#ügynökkérdés

[gluekitrotor42]

Búcsú a Mandinertől III. - Publicisztikák

A Mandiner keresőjében visszanézve 2010-ben bukkantam fel először szemlézett publicistaként a rendszerben. Akkor, és onnantól kezdve nagyon sokáig főleg az Alternatíva blogján jelentek meg publijaim, és onnan kerültek be aztán a Mandiner szemléjébe. Ez folytatódott akkor is, amikor már a Mandinerre írtam, de az alternatívás posztjaimról itt most nem ejtek szót.

2012-től jelentem meg a Mandiner blogján, eleinte főleg kulturális témákkal, aztán fokozatosan közéleti dolgokkal is. Horváth Csaba hülyeségének taglalásával például elértem életem legnagyobb eredményét, mivel erről szóló publijában Bayer Zsolt a kollégájának nevezett. Aztán valószínűleg az ezt követő, Mi ellen is tüntetünk? című írásommal érdemeltem ki, hogy a Spíler blogon és a 888-on a minap “hahás tündérbogárnak” kereszteltek el.

2012 végén évértékelésemben arról írtam, hogy:  “Az ügynökkérdés még mindig rendezetlen; a gazdaságpolitika még mindig kiszámíthatatlan (és vajmi kevés valódi sikert tud felmutatni); a kormány politikai kultúrája még mindig katasztrofális a kommunikációjával egyetemben; a felsőoktatás romokban; a nyugdíjak pedig még mindig emelkednek. Azok mondjuk örökké.”

2013 elején először elmentem egy Gyurcsány-gyűlésre Győrben, aztán megígértem, hogy utoljára írok róla (hazudtam): azt írtam, hogy egy béna baloldali Orbán-epigon, aki csak egy jó ellenségképet ad a Fidesznek. Áprilisban nekimentem a CÖF-nek, májusban pedig egy közép-európai álom formájában összefoglaltam prágai és krakkói élményeimet. Értetlenkedtem egy sort a Mesterházy vs. Bajnai párbajon, a PM megalakulásán és csatlakozásán az összefogáshoz, illetve keseregtem a fiatalok politikai apátiáján. A végén meg lemondtam arról az évértékelőben, hogy az ellenzék megnyerheti a 2014-es választást.

2014 elején politikusi nekrológot írtam @kampeszinoról, keseregtem a rezsifórumok nyomorúságán, kiakadtam azon, hogy a Paks II-re felvett orosz hitelt március 15-én fogjuk törleszteni minden évben (és nem csak ezen). A választás után nem arról írtam, mit várok a Fidesztől (semmit), hanem arról, hogy fel kéne végre ébrednie az ellenzéknek (nem történt meg). Most kicsit vicces, de 2014 közepén beszóltam az akkor még G-nap előtt álló Körmendy Zsuzsának. Aztán júliusban végleg kiakadtam a kormányra, vagy inkább a még mindig mögötte sorakozó értelmiségre. 

2014 végén arról írtam, hogy Magyarország felemelkedése nem alapulhat gyűlöleten: be kell temetni az árkokat.” A kitartó hazudozás nem kifizetődő. Az átláthatatlanság, a megmagyarázatlanul hagyott meggazdagodások, az egyre nyilvánvalóbb korrupciós problémák letagadása egy ideig működhet. (...) Tartós jólét, Magyarország tartós felemelkedése nem alapulhat gyűlöleten. Ma a kormánypárt politikája, a Jobbik politikája és a baloldali ellenzék egy részének politikája a gyűlöleten alapul és hamis félelmekből táplálkozik. Egy egészséges társadalom az együttműködésen, a szolidaritáson és a szereteten alapul. A másik elfogadásán, a másik jó szándékának feltételezésén.”

Erről írtam aztán 2015 elején is:  “​Így tehát ha valaki azt mondja, hogy Orbánnak mennie kell, akkor ki kell mondania, hogy Gyurcsánynak is mennie kell, kibővítve pedig azt, hogy az elmúlt 25 évet meghatározó, gyűlöleten alapuló, szellemi polgárháborút előidéző gondolkodásmódnak és az ezt tudatosan szító politikusoknak, politikai alakulatoknak és holdudvaroknak kell mennie. Pártállástól függetlenül.” Orbán beszéde után azért nem voltak illúzióim.

A migrációs témákra tegnap kitértem, ezért azokat most kihagyom. Volt azonban olyan téma 2015-ben, ami vissza-visszatért. Először arról értekeztem, hogy válságba kerültek a férfiak, nem találjuk a helyünket a mai világban. Aztán Trudeau nyomán végeztem egy elég tökéletlen ,de indikátornak jó kutatásocskát a magyar szerkesztőségekben meglévő nemi arányokról. Végül az Ákos-Kövér féle ügyek kapcsán arról beszéltem, hogy a  házasság, gyerek, család közös munka, közös vállalás – nem külön női vagy férfi princípium. Év végi zárásomban arról írtam, hogy 2015 a migránsügy híján a keményen dolgozó kisemberek éve lett volna a Fideszmátrixban.

2016-ban nem nagyon volt indíttatásom közéleti publikat írni, de a tanártüntetések kapcsán a kormányzati propgandáról, illetve a vasárnapi nyitvatartással kapcsolatos fideszes megfutamodásról csak összehoztam valamit. A népszavzás előtti posztom arról, hogy miért nem megyek el, a valaha volt legolvasottabb publicisztikám lett a blog+ híroldalas összesítésben. 2016-os évértékelőmben - és valószínűleg utolsó mandineres publimban - pedig ismét kedvenc témámról, a kormánypropagandáról írtam.

[atlatszo]

Nemcsak a jobbos közegben hangsúlyos az ügynökkérdés, hanem a rendszerváltás utáni időszak egészével kritikus oldalon is.