#édesapám

[orsiisworld]

Édesapám

Édesapám azt mondta, hogy büszke rám

Nagyon szeretem

[diogenesz2020portugal]

Édesapám ma lett 88 éves. Ő az egyik legnagyszerűbb ember a Földön. És én vagyok az egyik legszerencsésebb ember, hogy ő az apám. ❤️ Igen, az élet szép.

[viking84chef]

Profi önéletrajz

1971-ben születtem, vasárnap, Kórházban. Születésemkor apám álmos, az orvos részeg volt, így mindketten végigaludták a jeles pillanatot. Szüleim egyszerű, kétkezű emberek! Édesapám édesanyám férje, édesanyám édesapám felesége. Mindketten házasok.

Csodagyereknek tartottak. Már másfél évesen el tudtam számolni háromig. Valószínű, hogy ebben a szülői gondoskodás is komoly szerepet játszott. ("Azonnal fejezd be! Háromig számolok!")

A falusi gyerekek teljesen átlagos életét éltem: foci az utcán, polgárpukkasztás és titkos bunkerek kiépítése a homokozó közepén. Homokozóbeli pajtásaimtól az iskolakötelesség választott el.

Kommunikatív alkatnak tartom magam. Angolul, németül nem beszélek, de egy gyorstalpaló tanfolyam elvégzésére bármikor vállalkozom. Általános iskolában tanították a orosz nyelv rejtelmeit (több, de inkább kevesebb sikerrel). Nem voltam a Nyelvtanárnő kedvence, órán is mindig háttal kellett ülnöm a padban...Aztán, hogy teljes legyen a káosz a fejemben átraktak egy angol csoportba, ezt a traumát a mai napig nem sikerült kihevernem.

A középiskolás évek nagy hatással voltak rám. Először a sör hatott rám, aztán a röviditalok, végül már a lelkifröccs sem.

Az "akasztott" emberen kívül rengeteg szakmában kipróbálhattam magam...

Egyszer műtőssegédként is tevékenykedtem, szőrtüsző gyulladásom volt, helyi érzéstelenítés után ébren követhettem a beavatkozást,és én adhattam oda az operáló orvosnak a szikét.

Egyéb eredményeim:

- 2. helyezés az sörivó/palacsintaevő versenyen

- alacsony vércukorszint

-elfogadható vérnyomás

- néhány jó barát

vezetői tapasztalat:egy online videójátékban harcoló klánok parancsnoka voltam.

Bármilyen munka érdekel amibe kipróbálhatom magam, leendő munkaadómhoz hűséges leszek, ezt alátámaszthatom a 3 éves t-mobil előfizetésemmel is!

Szívesen csatlakoznék gipszkartonos csapatba.

:) ;)

[faustiandevil]

undefined

At the beginning of the 1931 Dracula the Hungarian spoken is authentic and is one of my favourite parts of it. I don’t know if it was ever translated, because every time I had subtitles on it usually just said something along the lines as “speaking Hungarian”. Decided to try my best at translating it, even though I feel like anyone could guess what they are saying, but it did catch me off guard when I first watched the movie and heard the language of my home country... it did feel nice though.

Itt a Földön is, mindennapi kenyerünket add mi nékünk ma… / Here on Earth, give us our everyday bread… (As I’m not Christian I just mirror translated it as best as I could. The rest of the prayer is obscured by the other conversation.)

Édesapám! Jön a postakocsi és a nap is lemenőben! / Father! The postal car is coming and the sun is setting as well!

A gyerekre vigyázz édesem. / Watch the child my dear.

Gyün már a postakocsi! / The postal car is comin’! (In the Hungarian I wrote it with the accent as it is said.)

Ó, megjöttek öregem, megjöttek! Hála az Istennek hát megjöttek, öregem! Itt jönnek már! / Oh, they have arrived my old pal, they have arrived! Thank God they have arrived, my old friend! Here they come! (A lot of it is obscured as everyone is talking and cheering at the same time that the postal car has arrived safely.)

After Renfield says that he wants to go to Borgo Pass.

Borgó szorosba? Ma este? A Borgó szorosba ma este? / To Borgo Pass? Tonight? To Borgo Pass tonight?

Te, még ma a Borgó-i szorosokba akar menni… és én félek. / You, he wants to go to the Borgo Passes tonight… and I’m afraid. (I love that the driver stutters as he says he lines.)

After the innkeeper tries to warn Renfield.

Esteledik! Nyugszik le a nap! / Night is coming! The sun’s setting!

After Renfield leaves.

Ó, Istenem segíts! Segíts! Istenem az égben a mindenható… / Oh, God help! Help! God in Heaven, almighty… (Again a lot of it is obscured, but the townsfolk are praying for the safety of the driver and Renfield.)

