#Telli Haseki Hümaşah Sultan

[hurremsultanns]

Hümaşah - disambiguation

There are 3 Magnificent Century and Magnificent Century: Kösem characters named Hümaşah and there is 1 bonus historical figure who was left out of the series but would have been named Hümaşah.

Ayşe Hümaşah Sultan was the daughter of Mihrimah Sultan and Rüstem Paşa. She was the granddaughter of Sultan Süleyman and Hürrem Sultan.

Hümaşah Sultan was the daughter of Safiye Sultan and Sultan Murad III and the sister of Sultan Mehmet III. She was also the grand daughter of Sultan Selim II and Nurbanu Sultan and the great-granddaughter of Sultan Süleyman and Hürrem Sultan.

Telli Haseki Hümaşah Sultan was the wife of Sultan İbrahim and the mother of Şehzade Orhan. She was Kösem Sultan’s daughter-in-law.

The historical Şehzade Mehmet (the son of Süleyman and Hürrem) had a daughter named Hümaşah Sultan. When he died in the show, his favourite Cihan Hatun was pregnant with a child. We never see her again or the child. But it’s reasonable to assume that their child would have been Hümaşah Sultan.

[mihrunnisasultans]

MYK end of season ladies appreciation meme: Day 2: Unexpected favourite female character -> Telli Haseki Hümaşah Sultan

Turhan, I knew you were awful, but this is too much. This is oppression, and cruelty. Are you not a mother yourself? Instead of feeling pity for me, you are joking around?(...) What are you waiting for? If I cannot be with my child, what difference to be dead or alive?

[annaboleyne]

[reallifesultanas]

Portrait of Ibrahim I's consorts / I. Ibrahim ágyasainak portréja

I. Ibrahim trónralépésekor örököshiányban szenvedett az Oszmán Birodalom, így igen sürgető volt, hogy mielőbb gyermekeket nemzzen a szultán. Pont emiatt rengeteg ágyast kapott ajándékba, voltak befolyásosabb háttérből érkező ágyasok és voltak egyszerűbbek. Ágyasai közül egyedül Turhan Haticét nem említem ebben a posztban, hiszen róla rendelkezésre áll annyi információ, hogy érdemes legyen különálló portrét készíteni neki. Emellett nem csak az ágyasokról fogok megemlékezni, hanem azoktól a hárem szolgálókról is, akik befolyásra tettek szert Ibrahim uralkodása alatt.

When Ibrahim I ascended the throne, the Ottoman Empire suffered from an inheritance problem, so it was very urgent for the Sultan to produce children as soon as possible. That’s why he received plenty of concubines as a gift. There were concubines from more influential backgrounds, and there were simpler. Of his concubines, I will not mention Turhan Hatice here, because there is so much information about her that she will have a separate portrait. In addition, I will mention not only the concubines but also the harem servants who gained influence during the reign of Ibrahim.

CONSORTS

Saliha Dilaşub (Aşübe) Sultan

The date of her birth is unknown, presumably, all of Ibrahim's concubines were about the same age. In the case of Tuhan Hatice, we know that in 1648 she was in her early twenties, so she may have been born around 1625. This date can be considered realistic for all of Ibrahim’s concubines, including Dilaşub. Her origin is also unknown, some say she was Croatian or Bosnian, but there is no direct evidence to suggest this.

Some historians believe she was Ibrahim’s first concubine and this explains her high salary of 1,300 aspers compared to the others. True that her only child was born in April 1642, several months after Ibrahim's first son, though it is possible that she became Ibrahim's concubine earlier than the mother of the firstborn prince, Turhan, simply she got pregnant later than Turhan. The Haseki rank was certainly given to her only after Turhan (and perhaps even after Muazzez).

Saliha Dilaşub is often described as a simple-hearted woman with restrained nature. Unfortunately, however, we don’t know much about her personality, as we know virtually nothing about her years with Ibrahim; and later we see her only as someone being in events but not being the leader of them. After the death of Sultan Ibrahim I, his son, Mehmed IV ascended the throne, but due to his young age in his place, Kösem Sultan ruled as regent. Due to her conflict with Mehmed's mother, Turhan, Kösem wanted to dethrone the young sultan and put Saliha Dilaşub's son on the throne instead. In the end, however, the rebellion of Kösem was unsuccessful and she was murdered. Saliha Dilaşub was not punished for her passive participation in the events. During Mehmed IV's reign, like Ibrahim's other concubines, she lived in the Old Palace, rarely being able to meet her son.

After 39 years in the Old Palace, in 1687 Mehmed IV was dethroned, and Saliha was able to return as the Valide Sultan once more, for the last time. As a Valide, Saliha established a foundation in Istanbul, and she also did charity, but she did not have time to build much power or start any building project. Her health soon began to deteriorate. She spent her last year in Edirne, lying in bed. Finally, she died on December 4, 1689 (according to others, January 3, 1690). She was buried in the tomb of Suleiman I, and later her son was placed next to her.

Hatice Muazzez Sultan

Hatice Muazzez may have been born around 1625, but neither the exact date nor her origin is known. According to most sources, Hatice Muazzez was Ibrahim’s second Haseki. By August 1642, she surely had the rank of Haseki Sultan, as she was mentioned in the harem registers as the second Haseki. So far, however, Ibrahim has already had two other Hasekis: Turhan Hatice and Saliha Dilaşub. So how can Muazzez be still the second Haseki? Hatice Muazzez’s son, Prince Ahmed, was born in March of the following year. So if Muazzez was indeed the second Haseki, she probably gave birth to another child before Ahmed and was given the Haseki rank after the other baby's birth. In this case, perhaps Turhan was Ibrahim's first Haseki, followed by Muazzez, who was probably giving birth to a girl at the time. It is mathematically possible for Muazzez to give birth to a girl between January and April 1642 and then to Ahmed in March of the following year. Both Gevherhan Sultan and Fatma Sultan were born in 1642, so it is possible that one of them was the daughter of Muazzez. But it could also be that Ibrahim gave Haseki rank to his concubines for no reason at all as we know how troubled his mind was...

We do not know much about the life of Hatice Muazzez during the reign of Ibrahim. With the dethronement and execution of Ibrahim, her life changed forever. Kösem Sultan decided not to send Ibrahim's sons and their mothers to the Old Palace immediately, so Muazzez could live with her son in Topkapi Palace until the assassination of Kösem in 1651. With Kösem's death, Muazzez was separated from her son and she had to move to the Old Palace. She lived practically her whole life in the Old Palace, where she could only meet her son occasionally. Although her son became a sultan in 1691, Muazzez was not able to become a Valide Sultan. In 1687 a huge fire began to spread in the city, which soon reached the Old Palace as well, and although Muazzez and the others had been evacuated, she suffered a heart attack from the shock and died the next day, on 12 September. Muazzez's body was taken to Üsküdar and was buried there. A few months later, Suleiman II distributed Muazzez's jewels among his own concubines, which jewels were taken back from them as soon as Muazzez's son, Ahmed II ascended the throne.

Ayşe, Mahienver and Saçbağlı Sultanas, the forgotten Hasekis

The first mention of Ayşe dates back to January 1645, when she received a separate room. Based on these, she was the fourth Haseki. We don't know if she had any children. Princes Bayezid and Cihanhir were born after January 1645, so if she was given the rank of Haseki because of the birth of a son, perhaps one of these two princes was hers. Beyhan Sultan was also born in 1645, so it cannot be ruled out that she was related to Ayşe. We know nothing about the rest of Ayşe's life.

Mahienver is mentioned in the harem registers on May 2, 1646, by the name of the "Fifth Haseki Mahienver Sultan", so she was Ibrahim's fifth Haseki. We don't know if she had any children. Prince Bayezid was born on May 1, so it is possible that Mahienver was his mother, we cannot be sure though. Ibrahim usually gave the Haseki rank even before the birth of the children and not after. Especially since there is no evidence that Mahienver had children for sure. We know nothing about the rest of Mahienver's life.

Saçbağlı is considered to be the sixth Haseki of Ibrahim, but we do not know when her Haseki-period started and if any children were born to her or not. No information is available about her life, only that Ibrahim once donated the incomes of Egypt to her.

Şivekar Sultan

Şivekar was the seventh Haseki of Ibrahim, who found herself in the harem among rather special circumstances. One of Ibrahim’s peculiar perversions was that he wanted to find the fattest woman in the empire. His call to look for the fattest woman pervaded the entire empire. In the end, Şivekar met Ibrahim's taste, as some said she weighed 150 kg, others said it was an exaggeration. Şivekar was a woman of Armenian descent who was added to the harem between 1646 and 1647 based on the fact that she was the seventh Haseki. Thanks to her flirtation, Ibrahim soon locked her in his heart.

It is not known whether any children were born, but it is certain that she had a rather significant political influence compared to the other Hasekis. For a time, Ibrahim became so embroiled with Şivekar that he received no one but this woman. After such, it is not surprising that Şivekar took advantage of the situation and sought political influence. She also used her influence in charity as he had a foundation. After the dethronement of Ibrahim, she moved to the Old Palace and lived there until her death in 1693. It seems she lived the longest life among Ibrahim's Hasekies.

Telli Hümaşah Sultan

She is considered to be the youngest of Ibrahim's concubines. She entered the harem in 1647, where she immediately caught the attention of Ibrahim. The sultan completely fell for her and gave her incredible fortune; gave her the residence of the Valide Sultan; forced his own sisters to serve Hümaşah; Ibrahimeven married her and gave her a huge palace and additional extreme sums of money as a wedding gift. Many consider Hümaşah to be an evil woman (while others say she was caring), perhaps because Ibrahim's sisters were put into her service. However, it is by no means certain that Hümaşah asked for it or wanted it at all. Most sources agree that Hümaşah was a particularly intelligent woman who was well able to influence Ibrahim.

In September 1648 she gave birth to her only child, Prince Orhan. By this time Ibrahim had been dethroned and executed. It is not known whether Prince Orhan was immediately separated from her or given his age he could stay along Hümaşah. In any case, Prince Orhan died at the age of just six months. The relationship between Hümaşah and the reigning valides (Kösem and Turhan) was certainly not good, for while Ibrahim's other concubines could live in peace in the Old Palace, Hümaşah was soon married off. We don't know anything about her life after.

