#Spányi Antal

[korkep-blog]

Kalita Gábor: Újévi üzenet -Igenis, Jézus földi követeinek még hangosabban kell szólniuk     

Igen is kell, igenis jó az, ha Jézus földi követei akár meredekebb témákban is kifejtik véleményüket, nézeteiket.

Nyitókép: petofiprogram.hu

  A mögöttünk hagyott évben az ember sok mindenben csalódott, de sok-sok olyan szívet melengető meglepetés is érte, amire az előttünk lévő évben, években építeni lehet.

  Meglátásaikat értékelni kell

  Értő, érző emberekhez szólva, hadd kezdjem azzal a reményteljes megfigyelésemmel, miszerint: 2018-ban mindig több és több lelkipásztor, Jézus földi követe szólalt meg nyilvánosan, nemcsak a templomok, parókiák falai között – olyan mindannyiunkat érintő, akár társadalmi vagy politikai ügyekben is többnyire olyan elfogulatlan, magas műveltségről, ékes rálátásról tanúbizonyságot tévő stílus és tartalom  mellett, amit mi, halandók valóban megsüvegelhetünk.

  Ezekben, a médiában is megjelenő, hiteles, szóbeli jelenésekben nincs párthovatartozás, nincs puszta karrierépítés, nincs szekértábor jelleg. Embermentő, embervédő megnyilvánulás fogantatik itt, mely során a sokszor zilált, megtévesztett emberi lelkeket igyekszik a pásztor visszaterelni minden emberbarát társadalmi rendszer legmagasabb intézményébe, a család, a szűkebb lelki közösség, a hit, az anyanyelv gyakorlásának intézményeibe. Ez ugyanis az a védőháló, mely megvéd minket  a haszonlesők, a konspiráció nagymestereinek, a kufárok, a hit-, házasság  -és családrombolók által okozható bajoktól, s attól, hogy tudva, vagy tudatlanul, a pokol kapujának irányába terelődjék életutunk, életcélunk.

  Azok tiltakoznak, akiknek a leginkább csendben kellene maradniuk

  Hogy mi is a forrása abbéli örömömnek, hogy ma már mindig több papi, egyházi személyiség fejti ki véleményét akár napi, társadalmi történésekről, vagy eltorzult politikai útirányokról?

  Válaszom egyértelmű: Számtalanszor hallhattuk korábban azokat a véleményeket, hogy az egyház ne politizáljon, ne szóljon bele fontosabb társadalmi kérdéseinkbe.

  De! Elsősorban kik is terjesztik ezeket az állításokat? Azok a rossz múltú manipulátorok, akik az egypártrendszerben a vallásüldözés oldalán álltak. Azok, akik a kommunizmus szekértolóiként, vagy beszervezett ügynökökként, s ezek csicskásaiként szolgálták a vörös rendszert, ma már „véres szájú „bloggerekként” bevetve „káder-gyerekeiket” is azokon a frontokon, ahol az ateizmus, az álliberalizmus szószólói, s a család, nemzet, haza eszméinek gyakorlói állnak egymással szemben.

  Persze, a rendszerváltás után ők voltak az elsők, akik pimasz módon sorakoztak be az ateizmust tovább éltető polgári, liberális pártokba, társadalmi szervezetekbe, s rikácsolták – sok esetben hamiskodva, a kereszt mögé elbújva – az új nótát, miszerint ma demokrácia van. Vagyis, ismét az ő izmusuk, „demokratizmusuk.” Így  az egyházat, s magát a hívő embert igyekeztek ádáz módon kirekeszteni a viszonylagos szólásszabadság, az új lehetőségek térerőiből.

  Kép: illusztráció, Northfoto

  Akkori előnyük ma már jól érzékelhető, hiszen a korábbi rendszer alaposan felvértezte őket pártszervezettségük révén, vagy a konspirációs tevékenységükben /ŠtB/  szerzett, a megtévesztésben jártas tapasztalatokkal, s a kilencvenes évek közepén dúló, mečiari diktatúra is táplálta megerősödésüket. Lásd, az átkos, peterweis szerű „vörös” figurái tucatjainak mai napig tartó regnálása, a vályú körüli kanaszta tánca. Az ilyenek üldözték, börtönbe zárták, kínozták papjainkat. Tehát, az ilyeneknek, valóban jár a megbocsátás?

  Céljuk, a nyugodt hang, a nyugodt erő elnyomása

  Az ilyen típusú bolsevik pofátlanságoknak bő történelme van, nem feledve  a jakobinusok véres menetelését, az őszi rózsás forradalom bőrkabátos „aktérjainak” országot, embert, egyházi méltóságokat gyalázó, megalázó kegyetlenkedéseit, a második világégés utáni, módszeres kommunista vallásüldözést.

  Ezek leszármazottjai ma is – háttérhatalmi hátszéllel a hátuk mögött – szintén remekelnek, lásd, a neoliberalizmus mögé bújó, nemzetellenes „színjátékaikat,” a gender-elmélet éltetését, a házasság intézménye megtagadóinak ténykedését.

