#somogyi alfréd

[korkep-blog]

Kalita Gábor: Újévi üzenet -Igenis, Jézus földi követeinek még hangosabban kell szólniuk     

Igen is kell, igenis jó az, ha Jézus földi követei akár meredekebb témákban is kifejtik véleményüket, nézeteiket.

Nyitókép: petofiprogram.hu

  A mögöttünk hagyott évben az ember sok mindenben csalódott, de sok-sok olyan szívet melengető meglepetés is érte, amire az előttünk lévő évben, években építeni lehet.

  Meglátásaikat értékelni kell

  Értő, érző emberekhez szólva, hadd kezdjem azzal a reményteljes megfigyelésemmel, miszerint: 2018-ban mindig több és több lelkipásztor, Jézus földi követe szólalt meg nyilvánosan, nemcsak a templomok, parókiák falai között – olyan mindannyiunkat érintő, akár társadalmi vagy politikai ügyekben is többnyire olyan elfogulatlan, magas műveltségről, ékes rálátásról tanúbizonyságot tévő stílus és tartalom  mellett, amit mi, halandók valóban megsüvegelhetünk.

  Ezekben, a médiában is megjelenő, hiteles, szóbeli jelenésekben nincs párthovatartozás, nincs puszta karrierépítés, nincs szekértábor jelleg. Embermentő, embervédő megnyilvánulás fogantatik itt, mely során a sokszor zilált, megtévesztett emberi lelkeket igyekszik a pásztor visszaterelni minden emberbarát társadalmi rendszer legmagasabb intézményébe, a család, a szűkebb lelki közösség, a hit, az anyanyelv gyakorlásának intézményeibe. Ez ugyanis az a védőháló, mely megvéd minket  a haszonlesők, a konspiráció nagymestereinek, a kufárok, a hit-, házasság  -és családrombolók által okozható bajoktól, s attól, hogy tudva, vagy tudatlanul, a pokol kapujának irányába terelődjék életutunk, életcélunk.

  Azok tiltakoznak, akiknek a leginkább csendben kellene maradniuk

  Hogy mi is a forrása abbéli örömömnek, hogy ma már mindig több papi, egyházi személyiség fejti ki véleményét akár napi, társadalmi történésekről, vagy eltorzult politikai útirányokról?

  Válaszom egyértelmű: Számtalanszor hallhattuk korábban azokat a véleményeket, hogy az egyház ne politizáljon, ne szóljon bele fontosabb társadalmi kérdéseinkbe.

  De! Elsősorban kik is terjesztik ezeket az állításokat? Azok a rossz múltú manipulátorok, akik az egypártrendszerben a vallásüldözés oldalán álltak. Azok, akik a kommunizmus szekértolóiként, vagy beszervezett ügynökökként, s ezek csicskásaiként szolgálták a vörös rendszert, ma már „véres szájú „bloggerekként” bevetve „káder-gyerekeiket” is azokon a frontokon, ahol az ateizmus, az álliberalizmus szószólói, s a család, nemzet, haza eszméinek gyakorlói állnak egymással szemben.

  Persze, a rendszerváltás után ők voltak az elsők, akik pimasz módon sorakoztak be az ateizmust tovább éltető polgári, liberális pártokba, társadalmi szervezetekbe, s rikácsolták – sok esetben hamiskodva, a kereszt mögé elbújva – az új nótát, miszerint ma demokrácia van. Vagyis, ismét az ő izmusuk, „demokratizmusuk.” Így  az egyházat, s magát a hívő embert igyekeztek ádáz módon kirekeszteni a viszonylagos szólásszabadság, az új lehetőségek térerőiből.

  Kép: illusztráció, Northfoto

  Akkori előnyük ma már jól érzékelhető, hiszen a korábbi rendszer alaposan felvértezte őket pártszervezettségük révén, vagy a konspirációs tevékenységükben /ŠtB/  szerzett, a megtévesztésben jártas tapasztalatokkal, s a kilencvenes évek közepén dúló, mečiari diktatúra is táplálta megerősödésüket. Lásd, az átkos, peterweis szerű „vörös” figurái tucatjainak mai napig tartó regnálása, a vályú körüli kanaszta tánca. Az ilyenek üldözték, börtönbe zárták, kínozták papjainkat. Tehát, az ilyeneknek, valóban jár a megbocsátás?

  Céljuk, a nyugodt hang, a nyugodt erő elnyomása

  Az ilyen típusú bolsevik pofátlanságoknak bő történelme van, nem feledve  a jakobinusok véres menetelését, az őszi rózsás forradalom bőrkabátos „aktérjainak” országot, embert, egyházi méltóságokat gyalázó, megalázó kegyetlenkedéseit, a második világégés utáni, módszeres kommunista vallásüldözést.

  Ezek leszármazottjai ma is – háttérhatalmi hátszéllel a hátuk mögött – szintén remekelnek, lásd, a neoliberalizmus mögé bújó, nemzetellenes „színjátékaikat,” a gender-elmélet éltetését, a házasság intézménye megtagadóinak ténykedését.