Daughter of Şeyhülislam Muid Ahmed Efendi

Ibrahim wanted to marry the girl, but her father did not allow it. In response, Ibrahim abducted the girl from a bath. Some say he raped her, others say he didn’t. Either way, he eventually sent the girl back to his father soon after.

SERVANTS

Hubyar Hatun

Hubyar was in Ibrahim's favor for a time, able to get huge sums of money. There are two theories about her origin, some say she was the sister-in-law of the Grand Vizier Ahmed Pasha, others say she was a simple harem servant. In addition to Huyar, a woman named Yahudi Hatun is also often mentioned, who has also gained great power, but we know nothing more about her.

Şekerpare Hatun (Şehsüvar Usta)

Şekerpare was a very influential harem servant, she was the chief treasurer who could easily influence the sultan with her sweet manner. Şekerpare was married, so it is unlikely that there was a sexual relationship between Ibrahim and her. Her husband Kara Musa Pasha was able to rise higher and higher in the ranks thanks to her influence: first he became a Janissary commander, later a vizier and a defterdar. The age of Şekerpare is unknown, but given that she held the rank of chief treasurer, was married, and worked with Kösem Sultan for a long time in the harem, it is likely that she was closer to Kösem in age than to Ibrahim.

The former assumption is also supported by the fact that Şekerpare regularly visited public baths to look for women according to the sultan's taste. On one such occasion, Ibrahim ordered Şekerpare to take one of Murad IV's former concubines to him. However, the concubine rejected this and begged Şekerpare to help her. Şekerpare's agreed and she told Ibrahim that she could not bring the girl to him. However, Ibrahim was adamant, and eventually Şekerpare, according to legend, threatened the sultan with a dagger to stay away from the girl. Ibrahim, of course, replied, throwing her into the dungeon. When Kösem heard what happened, she took Şekerpare's side and she also scolded Ibrahim, thus Şekerpare was able to get out of prison.

As if nothing had happened, Şekerpare continued to be Ibrahim's favorite and sought out for women in public baths and she pursued her own affairs and gained more and more wealth. Over time, Kösem was also disturbed by Şekerpare's influence, and when she provided evidence to the sultan about the woman's corrupt affairs, Şekerpare and her husband were exiled to Egypt in 1648. In addition to Şekerpare and her husband, the exile also affected all those close to them. One such woman, Hamide Hatun successfully escaped the exile. She paid one of her servants to act as she is Hamide while she (the real Hamide) escaped. Şekerpare's life is uncertain after the exile. In 1649 she disappeared from the records forever, which is why we presumed her dead. Although Şekerpare had a türbe made for herself in Istanbul, it was sold when she was exiled.

Zafire Hatun

Zafire was a slave of Georgian descent bought by the chief black eunuch, Sümbül Agha, at the slave market. Legend has it that it turned out a few months later that the woman, although sold as a virgin, was certainly raped by the slave traders as she was pregnant. Sümbül Agha decided to raise the child as his own, as he would never have had a child of his own. Zafire had just given birth to her son, Osman, when the palace began to look for wet-nurses as Ibrahim's firstborn son soon born. Sümbül Agha recommended Zafire and so she became Mehmed IV's wet-nurse. However, the mad Ibrahim soon decided that he certainly liked Osman more than his own son, Mehmed, so he began to treat him as his own. This eventually degenerated to the point where the mother of Prince Mehmed and Ibrahim openly confronted.

Others believe Zafire was a servant of Ibrahim at the time of his confinement and Ibrahim impregnated the woman there. Legends have it that when Kösem Sultan heard of this, he instructed Sümbül Agha to throw the woman into the sea. However, the eunuch secretly took the woman to his own house, where she then gave birth to Ibrahim's child. However, this variation is unlikely.

Soon Zafire and her son, accompanied by the chief black eunuch, Sümbül Agha, and many other people, crossed the Mediterranean on a boat. Some say they went to Egypt because they were exiled by the Kösem Sultan; others say there was no exile, they went on a pilgrimage to Mecca. Eventually, however, they were unable to arrive at any of the places, as Maltese pirates struck them, killed the chief eunuchs and other men on the ship, and enslaved the women and children. When they learned that Zafire and her son were very precious to the sultan, they took them to Malta, where they raised a priest from the boy. Eventually, the attack on this ship caused the decades-long Ottoman-Venetian war. Not knowing what happened to Zafire after.

Wife of Hezarpare Ahmed Pasha

Ibrahim abducted this woman (according to others, the pasha gave her by his free will) and she became his favorite for some time. Later, she became the governess of the motherless Beyhan Sultan. We don't know more about her.

Used sources: A. D. Alderson - The Structure of the Ottoman Dynasty; L. Peirce - The Imperial Harem: Women and Sovereignty in the Ottoman Empire; N. Sakaoğlu - Bu Mülkün Kadın Sultanları; M. Ç. Uluçay - Padişahların Kadınları ve Kızları; C. Finkel - Osman's Dream: The Story of the Ottoman Empire; G. Börekçi - Factions and favourites at the courts of Sultan Ahmed I (r. 1603-17) and his immediate predecessors; S. Faroqhi - The Ottoman Empire and the World; C. Imber - The Ottoman Empire 1300-1650; G. Piterberg - An Ottoman Tragedy, History and Historiography at Play; F. Suraiya - The Cambridge History of Turkey, The Later Ottoman Empire, 1603–1839; Howard - A History of the Ottoman Empire; Öztuna - Devletler ve Hanedanlar; F. Davis - The Palace of Topkapi in Istanbul; Y. Öztuna - Genç Osman ve IV. Murad; G. Junne - The black eunuchs of the Ottoman Empire; R. Dankoff - An Ottoman Mentality: The World of Evliya Çelebi; R. Murphey - ‘The Functioning of the Ottoman Army under Murad IV (1623–1639/1032–1049):Key to Understanding of the Relationship Between Center and Periphery; M. Özgüleş - The women who built the Ottoman Empire: Female Patronage and the Architectural Legacy of Gülnüş Sultan

*    *    *

ÁGYASOK

Saliha Dilaşub (Aşübe) Sultan

Születési ideje ismeretlen, felthetőleg Ibrahim összes ágyasa nagyjából egy korú volt. Tuhan Hatice esetében tudjuk, hogy 1648-ban húszas évei elején járt, így körülbelül 1625-ben születhetett. Ez az időpont tekinthető reálisnak Ibrahim minden ágyasára, így Dilaşubra is. Származása is kérdéses, egyesek szerint horvát vagy bosnyák volt, ám nincs erre utaló közvetlen bizonyíték.

Néhány történész úgy véli ő volt Ibrahim első ágyasa és ezzel magyarázható a többiekhez képest magas, 1300 asperes fizetése. Bár egyetlen gyermeke, 1642 áprilisában született, több hónappal Ibrahim első fia után, lehetséges, hogy korábban Ibrahim ágyasa lett, mint az első szülött herceg anyja, Turhan, egyszerűen csak később esett teherbe. Haszeki rangot viszont minden bizonnyal csak Turhan (és talán Muazzez) után kapott.

Saliha Dilaşubot gyakran jellemzik egyszerű, meghunyászkodó természetű nőként. Sajnos azonban nem tudunk sokat személyiségéről, hiszen Ibrahim mellett töltött éveiből gyakorlatilag semmit nem tudunk róla; később pedig csak események elszevedőjeként látjuk, nem konkrét karakterként. Ibrahim szultán halála után IV. Mehmed került trónra, helyette pedig Köszem szultána uralkodott régensként. Köszem egyre többször került összeütközésbe Mehmed anyjával, Turhannal, emiatt trónfosztani akarta az ifjú szultánt és helyette Saliha Dilaşub fiát a trónra ültetni. Végül azonban Köszem lázadása nem járt sikerrel és meggyilkolták. Saliha Dilaşubot nem büntették meg az eseményekben való passzív részvétele miatt. IV. Mehmed uralkodása alatt Ibrahim többi ágyasához hasonlóan ő is a Régi Palotában élt, fiával csak ritkán találkozhatott.

39 év senyvedés után a Régi Palotában, 1687-ben IV. Mehmedet trónfosztották, Saliha pedig Valide szultánaként visszatérhetett még egyszer, utoljára. Valideként Saliha alapítványt hozott létre Isztambulban, jótékonykodott is, azonban nem volt ideje nagy hatalmat kiépíteni. Egészsége hamarosan romlani kezdett. Utolsó évét Edirnében töltötte, ágyban fekve, végül 1689 december 4-én (mások szerint 1690 január 3-án) elhunyt. I. Szulejmán türbéjében temették el, később fiát is mellé helyezték.

Hatice Muazzez Sultan

Hatice Muazzez 1625 körül születhetett ám sem a pontos dátum, sem származása nem ismert. Legtöbb forrás szerint Hatice Muazzez volt Ibrahim második Haszekije. 1642 augusztusában már biztosan Haszeki rangot viselt, ekkor említik ugyanis először a hárem jegyzőkönyvek. Eddigre azonban Ibrahimnak már volt két másik Haszekije Turhan Hatice és Saliha Dilaşub. Ez a dátum azért is érdekes, mert Hatice Muazzez fia, Ahmed herceg csak következő év márciusában jött világra. Így amennyiben valóban Muazzez volt a második Haszeki, valószínűleg Ahmed előtt már életet adott egy másik gyermeknek és az ő születése után kapta a rangot. Ezesetben talán Turhan volt az első ágyasa Ibrahimnak, majd őt követte Muazzez, aki valószínűleg lányt szült ekkor. Matematikailag lehetséges, hogy Muazzez 1642 januárjában életet adjon egy kislánynak, majd jövő év márciusában Ahmednek. Gevherhan szultána és Fatma szultána is 1642-ben született, így lehetséges, hogy egyiküknek Muazzez volt az édesanyja. De az is lehet, Ibrahim teljesen random, ok nélkül adta a Haszeki rangot ágyasainak.