  Szerencsénkre a felvidéki magyarok körében – ám sajnos, csak közel harminc év után – ma már jól felismerhetők, vagyis leleplezhetők ezek a káros, csakis önös célokat követő, káros „elemek,” akik mind a politikában, mind a társadalmi életben, most is hasonlóképpen, mint az átkosban, csakis eszmetársaikat igyekeztek cseles módozatokban helyzetbe hozni, csakis ezek boldogulását biztosítani, piedesztálra emelni.

  Ezzel összefüggésben leírtam többször, leírom most is: Lásd, némely felvidéki politikus által, magyar érdemrendekre ajánlott, felterjesztett volt kommunista államvédelmi besúgók /ŠtB/ díszes táborát. /Emlékeztetőül jegyzem meg, hogy ezeken az érmeken ott találtatik a magyar királyi korona, s azon a Szent Kereszt. Vagy talán az ajánlóknak erről nem lenne tudomásuk?

  „Áradjatok, mint a szél…”

  Személy szerint nagyon sok szép élménnyel gazdagodtam  az évek során az által, hogy 2008-ban, felvidéki, s anyaországi képzőművész társaimmal, kurátorként, s képzőművészként vándorútjára indítottam a Hommage Esterházy János grafika, szobor –és festmény kiállítását, mely immár 38 alkalommal mutatkozott be az értő közönség előtt, szerte a Kárpát-medence magyarok lakta vidékein, de Csehországban, s Lengyelországban is.

  Nagy megtiszteltetés ért minket az anyaország nagyobb városaiban, ahol a kurátori beszámolóm mellett, a megyéspüspök mondott köszöntőt.

  Veszprémben, az akkor még szolgálatban álló Márfi Gyula veszprémi érsek meleg szavakkal üdvözölte Esterházy János nemes tevékenységének Kárpát medencei terjesztését, színvonalas képzőművészeti munkákon keresztül. Ezt attól a Márfi Gyulától hallhattuk, aki hosszú éveken keresztül ma is arra figyelmeztet minket, hogy a muszlim erőltetett elterjesztése Európánkban nagy veszéllyel jár, persze nem csak a keresztény vallás gyakorlóira, hanem mindannyiunkra, európaiakra.

  Szavait soha nem feledem, amikor a kiállítás alkalmával is kimondta igéjét: „Áradjatok, mint a szél…”

  Számunkra ez az áldásos, ám általános üzenet azt is jelezte: képzőművészeti alkotásainkon keresztül is vigyük el jó hírét a kommunisták által, rabláncon halálba kergetett Esterházy János embermentő,  életét egész magyarságunkért feláldozó  nemes tetteinek.

  Kéz a kézben, Pozsony és Székesfehérvár

  Székesfehérvárott, a minden év augusztusában megrendezett Királyi Ünnepségekre – felvidéki üzenetként – 2013-ban elhoztuk a 2010-ben vándorútjára indított, Szent István Pozsonyban című kiállításunk anyagát.

  Ez alkalommal Spányi Antal megyéspüspök mondott el egy olyan szívhez szóló köszöntőt, mely Szent Istváni üzenetként is szólt mindannyiunkhoz, a nagybetűs KIRÁLY ma már történelmi országának alattvalóihoz.

  A püspök a hit, a nemzeti fennmaradás mellett szólt arról is, hogy a kiállítás témája a két testvéri koronázó város ékköve is lehet, hiszen számos királyunkat koronázták meg azon a városainkban, ahol Szent István emléke a mai napig él, s éltetett.

  Hasonló lelki élményekben lehetett részünk akkor is, amikor a Pozsonyi Magyar Galéria, s a Szövetség a Közös Célokért társulás zászlaja alatt 2017-ben elindítottuk a Kitelepítések 70 című vándorkiállításunkat, mely jelenleg már a hetedik bemutatójánál tart.

  A tárlatnyitók az egyes honi és anyaországi falvakban, városokban rendszerint a kitelepítésekkel kapcsolatos emlékünnepségek alkalmával kerültek megrendezésre, mely alkalmakkor helyi plébánosok, egyházi méltóságok olyan lelkünkhöz szóló beszédekben szóltak a felvidéki tragédia eseményeiről, ahol a haza látogatók, vagyis a kitelepítettek, persze az otthon maradottak is könnyeikkel küszködtek. Ám az összetartásra, a hit megtartó erejére buzdító papi megnyilatkozások sokat könnyítettek azok lelkén, akik az említett tragédiát közvetve, vagy közvetlenül megélték.

  Az óévben is szóltak, írtak, nyilatkoztak, s mi meghallgattuk szavukat, olvastuk betűjüket

  Amint már a bevezetőben jeleztem, léleknyugtató valóságként nyugtázom azt, hogy Jézus földi küldöttei is mindig gyakrabban írnak, nyilatkoznak a nyomtatott, vagy elektronikus  médiákban. Szavuk valóban figyelemre méltó, hiszen a hagyományos európai, s világvallás, a kereszténység az embert komplex módon szemléli, mindenben csakis a javát kívánja, nemcsak jelen pillanatban, hanem öröklétében is.

  Kép: illusztrációs felvétel (talita.hu)

  Akár ilyenkor, ünnepek idején is jó olvasni, hallani nemcsak a templom falai között, de a médiában Molnár Tamás, a pozsonyi magyar katolikus hívek lelkipásztorának, vagy Karaffa János plébánosnak a vallásról, a világról, a körülöttünk zajló életről szóló megnyilvánulásait.