  Szerencsénkre a felvidéki magyarok körében – ám sajnos, csak közel harminc év után – ma már jól felismerhetők, vagyis leleplezhetők ezek a káros, csakis önös célokat követő, káros „elemek,” akik mind a politikában, mind a társadalmi életben, most is hasonlóképpen, mint az átkosban, csakis eszmetársaikat igyekeztek cseles módozatokban helyzetbe hozni, csakis ezek boldogulását biztosítani, piedesztálra emelni.

  Ezzel összefüggésben leírtam többször, leírom most is: Lásd, némely felvidéki politikus által, magyar érdemrendekre ajánlott, felterjesztett volt kommunista államvédelmi besúgók /ŠtB/ díszes táborát. /Emlékeztetőül jegyzem meg, hogy ezeken az érmeken ott találtatik a magyar királyi korona, s azon a Szent Kereszt. Vagy talán az ajánlóknak erről nem lenne tudomásuk?

  „Áradjatok, mint a szél…”

  Személy szerint nagyon sok szép élménnyel gazdagodtam  az évek során az által, hogy 2008-ban, felvidéki, s anyaországi képzőművész társaimmal, kurátorként, s képzőművészként vándorútjára indítottam a Hommage Esterházy János grafika, szobor –és festmény kiállítását, mely immár 38 alkalommal mutatkozott be az értő közönség előtt, szerte a Kárpát-medence magyarok lakta vidékein, de Csehországban, s Lengyelországban is.

  Nagy megtiszteltetés ért minket az anyaország nagyobb városaiban, ahol a kurátori beszámolóm mellett, a megyéspüspök mondott köszöntőt.

  Veszprémben, az akkor még szolgálatban álló Márfi Gyula veszprémi érsek meleg szavakkal üdvözölte Esterházy János nemes tevékenységének Kárpát medencei terjesztését, színvonalas képzőművészeti munkákon keresztül. Ezt attól a Márfi Gyulától hallhattuk, aki hosszú éveken keresztül ma is arra figyelmeztet minket, hogy a muszlim erőltetett elterjesztése Európánkban nagy veszéllyel jár, persze nem csak a keresztény vallás gyakorlóira, hanem mindannyiunkra, európaiakra.

  Szavait soha nem feledem, amikor a kiállítás alkalmával is kimondta igéjét: „Áradjatok, mint a szél…”

  Számunkra ez az áldásos, ám általános üzenet azt is jelezte: képzőművészeti alkotásainkon keresztül is vigyük el jó hírét a kommunisták által, rabláncon halálba kergetett Esterházy János embermentő,  életét egész magyarságunkért feláldozó  nemes tetteinek.

  Kéz a kézben, Pozsony és Székesfehérvár

  Székesfehérvárott, a minden év augusztusában megrendezett Királyi Ünnepségekre – felvidéki üzenetként – 2013-ban elhoztuk a 2010-ben vándorútjára indított, Szent István Pozsonyban című kiállításunk anyagát.

  Ez alkalommal Spányi Antal megyéspüspök mondott el egy olyan szívhez szóló köszöntőt, mely Szent Istváni üzenetként is szólt mindannyiunkhoz, a nagybetűs KIRÁLY ma már történelmi országának alattvalóihoz.

  A püspök a hit, a nemzeti fennmaradás mellett szólt arról is, hogy a kiállítás témája a két testvéri koronázó város ékköve is lehet, hiszen számos királyunkat koronázták meg azon a városainkban, ahol Szent István emléke a mai napig él, s éltetett.

  Hasonló lelki élményekben lehetett részünk akkor is, amikor a Pozsonyi Magyar Galéria, s a Szövetség a Közös Célokért társulás zászlaja alatt 2017-ben elindítottuk a Kitelepítések 70 című vándorkiállításunkat, mely jelenleg már a hetedik bemutatójánál tart.

  A tárlatnyitók az egyes honi és anyaországi falvakban, városokban rendszerint a kitelepítésekkel kapcsolatos emlékünnepségek alkalmával kerültek megrendezésre, mely alkalmakkor helyi plébánosok, egyházi méltóságok olyan lelkünkhöz szóló beszédekben szóltak a felvidéki tragédia eseményeiről, ahol a haza látogatók, vagyis a kitelepítettek, persze az otthon maradottak is könnyeikkel küszködtek. Ám az összetartásra, a hit megtartó erejére buzdító papi megnyilatkozások sokat könnyítettek azok lelkén, akik az említett tragédiát közvetve, vagy közvetlenül megélték.

  Az óévben is szóltak, írtak, nyilatkoztak, s mi meghallgattuk szavukat, olvastuk betűjüket

  Amint már a bevezetőben jeleztem, léleknyugtató valóságként nyugtázom azt, hogy Jézus földi küldöttei is mindig gyakrabban írnak, nyilatkoznak a nyomtatott, vagy elektronikus  médiákban. Szavuk valóban figyelemre méltó, hiszen a hagyományos európai, s világvallás, a kereszténység az embert komplex módon szemléli, mindenben csakis a javát kívánja, nemcsak jelen pillanatban, hanem öröklétében is.