Hatice Muazzez életéről Ibrahim uralkodása alatt nem sokat tudunk. Ibrahim trónfosztásával majd kivégzésével élete örökre megváltozott. Köszem szultána úgy döntött, nem küldi el Ibrahim fiat és anyjukat a Régi Palotába, így Muazzez egészen Köszem 1651-es meggyilkolásáig fiával élhetett a Topkapi Palotában. Köszem halálával azonban elválasztották fiától és a Régi Palotába kellett költöznie. Gyakorlatilag egész életét a Régi Palotában élte le, fiával csak alkalomadtán találkozhatott. Bár fiából 1691-ben szultán lett, Muazzez nem érte meg a napot, így sohasem lehetett belőle Valide Sultan. 1687-ben hatalmas tűz kezdett terjedni a városban, ami hamarosan elérte a Régi Palotát is és bár Muazzezt és a többieket is sikerült kimenekíteni, a sokktól szívrohamot kapott és néhány nappal később, szeptember 12-én elhunyt. Muazzez testét Üsküdarba vitték és ott temették el. Ékszereit II. Szulejmán néhány hónappal később saját ágyasai között osztotta szét, melyeket II. Ahmed trónralépése után azonnal visszavett.

Ayşe, Mahienver és Saçbağlı szultánák, avagy az elfeledett Haszekik

Ayşe első említése 1645 januárjából származik, amikoris külön szobát kapott. Ezek alapján ő volt a negyedik Haszeki. Nem tudni, hogy volt e gyermeke és kik voltak azok. Bayezid és Cihanhir hercegek születtek 1645 januárja után, tehát ha egy fiú születése miatt kapott Haszeki rangot, talán közülük volt valakinek az édesanyja. Beyhan szultána is 1645-ben született, így az sem zárható ki, hogy ő állt kapcsolatban Ayşével. Ayşe további életéről nem tudunk semmit.

Mahienvert 1646 május 2-án említik előszöt a hárem jegyzőkönyvek, ötödik Haszeki Mahienver szultána névvel, tehát ő volt Ibrahim ötödik Haszekije. Nem tudni, hogy volt e gyermek vagy sem. Bayezid herceg május 1-én született, így nem kizárt, hogy Mahienver volt az anyja, nem vehetjük biztosra. Különösen úgy, hogy nincs arra utaló bizonyíték, hogy Mahienvernek voltak gyermekei. Mahienver további életéről nem tudunk semmit.

Saçbağlıt tartják Ibrahim hatodik Haszekijének, azt azonban nem tudjuk mikor lett Haszeki és születtek e gyermekei. Életőről semmilyen információ nem áll rendelkezésre, csupán annyi, hogy egyszer Egyiptom bevételét Ibrahim nekiajándékozta.

Şivekar Sultan

Şivekar volt Ibrahim hetedik Haszekije, aki meglehetősen különleges körülmények között került a hárembe. Ibrahim egyik különös perveziója az volt, hogy meg akarta találni a birodalom legkövérebb nőjét és saját asszonyává kívánta tenni. Az egész birodalmat bejárta felhívása, miszerint a legkövérebb nőt keresi. Végül Şivekar felelt meg Ibrahim ízlésének, egyesek szerint 150 kg-ot nyomott, mások szerint ez azért túlzás. Şivekar örmény származású nő volt, aki 1646 és 1647 között kerülhetett a hárembe. Kacérságának köszönhetően Ibrahim hamarosan a szívébe zárta.

Nem tudni, hogy születtek e gyermekei, az azonban bizonyos, hogy a többi haszekihez képest meglehetősen jelentős politikai befolyással bírt. Ibrahim egy ideig annyira belehabarodott Sivekarba, hogy senki mást nem fogadott, csak a nővel töltötte minden idejét. Ezekután nem meglepő, ha Şivekar kihasználta a helyzetet és politikai befolyásra törekedett. Befolyását aszonban jótékony célokra is fordította, ugyanis volt egy alapítványa. Ibrahim trónfosztása után a Régi Palotába költözött és ott élt 1693-es haláláig.

Telli Hümaşah Sultan

Úgy tartják ő volt Ibrahim ágyasai közt a legfiatalabbnak. 1647-ben került a hárembe, ahol azonnal felkeltette Ibrahim figyelmét. A szultán teljesen belehabarodott az ágyasba és hihetetlen vagyont ruházott rá, neki adta a Valide szultána lakrészét, saját édestestvéreit kényszerítette, hogy szolgálják Telli Hümaşaht; sőt feleségül is vette, nászajándékba pedig egy hatalmas palotát és további extrém pénzösszegeket kapott. Sokan számító, gonosz nőnek tartják Hümaşaht, talán azért, amiért szolgálatába állították Ibrahim nővéreit. Azonban egyáltalán nem biztos, hogy Hümaşah kérte vagy egyáltalán akarta ezt. Abban a legtöbb forrás egyet ért, hogy Hümaşah különösen intelligens nő volt, aki jól tudta befolyásolni Ibrahimot.

1648 szeptemberében adott életet egyetlen gyermekének, Orhan hercegnek. Ekkorra Ibrahimot már megfosztották trónjától és kivégezték. Nem tudni, hogy Orhan herceget azonnal elválasztották tőle vagy korára való tekintettel vele maradhatott. Mindenesetre Orhan herceg alig hat hónapos korában elhunyt. Hümaşah és a regnáló validék (Köszem és Turhan) között bizonyára nem volt felhőtlen a viszony, hiszen míg Ibrahim többi ágyasa békében élhetett a Régi Palotában, Hümaşaht hamarosan kiházasították. Életéről innen nem tudunk semmit.

Şeyhülislam Muid Ahmed Efendi lánya

Ibrahim feleségül akarta venni a lányt, azonban az apja ezt nem engedélyezte. Ibrahim válaszul elraboltatta a lányt egy nyilávnos fürdőből. Egyesek szerint megbecstelenítette, mások szerint nem. Akárhogy is, végül visszaküldte apjához a lányt.

SZOLGÁLÓK

Hubyar Hatun

Hubyar egy ideig Ibrahim kegyeiben volt, hatalmas összegeket tudott zsebre tenni. Származására két teória van, egyesek szerint a nagyvezír Ahmed Pasa sógornője volt, mások szerint egyszerű háremszolgáló. Huyar mellett gyakran említenek egy Yahudi Hatun nevű nőt is, aki szintén nagy hatalomra tett szert, ám nem tudunk róla mást.

Şekerpare Hatun (Şehsüvar Usta)

Şekerpare egy igen befolyásos hárem szolgáló volt, ő volt a főkincstárnok, aki negédes modorával könnyűszerrel tudta befolyásolni a szultánt. Şekerpare férjnél volt, így nem valószínű, hogy Ibrahim és közte szexuális kapcsolat állt volna fenn. Férje Kara Musa Pasa a nő befolyásának köszönhetően tudott egyre magasabbra emelkedni a ranglétrán: először janicsár parancsnok lett, később vezír és defterdár. Şekerpare kora nem ismert, ám tekintettel arra, hogy főkincstárnoki rangot viselt, férjnél volt és Köszem szultánával jóideje együtt dolgoztak a háremben, valószínű, hogy korban inkább állt közel Köszemhez, mint Ibrahimhoz.

Az előbbi feltételezést támasztja alá az is, hogy Şekerpare rendszeresen járta a nyilvános fürdőket, hogy ott a szultán ízlésének megfelelő nőket keressen. Egy ilyen alkalommal Ibrahim megparancsolta Şekerparének, hogy IV. Murad egyik korábbi ágyasát vigye el hozzá. Az ágyas azonban ezt elutasította és könyörgött Şekerparének, hogy segítsen neki. Şekerpare szíve megesett a nőn és közölte Ibrahimmal, hogy nem viheti elé a lányt. Ibrahim azonban hajthatatlan volt, végül aztán Şekerpare a legendák szerint egy késsel fenyegette meg a szultánt. Erre természetesen Ibrahim is válaszolt, tölöcbe vetette a nőt. Amikor a történtek Köszem fülébe jutottak, Şekerpare pártját fogta és ő is megszidta Ibrahimot, Şekerpare pedig kijöhetett a börtönből.

Mintha mi sem történt volna, Şekerpare a továbbiakban is Ibrahim kegyeltje volt és nőket keresett neki a nyilvános fürdőkben, folytatta saját ügyeit és egyre nagyobb vagyonre tett szert. Idővel Köszemet is zavarni kezdte Şekerpare befolyása, majd mikor bizonyítékokat juttatott el a szultánhoz a nő korrupt ügyeiről, Şekerparét férjével együtt Egyiptomba száműzték 1648-ban. A száműzetés Şekerpare és férje mellett összes hozájuk közeli személyt is érintette. Egyik ilyen nő, Hamide Hatun volt, aki sikerrel úszta meg a száműzetést. Egyik szolgálóját fizette le, hogy adja ki magát Hamidének, míg ő megszökik. Şekerpare élete száműzetése után bizonytalan. 1649-ben örökre eltűnik a nyilvántartásokból, emiatt azt feltételezik, hogy elhunyt. Şekerpare bár készíttetett magának egy türbét Isztambulban, ezt száműzetésekor eladták.

Zafire Hatun

Zafire egy grúz származású rabszolga volt, akit a fő fekete eunuch, Szümbül Aga vásárolt meg a rabszolga piacon. A legendák szerint néhány hónappal később derült ki, hogy a nő bár szűzként került eladásra, minden bizonnyal megbecstelenítették a rabszolgakereskedők. Szümbül Aga úgy döntött, a gyermeket sajátjaként fogja felnevelni, hiszen neki magától sosem lehetett volna gyermeke. Zafire épphogy életet adott fiának, Oszmánnak, a palotába elkezdtek szoptatósdajkát keresni, hiszen Ibrahim elsőszülött fia hamarosan világrajött. Szümbül Aga beajánlotta a nőt és így ő lett IV. Mehmed szoptatósdajkája. Az őrült Ibrahim szultán azonban hamarosan úgy döntött, hogy neki bizony Oszmán jobban tetszik, mint a saját fia, Mehmed, ezért őt kezdte el sajátjaként kezelni. Ez végül odáig fajult, hogy Ibrahim és Mehmed herceg édesanyja nyíltan konfrontálódott.

