Tumgik
#11.kerület
Text
Sámson 13
Ma lett 13 éves a világ talán legkedvesebb, legdrágább kutyája (ő az első képen, ami egy nappal hamarabb készült, mint ahogy megismerkedtünk volna, a kisebb).
Ennyi idő alatt körülbelül 40.000 kilométert sétáltunk (ennyi a Föld kerülete!), több mint 4.700 napon keresztül. Ezalatt kb. 11 mázsa kaját evett meg (ha a jutalomfalatokat nem számoljuk).
Ami azonban számokban nem kifejezhető, az a rengeteg szeretet, öröm, amit eddig nyújtott nekünk.
Mint talán tudjátok, 3 hete Sámson lebénult. Azóta szerencsére folyamatosan javul az állapota, mára már több mint 700 métert tud önállóan, segítség nélkül sétálni egyvégtében.
Drága Sámson, örülünk, hogy jóban-rosszban a társaid lehetünk.
Boldog születésnapot! ❤
Tumblr media Tumblr media Tumblr media Tumblr media Tumblr media Tumblr media
104 notes · View notes
tuntetesinfo · 6 months
Text
Felvonulás: 2023. november. 25., 10 óra + alább még több program nov. 23. és dec. 10. között
November 25-én kezdődik a 16 Akciónap globális kampány, melynek célja a nők elleni erőszakkal szembeni fellépés.
Magyarországon a kampány kezdetén a Néma Tanúk Felvonulással idén is megemlékezünk azokról a nőkről, akiket az elmúlt évben partnerük, volt partnerük vagy egyéb férfi családtagjuk ölt meg. Megemlékezünk azokról a gyerekekről is, akiket az elmúlt év során párkapcsolati, családon belüli erőszakkal összefüggésben öltek meg. Azokról is megemlékezünk, akiket régebben öltek meg, de csak az elmúlt évben derült ki, hogy ilyen gyilkosság áldozatai. Részvétünket és együttérzésünket fejezzük ki az áldozatok családtagjai, szerettei felé.
Az áldozatoknak joguk lett volna az élethez, a biztonsághoz; hatékony védelmet kellett volna kapniuk a bántalmazójukkal szemben, valamint szakszerű segítséget és támogatást. Az idei kampány során kiemelt figyelmet fordítunk arra az intézményrendszerre, amely a bántalmazott nőket és gyerekeiket megvédeni és segíteni hivatott. A hatóságok, intézmények gyakran nem teljesítik ezt a feladatukat - az áldozatok sokszor úgy érzik, hogy ezek a szervek cserbenhagyják, elárulják őket. Pedig ha az erőszak súlyosságát megfelelően felmérnék, ha hatékony védelmet biztosítanának az áldozatoknak, visszatartó erejű büntetést szabnának ki az elkövetőkre, ha a gyermek legfőbb érdeke az intézményrendszer szemében a biztonságban, erőszaktól mentes környezetben való felnövés lenne, ezzel életeket is lehetne menteni.
A rendezvény menete:
10:00-10:30 - Érkezés 10:30-11:35 - Néma Tanúk Megemlékezés és beszédek. Beszédet mond: Orosz Bernadett, Nagy Gabriella. Jeltolmács: Tápai Beatrix. (Helyszín: Eötvös 10, Színházterem) Moderátor: Bombera Krisztina. 11:35-11:50 - Gyülekező a VI. kerület Andrássy út-Eötvös utca kereszteződésében a páratlan oldalon a főútpálya és a szervizút közötti részen. 11:50-12:20 - Néma Tanúk Felvonulás. Útvonal: Andrássy út és Eötvös utca kereszteződése - Andrássy út - Hősök tere. 12:20-12:45 - Megemlékezés gyertyagyújtással és egy szál virággal az áldozatokról a Hősök terén.
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az esemény során felolvassuk az áldozatok megölésének történetét. Ez felkavaró, megterhelő lehet. Az áldozatok története szerepel a felvonulás nevét is adó piros nőalakokon, a Néma Tanúkon.
Kérjük, vegyék figyelembe, hogy az eseményről kép- és hangfelvétel készül.
Az esemény szervezésében együttműködő partnerek: PATENT Egyesület, Eötvös10 Művelődési ház.
------------------------------------------------------------------------ A 16 Akciónapot 1991 óta világszerte november 25. (a nők elleni erőszak felszámolásának világnapja) és december 10. (az emberi jogok világnapja) között rendezik meg. A kampány céljai: figyelemfelhívás és információk megosztása a nők elleni erőszak jelenségével kapcsolatban; szolidaritás kifejezése az áldozatok felé; továbbá nyomásgyakorlás a döntéshozókra a nők elleni erőszak minden formájának megszüntetése érdekében.
További programok idén a 16 Akciónap keretén belül, november 25. és december 10. között: https://16akcionap.org/
További kapcsolódó programok november 23-tól 25-ig:
A hatalom kötényei – D.I.Y. varróműhely Rachel Fallonnal és magyar művészekkel, művészeti szakemberekkel Időpont: 2023. november 22. 15:00 – 19:00 2023. november 23. 15:00 – 17:30 2023. november 24. 15:00 – 19:00 Helyszín: Budapest Galéria Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/724003426239237/724003436239236?ref=newsfeed
Rachel Fallon Visszavett terek című előadása a Hatalom kötényei – D.I.Y. projektje kapcsán Időpont: 2023. november 23. 18:00 Helyszín: ISBN Könyv + Galéria (1084 Budapest, Víg u. 2.) Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/1474996119736991/?ref=newsfeed Az előadás nyelve angol.
A hatalom kötényei – D.I.Y. közösségi köztéri performansz Rachel Fallonnal Időpont: 2023. november 25. 13:30 – 15:30 Gyülekező: Margitsziget, víztorony Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/1295418581087188
További információ a témában: NANE PATENT Nők Joga Női Érdek
6 notes · View notes
ndav1d42 · 2 years
Text
Alföldi Kéktúra - 1. Szakasz - Szekszárd-Baja (2022.06.23-24-25.)
2. Nap
Bár két külön sátorban aludtunk, tökegyszerre ébredtünk, aztán megértettük az okát hamar: egészen negyed 8-ig árnyékban voltak a sátrak, aztán ahogy a szemközti fasor fölé kerül a nap, rögtön üvegházzá változtak.  Két km séta a töltésen elég volt a Lankóci gátőrházig, ahol sajnos a “Lankóci Vízügyi Kiállítóhely és Szivattyútelep” zárva volt (“a vírus miatt”, nyílván), úgyhogy Lencse főzött inkább egy kávét, aztán jöhetett még több töltésen caplatás.
Tumblr media
Első kitérőt a Malomtelelő felé tettük, ahol pl. Kiderült, hogy mégiscsak jár a kisvasút, legalábbis eddig a megállóig. A Molnárka tanösvényen meg azt tanultuk, hogy a hajómalmokat (amikből volt, h 4300 is működött egyszerre az 1850/60-as években) ilyen, jégzajlástól mentes nyugodtabb holtágakra vontatták télen. És hogy azért eszik a bajaiak gyufa tésztával a halászlevet, mert a liszt adott volt, a tésztával tartalmasabb lett a lé.
Tumblr media Tumblr media
Innen már többé-kevésbé követte a kék a kisvasutat, Lassi után Nyárilegelő állomás, és innen már Pörböly várt. Dél is elmúlt, mire végre beestünk a településre, és a kirándulóközpontba, ahol első út a büfébe vezetett: hideg sör!! Életmentő volt. Amíg elfogyott, egy ordibáló gyerekcsoportot is feltettek a vonatra, a kismadárka etette a kölkeit, egy nagyobb füst is szállt fel, kiderült, h a gőzmozdonyt fűtik fel.
