#Edvard Kardelj

[magauda]

La morte dei segretari Frausin e Gigante provocherà, all’interno del partito comunista triestino, l’allontanamento dal CLN italiano per passare sotto il comando sloveno

Per cui, con le dimissioni del re, e con l’avanzata dell’Armata Rossa in Bulgaria e in Romania (che avevano firmato un armistizio con le forze sovietiche), Tito viaggiò segretamente in aereo, all’insaputa degli inglesi, per arrivare a Mosca per chiedere aiuti militari a Stalin e addestrare le sue truppe in modo da poter combattere efficacemente i tedeschi e cacciarli dalla Jugoslavia. Stalin…

[condamina]

La morte dei segretari Frausin e Gigante provocherà, all’interno del partito comunista triestino, l’allontanamento dal CLN italiano per passare sotto il comando sloveno

Per cui, con le dimissioni del re, e con l’avanzata dell’Armata Rossa in Bulgaria e in Romania (che avevano firmato un armistizio con le forze sovietiche), Tito viaggiò segretamente in aereo, all’insaputa degli inglesi, per arrivare a Mosca per chiedere aiuti militari a Stalin e addestrare le sue truppe in modo da poter combattere efficacemente i tedeschi e cacciarli dalla Jugoslavia. Stalin…

[collasgarba]

La morte dei segretari Frausin e Gigante provocherà, all’interno del partito comunista triestino, l’allontanamento dal CLN italiano per passare sotto il comando sloveno

Per cui, con le dimissioni del re, e con l’avanzata dell’Armata Rossa in Bulgaria e in Romania (che avevano firmato un armistizio con le forze sovietiche), Tito viaggiò segretamente in aereo, all’insaputa degli inglesi, per arrivare a Mosca per chiedere aiuti militari a Stalin e addestrare le sue truppe in modo da poter combattere efficacemente i tedeschi e cacciarli dalla Jugoslavia. Stalin…

[adrianomaini]

La morte dei segretari Frausin e Gigante provocherà, all’interno del partito comunista triestino, l’allontanamento dal CLN italiano per passare sotto il comando sloveno

Per cui, con le dimissioni del re, e con l’avanzata dell’Armata Rossa in Bulgaria e in Romania (che avevano firmato un armistizio con le forze sovietiche), Tito viaggiò segretamente in aereo, all’insaputa degli inglesi, per arrivare a Mosca per chiedere aiuti militari a Stalin e addestrare le sue truppe in modo da poter combattere efficacemente i tedeschi e cacciarli dalla Jugoslavia. Stalin…

[bagnabraghe]

La morte dei segretari Frausin e Gigante provocherà, all’interno del partito comunista triestino, l’allontanamento dal CLN italiano per passare sotto il comando sloveno

Per cui, con le dimissioni del re, e con l’avanzata dell’Armata Rossa in Bulgaria e in Romania (che avevano firmato un armistizio con le forze sovietiche), Tito viaggiò segretamente in aereo, all’insaputa degli inglesi, per arrivare a Mosca per chiedere aiuti militari a Stalin e addestrare le sue truppe in modo da poter combattere efficacemente i tedeschi e cacciarli dalla Jugoslavia. Stalin…

[vernadskova]

would you happen to have any resources on the actual reality of yugoslavia? both on a state level and on an everyday life and culture level. I'm bosnian but grew up as an immigrant, and I barely know anything abt yugoslavia before the fall :// hvala<33

Darko Suvin's Splendour, Misery, and Possibilities, a great primer on everything you need to know about the state politically, economically and socially from the liberation war to the collapse. Very well-narrated and accessible for western and diaspora readers.

Some publications have decent articles on various subjects regarding Yugoslav history, this one from Mašina is a must read.

If you're a theoryhead, pick up anything by Edvard Kardelj or Boris Kidrič for the economic theory, avoid Đilas and Parenti.

Canonical literature and film is great for familiarizing yourself with the culture, my favorite movie to recommend would be Tito i Ja, as far as one's concerned with everyday life go.

Bracing myself and shuddering. If you like youtube video essays, yugopnik and balkan odyssey make good ones on the topic, even though I have particular disagreements with the latter.

Srećno, SF/SN

[omg-lucio]

Ho Chi Minh (Presidente de la República Democrática de Vietnam), Josip Broz Tito (Presidente de Yugoslavia) y Edvard Kardelj (Viceprimer Ministro de Yugoslavia) reunidos en Belgrado, 1957.

[balkanskapravila1371]

FELJTON - PODELILE GA SRBIJA I CRNA GORA: Josip Broz i Edvard Kardelj smatrali da Sandžak kao pokrajina ne može da opstane

FELJTON – PODELILE GA SRBIJA I CRNA GORA: Josip Broz i Edvard Kardelj smatrali da Sandžak kao pokrajina ne može da opstane

https://www.novosti.rs/vesti/feljton/1155122/feljton-podelile-srbija-crna-gora-josip-broz-edvard-kardelj-smatrali-sandzak-kao-pokrajina-moze-opstane

[razrednazavest]

Ho Chi Minh, Josip Broz Tito and Edvard Kardelj, 1957, Beograd.

[tobbpenztazembereknek]

PARTIZÁNKONTENT! !!4!!!!4

A titkos brioni találkozó

1956. november 2-án éjjel a legnagyobb titokban találkozott egymással Nyikita Szergejevics Hruscsov és Joszip Broz Tito.