Mások úgy tartják, Zafire Ibrahim szolgálója volt elzárása idején és Ibrahim ott ejtette teherbe a nőt. Mikor Köszem szultána ezt megtudta, Szümbül Agára bízta, hogy a nőt vessea tengerbe. Az eunuch azonban titokban saját házába vitette a nőt, ahol aztán életet adott Ibrahim gyermekének. Ez a variáció azonban nem valószínű.

Hamarosan Zafire és fia a fő fekete eunuch, Szümbül Aga és sok más ember kíséretében egy hajón szelte a Földközi-tengert. Egyesek szerint Egyiptomba tartottak, hiszen Köszem szultána száműzte őket; mások szerint szó sem volt száműzetésről, zarándokútra igyekeztek Mekkába és Medinába. Végül azonban egyik helyre sem érkezhettek meg, ugyanis máltai kalózok lecsaptak rájuk, a fő eunuchok és a hajón található többi férfit meggyilkolták, a nőket és gyermekeket rabszolgasorba taszították. Mikor megtudták, hogy Zafire és fia igen becsesek a szultán számára őket Máltára vitték, ahol papot neveltek a fiúból. Végül ezen hajó megtámadása okozta az évtizedeken át tartó oszmán-velencei háborút. Nem tudni, hogy Zafirével mi történt.

Hezarpare Ahmed Pasa felesége

Ibrahim elrabolta a nőt (mások szerint a pasa adta neki) és egy ideig kegyeltjeként viselkedett vele. Később az elanyátlanodott Beyhan szultána nevelőnőjévé vált. Többet nem tudunk róla.

Felhasznált források: A. D. Alderson - The Structure of the Ottoman Dynasty; L. Peirce - The Imperial Harem: Women and Sovereignty in the Ottoman Empire; N. Sakaoğlu - Bu Mülkün Kadın Sultanları; M. Ç. Uluçay - Padişahların Kadınları ve Kızları; C. Finkel - Osman's Dream: The Story of the Ottoman Empire; G. Börekçi - Factions and favourites at the courts of Sultan Ahmed I (r. 1603-17) and his immediate predecessors; S. Faroqhi - The Ottoman Empire and the World; C. Imber - The Ottoman Empire 1300-1650; G. Piterberg - An Ottoman Tragedy, History and Historiography at Play; F. Suraiya - The Cambridge History of Turkey, The Later Ottoman Empire, 1603–1839; Howard - A History of the Ottoman Empire; Öztuna - Devletler ve Hanedanlar; F. Davis - The Palace of Topkapi in Istanbul; Y. Öztuna - Genç Osman ve IV. Murad; G. Junne - The black eunuchs of the Ottoman Empire; R. Dankoff - An Ottoman Mentality: The World of Evliya Çelebi; R. Murphey - ‘The Functioning of the Ottoman Army under Murad IV (1623–1639/1032–1049):Key to Understanding of the Relationship Between Center and Periphery; M. Özgüleş - The women who built the Ottoman Empire: Female Patronage and the Architectural Legacy of Gülnüş Sultan

[skygifs]

MÜGE BOZ GIF PACK**

message me to find 89 gifs of müge boz as telli haseki hümaşah sultan  in muhteşem yüzyıl: kösem (magnificent century: kosem) . all gifs were make by me from scratch. please reblog if using

you may edit them, however permission and credit is required for redistributing.

do not use to rp as real people (including historical figures) or against them/in groups with them

do not post in gif sets/gif hunts

do not use for smut threads

do not use to rp as/against minors

full rules, ko-fi,& commission information in pinned post. please reblog if using

[minetteskvareninova]

So I checked @hurrems rankings of peoples’ most favourite characters in MCK and I have... Thoughts.

S1 10. Sultan Mustafa - Definitely deserved to be here in this chart, not in any specific place but here in general, so 10th place is kind of fitting for him? Anyways Boran Kuzum is very hot and underrated. 9. Handan Sultan - Eh? Seems to low for my gurl. 8. Haci Aga - Not a fan. The entire time, he was either simping Kösem or an asshole. Bülbül was constantly annoyed by him and for once Bülbül had the right idea. Didn’t deserve to beat Handan and Mustafa, I’ll tell you that much. 7. Sultan Ahmed - I am sorry, the best sultan ever only gets 7th place?! What is this travesty?! JUSTICE FOR AHMED! 6. Safiye Sultan - YASS QUEEN, WE STAN. 5. Ayşe Sultan - Really?! I mean, she was cool and I wish there was more of her in this show, but 5th place? Above Ahmed AND Safiye?! 4. Zülfikar Pasha - HAHA NO. Soldier dad is cool, but doesn’t deserve 4th place, period. Like, I don’t get it, he’s so boring! 3. Halime Sultan - You’re right hurrems it is was she deserves. *heart eyes* 2. Kösem Sultan - NO. Just no. This bitch right here screwed over the whole season with her Black Hole Sue antics and y’all are rewarding her for that?! Fuck off! 1. Hümaşah Sultan - I am sorry, what?! The worst actress in this show??? Higher than the main character??? What is wrong with y’all?!

S2 10. Atike Sultan - I am sorry, but no? People say she gets better in the season, but I am sorry, there is no redemption for this bish. Fuck her forever, full stop. 9. Esther Hatun - Underrated af. 9th place doesn’t do her justice. Truly this show’s biggest ladyboss. 8. Farya Bethlen - ...no? I mean I don’t hate her... Actually, I don’t care about her. Why is she here? In this chart? In this show? 7. Turhan Sultan - ??? 6. Şehzade Kasim - Eh? I mean he wasn’t that bad, I didn’t like him that much either. The whole Elanur fiasco dragged him DEEP down for me, I mean that was one of the dumbest things anyone has ever done in this show, and that’s saying something. 5. Telli Hümaşah Sultan - ??? 4. Kemakeş Pasha - I know objectively he’s not a great person, BUT LOOK AT THE HEART EYES HE’S GIVING KÖSEM, AAAAGH...!!! Ahem. If hurrems wanted to know why he’s so high in this chart, it’s because of that. And I know, it’s unfair to Derviş who didn’t chart at all. Forever bitter. 3. Haseki Ayşe Sultan - Disappointed, not surprised. I know y’all love her because of how much she was fucked over by the script, but c’mon. Gülbahar was robbed. 2. Gevherhan Sultan - Yeah, pretty much. That’s what she deserves for using the only braincell in her family. 1. Kösem Sultan - Like it could ever be anyone else?! Our queen. We are not worthy.

[fymagnificentwomcn]

Which historical figures that were not included in MC&MCK you are most upset about?

Hümaşah Sultan, Şehzade Mehmed’s daughter. I’m actually really surprised that she was omitted because she played an important role during her grandfather’s reign &  she was the only remainder Hürrem and Suleiman had of their prematurely deceased son, so it’s totally weird they never even mentioned her or the mere fact that she had been born posthomously.

I’m surprised because while they had many characters&events in S4 to cover,  but the way they didn’t even mention her existence is puzzling, especially since we saw Mehmed’s concubine at advanced stage of pregnancy during her death? They didn’t do much with Mihrimah’s daughter Ayşe Hümaşah, but at least she existed lol.

Of course I’d really like to see adult Fatma Sultan and Ayşe Sultan (Kösem’s daughters), but here I’m pretty sure we would have got them if they had had the opportunity to film S3, since they were clearly kept for Ibrahim’s reign because we know from sources that they were in capital at that time (because they were reported to be among the ones serving Telli Hümaşah). Here however I understand the omission and also exchanging them for Turhan (wrt to serving Telli thing)… there was no time for new plots, it would have only served to showcase his madness  yet again, and it was more important for writers at that moment to deepen the Ibrahim & Turhan conflict for the main plot (and frankly they made Turhan an important haseki, so she would actually be higher in palace hierarchy than sultan’s sisters). And yes at least we were informed they existed and lived with their husbands away from capital, and Kösem also mentioned that Fatma had children.

Possibility of having adult Ayşe and Fatma was automatically gone when they decided to cancel the show, but why they never even mentioned Mehmed’s Hümaşah is really baffling to me.

- Joanna

[ottomanladies]

Hümaşah Sultan may truly have remarried after Sultan Ibrahim’s deposition

As you know, after Sultan Ibrahim’s deposition, rumours went around concerning Turhan Hatice: apparently a part of the divan wanted her to be married off to someone else to keep her away from the government of the empire. It is something on which the chronicler Mustafa Naima commented:

“Those who say that the marriage of the queen mother is proper do not [ask whether] it is even possible, given the established usage of this state; nor do they take into sufficient account considerations of its possible benefit or harm to this exalted state... The truth is, they are ignorant who do not recognise the power and dignity of the sublime station of the most magnificent sultanate and the most exalted cradle [the queen mother]...”

(as quoted in Lucienne Thys-Senocak, Ottoman Women Builders: The Architectural Patronage of Hadice Turhan Sultan)

In the end, of course, Turhan did not remarry. 

It seems, however, that another former consort of Ibrahim’s was actually married off at some point after his deposition and that is - very interestingly - his official wife, Hümaşah.

In the relation of Venetian ambassador Giacomo Querini - read in the Senate in 1676 - this is explicitely said: 

“... Ibrahim Pasha, Caimacan [governor] of Constantinople for the fifth time, a man of considerable presence, of sweet genius and placid costume. He holds in marriage the Telì Sultana, the King's stepmother, and as that his position is of extraordinary and voluntary interregnum, he does not hold a stable appointment; but he receives twelve thousands reali a year, taking into account that more than seventy thousands [reali] enter his coffers ambiguously, and from this third Caimacan as well I have received a good welcome and ready favours.” -- Relazioni di ambasciatori veneti al Senato, vol. XIII, Costantinopoli. (1590-1793), a cura di Luigi Firpo

*the Caimacan - or Kaymakam in Turkish - was a sort of “governor” of Constantinople when the Grand Vizier was ill, incapacitated or absent. He also governed as the deputy Grand Vizier between the dismissal of one Grand Vizier and the appointment of another. This is why Querini says that his position is not “stable”: not every Grand Vizier needed a deputy to rule in their name during their tenure.