Tumblr media
Átmentünk a Füzes büfébe ebédelni, nem lett elsietve, délután három is volt, mire újra nekiindultunk. A kisvasút állomásán feltöltöttük az összes vizesedényt, majd jött egy újabb kitérő, a Nyéki-hol-dunai tanösvény, ami eléggé elhagyatott, elvadult, és a madármegfigyelő toronyból konkrétan semmi nem látszik, meg maga a torony is közel áll az összedőléshez. Túléltük jelentősebb szúnyog- és kullancstámadás nélkül. jött egy hosszú, egyenes erdészeti út a Cserta-Dunáig, onnan a parton tovább egy darabig, de jött is a következő kitérő, a Pörbölyi Titánhoz!
Tumblr media
Eleve izgi a kitérő piros jelzés kezdete, mert az autóút előtt levezet a híd alá, aztán be az (ilyenkor, nyáron legalábbis) ember magasságú dzsungelen keresztül az erdőbe. A Nagyfa innen még jó két kilométer séta, de megéri, a csomoros fekete nyár valóban látványos. Jó, van azért egy kis csavar benne, négy fából nőtt össze, de ma már közös a gyökérzet, így egynek számít. Lehet vagy 100 éves, törzsének kerülete kb. 12 méteres.
Tumblr media
Az 55 út felé visszafelé menet beleütköztünk már megint egy vaddisznócsaládba, ez ma már legalább a 3-4. eset volt, rengeteg malacot láttunk. Az anyakoca átfutott előttünk 3 malaccal balra, de jobbról még mindig hallottam csörtetést, úgyhogy megvártuk, amíg a fél-család visszatér jobbra, hogy továbbmehessünk mi is nyugodtan. Izgalmak!! Miután átkeltünk a gyorsforgalmi út alatt, akkor meg egy soktengelyes, pótkocsis kamion gurult be mellettünk az ártér felé… nem tudom, hogy a GPS-e cseszte-e át ennyire, vagy tényleg ott volt dolga, minden esetre nagyon nem illett ez a jószág az erdőbe.
Ekkor már este 7 volt, úgyhogy nyitott szemmel jártunk sátorhely-keresést illetően is. Legeltünk szedret fáról, egyszer csörtetést hallottam, Lencse bevetette magát a gaz-falba, ő még látta a holtágban wellnessező vaddisznót elfutni. A holtág Vén-Dunai torkolata előtt is láttunk egy disznó-családot, majd a torkolat felé közelítve messziről kiszúrtunk egy, a vízben álló, kagylót ropogtató vadkant! Hú, hát ilyet se lát minden nap az embere!
Tumblr media Tumblr media
Kiderült, hogy itt is van egy tűzrakóhelyes fedett pihenőhely, kicsit távolabb is a várostól, mint az eredetileg kinézett hely, úgyhogy gyorsan tábort is vertünk, és kihasználva, hogy itt még nem volt tűzgyújtási-tilalom, szalonnát is sütöttünk. A szúnyogokkal nem volt bírás a tűz és füst ellenére se viszont.
Tumblr media Tumblr media
30,5 kilométer után nem kellett altató, nem is fáztam, nagyon jót aludtam. A sakálokat is csak egyszer hallottuk, este 11 körül, meg némi neszezés is volt az erdő felől, de hagytak az állatok pihenni.
13 notes · View notes
bladee83 · 28 days
Text
0 notes
romanmigracs · 1 month
Text
Telex: Multikulti Budapest: két kerületben már majdnem minden negyedik lakó külföldi
Hasonló a helyzet az V. kerületben, ahol szintén kiemelkedően nagy, 23,5 százalék a külföldi lakosok aránya. 2001-ben itt is 3,6 százalékról indultak, ami 2011-ben 7,9 százalékra nőtt, majd az háromszorozódott meg az elmúlt 11 évben. 10 százalék feletti arányszámot még három kerület produkált 2022-ben: Erzsébetváros (17,9 százalék), Józsefváros (14,2 százalék) és Ferencváros (11,9 százalék).
1 note · View note
kazamata · 6 months
Text
Ez még 2023-ban is elég megdöbbentő. A kúria félelmetes.
"Vékony ténybeli alap
A Pesti Srácok fellebbezett az ítélet ellen. Másodfokon az ügy a kúria elnökének feleségéhez, dr. Kovács Helgához került, aki 2022. január 11-én a teljes elsőfokú ítéletet hibásnak minősítette, minden pontban felülbírálta, a keresetet teljesen elutasította. A bíróság a Pesti Srácok állításait tényeken alapuló véleményeknek minősítette:
„Mivel jelen esetben az alperes (Pesti Srácok) közlései nem tényállításnak, hanem ténybeli alapokon nyugvó értékítéleteknek minősülnek, amelyek kifejezésmódjában sem indokolatlanul sértőek vagy bántók, a jó hírnév sérelmét nem eredményezik. (…)”
Majd, végül a kúria a másodfokú ítéletet helyben hagyta az alábbi indoklással:
„Az ítélkezési gyakorlat szerint a vélemény kifejtésének jogszerűségét megalapozza az, ha a kifejtett vélemény legalábbis vékony ténybeli alappal rendelkezik. A jelen esetben ilyen vékony ténybeli alapnak minősül a pályázat kiírásának ténye, valamint az alperes (Pesti Srácok) által igazolt módon az a körülmény, hogy a felperes (Ács Dániel) számos cikkben foglalkozott korábban az adott önkormányzat ügyeivel.”
Tehát a bíróság döntése értelmében a Pesti Srácok joggal állíthatja rólam, hogy korrupt vagyok, hogy rám írtak ki egy kerületi pályázatot, amin el sem indultam, hogy lefizettek és lefizetnek, hogy egy politikus megbízásából írok cikkeket, mert az állításuknak van egy vékony ténybeli alapja, ez a vékony ténybeli alap az, hogy a pályázat, amin nem indultam el, létezett, és korábban írtam cikkeket a kerület ügyeiről."
0 notes
bdpst24 · 1 year
Text
Sportos tavasz az Etele Plaza-ban
Sportos tavasz az Etele Plaza-ban
Az Etele Plaza idén is a sportimádók kedvében jár! Miután az Etele téren egész télen Buda legnagyobb jégpályája várta a 11. kerület, sőt az egész város lakóit, a sporttal kapcsolatos programok a tavaszi hónapokban is folytatódnak. Az április 18-23. között megrendezett Padell4All eseménysorozaton a világ egyik leggyorsabban fejlődő sportágát ismerhették meg az érdeklődők, szurkolhattak a magyar…
Tumblr media
View On WordPress
0 notes
kati-szalon · 5 years
Photo
Tumblr media
Mit várhatunk el ha Pedikűrös vagy manikűrös szalont keresünk?
Első körben tisztázzunk pár dolgot:
Pedikűrös
Pedikűrös-Lábápoló, azaz pedikűrös feladata, hogy egészségügyi és esztétikai szempontból rendbe hozza a lábadat. Leszedje a bőrkeményedést, kiemelje a tyúkszemet, benőtt körmöt, megszabadítson a kínzó fájdalmaktól a lábakon. Meg kell tudni különböztetnie, mely elváltozások azok, amik orvosra tartoznak, és mi az, amit saját maga meg tud oldani.
A jó pedikűrös szakember soha nem lépi túl a hatáskörét, az orvosi problémák megoldásához szakorvosi kezelést javasol vendégének.
Pedikűr
A Pedikűr szó is egy mesterségesen kialakított latin eredetű szóból ered (pes, pedis (‘láb’) és cura (‘gondozás, ápolás’) elemekből).
Kézi vagy gépi pedikűr végzése.