[starmythelonesurvivor]

Hetekkel ezelőtt lenn voltam Békéscsabán, a textilkonferencián. Nézem a ruhákat, meg az egyéb textiliákat, nem értem mi még csak meg sem voltunk említve. Az egész tájegység kb kompletten kimaradt, bezzeg a matyók giccs boltos szarja ki volt állítva. A népi hímzésben legyenek trendi színek, meg persze jó ha ismered a szervezőket. A mesterszakács màr kinézett az ebédnél. 400+főből engem, ez nagyon imponált. Utálom a férfiakat. A következő héten jött hozzánk legjobb barátnőm, még megnyugodtam, hogy tudok főzni. Gluténmentes tiramisu, meg lassagne. Két boltban sem lehetett tojást kapni, nagyanyámtól kunyeráltam a piskótához. Koncerten vagyok, ringok. A napsütötte rész. Közben egyre vékonyabb vagyok, újra élesen látszik az álkapcsom. Kihányom a mekis kaját is, el vagyok szokva az ételtől. Másnap egész nap az ágyban fekszünk, beszélünk. A varráson azt mondja a semmi mesternő, hogy buta vagyok, lassú, és haszontalan, főleg ahhoz képest, hogy van diplomám. Elkezdem utálni. Gyűlölöm, az anyám beszél így velem. Varrok itthon, két pólót, az elsőt viszkózból, szétvágom. A második elmegy, lehet benne lesétálni a Tiszára. A szomszédasszony beletolat az autómba. Elsőre nem tudom, kihívom a rendőröket egy halálraítélt bizonnyoságával. Hát biztos beletoltak háromszor egy kézi beton keverőt…és ezt a szakértők mondják, reménytelen. Mindenki is hülye. Aztán jön a szomszéd, bocsika, néha a férjemébe is belemegyek. Egy full új tolatóradaros hondával, én meg büszke vagyok, hogy a böhöm kombival csak hátsó távolságjelző van, és képes vagyok tolatva is parkolni, pusztán tükörből. Tök mindegy, más 10 x többet érő autóval is izomból beletolat. Az exem is megmondta, agykapacitás nuku, de legalább a konyhában zsigerből feltalálom magam, genetika. Este színházban vagyok az anyámmal. Ismerősök. Meghalt Gyurika. Anyám már hívja is a barátnőjét, akivel nem beszélt egy éve, hogy jaj, sajnálja, hogy meghalt az exférje. Mondja Zs. hogy nagyon nem halt meg, már új gyereke is van a több évtizeddel fiatalabb nőjétől. Ciki. Kiderült, hogy nem is az a Gyurika. Meg mondom anyukának, milyen lenne, ha netalántán édesapám elhalálozna, és neki nyilvánítanának részvétet. Na ugye. Anyám felfogja a hajam, legyen 15cm-vel rövidebb. Szerinte nem vagyok elég szép, megy beszélgetni az ismerősökkel. Színház után találkozom H-val, egy hónapja ígérem, vagyok annyira elkeseredve, hogy legyen kedvem. Olyan primitív. Egy tátra tea megoldja. Ellopok egy jägeres poharat, már van 2 otthon. Egy emberekkel teli asztalról veszem el, mindenki megvan rökönyödve, dehát kell a készlet. Nem vagyok normális. Nyári nadrágokat varrok. Tökéletesek. A térd alá érnek. Húsvétra anyám Hévízen nyugtatja az idegeit, én egy napra felmennék barátnőmhöz Pestre. Lemondom. Nagyanyám bömböl a telefonba, inkább elhozom. Ez van. A második napja, és nem is olyan rossz. Összeségében meg vagyok elégedve az életemmel. Szeretnék zokogni, de a legközelebb enyhén ittasan voltam hozzá a H-s estén. Néha egy hosszú nap után szét tudnék verni valamit. Bennem van a melankolikus bizonyosság, hogy örökre az anyám nyakán maradok, hiába fogok dolgozni, itt maradok. Nem bánom, hogy elmenekültem innen 19-ben, sokat tapasztaltam, és most rehabilitáltak. Újra tisztelnek az emberek, fogad a fogorvos, hogy újra tömje a kijött tömésem, aki az apám osztálytársa volt, és tart az anyámtól. Sok év után újra egy báb vagyok. Fojtom el magam, de nem érdekel, legalább van hol lennem.

[munchausenparokaja]

„Kérsz egy jégkrémet?“ – kérdezte édesapám a kellemes 14 fokban, december 27-én ma tőlem.

[szigetingy]

Várkeszői templom freskó – A freskót Németh Ferenc (Várkesző, 1926.02.01 – Győr, 2022.09.19.) építészmérnök (édesapám) 1947 nyarán festette. (Németh György)

[dramatic-dolphin]

If you were able to change one thing about Hungarian (the language itself), what would you change ?

i'd like if we finally got rid of formal/informal you because i never know which one to use :( but on the other hand there would be no "rendőrbácsi, jöjjön, az édesapám felakasztotta magát" "engem?" .....well you gotta make some sacrifices.

[the-death-is-my-desire]

...Rám lett parancsolva, hogy díszítsek fát, erre édesapám részegen kidőlt. Eddig is utáltam a karácsonyt, most még jobban utálom. Egyedül díszíteni fát, miközben hallod, hogy a részeges apád horkol, nagyon jó érzés - sérült lábbal egyébként...

Mármint most tényleg bőgök. Érted, máshol azt látod, hogy együtt díszítik a fát, együtt a család, normális helyeken tényleg a szeretetről szól az egész... Engem meg megijeszt a tudat, hogy mindent érzek, csak szeretetet nem. És annyira egyedül érzem magam. Mindenki boldog, mert így szünet, úgy család, én meg hol egyedül, hol az alkoholista apám miatt sírok ilyenkor. Ma is könyörögtem neki, hogy ne igyon ennyit, de nem.

[agyeszbugyesz]

Bemutatkoznék, de legalább írok pár sort, hátha érdekel valakit. Nem hiszem,hogy ez itt szokás lenne, de nem érdekel.

