Zajok a nappaliból – Traxelektor 2024. 06.
Lomha Lukács és a Multiverzum visszhangjai.
Lomha Lukács akinek szuperhős szkillje, hogy mindig később látszik, mint ahogy (ahol) van, többdimenziós lény, mint az egerek. Kevésbé ismeretes, de megjelenik néha 1st Bass, 4 Slots For Bill, Clementine, Deputy Dawg, Earnest Honest, Jan Van Janssen, Krispy Krouton, Lloyd Owes Me A Packet, Offset és Translucent néven is az multiverzumban. Luke Simon Arthur Slater Reading (londoni agglomeráció) szülötte, így az elektronikus bigbang kezdetekor már ott volt az expanzió közepén. Az eltelt 30 év alatt dj/produceri/szerzői tevékenysége, szerethető személyisége tette sikeressé. Négy, köztudottabb kivetüléséről még nem esett szó, The 7th Plain néven old school detroiti őstechnoidként, modern technoarcként a Planetary Assault Systems szervezet fedésében, Luke Slater néven pedig mainstream technomágusként jeleskedik, és valószínűleg, ami legközelebb áll igaz énjéhez, azt L.B. Dub Corp néven tapasztalhatjuk meg. A jelzőim meglehetősen pontatlanok, mint minden rendes többrétegűség esetében, itt is furcsa átfedések vannak, most is.
Az új L.B. Dub Corp albumot a múlt heti Traxelektorban már hallhatott Only The Good Times maxi vezette fel, és az még nagyjából illett a profilba. A most megjelent Saturn to Home album viszont kis híján beillene Luke Slater albumnak, pedig a detroit techno / chicago house / techno dub iránytól nem tért el Lukács. Inkább a vendégművészek hatnak változóként, Miss Kittin dark electro dub irányba, Robert Owens tulajdonképpen nem módosít, sőt hozza az erotikus house-minnesänger default alteregóját (You Got Me), viszont szövegben egy olyan művet fordított ki, ami egy magyar rádiók sújtotta elme számára régi mély seb, ez Roy Orbison – You Got It-ja, amit valamiért a hazai rádióadók hányásig játszottak egy időben. A blogon többször olvashattatok már a dominikai reggae-bariton Paul St. Hillaire-ről, ő egy 2013-as instrumentális LBDC szerzeményt, a No Trouble in Paradise-t ápdételte. A negyedik vendég pedig a Baal & Mortimer néven alkotó düsseldorfi Alexandra Grübler, aki a hangját adta a Dekmantel gondozásában megjelent albumhoz.
Egyik jolly jokerem, az olaszkvótás Tagliablue. Nem ismerek tőle gyenge kiadványt, és ha van olyan lelkület, mint alkotói szándék, hogy intelligent dance music, annak minden ismérvében klubtag, még pedig a fiatalabb generáció képviselőjeként az. Vészjósló címe (Szakadék) ellenére az Abisso EP könnyen befogadható, agyas, mesterien kimunkált tánczene, egyszerre fotel- és klubzene, kívül laza, belül feszes digitális agymasszázs. Négyből három hibátlan.
Actress kortárs elektronikája megint olyan sunyin csavarta fel az agyam, eszmélni sincs idő, már a nyakamon ül a súlya, sárhouse-ban taposok. A Statik néha feladja a leckét és buddhai türelemre késztet, húzza a figyelmet, de nem mindig ad cserébe, csak színtelen ürességet, vagy vapour-ös szőnyegeket. A hatodik Six például nem ilyen, Aphex Twin selected ambientjeivel egyenértékű darab, és akad, amikor a mocsárdubból kiemelkedő minimal techno töredékek sikerrel járnak, azért ne ezzel kezeld a depressziódat!