  Kép: illusztrációs felvétel (talita.hu)

  Akár ilyenkor, ünnepek idején is jó olvasni, hallani nemcsak a templom falai között, de a médiában Molnár Tamás, a pozsonyi magyar katolikus hívek lelkipásztorának, vagy Karaffa János plébánosnak a vallásról, a világról, a körülöttünk zajló életről szóló megnyilvánulásait.

  De figyelmesen olvastam Somogyi Alfréd, apácaszakállasi református lelki pásztor írását is, aki többek között az egyik fejezetben, bátor hangon kijelentette: „De mivel tudjuk bizonyítani, hogy velünk az Isten? Templomaink kiürülnek, Európában lassan üldözött vallás lesz a keresztyénség, a bal liberális eszmerendszer jobban gyűlölik, mint hajdan a kommunisták gyűlölték Jézus Krisztust és követőit…“

  Majd a lelki pásztor így folytatja: „Velünk az isten, mert még vagyunk… Még magyarul szól a miatyánk a Csallóközben, Mátyusföldön, az Ipoly -és Dél-Garam mentén, Nógrádban és Gömörben, Abaújban és Bodrogközben. Állnak a templomaink, s ha megfogyatkozva is, de élnek gyülekezeteink. Velünk az Isten.

  Kovács Ervin Gellért, premontrei szerzetessel készült, karácsony előtti interjú alkalmával az ékes szólású szerzetes emígyen válaszolt az interjúban feltett, egyik köztes kérdésre, mielőtt arról beszélt, már a karácsonyfát is el akarják tőlünk venni, mert sérti az idegen kultúrákból, vallási közegből közénk tolakodók érzékenységét:

  A kommunista és a liberális eszme hasonlóan veszélyes?

  „A szellemi gyökerek ugyanazok, ezek történelmileg is egymásra épülő, egymásból kinövő szellemi irányzatok. Más a csomagolás, kicsit más a történelmi kontextus, de az indítékaikat és a céljaikat nézve teljesen azonosak.”

  Az írás címének mondandóját követve:  Igen is kell, igenis jó az, ha Jézus földi követei akár meredekebb témákban is kifejtik véleményüket, nézeteiket. Ugyanis, az egyház felszentelt, nagy tudással, helyzetfelismeréssel, emberismerettel rendelkező pásztorai nagyon is érzik, nagyon is tudják, hogy híveik érdekében mikor is kell nyugodt erőként szólni, verbálisan is megnyilatkozni. Akkor is, amikor ez a hitetleneknek nem igen tetszik.

  Kalita Gábor

[korkep-blog]

Losoncon mutatkozott be a salgótarjáni Palócföld irodalmi folyóirat

Nógrád legrégebbi, több, mint 60 éves múlttal rendelkező irodalmi, művészeti, közéleti folyóirat, a Palócföld alapításától fogva határok nélkül ad helyet és teret a nógrádi alkotóknak.

Nógrád legrégebbi, több mint 60 éves múlttal rendelkező irodalmi, művészeti, közéleti  folyóirat, a Palócföld az alapításától fogva feladatának tekintette, hogy határok nélkül adjon helyet és teret a nógrádi alkotóknak.

  Az idei első számában Szabó Gyula, losonci festőművész életének és munkásságának részleteit eleveníti fel, több alkotását is bemutatva. Losonci és poltári vonatkozásai vannak az Erzsébet királynő, Sisi-kultuszát az egykori Nógrád megyei bemutató írásnak is.

  Gréczi-Zsoldos Enikő

  A losonci Szabó Gyula Emlékházban megtartott bemutatón a szerkesztőséget Gréczi-Zsoldos Enikő, főszerkesztő, Kele Szabó Ágnes, művésztanár, grafikus, a lap képzőművészeti szakértője, Csongrády Béla főmunkatárs képviselték. Kedves vendégként jelen volt Nyisztor János, gyulai képzőművész is, akinek „Vázlatanyag zöldben c. kiállítása a salgótarjáni Madách Imre Gimnázium Fayl Frigyes Galériájában aznap nyílt meg.

  Duray Éva

  A Csemadok Losonci Alapszervezete nevében Duray Éva köszöntötte a jelenlévőket. Megemlékezve a kitelepített magyarokról is, mely folyamat 70 évvel  ezelőtt  kezdődtek el, s melyben számos losonci is érintett volt. Szólt arról is, hogy Budapesten az emléknapon nyílik meg a Kitelepítés 70 c. kiállítás, melyet Csallóközi Zoltán és Duray Miklós nyitottak meg, s egy hónapig lesz látogatható.

  Kelemen Gábor

  A Költészet napja alkalmából a losonci Kelemen Gábor adott koncertet, melyen az általa megzenésített verseit hallhatták a jelenlévők. Az est résztvevőit a Szabó Gyula Emlékház vezetője Szabó Kinga köszöntötte. Ezt követően  a lap főszerkesztője, Grézci-Zsoldos Enikő, nyelvész, egyetemi tanár tartott egy rövid előadást a Palócföld törtenétéről.