Még vagy 10 éve találtam rátok, azóta olvasgattalak benneteket és olyan volt ez, mint egy érdemes társaságot kihallgatni, amihez jó lenne tartozni. Posztolni persze most olyan, mint a fióknak fényképezni. Azt csináltam egy jó ideig. Eleinte, a húszas éveim elején, úgy gondoltam én majd fotóművész leszek, aztán rájöttem, hogy ahhoz társaság kell, aki meglátja a mondanivalót a képek mögött. Meg természetesen az a művész, aki tisztában van vele. Én eddig sosem jutottam el, bár azzal tisztában vagyok, hogy nagyon jó szemem van hozzá.

Most itt 44 éves tiniként, frissen elválva, szülők nélkül, olyan mintha megint 20 éves lennék, csak kicsit megváltoztam volna. Baromira hiányzik valami, tele vagyok lehetőségekkel és még nem tudom merre tovább, csak sejtem, hogy a fotózással kell foglalkoznom. Fényképeztem már mindent, egyedül profi tárgyfotót nem, a riportot szeretem legjobban. Ha 20 évvel előbb születek, az igazi kánaán lett volna.. . Sok napilap, tele fotórovattal. Van egy 8 éves lányom és felváltva neveljük. Azt mondta az ügyvéd, hogy etalon válás volt a miénk, mindenkinek ilyet kíván. Köszi. Most megint rágyújtottam. Mindegy, legalább csak hetente néha . Most jól esik. Fura így negyvenesként egyedül lenni. Mindenki vagy görcsösen hajszol valami kapcsolatot, vagy a családdal van és nem ér rá. Sok barátom van én legszívesebben velük lennék. Szobrász, grafikus, exalkoholista bölcsész, nagycsaládos asztalos. Mindenki távolabb. Idővel el fogok kezdeni megint fényképezni, nem a mobillal, hanem a nagy géppel, aztán feltolom ide, a fiók helyett. Meg persze ebből kéne élnem végre, eldobni a kételyeket, ha már értek hozzá. Mindenki más. Mindannyian. /Most töltök egy whiskey-t/ Nem iszok rendszeresen, mert egyrészt nincs igényem rá, másrészt édesapám alkoholista volt és a legcsúnyábban távozott, amit el lehet képzelni. Azt majd lehet elmesélem. Bátyám miatt tartom a piát akivel rendszeresen meglátogatjuk egymást. Múltkor mondták a játszótéren, hogy jó apuka vagyok, büszke voltam rá. Megérdemli a lányom. Szóval megint útkeresés. Egy Seneca idézettel búcsúzott tőlem általános iskolában az osztályfőnök: "Szenvedéseink egyik oka az, hogy mások példája után megyünk, nem értelmünk irányít bennünket, hanem a megszokást követjük." Bassza meg, de igaza volt. Mindig idomultam, benne voltam minden szarban és nem vágtam ösvényt magamnak. Mindegy. Megyek, mert holnap nyolcra megyek Eszterért a nagyihoz. Apósomék olyanok nekem, mintha a szüleim lennének. Tele hibával, szerethető emberek.

Jó éjt.

[dajkag]

Magyarországon nincs halovén ugyebár, szóval megmutatom, hogy néztem ki cirka huszonnyolc (?) éve, általános másodikban (?), az iskolai farsangon, úgynevezett ufonautának öltözve. A jelmez édesapám arany keze munkáját dicséri.

[diogenesz2020portugal]

Én azt szeretem a @diogenesz2020portugal blogban, hogy a csodás képei nem csak szép házak meg emberek, hanem egy kicsit tükrözik azt a kedves embert, aki a kamera mögött van. Egy fokkal kedvesebb hely a világ miatta.

Jaj, nagyon köszönöm, kedves Anon! ❤️ Ráadásul ez most nagyon jól jött, tele vagyok aggodalommal: a 88 éves Édesapám tegnap kórházba került. Mondanám, hogy küldjetek neki csít, de ő volt fizikus egyetemi tanárként annyira materialista, hogy tuti leperegne róla. Bár amilyen érzelmes ember, biztosan jólesne neki.

[csakcsiga]

Sok embert tisztelek vagy nézek fel rájuk különböző tudásuk, tehetségük vagy kiemelkedő tulajdonságuk miatt. De igazán példaképek vagy hősöm csak egy van.

Lehet ez túl nyálas vagy kicsit "anyuka pici fiás”, de nekem édesanyám a hősöm!

Nála jobb embert nem ismerek. Ismerem persze a rossz tulajdonságait a gyarlóságait, de mindezek értelmét veszti amint arra gondolok, hogy kezeli őket.

Sose láttam még ennyire jószívű embert, aki néha felmerülő előítéletei dacára is mindenkit türelemmel és szeretettel kezel legyen az bárki.

Felnőtt egy alkoholista apa és egy folyamatosan dolgozó a szeretetét kimutatni képtelen édesanya mellet. Le élt 20x évet egy pszichológiai bántalmazó kapcsolatban, amiből képes volt kitörni. Végig csinált egy elhúzódó válást, ami közbe a tulajdon családja a volt férjének (édesapám) adtak igazat és támogatták, ezek az emberek kitagadták és elhordták fűnek fának. Majd végül pervesztesként kénytelen volt elviselni nem csak az anyagi terheket de a megaláztatottságot.