Két hónapja szembejött ez klip a Nyege Nyege Tapes YouTube csatornáján:
Ez milyen drog lehet? Kitűzőkből van a farka? – két idézet ismerősi kör reakcióiból. Még aznap megvettem a lemezt, elővételben. Annyira nem jó, inkább kb olyan, mint a borító (ez nem volt szép). Így most ez nem egyértelmű lemezajánló. Violaine Morgan Le Fur multidiszciplináris művész és kurátor, és ami fontos, elsősorban nem zenész, csak néhány héttel a lemez rögzítése előtt kezdett el kísérletezni zenei szoftverekkel. Az utóbbi években dokufilmek készítésével foglalkozott a Párizs külvárosában, breton anya és kameruni apa gyermekeként felnőtt Violaine, akit foglalkoztatnak gyökerei, Bamiléké-földről (Kamerun) is készített filmeket. Violaine, művésznevén Violence Gratuite (ford. Felesleges Erőszak) az albumot egyedül jegyzi. A Baleine à Boss album minden felvételének megvan az az értékes vonása, hogy hibátlan alapokon fut, műfajilag sanzon, hip-hop, no wave, kísérleti elektronika rendhagyó keveréke. Sajnos a keverés az album felén katasztrofális, az én hangcuccom szépen bontja a legsűrűbb káoszt is, ezzel nem bírt szegény. Az albumot a Nyege Nyege sublabel-je, a Hakuna Kulala jegyzi szintén Kampalából (Club explorations from the East African and Congolese Electronic Underground).
Sok szétnyafogott, elfűszerezett lemez után (között) – talán a jó témaválasztás okán – egy kiegyensúlyozott, az electroval szelíden és játékosan bánó Versalife-ot hallhatunk. Boris Bunnik most érzékkel mozog el analóg hullámvetőivel a trance, ambient, dark irányokba. A Technofeudalism EP az osztrák TRUST electro-label kiadványa. (3/4)
Lehetne ez szép is, csak akkor nem volna igaz! Anthony Child és Karl O'Connor közös, 2003 és 2005 között aktív technoproject-je a hangzatos, de zeneileg teljesen valíd, British Murder Boys új stúdióalbumot adott ki. A fiúk, Surgeon és Regis a két dekád alatt semmit nem változtak, ez ugyanaz a warehouse technosound, amit anno lefektettek és ez így van jól! Valaki üvöltve: „Ezek állatoook!”
A brit zenei hagyomány útján haladva, ahol a művészi kifejezés eszköztárában a szexuális energia rituális sűrítése, a punk attitűd, a fekete humor, provokáció, a szorongás kifejezése mind része az egésznek, mit része, ettől működik, ettől hat, a legmélyebb zsigerektől a felszínig. Az Active Agents And House Boys album velejéig kompromisszummentes anyag, működhet a klubokban is, de nem (csak) arra született. Azért, jó volna ezt élőben látni, hallani, mert még sokkal izgalmasabb lehet, és különös módon erre két lehetőség nyílik, júliusban Madridban a Code Summer Fest-en illetve novemberben a Mira Festival-on Barcelonában (én se értem, miért?).
Interferenc új maxiján, a TeChNOtitLan, a húzótrack Kaprekarmában valami olyan az a fémes hang, tényleg csak örülni tudok, hogy nincsenek implantjaim, és a fogtöméseimben is cserélték az amalgámot, mert amikor az a hang megjön, bennem is mozgolódni érzek, hallok belül, valami teljesen idegen és értelmezhetetlen forrású bizsergést, és nem vágyom kronenbergi fordulatokra, bármennyire is kedveli őt a szerző. Élettani hatásai ellenére is sokszor meghallgattam, nagyon működik, eleve érdekes ez a táncoljatok, de kaptok a nyakatokba egy kis túlsúlyt filozófia. Minden loophoz ajándék ellenloop, mert kivittem magammal németbe az összes levetett ungarische féket és ellensúlyt, csak nem dobom ki! A b-oldalas postsessor erősen Silent Servant-meghajtású, vagy csak bennem hagyott túlságosan mély nyomokat Juan Mendez váratlan tragédiája. Grüss Got, csirkevéreshurka van?