As Querini mentions Hümaşah by her unofficial title, ie. Telli Haseki, it seems - to me - safe to assume that he is telling the truth and that Hümaşah re-married some time after 1648 probably because she did not have any children (her only recorded son - Şehzade Orhan - had died in infancy). 

Honestly, this little snippet opens new scenarios: did more former haseki sultans of Ibrahim re-marry after his death?

[haticesultanas]

can you tell us some things about the eight concubines of ibrahim i? thanks a lot, I love your blog c:

thank you so much!!

actually, i don’t really know much about them???

turhan hatice: i talked about her here              mother to mehmed iv, fatma and beyhan

saliha dilaşub: potentially his favourite, as she was the only haseki to earn 1,300 aspers??? she hoped kosem and turhan hatice would destroy each other so she could put her son on the throne. when turhan hatice discovered kosem’s plan to dethrone mehmed (which involved putting saliha’s son suleyman on the throne), she exiled her. she only came back when suleyman became sultan.            mother to suleyman ii, ayse and possibly to ümmü gülsüm

hatice muazzez: A CUPCAKE. no, seriously. apparently she died of literally fright after a fire in the old palace??? poor babe, she never got to be valide sultan :(((              mother to ahmed ii

leyla saçbağli: don’t know anything about her, sorry. according to wikipedia (but let’s not trust it too much) she was the mother of selim, atike and bican

ayşe: nothing.          she was mother to murad

mahienver: noooope.      mother to osman and kaya

şivekar: apparently ibrahim liked very large women so he sent his men to find the largest in the world and it was şivekar ?? i don’t know if this story is true or not.        mother to bayezid and cihangir

hümaşah: the telli haseki, ibrahim’s legal wife. she married ibrahim in 1647 and kosem’s daughters ayse, fatma and hanzade and murad’s daughter kaya were appointed as her servants. apparently her palace was all carpeted in fur??? ibrahim loved furs               maybe mother to orhan

[berensaats]

top 5 personagens de mck

vamos lá ai cristo

farya bethlen porque eu adoro ser do contra

gevherhan sultan

meu filho şehzade bayezid 

telli haseki hümaşah sultan

meu pai sultão ahmed i

Ask me my “TOP 5” anything! 

[annaboleyne]

Telli Haseki Hümaşah Sultan—Sultan Ibrahim's great love, his wedded wife, the mother of Şehzade Orhan. Under the calm, naive image, lies a cunning and dangerous woman.

[annaboleyne]

💜

[reallifesultanas]

Portrait of Ahmed I's daughters / I. Ahmed lányainak portréja

Most sons of Sultan Ahmed I were born to his favorite, Kösem Sultan but his daughters are more divided. Of Ahmed's roughly ten daughters, only three were born from Kösem.

Gevherhan Sultan

The date of birth for Gevherhan and the identity of her mother are not known for sure. There are usually two date variations for the date of birth, 1605 and 1608. There are both pros and contras for both versions. The year of birth of her first child is suggest the year 1605 as her birth-year. Sultan Ahmed named Gevherhan in honor for his aunt, Selim II's daughter, Gevherhan, so it would be logical to name his firstborn daughter Gevherhan. This assumption is further reinforced by the fact that the ambassador in Istanbul, Bon, clearly notes that Ahmed had his firstborn son in November 1604, followed by his second son in March 1605, but also between Ahmed’s firstborn and secondborn sons there was a daughter. Unfortunately, Bon doesn't mention the girl's name. There are two options, or Gevherhan was this girl, and in this case neither Kösem nor Mahfiruze could be her mothers. Or this girl died shortly after her birth, for only Gevherhan, Ayşe, or Fatma were Ahmed's known daughters from this period, but Ayşe and Fatma were certainly Kösem's daughters so they could not be born in 1605 March. As Kösem was still pregnant with Prince Mehmed when this girl was born in March 1605, so this option should be discarded. All in all, then, it is certain that Gevherhan was not the daughter of Kösem, but it cannot be proved that her mother was Mahfiruze or another concubine.

Gevherhan's first marriage took place in June 1612, but this cannot be considered a real marriage. Her father only wanted to make his new son-in-law, Öküz Kara Mehmed Pasha his committed, but given the sultana's young age, the marriage was not consumated and Gevherhan did not even move in with her husband. Between 1614 and 1616, Öküz Kara Mehmed Pasha was the Grand Vezier of Ahmed I, and he was able to return to this office again during Osman II's reign in 1619. By this time it was probable that Gevherhan had moved in with her husband, for in 1620 she gave birth to her first child, a boy who soon passed away. The fact that Osman elevated Gevherhan’s husband to the post of Grand Vizier clearly suggests that Gevherhan was either his sister or the daughter of a politically insignificant consort. For it would not have been a logical step for him to marry off one of the daughters of the Kösem, since these sultanas and their husbands would then have been primarily loyal to Kösem. Öküz Kara Mehmed Pasha soon was dismissed and was exiled to Syria, where he died in 1621. It is not known whether Gevherhan also traveled to Syria with the pasha or their marriage was dissolved after his dismissal.

According to some, it was Osman II who also chose Gevherhan's second husband, according to others the marriage took place only in 1623, so during Murad IV's reign. In this case, Kösem Sultan, the regent was the one who chose a husband for Gevherhan. Either way, Topal Recep Pasha became the lucky husband. With Topal Pasha, Gevherhan had a child, Safiye Hanimsultan, who reached adulthood, as in 1643 he was married to Siyavus Pasha. Topal Pasha was executed by Sultan Murad IV for being part of the assassination of former Grand Vizier Hafız Ahmed Pasha and Musa Çelebi and, according to some, he wanted to dethrone Murad.

After her second widowhood, we know nothing about Gevherhan. Some say she died young in the 1630s, others say she lived a long life in the Old Palace. Both options are possible since she was not the daughter of Kösem, thus neither Kösem nor Murad would have benefited too much from marry off Gevherhan. It is possible that she did indeed live the rest of her life in the Old Palace forgotten. Some historians give 1660 as the time of her death, but there is no evidence for this either.

Ayşe Sultan

The date of her birth is similarly controversial as that of Gevherhan's. Most give 1605 as her year of birth, but this is not mathematically possible. She could not be the girl born in March 1605, as her mother, Kösem, gave birth to Prince Mehmed at that time, and the only girl born in 1605 was a few weeks older than Mehmed. And after Mehmed's birth, if Kösem had become pregnant almost immediately, she still would not have been able to give birth to another child in the same year. In my opinion, Ayşe was born in early 1606. Some give 1608 as the year of her birth, which is also possible, but in this case, it was not Ayşe who was the first daughter of Kösem, but Fatma.

Ayşe is an extreme example of the marriages of sultanas for political reasons. We have become accustomed to the fact that only a few sultanas have lived their lives with their first husbands, most of them had to marry at least twice or three times in their lives. Ayşe, however, married much more than this, at least seven times. Her first husband was chosen by her father, Ahmed I under the pressure from Kösem in 1612. The fact that both Ayşe and Gevherhan were married off in 1612, suggests that they were Ahmed's two eldest daughters. The marriage was never consummated, and Ayşe never moved in with the pasha, especially since in 1614 Nasuh Pasha, who had previously served as Grand Vizier, was executed in July by Sultan Ahmed. According to several reports, Ayşe was present at the execution, which greatly hurt her.

Ayşe's first real marriage took place in 1620 when her half-brother Osman II married her to Şehit Karakaş Mehmed Pasha, the beylerbey of Buda. Osman was in great need of supporters, so he undertook to use Ayşe for this as well, which was risky given that she was the daughter of Kösem. Ayşe probably did not travel to Buda with the pasha, as he marched to the Kingdom of Poland almost immediately after the marriage, with Osman. The pasha died during the campaign, so Ayşe was widowed for the second time at just 15 years old.

Her third husband was chosen by her mother for Ayşe in 1626, he was Müezzinzade Hafız Ahmed Pasha, and in 1627 the wedding took place. This was Ayşe's first normal marriage. The pasha was over sixty, while Ayşe was barely twenty. From the marriage two children were born, Sultanzade Mustafa Bey and an anonymous boy. Mustafa Bey was born in 1628 and died around 1670 as an adult. Her husband was lynched by the Janissaries during a revolt in 1632 and Ayşe was widowed again.

Ayşe's next husband was Murtaza Pasha, Diyarbakir's beylerbey. The man was old, ailing, and sick. Ayşe hated this husband from the bottom of her heart. It took three years for the pasha to go to Istanbul and marry Ayşe. So in the end, while he was appointed to Ayşe's husband in 1632, the pasha only arrived in Istanbul until 1635 to marry her. It was perhaps not surprising and shocking to Ayşe when the pasha died in 1636 during Murad’s campaign.

Her next marriage was a surprisingly longer one. The husband was Silahdar Ahmed Pasha and the marriage took place in 1639 and they were together until 1644 until the death of the pasha. No children was born from this marriage.

Her next marriage lasted four years. In 1645 her mother chose Hezargratlı Voynuk Ahmed Pasha as Ayşe's new husband. The pasha soon fell out of favor and was exiled to Edirne by Sultan Ibrahim, who was becoming crazier with every day. Although Ibrahim was Ayşe's full-brother, to punish his mother - with whom he had a bad relationship - in 1647 he forced Ayşe, their other sister Fatma and Hanzade, and Kösem's favorite granddaughter, Esmehan Kaya, to serve his new wife. It is not known how the four women endured the humiliation. In addition to living as servants of Telli Hümaşah for a time, all their land and possessions were confiscated by the sultan to punish their mother. And when, according to the sultan, they did not serve Hümaşah properly, he exiled them to Edirne. Ibrahim was soon dethroned, and the lives of Ayşe and her sisters could return to normal. Shortly after Ibrahim's dethronement and death, Ayşe's husband, Voynuk Ahmed, also died in July 1649.