  Szabó Kinga

   „Ha Nógrádra gondolunk, akkor én mindig a történelmi Nógrádban gondolkodom és sohasem állok meg a határnál …mert ez csak formális keresztülvágása annak a szellemi tájhazának, amely minket összeköt. Nem is kell, hogy összekössön, hiszen mi egy régióban teremtődtünk (…) én mindig úgy éreztem, hogy Fülek, Losonc közelsége nem egyszerűen földrajzi közelség, hanem ugyanazokkal a palóc emberekkel találkozunk itt is, mint ahogy a határ másik oldalán.

  Amikor 2016-ban elvállaltam, pályázatot adtam be a Palócföld főszerkesztői posztjának elnyerésére, akkor abban is az volt a leghangsúlyosabb gondolat, hogy ennek a tájhazának, ennek a palóc kultúrtájnak az értékeit mutassa be az a lap, amely 1954 óta képviseli ezt a régiót. 1954-ben alapította a megyei bizottság és a TIT, és azt hiszem, kuriózumként mondhatjuk el, hogy azóta folyamatosan megjelenik. Igaz, volt olyan év, amikor csak egy-egy szám illetve csak antológiai jelleggel jelent meg, de volt, amikor 6 lapszám is.

    Mindig is képviselte a régió képzőművészetét, irodalmi, földrajzi, helytörténeti, történelmi értékeit. Ha megnézzük az általam szerkesztett lapszámokat, mindegyikből kitűnik az, hogy Nógrád minden egyes része megjelenik benne … s minden egyes számban jelen vannak felvidéki alkotók, Losonciak, Fülek környékiek, akár képzőművészeti, akár irodalmi értéket képviselnek.

  A lap irodalmi és művészeti profilja mellett van még egy közéleti jelleg is, melyet azt hiszem a legnehezebb képviselni, mert ma a közélet és politika olyannyira átszövi egymást hogy nehéz közéletről úgy beszélni, hogy az politika semleges legyen. Márpedig a Palócföldnek mindenképpen politika semlegesnek kell lennie, nem képviselhet semmilyen politikai irányt.

  Egy fontos küldetése van minden Palócföld szerkesztőségnek hogy a megye, a régió, a palócság, az itt élő alkotók értékeit megmutassa. Ezzel a hivatásával egyfajta szellemi útlevél, hiszen Magyarországon mindenhol, minden megyében kapható (…) és igyekszünk lapbemutatók során sok helyre eljutni (…) hogy eljuttassuk azokhoz az emberekhez, akiknek a múltjáról, a jelenéről  szól.

  Amikor 1954-ben megalapították a Palócföldet akkor ezzel a szándékkal hívta életre az akkori megyebizottság és a TIT „E néprajzi tájegység történelmi földrajzi néprajzi, zenei képzőművészeti, irodalmi értékeit feltárni és közkinccsé tenni“  Az a szellemi műhely, mely több, mint 6 évtizede maga köré vonja a Palócföld alkotóit, nemcsak lapszámok formájában mutatkozik meg, hanem folyamatosan szervezünk és elődeim is szerveztek lapbemutatókat, ankétokat, író-olvasó találkozókat.

  Van egy olyan könyvsorozat, a Palócföld könyvek, amely az itt élő, helybeli alkotóknak ad lehetőséget arra, hogy megmutassák magukat. Ugyanakkor nem szeretnénk provinciálisak lenni, mert bár a régió értékei fontosak, de az is mindig jelen legyen a Palócföld az irodalom vérkeringésében.

    Olyan szerepet tölt be a Palócföld is, mint a Tiszatáj, az Alföld, a Pannon tükör (…) Ahogy ezen lapok az egyetemi kurzusok témái, az a Palócföld is, hiszen a vidéki lapok nagyon fontos szerepet töltenek be az irodalmi életben. Éppen ezért tartjuk fontosnak azt is, hogy neves kortársalkotók, akiknek más folyóiratokban, más kiadásokban megjelent könyveit jól ismerjük, jelen legyenek a Palócföldben.

  Létrejön így egy kettősség (…) mellyel a helyi értékek a mindenkori országos irodalmi, képzőművészeti vérkeringésbe bekerüljenek. Nemzetközi is – mondhatjuk,  hiszen amellett, hogy ettől az évtől Csongrády Béla a lap főmunkatársa, ugyanúgy itt van a főmunkatársak között  Nagy Pál is,  aki Párizsban és Salgótarjánban tevékenykedett,  és a segítségével a nemzetközi irodalomra is kitekintésünk van. Segít abban, hogy szerzőket találjunk szerte a világból. A 2016-tól megjelent lapszámaink is jól bizonyítják, hogy a történelmi Nógrád és a Felvidék számunkra milyen fontos” – zárta a főszerkesztő.