A lábon fellelhető kozmetikai hibák, betegségek felismerése és kezelése.
feladatai közül párat kiemelnék. Az eszközök, szerszámok tisztán tartása. A pedikűr során használt szerszámok megtisztítása, fertőtlenítése, előkészítése.
Műkörömépítés, körömpótlás. A ragasztó felvitele, a műköröm illesztése és alakra vágása, finom igazítása és díszítése, lakkozása.
Az előírások követése.
A higiéniai szabályok, munkavédelmi előírások betartása.
A bőr és körömelváltozások kompetenciáját meghaladó eseteiben szakorvosi kezelés javaslása.
Kis történet:
Az ember két lábra állása hatalmas feladatot jelentett mozgásszerveinknek, a láb szerkezete pedig ehhez igazodott.
A felegyenesedéshez gerincünknek is nagyban alkalmazkodnia kellett, hiszen az emberi test minden része és annak változásai hatnak a többi testrészeinkre is.
Ennek megfelelően, ha lábunk szerkezetében és működésében valamilyen zavar támad, az gerincfájdalmat okozhat. Ezért nagyon fontos a láb egészségének megőrzése.
Manikűr, műkörömépítő
Tudod, hogy honnan ered a manikűrös elnevezés?
A manikűr egy mesterségesen alkotott szó, melyek a kezet jelentő latin „manus”, szóból ered.
A szavak második felében fellelhető a latin „cure” kifejezés, melynek jelentése gyógyítás, kezelés.
A manikűrös az, aki ápolja, festi, vágja és lakkozza a kézkörmöket, krémezi és masszírozza a kezeket.
Műkörmöt épít: illeszti a műkörmöt, alakra vágja, finomítja és díszíti. Ezen kívül kezeli a bőrkeményedéseket.
A körmök, kéz és ujjak előkészítése, nyugtatása. A körömlakk leszedése, körömvágás és reszelés, a kezek krémezése és masszírozása.
Kis Manikűr történelem:
Az első modern műkörmöt, egy körmét rágó fogorvos alkalmazta. Saját köröm széleire ragasztás nélkül helyezett fel körmöket, így azután azok nem bizonyultak tartósnak. A fogorvosok technikáiból az óta is sokat merít a műkörmös szakma.
A műkörmök térhódítása az 50-es években, a filmiparnak köszönhetően kezdődött.
A színésznők a filmfelvételekre valódi körömből készített vendégkörmöket ragasztottak.
Ezeknek tartóssága azonban igen rövid volt, ezért a körömtechnikusok segédszövetes ragasztótechnikával kezdtek próbálkozni.
A műköröm építés technikája az óta is folyamatosan fejlődik és változik. A divathullámok egy-egy színt, technikát vagy formát felkapnak, másokat elfelejtenek, vagy éppen újjáélesztenek.
Folyamatos képzés.
Az új anyagok, eszközök technológiák megismerése.
A manikűrös és pedikűrös szakma biztonságosan csak saját szalonban végezhető, illetve egy más vállalkozó által vezetett szalon alkalmazottjaként.
Az előbbi esetben szakmai tevékenysége üzletvezetési feladatokkal - szalon kialakítása és gazdaságos üzemeltetése, anyagbeszerzés, marketing tevékenység - is bővül.
Milyen anyagokkal, eszközökkel kell dolgozni?
A manikűrös és a pedikűrös főként kézi gépekkel dolgozik.
Kisebb szerszámok is megtalálhatóak, pl; ollók, reszelők, polírozók, ecsetek.
Több vegyi anyaggal is dolgozik, pl. különböző fedő és ápolólakkokkal, műkörömépítéshez ragasztóval, lemosáshoz acetonos és egyéb termékekkel, fertőtlenítőkkel.
Hol található a 11. kerületben egy pedikűr és manikűr szalon?
Manikűrös és pedikűrös egy helyen a Kati Szalonban található, a 11. kerület. Menyecske utca 25 szám alatt Kati szalon néven, mely egy speciális manikűr-pedikűr szalon, mely különböző szolgáltatást nyújt. Tyúkszemeket és a kényelmetlen köröm benövéseket is kezel. Munkájukhoz hozzátartozik, hogy időnként képzéseken vesznek részt, hogy új anyagokat, technikákat ismerjenek meg.
https://www.kati-szalon.hu/pedikur-manikur-blog/mit-varhatunk-el-ha-pedikuros-vagy-manikuros-szalont-keresunk-/61293/
0 notes
valasztasbigdata · 2 years
Text
Több szavazat az urnában mint megjelent szavazó lista
L; 36: https://vtr.valasztas.hu/ogy2022/szavazohelyisegek/17-109-001 / TOLNA megye, 03. számú OEVK Pári, 001. számú szavazókör L; 28: https://vtr.valasztas.hu/ogy2022/szavazohelyisegek/14-158-010 / PEST megye, 01. számú OEVK Törökbálint, 010. számú szavazókör L; 22: https://vtr.valasztas.hu/ogy2022/szavazohelyisegek/14-131-004 / PEST megye, 08. számú OEVK Szigethalom, 004. számú szavazókör L; 22: https://vtr.valasztas.hu/ogy2022/szavazohelyisegek/14-033-004 / PEST megye, 11. számú OEVK Dunaharaszti, 004. számú szavazókör L; 22: https://vtr.valasztas.hu/ogy2022/szavazohelyisegek/07-008-001 / FEJÉR megye, 02. számú OEVK Balinka, 001. számú szavazókör L; 21: https://vtr.valasztas.hu/ogy2022/szavazohelyisegek/02-252-002 / BARANYA megye, 03. számú OEVK Szászvár, 002. számú szavazókör E; 20: https://vtr.valasztas.hu/ogy2022/szavazohelyisegek/14-131-004 / PEST megye, 08. számú OEVK Szigethalom, 004. számú szavazókör L; 20: https://vtr.valasztas.hu/ogy2022/szavazohelyisegek/02-026-001 / BARANYA megye, 03. számú OEVK Bezedek, 001. számú szavazókör L; 18: https://vtr.valasztas.hu/ogy2022/szavazohelyisegek/16-217-001 / SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG megye, 06. számú OEVK Újfehértó, 001. számú szavazókör E; 18: https://vtr.valasztas.hu/ogy2022/szavazohelyisegek/16-217-001 / SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG megye, 06. számú OEVK Újfehértó, 001. számú szavazókör L; 13: https://vtr.valasztas.hu/ogy2022/szavazohelyisegek/01-001-003 / BUDAPEST főváros, 01. számú OEVK Budapest I. kerület, 003. számú szavazókör L; 11: https://vtr.valasztas.hu/ogy2022/szavazohelyisegek/07-061-011 / FEJÉR megye, 02. számú OEVK Mór, 011. számú szavazókör L; 11: https://vtr.valasztas.hu/ogy2022/szavazohelyisegek/04-020-002 / BÉKÉS megye, 03. számú OEVK Elek, 002. számú szavazókör E; 10: https://vtr.valasztas.hu/ogy2022/szavazohelyisegek/14-021-002 / PEST megye, 03. számú OEVK Csobánka, 002. számú szavazókör L; 10: https://vtr.valasztas.hu/ogy2022/szavazohelyisegek/01-002-011 / BUDAPEST főváros, 04. számú OEVK Budapest II. kerület, 011. számú szavazókör L; 10: https://vtr.valasztas.hu/ogy2022/szavazohelyisegek/08-078-006 / GYŐR-MOSON-SOPRON megye, 05. számú OEVK Jánossomorja, 006. számú szavazókör L; 10: https://vtr.valasztas.hu/ogy2022/szavazohelyisegek/13-006-001 / NÓGRÁD megye, 01. számú OEVK Bátonyterenye, 001. számú szavazókör
(L/E: lista vagy egyéni, utána a különbség, majd a link a választás.hu oldalára és a szavazókör neve)
Ezeknél van legalább 10 szavazatnyi eltérés, pár helyen (például az első helyen szereplő Párinál) ha jól látom a nemzetiségi listával történő keverés miatt lehetett az eltérés (a 36 az pont a nemzetiségi szavazók száma), és lehet csak a jegyzőkönyv / adatfelvitel miatt van hiba. Mindenesetre ezeknél érdemes egy kicsit kutakodni, például ha az első helyen levonnák azt a 36 szavazatot az majdnem kinullázná az Összefogás szavazatait abban a körzetben.