Ayşe was in her early forties when the new sultan engaged her in 1654 to Ibşir Mustafa Pasha, who was the same age as the sultana. The wedding took place in February 1655 and eventually it became Ayşe’s most balanced but maybe the shortest marriage. For the first time in her life, she got an age-appropriate husband. Her excitement is also indicated by the fact that she sent several letters and servants to the pasha before their marriage to ask him to finally return to Istanbul as soon as possible so that they could marry. In the end, it was Ayşe’s close servant, Mercan Agha, who successfully convinced the pasha to go. As soon as the pasha arrived, Ayşe welcomed her future husband with great splendor and ceremony. However, the marriage did not last long, given that İbşir Mustafa Paşa died in May 1655.

Ayşe soon followed her last husband and died in May 1657. Although her marriages are accurately documented, we know nothing else about her life.

Fatma Sultan

The date of  her birth is also uncertain, she maybe was born in late 1606, or in 1607, possibly in 1608. She was the third child and second daughter of Sultan Ahmed and Kösem Sultan. Not much is known about her childhood, only that after the death of Sultan Ahmed in 1617, she moved with her mother and sisters to the Old Palace, where they lived until 1623.

Unlike her sisters, Fatma had no marriages during her childhood. Her first husband, Çatalcalı Hasan Pasha was chosen to her in 1624 by Kösem Sultan. From their marriage a son, Sultanzade Hasan Bey was born, who probably died as a child. Her husband was very fond of Kösem, and that was what caused his end. This devotion between him and Kösem enraged the teenage sultan, Murad IV so much that he executed the pasha in 1628.

In 1628, Murad immediately chose a new husband for his sister, this time Kara Mustafa Pasha, the leader of the Janissaries, was chosen, but the marriage ended nearly as soon as it was bounded, for Murad executed the pasha in the same year.

The newest husband of Fatma Sultan was Canbuladzade Mustafa Pasha in 1631. From the marriage, two children were born Sultanzade Hüseyn Pasha (1633 - 1680) and Sultanzade Süleyman Bey (1635 - 1665). Some also mention a girl named Ayşe, but she was born from the pasha’s previous marriage, so not Fatma was her mother. For the sake of variety, Murad also executed this husband soon, in 1636.

Soon she was married off again, this time to Koca Yusuf Pasha, before 1639. They had one son together: Ömer who reached adulthood and surely survived her mother. Her husband died in 1658.

In 1647 Ibrahim deprived her of all her possessions and forced her to serve his new wife, Hümaşah. It may have been a satisfaction to Fatma that her brother was soon dethroned and executed so that she could get her possessions back and continue her life. It is known about Fatma that she spent a lot, which placed a very heavy burden on her future husbands.

Knowing Fatma's way of life, Grand Vizier Köprülü Mehmed Pasha decided to marry her to his rival Gazi Melek Ahmed Pasha in 1661. Köprülü had a happy time at the marriage, joking several times that it would be as difficult for Melek Ahmed to satisfy the sultana's material needs as it was to feed an elephant. Fatma didn’t like the marriage in the least as most probably she enjoyed her widowed years and she did not longe for another marriage when she was 60 years old. Melek Ahmed Pasha also wasn't happy about the marriage, as he still mourned his previous wife, Murad IV's daughter, Esmehan Kaya, whom he loved deeply. However, Köprülü could not have fun for a long time as he died in 1661. The marriage was finally done despite the objections of both parties. On her wedding night, Fatma presented her demands to Melek Ahmed Pasha, who said he could not afford to pay for Fatma’s luxurious life-style. The sultana threatened Melek Ahmed with a divorce, which actually made Melek Ahmed happy, but their divorce was not accepted by the new Grand Vezier.  Then in 1662 Melek Ahmed Pasha passed away. Fatma demanded from the new Grand Vizier - who was, by the way, the son of Köprülü - that as Melek Ahmed's widow, his belongings, his money, his possessions are her right. Köprülü Jr. though wanted the possessions to go to the imperial treasury but the sultan and the Valide Sultan ordered him to do so, and the goods of Melek Ahmed eventually went to Fatma.

The following year, Fatma remarried to Kanbur Mustafa Pasha, the beylerbey of Baghdad, which marriage lasted until the pasha's death in 1666. However, this was not Fatma's last marriage, in 1667 she was married to Közbekçi Yusuf Pasha. Fatma, like her sister, was married at least seven times.

Fatma Sultan died in very late 1670 or early 1671 and her belongings were given to people she asked for in her testament in 1671 March. She left money, inheritance to: - Haseki Emetullah Rabia Gülnüş Sultan - Fatma Hanimsultan, who was her step-daughter and so the daughter of Esmehan Kaya Sultan which is interesting as Fatma Sultan and Melek Ahmed (father of Fatma Hanimsultan) were not in the best relationship… But at the same times Fatma the older cared for Fatma the younger. At this point i must mention something. We usually consider the marriage of Esmehan Kaya and Melek Ahmed a close and lovely one because of Evliya. Evliya praised the two of them, but at the same time Evliya and Melek Ahmed were relatives, sooooo maybe this whole Melek Ahmed and Esmehan thing was not so lovely? Maybe Fatma disliked Melek Ahmed with a reason? Or maybe she just blamed him for the death of Esmehan Kaya? 

She was buried in Ahmed I’s mausoleum.     

Hanzade Sultan

Hanzade was born in 1609 as the fourth child and third daughter of Sultan Ahmed and Kösem Sultan. Her mother was, without a doubt, Kösem. She also spent her childhood with her sisters and mother in the Old Palace. Some say she was a favorite child of Kösem.

Her first marriage took place in 1623, the first year of her brother, Murad IV's reign. Interestingly, although she was theoretically younger than Fatma, she married before his sister. Her husband Bayram Agha was one of the leading aghas of the Janissaries. Despite his low rank, he deserved the marriage by providing great help to Kösem and Murad in putting Murad on the throne and gain the help of the Janissaries. In addition to being not old, Bayram Agha was said to be handsome, according to some accounts. Moreover, Sultan Murad loved the man very much, so Hanzade may have had the most balanced marriage among her sisters. Especially that in 1637 Murad appointed Bayram as the Grand Vezier. From then on, Hanzade might have seemed to have everything, a handsome husband, a good relationship with her mother, a good relationship between her husband and her brother, and her children were born also. However, soon everything changed, in 1638 Bayram Pasha suddenly fell ill. On his side, there was his wife and the sultan himself, who reportedly sobbed when Bayram Pasha died. Also her children died young as no one mentions them later.

In her widowhood, Hanzade certainly retired to the Old Palace. Some say she married Nakkaş Mustafa Pasha in 1643, but there is no evidence for this marriage. It is possible that Hanzade was married only once in her life. In 1647, in addition to her sisters and niece, she was also forced by her younger brother, Ibrahim, to serve his new wife, Hümaşah.

Hanzade died in September 1650, so she did not live long enough to see the murder of her mother in 1651. She was buried in the mausoleum of her brother, Ibrahim.

Burnaz Atike Sultan

Sultan Atike was born in 1614 or 1615 and although some sources consider her to be the daughter of Kösem, she was certainly not her child. With the death of Sultan Ahmed, Atike moved to the Old Palace with her mother and remained there until her first marriage.

Her first husband was Musahib Cafer Pasha, with whom she married in 1630 and whom his brother, Murad IV choosed for her. Their marriage lasted long, until the death of the pasha in 1647. Their marriage was childless, which is an interesting fact for Atike. On the one hand, it is possible to a sultana to refuse to have sex with her husband, but on the other hand, we know that Atike loved children very much. Thus, the possibility also arises that the sultana (or the pasha) could not have had a child. This is supported by the fact that she had an adopted son, later Mihnea III. According to Evliya, Mihnea grew up in the court of Atike Sultan in Istanbul.

Atike Sultan was able to raise and educated a concubine, Turhan, who was 10-12 years younger than her. She certainly intended the girl as a gift, as she had given her a serious education. Atike finally gifted the young concubine to her younger brother, Ibrahim I, after his accession. Turhan soon gave Ibrahim a son, the first son of Ibrahim. Atike and Turhan Hatice were very close to each other, Atike certainly tried to support and advise Turhan about Ibrahim, for Ibrahim was very hostile to both Turhan and her son. Atike was seriously involved in the upbringing of Turhan's son, so much that Mehmed regarded the childless sultana as his second mother. Atike, together with Turhan Hatice, also raised one of the daughters of Ibrahim, Fatma, who lost her mother. Although it is not known about Atike that she participated in the conspiracy against Kösem in 1651, but based on her close relationship with Turhan, it can be assumed that she supported Turhan in some way.

After her widowhood, Ibrahim I remarried Atike in 1648 to Kenan Pasha, with whom their marriage lasted until 1652, until the death of the pasha. According to others, Musahib Cafer Pasa died in 1633 and Atike was already married to Kenan Pasha in 1633 by Murad IV. Her next marriage took place in 1652, this time Atike's beloved nephew-son, Mehmed IV married her to Doğancı Yusuf Pasha. Doğancı Yusuf Pasha died in 1670, and as Atike is no longer mentioned after that year, presumably she died before or around 1670. She was buried in Ibrahim's mausoleum. With regard to Atike, it arises that Sarı Kenan Pasha and Mufettis İsmail Pasha were also her husbands, but since another Atike sultan lived during this period, it is difficult to decide for sure.

Abide Sultan

Abide was most probably the posthumous daughter of Ahmed I, born in 1618, after Ahmed's death. Her mother may have been an insignificant concubine. From her birth, Abide lived in the Old Palace until her marriage.

Abide's first known marriage was in 1642 with Küçük Musa Pasha. It is late for her first marriage, as Abide was already 24 years old. There are two explanations, one is that the sultans did not consider it important to marry her off, as she was not the daughter of the dominant sultana, Kösem; or simply Abide also had a less significant first husband, who, however, disappeared in history.

Her last mention is from 1647/8 when her husband passed away. This suggests that perhaps Abide may have died at this time as well. But it cannot be ruled out that she simply moved back to the Old Palace after her widowhood, where she spent her remaining years.