Meg kellett néznem, hogy ez a Kalumet, az a Kalumet? Dehát nincs másik Kalumet! (Mondjuk miért is lenne?) Őszintén, ezt a(z ozorai) vonalat nem követem, nem vagyok képben, merre jár Vajda Zoltán projektje. A dél-koreai Oslated labelnél jelent meg Kronosphere albuma a psy-trance / world-beat / dub vonalon mozgó úriembernek. Nagyon egyszerű, szinte csupasz eszköztárral felépített zen harmóniákat hallhatunk, a címadó Kronospere esetében is, pedig az kibillen a progresszív trance műfajig. Itt áll mellettem a gulyásmarci, ezért elmondom, hogy Kalumet kapcsán az ősélményem a Galagonya, a 2001-es Chi Glassic Volume 1. - Dub Local válogatásról. Ez se lett rosszabb az évek alatt.
Alex Tucker – aki ifjúkori képein Genesis P-Orridge-nak néz ki – erős hardcore múlttal bír. Aztán a különféle bandáiban (Grumbling Fur, Imbogodom) a pszichedelikus rocktól a drone / experimental ambientig jutott. Amikor a Microcorps néven, techno-vonalon mozgó Tucker muzsikáját próbáljuk megfejteni, ezek is fontosak, de lényeg, hogy elektronikája annyira egyedi, eltalált és kimunkált, hogy masszív zárványként tündököl az underground szférában. A debut album XMIT a 2021-es Top 12, év albumai lista hetedik helyén landolt, azóta csend.
2024. május 10. A The Tapeworm sajtóközleménye a 100 példányban, csak kazettán megjelent kiadványához: „A MICROCORPS, Alexander Tucker mutáns techno alteregója bemutatja a Macrocorpse – 2021-2024 című nyolc számból álló válogatást, mely szerzemények mostantól azon mutáns tér részei, ahol egyazon zónában létezik a techno-alapú kompozíció, mikrofelbontású időskálák hangjai, a drón és a zaj.” Tucker hangja fontos része az experimentumnak, mármint azok az elektronika által fragmentált szemcsés törmelékek, amik idegen nyelvnek, alien papok kántálásának tűnnek. A cselló rétegek, a szintén szemcsés, de olajos dobok terei szűkek és folyamatosan mozgásban vannak, mutálódnak, mint egy sokdimenziós labirintus. A mozgó elemek szemcséken gördülése a MC-sound fontos ismérve. Egy újabb The Tapeworm kazetta, ami ott lesz az év végi Top 12 album versenyben. Érzékeny veszteség viszont, hogy bár 6 felvételt is beválogattam a Traxelektorba, az online verzióból ezek teljesen hiányoznak, mivel a Spotify egyelőre csak a debutalbumot ismeri.
Terence Fixmer a belga határ közelében, a francia Tourcoing-ban nőtt fel, s azon áldozatok egyike, aki nem tudta megállítani Brüsszelt. A kilencvenes évek new wave-je legalább olyan ellenállás nélkül haladt át Nord megyén, mint más történelmi alakzatok. A belga new beat, az electric body music, a Front 242 és Nitzer Ebb, Klinik és DAF hatása Fixmer-re nyilvánvaló, meghatározta és meg fogja határozni mit játszik, s ne feledjük, évtizedes együttműködésben van Douglas McCarthy-val (Fixmer / McCarthy). A két évvel ezelőtti Shifting Signals album egy izmos ipari techno lemez lett, az új The Paradox in Me album inkább egy széles panoráma a németalföldi impulzusokból. Zajhatárig driftelt ebm riff, industrial-noir himnusz, végtelen gerjedelem, old school menetelés bakancsban, setétben fürkészés, dark technö lődörgés.
