletében Kecskés ügyvéd úr…

- No igen. Ő egy fasz.

- Parancsol?

- Na persze Hartai őt azért fizeti, hogy az legyen.

- Az is igaz! - mosolyodik cinkosul Té úr a hölgyre, Teodóra vissza rá, aztán

megissza a maradék pálinkáját. Té úr ezen azért kissé elámul, az a két korty mégis csak egy deci tömény volt, mégpedig ötvenkét fokos. És Teodóra szeme még csak könnybe se lábad. Ki gondolta volna erről a finom úri nőről, hogy titokban egy bádogtorkú nagyivó? Na persze és azt ki gondolná, hogy egy űrbéli fenevad, akihez képest a Nyolcadik utas a halál Alienje tényleg csak egy ölbe való, simogatás után áhítozó házi kedvenc?

- Tölthetek még?

- Á, nem, köszönöm. Bár miért is ne? Ha nem sajnálja…

- Kegyedtől, Teodóra?

Té úr pattan, viszi az üveget, csurig tölti a vizespoharat. Egy sanda pillantással megállapítja, hogy az egy liter pálinkájából tíz perc leforgása alatt alig két decije maradt. És ezt a veszteségét ki fizeti meg? Talán Hirig úr? Vagy az a nagyképű, agresszív tahó Dzsihád? Amikor az űrcsótány hivatali költségek rég nem tűrik meg a reprezentációs költségeket? Na, mindegy. Valami öröme neki is legyen, a maradékot kitölti a saját poharába. Ezt követően újfent nyájas mosolyt erőltet.

- Az tehát sehogy se létezik, hogy hús-vér emberek testestül-lelkestül eltűnjenek egy játék programban?

- Sehogy.

- Hát igen. Nyilván komolytalan a kérdés.

- Eléggé.

- Noha előfordul némely sci-fikben, hogy egyének, vagy akár egész népek szublimálnak a számunkra virtuálisnak tűnő dimenziókba…

- Ó, az emberi fantázia…

- Hát bizony. Néha jól is jönne, ha megszabadulnánk a testünktől, igaz?

Beköltözhetnénk egyfajta elektronikus halhatatlanságba.

-A fene tudja…

- Maga nem vágyik ilyesmire, Teodóra?

- Ő, én imádok enni, inni, szerelmeskedni, aludni és felébredni…

De néha még üríteni is. Hát van jobb egy jóízű pisilésnél, kedves Té?

Ezen a kérdésen Té úr kissé elámul. Nahát, ez a nő! De igaza van.

Egy jó vizelés! Vagy ez a pálinka. Vagy egy jó Erős Pistás pacalpörkölt

vizes uborkával… Tényleg vannak előnyei az emberi létezésnek, bármely primitív is.

-Viszont csillagkapukon át vándorolni, vagy féreglyukakban

suhanni fényévek százezreit akár egy pillanat alatt? Az már igazán szép

ábránd, ugye?

- Mért? Magának a mi teleportálónk nem is jó?

- Ó, hát jó az is, persze…- És akkor most jut el a tudatáig, mit is kérdezett Teodóra asszony. És ettől eláll a szívverése. Jézusmária! Kiálthatná, ha egy űrcsótánynak bármi köze lehetne Jézushoz vagy/és Máriához.

A teleportálónk?!

Eszerint ez a nő itt…

Ez a Teodóra…

Felébredt?

A kurva életbe! – ezt mondhatná Té úr, mert ehhez mért ne lehetne köze.

De nem mondja, mert még ehhez is rémült. Úgy mered a nőre, ahogy meredni kell, ha űrcsótány hím megpillant egy anyát, aki vélhetően igencsak dühös rá.

-Ó, anyám, taposs el! – nyögi végre az illő megszólítást.

És most jön a vég. A feje letépése.

De Teodóra egyelőre csak kulturáltan mosolyog rá, mint eddig, ahogy kérdezi a harmadrendű hímet.

-No és mit saccolsz, pondró, vajon mióta vagyok ébren?

EGY BÉKAUGRÁST MEGÉR

Ám mielőtt a halálfélelemtől dermedt Té úr válaszolhatna, az irodájától nem túl messze, mintegy 1717 fényévnyire Bélafing csúszik-mászik, alázkodik Szadó Nagyúr színe elé, és ott halk kurrogással odáig merészkedik, hogy a rettenetes csíz kapitány figyelmét felhívja magára. Pontosabban magukra, hiszen, mint tudjuk, Bélafing ketten vannak, úgy mint Bélafing és az ő lelki társa, Puzzle úr, az egykilós kiszerelésű pokoli húskonzerv-lélek. És ha már itt tartunk, akkor Bélafingék Szadó Nagyúrék figyelmét igényelnék, hiszen a nagyúr is kénytelen megosztozni önön testét P. K. Bársony úrral.