Egy rossz szót nem hallottunk tőle se édesapánkról se az ő vagy a saját családjáról.

Az egész hercehurca közben ő felnevelt 3 fiú gyereket tisztességgel, visszaült az iskolapadba 30+ évesen és sikeres újra érettségi után most 54 évesen másoddiplomás nőnek mondhatja magát egyedül a közvetlen családjából.

Felépített egy karriert, a munkahelye és közössége nagyra becsült tagja. Beleszeretett egy özvegy (végetlenül körülményes, de hatalmasszívű) férfiba, akinek segített és folyamatosan segít a kamasz fiait felnevelni. Végtelen türelemmel és szeretettel áll a két unokájához és rengeteg időt igyekszik velük tölteni. Minden hülyeségünk ellenére nem csak elvisel minket, de bármikor ott van, ha kell és mindenét odaadná, ha szükség lenne rá kérés vagy kérdés nélkül.

Számtalanszor esett már pofára, gáncsolták ki, tört össze darabokra, de Ő mindig felállt.

És én most dühös vagyok és félek.

Félek mert újra olyan helyzetbe kerülhet, ahol ismét meg kell küzdenie a világgal. És nem tehetek semmit, hogy az esetleges sérüléseitől megvédjem.

És végtelenül dühös vagyok mert ennyi küzdelem és szenvedés után pont Ő nem szolgált erre rá. Érthetetlen számomra, hogy megint miért neki kell ezeket elviselnie.

Sokat gondolkodtam mostanában, hogy hogy tudnám elfogadni azokat a dolgokat, amiken nem tudok változtatni úgy, hogy közbe ne fagyjak meg és legyek tehetetlen olyan dolgokkal szemben, amiken viszont tudnék változtatni.

De azt hiszem itt az ideje kihúzni megint a saját seggemből a fejem és megtenni mindent, amit tudok. Saját magammal szemben, hogy megfélően tudjak támogatni és ott lenni, ha szüksége. Tanulni attól, aki annyit segített és annyi mindent átélt mégis a legerősebb maradt.

A hősök érdemlik meg igazán a legnagyobb támogatást!!!

[dmjnzs]

Drága Édesapám !

Nem is tudom mit mondhatnék neked, sosem volt az igazi a kapcsolatunk, egyikőnk sem volt a legjobb ember a másikkal szemben, elengedtük mindketten egymást. De ez nem változtat az irántad való szeretetemen. Köpködtük egymást mindig, elkerültük egymást, és most szétszakít belülről, hogy nem tudom neked ezt elmondani. Hatalmas űrt hagytál a szívemben, minden amit ellened tettem vagy mondtam, most visszacsapódik rám, és iszonyatosan utálom magam emiatt. Elmondani nem tudom, hogy mennyire hiányzol nekem, és hogy mennyire máshogy csinálnék mindent. Azt mondják az ember utólag bán meg mindent, és teljesen egyetértek ezzel, minden egyes rád kimondott szavamat utálom, és sajnálom. Remélem egyszer meg tudsz nekem bocsátani , és találkozunk még egyszer oda fent. Ígérem neked, mindent amit akarok elfogom érni, és végtelen büszke leszel rám. Ígérem neked, hogy vigyázok a többiekre ahogyan te tetted annó. A legjobb gyerek, testvér és barátnő leszek! Annyi mindent tudnék még neked mondani, de már nem tudom, és ez belülről felemészt. Minden nap, napi 24 órában, csak te vagy a fejemben! Nagyon Szeretlek, és iszonyatosan hiányzol!

[foulchildtiger]

1956 –

Diktatúra, tejszínhabbal

1956. november 23-án a Magyar Szocialista Munkáspárt (további harminchárom évig: MSZMP, a következő tizenöt évben, napjainkig: MSZP) központi lapjában, a Népszabadságban jelent meg a Magyar Írók Szövetsége elnökségének 1956. november 21-én megfogalmazott nyilatkozata a közbiztonságról, a termelőmunka felvételéről, az igazmondásról. November 20-án találkozott a magyar írók küldöttsége a szovjet katonai parancsnokság képviselőivel. A találkozón részt vettek a magyar rendőrség vezetői is. A szovjet és magyar katonai vezetők, válaszolva az írók őszintén és egyértelműen megfogalmazott kérdéseire – biztosítékként Sepilov szovjet külügyminiszter szavaira hivatkozva – "ígéretet tettek, hogy a magyar lakosság köréből történt letartóztatások ügyében a legmeszszebbmenő törvényességet fogják érvényre juttatni. Senkit az ország területéről el nem visznek, senkit a felkelésben való részvételért nem üldöznek."

1956. november 23-án összetört lelkű kamasz voltam. Utáltam, megvetettem, gyűlöltem a szovjet megszállókat, a feltámadás reményét meggyilkoló pufajkásokat, a kommunista apámat meggyilkoló kommunista gyilkosokat, és nem értettem, sehogyan sem tudtam megmagyarázni magamnak, hogy az akkor már kilenc éve halott, istenhívő, művelt, okos, nyelveket beszélő édesapám hogy volt képes hinni a kommunistáknak, hogyan tudott – igaz, csak nagyon rövid ideig, és az életével fizetett ezért a tévedéséért! – szót érteni ezzel a gátlástalanul hazudozó, erkölcstelen, hataloméhes bolsevik bagázzsal.