@zafrikolibri
12 notes · View notes
Text
még kicsit az előválasztásról
annak is főleg az egyéni körzetekre vonatkozó részéről, hiszen ott van már végeredményünk, a miniszterelnök-jelölti ugye még eléggé alakulóban van. 
amikor kiderült az, hogy minden körzetben egyszerű többséggel dől el az indulás, elég világosak voltak ennek a veszélyei: leginkább az, hogy az ellenzéken belül országosan vezető (de messze nem többséget alkotó) politikai erő lenyeri az egész országot, és így vállalhatatlanná válik az összefogás mások számára. igen, láttuk, hogy vannak bizonyos helyi sajátosságok, amik variálhatják a helyzetet, de alapvetően tényleg a legerősebb és/vagy legszervezettebb, legjobban mozgósító ellenzéki erő domináns helyzetben van, még akkor is, ha egyébként még az ellenzéken belül sem olyan meghatározó a helyzete. ez a veszély valós volt, ezt most már látjuk a minelnökjelölti választás alapján, lehetett volna szinte teljesen kék a térkép (közben pedig az is látszik, hogy a dk miért utasított eleve el olyan, egyébként logikus ötleteket, mint a különböző többszavazatos eljárások, pl az instant runoff, amit többek között tóka gábor is favorizált). az, hogy nem így alakult, végül a dk saját jól felfogott érdekeiből is következett: egyrészt egyik pártnak sincs energiája, pénze, aktivistája annyi körzetben kampányolni, jó jelölteket felkutatni, másrészt persze olyan végkimenetelre volt szükség, ami a többiek számára még elfogadható - nyolcvan dk-s jelölt nyilván nem lenne az. 
így jött tehát a helyzethez alkalmazkodva az, hogy különböző dealek megköttettek már az előválasztás előtti procedúrában. ezt persze lehetett kicsit az egész előválasztási logikával szembemenőnek érezni, és való igaz, hogy a pártok elég erősen korlátozták a külső szereplők belépési lehetőségeit (megtehették, ha már ők szervezték az előválasztást, de persze ez ettől még okozott “civil” oldalon vagy a kisebb pártok irányából némi elégedetlenséget) - de ezek a dealek mégis kellettek ahhoz, hogy a végeredmény úgy nézzen ki, mint most, és egészen jól tükrözze a vélt ellenzéki erőviszonyokat. (persze ha megnézzük, hogy melyik körzetben mennyire esélyes az ellenzéki győzelem, akkor a jobbik vélhetően rosszabbul jött ki az erejéhez viszonyítva, egy-két párt, leginkább mondjuk a párbeszéd pedig eléggé felülreprezentált, de ez az alkupozícióknak meg eleve a bázisok földrajzi elhelyezkedésének a következménye.) a dk részéről pedig elég természetes módon jött, hogy a jobbikkal kössenek megállapodásokat - ha másban nem is, de hatalomtechnikai felfogásban talán nincsenek egymástól távol, viszont annyira más helyen aktívak, hogy könnyen “fel tudták osztani” egymás közt a terepet, ráadásul a vicc az, hogy jakab inkább szorult rá az előválasztáson aktív bázist még vidéken is megmozgatni képes dobrevékre, mint a dk a pesti körzetekben lényegében nem létező jobbikra - ez által pedig számíthattak és számíthatnak arra, hogy a jobbik elfogadja ezt az amúgy inkább a dk-nak kedvező leosztást, illetve mindenféle felmerülő technikai kérdésben a jóindulatukra és a közös álláspontra (lásd jakab és dobrev lényegében egyformán beszél arról, hogy nem pestről lehet a fideszt legyőzni).
ahhoz, hogy egyáltalán létrejöhettek a dealek, hogy egyáltalán van előválasztás, persze az is kellett, hogy a pártok elmozduljanak a három évvel ezelőtti lehetetlen helyzeteikből, és a lényeget illetően (közös lista, minden körzetben közös jelölt) megegyezzenek. ebben az értelemben lehet úgy gondolni, hogy mire lett előválasztás, igazából szükség se volt rá, mert főleg csak megerősítette a korábban megkötött megállapodásokat, és hát ha lett is volna néhány éles személyi ellentét, szinte biztos, hogy a pártok képesek lettek volna megállapodni egy jelöltnévsorban előválasztás nélkül is. de mégis fontos volt az előválasztás:
- először is néhány vállalhatatlan szereplő eltűnéséhez hozzájárult. bármilyen deal is lett volna a pártok között, tóth csabát és molnár gyulát lenyelték volna (eleve az incumbent advantage az, hogy ilyenkor egy tárgyaláson őt olyannak tekintik, aki már “bizonyított”). ez az előválasztás (és főleg egyes momentumosok) érdeme, hogy valóban működött valamiféle demokratikus kontroll, ami ha elég gyenge is, de mégis korlátozta a pártokat (ezt már ugye az önkormányzati választáson lehetett baranyival látni, akit ugye akkor még a momentum se szeretett volna ott látni, ahol). a másik oldala pedig ennek az autonóm, jól kampányoló, de a pártok nézőpontjából nem biztos, hogy legideálisabb szereplők felemelkedése (hadházy, jámbor, szabó szabolcs stb.)
- bár főleg a prominensebb nevekre és a biztosan nyerhető pesti körzetekre koncentrálunk, de hozott vidéken is pár meglepetést, és hozzájárult ahhoz (akár meglepetés által, akár egyszerűen papírformaként), hogy helyben beágyazottabb, meggyőzőbb jelöltek tűnjenek fel. ez még a dk-ra is igaz valamennyire, akik azért szintén rákényszerültek arra, hogy ne a pártközpontból leküldött, a helyi kontextustól tökéletesen idegen jelöltekkel próbálkozzanak, mint múltkor - más esetekben pedig valóban voltak váratlan fordulatok (a momentum milyen erős pl hajdú-biharban és hogyan lett vas megyében bázisa márki-zaynak). a helyben elfogadott jelöltek léte akkor is számít, ha ez rövid távon nem hoz győzelmet: egyrészt nyilván a hosszútávú építkezéshez szükség van erre (ennyiben igaza van dobrevnek és jakabnak abban, hogy pestről önmagában nem lehet nyerni), másrészt egy jó helyi jelölt és aktív kampány a listát megtolhatja, és egyáltalán nem mindegy, hogy 65-35-re vagy 60-40-re kapnak valahol ki a fidesztől. (hogy mennyire lesznek tiszták a kistelepülési választások, az sajnos egy másik kérdés.)