Azt hiszem, ami hallható a Convictions That Stick hatszámos minialbumon, az Timothy J. Fairplay igazán hazai pályája. Tavasszal, a hazai Dalmata Danielnél kiadott Norwell-lel közös DDS09 nem lett jó, ez most nagyon. Elegáns, nyakkendős szalontechno, nem láttad a napfénybélyegem? A Foggy Beach dark-electro-break indulója a sláger, nagyon sok réteg, még némi acid is elfér benne, végig egyensúlyban a perpetuum mobile. Fairplay kiadót is váltott, a Pinkman-hez igazolt, sajnos ennek eredményeképp a Spotify-on nem található meg a lemez.
Az év dancemaxija címre hajt rá a Remotif, a négyszámos The Elevated Place EP-vel. Annyira old-school, hogy meghajlik tőle a téridő, és prodigyért kiált a pszi mező. A bristoli Joe Reddick már a lemez A oldalán letudja az évet, A1: U15 A2: Glint's Pursuit. Még az is kerek, hogy az Emotional Response sublabel-je, az [Emotional] Especial Specials jegyzi. Viszontlátásra!
Megjelenések (2024.06):
Actress - Statik [2024, Smalltown Supersound][LP]
British Murder Boys - Active Agents and House Boys [2024, Downwards][LP]
Forest on Stasys - Lotus Island [2024, space lab][EP]
interferenc - TeChNOtitLan [2024, Self-Released][S]
Kalumet - Kronosphere [2024, Oslated][EP]
L.B. Dub Corp - Saturn to Home [2024, Dekmantel][LP]
Microcorps - Macrocorpse – 2021-2024 [2024, The Tapeworm][MC-Comp]
Orlando Voorn - No Cellphones [2024, Kompakt][EP]
Remotif - The Elevated Place [2024, Emotional Especial][EP]
Tagliabue - Abisso [2024, Subject To Restrictions Discs][S]
Terence Fixmer - The Paradox In Me [2024, Novamute][LP]
Timothy J. Fairplay - Convictions That Stick [2024, Pinkman][EP]
VA - 030313 [2024, Tresor][EP-Comp]
Versalife - Technofeudalism [2024, TRUST][EP]
Violence Gratuite - Baleine à Boss [2024, Hakuna Kulala][LP]
Traxelektor 2024 06
Traxelektor 2024 06 Spotify Playlist - link
(58/74, 5:32/6:57, 78%)
OffSpot Data
Microcorps - Macrocorpse – 2021-2024 [2024, The Tapeworm][MC-Comp]
Timothy J. Fairplay - Convictions That Stick [2024, Pinkman][EP]
interferenc - TeChNOtitLan [2024, Self-Released][S]
Traxelektor 2024 06 Playlist
Actress - Mellow Checx [Statik, Smalltown Supersound]
Actress - Six [Statik, Smalltown Supersound]
Actress - Static [Statik, Smalltown Supersound]
Azu Tiwaline & Forest Drive West - Fluids in Motion III [Fluids In Motion, Livity Sound]
British Murder Boys - I Saw the Set Up Man [Active Agents and House Boys, Downwards]
British Murder Boys - It's in the Heart [Active Agents and House Boys, Downwards]
British Murder Boys - It's what you hide [Active Agents and House Boys, Downwards]
British Murder Boys - Keep it Down [Active Agents and House Boys, Downwards]
British Murder Boys - This is a Calling [Active Agents and House Boys, Downwards]
Ciel - Divide & Conquer (Original)[Sada's Dream, SUZI]
dBridge vs Forest Drive West - Spiteful Lips [EXITVS009, Exit]
dBridge vs Forest Drive West - Vignette [EXITVS009, Exit]
DJ Merlin - Chasing Coral [VA - Slam Jams Vol. 4, Holding Hands]
DJ Stingray 313 - Dynamic Instability [VA - 030313, Tresor]
Dungeon Acid - Affirmative Body Sequences 3 [Dungeon Acid, Russell Haswell And Evol, IDEAL]