P.K. az annyi, gondolom, hogy pokoli húskonzerv. A szerkesztő

- Mi a faszt kurrogsz itt, te gennyláda? – néz le Szadó Nagyúr a volt első pribékre, magához képest viszonylag jobb kedvűen, mivel éppen egykét méter magas bundás denevér ujjgyakorlatszerű kínvallatásával múlatja az időt.

A szegény Nautrit a szárnyainál szegezte fel a privát kínzókamrája falára, természetesen nem fejjel lefelé. Kezdetnek kitépte a karmait, aztán kis kalapáccsal és vésővel a gyökerükig lehatolva kiütötte a fogait. Harmadik menetben leégette a testéről a szőrt. És persze még mindig nem kérdezett a szerencsétlen lénytől semmit. Mivel nem is volt vele kapcsolatban semmire se kíváncsi. Bár éppen lustán eltöprenget, mégis csak kifaggathatná valamiről, érezze a foglya, hogy van értelme a szenvedésének. Mert Szadó Nagyúr néha méltányos is tudott lenni. Mint most. A Nautri ugyanis zokszó nélkül, dacosan, csak némi vinnyogással viselte el a fájdalmakat. És az ilyesmi tiszteletet érdemel. Nos, ez a múló hangulat sugárzik most az áruló talpnyalóra.

- Azt hiszem, találtam valamit, főnök…

- Mit? A farkadat?

- A feladatommal kapcsolatban.

- Na! Kitudhat, hol van a Föld?

- Még nem egészen, Nagyúr.

- Mi az, hogy nem egészen?!

- Már sejtem, kit kéne megkérdezni?

- Sejted?!

- Tudom!

- És? Akkor kérdezd meg!

- Azt nem tudom.

- Micsoda? Mért nem?

- Oda kéne hozzá repülni.

- Na. Rúgjak egy akkorát beléd?

- Az..kevés lesz.

- És ha kilöklek az űrbe?

- De hát jó nyomon vagyok, Nagyúr!

- Akkor mondjad.

- Alázatosan jelentem, nekem erősen rémlett, hogy az űrhalekok, ha tetszik rájuk emlékezi…

- Akik annak a fém demiürgoszak voltak a rabszolgái?

- Úgy van. Ők egymás között Orosz Kémműholdnak és Kannibálok Álma Kondérnak nevezték az istenséget, amikor úgy hitték, nem halljuk őket.

Mert persze nem tudták, hogy a mi gyönyörű űrbékánk minden négyzetcentimére be van poloskázva. Kivéve az ön magán kínzótermét, természetesen.

- Térj a lényegre, mert fogy a türelmem.

- Igenis! Nos akkoriban egy kecskét emlegettek.

- Kecskét.

- Jelentem, utána néztem ennek is.

- Igen?

- Igen elterjedt élőlény a Tejút bizonyos szegleteiben.

- Nem mondod.

- A tülökszarvúak családján belül a kecskeformák alcsaládjába tartozó

párosujjú patás. Néhol szent állatnak tartják. Másutt a szegények tehenének.

A tehénnek is utána néztem a…

- Elfogyott.

- Micsoda, Nagyúr?

- A türelmem!

- De én csak azt gondoltam, méltóságod tudni óhajtja, mégis kit keresünk, mivel ismerd meg az ellenséged, és…

- Bársony úrra való tekintettel élsz még.

- Bársony úr, örök hálára kötelezett minket.

- Kösz, tesó! – szól ki Bélafingból Puzzle, amire Bársony egy laza- Ugyan , nincs mittel – válaszolt, és ami intermezzo nagyon nem illett bele az eddigiekbe.

Szadó Nagyúr foga csikorog is tőle. Már ha fogaknak lehetne nevezni, azokat az éles és szürkésbarna csontkinövéseket a szájnyílásában.

- Folytasd!

- Szóval levitettem magamat nyolc deci kilencvennyolc százalékos Miazzal, hogy szétcsapassam az agyamat, és kicentrifugálhassam erről az emlékeimet.

A Miazt a csízek egy az eredet bolygójukon őshonos hernyóféle préselt levéből, erjesztéssel nyerik, és ami olyasmi szerepet tölt be náluk, mint nálunk a kisüsti guggolós pálinka. Mert ennek meg én voltam kénytelen utána nézni…

A szerkesztő.