De 1956. november 23-án azt is tudtam – már évek óta egy fedél alatt, kettesben éltem sok mindent megélt, sok mindent túlélt, bölcs nagyanyámmal –, hogy ha Kádárnak és elvtársainak (Kádár Apró Dögei – magunk között így tiszteltük a forradalmi munkás-paraszt kormányt) volt erkölcstelen bátorsága a Budapestet rommá lövő szovjet megszállók tankjaiban visszasunnyogni Budapestre, akkor Moszkvának – nem tudtuk, meddig, de évtizedekben, talán évszázadokban gondolkoztunk, hisz a törökök országpusztító ittléte is eltartott százötven évig – lesz ereje erőszakkal hatalmon tartani a kommunisták diktatórikus uralkodását a Kárpát-medencében.

Nem tudom, kik képviselték a magyar írókat 1956. november 20-án a szovjet megszállókkal történt tárgyaláson. Nem tudom, mit gondoltak a szovjet megszállókról, a kommunistákról, a proletárdiktatúráról. Nem tudom, hitték, vagy csak remélték, hogy a kommunisták szava, ígérete, becsülete ér valamit. Vagy már 1956. november 20-án is tudták: egy elvhű kommunista bármikor bármit gátlástalanul megígér, mert felsőbbrendűségének öntelt hitére alapozott, saját önző érdekén kívül semmilyen erkölcsi értékrend nem kötelezi őt arra, hogy akár egyetlenegy ígéretét is betartsa, megtartsa, teljesítse.

1956. november 20-án Sepilov szovjet külügyminiszter megígérte, a szovjet megszállók parancsnokai megígérték, a magyar kommunista hatalombitorlók megígérték, hogy senkit az ország területéről nem visznek el, senkit a felkelésben való részvételért nem üldöznek.

Egy kommunista politikusnak semmibe nem kerül bármit megígérni.

Az ígérgetés hasznos, eredményes politikai eszköz, a pillanatnyi érdekérvényesítés szempontjából elfogadott taktikai fegyver. Kádár Apró Dögei és Sepilov elvtárs 1956. november 20-án úgy ítélték meg, legokosabb, ha felkelésről beszélnek, és megígérik a magyaroknak, hogy senkit nem fognak üldözni a felkelésben való részvételért.

Aztán Nagy Imrét és társait (valamennyien kommunisták voltak!) internálták, hazahozták, fölakasztották. Több száz embert letartóztattak, börtönbe zártak, kivégeztek.

És mellékesen 1957 januárjában felfüggesztették a Magyar Írók Szövetsége működését, mert az igaz, hogy a kommunisták megígérték: senkit nem fognak üldözni, de azt soha nem mondták, hogy eltűrik, ha nekik valaki nem fogad szót. Aki feleslegesen pofázik (az írók, a magyar írók különösen, mindig hajlamosak lángoló pallosként szerepet vállalni a politikában), annak be kell fogni a pofáját, hogy ne izgassa, ingerelje, lázítsa azokat, akiket a szovjet tankoknak és a magyar pufajkásoknak már sikerült megpuhítaniuk, páriává silányítaniuk, gerincetört együttműködővé aljasítaniuk.

Aki nincs ellenünk, az velünk van – hirdette Kádár János.

Korlátolt ember volt, lehet, hogy valóban hitte: akinek már összetörték a gerincét, akit már megaláztak, akiből már sikerült besúgó ügynököt faragni, aki rémülten hallgat, mert a habos tortának álcázott diktatúrában életben akar maradni – az már a kommunisták szövetségese.

De azért Kádár János sem volt annyira ostoba, hogy megbízott volna a magyar írókban. Azt is tudta, mit ígértek a magyar kommunisták a magyar népnek: "Senkit az ország területéről el nem visznek, senkit a felkelésben való részvételért nem üldöznek." És miután ezt az ígéretet sem tartották be, nehogy bárkinek is eszébe jusson számon kérni rajtuk bármit, célszerűnek látszott szájkosarat kötni az írókra.

Nehogy beleköpjenek a kommunisták levesébe.

(Háy Gyula, Déry Tibor, Zelk Zoltán mégis beleköpött: néhány évig börtöncellájukban gondolkodhattak arról, miért is lettek kommunista írók.)

1956. november 4-én szovjet repülőgépekről szórták a városra a forradalmi munkás-paraszt kormány röpiratát. "A hazánkban október 23-án megindult tömegmozgalom, amelynek nemes célja a Rákosi és társai által elkövetett párt- és népellenes bűnök kijavítása, a nemzeti függetlenség és szuverenitás védelme volt, a Nagy Imre-kormány gyöngesége és a mozgalomba befurakodott ellenforradalmi elemek növekvő befolyása révén veszélybe hozta..."

Első olvasásra is azonnal kitetszik: a röplap megfogalmazója kommunista volt. Becsületes ember legfeljebb nép- és pártellenes bűnökről beszél; párt- és népellenes bűnökről csak párthűségükbe gárgyult kommunisták. Számukra mindig pártjuk a legfontosabb, önhitt élcsapatuk vezető szerepe, hatalma, érdeke.

A becsületes emberek népben, nemzetben, országban gondolkodnak.