  Grézci-Zsoldos Enikő ezt követően bemutatta a lapszámokat, melyek közül talán egy sem volt olyan, amely ne tartalmazott volna felvidéki vonatkozású írást. Inkább csak ízelítőül: Böszörményi István a Madách Imre és a Kubinyi család kapcsolatáról írt. Grossmidt Péter Madách Imre testvérének, Madách Károly ükunokája, nagymamája, Madách Alíz volt a csesztvei kúria utolsó birtokosa. Grossmidt Péter róla és a nála eltöltött gyermekkoráról mesélt a vele készült riportban. Tarnóczi László a füleken élő Somogyi Alfréddal és feleségével Sörös Mártával beszélgetett, akiknek „strázsahely a szülőföld.

    Megjelentek a lapban az ugyancsak füleki származású Laboda Róbert, a slam poetry neves képviselőjének versei. Olvasható Kovács-Péter Garp füleki képzőművész a Salgótarjáni Dornyay Béla Múzeumban megrendezett kiállítása megnyitójának szövege is.

  A 2017-es évfolyam mindegyik száma születése 170. évfordulója kapcsán Mikszáth Kálmán író emlékének szentelt teret. Kiemelt értéke volt, hogy ennek részeként a lap Mikszáth Kálmán verseit közölte, melyeket Suhai Pál gyűjtött össze. Kovács Krisztián, történész a Császári és királyi losonci 25. gyalogezred 1. világháborús veszteségeinek állított emléket „Mi elestünk, de él az eszme” címmel.

  Kele Szabó Ágnes

  A rendezvény zárásaként bemutatott idei első szám Szabó Gyulának állít emléket. Szabó Gyula özvegyével, az est házigazdájával Kele Szabó Ágnes beszélgetett, mely riport, kicsit bővebben a lapban is olvasható (Beszélgetés Szabó Kingával Szabó Gyula festőművész, grafikus munkásságáról“. Szabó Gyula verseit Grézci-Zsoldos Enikő tolmácsolta a jelenlévőknek.

  Puntigán József

[korkep-blog]

Elkötelezetten a magyarságért. Beszélgetés Böszörményi Istvánnal - 2. rész

Böszörményi István neve elválaszthatatlan Losonc és Nógrád magyarságától. Több, mint húsz éves gyűjtés után tavaly jelent meg életművének tartott munkája, melyben a losonci református gimnázium történetét dolgozta fel

Böszörményi István, nyugalmazott tanár neve elválaszthatatlan Losonc és Nógrád magyarságától, de nem ismeretlen  Dél-Szlovákia más tájain sem. Bár már belépett a hetvenesek táborába munkabírása töretlen.

  Több, mint húsz éves gyűjtés után tavaly jelent meg életművének tartott munkája, melyben a losonci református gimnázium történetét dolgozta fel.

  A vele készült nagyinterjúnk első része itt olvasható.

  Felvétel: Puntigán József.

  Beszéljünk egy kicsit az édesapádról, aki keleti származású, s Losoncon telepedett le. Rajta keresztül lettél Losonc és Nógrád szerelmese?

  Nem is úgy mondanám, hogy Nógrád és Losonc elsősorban, hanem úgy, hogy magyarság. Apám, B. László úgy került Losoncra is. Megvan a levele, amit Sörös Béla teológiai igazgatónak írt annak idején. Ungmogyoróson született, Nagykaposon volt ügyvédbojtár, a prágai Károly Egyetemen két évet jogot hallgatott. Amikor azonban 1925-ben Losoncon megalakult a Teológiai Szeminárium, akkor abban lehetőséget látott arra, hogy a magyarságot szolgálja. Az említett levelében is ezt hangsúlyozta ki, hogy úgy érzi, a magyar nemzetét és a kisebbségi magyarságot nem jogászként, de lelkészként segítheti a legjobban. Ezért otthagyta jogi tanulmányait és eljött Losoncra teológiát tanulni. Azután itt is maradt.

  Felvétel: Puntigán József.

  Egy nagyon szerény embernek ismernek, akit a köz szolgálata jellemez, aki nem nagy híve az ünnepléseknek. Ez az édesapádtól kapott örökség ?

  Ez egy örökölt személyiségi jellegzetesség, adottság is, családi hagyomány. Talán a hitvallását örököltem tőle. Nem a teológiai tanulmányait, de a magyarsághoz való elkötelezettséget. A szerénység talán azzal is összefügg, hogy pap fia vagyok, otthon a szerénységre neveltek. A szocializmus évei alatt, amikor a gyerek- és ifjú koromat töltöttem, nemcsak szerénynek, de visszahúzódónak is kellett lenni. Úgyhogy ez bennem volt, s talán meg is marad.

  Felvétel: Puntigán József.

  A magyarság helyzete Nógrádban korántsem annyira jó. Hogyan látod ennek történeti ívét az akkori időszaktól napjainkig kiterjedően?

  Ez egy nagyon bonyolult és szerteágazó kérdéskör. Száz évvel ezelőtt a felvidéki magyarság (és többi is természetesen) kisebbségi helyzetbe került. Akkor kialakult egy bizonyos embertípus, ha lehet ezt így nevezni. A magyarságot szóban és tettben őrző-védő embertípus, amely az akkori teológusoktól kezdve egészen a mai csemadokosokig ível át. Tehát mindenki a maga helyén, a lehetőségei szerint… A közös nevező mindenhol a magyarság, az identitás megőrzése és az értékek átmentése volt. Ezt tették a Losoncon tanuló teológusok, ezt tettük később mi is. Csemadokosok elsősorban, s később a legutóbbi rendszerváltás után a különböző fórumok, polgári társulások. Tehát azok, akik elkötelezetten vallották és vallják: „megőrizni, megtartani“.