A szinte konspiratív körülmények kö­zött létrejött megbeszéléseken a szovjet és a jugo­szláv kommunista pártok vezetői a magyar forradalom elleni szovjet fellépés részleteit egyeztették.

Az este 6 órától másnap hajnali 5-ig tartó tanácskozás színelye a festői szépségű Brioni szigeteken található exkluzív Tito-rezidencia volt.

A titkos találkozóról sem feljegyzések, sem fényképek nem készültek, így az íráshoz mellékelt fotók Tito 1956 nyarán lebonyolított háromhetes szovjetunióbeli látogatásán, illetve Hruscsov 1956. szeptemberi és 1963. augusztusi jugoszláviai útján készültek.

A 20. század hidegháborújának egyik legnagyobb „játékosa” volt Josip Broz Tito jugoszláv államfő. Már az ókori görögök is tudták, hogy egy ember jelleme akkor mutatkozik meg a legjobban, ha hatalmat adnak a kezébe. Ez teljes mértékben igaznak bizonyult Titóra. A második világháború legendás partizánparancsnoka a világégést követően Sztálin legjobb tanítványának számított, és hatalomra jutása után szinte azonnal a szovjet berendezkedést kezdte ráerőltetni a több nemzetből és nemzetiségből álló Jugo­szláviára. Ellentmondást nem tűrően alakította a Szovjetunió képére a dél­szláv államközösséget. Mindenben a szovjet modell volt a meghatározó és mérvadó.

A szovjet–jugoszláv viszony

Tito hiú, távolságtartó, de öntudatos és okos egyéniség volt, aki gyorsan kiismerte magát a legbonyolultabb helyzetekben is, és szinte azonnal válaszolni tudott a kihívásokra. Nagy szónoki tehetséggel rendelkezett, megvolt benne az a képesség, hogy véleményét el tudja fogadtatni környezetével. Még a nyugati diplomaták is elismerték rendkívüli diplomáciai érzékét. Később azonban mindinkább zavarta, hogy a szocializmus minden kérdésében Sztálin szava a döntő, s egyre inkább látszott, hogy Jugoszlávia egy sajátos kommunista utat fog választani.

Moszkva mindent elkövetett, hogy a jugoszlávok a szocialista tömbön belül maradjanak – még egy Tito elleni merénylettől sem riadt vissza –, de törekvései nem jártak sikerrel. Ekkortól nevezik a szovjet és a kelet-európai kommunista vezetők Titót az imperialisták láncos kutyájának. Rákosi a jugoszláv államfőt használta fel arra, hogy leszámolhasson pártbeli riválisai­val, Rajk Lászlóval és Kádár Jánossal. A nyugati világ azonban, élén az Amerikai Egyesült Államokkal, felismerte, hogy Jugoszlávia fontos láncszem Nyugat-Európa déli területeinek védelme szempontjából, ezért jelentős katonai, anyagi és technológiai segélyt adott Titónak, s így személye felértékelődött a nemzetközi politikában.

Josip Broz Tito jugoszláv kommunista államfő 1948-ban, miután szakított a hivatalos sztálini politikával, nagyon gyorsan megtisztította a jugoszláv állampártot az oroszbarát kommunistáktól. Ez a folyamat igen keményen zajlott le, nem kis zavart okozva a partizánharcokban is részt vevő hithű kommunistákban és a vezető beosztású párttagokban, akik szemében Sztálin egyen­lő volt Titóval. Mindkettőjüket istenként tisztelték, ezért komoly törést jelentett számukra Jugoszlávia összetűzése a szovjet blokkal. Sokan nyíltan felvállalták szimpátiájukat Sztálin iránt, őket kíméletlenül eltávolították a köz­életből, függetlenül attól, hogy milyen pozíciót töltöttek be az akkori rendszerben, illetve milyen partizánmúlttal rendelkeztek.

A megtorlások elérték a kívánt eredményt. Aki biztonságban szerette volna érezni magát, az nagyon gyorsan Tito és a Jugoszláv Kommunista Párt híve lett, a moszkvai politika pedig egyszerre ellenséggé vált. Ettől kezdve Tito személye megkérdőjelezhetetlen lett, vezéregyéniségét senki sem merte vitatni, ő testesítette meg a jugoszláv egységet, ami a délszláv állam alapját jelentette. A szovjet válasz sem maradt el, különböző szankciókat és támadásokat hajtottak végre a jugoszláv állam- és pártvezetés ellen, szinte mindennapossá váltak az incidensek a magyar, román és bolgár határon, nem kevés emberáldozatot eredményezve mindkét oldalon.

A Sztálin halála utáni, XX. szovjet pártkongresszus rámutatott a sztálini diktatúra hibáira és túlkapásaira. A Hruscsov vezette új szovjet politikai irányvonal képviselői igyekeztek megbékülni Titóval és Jugoszláviával, ezért 1955 májusában a szovjet főtitkár népes küldöttség élén Belgrádba utazott. Tito ezzel teljes diadalt aratott.

Budapesten 1956. október 6-án, Rajk László újratemetésén egy csoport Jugoszláviát éltette, ami nagy feltűnést keltett. Az október 23-án kitört forradalom már egy teljesen új helyzetet teremtett.