- és végső soron az emberek számára legitimizálja az összefogást, megmutatja, hogy így is lehet demokráciát csinálni. az első kettő szempont is fontos, de talán ez a legnagyobb jelentősége ennek. nyilván a belépés korlátozott volt, és minden, amit fentebb elmondtam, igaz - de akkor is adott egy lehetőséget arra, hogy a jelöltek valamiféle helyi szűrőn átmenjenek. négy éve amikor ment a vita az összefogósdiról, az akkor még lmp-s moldován lászló a mi körzetünkben nagy határozottsággal állította, hogy oláh lajosnak kéne az ő javára visszalépnie, mert neki nagyobb a támogatottsága. hát akármekkora is a csalódása most tompos mártonnak, ő már nem játszhatja el, mert volt egy előválasztás (még akkor is, ha a bp. vi-vii. kerület azon kevés hely, ahol valószínűleg tényleg sokat számít az, hogy egyfordulós relatív többséges volt a lebonyolítási rend). 
tldr: jó, hogy volt előválasztás, még ha olyan is volt, mint amilyen (mert ez volt az érdeke a pártoknak). és igen, azért sok minden eleve lefutott volt, de azért nem teljesen, a visszalépések igazából éppen, hogy segítették azt bizonyos helyeken, hogy olyan éles meccsek kialakuljanak, mint tordai vs. kálmán olga (ok, végül nem lett szoros) vagy tóth endre vs. molnár gyula. vagyunk, akik már legalább 2013 óta gondolunk arra, hogy akár körzetenként is lehetne előválasztásokat szervezni, és sokáig ez egy ilyen utópisztikus “tiszta amerika” gondolatnak tűnt - azért 11 év ner után mégis sikerült realitássá tenni.
22 notes · View notes
hicapacity · 3 years
Text
Ki gondolta hogy a rendőrség befucsol mint itt
1989. február 17. - Budapesten este hat óra után a kelet-nyugati metró szerelvényének egyik kocsijában az Astoria állomás és a Deák Ferenc tér között házilagos kivitelezésű bomba robbant. Személyi sérülés nem történt, de jelentős anyagi kár keletkezett.
1994. június 1. - Szegeden a Rókus templom ajtajában egy idős nő egy műanyag zacskót talált, azt betette a közeli buszmegálló szeméttartójába, ami öt perccel később felrobbant. Egy nő a repeszektől súlyosan megsérült.
1994. június 11. - Budapesten egy időzített szerkezettel berobbantották az Országház 19-es kapuját. Személyi sérülés nem történt, a kapun kívül jelentős kár nem keletkezett a Parlamentben.
1994. július 23. - Budapesten a Mátyás-templom Halászbástya felőli traktusán bomba robbant. Személyi sérülés nem történt, de jelentős anyagi kár keletkezett.
1995. december 26. - Gyúlékony anyaggal töltött palackot dobtak be ismeretlen tettesek a szegedi Tátra téri római katolikus templom ablakán. A keletkezett tűz több százezer forint kárt okozott a templom orgonájában.
1996. október 5. - Bomba robbant Piliscsabán a főutcán egy Budapest- Esztergom között menetrend szerint közlekedő Volánbuszon. Három utas súlyosan, egy pedig könnyebben sérült meg.
1996. október 9. - Budapesten a Zsinagóga közelében, a Wesselényi utcában felrobbant egy műanyag szeméttároló. A szétszóródó daraboktól senki sem sérült meg.
1996. december 4. - Budapesten a Rákóczi út 8/b. számú házban lévő Patyolat üzlet előtt robbanás történt. A robbantást poroltóból házilag készített csőbomba okozta.
1997. február 9. - A XIV. kerület Rákosfalva park 1-5. szám alatt lévő szolgáltatóház bejáratánál csőbomba robbant. Megrongálódott az épületben lévő MSZP-iroda és könyvtár bejárata.
1997. március 10. - Csőbombát találtak az SZDSZ XVI. kerület Köztársaság utca 6-8. szám alatti irodájának ablakában. A tűzszerészek a beállított idő előtt két perccel hatástalanították.
1997. április 21. - Házilag készített, kisebb erejű pokolgép robbant Újpesten, az MSZP irodájának bejáratánál. Személyi sérülés nem történt.
1998. február 24. - A balatonföldvári Hotel Family szálloda udvarára négy jugoszláv gyártmányú kézigránátot dobnak.
1998. március 8. - Molotov-koktélt dobnak az SZDSZ hódmezővásárhelyi képviselőjelöltje, Kecskés Ákos szeméttárolójába.
1998. március 11. - Bomba robban Budapesten, a Király utca és a Nagykörút sarkán lévő Halló bár előtt. Egy személy könnyebb sérülést szenved.
1998. március 12. - A Független Kisgazdapárt Belgrád rakparti székháza előtt robbanószerkezetet találnak egy nejlonzacskóban. A szerkezetet hatástalanítják.
1998. március 16. - Robbantás történik Torgyán József, az FKGP elnökének rózsadombi társasházi lakásán. Személyi sérülés nincs, de a lakás, az elnök fiának ügyvédi irodája és a környéken lévő gépkocsik megrongálódnak.
1998. április 10. - Budapesten a Dembinszky utcában felrobbantanak egy külföldi állampolgár tulajdonában lévő Mercedest. A környező házak ablakai betörnek, a közelben parkoló autók megsérülnek.
1998. április 24. - Budapesten, a Király utcában felrobbantják Hafez Ismail egyiptomi állampolgár Mercedes típusú autóját. Három járókelő és a mentési munkálatok közben egy tűzoltó megsérül.
1998. május 1. - Szájer Józsefnek, a Fidesz alelnökének Futórózsa utcai lakása előtt pokolgép robban. Sérülés nincs.
1998. május 5. - Budapesten a Hunyadvár utca egyik házának kertjébe valószínűleg jugoszláv gyártmányú kézigránátot dobnak be. Senki nem sérül meg.
1998. május 6. - Felrobbantanak egy Mercedes típusú személygépkocsit Budapesten Gidófalvy utcában.
1998. május 7. - Jugoszláv gyártmányú kézigránátot dobnak be az Újpalotai út egy parkolójába. Négy személygépkocsi és három tehergépkocsi megrongálódik.
1998. május 11. - Budapesten a Kalóztanya sörözőben történt robbanáskor négy személy - közöttük a söröző két alkalmazottja - könnyű sérülést szenved, a környékbeli ablakok betörnek, és az utcán parkoló több gépkocsi megsérül.
1998. május 16. - Budapesten az Andrássy út 112. szám alatt álló Made Inn Music Club diszkóban robbanás rongálja meg az épület kerítését, illetve a diszkó hátsó részét.
1998. május 18. - Budapesten a Búza utcában Molotov-koktéllal felgyújtják az átépítés alatt található Új Sárkány éttermet.
2000. július 28. - Debrecenben két Molotov-koktélt dobnak egy piacra. Személyi sérülés nem történik.
2000. augusztus 15. - A soltvadkerti Nógrádi-ház előtti utcaszakaszon két kézigránát robban. Személyi sérülés nem történik. A ház lakói az olajügy érintettjei.
2001. április 28. - Budapesten egy II. kerületi használtautó-kereskedés ellen követnek el robbantásos merényletet. Személyi sérülés nem volt, két autóban keletkezett kisebb kár.
2001. május 3. - A Budaörsi úton tizenegy gépkocsi sérül meg egy robbantásos merénylet következtében.
2001. június 18. - Pokolgépes merényletet hajtanak végre egy távírányítású robbanószerkezettel a Dembinszky utca 10-es számú házban. A detonáció következtében egy 48 éves féfi meghalt, élettársa egy 21 éves nő súlyos sérüléseket szenvedett.
2001. augusztus 6. - A XVIII. kerületi Flór Ferenc utca és a Fiume utca kereszteződésénél, a vasúti sínek melletti töltésen, fél tíz körül ismeretlen összetételű és szerkezetű robbanószerkezet robbant fel. A bűncselekmény során senki sem sérült meg, és anyagi kár sem keletkezett.
2001. november 4. - Egy váci férfi felrobbantja saját családi házát, majd a kórházban öngyilkosságot követ el. A robbanás időpontjában a család többi tagja nem tartózkodott otthon, így csak a tettes sérül meg.