  Felvétel: Puntigán József.

  A Csemadokon belül számos előadás, rendezvény kötődik a nevedhez. Ezeket hogy sikerült úgy előkészíteni, hogy többségük maradandó emlékként maradt meg?

  Gyakorlatilag 1983-ban lettem a helyi Csemadok vezetőségi tagja, engedve a már említett Sólyom Laci bácsi ösztönzésének, útmutatásának. Gyakran mondta, hogy nekem ott a helyem! Azután, ha lassan is, de megtaláltam a helyemet benne. Az akkori vezetőség, az akkori lehetőségekhez képest fortélyos félelmek – hogy József Attila gondolatát idézzem – között működött. Egy példa arra, hogyan lehetett, kellett akkor lavírozni. Valamikor a 80-as évek elején dr. Vígh Károly a losonci magyarság budapesti mentora egyik első losonci előadását amerikai élményeiről tartotta. De annak nem lehetett ilyen címet adni, hogy „amerikai élménybeszámoló”, hanem a magyar tájak, magyar emberek burkolt címet kapta. Akkor Amerika még az imperializmus fészke volt, ő pedig magyarországi előadó.

  Akkor már láttam, hogy lehet különböző dolgokat csinálni, csak azt óvatosan és különböző tálalásban, megfogalmazásban  kell megtenni. Fokozatosan kiépítettem a kapcsolataimat, benne a magyarországiakat. Részben Vígh Károlyon, a néprajzosokon, részben a saját vonalaimon keresztül. Ők azután további előadókat, ismerősöket menedzseltek és ajánlottak fel. Sikerült a losonci Csemadok vezetőséget részben pozitívan befolyásolni, hogy merjünk többet tenni a helyi hagyományok felélesztése, azok bemutatása, a magyarországi kapcsolatok kiépítése és kihasználása útján.

  Felvétel: Puntigán József.

  Melyik jelentett kiemelt sikert?

  Volt több is! Nemeskürthy István, író, történész többször is járt nálunk. És Katona Tamás! Az ő előadása egy olyan kutatási területet indított el, az 1848/49-es események a helyi vonatkozásainak bemutatását, amiből azután kiadványok, számos előadás is megszületett. Jelenleg is ilyenen, a losonci és nógrádi vonatkozásain dolgozom, hiszen 1918-ban számos kerek évforduló lesz, közöttük az 1848-as forradalomé. Ezek az események még mindig tartogatnak érdekességeket, melyeket fel lehet és fel kell kutatni.

  Tavaly jelent meg az első olyan könyved, amely a szélesebb nyilvánosság előtt tette közzé tudásod egy részét. A losonci református gimnázium történetét foglaltad össze. Lesz ennek folytatása?

  Ezt a munkát az életművemnek tartom, több évtizedes munka van benne. A sok részletkérdés, a különböző területekből, amelyekkel foglalkoztam ez emelkedik ki a leginkább, ebben láttam a legtöbb lehetőséget. Hála Istennek viszonylag sok adatot sikerült összegyűjteni. Ennek a mozgatórúgója is az volt, hogy egy több száz éves múlt rejlik a mélyben, amit az elődök már igyekeztek feltárni. Ezt igyekeztem egy kötetbe gyűjteni.

  Felvétel: Puntigán József.

  A folytatást egyelőre nem tervezem, mert a legtöbb anyag ezen a református vonalon volt és érzelmileg is ehhez kötődöm a leginkább. A folytatás több mindentől függ, ezek egyike az egészség, sajnos a látásom egyre romlik. Több száz oldalnyi cédulát kigyűjteni, végigolvasni régi jegyzőkönyveket, s azokat olvasható formába átalakítani nem hiszem, hogy még egyszer bevállalnám. Tehát a szubjektív okokon kívül vannak ennek ilyen, objektív okai. Az is, hogy a református gimnáziumhoz tartalmilag jobban kötődöm, mint  a későbbi utódiskolához.

  Felvétel: Puntigán József.

  A már említettek mellett több kisebb füzetet, kiadványt is összeállítottál és megjelentettél pl. a Kármán családról, a református templomról, Losonc város leírásáról, a város 1849-es felégetéséről, hogy csak néhányat említsek. Ezek is megérdemelnék, hogy könyv formában a nagyközönség számára is elérhetőek legyenek. Nem gondolsz ilyenre?

  Ez nem az erős oldalam, mármint a menedzselés, a szervezés, nyomda. Ezekkel foglalkozni nem az én világom.  A gimnáziumi könyv szerkesztését sem én csináltam. Ha nincs Somogyi Alfréd, aki azt kézbe vette, akkor nem tudom, hogy meddig lett volna még a fiókomban a kézirat. Éreztem, hogy valamit kezdeni kell vele, de szerkesztőkkel, nyomdákkal, pályázatokkal számomra túl bonyolult foglalkozás lett volna.