  De figyelmesen olvastam Somogyi Alfréd, apácaszakállasi református lelki pásztor írását is, aki többek között az egyik fejezetben, bátor hangon kijelentette: „De mivel tudjuk bizonyítani, hogy velünk az Isten? Templomaink kiürülnek, Európában lassan üldözött vallás lesz a keresztyénség, a bal liberális eszmerendszer jobban gyűlölik, mint hajdan a kommunisták gyűlölték Jézus Krisztust és követőit…“

  Majd a lelki pásztor így folytatja: „Velünk az isten, mert még vagyunk… Még magyarul szól a miatyánk a Csallóközben, Mátyusföldön, az Ipoly -és Dél-Garam mentén, Nógrádban és Gömörben, Abaújban és Bodrogközben. Állnak a templomaink, s ha megfogyatkozva is, de élnek gyülekezeteink. Velünk az Isten.

  Kovács Ervin Gellért, premontrei szerzetessel készült, karácsony előtti interjú alkalmával az ékes szólású szerzetes emígyen válaszolt az interjúban feltett, egyik köztes kérdésre, mielőtt arról beszélt, már a karácsonyfát is el akarják tőlünk venni, mert sérti az idegen kultúrákból, vallási közegből közénk tolakodók érzékenységét:

  A kommunista és a liberális eszme hasonlóan veszélyes?

  „A szellemi gyökerek ugyanazok, ezek történelmileg is egymásra épülő, egymásból kinövő szellemi irányzatok. Más a csomagolás, kicsit más a történelmi kontextus, de az indítékaikat és a céljaikat nézve teljesen azonosak.”

  Az írás címének mondandóját követve:  Igen is kell, igenis jó az, ha Jézus földi követei akár meredekebb témákban is kifejtik véleményüket, nézeteiket. Ugyanis, az egyház felszentelt, nagy tudással, helyzetfelismeréssel, emberismerettel rendelkező pásztorai nagyon is érzik, nagyon is tudják, hogy híveik érdekében mikor is kell nyugodt erőként szólni, verbálisan is megnyilatkozni. Akkor is, amikor ez a hitetleneknek nem igen tetszik.

  Kalita Gábor

[hirzilla]

A hívő ember életét betölti Isten öröme – Spányi Antal mutatott be szentmisét a vértessomlói búcsún

[nemzetinet]

Prohászka Ottokár domborművénél

„Mikor a nyirkos éjszakák novemberben-decemberben megfosztják az erdőt lombjaitól, azt gondolnók, hogy meghalt az élet. S mikor letaroljuk a tölgyest, s kitermeljük a fáját, úgy látszik, hogy nem a fáját, hanem a lelkét szaggatták, hasogatták szét a szekercék. De sem abban a novemberi-decemberi éjszakában nem halt meg az élet, sem abból a letarolt tölgyesből ki nem vész a jövendő tavasz, hanem a fölületről a mélységbe száll, és annak a letarolt tölgyesnek a gyökerei nem a korhadás kriptáiba, hanem egy új tavaszt megalapozó rétegek mélységeibe vonulnak, és biztosak vagyunk róla, hogy lesz élet, lesz virág, lesz szépség a földön megint!” És valóban: egyéni és közösségi tragédiáinkat elszenvedve hányszor vagyunk kénytelenek erőt meríteni újrakezdéseinkhez a természet csodálatos megújulásának példájából, ahogyan ezt Prohászka Ottokár is tette. Hányszor hisszük azt, hogy mindennek vége, mindent elveszítettünk, miközben az élet kíméletlenül megy tovább. A természet folytonos megújulása egyszerre ad erőt saját feltámadásainkhoz, s egyszerre figyelmeztet bennünket életünk kicsinységére és végességére. Minden új levél, minden friss hajtás, valamennyi kipattanó rügy élő, lüktető felkiáltójel: a megújulás és megmaradás kulcsa az élet továbbadásának Istentől kapott képességében van. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, a természet végtelenségével és hatalmas erejével való szembesülésünk nem jelenti azt, hogy lemondhatunk az alakításának jogáról, lehetőségéről. Az ember kiváltsága, hogy a maga képére alakítsa a környezetét, hogy kultúrtájat hozzon létre.

Prohászka szerint fennmaradásunk érdekében a Jóisten a természet legyőzésére kötelezett bennünket. A mai harcias környezetvédők számára szentségtörés az, amit a természettel együtt élő, gazdálkodó ember felismert: „a természetnek mondvacsinált s megtömjénezett racionalista tökéletességével s szentségével szemben áll a mi öntudatunk, melynek más a szentsége s más a tökéletessége, s ezek alapján mi sok esetben a természetnek nem legyezgetésére, hanem legyőzésére köteleztetünk. Sőt maga a világi s lelki kultúra is a természet fölött való uralkodásban, annak nemesítésében s tökéletesítésében áll. A természet nem szent, hanem ösztönös és nyers. A természet nem ember s nem emberi; nem is lehet az, hiszen az ember csak egy darabja a természetnek, kinek azonban a nagy természet feladataitól eltérő, új igényei, s új feladatai s egészen új távlatai vannak. Neki nem szabad nyersnek, ösztönösnek s kegyetlennek lennie. A természet vak s kemény, azt irányítani s mindenféleképpen enyhíteni kell. E fölé a vak, nyers, kegyetlen természet fölé mi egy új világot teremtünk, melyben az ember szerint módosított s a céljaira hasznosított természet mint kultúrvilág mutatkozik be.”