2002. szeptember 2. - Hajnali fél háromkor egy ismeretlen kézigránátot dobott egy csepeli családi ház udvarára. A robbantás körülbelül 1,5 millió forintos kárt okozott.
2009. március 19., Vác, bankautomata
Egy Vác közepén lévő bankautomatát robbantottak fel és raboltak ki. Az automata a detonáció miatt megrongálódott, így tudták kivenni belőle a pénzt, egyéb sérülés nem történt. Néhány nappal később Fóton is ugyanilyen módszerrel raboltak ki egy bankautomatát.
2009. augusztus 26., Szlovák nagykövetség
Molotov-koktélokat dobtak ismeretlen tettesek a szlovák nagykövetség budapesti, Stefánia úti épületére. A palackok nem gyulladtak meg, anyagi kár nem keletkezett.
2009. november 30., Szolnok, bíróságok
Molotov-koktélos palackot kíséreltek meg bedobni a Szolnok megyei és a Szolnok városi bíróság épületébe. Ennek során egy földszinti dupla ablak külső része betört, a palack megállt a két ablak között, a benne lévő folyadék nem gyulladt meg.
9 notes · View notes
homregeszet · 3 years
Text
Keretes történetek - Egy ágyúgolyó, és ami mögötte van…
1567. január 14-én, azon a – kortársak szerint „szokatlan téli időbeni hidegekben” – szombaton, négy napos folyamatos ágyúzást követően az erősen sérült Szádvárat Bebek György felesége Patócsy Zsófia védőserege, feladni kényszerült. A nemesasszony, leányai, kísérete ékszereiket, valamint a várvédők személyes tárgyaikat, oldalfegyvereiket megtartva szabadon elhagyhatták az erősséget. A várba még aznap bevonultak Lazarus Freiherr von Schwendi felső-magyarországi főkapitány csapatai.
Tumblr media
Az 1550-es években németalföldi és francia csatatereken edződött, valamint ebben az időben végbement haderőreform kiváló ismerőjévé és később kidolgozójává vált Schwendi, Szádvár alatt saját maga irányította a tüzérség munkáját. Sajnos nem ismerjük, hogy az ostromlók milyen típusú lövegeket használtak, de az ostromágyúk alsó kategóriáját a kb. 20-30 fontos (10-15 kg-os) golyóbisokat lövő ún. Singerinek képviselték.
Így, ha nem az ostromlóktól származik a talált lövedék, nézzük meg, hogy mit tudunk a várbeliek fegyverzetéről. A főkapitány 1567. január 17-én Szádvárban kelt, a győzelemről Miksa császárt tájékoztató levelének végén meg is említi, hogy „Körülbelül húsz szép és jó ágyút találtunk bent.”.
Az Udvari Haditanács részére 1570-ben és 1576-ban, a Magyar Királyság várairól készült fegyverösszeírásokban találjuk az első adatokat. Három évvel az ostrom után 2 db „Schlangen”, 2 db „Valckhonen” és 4 db „Valckhonet”, azaz összesen 8 db ágyút láthattak Szádvárban. Majdnem hasonló a helyzet 1576-ban is:
 „Quartierschlange               2             Khug[e]l                              1000               Verierdte                            196
Valchanen                          2             Khug[e]l                              1133                      Verierdte                            24
Valchonet                           5             Khug[e]l                              1561                      Verierdte                            109”
 Ha valóban kb. 20 ágyút számolt össze Schwendi Szádvárban az ostrom után, és miért ne hihetnék a tapasztalt hadmérnöknek, csak egyetlen magyarázat maradhat a lövegek számának csökkenésére. 1567 tavaszán a főkapitány a Szepesi Kamara létrehozásával megszervezte az északkeleti területek végvárrendszerének gazdasági hátterét. 1568-ban megkötötték a drinápolyi békét, mely 25 évre garantálta volna a fegyvernyugvást a császáriak és az oszmánok között. Logikusnak látszik a magyarázat, hogy 1570-re csak annyi löveget hagytak Szádvárban amennyit a minimális védelemhez elégségesnek gondoltak. Talán a többit, a végvárrendszer szempontjából fontosabb területekre csoportosították át.
 Majd két évtizedig nincs forrásunk a vár felszereltségéről. 1593-ban ugyan készítettek egy általunk pár éve talált, még eddig kiadatlan német nyelvű inventáriumot, de az a hadfelszerelésre nem tért ki. A következő információnk 1596-ból és 1600-ból származik. A két német nyelvű hadileltár szövege között nincs érdemi különbség. Viszont a német leltározók precízsége folytán összeállt a Rubik kocka. Azaz a terepen talált tárgy és a történeti forrás adata úgy tűnik, pontosan fedi egymást:
 „Quartier Schlangen: 2
Simon Haubizin sein gueß, Jede 22 c[entner]
schwer, darauf d[as] Bebeckhische wappen,
schiessen Zue gleich 10 lb eisen, bede Auf
Jren beschlagnen gefäß vnd Rödern,
sambt Zuegehorigen Ladtzeug.
Geschmidte eiserne Khugel darzue 1029”
 Magyarán (újra) összeírtak 2 db „quartierschlangen”, azaz „negyedes csatakígyó” névre hallgató ágyútípust. Ezeket egy bizonyos Haubitz Simon mester öntötte. Személyéről eddig annyit tudtunk meg, hogy az 1530-as években Kassán tevékenykedett és 1541-ben a lengyel királyi vár részére is öntött egy díszes „sólymot”, azaz egy falkon típusú ágyút.
 A 22 mázsás (azaz kb. 1100 kg-os) lövegek Bebek ágyúk voltak, és 10 fontos (azaz kb. 5 kg-os!!) vasat lőttek ki. Az ágyúkhoz vasalt ágyútartó szerkezetek (kerekes szekrények vagy kocsik) és 1029 vas golyóbis tartozott. Az öntőmester személye alapján így ezek a lövegek még Bebek Ferenc szádvári birtoklása idején, azaz 1558 előtt készültek.
 Ha az Olvasó még nem unta meg a kissé szárazra sikeredett, de a középkori - kora újkori régészet szempontjából is nélkülözhetetlen forráselemzést, mutatunk még valami érdekeset. A fentiekhez képest, szűk egy évszázaddal később lejegyzett inventáriumban a következőket olvashatjuk, immár az ágyútípusok szempontjából kevésbé pontosan, de magyarul:
 „Anno D[omi]ni 1682. die 12. mensis Septembris
Lövőszerszámok
A kerek bástyán egy öreg réztarack, melyen vagyon írva: D[omi]nus Franciscus Bebek.
A nímetbástyán egy öreg réztarack, melynek neve: Franciscus Bebek de Pelsőcz.”
 Szádvár délnyugati és keleti végében lévő bástyákon ezek szerint Thököly Imre kurucai nem mást találtak, mint a Bebek Ferenc megrendelésére öntött, majd 150 éves, 1-1 db quartierschlange-t.
 És mégis mekkora lehetett „Schwendi golyója”? 2017-ben, a belső vár egy épületének, pontosabban konyhájának, padlója alatti feltöltésben egy vas lövedék szeletét találtuk meg. Ennek átmérője 140-150 mm volt, a kiszerkeszthető kerülete alapján a megmaradt gömbszelet az egésznek kb. 25-28%-a lehet. Súlya kicsit több, mint 2200 gramm. Azaz a teljes vasgolyó tömege elérhette a kb. 10 kg-ot azaz a 20 fontot. Mindezzel visszautalnék a történetünk elején említett ostromlövegek típusára és most az 1596-os német leltár egy sorára:
 „Veriertte Singerin Khugel           9”
 Eszerint Szádvárban még az ostrom után 29 évvel is őriztek 9 db, 1567-ben Singerin típusú ágyúból belőtt, sérült, törött, fel nem használt ágyúgolyót.