  Az első, a néprajzos könyvemet is, ha nem veszi kézbe Galcsik Károly, a Csemadok titkára, ha nem pályázik, akkor lehet, hogy az se lenne. Amit magam meg tudok csinálni az ötlettől, az utolsó szegecsig azt igen… de azok példányszámilag mindig korlátozottak voltak. Igaz, akiknek szántam, azokhoz eljutott!

  Felvétel: Puntigán József.

  Az oktatói és közéleti pályafutásod közül a köztudatban főleg az utóbbi maradt meg. A gimnáziumban milyen elvek szerint próbáltad oktatni a gyerekeket? Ismert volt Rólad, hogy az órákra mindig bevittél valamit a közéleti énedből.

  A tanítás az egy dolog. Van egy szakmai része, esetemben ez a német nyelv, mint olyan tanítása. Természetesen ezzel kellett elsősorban foglalkozni. De ahol volt rá lehetőség ott tényleg igyekeztem a diákokat a közéletbe is bevonni, befolyásolni.  Egyik példája  Somogyi Alfréd, akit annak idején az 1980-as évek elején, füleki gimnazistaként vittem magammal. Egy nagydaróci ház padlásáról együtt cipeltünk le egy szuszékot.

  Voltak más apróságok is, amikor a német nyelvet is össze lehetett kapcsolni néprajzi, honismereti dolgokkal. 1986-ban volt a füleki Vigadóban a Palóc szoba kiállítás. Arra német óra keretében vittem diákokat, és németül beszéltük meg az ott látottakat. Házi feladatként le kellett rajzolniuk az ott látott szoba berendezését, s az egyes berendezési tárgyakat németül is meg kellett nevezni. Heinrich Heine, német költőnek van egy híres verse, melyet 1849 októberében írt arról, hogy Európában csak a magyarok valósították meg, ha rövid időre is a szabadságot. A hivatalos tanterven felül, ha nem is az egész verset, de néhány sort belőle megtanultunk, megtanítottam. Ugyanezt tettem március 15-én is, amikor Petőfi egyik versének a német fordítását tanultuk meg.

  A leghatásosabb maga a személyes példaadás volt. A diákok azontúl, hogy az órán volt tanítás, látták és tudták, hogy mi mindennel foglalkozom, Egyeseket sikerült bevonni, pl. színházi szereplésbe is. Nem felejtem el, hogy Losoncon a Fanni hagyományai c. darab színrevitelét szerveztük 1989-ben, akkor az iskola folyosóján volt a casting, ahogyan manapság mondanák.

  A diákok lehet, hogy nem is nagyon örültek neki, de a tanárnak nem mertek ellent mondani és elvállták a szerepeket. Konkrétan emlékszem Tóth Évire, Ardamica Zoránra és Gabira, akik azután szereplőként, mondhatnánk karriert futottak be. Különféle irodalmi esteken, rendezvényeken szintén a diákjaimat igyekeztem szerepeltetni. Azokat, akikben láttam, hogy van erre fogékonyságuk, meg tehetségük is. Tehát össze lehetett a két dolgot kombinálni.

  Felvétel: Puntigán József.

  A diákjaid közül ki az, akire emlékszel, hogy az útmutatásaid alapján ráállt a közéleti pályára is?

  Többen voltak, de kettőt mindenképpen megemlítenék. Nógrád két legnagyobb Csemadok szervezetének elnökei Füleken Szvorák Zsuzsa, Losoncon Demecsné Tóth  Andrea, szintén a diákjaim voltak. Természetesen nem úgy, hogy beléjük sulykoltam, hogy Csemadok elnöknek kell lenniük, de merem remélni legalább is, hogy van némi közöm ahhoz, hogy belőlük jó magyar emberek és vezetők lettek.

  Felvétel: Puntigán József.

  Az idei évre tekintve az 1848-as szabadságharc mellett mi az, ami még foglalkoztat?

  Olyan nagy terv nincsen, mint pl. a tavaly befejezett Ráday évforduló. Az 1918-as év az 1. világháború végének éve is. Van egy ezzel kapcsolatos tervem, amire talán már van fogadókészség a város, Losonc vezetői részéről is. A losonci temetőben volt valamikor egy katonai temető, ahová az 1. világháború alatt az ún. hadikórházban elhunyt katonákat temették el.

  Az 1970-es években a helyet felszámolták. Ezek a katonák a szó szoros értelmében névtelen áldozatok voltak, akik az egész Monarchia területéről származnak, a csehországi As-tól Lembergig, az Adriától Lengyelországig, akiket ide hoztak meghalni. Néhány évvel ezelőtt a református anyakönyvben más dolgokat kerestem, s akkor rácsodálkoztam arra, hogy 1914 őszétől gyakorlatilag 1918-ig, sőt 1919-ig katonák neveit találtam, akik szívlövéstől, tüdőgyulladástól, tetanusztól stb. hunytak el. Életkoruk többsége mind 20 év körüli, ők bizony meghalni jöttek Losoncra.