Fél évszázad tapasztalataival a hátunk mögött sem könnyű eldönteni: hogyan lesz számukra a nemes célú tömegmozgalom (1956. november 4.) néhány nap alatt felkelés (1956. november 23.), néhány hét alatt ellenforradalom. (Vezércikk kezdőmondata: "A fegyveres ellenforradalom meghátrálása után a reakciós erők támadásának egyik fő iránya most a pártszervezés elleni harc. Úton-útfélen hangoztatott jelszó: »Az üzemben termeljünk, ne politizáljunk.«" – Népszabadság, 1956. december 18.)

Kádárék novemberben még (látszólag!) tárgyalni akarnak gyengének ítélt elvtársukkal, Nagy Imrével, aztán – szovjet parancsra – Romániába internálják, ott már fenyegetik, később Budapesten börtönbe zárják, ellenforradalmi összeesküvéssel vádolják, 1958. június 16-án kivégzik. Pedig 1956 novemberében azt ígérték neki, ha lemond miniszterelnöki posztjáról, békében hagyják, sőt esetleg még politizálhat is.

Élete alkonyán Nagy Imrének tudomásul kellett vennie: bármit állít, bármit ígér egy kommunista, annak még az ellenkezője sem igaz. Talán ezért vállalta inkább a bitófát; egyszer már begyűjtési miniszterré alázta magát Rákosi utasítására – öregemberként nem akarta lakájként vagy udvari bohócként szolgálni Kádárt és elvtársait.

Magyarország, 1956. november 23. Pufajkás rémuralom, szovjet megszállás, vérbe fagyott ország. Kádár Apró Dögei tudják: valamit mondani kell az istenadta népnek. Például azt, hogy senkit nem üldöznek a felkelésben való részvételért. Hátha sokan elhiszik. Aki időt nyer, életet nyer. Aztán az elvtársak majd internálnak néhány ezer, fölakasztanak néhány száz embert, hogy az életben és otthon maradottak rémülten kussoljanak. Gerinctelen, erkölcstelen, karrieréhes jogászt mindig találni, aki aláírja és kihirdeti a halálos ítéleteket. A törvénytelen jogi csűrcsavarás során csupán arra kell vigyázni, hogy senkit ne ítéljenek el a felkelésben való részvételért. Akit a bíróság akasztófára küld, az legyen mind köztörvényes bűnöző és fegyveres ellenforradalmár. Az pedig a kommunista rendőrségtől elvárható pártszerű minimum, hogy bárkiről, bármikor képes legyen bebizonyítani: a letartóztatott személy ellenforradalmár, tehát köztörvényes bűnöző.

Bebizonyította. És a bírók naponta ítélkeztek, a hóhérok naponta akasztottak.

Ezt nevezték szocialista rendteremtésnek Kádár Apró Dögei.

(1988. decemberében a budapesti Eötvös-szobor előtt tüntettek a pedagógusok – szemerkélt az eső, rögtönzött beszédem első mondata így hangzott: Ha Magyarországon esik az eső, és sok elégedetlen ember gyülekezik egy szobor vagy egy múzeum előtt, mindig nagy dolgok történnek... – és amikor a Parlament felé induló tömeg a Belügyminisztérium elé kanyarodott, valaki elkiáltotta magát: Kommunista gyilkosok! Többen lepiszszegték, csitították a hangoskodókat: Jaj, ne, ez provokáció! Őrizzük meg a higgadtságunkat! A mellettem baktatónak halkan azt találtam mondani: Miért? Nem gyilkosok? Leszegett fejű, komor válasz: De. Azok. De ők tudnak gyilkolni, mi nem.)

1956 tavaszán egy ország bizakodott: lesz feltámadás.

1956. október 23-án azt reméltük: feltámadunk.

1956. november 4-én magyarok milliói hitték: lesz feltámadás – de nem most.

És 1956. november 23-án megint szemrebbenés nélkül az ország, a nemzet képébe hazudtak a kommunisták. Keretezett vezércikk a Népszabadság címoldalán:

OKTÓBER 23-RA EMLÉKEZÜNK

Emlékezzünk a mai napon rájuk – a hősökre –, akik egy hónapja minden becsületes magyar akaratát együvé fogva életüket tették rá, hogy meghallja végre a világ: a magyar népnek elege volt a Rákosi–Gerő-féle uralomból. Nagy ár volt érte fiatal életük, de hősi haláluk egy egész nemzet szabadságának záloga lett. A magyar nép ezért híven őrzi, szívébe zárja emléküket, és nem feledi a bűnös múltat, amelyből minden békés erőfeszítés ellenére végül is csak egy nagy nemzeti mozgalom ezrek és ezrek halála árán válthatta meg a magyar népet.

A mai nap a nemzet megemlékezésének és tiszteletének ünnepe mindazért, amit egy hónappal ezelőtt a tiszta ügyért, a magyar nép felemelkedéséért indult mozgalom ifjú harcosai zászlójukra tűztek. Erősítsen meg bennünket ez az ünnep abban, hogy a Rákosi–Gerő-féle önkény ellen, az ország függetlenségéért, a párt és a szocializmus ügyének tisztaságáért, az igazi munkáshatalomért, a paraszti biztonságért, az értelmiség, az írók jó ügyéért harcoló ifjak célkitűzéseit ebben az országban minden becsületes embernek támogatnia kell.

Legyen ennek az elhatározásnak, az október 23-i mozgalom tiszta céljaiért való tettrekészségünknek méltó kifejezése, hogy ma, november 23-án délután 2 és 3 óra között néma tisztelettel adózzunk a nemzeti mozgalom hőseinek.