A brioni paradicsom

Az akkori Jugoszláviához, ma Horvátországhoz tartozó, 14 szigetből álló Brijuni (olaszul Brioni) szigetcsoport az Adriai-tenger egyik gyöngyszeme, alig félórás hajóútra van az Isztriai-félszigettől. A kedvező éghajlati adottságoknak köszönhetően a szigetek már a történelem előtti korban benépesültek. A rómaiak már kétezer évvel ezelőtt is márványpalotákat építettek itt, a 20. század elején pedig kedvenc szórakozóhelyei voltak sok gazdag turistának. A két világháború között olasz fennhatóság alatt álltak, a második világháborút követően Tito kisajátította és lezáratta, majd önmaga, illetve a kommunista elit számára építtetett itt luxusszállodákat.

Tito legszívesebben a Vanga nevű kis szigeten tartózkodott, mely 800 méter hosszú és sehol sem szélesebb 200 méternél, de a nagy Brioni szigetet is használta. Évente 4, de egyes esetekben 6-7 hónapot is itt töltött a külvilágtól elzárva, élvezve a paradicsomi állapotokat és a kitűnő tengeri levegőt. A szigetek dús növényzete eredetileg mediterrán volt, de a betelepített szubtrópusi és egzotikus növények a mai napig jól érzik magukat.

Tito számos magas rangú politikai vezetőt és államfőt fogadott itt. A figyelemtől távol, festői környezetben népek és országok sorsa dőlt el. Nem egy politikai fejvesztés színtere volt Brioni, például Alexandar Ranković nagy hatalmú jugoszláv belügyminiszteré, és amint sokkal később kiderült, itt tanácsolták Nasszernak Izrael megtámadását, itt folytak a titkos tárgyalások az oroszokkal, majd a líbiai és a kubai vezetőkkel is. Itt alakították ki az el nem kötelezettek politikáját, megfordultak itt különböző politikai hatalmasságok, császárok és diktátorok Hailé Szelasz­szié­tól egészen Kadhafiig, s olyan filmsztárok is, mint Sophia Loren, Gina Lollobrigida, Elisabeth Taylor és Richard Burton. John F. Kennedy amerikai elnök is járt a szigeten. Sok külföl­di vendég élő állatot hozott ajándékba Titónak, így Indira Gandhi elefántokat, Erzsébet angol uralkodó papagájokat.

Hruscsov látogatása

A fellángoló magyar forradalom miatt 1956. november 1-jén a szovjet vezetők, Nyikita Szergejevics Hruscsov, a Szovjetunió Kommunista Pártjának első titkára, valamint Georgij Makszimilianovics Malenkov és Vjacseszlav Mihajlovics Molotov Breszt-Litovszkban találkozott Władisław Gomułka, Józef Cyrankievicz és Edward Ochab lengyel állam- és pártvezetőkkel. A Magyarországgal szembeni intervencióról tájékoztatták a lengyeleket, akik különvéleményüket ugyan hangoztatták, de a döntést tudomásul vették. Molotov ezután visszautazott Moszkvába, Hruscsov és Malenkov viszont titokban Bukarestbe, majd ezt követően Szófiába repült, ahol a román, a csehszlovák és a bolgár vezetők már készségesen igent mondtak az invázióra.

A magyar forradalom katonai leverése előtt a szovjetek számára nagyon fontos volt Tito véleménye, biztosak akartak lenni abban, hogy Jugoszlávia nem avatkozik be a magyar eseményekbe, és nem nyújt segítséget a forradalmároknak. Ezért november 3-án Brionira utaztak egy kis kétmotoros Iljusin–14-es gépen. A látogatás a legnagyobb titokban történt, szovjet kezdeményezésre. Arra kérték a jugoszláv államfőt, hogy délután vagy este fogadja őket, amikor már sötétedik.

Az út maga volt a pokol a szovjetek számára. Hruscsov így emlékezett vissza: „Undorító idő volt, alattunk hegyek, kitört a vihar, cikáztak a villámok. Előttünk egy kis felderítőgép haladt, részben az ő fényeit követtük, de később elveszítettük vele a kapcsolatot. A pulai repülőtéren nem voltak meg a megfelelő technikai feltételek, nekünk pedig nem voltak rotációs műszereink, így csak a pilóta ügyességének köszönhető, hogy nem történt tragédia.” Malenkov az egész utat a padlón ülte végig, hányva. Pulából titokban hajón utaztak Brionira, óriási viharban, hatalmas hullámokkal dacolva. Malenkov itt is a padlóra feküdt, mint később mesélte, nem hitte, hogy valaha is célba érnek.

Este 6 körül érkeztek meg Brioniba. Tito, Alexandar Ranković, Edvard Kardelj és Veljko Mićunović, Jugoszlávia moszkvai nagykövete már várta őket. A titoktartásra jellemző, hogy a jugoszláv külügyminisztérium részéről senki sem volt jelen. A szovjet pártvezetőket nagyon megviselte az út, de mindössze félórás pihenő után szinte azonnal elkezdődtek a megbeszélések a villa első emeleti tárgyalótermében. Veljko Mićunović nagykövet könyvében ezt részletesen le is írja: „Nincs jegyzőkönyvvezető, technikai személyzet, se tolmács. Az asztal csupasz, nincs papír, ha mégis valaki valamit felír, összetépik és a hamutartóba teszik, hogy ne maradjon semmi nyom sem. Szocialista táboron belül, a szocializmus történetében ilyenre még nem volt példa.”

A magyar ügy

Hruscsov mindjárt azzal kezdte, hogy ami Magyarországon történik, az óriási veszélyt jelent az egész szocialista tábor számára. Majd így folytatta: „Magyarországon kommunistákat akasztanak, s küszöbön áll a kapitalizmus visszaállítása. Nem nézhetjük tétlenül, sem mint kommunisták, sem mint internacionalisták. Ha engednénk, a kapitalisták azt hinnék, hogy gyengék vagy ostobák vagyunk.” A szovjet pártvezető közölte a jugoszlávokkal: biztosították a megfelelő létszámú csapatot, hogy beavatkozhassanak a magyar eseményekbe. Úgy vélte, az előkészületekre elég egy-két nap. Azt is megemlítette, hogy beszélt telefonon Bulganyinnal, a Minisztertanács akkori elnökével, aki közölte, hogy Kádár Jánosnak és Münnich Ferencnek sikerült megszöknie Budapestről, és Moszkvába tartanak. Közölte, hogy Apró Antalt is ki kell menteni.

Hruscsov úgy gondolta, egy esetleges sikeres magyar forradalomnak súlyos következményei lennének a Szovjetunióban is, hisz a szovjet emberek azt mondanák, hogy a keménykezű Sztálin idejében ilyen nem történhetett volna meg, bírálva ezzel is az új vezetést. A moszkvai vendégek számoltak azzal, hogy a szuezi válság bizonyos értelemben eltereli a nemzetközi figyelmet a magyar eseményekről, és ezt kedvezőnek ítélték meg. Hruscsov meg­jegyezte, hogy Magyarország a Nyugat szövetségeseként már kétszer viselt háborút az oroszok ellen, ezért a szovjet hadseregben erős a magyarellenes hangulat. A magyarok most megint a Nyugattal kötnek szövetséget a Szovjetunió ellen.

Tito szerint a magyarországi helyzetért Rákosi Mátyás tehető felelőssé, de őt is aggasztotta az esetleges jobbratolódás az országban. A jugoszláv vélemény az volt, hogy ha Magyarországon ellenforradalom van, akkor szükséges a beavatkozás, de nem szabad csak a szovjet fegyverekre támaszkodni, mert akkor nagy lesz a vérontás, hisz minden magyar fegyvert ragad a szovjetek ellen. Tito álláspontja szerint mivel a Magyar Dolgozók Pártja – a magyar kommunista párt – szétesett, menteni kell a menthetőt úgy, hogy magyarokból álló kommunista forradalmi kormányt kell létesíteni, amely valamilyen programmal fordulna a néphez.

A szovjetek egyetértettek ezzel a véleménnyel, és Münnich Ferenc volt moszkvai nagykövetet ajánlották új kormányfőnek, aki a forradalom előtt már belgrádi nagykövet volt. Ugyanakkor felvetődött Kádár János neve is. Hruscsov minden átmenet nélkül, hirtelen elkezdte az ekkor Moszkvában tartózkodó Rákosit szidni: „Az a ba­rom Rákosi felhívott engem, hogy segít rendet teremteni Pesten, mire én azt válaszoltam neki, hogy menjen csak nyugodtan, majd jól felakasztják. Erre fel akarta hívni Budapestet, de a szovjet telefonos megtagadta a kapcsolást.” Malenkov erre megjegyezte: „Az a telefonos nagyobb politikai érettségről tett tanúbizonyságot, mint Rákosi, aki olyan hülye, hogy a legelemibb dolgokat sem képes felfogni.”

A megbeszélésen alkoholos italt nem szolgáltak fel, az este 10 óra körül kezdődő vacsorán is csak mértékkel. Látszott, hogy mindkét fél tiszta fejjel szeretné lezárni ezt a nem mindennapi találkozót.

Hruscsov ismét felvetette a kérdést, hogy ki alakítson kormányt Magyarországon. Látszott, hogy Kádárt nem igazán veszi be a gyomruk, nem az ő emberük – em­lékezett vissza a volt jugoszláv nagykövet. A szovjet pártvezér Münnich Ferencet dicsérte, akivel még valamikor a harmincas években egy sátorban lakott egy oroszországi hadgyakorlaton. Veljko Mićunović szerint viszont Rákosi alatt Münnich moszkvai nagykövet volt, míg Kádár rab Budapesten, ami minden magyar ember szemében döntő érv lehet Kádár mellett.

Hruscsov elismerte Mićunović igazát, és nem érvelt többet. Szóba kerültek még más nevek is. A szovjetek Bata Istvánt javasolták honvédelmi miniszternek, de a jugoszlávok szerint Bata Rákosi alatt is betöltötte már ezt a tisztséget, így ez a megoldás gyenge lábakon áll. Ezt a vendégek is belátták. Felvetődött Losonczi Géza neve is, Tito és munkatársai dicsérték, az oroszok Nagy Imre emberének tartották, így gyanakvással fogadták. Maléter Pálban viszont a jugoszlávok nem bíztak, mert nem tudtak róla semmit. Tito úgy vélte, Kádárra kell hagyatkozni személyi kérdésekben, mert ő ismeri legjobban a magyar elvtársakat.

Emlékirataiban Mićunović leírta, hogy szovjetek már az egész magyarországi forgatókönyvet előre megírták, ha valamin mégis változtattak, azt csak­is jugoszláv javaslatra tették meg. A vendégek és a vendéglátók éjfél körül álltak fel az asztaltól. Hruscsov már nagyon fáradt volt, kijelentette, hogy jó volna aludni egyet. Tito azonban így válaszolt: „Nem, bírják ki, beszéljük át az éjszakát.” Hruscsov engedett, pedig már alig állt a lábán, de beletörődött, hogy majd csak a repülőn fog pihenni.

Nagy Imre sorsa

A további beszélgetés témája Nagy Imre sorsa lett. Tito közölte, információja van arról, hogy Nagy Imre a jugoszláv nagykövetségre szándékozik menekülni, és majd mérlegeli, mit tehet e téren, mire az oroszok közölték, hogy ők ezen a téren tehetetlenek. A jugoszlávok vállalták, hogy megpróbálják befolyásukat Nagy Imrénél érvényesíteni. Ennek a szovjetek nagy jelentőséget tulajdonítottak.

Mint Veljko Mićunović írta, a szovjet vezetők nem közölték a katonai intervenció pontos idejét, a jugoszlávok pedig nem kérdezték. Ez kissé zavarta a volt moszkvai nagykövetet, mert ha Titóék tudták volna a katonai akció pontos dátumát, a felesleges vérontás elkerülése érdekében esetleg megpróbáltak volna hatni Nagy Imrére, mert Mićunović szerint a tanácskozáson kimondatlanul is ebben állapodtak meg.

Titót és munkatársait az is érdekelte, hogy ki vesz még részt az intervencióban, Hruscsov erre azt válaszolta, hogy a szovjeteken kívül senki más. Tito ezt szemlátomást megkönnyebbüléssel fogadta. „Ez jó, nagyon helyes. A többi szocialista országnak nem kell beavatkoznia. A Szovjetunió nagyhatalom, és csapatai már úgyis Magyarországon vannak. Nyújtsanak csak törvényes alapon segítséget a magyar munkásosztálynak.” Az emlékiratok szerint a megbeszélésen nem tértek ki arra, hogy Tito mit is értett törvényesség alatt. Hruscsov tájékoztatta a jugoszláv felett arról, hogy a románok is készek csapatokat küldeni Magyarországra, de ezzel Tito nem értett egyet. A megbeszélések november 3-án hajnali 5 órakor értek véget.

Mićunović emlékiratában részletesen kitér arra, hogy Hruscsov és Malenkov szerényen, sőt szelíden viselkedtek. Mindig készségesen elfogadták a jugoszláv észrevételeket, látszott, hogy az egyetértés jegyében szeretnék lezárni ezt a tárgyalást. Számukra nagyon fontos volt ez a találkozó, hisz itt vált nyilvánvalóvá, hogy Jugoszlávia semmilyen formában nem fog beavatkozni a magyar eseményekbe. A magas rangú moszkvai pártvezetők a kívánt célt elérték, így bár hullafáradtan, de elégedetten távoztak Brioni szigetéről.

„Miután lekísértük látogatóinkat Tito villájának tövébe, bezárkóztam szobámba, hogy papírra vessem ennek a rendkívüli, egész éjszakán át tartó találkozónak a jegyzeteit. Nem volt könnyű, hisz emlékezetből kellett összeállítanom a tíz óra hosszat tartó tárgyalások részleteit” – írta visszaemlékezéseiben Veljko Mićunović. A hajóval való visszautazás ugyancsak körülményes volt, és a szovjet gép az odaúthoz hasonló mostoha időjárásban szállt fel a pulai repülőtérről.

Az előbbi katasztrófa, az utóbbi hiba

Ami Brioniban ítéltetett, az Budapesten 1956. november 4-én hajnali 4 óra 15 perckor bevégeztetett. Ekkor indult meg a szovjet csapatok általános támadása, majd az ungvári rádión keresztül felhangzott Kádár János Moszkva-ba­rát kormányának felhívása a magyar lakossághoz.

November 4-én reggel 6 és 8 között a jugoszláv nagykövetségre érkezett Nagy Imre és több társa. Összesen 43-an kaptak menedékjogot, majd ezt követően a követség épületét orosz páncélosok vették körül. A Szovjetunió megvádolta Jugoszláviát, hogy magyar ellenforradalmárokat rejteget, a délszláv állam azonban visszautasította a vádakat.

Josip Broz Tito 1956. november 11-én egy pulai pártgyűlésen hibának minősítette a szovjet intervenciót, de kijelentette: „Mindig azt fogjuk mondani, hogy az idegen katonai beavatkozás ellen vagyunk, de mi most itt a kisebbik rossz? A káosz, polgárháború, az ellenforradalom, az újabb világháború vagy az ott tartózkodó szovjetek intervenciója. Az előbbi katasztrófa, az utóbbi hiba. Akkor elvtársak, ha ez megmenti a szocializmust Magyarországon, akármennyire is a beavatkozás ellen vagyunk, elmondhatjuk, hogy a szovjet intervenció szükséges volt. A szovjetek még mindig azt gondolják, hogy a katonai erő mindent megold, de ez nem igaz! Látható, hogy milyen szörnyű ellenállásra képes egy nép, még ha kell, puszta kézzel is, ha a szabadság és a függetlenség kivívása a célja. Már az sem érdekli, hogy milyen függetlenségért harcol, hogy az ország­ba visszajön a burzsoázia és visszaáll a régi reakciós rendszer, csak hogy kivívja nemzeti függetlenségét.”

A jugoszláv és a magyar kormány megállapodása értelmében, mely szerint szavatolják biztonságukat, Nagy Imre és társai november 22 este fél 7-kor elhagyták a jugoszláv nagykövetség épületét. A szovjetek a megállapodás ellenére mindannyiukat letartóztatták. A jugoszlávok erélyesen tiltakoztak a történtek miatt, de ez már nem segített az időközben Romániába hurcolt miniszterelnökön és társain. Nagy Imrét, Gyimes Miklóst és Maléter Pált 1958. június 16-án Budapesten kivégezték.

Epilógus

A magyar forradalom vérbe fojtása után Moszkva és Belgrád között ismét fellángolt a kölcsönös vádaskodás, de a magyar ügy sem a jugoszlávok, sem pedig a szovjet fél számára nem volt különösebben fontos, így a Brionin történtek hamarosan a feledés homályába merültek. Miután Hruscsovot eltávolították a hatalomból, s a helyére Brezsnyevet nevezték ki a szovjet párt első számú vezetőjévé, a szovjet–jugoszláv viszony teljesen normalizálódott. A szovjetek még néhányszor megkísérelték Titót a keleti övezetbe csábítani, de a jugoszláv államfő ezt mindig elutasította. Tito megmaradt a sajátságos munkásönigazgatás-alapú szocializmusánál. A jugoszláv külpolitika fő irányvonalát pedig az el nem kötelezett mozgalom jellemezte, melynek Tito Nasszerrel és Nehruval alapítója volt.

Kádár János és Josip Broz Tito között idővel, mondhatni, baráti kapcsolat alakult ki, többször is találkoztak azon a szigeten, ahol valamikor titokban döntöttek Kádár kinevezéséről.

Tito vezetése alatt Jugoszlávia a hetvenes évektől kezdve közepesen fejlett ország lett, ám jóval később e fejlődés magával hozta a szövetségi állam bukását. Tito tudta, hogy a délszláv népek nem fogják elismerni egymás hegemóniáját, ezért szorgalmazta a decentralizációt. Ez azt jelentette, hogy a belgrádi központi hatalmat ellensúlyozta a hat tagköztársaság önálló törvénykezése és az úgynevezett munkás-önigazgatási modell, amely jugoszláv jellegzetességnek számított, de az ország szétesésével ez is megszűnt.

https://rubicon.hu/cikkek/a-titkos-brioni-talalkozo

[stanrad36-blog]

Perfidno, ne-srpsko rasturanje prethodne Jugoslavije: insistiranje na nemogućem

Perfidno, ne-srpsko rasturanje prethodne Jugoslavije: insistiranje na nemogućem

Od samog ujedinjenja Slovenije i Hrvatske sa Srbijom bila je to neiskrena i provizorna ideja: samo privremeno ujedinjenje sa Srbijom kao zemljom pobednicom u I Svetskom ratu, dok se ne rasturi Austro-Ugarska. I dok se ne pojave/stvore uslovi da rasturimo i tu – kako su uvek njihovi Prvaci govorili nakaradnu tvorevinu-državu. A zatim ćemo lako  i nju rasturiti i postati samostalni

***

P.S. – 24.…

[anarcho-smarmyism]

“The neighboring Communist states of Bulgaria, Albania, and particularly Yugoslavia, in part motivated by old territorial claims against Greece, did aid the insurgents by allowing them important sanctuary behind their borders and furnishing them with military supplies (whether substantial or merely token in amount is a debatable question). The USSR, however, in the person of Joseph Stalin, was adamantly opposed to assisting the Greek "comrades". At a meeting with Yugoslav leaders in early 1948 (a few months before Yugoslavia's break with the Soviet Union), described by Milovan Djilas, second-in-command to Tito, Stalin turned to the foreign minister Edvard Kardelj and asked: "Do you believe in the success of the uprising in Greece?"

Kardelj replied, "If foreign intervention does not grow, and if serious political and military errors are not made."

Stalin went on, without paying attention to Kardelj's opinion: "If, if! No, they have no prospect of success at all. What, do you think that Great Britain and the United States — the United States, the most powerful state in the world — will permit you to break their line of communication in the Mediterranean? Nonsense. And we have no navy. The uprising in Greece must be stopped, and as quickly as possible."”

-Killing Hope: U.S. Military and C.I.A. Interventions Since World War II by William Blum

[mentalnahigijena]

Udba i danas kontrolira politički vrh Srbije, Hrvatske i Crne Gore. U njenim rukama su i ekonomija, mediji, mafija i sport, pa zato i nije čudno što smo svi mi postali tajni suradnici udbaša. Kada je nedavno njemački tjednik “Der Spiegel” ekluzivno otkrio “Titove tajne ubojice”, nitko se u Hrvatskoj i Srbiji nije posebno uzbudio, jer je to otkriće ličilo na ponalaženje rupe u saksiji. Naravno, zahtjev Gojka Bošnjaka, Hrvata koji je 1973. godine bio žrtva pokušaja ubojstva u Njemačkoj, a čiji je likvidator u Karlsruheu osuđen na 10 deset godina robije, prihvaćen je kao medijska senzacija. Bošnjak od njemačkog ministra unutarnjih poslova traži da se Josipu Brozu posthumno, zbog ubojstava emigranata, oduzme orden Izvanrednog saveznog križa, koji mu je 1974. dodijelio njemački predsjednik Gustav Heinemann. Tito i njegove državne ubojice su od 1970. do 1989. godine u Njemačkoj ubijena 22 hrvatska iseljenika, u Europi i SAD 16 srpska emigranata. Ono što Gojko Bošnjak zna, a neće da kaže, jest činjenica da su državne ubojice iz Udbe likvidirale političke emigrante porijeklom iz Jugoslavije uz suglasnost vlasti u Njemačkoj i Americi. Naime, uvijek kada je Broz odlazio u službene posjete ovim državama, zahtijevao je od vlasti u Bonnu i Washingtonu da pohapse ili njegova tajna policija Udba pobije Titine političke protivnike. I zato Nijemci neće Titu oduzeti orden koji su mu dali, upravo za “čišćenje” njihovog prostora od “jugoslovenskih terorista”. Od sedamdesetih godina prošlog stoljeća Tito i Udba su imali 11 državnih ubojica iz svih republika. Ključ za ubijanje emigranata je bio nacionalni, pa su Hrvati ubijali ustaše, Slovenci bijelu gardu, Bosanci balije, a Srbi su ubijali četnike i Šiptare po svijetu. Konobar iz Niša, izvjesni B. Panajotović je u Chicagu ubio četnika D. Kašikovića, ali i devetogodišnju Ivanku, koja je vidjela zlikovca. FBI je taj zločin zataškao, a likvidator je operirao lice i skriva se danas u Coloradu. U Njemačkoj je hrvatska Udba trebao ubiti Stjepana Đurekovića, odbjeglog direktora u INA-i, ali kako su to udbaški egzekutori iz Zagreba odbili, angažirani su Crnogorci. U tom masakru Đurekovića sudjelovali su Božović, Malešević i M – čije ime ne smijem izgovoriti. Prva dvojica su pokojnici, a treći živi i vrlo je utjecajan u Crnoj Gori. Uostalom, Njemačka nije uspjela dobiti Josipa Perkovića, šefa Udbe u Hrvatskoj, koji je osuđen za likvidaciju Stjepana Đurekovića. Niti se Njemačka zbog toga mnogo buni, jer ona i danas uvažava političke zločine komunista i maksimalno ih skriva. Ta tajnovitost je dio političkog protokola zemalja, koje su provodile vlastiti državni terorizam. Naredbodavci udbašima su bili visoke političke ličnosti, koje su i same bile dužnosnici tajnih službi, pa bilo da se ona zvala NKVD, Ozna, Udba, KOS ili SDB. Prisjetimo se da je rad u tajnoj službi JNA, zatim SID-u i SDB, odnosno Ozni i Udbi, predstavljao često samo jednu od stepenica u političkoj karijeri mnogih naših dužnosnika. Tajni agenti su bili Josip Broz, Mitja Ribičić, Cvijetin Mijatović, Raif Dizdarević i Bora Jović, Nikola Ljubičić, kao i Edvard Kardelj. U novije vrijeme, kada su komunisti postali demokrati sa agenturama su radili Kučan, Janša, Tuđman, Gligorov, Izetbegović ili Milošević. I svaka nova država koju su stvarali ove vojskovođe je imala svoju Udbu, a ona je pravila svoje ulične i narodne heroje, razne Arkane, Tute i Juke. Ovi momci su bili suradnici Titove agenture, samo su promijenili vladara i nastavili svoj podzemni pohod, a da nikada nisu ratovali između sebe. A i kako bi kada su bili drugari iz podzemlja u Frankfurtu. Milorad Ulemek Legija je bio miljenik mladog političara, koji ga je vodio kod Đinđića kući navečer, da ga upozori da Njemci žele ga likvidiraju. Dragana Vasiljkovića tj.. Kapetana Dragan, stvorila je srpska Udba, jer je po nalogu J. Stanišića doveden iz Australije u Krajinu izigravati srpskog nindžu. Od 11 državnih ubojica, većina je otišla u prošlost, ali su danas živi i vrlo aktivni njih trojica – u Hrvatskoj i Crnoj Gori. A njihov šef Odsjeka za likvidacije postao je veliki majstor srpski masonerije i živi u Srbiji. Nije problem u tome da su Titove ubojice među nama, već u tome da je brozovska Udba preživjela Domovinski rat i nametnula se kao tajna politička struktura demokracije . Uostalom, u Beogradu, svi udbaši i njeni mafijaši imaju običaj govoriti: “Da nas nije bilo, 5. Oktombra ne bi uspio. Mi smo narodu donijeli demokraciju! ” Udbaši i mafijaši, međutim, zaboravljaju, kako već deset godina naplaćuju demokratiju koju su izborili na ovim prostorima. Udbaši koji su bila instrument Titovog režima, agenti Miloševića i hrvatskog inteligence-a, postali su veoma značajni suradnici Đinđića i Mesića, a ostali su u državnim i stranačkim aparatima Tadića i Josipovića. U Srbiji ih najviše ima u Ministarstvu vanjskih poslova, na mjestima konzula, u Ministarstvu obrane na funkcijama za ljudske resurse i vojnu industriju, zatim u medijima, gospodarstvu, mafiji i sportu. Željko Kekić, bivši jugoslavenski špijun iskreno priznaje: “Moji kolege udbaši i danas drmaju Hrvatskom. Oni su dobrovoljno radili kao suradnici političkih stranaka. Danas oni obnašaju dužnosti od načelnika općina, gradskih vijećnika, pa sve do zastupnika u Saboru i direktora javnih tvrtki. Oni i danas “drmaju” sustavom, jer su, u odnosu na “obične” političare koji dolaze iz naroda, u povlaštenijoj poziciji zbog informacija kojima barataju “. Hvatska Udba je, uostalom, dovela pripadnike iz dijaspore i namjestila ih u politiku. A Miroslav Tuđman, kao bivši šef agenture najbolje zna gdje su mu danas instalirani kadrovi. Jer, ako su komunisti postali demokrati, zašto ne bi udbaši postali njihovi savjetnici i suradnici. Ako se samo površno skicira ta udbaška mimikrija, koja je im je omogućila da se infiltriraju u novu vlast, vidi se da su to učinili tako što su udbašku strukturu prenijeli u politiku i društvo. Glavni tajni posao udbaša danas na na blkanskom prostoru jest ilegalno financiranje stranaka. Udbaši su stručnjaci za pravljenje “crnih para”. To je ilegalno zarađeni novac, kojim se plaćaju prljavi stranački poslovi. Taj novac je počeo da se stvara od prvih dana demokracije, jer su bivši načelnici tajnih službi, i u Beogradu, i u Zagrebu, pljačkali porušene gradove i banke, potom prvi otvorili poslove oko privatnih banaka i mjenjačnica, agencija za promet nekretnina, zatim agencija za privatne detektivne i osiguravanje. Samo u Srbiji agencije za osiguravanje imaju pod oružjem 30.000 ljudi. Bivis udbaši su postali savjetnici i suradnici za sigurnost političkih stranaka, funkcionera, tajkuna, bankara. A u stvari se bave ucjenjivanjem i reketarenjem bogatih ljudi, uzimanjem partijskog postotka za svaki biznis sa državom, ugovaranje prodaje državne imovine pod nejasnim okolnostima i uz visoku proviziju. Nerijetko pribjegavaju prijetnjama, batinjanjima i ubojstvima. U Beogradu udbaši su ubili Đinđića, au Zagrebu su ubili Pukanića. Izvršioci su bili članovi Udbine mafije iz zemunskog i zagrebačkog klana. Najvažnija politička uloga Udbinih nasljednika je korištenje i prodaja tajnih dosjea stranačkih čelnika i simpatizera, sponzora političkih stranaka i stranih špijuna u domaćim gaćama, svim zainteresiranim stranama. Cijena dosije sa tajnama običnog bisnismen, kojeg treba “ubijediti” da financira neku malu stranku, je u Beogradu –10.000 eura. A dosjei državnih dužnosnika vrijede već i milijun eura, jer su u njima podaci o zaraznim bolestima, kartonima iz ludnica, o ljubavnicama, prijevarama, ali i fotosi sa homoseksualnih seansi. Udbaši danas posjeduju liste sa imenima političara, svećenika, javnih ličnosti, koji su homoseksualci, time ih ucjenjuju i ubacuju u razne političke igre. I zato svaki od političara koji se sprema za vrhovnu vlast strepi od ovih udbaša, njeguje ih, plaća i koristi, sve dok ne shvate da su iskorišteni. Udba i danas potpuno kontrolira politički vrh Srbije, Hrvatske i Crne Gore. U njenim rukama su gospodarstvo, mediji, mafija i sport, pa zato i nije čudno što smo svi mi tajni suradnici udbaša. A dokle će to biti, to nitko ne zna!? Zahtjevaj otvaranje arhive UDBE - KOJA !