In addition to the daughters mentioned above, Ahmed had several other daughters who died as children, such as Zahide, Esma, Hatice or Zeynep. In the case of Zeynep, it arises that she is not Ahmed's but  Osman II's daughter. These daughters died as infants. 

In addition, some historians have found a hint that one of Ahmed’s daughters was the wife of Şehit Ali Pasha, who died in 1624. The name of this sultana is unknown. It is possible that she was another daughter of Ahmed, who reached adulthood. Maybe one of the sultanas above had Şehit Ali Pasha as their husband also. Based on the dates, the ones who were not married until/around 1624 are Fatma, Abide, or Atike. So maybe Şehit Ali Pasha was the husband of one of these.

Used sources: G. Börekçi - Factions and favourites at the courts of Sultan Ahmed I (r. 1603-17) and his immediate predecessors; S. Faroqhi - The Ottoman Empire and the World; C. Imber - The Ottoman Empire 1300-1650; F. Suraiya, K. Fleet - The Cambridge History of Turkey 1453-1603; G. Piterberg - An Ottoman Tragedy, History and Historiography at Play; F. Suraiya - The Cambridge History of Turkey, The Later Ottoman Empire, 1603–1839 Y. Öztuna - Sultan Genç Osman ve Sultan IV. Murad; L. Peirce - The Imperial Harem; N. Sakaoğlu - Bu Mülkün Kadın Sultanları; M. Ç. Uluçay - Padişahların Kadınları ve Kızları; A. D. Alderson - The Structure of the Ottoman Dynasty; B. Tezcan - The debut of Kösem Sultan's political carreer

*    *    *

I. Ahmed szultánnak a legtöbb fiú gyermeket kedvence Köszem szultána szülte, azonban lányai jobban megoszlanak. Ahmed nagyjából tíz lányából csupán három született Köszemtől.

Gevherhan Sultan

Gevherhan szultána születési ideje és anyjának kiléte nem ismert kétséget kizáróan. Születési idejére általában két dátum variáció létezik, 1605 és 1608. Mindkét verzió esetében vannak valószínűsítő és bizonytalanító tényezők is. Első gyermekének születési éve inkább az 1605-ös születési évet valószínűsíti, akárcsak neve. Ahmed szultán végtelenül tisztelte nagy-nagynénjét, II. Szelim lányát, Gevherhant, így logikus lenne, hogy elsőszülött lányát nevezi el róla. Tovább erősíti ezt a feltevést a tény, hogy az Isztambulban tartózkodó követ, Bon egyértelműen jegyzi, hogy Ahmednek 1604 novemberében született meg első szülött fia, akit 1605 márciusában második fia követett, ám a két fiú között megszületett Ahmed elsőszülött lánya is. Bon sajnos nem említi a lány nevét. Két opció van, vagy Gevherhan volt ez a lány, és ebben az esetben nem lehetett sem Kösem sem Mahfiruze gyermeke; vagy ez a lánygyermek nemsokkal születése után elhunyt. Ugyanis csak Gevherhan, Ayşe vagy Fatma jöhetne szóba Ahmed ismert lányai közül, ám Ayşe és Fatma bizonyosan Kösem lányai voltak. Kösem viszont még terhes volt Mehmed herceggel, mikor ez a lány megszületett 1605 márciusában, így ez az opció elvetendő. Összességében tehát annyi bizonyos, hogy Gevherhan nem Kösem szultána lánya volt, ám az nem bizonyítható, hogy Mahfiruze vagy más ágyas volt e az anyja.

Gevherhan első házasságára 1612 júniusában került sor, ám ez nem tekinthető valódi házasságnak. Apja csupán új vejét, Öküz Kara Mehmed Pasát akarta lekötelezettjévé tenni, ám a szultána fiatal korára való tekintettel a házasságot nem hálták el és Gevherhan még csak össze sem költözött férjével. 1614 és 1616 között Öküz Kara Mehmed Pasa Ahmed nagyvezíre volt, mely tisztségbe újra visszatérhetett II. Oszmán uralkodása alatt 1619-ben. Ekkor már valószínű, hogy Gevherhan férjéhez költözött, ugyanis 1620-ban életet adott első gyermekének, egy fiúnak, aki hamarosan elhunyt. A tény, hogy Oszmán Gevherhan férjét emelte a nagyvezíri tisztségre egyértelműen arra utal, hogy Gevherhan vagy az ő édestestvére volt vagy egy politikai szempontból jelentéktelen ágyas lánya volt. Az ugyanis nem lett volna logikus lépés, hogy Köszem szultána lányait házasítsa ki Oszmán, hiszen ezek a szultánák és férjeik akkor Köszemhez lettek volna elsődlegesen hűségesek. Öküz Kara Mehmed Pasa hamarosan elveszítette tisztségét és Szíriába száműzték, ahol 1621-ben hunyt el. Nem tudni, hogy Gevherhan is a pasával tartott e vagy házasságukat felbontották.

Egyesek szerint II. Oszmán volt az, aki Gevherhan második férjét is kiválasztotta, mások szerint a frigy 1623-ban történt, tehát IV. Murad uralkodása alatt. Ebben az esetben Köszem szultána, a régens volt az, aki férjet választott Gevherhan szultána számára. Akárhogyan is, Topal Recep Pasa lett a szerencsés férj. Topal Pasával Gevherhannak egy közös gyermeke született, Safiye Hanimsultan, aki megérte a felnőttkort, 1643-ban ugyanis bizonyosan férjhez adták Siyavus Pasához. Topal Pasát 1632-ben IV. Murad szultán kivégeztette, amiért annak köze volt a korábbi nagyvezír Hafız Ahmed Pasa és Musa Çelebi meggyilkolásához és egyesek szerint azon ügyködött, hogy Muradot trónfosszák.

Második megözvegyülése után nem tudunk semmit Gevherhan szultánáról. Egyesek szerint az 1630-as években, fiatalon elhunyt, mások szerint hosszú életet élt a Régi Palotában. Mindkét opció lehetséges, ugyanis mivel nem Köszem lánya volt, Köszemnek és Muradnak sem származott volna túl nagy előnye abból, ha kiházasítják. Lehetséges, hogy valóban a Régi Palotában élte le hátralévő életét elfeledetten. Egyes történészek 1660-t adják meg, mint halálának idejét, azonban erre sincs bizonyíték.

Ayşe Sultan

Ayşe szultána születési ideje hasonlóan vitatott, mint Gevherhané. A legtöbben 1605-t adják meg születési éveként, ám ez matematikailag nem lehetséges. 1605 márciusában nem születhetett, minthogy édesanyja Köszem szultána ekkor adott életet Mehmed hercegnek, az egyetlen lány pedig aki 1605-ben született néhány héttel megelőzte Mehmedet. Mehmed születése után pedig ha Köszem szinte azonnal teherbe esett volna sem tudott volna még 1605-ben életet adni egy újabb gyermeknek. Véleményem szerint Ayşe 1606 elején született. Néhányan 1608-at adják meg születési évként, ami szintén lehetséges, ám ebben az esetben nem Ayşe volt Köszem első lánya, hanem Fatma.

Ayşe extrém példája a szultánák politikai okból történő kiházasításában. Azt már megszokhattuk, hogy csak kevés szultána élte le életét első férjével, legtöbben kétszer, háromszor kötöttek házasságot életük során. Ayşe azonban ennél jóval többször, legalább hétszer házasodott. Első férjét anyja nyomására jelölte ki számára édesapja, I. Ahmed 1612-ben Gümülcineli Nasuh Pasa személyében. A tény, hogy Ayşét és Gevherhant is 1612-ben házasították ki arra enged következtetni, hogy ők volta Ahmed két legidősebb lánya. A házasságot sosem hálták el, Ayşe pedig sosem költözött össze a pasával, különösen, hogy 1614-ben az addig nagyvezírként tevékenykedő Nasuh Pasát Ahmed szultán kivégeztette júliusban. Több beszámoló szerint Ayşe jelen volt a kivégzésnél, ami nagyon megviselte őt.

Ayşe első valódi házasságára 1620-ban került sor, amikor féltestéve II. Oszmán házasította ki Şehit Karakaş Mehmed Pasához, Buda beglerbégjéhez. Oszmánnak nagyon nagy szüksége volt a támogatókra, ezért vállalta, hogy Ayşét is felhasználja ehhez, ami kockázatos volt, tekintettel arra, hogy Köszem lánya volt. Ayşe valószínűleg nem utazott Budára a férfihez, hiszen az a frigy megköttetése után szinte azonnal Oszmánnal együtt Lengyel Királyság felé vonult hadjáratra. A hadjárat során a férfi elhunyt, így Ayşe másodjára is megözvegyült alig 15 évesen.

Harmadik férjét már édesanyja választotta ki Ayşe számára 1626-ban, Müezzinzade Hafız Ahmed Pasa személyében, majd 1627-ben sor került az esküvőre is. Ez a frigy volt Ayşe első rendes házassága. A pasa túl volt a hatvanon, míg Ayşe alig töltötte be a huszat. A frigyből két gyermekük született Sultanzade Mustafa Bey és egy névtelen fiú. Mustafa Bey 1628-ban született és felnőttkort megérve, 1670 körül hunyt el. Férjét 1632-ben egy lázadás során meglincselték a janicsárok és Ayşe újra megözvegyült.

A még mindig fiatal Ayşe következő férje Murtaza Pasa volt, Diyarbakir beglerbégje. A férfi öreg volt és beteges. Ayşe szívből gyűlölte ezt a férjét, mind közül a legjobban. Ebben talán az is közrejátszott, hogy bár 1632-ben kijelölték férjének, a pasa csak 1635-ben érkezett meg Isztambulba, hogy feleségül vegye a szultánát. Nem volt talán meglepő és megrendítő Ayşe számára, mikor a pasa 1636-ben elhalálozott Murad hadjáratán.