  Felvétel: Puntigán József.

  Nyilván voltak, akik túlélték a kezelést, a háborút is, de sokan meghaltak itt és itt temették el őket. Először csak a reformátusokat gyűjtöttem ki az anyakönyvből, de azóta sikerült az evangélikus és a katolikus anyakönyvből is kiírni az adatokat. Eddig mintegy 200 név van, különböző nemzetiségű, rangú és rendű katona, akiket itt temettek el.

  A mostani terv az, hogy emléket állítsunk nekik. Vagy ott, az egykori katonai temető helyén, legalább egy szimbolikus kereszt felállításával, vagy úgy, hogy a régi ravatalozóban, a Személyiségek termében kapnának emléket. Annak eredeti koncepcióját kellene kibővíteni azzal, hogy ne csak a neves személyiségek, de a háború áldozatai, az említett katonák nevei is valamilyen formában helyet kapnának benne. Katonák, akiknek a hozzátartozóik ki tudja hol, szanaszét a világban vannak, és talán azt sem tudják, sőt biztosan nem tudják, hogy őseik, nagyapjuk, dédapjuk, ükapjuk éppenséggel Losoncon van eltemetve. Egy ilyen konkrét terv ennek az emléknek a megörökítése.

  Felvétel: Puntigán József.

  Mit tartasz életed eddig legnagyobb sikerének: Volt olyan vágyad, amit szerettél volna megvalósítani, de nem ment?

  A sokáig meg nem valósított álmok közé tartozott az említett gimnáziumi kötet, ami legalább húsz éves múltra tekint vissza. Van ennek szimbolikája. A tartalmon kívül több, mint 500 oldalon sikerült rengeteg eddig nem ismert adatot közzétenni. Ami a legszebb az egészben, ez történt a reformáció 500. és az 70. születésnapom évében.  Kell-e ennél nagyobb siker? Különösebb egyéb meg nem valósult vágyról nem tudnék számot adni.

  Felvétel: Puntigán József.

Puntigán József

A Böszörményi Istvánnal készült interjú első része:

  http://www.korkep.sk/cikkek/interju/2018/02/10/elkotelezetten-magyarsagert-beszelgetes-boszormenyi-istvannal-1-resz

[korkep-blog]

Programajánlónk a felvidéki magyarok központi városából és annak környékéről

Szemlézze programajánlatunkat, biztosan talál kedvére valót

Hangolódjon a művészetre, tekintsen meg kiállítást. Hüllővel fényképezkedne? Szlovákia születésnapja Önt is ünneplésre motiválja? A farsangszezonban siskára kapott gusztust? Esetleg színházi előadást nézne? Szemlézze programajánlatunkat, biztosan talál kedvére valót.

  A Nagymegyeri Városi Művelődési Központ a felvidéki Murillo-vándorkiállítás alkalmából bemutatandó Szoptató Madonna Bartolomné Esteban Murillo festménye kiállításának ad otthont. A tárlat megnyitójára 2018. január 23-án, kedden 18.00 órakor kerül sor a kiállítóhelyiségben. Nyitóbeszédet a szervezők egyikeként Mikóczy Dénes, a Pro Megere Polgári Társulás elnöke mond, amit Katona Bea felvezető szövege, majd Mórocz Magdolna tematikus egészségvédelmi előadása követnek. A jelenlévők Marton Csaba szavalatát is meghallgathatják.

    Alistál község kultúrháza hüllő kiállítás és -bemutató helyszínévé válik 2018. január 24-én, szerdán 17.00 órától. Kígyósimogatás, ismertető előadások, s fényképezkedés. A belépés 14 éves korig ingyenes, felnőtteknek 4 EUR.

    A Nagyszombat Megye Önkormányzata, a Csallóközi Népművelési Központ, valamint a Nagymegyeri Városi Művelődési Központ Köztársaságunk születésnapja c. ünnepi műsorra invitálja az érdeklődőket. A rendezvényt a Szlovák Köztársaság 25. és Csehszlovákia megalakulásának 100. évfordulója alkalmából tartják  2018. január 25-én, csütörtökön 10.00 órai kezdettel a Nagymegyeri Városi Művelődési Központban.

    2018. január 26-án, pénteken 17.00 órától ökumenikus alkalmat tartanak az ekecsi római katolikus templomban. Igét Dr. Somogyi Alfréd apácaszakállasi református lelkész-esperes hirdet majd.

    A magyar kultúra napja alkalmából ünnepséget szerveznek Nyárasd községben. A műsorban a Bicskás zenekar lép színpadra. A rendezvényre 2018. január 26-án, pénteken 17.30-tól kerül sor a helyi kultúrházban.

    A Csemadok illésházi alapszervezete siska és csörgefák sütőpartyt szervez 2018. január 27-én, szombaton 14.00 órától az illésházi kultúrházban.

    A pozsonyeperjesi kultúrház színpadán az Eccer színház bemutatja a Hyppolit, a lakáj c. vígjátékot 2018. január 27-én, szombaton 18.00 órai kezdettel.

  Körkép.sk/Laky Erzsébet

Nyitókép: