Tumgik
#Kutatás
homregeszet · 1 month
Text
Az aranyszarvas földjén
Tumblr media
A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében található Csincse-Zöldhalompuszta lelőhely 1995-ig Mezőkereszteshez tartozott, és Mezőkeresztes-Zöldhalompuszta néven volt ismeretes. Az 1994-től a Mezőkeresztestől külön váló Csincse közigazgatási területéhez tartozik. A terület Miskolctól mintegy 35, Mezőkövesdtől 25, Vattától pedig 4,5 km-re helyezkedik el, a Mezőkövesdi járásban.
A terület az 1900-as években már az előkelő Kubik-család birtokában volt. A ma már lelő-helynek számító parcella az urasági kastélytól délre helyezkedett el és családi temetkezési helyül szolgált – erről egy, a halmon álló síremlék is tanúskodik.
1928. áprilisában, egy újabb sírhely kialakításakor azonban váratlan leletekre bukkantak.
Nagyjából 2 hónappal később a Magyar Nemzeti Múzeum két munkatársa, Fettich Nándor és Márton Lajos érkezett a lelőhelyre, hogy elvégezzék az előkerülés helyszínén a dokumentálását egy hitelesítő ásatás keretein belül.
Az elbeszélések alapján kutatták meg a Kubik-család új sírhelyének környékét és a temetkezési helytől kissé nyugatabbra egy laza hamus szerkezetű objektumra bukkantak. Az előkerült hamu és csontszilánkok alapján egy hamvasztásos rítusú temetkezés feltárása történt meg. Bár ma már csupán az állatalakokkal díszített lánc, 136 db félgömb alakú pityke, egy csüngő, és a Csincse jelképéül is szolgáló, nagyméretű pajzsdudorként értelmezhető aranyszarvas figura áll rendelkezésünkre Fettich Nándor beszámolója alapján tudjuk, hogy ennél több tárgy került a vaskori temetkezés mellé.
„A megmentett darabok mellett állítólag még más tárgyak is feküdtek. A munkások beszéltek apró, ezüstszínű fémgolyócskákról, melyek olyan megolvadt cseppek lehettek, amilyen a láncon is látható. Az aranytárgyakon itt-ott látható zöld patinanyomok tanusága szerint bronz-tárgynak is jelen kellett lenni. Azonkívül a munkások említettek valami nagy sisakforma rozsdás tárgyat, melynek azonban még nyomát se lehetett találni. A kis aranygombokból még az új sír visszahányásakor is szedtek össze több darabot…"1 Bár a tárgyakkal többen is foglalkoztak szakmai berkekben, az elkövetkező évtizedek kutatásai a terepbejárásokra és egyéb roncsolásmentes vizsgálatokra korlátozódtak csupán.
Egészen mostanáig... 😉
Tumblr media
Irodalom: Fettich Nándor - A zöldhalompusztai szkita lelet
18 notes · View notes
urrepules · 1 year
Link
3 notes · View notes
kozbeszedhu · 1 month
Link
Az élőlények terjedése az a folyamat, amikor egy adott faj egyedei új, de a korábbihoz hasonló területekre vagy akár teljesen eltérő élőhelyekre jutnak el.
0 notes
csillagpontradio · 1 month
Text
Májusi Csillagparty a miskolci Dr. Szabó Gyula Bemutató Csillagvizsgálóban
2024. május 10-én, pénteken, 20 órától Dr. Somosvári Béla Márton "Az ARIEL küldetés - magyar részvétellel" című előadását hallgathatják meg. "Várhatóan 2029-ben pályára állítják az ARIEL küldetést, amely a távoli csillagok körül keringő exobolygókat vizsgáló űrtávcső lesz. A...
0 notes
felmerul · 2 months
Text
Felnőttkori ártalmas berögződések és lelki ellenállás megfűszerezve a gyerekkorral 🤧
Osszátok, ha szerintetek se hülyeség!!!
Tumblr media
1 note · View note
izraelinfo · 3 months
Text
A Tudományos Akadémia felszólította Netanjahut: „El a kezekkel a tudománytól és a felsőoktatástól!"
A jeruzsálemi Héber Egyetem Bölcsészettudományi Kara. “A kormány erélyesen lép fel idegen és nem szakmai megfontolások miatt” – Fotó: Emil Salman Az izraeli Tudományos Akadémia Tanácsa és korábbi elnökei a héten szokatlanul éles és személyes felhívással fordultak a miniszterelnökhöz, amelyben „mélységes aggodalmukat fejezték ki a jelenlegi kormány lépései miatt”, és figyelmeztettek arra, hogy…
Tumblr media
View On WordPress
0 notes
fessmagazin · 1 year
Link
0 notes
kerteszallas · 2 years
Text
Kutató
Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet agrárszakpolitikai kutató munkakör betöltésére hirdet pályázatot.
Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) olyan kutatási-innovációs feladatokon dolgozik, amelyek a gyakorlatban is alkalmazható eredmények révén segítik a hazai mezőgazdálkodás és élelmiszertermelés fenntartható fejlődését. Ennek érdekében kutatási hálózatokat alakítunk ki a gazdálkodókkal, hazai és nemzetközi kutatóintézetekkel, valamint ismeretterjesztő munkát végzünk, szaktanácsadást…
Tumblr media
View On WordPress
0 notes
szarazkartoneszmek · 8 days
Text
Nagyon fontos közvélemény kutatás :)
6 notes · View notes
drakvuf · 5 months
Text
Tumblr media
Innen. Hiba volt a ChatGPT-t ingyen elérhetővé tenni.