- Na és?

- Ezek a halekok kalandos úton jutottak a Pokoli Húskonzerv Gyártó pokoli bolygóra.

- De nem az a Föld.

- Nem, Nagyúr.

- Akkor a Föld hol van?

- Nyomon.

- Min?!

- Én vagyok nyomon.

- Nem fog ám a bennem lévő Bársony mindig lebeszélni, hogy kitépjem a beledet, és arra akasszalak fel, édes fiam.

- A Húskonzerv bolygó előtt valami felhőkben jártak!

- És?

- Azelőtt disznó alakjában menekültek a gazdáik elől.

- Ugye nem akarod elmesélni, hogy a disznó miféle lény?

- Ha nagyuram nem igényli.

- Nem, Bélafing, nem igénylem.

- Viszont most jön a lényeg! Ez az egész kecskés sztori egy beazonosítható világról indult!

- A Föld?

- Nem, Nagyúr. Még nem a Föld.

- Hanem?

- A Karószemű Küklopsz bolygója!

- Kicsoda?

- Az Olimposz Csillaghalmazban.

- Az nem egy üdítő márka?

- Róla nevezték el.

- Szar is.

- Ízlés kérdése.

- Arról veled nem nyitok vitát.

- Nem is merészelném önnel lefojtatni, nagyúr.

- Na és ott mi van, azon a bolygón?

- Talán az a kecske, akit annyit emlegettek.

- A halek rabszolgák.

- Nem, uram, a halekok lelkei egy Hello nevű húskonzervben.

Aztán pedig Balogh Kázmérban, miután megetettük vele azt a húskonzervet.

- Na, álljunk csak meg! Ez így nekem teljes zűrzavar.

- Nem csodálom, Nagyúr. Magam is elbizonytalanodtam.

- Mi?!

- Most, hogy előadtam nagyságod előtt, rájöttem, hogy az a három halek már

leginkább Balogh úrban pusmogott erről. Amíg egyáltalán szóhoz jutottak.

Mert amidőn De Most Penész is megjelent ott…

-És fellázította a hajómat… az élén veled…

- Szégyellem és bocsáss meg, Nagyúr.

- Soha. Állj oda a kínzófalhoz. A Nautri barátunk mellé szegezlek. Téged persze fejjel lefelé.

- Könyörgöm, kérdezzük meg előtte azt a kecskét!

- Nem.

- Egy békaugrást igazán megér.

TAPOSS EL!

- Végig magamnál voltam, te Végbéla!

- Csodálatos teljesítmény ez tőled.

- Mert? Mit hittél? Majd pont te mosod ki az agyamat, meg az a két

bolhafészek, sintérek elé való kóbor eb?

- Én csak a parancsot…

- Minden gyáva szar ezzel védekezik.

- De te azokban a napokban akkor se voltál magadnál, ó, anya!

- Ezt hogy éted?

- Taposs el! De direkt nem avatkozhatunk bele primitív civilizációk

életébe.

- Ahhoz képest, hogy fél órája még a politikai menedékjogot fontolgattad…

Té úr ettől megint megretten. Hangosan beszélt volna? Vagy Teodórának, avagy az Őrült Anyának az agymosás helyett tovább fejlődtek a telepatikus

képességei? Pedig már kezdett kissé megnyugodni. Az asszony már vagy tíz perce felfedte magát, és ő, a harmadrendű űrcsótány hím még mindig él.

Sőt, a kettőjük közt meglévő társadalmi különbség ellenére szinte normálisan tárgyalnak. Íme, most is. Teodóa keresztbe rakja a lábait, ahogy hátradől a bőrfotelban. Ettől a szoknyája felcsúszik a combja közepéig. Té úr újra megállapítja, igazán kellemes látvány az űrcsótány anya

földi álcája. Ezen meg akár el is csodálkozhatna, hogy csótány létére hogy is láthat egy ember nőstény lábat szépnek. Lehet, hogy túl rég óta él közöttük?

Ám ilyesmi most az eszébe se jut. Még mindig nem tenne rá senki komoly tétet, hogy ő élve távozik ebből az irodából. Té úr egy fillért se.

- Különben igazad van. Tényleg elborult az agyam a nyomorult halekok miatt.

- Különösen, ami Vágási Matyit illeti…

- Na ja. Őt pláne jól esett volna kinyírnom.

- De remélem, ez az inger…

- Igen?

- Taposs el!

- Nem piszkítom be veled a lábam. – Igen, ez a hivatalos válasz erre akkor, ha a nősténynek se gyilkolni, se párosodni, se párosodni és aztán gyilkolni nincs éppen kedve. Akkor mégis van remény a túlélésre?