Dungeon Acid - Affirmative Body Sequences 7 [Dungeon Acid, Russell Haswell And Evol, IDEAL]
FaltyDL - Further [In The Wake Of Wolves, Central Processing Unit]
FaltyDL - New Friends [In The Wake Of Wolves, Central Processing Unit]
Forest on Stasys - Prism of Nature [Lotus Island, space lab]
Forest on Stasys - Torre De Alquimia [Lotus Island, space lab]
interferenc - kaprekarma [TeChNOtitLan, Self-Released]
interferenc - postsessor [TeChNOtitLan, Self-Released]
JakoJako - Metal Goat [VA - 030313, Tresor]
Kalumet - Kronosphere (Moon Patrol Remix)[Kronosphere, Oslated]
Kalumet - Kronosphere (Original Mix)[Kronosphere, Oslated]
Kalumet - Providance (Original Mix)[Kronosphere, Oslated]
Kalumet - Tao (Original Mix)[Kronosphere, Oslated]
Kanding Ray - Four Interwined Spirals [Polar EP, Spazio Disponibile]
L.B. Dub Corp - Krank [Saturn to Home, Dekmantel]
L.B. Dub Corp feat. Baal & Mortimer - Golden Star [Saturn to Home, Dekmantel]
L.B. Dub Corp feat. Miss Kittin - Saturn to Home [Saturn to Home, Dekmantel]
L.B. Dub Corp feat. Paul St. Hilaire - No Trouble In Paradise [Saturn to Home, Dekmantel]
Microcorps - KDAK [Macrocorpse - 2021-2024, The Tapeworm]
Microcorps - LIIOI [Macrocorpse - 2021-2024, The Tapeworm]
Microcorps - MYR [Macrocorpse - 2021-2024, The Tapeworm]
Microcorps - PYN [Macrocorpse - 2021-2024, The Tapeworm]
Microcorps - VLOJ [Macrocorpse - 2021-2024, The Tapeworm]
Microcorps - WRM [Macrocorpse - 2021-2024, The Tapeworm]
Model 500 - I.D.L.E. [VA - 030313, Tresor]
Not Even Noticed - Lemon Posset [VA - Slam Jams Vol. 4, Holding Hands]
Orlando Voorn - No Cellphones [No Cellphones, Kompakt]
Orlando Voorn - Raise The Bar [No Cellphones, Kompakt]
Orlando Voorn - Tech IQ [No Cellphones, Kompakt]
Peter Van Hoesen - Nirvana Short Circuit / Listening To Cells [Towards The Center Of Time And Surrounded By Spirits, Vlek]
Peter Van Hoesen - Schemerzone / Voor JMH Berckmans [Towards The Center Of Time And Surrounded By Spirits, Vlek]
Planetary Assault Systems - Clap Trap [Deep Heet Vol. 5, Mote-Evolver]
Planetary Assault Systems - Grid Livers [Deep Heet Vol. 5, Mote-Evolver]
Priori - Ruins [This But More, NAFF]
Priori - Weight [VA - WITNESS05, One Eye Witness]
Priori feat. Jesse Osborne-Lanthier - Basalt Tones [This But More, NAFF]
Priori feat. Sabola - Learn To Fly [This But More, NAFF]
Reflex Blue - J2px [VA - WITNESS05, One Eye Witness]
Remotif - Glint's Pursuit [The Elevated Place, Emotional Especial]
Remotif - U-15 [The Elevated Place, Emotional Especial]
Significant Other feat. James K - RPG [When It Rains, Pain Management]
Tagliabue - Abisso (Original)[Abisso, Subject To Restrictions Discs]
Tagliabue - Insidie (Original)[Abisso, Subject To Restrictions Discs]
Tagliabue - Venula (Original)[Abisso, Subject To Restrictions Discs]
Terence Fixmer - Another End [The Paradox In Me, Novamute]
Terence Fixmer - In Synthesis [The Paradox In Me, Novamute]
Terence Fixmer - Shore Break [The Paradox In Me, Novamute]
Timothy J. Fairplay - Bronx Warriors [Convictions That Stick, Pinkman]
Timothy J. Fairplay - Convictions That Stick [Convictions That Stick, Pinkman]