4 notes · View notes
homregeszet · 2 months
Text
8 notes · View notes
atlatszo · 11 months
Text
0 notes
kozbeszedhu · 3 months
Link
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs program 151 millió forintos támogatásából megvalósult
0 notes
csillagpontradio · 1 month
Text
Meglepetések, ősbemutatók a miskolci színház következő évadában
Kihirdette 2024-2025-ös évadát a Miskolci Nemzeti Színház. A teátrum Művészeti Tanácsa május 3-án ismertette következő évadának bemutatóit, melyek között több meglepetésprodukció is várja a közönséget. Béres Attila, Szabó Máté, Szőcs Artur, Rusznyák Gábor, valamint Lőrinczy Attila dramaturg és...
0 notes
hicapacity · 1 year
Text
Tumblr media
Sokan azt hiszik, hogy a függőségből való felépülés legnehezebb része leküzdeni a fizikai elvonási tüneteket. Alkesz vagy? Menj el "elvonóba", és utána jól leszel - gondolják sokan.
Pedig a detox nem a legnehezebb, és nem is a legfontosabb része a felépülésnek. Sokkal nehezebb és fontosabb az, ami ezután történik. A függőség nem csak egyszerűen kémiai egyensúlyzavar - nem csak a dopaminról és nem csak az elvonási tünetekről szól. Átírja az ember gondolkodását is.
Az elme nehezen adja fel azokat a megküzdési stratégiákat, amelyek már, így vagy úgy, de beváltak. Még akkor is, ha ezek egyébként rengeteg szenvedéssel járnak. Ha hiányukban üresség marad, ha nincs valami, ami kitöltse a helyüket, akkor vissza fog térni hozzájuk. Hiába látjuk be egyébként logikusan, hogy sokkal jobb lenne nekünk nélkülük.
Úgy érezzük, hogy ha nem térünk vissza régi szokásokhoz, akkor kimaradunk valamiből. Elmulasztunk valami fontosat. Az élet olyan unalmasnak és sivárnak tűnik, ha belegondolunk, hogy milyen lenne teljesen anélkül élni. Félünk attól, hogy ha nem ütjük ki magunkat, akkor meg kell élni olyan érzéseket, amiket nem akarunk megélni.
Olyan sokáig meséltük magunknak a történetet az emberről, aki iszik/drogozik/kártyázik stb., hogy ez az identitásunkká vált - és a változáshoz egy új történetet kell megtanulnunk magunkról. Új identitást kell kialakítanunk.
Végső soron amit visszaesésnek hívnak, azért nem valami formátlan szenvedély felelős, ami magával ragad - hanem az előtte kapituláló gondolataink. Azok az értékítéletek, amiket az érzésekhez társítunk. A magyarázatok, amikkel igazoljuk magunknak, hogy miért kell most, csak még egyszer piálni, szívni, spurizni, zabálni, játszani vagy máshogy szétcsapni magunkat. Amit arról mondunk magunknak, hogy mi "ilyenek vagyunk", és nem tudunk változni.
Magunkat csapjuk be - magunkat csapjuk szét, hiába kenjük másra. Körülményekre, emberekre, vagy akár génekre. Te magad vagy a saját balszerencséd kovácsa. De ez nem ok arra, hogy elmerülj az önutálatba vagy önsajnálatba. Éppen ellenkezőleg: rengeteg felesleges szenvedéstől szabadíthatod meg magad már csak azzal is, hogy elkezdesz úgy gondolni magadra, mint aki képes fejlődni. Lépésről lépésre.
Ebből a szempontból nagy bölcsesség, amit az önsegítő csoportokban arról mondanak, hogy mindig csak a mai nappal kell foglalkozni. Hiszen amennyiben az ember totalitásokban, hosszú időtávokban gondolkodik, akkor óhatatlanul túl kicsinek és jelentéktelennek érzi magát, és vállalkozása hirtelen teljes képtelenségnek tűnik előtte. Viszont ha a mai napra, a jelen pillanatra összpontosít - akkor a lehetőségek szélesre tárulnak előtte.
És persze fontos az is, hogy milyen visszajelzéseket kap a közösségétől. Ha lehúzó és nem támogató környezetben, közösségben vagy, akkor a lehetőségeknek ez a kapuja maximum résnyire nyílik. Nincs nagyobb, nincs tiszteletreméltóbb vállalkozás annál, mint amikor az ember őszintén, hitelesen azon dolgozik, hogy újra összerakja magát.
1 note · View note
izraelinfo · 5 months
Text
Netanjahu tovább zuhant a felmérésekben
A Maariv péntek délelőtt közzétett közvélemény-kutatása Ganz Nemzeti Tábor pártjának erősödését jelzi az előző héthez képest: jelenleg 39 mandátumot kapnának a választásokon, míg a Likud újabb három mandátum elvesztésével 16-ra esett. A jelenlegi koalíció 44 képviselőt küldhetne a kneszetbe, az ellenzéki pártok pedig 71-et. Világos tehát, hogy a koalíció pártjai semmiképp sem akarnak…
Tumblr media
View On WordPress
0 notes