- Akkor…áruld el nekem, a hihetetlenül jelentéktelennek, a főnökeink végig tudták, hogy aktív vagy?

- Szerinted?

A mindenit. Eszerint Teodóra nagyon titkos ügynök? Annyira titkos küldetéssel, hogy erről még a két Földre akkreditált űrpolip se tudhat?

De akkor most? Vajon mért fedte fel magát Teodóra előtte? Ennek csak egy

kézenfekvő oka lehet. Vagy kettő. Ha őt is beavatja, akkor fontos szerephez jut.

Kettő: mégse hagyja el élve a saját irodáját.

De hogy ez az Anya mekkora egy ász! Ez sík hülyét csinált itt mindenkiből.

És…te jó ég! Akkor…az őrülése is előre betervezett fedőtörténet volt?

Micsoda tébolyult összeesküvés zajlik itt a háta mögött? És hogy az ő háta mögött, az semmi. De az űrpolipok háta mögött is!

Á, ebből csakis az lesz, hogy rögvest letépik a fejét. Kellett is neki izgalmasabb életre vágyni annál, mint aktákat tologatni a szülőfészkétől nem messzebb, mint amit bárki egy torony tetejéről szabad szemmel belát.

MACI A MÁLNÁSBAN

Az vagy nekem,

Mint vér a vámpírnak

Vagy vasszeg és karó

A mártírnak.

Szerelmem való

Bár gyönyörre vágyom

Láthatod, íme

Bármi áron

Még verset is írok

Hozzád, te konok

De többet, ígérem

Tuti, hogy nem fogok.

Benjamin újra és újra átfutja a verset, amit a csajszinak írt. Aztán kitörli.

Aztán előhozza a kukából, átolvassa, és a sorsa ismét a delete.

Na ne! Hát azért se fog végképp bohócot csinálni magából. Mert feltéve, ám meg nem engedve, elküldi neki ezt az izét emailban. Akkor Bogika elmenti.

És ki tudja, mikor lesz egy olyanja, hogy megmutassa, továbbküldje.

Dicsekvésből vagy bosszúból.

Na jó. Felejtős. Ha csak szerelmes verssel és vámpírt mímelve juthat el a célig, akkor… Nem megy a maci málnásba.

Ideje egy kis pénzt keresni.

Hiszen még él a szerződése, valószínű, a H’akával, hogy a Hell Combat tesztjátékosa. Bár hetek óta nem nyitotta meg a filet és nem regisztrált.

Amióta eltűnt szegény Huba és tudják, és mégse tesz senki ebben az ügyben semmit. De most tényleg hogy lehet az, hogy szegény öreg alkesz beleesett a számítógép monitorján át egy játékba? Egy horrorban igen simán. No de a valóságban? Lehet, hogy csak elrabolták. És aztán betették a fotóját, mint az ikonját, és profi módon animálták. De mire lenne jó az? Marketing?

Egy játék, ahol eltűnnek a játékosok?

Hűha!

Ez a megoldás még az eszébe se jutott. Ezt meg kéne dumálni…először is Kisbabossal. Aztán… aztán szólni Vilmosnak. Aki tök jó fej, már ahhoz képest, hogy zsaru, meg hogy valamikor az elmúlt évezredben udvarolt Julcsinak.

Ez az utóbbi még önmagában nem jellemhiba. A zsaru se, bár az nagyon necces.

Akkor regisztrál. Éjfélig lenyomat két-három vérfürdőt és nagy halált. Na és hátha megtalálja Hubát valamelyik bugyorban.

De előtte nem kéne ezt a verset elküldeni?

Szar.

Írni kéne másikat?

Egy francot. Soha! Egy sort se! Úgyis csak kifogás ez is. Ha a nagyságos kisasszony nem akar dugni, akkor nem fog dugni még akkor se, ha csillagokat hoz le az égből, és egy négyökrös szekér elé fekszik. Vagy rá. Vagy a bakra.

Maci a málnásban

Ökör a mártásban.

Szépen fogy a málna

Pedig ökröt zabálna

Ökör a málnásban

Maci a mártásban

Szépen fogy a málna

De macit nem zabálna.

Maci vagy ökör

Engem az gyötör

Mért nem dugunk végre

Mert úgy vágyok rád

Mint éhes vámpír a vérre.

Na most, ez a vers talán jobb lett?

Á, ennél még a Pokol kívánatosabb, mint így gyötrődni egy hülye liba miatt!

0 notes