Jó lenne tudni, vajon ezt a cikket egy ostoba pártkatona írta, akit aztán néhány hónappal később ellenforradalmi lázításért elvtársai börtönbe zártak, netán fölakasztottak, vagy egy erkölcstelen pártkatona, aki pontosan tudta, miért hazudik, miért ír le képmutató mondatokat, miért beszél nemzeti mozgalomról, miért kelti azt a látszatot, hogy minden kommunista ártatlan az elkövetett ocsmány bűnökben, csupán két politikai gonosztevő – Rákosi és Gerő – felelős mindazokért a szörnyűségekért, amelyek a szerencsére már hátunk mögött tudott néhány évben történtek hazánkban?

A mai nap a nemzet megemlékezésének és tiszteletének ünnepe – írta a Magyar Szocialista Munkáspárt lapja 1956. október 23-ról 1956. november 23-án. Aztán három évtizedig tilos volt ünnepként emlékezni a nemzeti forradalom napjára. Egészen 1989-ig, amikor a kommunisták által uralt-irányított magyar országgyűlés vezérkara kitalálta: legyen ez a nap a kommunisták által kikiáltott demokratikus Magyar Köztársaság születésnapja. Egy okos kommunista, ha a helyzet úgy kívánja, megtagadja saját szocialista népköztársaságát is, mert tudja, hogy a proletárdiktatúra és a parlamentáris demokrácia között nincs nagy különbség, ha kommunisták ülnek a bársonyszékekben. Számukra a címer, a zászló, az államforma, az ünnep csak a hatalom kelléke. 1956. október 23. emléke 1956. november 23-án a Népszabadságban a nemzet megemlékezésének és tiszteletének ünnepe; 1957. október 23-án: fasiszta ellenforradalom; 1989. október 23-án: a magyar demokrácia születésnapja.

Nem tudom, mit gondoltam, mit éreztem, nagyanyámnak mit mondtam 1956. november 23-án, amikor megvásároltam a Népszabadságot, és elolvastam a vastag betűvel kiemelt, keretezett vezércikket. Utáltam, megvetettem, gyűlöltem a szovjet megszállókat, a pufajkás rendcsinálókat, a forradalmi munkás-paraszt kormányt, Kádár apró dögeit...

A kockafejű Apró Antal elvtársat különösen, aki 1956. október 6-án a Kerepesi úti temetőben, meggyilkolt elvtársaik újratemetésekor így fogadkozott: "A párt, a kormány mélyen elítéli a történteket. Elvtársaink sírja előtt valamennyi kommunista nevében megfogadjuk, hogy tanulva a múlt hibáiból, mindent megteszünk azért, hogy soha többé olyan szörnyűségek elő ne forduljanak, mint amilyeneknek drága elvtársaink áldozatul estek."

Felfogtam én akkor ott, a Kerepesi temetőben, tizennégy évesen, hogy egy olyan ember hullatja halott elvtársai koporsójára krokodilkönnyeit, aki az általuk, az általa elkövetett szörnyűségeket, gyilkosságokat a múlt hibáinak nevezi?

Apró Antal évtizedeken keresztül volt nagyon fontos elvtárs a kommunista pártban. Az első titkárok, főtitkárok jöttek, mentek, ő maradt. Volt Rákosi Mátyás embere, volt Nagy Imre embere, volt Gerő Ernő embere, volt Kádár János embere: negyven évig megbízható, Moszkva-barát kommunista betonoszlop. A Munkásmozgalomtörténeti Lexikon 1972-ben 39 sort szánt rá, és kommunista államférfinak nevezte. A Ki Kicsoda 1990-es kötetében már csak politikus, 16 sorban; 1994-ben: politikus, 14 sorban. Volt miniszter, miniszterelnök-helyettes, a Szakszervezetek Országos Tanácsa főtitkára, a Hazafias Népfront elnöke, az Országgyűlés elnöke, a Magyar–Szovjet Baráti Társaság elnöke, az MSZMP Központi Bizottságának és Politikai Bizottságának tagja... kommunista államférfi: ahová a párt állította, ott állt helyt. És mindig a párt helyes álláspontját képviselte.

A párt helyes álláspontja 1949-ben: az áruló Rajk Lászlót föl kell akasztani.

A párt helyes álláspontja 1956-ban: tanulni kell, tanultunk a múlt hibáiból, ártatlan elvtársainkat többé nem fogjuk fölakasztani.

A párt helyes álláspontja 1958-ban: Nagy Imre ellenforradalmi összeesküvést szervezett, ezért halálra ítéljük, fölakasztjuk.

(Apró Antal elvtárs változatlanul a párt élvonalában képviseli a párt helyes álláspontját. Az Országgyűlésben 1958. június 17-én öntudatosan ő jelenti be: Tegnap Nagy Imrét, az ellenforradalom vezetőjét kivégezték.)

A párt helyes álláspontja 1989-ben: Nagy Imre nem volt ellenforradalmár, ellenforradalom sem volt, ezért megkövetjük azokat az ártatlan elvtársainkat, akiket a népfelkelésben való részvételükért kivégeztünk.