Ma éppen azért vagyunk itt, mert tudjuk, hogy éltek és járnak köztünk olyanok, akiknek azért adott talentumot és több terhet a Jóisten, hogy mások életére is hatást gyakorolva aktívan alakítsák természeti és társadalmi környezetüket. Akik meghazudtolva a természeti törvényeket, szavaikban, mindent átható tanításaikban, eleven alkotásaikban élnek tovább közöttünk s bennünk. Akiknek a bronzba öntött portréja csak egy jel, ami mögött meg kell keresni a művet. Prohászka szerint „ne akarjon s ne várjon az ember mindent a környezettől, hanem adjon magából is s vigyen bele valamit a világba. Hiszen az ember is részét képezi annak a nagy rendszernek, melyet világnak s természetnek hívunk; neki is vannak erői; ugyanazok a törvények illenek rá, a részre, melyek kormányozzák a természetet, azt a nagy egészet: következőleg az embernek önfegyelem, nemesbülés s átszellemülés által kell a természeten lendítenie. Az ember nem bábu, melyet a természet rángat, s nem paprikajancsi, mellyel az ösztön játszik. Tegyen tehát mindent, ami tőle telik; tegye meg a természettel szemben is kötelességét. Legyen aktív s ne csak passzív!”

Az aktív ember szellemi és fizikai alkotómunkája, a természeti és épített környezetet formáló ereje az alapja a világ fejlődésének. Prohászka nagysága abban is megmutatkozott, hogy a civilizációs, technikai, anyagi jellegű haladást nemhogy nem kifogásolta, hanem a fentiek jegyében egyfajta isteni szándéknak látta és láttatta. Éppen 100 esztendővel ezelőtt, a nagy háború befejezésekor így fogalmazott: „ezt a haladást s ezzel együtt a haladás iránti érdeklődést nem lehet kifogásolnunk, sőt természetesnek kell találnunk. E reális irányban fog haladni s újult erővel megindulni a világ főleg a háború után. Ha valamikor, hát most kell majd dolgoznunk, most teremtenünk s újjáalkotnunk. Veszteségeket szenvedtünk, melyeket nem lehet számokban kifejezni. Lerongyolódtunk s elgyengültünk s így nemcsak anyagi javakat kell teremtenünk, hanem a leromlott életerőt kell óvnunk s ápolnunk. Az egész nép kimerült, testileg s lelkileg rokkanttá lett. Mind e károkat termeléssel s ugyanakkor egyszersmind emberkíméléssel kell kipótolnunk. A munkának produktív munkának kell lennie, ugyanakkor pedig a leromlott és sokat szenvedett embernek pihenőt, otthont, boldogulást kell biztosítanunk.

„Tele van az ajkam csókkal, tele van a szájam ízzel, tele van a szívem vérrel, tele meg a lelkem tűzzel. Miséről jövök…” (Prohászka Ottokár: Napló).

Jobb élet, lakályosabb otthon, a »standard of life«-nak fokozatos emelése, ez végre is az Isten gondolata, aki azt akarta, hogy a földön az ember legyen az úr, s aki neki erre képességet adott, midőn őt egyre jobban kifejleszthető erőkkel megáldotta.”

Csodálkozunk tehát, hogy Prohászka életművét két irányból is erőteljes támadások érték, s érik mind a mai napig? A baloldal, s mára különösen a liberális értelmiség egyes tagjai – a jogosan felemlegetett, ugyanakkor a kontextusából kiragadott, ezáltal túldimenzionált zsidóellenessége mellett – két dolgot bizonyosan nem tudnak megbocsátani neki: egyrészt a szociáldemokrácia és az osztályharc kíméletlen és tűéles, intellektuálisan mélyen megalapozott kritikáját, valamint a haladásra, a technikai, társadalmi és kulturális változásokra, újításokra való nyitottságát. Azt a gondolkodására jellemző korszerűséget, ami rácáfol arra a baloldali toposzra, ami a keresztény konzervatívizmust minduntalan a maradisággal, a múltba fordulással, a fejlődés elvetésével vagy elítélésével akarja azonosítani. Ugyanakkor Prohászkának éppen az volt a tragédiája, hogy saját kora egyházi vezetőinek is megakadt a torkán a fehérvári főpap munkásságának több emblematikus darabja. A modernizmusnak hadat üzenő X. Pius pápa vezette Apostoli Szék 1911-ben elítélte és a tiltott könyvek jegyzékére helyezte három, az egyház korszerűsítését is szorgalmazó írását, s Prohászka minderről a hivatalos sajtóból szerzett tudomást. A sors iróniája, hogy a huszadik század első felének óriási hatású avantgárd költője Guillaume Apollinaire 1912-ben született nagyívű költeményében, az Égövben így írt Piusról: „Európában csak te nem vagy antik ó kereszténység s hiába / A legmodernebb európai te vagy X. Pius pápa”.