Timothy J. Fairplay - Foggy Beach [Convictions That Stick, Pinkman]
Timothy J. Fairplay - Outdoor Survival [Convictions That Stick, Pinkman]
Versalife - Axon Terminal [Technofeudalism, TRUST]
Versalife - Cataclysm [Technofeudalism, TRUST]
Versalife - Syndicate War [Technofeudalism, TRUST]
Viels - Il Quarto Respiro [Il Quarto Respiro, Semantica]
Viels - Lontano da Casa [Il Quarto Respiro, Semantica]
Violence Gratuite - Bad à Bras le Corps [Baleine à Boss, Hakuna Kulala]
Violence Gratuite - Iséo [Baleine à Boss, Hakuna Kulala]
Violence Gratuite - Les Prisons de Nantes [Baleine à Boss, Hakuna Kulala]
Youth feat. Allen Ginsberg - Iron Horse (The Orb's End Hate Remix)[Iron Horse, Cadiz Music]
4 notes
·
View notes
SIREN MIX 014: Lychee
The latest sonic expedition for our mix series, which takes on the narrative of a "near-future climate fiction", comes courtesy of Brooklyn's Lychee.
You may remember us sharing their incredible "aquatic techno mix" for the Daisychain mixseries as one of our weekly spotlights not so long ago. Known for playing the more hypnotic, trippy side of techno, they are also a resident at Distrikt1 at Bossa Nova Civic Club and founder of Spontaneous Affinity: a monthly mix series, and sometime events. They have played alongside artists including Objekt, Rrose, Takaaki Itoh, Legowelt, Claude Young and the Honey Soundsystem crew.
Here's what Lychee has to say about their conceptual mix they have made for us: "The mix was sort of created as a 'near-future climate fiction' (apparently that's a thing), recognizing what it means to create music and spaces with a utopian aim at the cusp of what often feels like the end of the world, themed around nature vs. the planet, aquatic vs. industrial forces. Thinking about how our spaces can look to the future, but also how they may help us accept and cope with a difficult or hopeless present, or even societal collapse. I thought of it in six chapters, starting with harmony, moving through struggle, ending in planetary death and eulogy."
Tracklist:
Kirill Mamin - Dispersed [Mistress]
Shaded Explorer - Quantum Coherent Water [Ovunqve]
Anthony Linell - Breeders Trophy [Northern Electronics]
Ness - Galactic Logos [On The 5th Day]
747 - Cretaceous [Aquaregia]
Julian Muller - Eternal Lights [ARTS]
Tadeo - The Running Man [Non Series]
JoeFarr - Spectate (Max Cooper Remix) [Leisure System]
Millia Rage - Spetter [Sweat Equity]
Kwartz - Breakage [Pole Group]
Refracted - Acifunk [On The 5th Day]
Pris - Corruption [Empathy Corp]
Craft - Corpus Callosum [forthcoming - End of Perception]
Hironori Takahaski - Medue [Stroboscopic Artefacts]
Cari Lekebusch - Spindizzy (Luke Slater's L.B. Dub Corp Remix) [Mote-Evolver]
Bergsonist - Coma Hydraulique [self-released]
Mondkopf - Waves [SPLIT Music]
Soramimi - The Fountain [Blankstairs]
Narkomfin Procedure - God, Before Us [Severed Mercies]
Jahiliyya Fields - Ocean Mom [LIES]
Oscar Mulero - Second Skin (Architectural Remix) [Pole Group]
Yokushe - Zen [AcidWorx]
SMX - Sleep [Whities]
Loscil - Monument Builders [Kranky]
BLEAK - Inside the Void [Unrush]
0 notes