 És hol voltak Schwendi ostromállásai? Sejtűk, de pontos helyzetük felderítése még további kutatást kíván, amit talán egy következő írásban ismertetünk.
 Gál Viktor
  Irodalom:
Détshy Mihály: Szádvár. Perkupa, 2004.
 Domokos György: Adalékok a törökkori magyar tüzérség kategória- és típusproblémáihoz. In: Hadtörténelmi Közlemények, Új folyam, XXXI. (1984) 1. 117-149.
 Istvánffy Miklós magyarok dolgairól írt históriája. Tállyai Pál XVII. századi fordításában, I/2. - Történelmi Források 1. (Budapest, 2003)
 Pálffy Géza: Egy meghatározó kapcsolat Európa és Magyarország között a 16. század második felében: Lazarus Freiherr von Schwendi (1522-1583). In: Egy emberöltő Kőszeg szabad királyi város levéltárában; Tanulmányok Bariska István 60. születésnapjára. Szombathely, 2003
 Források:
1570. ÖSta KA AFA 1570/11/2
1577. ÖSta KA AFA 1576/13/2
1596. december 31.: MNL OL, E 211 (Lymbus), Ser. II. 28. t. 95. cs., fol. 24r–29r.
1682. szeptember 12.: MNL OL, E 156 (U. et C.), a., Fasc. 79. No. 16.
17 notes · View notes
nemhabos · 3 years
Link
Vegyetek lakást! Tumblisoknak akciós, kutya not included.
13 notes · View notes
kezenani · 4 years
Text
 II. kerület Páfrány út 3 - 11. közötti útszakaszon, járdán, patakparton, ma délelőtt 11 óra 15-20 perc között (rémes tudom) elvesztettem a kis nokia telefonomat. taxiba ültem ezek után és elmentem a helyszínről. kb. 40 perc múlva visszaérkeztünk és tűvé tettünk mindent, becsöngettem végig, de sajnos senki sem látta és sehová sem adták be, nagyon szomorú vagyok :(( a telefon kb. 10 éves és narancssárga színű. ha valaki felszedte a kis árvát, vagy tud a hollétéről, kérem értesítsen <3
Tumblr media Tumblr media
74 notes · View notes
chimie · 4 years
Link
Tényleg az az elképzelés, hogy mielőtt elmegyek nagyanyámnak bevásárolni, nézzem át az összes, utam során érintett kerület facebook-oldalát és ez alapján készítsek egy maszk-viselési stratégiát? Legyen kötelező mindenütt vagy ne legyen kötelező sehol. De ez így teljes agyfasz.
9 notes · View notes
andrewdawnbringer · 3 years
Text
🚨Riadó🚨- MOLARI (2.rész)
Természetesen nem fogom kibírni, hogy ne ezzel kezdjem, amely a kedvenc témám lett rögtön Csernobil után. De nézzük is pontosan, micsoda a MOLARI, mit kell róla tudni, mi a rendeltetése, ki az üzemeltetője, és miért kell ez nekünk? 
A Monitoring és Lakossági Riasztó Rendszer, röviden MoLaRi (vagy MOLARI) egy polgári védelmi, ezen belül alapvetően vegyvédelmi megfigyelő- (idegen szóval monitoring), riasztó- és tájékoztató-rendszer, amely a Magyarország területén található, az Európai Uniós 96/82/EK („Seveso II”) vegyipar-biztonsági irányelv hatálya alá tartozó, veszélyesnek minősített vegyi üzemek, illetve telephelyek környezetében lett kialakítva 2006 és 2014 között. A rendszert az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) telepítette és üzemelteti.
A MoLaRi 9 megyében (Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Fejér, Heves, Komárom-Esztergom, Pest, Tolna, Veszprém, Zala), valamint Budapest 8 kerületében (IV., IX., X., XIII., XIV., XV., XVI., XIX.) összesen 20 vegyipari jellegű létesítmény környezetét felügyeli, és országosan körülbelül 500 ezer embert tud közvetlenül riasztani és tájékoztatni egy súlyos vegyipari baleset esetén. Teljes egészében 2014 szeptemberére készült el, csak ekkor épült ki ugyanis a budapesti hálózat, amelyet szeptember 1-én, délelőtt 11 órakor nyilvánosan tesztelt a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság (FKI). Teljes kivitelezési költsége 10 milliárd forint volt, ennek egy része európai uniós támogatásból származott.
A Paksi Atomerőmű 30 km-es körzetében épült ki a MoLaRi-tól függetlenül üzembe helyezhető LTRR - Lakossági Tájékoztató és Riasztó Rendszer. Ez veszély esetén 227 darab szirénán keresztül továbbított riasztó jelzésekkel értesíti, valamint élőbeszéd formájában tájékoztatja a környékbeli települések lakosságát.
Itt érdekességként jegyezném meg, hogy a Csernobili tilalmi zóna is pontosan 30km átmérőjű. A marginális különbség az, hogy Csernobilban RBMK reaktorok működtek, a paksi atomerőmű viszont VVER 440/V 213 típusú reaktorblokkból áll, tehát minden tekintetben sokkal másabb mint egy RBMK. Ebből kifolyólag nem lehet közvetlen párhuzamot vonni a kettő között úgy, hogyha egy ‘Csernobil méretű katasztrófa’ történne Pakson, az is egy 30km-es zónát eredményezne. Egy atomerőmű katasztrófa sok féle lehet abban a tekintetben, hogy mennyi sugárzó anyag és milyen körzetben hullik ki. Nem akarok eltérni a témától, mert már így is megszaladt a mondandó erről, de egy fiktív atomerőmű baleset a paksi erőműben egészen a 0 métertől akár 50km-ig is terjedhet, a sugárzó anyagok kihullásának vonatkozásában, de ez rengeteg tényezőtől függ.
A MoLaRi országos hálózata különféle érzékelőkből, vegyi és meteorológiai szenzorokból („monitoring végpontok”), valamint lakosságtájékoztató berendezésekből („riasztó végpontok”) áll. Ezek a veszélyesnek számító vegyi üzemek, telephelyek környezetében helyezkednek el, és egyrészt érzékelik, elemzik egy esetleges baleset (vagy szabotázs, terrorakció stb.) következtében a levegőbe kerülő veszélyes anyagokat, követik ezek terjedési útvonalát, továbbá jelentenek a megyei és országos MoLaRi központok felé, másrészt riasztják és élőszóban utasítják a lakosság azon részét, amelyet a veszélyes anyagok fenyegethetnek.
A rendszer mérőállomásai képesek mérni a levegőbe került veszélyes vegyi anyagok koncentrációját, illetve a szélirányt, a szélsebességet, és a hőmérsékletet, amelyek lehetővé teszik gázfelhők terjedésének előrejelzését. A riasztás hangja maga nagyon hasonló a hidegháború idején használt légoltalmi („légvédelmi”) szirénák jellegzetes hangjához.
A MoLaRi kifogástalan működőképességét rendszeres tesztek hivatottak ellenőrizni, ezért 2014. szeptember 1-jétől kezdve Budapesten is minden hónap első hétfőjén próbariasztások zajlanak, kivéve, ha az adott napon nemzeti vagy egyházi ünnep van, ilyenkor a próba a következő hétfőre tolódik. Azonban csak az első budapesti próbariasztás volt teljes intenzitású, minden további próba csökkentett intenzitással zajlik. A tesztriasztások a többször elhangzó „Figyelem, ez próba!” mondattal kezdődnek, illetve a többször elhangzó „A próbának vége!” mondattal fejeződnek be, ha ez nem történik meg, akkor a riasztás valós, és a rendszer élőszóban ad utasításokat a lakosságnak. 