Mi, kései utódok mindezért vállaljuk a vitát, s megküzdünk Prohászka életművéért, tudva, hogy ami emberi, soha sem lehet teljes és tökéletes, de egykori püspökünk esetében a mérleg pozitív serpenyőjében ezerszer több van, mint a másik oldaliban. Ráadásul mai politikai küzdelmeinkhez is számos érvényes iránymutatást találhatunk nála, különösen is megvédendő keresztény kultúránkra vonatkozóan. Szerinte ugyanis az európai kultúra alapjait, gondolkozásunknak s érzéseinknek az alapelveit „az Evangélium adta, de a tudományos, gazdasági, állami, társadalmi fejlődés további szakaiban az Evangélium iránt változik az érzés s a befogadási képesség. Néha ez nagy, máskor meg alig van belőle, főleg amikor az érdeklődés egész az elkeseredésig földi célok elérésére irányul. Ilyenkor e belső kultúrának csendben kell tovább dolgozni, s meg kell várnia a maga idejét, tudván azt, hogy »még nem jött el az én órám« (Ján. 2., 4.), de azt is, hogy majd megjön.”

Úgy érezzük, éppen itt van az ideje.

  (Elhangzott a kápolnásnyéki Halász-kastély kertjében 2018. október 12-én Elek Imre szobrászművész Prohászka-domborművének avatásakor. Az alkotást Prohászka Ottokár születésének 160. évfordulóján a Fejér megyei közéleti panteon részeként helyezte el a Velencei-tavi Kistérségért Alapítvány. Felavatta s megáldotta: Spányi Antal megyéspüspök.)

Prohászka Ottokár domborművénél a Nemzeti.net-en jelent meg,

[hirzilla]

Szent László nyomában jártak Székesfehérváron http://hirzilla.hu/hirek/online-hirek/news/2019/04/12/szent-laszlo-nyomaban-jartak-szekesfehervaron/?feed_id=38180&_unique_id=5cb0911a3c627 2019. április 12., péntek | 15:16 Székesfehérváron bemutatták a „Szent László nyomában Erdélyben” című filmet április 8-án, melyhez kapcsolódóan fotókiállítás is nyílt a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. A Szent László nyomában Erdélyben Vakler Lajos Árpád-házi királyokat bemutató dokumentumfilm-sorozatának legújabb epizódja. A filmhez kapcsolódóan fotókiállítás is nyílt Simon Erika fotóriporter alkotásaiból. „Olyan kort élünk, amelyben Szent László nyomán újra fel kell fedeznünk a keresztényi erő értékét a mai erőkultusszal szemben”– hangsúlyozta a filmbemutató előtt Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök. „Az erő önmagában nem érték, nem cél, hanem eszköz. Az erő lélek, akarat, odaadás.” Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Székesfehérvári Egyházmegye támogatásával a Fehérvár Televízió stábja Erdélyben járt, hogy ott Szent László nyomán haladva megmutassák, mennyire élő ma is a lovagkirályt övező tisztelet. A film alkotói: Vakler Lajos rendező, Megyeri Zoltán operatőr és Szentmiklósi Dávid vágó. Az epizód tizenhárom településen kalauzolja végig a nézőket, fókuszban a Szent László-legendát bemutató templomokkal és falfestményekkel. A főpásztor köszönetet mondott az alkotóknak, hogy méltó emléket állítottak a lovagkirálynak, akiről elődje, Prohászka Ottokár püspök szavait idézte: ,,A magyar eszmény Lászlóban lett kereszténnyé és szentté. Szent László nem tanít; ő nem apostol; de ő küzd, harcol, s győz a kereszténységért. A nép hajlamait, harci hagyományait, bátorságát, vitézségét lépteti be az eddig inkább csak tűrő, szenvedő, csöndes megadású kereszténységbe, s ezzel vezeti be az egyházat a magyar népéletbe. A népnek ugyanis a hős, a dalia, a vitéz harcos tetszik. A régi vitézséget Szent László tüntette föl önmagán; e jellemvonása által szívén ragadta meg a nemzetet; öröme s eszménye László lett; dicshimnuszt zeng a legenda róla; alakjába beleszövődik a keresztény lelkesülés minden nagy gondolata s meleg érzelme.” Spányi Antal püspök beszélt továbbá Szent László európai szemléletéről, amely egyben az ország stabilitásának és megszilárdulóban lévő keresztény kultúrájának védelmét is jelentette. Megrajzolta egy régió körvonalait, amely Horvátországtól a magyar, cseh, lengyel területeken át egészen a keleti kereszténység határáig terjedt, de nem egyetlen birodalomként, hanem a szövetségesek összetartása és emberi közelsége révén. A középkori Magyarország – történeti, politikai és lelki értelemben véve is – egyik legjelentősebb alakját, Szent László királyt III. Béla király kérésére III. Celesztin pápa avatta szentté 1192-ben. „Egész életét – a harcos vitézség mellett– a keresztény szelídségben élte. A Szent László-i férfiúság egyenes, szilárd. Az igazságot védi, az elvekért síkra száll, meri vállalni a felelősséget” – hangsúlyozta Spányi Antal. Vakler Lajos rendező-szerkesztő a bemutatón elmondta: „Úgy gondoltam, hogy a korábban bemutatott Szent István-filmet folytatni kell, hiszen 2022-ben az Aranybulla kiállításának 800. évfordulója lesz. Körbejárjuk a Kárpát-medencét, ha úgy tetszik, az egykori Magyarországot. Most Erdélyre került sor.” „Egyszerű volt a dolgunk, mivel gyakorta járunk Székelyföldön, és felfigyeltünk arra, mennyire élő még ma is náluk a Szent László-kultusz. Szent Istvánt elismerik mint államalapítót, Szent Lászlót viszont legendának tekintik a mai napig.” A stáb többek között az UNESCO-világörökség részét képező székelyderzsi és gelencei templomban forgatott, ahol falfestmények őrzik Szent László legendáját. Bemutatják a nagyváradi székesegyházat is, amely Közép-Európa legnagyobb barokk temploma. A filmvetítést Heinczinger Miklós Mikának, a Misztrál együttes alapító tagjának koncertje követte, aki a film zenéjét szerezte. Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye Fotó: Lugosi Balázs Magyar Kurír Kapcsolódó képgaléria Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is! © Híreink csak a szerkesztőség engedélyével, „Magyar Kurír” forrásmegjelöléssel használhatók fel. Ehhez a cikkhez ajánljuk Vezető híreink – olvasta már? 11:04 09:48