[jualanbukusastra-blog]

Milovan Djilan, Percakapan dengan Stalin, memoar, Yogyakarta, Basabasi, Juli 2020. 240 hlm, 70.000 . . Percakapan dengan Stalin adalah memoar Milovan Djilas, seorang intelektual dan komunis Yugoslavia. Buku ini adalah kisah pengalaman Djilas tentang beberapa perjalanan diplomatik ke Soviet Rusia sebagai wakil dari komunis Yugoslavia. Djilas menceritakan bagaimana awalnya ia antusias dan merasa punya persaudaraan ideologis dan etnis terhadap komunis Rusia, yang pada akhirnya digantikan oleh perasaan pahit dan kecewa karena konfrontasinya yang berulang dengan realitas brutal, yaitu ketika rezim Soviet di bawah Joseph Stalin. Tokoh-tokoh lain yang muncul dalam memoar ini antara lain; Josip Broz Tito, Aleksandar Ranković, dan Edvard Kardelj dari Yugoslavia, Vyacheslav Molotov, Ivan Stepanovich Konev, dan Nikita Khrushchev dari Uni Soviet, dan Georgi Dimitrov dari Bulgaria. . . #milovandjilan #percakapandenganstalin #memoar #penerbitbasabasi (di Kedai JBS) https://www.instagram.com/p/CC4xTyznzBM/?igshid=6vr77l1naak1

[branislavurban]

Edvard Kardelj - Skica za monografiju https://www.kupujemprodajem.com//knjige/biografije-i-autobiografije/edvard-kardelj-skica-za-monografiju/oglas/96712358 (at Sremska Mitrovica) https://www.instagram.com/p/CBbBNxrBGoa/?igshid=j63249elzfs3

[osobypostacieludzie]

Edvard Kardelj ( Bevc, Sperans, Krištof ) -jugosłowiański polityk słoweńskiego pochodzenia, członek partii komunistycznej, bliski współpracownik Josipa Broza Tity wymieniany (obok Tity, Aleksandara Rankovicia i Milovana Đilasa) w gronie liderów kraju. W 1939 wydał książkę Razvoj slovenskega narodnega vprašanja. Miasto Ploče, w latach 1949–1954 i 1979–1991 nazywało się Kardeljevo. Syn Edvarda Borut Kardelj był poetą, popełnił samobójstwo w 1971.