Tehát még egyszer, amennyiben nem halljuk a “Figyelem, ez próba!” kezdetet, vagy a “A próbának vége!” felkiáltást, úgy valós riasztással van dolgunk. Érdekességként megjegyzem, hogy az ember alkalom adtán a szirénaszó közepén találja magát és halvány fogalma sincs róla, hogy volt e “Figyelem, ez próba!” jelzés. Ilyenkor érdemes gyorsan a telefonra pillantani, mert mint ahogy az előbb is mondtam, ha a hónap első hétfője van, ráadásul 11 óra +/- pár perc, akkor jó eséllyel csak próba. Egyébként a a Katasztrófavédelem minden évben előre kiírja a MOLARI próba dátumait, amit itt lehet megtalálni, de most itt van a 2021-es beosztás. 
Továbbá megtalálható ugyanott a MOLARI összes jelzésének pontos leírása, hangképpel, szöveggel együtt. 
De mégis mi a teendő, ha élesben beindul a sziréna?
Kevés eséllyel, de próbáljunk meg higgadtak maradni, kapcsoljuk a TV-t az M1-es adóra és/vagy a rádiót az MR1 Kossuth Rádióra. Mindeközben megpróbálhatjuk felismerni a szirénából leadott jelzést. Ha például tudjuk, hogy egy katasztrófariadó jelzést hallunk, úgy a Katasztrófavédelem által előírt protokoll követését azonnal meg tudjuk kezdeni. Ezen a linken megtalálható, hogy melyik helyzetben mit kell tenni. Minden helyzethez részletes leírás és bőséges kiegészítő információk találhatóak (pl. a földrengéssel kapcsolatban a Richter skáláról való leírás), ezt egyébként személyesen (vagyis online) szeretném megköszönni a Katasztrófavédelemnek. 
A legrosszabb forgatókönyv: Vegyi katasztrófa a gyógyszergyárban
Alapvetően a MOLARI kiépítését a három gyógyszergyár indokolta: 
Egis gyógyszergyár (X. kerület, Keresztúri út 30-38.)
Richter Gedeon gyógyszergyár (X. kerület, Gyömrői út 19-21.)
Sanofi (egykori Chinoin) gyógyszergyár (IV. kerület, Tó utca 1-5.)
Az előírást követően a MOLARI 15km-es sugarú körben kell azonos hangerőn tájékoztassa a lakosságot, ezért a fővárosban a három helyszín környezetében került telepítésre összesen 52 db monitoring végpont és 317 db riasztási végpont. (Csak Budapesten)
Természetesen számos más létesítmény is van, amely katasztrófát okozhat, mint a Paksi atomerőmű, amelynek külön, saját lakossági riasztórendszere van, de hogy ne menjünk ennyire messzire, pár példa:
Nitrogénművek Zrt. , Veszprém megye
MOL Petrolkémia Zrt. (volt TVK), B.A.Z. megye
Prímagáz Zrt. , Tolna , Csongrád-Csanád és Veszprém megye
... és még sokan mások. Ezek lehetnek üzemek, gyárak, vagy tárolók is.
Tehát ha végigvesszük a lehetőségeket, akkor az egyik gyógyszergyárban történő katasztrófa, mondjuk egy robbanás, amely nagy mennyiségű mérgező anyagot juttatna a levegőbe - sokkal nagyobb horderejű lehet mint a Prímagáz egy tárolójának felrobbanása. Pörgessük le ezt a fiktív forgatókönyvet, amely reméljük soha nem következik be.
A Richter gyárban végzetes hiba történik, egy robbanás következtében több a gyógyszergyártáshoz szükséges anyag tárolója megsérül vagy megsemmisül, nagy mennyiségű mérgező anyag jut a levegőbe.
A Katasztrófavédelem MOLARI rendszerének valamelyik érzékelő végpontja (amelyeknek helyét nem tették hivatalossá) vélhetően a gyárban,vagy a gyár közvetlen közelében van, így a MOLARI Központ nagyjából 10 - 30 másodpercen belül értesülne arról, hogy milyen anyag és milyen koncentrációban található a levegőben, valamint a folyamatos széljárás követésnek köszönhetően azonnali képet kapna arról is, hogy mennyi idő alatt meddig fog terjedni a veszélyes anyag. A nagy piros gombot megnyomják, és a MOLARI szirénák országszerte katasztrófariadó jelzést adnak le. A protokoll alapján a lakosság bezárkózik és légmentesen zárja a lakást, TV-t és rádiót kapcsol, majd vár a további utasításokra. Ha a veszélyhelyzet maradandóan fennáll, megkezdődik a kitelepítés. 
Most, hogy ennyit beszéltünk róla, nézzük meg működés közben.
FIGYELEM, A VIDEÓK HANGOSAN ÉS A NYUGALOM MEGZAVARÁSÁRA ALKALMAS HANGOKAT TARTALMAZNAK, MEGTEKINTÉSÜKET ALACSONY (5-10%) HANGERŐN, FÜLHALLGATÓN JAVASLOM, VALAMINT GYERMEKEK SZÁMÁRA SZIGORÚAN SZÜLŐI FELÜGYELETTEL ÉS KELLŐ TÁJÉKOZTATÁSSAL! 
youtube
Az ATV Magyarország felvétele és rövid riportja a MOLARI élesítésénél, remek hangminőség, sajnálatos módon rövid a videó, a teljes próba nem hallható.
youtube
Akibald videója, a hangminőség sajnos nem túl jó, ellenben a csökkentett üzemű próba egészében hallható. Köszönjük.
youtube
Adani12345 videója, ahol a teljes körű próbát hallhatjuk Zuglóban, köszönjük.
youtube
Végül Novák Imre videója, amit sokáig kerestem, és el is mondom miért. Ez a videó Kőbányán készült, ahol majdnem 5 évet laktam, nem messze a Richter gyógyszergyártól, a régi sörgyár mellett. Ami érdekesség, de máshol nem fedeztem még fel, hogy a kőbányai végpontokból jövő hangjelzés többszörös is visszhangzik az éterben, és rendkívül horrorisztikus árnyalatot ad neki, szerencsére ez a videón is nagyon jól hallható, köszönjük Imre! 
Az első találkozásom a MOLARI-val egy az Imre videójához hasonló borús hétfői nap volt, amikor a kelleténél tovább aludtam (11:00), majd a MOLARI próbára keltem fel. Természetesen akkor még fogalmam sem volt róla, hogy mi ez, és mivel a “Figyelem, ez próba!” jelzésnél még aludtam, ezért a próbának sem voltam tudatában. Szerintem annyira még életemben egyszer sem ijedtem meg mint akkor, és egy kicsit sem nyugtatott meg a végén (azóta kvázi mumussá vált) “ A próbának vége, a próbának vége” jelzés. Ez az egy mondat még hosszú napokig folyamatosan visszhangzott a fejemben valamiféle túlvilági félelemmel megtöltve, és ez azóta is minden próba végénél villámcsapás szerűen belémnyilal, ezért nagyon remélem, hogy van köztetek olyan akit fel tudok erre készíteni előre, és nem fogja egy ilyen trauma érni ha egyszer meghallja a MOLARI-t. 
Első körben ennyit a MOLARI-ról, a második rész hamarosan érkezik, ahol részletekbe menően foglalkozunk a témával, és persze a jól megszokott módon konkrét számadatokkal. 
Köszönöm, hogy elolvastad, vigyázz magadra, és ne feledd, veszély esetén hívd a 112-őt vagy a 105-öt!
2 notes · View notes