[hirzilla]

Megvolt benne Krisztus bátorsága – Prohászka Ottokárra emlékeztek halálának évfordulóján Budapesten http://hirzilla.hu/hirek/online-hirek/news/2019/04/09/megvolt-benne-krisztus-batorsaga-prohaszka-ottokarra-emlekeztek-halalanak-evfordulojan-budapesten/?feed_id=28327&_unique_id=5cac680bd2f22 2019. április 9., kedd | 11:26 Prohászka Ottokár püspök emlékére április 6-án ünnepséget rendeztek a budapesti Központi Papnevelő Intézet dísztermében, valamint az Egyetemi templomban. Tudományos konferenciával, illetve püspöki szentmisével emlékeztek meg Prohászka Ottokárról, halálának 92. évfordulójához kapcsolódva. KÉPGALÉRIA – klikk a képre! A konferencián Szabó Imre agrártörténész, Tóth Sándor költő, publicista és Mózessy Gergely püspöki gyűjteményigazgató, levéltáros adott elő. Az Egyetemi templomban Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök mutatott be szentmisét Cserháti Ferenc püspökkel, Dékány Árpád Sixtus ciszterci szerzetessel, korábbi zirci apáttal, Marton Zsolt rektorral, Ugrits Tamás pasztorális helynökkel, valamint egyházmegyés papokkal együtt. A tudományos konferencián Mózessy Gergely püspöki levéltáros elnökölt, aki köszöntőjében elmondta: Prohászka Ottokár természetszemlélete, természetmisztikája a püspök halála után a pályája tudományos feldolgozásának homlokterébe került. Prohászka és a természet kapcsolatát érdemes több oldalról is megvizsgálni, ezért kértek fel többek között egy agrárszakembert, mutassa be, milyen is volt az a táj, amelybe a püspök megérkezett. A Fejér megyei természeti viszonyok alakulása a 19. század végén és a 20. század elején hatással volt Prohászka püspökre is – hangsúlyozta Szabó Imre agrártörténész előadásában. „Fejér megye olyan jelentős természeti változáson ment keresztül, amely abban a korban egy megyére sem volt jellemző. A mocsaras, vizes, lápos területeken nem voltak utak, a településeket nem lehetett rendesen megközelíteni. Az utak megépítésével megváltozott a megye településszerkezete, új birtokrendszerek, gazdasági központok, majorok, tanyák, gazdasági épületek, cselédlakások, kastélyok, intézőházak jöttek létre, amellyel párhuzamosan szükséges volt a hitélet megújítása is.” Az előadó arról is beszélt, a megye erdősítési, fásítási programja, az új halászati és vadászati rendeletek érintették a püspöki birtokokat is. „Nemcsak a fásítás, az infrastruktúra kialakítása és a településszerkezet változása, hanem az ezzel járó agrárfejlődés is mind hatással voltak az egyházmegye életére, napi problémákat hoztak, amelyeket a püspöknek a káptalan segítségével kezelnie kellett. A legjelentősebb folyamatokat a fehérvári püspökségen kiváló szakemberek irányították; az egyházi birtokok között példaértékűek voltak a Velencei-tóra vonatkozó halászati, vadászati és nádkitermeléssel kapcsolatos rendelkezések.” Tóth Sándor költő, publicista előadásában Prohászka püspök természetmisztikáját helyezte el a világirodalomban. „Akár a tudományos jellegű értekezéseit, akár a beszédeit vagy bizonyos útinapló-részleteket olvassuk, mindig előbukkan – valamikor nagyon következetesen, például A Pilis hegyén című utolsó esszéjében vagy a Föld és ég kötetében is – a természet iránti szeretete.” A természettel kapcsolatos gondolatai bensőségesen mélyek, így őrajta kívül eddig a világirodalomban még senki sem fogalmazott. Bár nem tartják számon szerte a világban Prohászka írásait, jelen van egy nemzet, egy ország kultúrájában. „Ha egyszer felfedezik, akkor jönnek rá, hogy világirodalmi jelenségről, egy óriási szellemi alkotóról van szó.” Például az a „transzcendens