Nem tudom, mit gondolt, mit érzett, lányának, Apró Piroskának mit mondott Apró Antal 1989. június 16-án, amikor látta a televízióban Nagy Imre és társai koporsója mellett díszőrséget állni elvtársait. Azt sem tudom, mire gondolt Apró Antal, amikor 1994-ben egy hajdani pufajkás lett Magyarország miniszterelnöke, aki a kommunista betonoszlop lányát, Apró Piroskát tette meg kabinetfőnökének. Atyai szíve örvendezett leánykája szép karrierjét ünnepelve? Vagy a kommunista betonoszlop ujjongott: semmi nincs veszve, hisz miénk a hatalom?

Vajon Apró Piroska 1994. október 23-án elárulta édesapjának, hogy hajdani elvtársa, Horn Gyula úr éppen most koszorúzza meg az általuk kivégzett hajdani elvtársuk, Nagy Imre sírját?

És Apró Piroska veje, Gyurcsány Ferenc (KISZ-titkár, milliárdos, miniszterelnök, családapa és hazafi) otthon, családi körben hogy emlegeti anyósa édesapját? Mi a véleménye – nem mint magánembernek, hanem mint a demokratikus Magyar Köztársaság miniszterelnökének – Apró Piroskáról, a munkásmozgalom régi harcosáról, a proletárdiktatúra alázatos szolgálólányáról? És mi a véleménye anyósa édesapjáról, Apró Antalról, a munkásmozgalom még régebbi harcosáról, Rajk László elvtárs, Rákosi Mátyás elvtárs, Gerő Ernő elvtárs, Nagy Imre elvtárs, Kádár János elvtárs hű harcostársáról?

Egy biztos: anyósa édesapjától sokat tanult. A gátlástalan köpönyegforgatást, például. Bár az öreg bolsevik 1989 után valószínűleg szűkülő szemmel figyelte, ahogy kommunista elvtársai pillanatok alatt burzsoá pénzemberekké vedlenek, és kommunista múltjukat leköpve, megtagadva a proletárdiktatúra tegnapi hívei a demokratikus szabadgondolkodás és vagyonharácsolás lelkes bajnokai lesznek néhány év alatt. De Gyurcsány Ferenc is éppoly gátlástalanul tud ígérni, mint Rákosi elvtárs ("Lendületben az ország!"); éppoly gátlástalanul szegi meg adott szavát, mint Kádár elvtárs (miniszterelnöki tanácsadóként vajon milyen tanácsokat adott főnökének, Medgyessy Péternek, akit aztán rövid időn belül páros lábbal rúgott ki a hatalomból?); éppoly gátlástalanul magabiztosan erőszakos, mint Apró elvtárs ("Addig kell a választásokon legyőzni a Fideszt – még legalább kétszer-háromszor –, amíg a megosztó, gyűlöletet keltő jobboldali kultúra és annak képviselői ki nem szorulnak a hazai politika élvonalából.").

Tegeződni is Piroska anyus apukájától tanult. Apró Antal 1956. október 6-án így tisztelgett halott elvtársa sírjánál: "Drága Rajk elvtársunk! Emlékszünk Rád, sohasem felejtjük el áldozatos és eredményes munkádat." Szóval Gyurcsány úr Apró elvtárstól tanulta, hogy a kommunisták által meggyilkolt kommunistákat – újratemetésük után! – illik (lehet) tegezni: "Imre, te mit gondolsz, hogyan kell boldogulni ebben a veszekedős világban?"

Az már csak a miniszterelnök úr kulturálatlanságára (vagy önteltségére?) jellemző, hogy nem ismeri a tegeződés és a letegezés közötti különbséget.

Sok mindenre gondoltam, amikor 1956. november 23-án a Népszabadság október 23-a hőseire emlékező vezércikkét olvastam, de arra biztos nem, hogy 2004. november 4-én egy alig másfél évtizede még kommunista KISZ-funkcionárius demokratikus pózban tetszelegve, önelégülten mosolyogva simogatja majd Nagy Imre szobrát, letegezi az anyósa apja és elvtársai által halálba küldött hajdani miniszterelnököt, és éppúgy, mint Kádár Apró Dögei, a történelmi igazságosztás egyetlen letéteményesének tekinti önmagát és a nevét minden tömeggyilkosság és újratemetés után újra és újra korszínűre mázoló pártját.

Lendületben a kommunisták?

Szigethy Gábor

[thisisnotadiehardmovie]

Kicsit össze vagyok zavarodva, hogy mik most a társadalmi és professzionális normák a covidra vonatkozóan. Egész este a lázas beteg gyerekedet ölelgetted, mert teljesen el volt anyátlanodva?

Munka: olyan munkaköröd van, ami annyi szociális interakcióval jár, mintha te osztogatnád a forralt bort a karácsonyi vásárban? Akkor feltétlenül gyere be dolgozni.

Privát: 20 fős társasági esemény, amihez egy órát kell tömegközlekedni irányonként? Persze, gyere, minket nem zavar, max elkapjuk. (És nagyon szeretnék menni amúgy, de gondolom, senkinél nem rizikózom, hogy esetleg karácsony előtt passzolom át a vírust. Meg nyilván a gyerek továbbra is beteg itthon.)

Ez csak nekem fura? Oké, én se tartanék 2 hét karantént már és lehet, hogytúlzottan belém égett a kétéves covid drill, de jelenleg én vagyok a székely fia a hegyen, amikor találkozik a polippal: édesapám, mi kurvára eltévedtünk. 🤷‍♀️