látás”, amellyel Prohászka Ottokár a természet által láttatja a Szentháromság belső életét, egészen egyedi, és elhelyezi őt a legnagyobb alkotók és keresztény gondolkodók között. A Prohászka díszteremben tartott emlékülés végén Mózessy Gergely bemutatta a legújabb Prohászka-kiadványokat. A tavalyi esztendő második felében ugyanis négy olyan kötet jelent meg, amely Prohászka személyével is foglalkozik. „Többedik kiadását érte meg a Legyetek világító emberek! című elmélkedésgyűjtemény, amely egy válogatás a Szociális Misszió Társulatnak tartott népszerű beszédeiből. Szabó Ferenc és Frenyó Zoltán, két kiváló Prohászka-kutató jelentkezett a tavalyi esztendőben komoly tanulmánykötetekkel: Szabó Ferenc gyűjteménye érinti Prohászkát, Frenyó Zoltánnak pedig kifejezetten a Prohászkával kapcsolatos írásait rendezte sajtó alá a Kairosz Kiadó. A levéltáros végül bemutatta az általa írt, az életművet összefoglaló füzetet, amelyet Prohászka 160. születésnapjára jelentettek meg, elsősorban a tisztelők és zarándokok számára. A szentmisén Dékány Árpád Sixtus mondott homíliát. „Az igazi hívő keresztény ember akkor válik fontossá, valamilyen módon mércévé a jövő számára, ha egészen rendkívüli módon tud tanúságot tenni Krisztusról. Prohászka személye mércévé vált, nemcsak közéleti vagy teológiai tevékenysége miatt, hanem egész életműve miatt, mert megvolt benne Krisztus bátorsága… Mert elindulni és küzdeni egy »Jel« vezetése alatt” – hangsúlyozta Sixtus atya, majd arról beszélt, Prohászka Szent Benedek lelkiségének is elkötelezettje volt: „Semmit elébe ne tégy Krisztus szeretetének!”. Prohászka Ottokár „Isten embere volt, egy sokoldalú és intellektuális jelenség, akit az tett naggyá, hogy ezen adottságok mögött ott volt mindig benne az Isten emberévé válás alázata.” Beszéde végén a ciszterci szerzetes Prohászka püspöknek az Élet kenyere című írását ajánlotta mindazoknak, akik készülnek a közelgő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra. „A püspök lelki egészségét, erejét, érettségét az Eucharisztia kegyelme adta számára, amely sajátos egységbe hozta az Istennel és az Egyház közösségével. Átélhető számunkra, amit gondolt és mondott az Eucharisztia titkáról és lehetőségeiről, amely nem egyszerűen tiszteletet jelentett, hanem egy megélt bensőséges kapcsolatot Krisztussal. Számára az Isten valóságos jelenléte a legfontosabb titok volt. Megjelenítette a középkori szentek misztikus, benső valóságát és a Szent Pál-i gondolatot: »Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem«.” A szentmise után az ünneplő közösség a főpásztor vezetésével a szeminárium udvarára vonult, ahol az egykori papnevelő tanár, Magyarország apostola és tanítója szobránál elhelyezték az emlékezés virágait. A papnövendékekkel és a hívekkel együtt imádkoztak Prohászka Ottokár boldoggá avatásáért, a püspök közbenjárásáért, a magyar egyházért, papi hivatásokért.Forrás:Székesfehérvári Egyházmegye Fotó:Lakata Pál Magyar Kurír Kapcsolódó képgaléria Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is! © Híreink csak a szerkesztőség engedélyével, „Magyar Kurír” forrásmegjelöléssel használhatók fel. Ehhez a cikkhez ajánljuk Vezető híreink – olvasta már? Christus vivit – I. rész: Az ifjúságból előtörő fény Április 2-án a Szentszék Sajtótermében bemutatták Ferenc pápa „Christus vivit” (Krisztus él) kezdetű, fiataloknak szóló apostoli buzdítását, melynek ismertetésére Görföl Tibort, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola oktatóját kértük fel. Elemzését több részben adjuk közre. 2019. április 8., hétfő 2019. április 8., hétfő

[hirzilla]

Nagyböjti lelkigyakorlat hitoktatóknak és lelkipásztori munkatársaknak Székesfehérváron http://hirzilla.hu/hirek/online-hirek/news/2019/04/08/nagybojti-lelkigyakorlat-hitoktatoknak-es-lelkipasztori-munkatarsaknak-szekesfehervaron/?feed_id=24835&_unique_id=5caaf4777b6ab 2019. április 8., hétfő | 9:02 A Székesfehérvári Egyházmegye hitoktatóinak és lelkipásztori munkatársainak szóló, március 30-án Székesfehérváron tartott nagyböjti lelkigyakorlatát püspöki szentmisével nyitották meg a Szent Imre-templomban – majd különleges keresztútra hívták a jelenlévőket. A szentmise homíliájában Spányi Antal kiemelte: a legjobb módja a gyermekek tanításának, ha életünk példájával bemutatjuk nekik azokat a keresztény értékeket és igazságokat, amelyeket szeretnénk, hogy megértsenek és beépüljön életükbe. Az istenismeretet, a hitet a fiatalok elé kell élni, erőteljesen megélni, mert eszményekre van szükségük, melyekre fogékonyak – mondta a főpásztor, majd az aktuális evangéliumi részről, a farizeusról és a vámosról szóló példabeszédről elmélkedett. – Jézus szavai szerint az egyik igaznak tartotta magát, de nem vált javára; a másik megmaradt önmaga, bűnösnek vallotta magát, és mégis megkapta a kegyelmet. Az ember könnyen esik önmaga igazolásának kelepcéjébe, magyarázza bűneit, felmenti magát, körülményeire hivatkozva, és arra, hogy mások is ilyenek. Könnyen csapdába ejtenek a gondolkodásunkat befolyásoló, a szellemi életben zűrzavart keltő hírek a világból. A hazugságok, a féligazságok az értékeket meghamisítják, a pillanatnak élő ember életstílusát hirdetik, életfelfogását erősítik. Ebben a minden bűnt jóváhagyó toleranciában a saját tudatlanságunk is összezavarhat bennünket – hangsúlyozta a székesfehérvári megyéspüspök. Fontos, hogy azt az igazságot keressük, amit az Egyház tanít. Így segítséget kapunk abban, hogy mit kell meghallanunk, tennünk, hinnünk és élnünk. Ez a nagyböjt arra hív, hogy világosan nézzünk szembe önmagunkkal, és az átlagosnál jobban keressük, mi az igazság – mutatott rá Spányi Antal. Elsődleges feladatunk példát mutatni a gyermekeknek, hogy megtapasztalják: Krisztus szeretete éltet minket. Ne csak az igaz istenismeretet követeljük, hanem segítsük őket, hogy aszerint is éljenek, és maradjon meg bennük felnőttként is a megújulás készsége, a hitben való elmélyülés utáni vágy. Sohase hűljön ki a szívük a bennünket megváltó Isten szeretetére, ne váljanak felszínes emberekké, hanem készek legyenek tanúságtevő módon a világot formálni – kívánta a püspök. A hitoktatókat és lelkipásztori munkatársakat Ugrits Tamás pasztorális helynök köszöntötte a székesfehérvári Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. Örömét fejezte ki, hogy a katekéták számára egyre inkább érték a lelkinap, a közös összejövetel, amelynek elsődleges értéke, hogy érezhetik: nincsenek egyedül, mellettük áll az Egyház, a papok, a munkatársak. A nagyböjti rendezvény második felében a hitoktatási referensek különleges keresztútra hívták kollégáikat. Zenés, képes vetítés közben a keresztet hordozó Jézus találkozásait – anyjával, Cirenei Simonnal, Veronikával, a síró asszonyokkal – fiktív párbeszédek formájában elmélkedték végig a résztvevők. Az elesés és a kereszthalál stációi mint az emberi élet súlyos küzdelmeivel való találkozás színterei kaptak helyet. Az elmélkedések után a jelenlévők egy-egy papírvirágot helyeztek el a teremben felállított kereszt előtt. A püspöki zárszó után az egyházmegye elismeréseként a hitoktatók ajándékokat vehettek át, amelyek hasznosak lehetnek számukra a hittanórákon, végül húsvéti gondolatokat húzhattak az idei ünnep elmélyítésére. Forrás és fotó: Székesfehérvári Egyházmegye Magyar Kurír Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is! © Híreink csak a szerkesztőség engedélyével, „Magyar Kurír” forrásmegjelöléssel használhatók fel. Vezető híreink – olvasta már? 2019. április 7., vasárnap 2019. április 7., vasárnap

[nemzetinet]

Erre az öt festményre költött 360 milliót a Miniszterelnökség

Két Ligeti Antal, egy K. Spányi Béla, és két Bogdány Jakab-festmény kerül a leendő budavári Miniszterelnökség épületébe, a XVIII. és XIX. századi alkotások megközelítik a bruttó 360 millió forintot.

Az uniós közbeszerzési értesítő szerint a Miniszterelnökség az öt darab festményért nettó 282 millió forintot fizetett ki, ez áfával 358 milliót jelent.

A képek a következők:

Ligeti Antal – Rózsahegy (Bodrogközi táj), 1870.

Ligeti Antal – A Balaton Szigligetnél, 1887.

K. Spányi Béla – Naplemente a pusztán, 1891.

Bogdány Jakab – Virágcsendélet, 1700 körül.

Bogdány Jakab – Sárgaszárnyú ara, 18. század eleje.

A közbeszerzés leírása szerint a festmények a Miniszterelnökség új székhelyének ornamentumaként szolgálnak majd, melyek egyediségükkel méltóképp reprezentálják a XVIII. és XIX. század magyar művészetét.

Erre az öt festményre költött 360 milliót a Miniszterelnökség a Nemzeti.net-en jelent meg,