Következő házassága meglepően hosszúra sikerült. 1639-ben adták hozzá Silahdar Ahmed Pasához és 1644-ig a pasa haláláig együtt voltak. A frigyből nem született gyermek, lévén Ayşe is egyre jobban benne volt a korban és talán nem is vágyott arra, hogy szexuális kapcsolata legyen újabbnál újabb de öregebbnél öregebb férjeivel. A szultánák elméletileg elutasíthatták a szexuális együttlétet férjükkel, ám nem áll rendelkezésre kellő információ, hogy biztosak lehessünk abba, hogy ez a gyakorlatban is hasonlóan működött.

Következő házassága is csupán négy évig tartott. 1645-ben adta hozzá édesanyja Hezargratlı Voynuk Ahmed Pasához. A pasa hamarosan kegyvesztett lett és Edirnébe száműzte őt az őrületbe egyre lejjebb csúszó szultán, I. Ibrahim. Ibrahim bár Ayşe édesöccse volt, hogy anyját - akivel rossz volt a viszonya - büntesse 1647-ben arra kényszerítette Ayşét, másik édestestvérét Fatmát és Hanzadét, valamint Kösem kedvenc leányunokáját, Esmehan Kayát, hogy szolgálják új feleségét. Nem tudni, hogyan viselte a négy nő a megaláztatást. Amellett, hogy Telli Hümaşah szolgálóiként éltek egy ideig minden földjüket és javukat is elkoboztatta a szultán, hogy ezzel büntesse anyjukat. Amikor pedig a szultán szerint nem szolgálták megfelelően Telli Hümaşah-t, száműzte őket Edirnébe. Ibrahimot végül hamarosan trónfosztották, Ayşe és testvérei élete pedig visszatérhetett a normális kerékvágásba. Nemsokkal Ibrahim trónfosztása és halála után Ayşe férje, Voynuk Ahmed is elhunyt 1649 júliusában.

Ayşe negyvenes évei elején járt, amikor az új szultán 1654-ben eljegyezte őt Ibşir Mustafa Pasával, aki a szultánával egykorú volt. Az esküvőre 1655 februárjában került sor és végül ez lett Ayşe legkiegyensúlyozottabb, de legrövidebb házassága. Életében először, korban hozzáillő férjet kapott. Izgatottságára utal az is, hogy több levelet és követet küldött a férifnek házasságuk megkötése előtt, hogy mielőbb térjen vissza Isztambulba, hogy végül megköthessék a házasságot. Végül Ayşe bizalmas szolgálója, Mercan Aga volt az, aki sikerrel meggyőzte a pasát, hogy igyekezzen. Amint a pasa megérkezett Ayşe hatalmas pompával és ünnepséggel fogadta jövendő férjét. A frigy azonban nem tartott soká, tekintettel arra,hogy İbşir Mustafa Paşa 1655 májusában hagyta hátra a földi világot.

Ayşe hamarosan követte utolsó férjét, és 1657 májusában elhunyt. Bár házasságai pontosan dokumentáltak, mást nem tudunk életéről.

Fatma Sultan

Fatma szultána születési ideje szintén bizonytalan, vagy 1606 végén született, vagy 1607-ben, esetleg 1608-ban. Ő volt Köszem szultána és Ahmed szultán harmadik gyermeke, második lánya. Gyermekkoráról nem sokat tudni, annyi bizonyos, hogy Ahmed szultán 1617-es halála után édesanyjával és lánytestvéreivel együtt a Régi Palotába költözött, ahol egészen 1623-ig éltek.

Nővéreivel ellentétben Fatmának nem volt gyermekkorában köttetett házassága. Első férjét 1624-ben jelölte ki neki édesanyja, Çatalcalı Hasan Pasa személyében. Frigyükből egy fiú született, Sultanzade Hasan Bey, aki valószínűleg gyermekkorában elhunyt. Férjét nagyon kedvelte Köszem szultána és épp ez okozta vesztét. A vele való túlzott foglalkozás és kivételezés olyannyira feldühítette a tinédzser szultánt, IV. Muradot, hogy 1628-ban kivégeztette a pasát.

Murad 1628-ban, azonnal új férjet választott nővérének, ezúttal a janicsárokat vezető Kara Mustafa Pasa lett a kiválasztott, ám a frigy szinte épphogy megköttetett, Murad kivégeztette a pasát ugyanabban az évben.

Fatma szultána legújabb férje Canbuladzade Mustafa Pasa lett 1631-ben. A házasságból két felnőttkort megélő fiú gyermek született Sultanzade Hüseyn Pasa (1633 - 1680), és Sultanzade Süleyman Bey (1635 - 1665). Egyesek említenek egy Ayşe nevű lányt is, ám ő a pasa előző házasságából született, nem Fatma volt az édesanyja. A változatosság kedvéért Murad ezt a férjet is nemsokára kivégeztette, 1636-ban.

Öccse, Murad 1640-ben elhunyt, Fatmára pedig nyugodtabb időszak köszöntött. Édesanyja és az új szultán, I. Ibrahim sem házasította ki többé Fatmát, aki így minden bizonnyal gyermekei nevelésével foglaltoskodott a Régi Palotában egészen addig, amíg 1647-ben nem fosztotta meg minden javától Ibrahim és kényszerítette, hogy szolgálja új feleségét, Telli Hümaşaht. Elégtétel lehetett talán számára, hogy öccsét hamarosan trónfosztották és kivégezték, így visszakaphatta javait és folytathatta gazdag életvitelét. Fatmáról tudni lehet, hogy igen sokat költött, amely következő férjei számára igen nagy terhet rótt.

Húsz éves özvegység után, 1656-ban unokaöccse, az új szultán IV. Mehmed férjhez adta Fatmát Koca Yusuf Pasához, a frigy azonban rövidéletűnek bizonyult, hiszen a pasa 1658-ban elhunyt.

Fatma életvitelét jól ismerve a nagyvezír Köprülü Mehmed Pasa úgy döntött, hogy riválisához Gazi Melek Ahmed Pasához adja nőül a szultánát 1661-ben. Köprülü jól szórakozott a házasságon, többször viccelt azzal, hogy Melek Ahmednek olyan nehéz lesz kielégíteni a szultána anyagi igényeit, mint egy elefántot jóllakatni. Fatmának a legkevésbé sem volt ínyére a frigy, egyrészt mert élvezte özvegy éveit és majd 60 évesennem vágyott újabb házasságra. Melek Ahmed Pasa pedig még midnig gyászolta előző feleségét, IV. Murad lányát, Esmehan Kayát, akit szívből szeretett. A frigy végül mindkét fél ellenrézései ellenére megköttetett. A nászéjszakán Fatma bemutatta követeléseit Melek Ahmed Pasának, aki közölte hogy nem engedheti meg magának, hogy fizesse Fatma költséges életét. A szultána erre válással fenyegetőzött, amit a pasa sem bánt volna, ám nem engedélyezték válásukat. Köprülü azonban nem szórakozhatott sokáig az általa viccesnek tartott házasságon, 1661-ben ugyanis meghalt. 1662-ben aztán Melek Ahmed Pasa elhunyt és megszabadult a kellemelten helyzetből. Fatma az új nagyvezírtől - aki egyébként Köprülü fia volt - követelte, hogy ahelyet, hogy Melek Ahmed anyagi javait a kincstárba szállítsák neki adják, mint övegyének. Ifjabb Köprülünek esze ágában sem volt lemondani Melek Ahmed Pasa javairól, azonban a szultán és a valide szultána ráparancsoltak, így a javak végül Fatmához kerültek.

Fatma a következő évben újabb házasságot kötött, Kanbur Mustafa Pasával, Bagdad beglerbégjével, mely házasság a pasa 1666-os haláláig tartott. Nem ez volt azonban Fatma utolsó házassága, 1667-ben Közbekçi Yusuf Pasához adták nőül. Egyesek szerint nemsokkal a házasságkötés után elhunyt, ám pontos halálozási dátuma nem ismert. Fatma, nővéréhez hasonlóan hétszer házasodott.

Hanzade Sultan

Hanzade szultána 1609-ben született Köszem szultána és Ahmed szultán negyedik gyermekeként, harmadik lányaként. Édesanyja minden kétséget kizáróan Köszem szultána volt. Gyermekkorát nővéreivel együtt ő is a Régi palotában töltötte és egyesek szerint ő volt Köszem kedvence.

Első házasságára öccse, IV. Murad uralkodásának első évében került sor 1623-ban. Érdekesség, hogy bár elméletileg fiatalabb, mint Fatma szultána, mégis előbb házasodott meg nővérénél. Férje Bayram Aga lett, a janicsárok egyik vezető agája, aki alacsony beosztása ellenére azzal érdemelte ki a frigyet, hogy nagy segítséget nyújtott Köszem és Murad számára abban, hogy az ifjú szultánt és édesanyját elfogadják a janicsárok. Amellett, hogy Bayram Aga nem volt öreg, néhány beszámoló szerint még jóképű is volt. Emellett pedig Murad szultán nagyon szerette a férfit, így Hanzadének lehetett a legkiegyensúlyozottabb házassága nővérei között. Különösen, hogy 1637-ben Murad kinevezte Bayramot nagyevzírnek. Innentől kezdődően úgy tűnhetett Hanzadének mindene megvan, jóképű férj, jó viszony édesanyjával, jó viszony férje és öccse között, gyermekei is születtek. Azonban hamarosan minden megváltozott, 1638-ban Bayram Pasa hirtelen ágynak esett és haldokolni kezdett. Oldalán volt felesége és a szultán maga is, aki a beszámolók szerint zokogott, amikor Bayram Pasa hátrahagyta a földi világot. Gyermekei is minden bizonnyal gyermekként elhunytak, hiszen senki sem említi őket többé.

Hanzade özvegységében minden bizonnyal visszavonult a Régi Palotába. Egyesek szerint 1643-ban férjhez adták Nakkaş Mustafa Pasához, azonban semmi sem bizonyítja ezt a frigyet. Lehetséges, hogy Hanzade életében csupán egyszer házasotott. 1647-ben nővérei és unokahúga mellett őt is kényszerítette öccsük, I. Ibrahim hogy szolgálják új feleségét Telli Hümaşaht.

Hanzade 1650 szeptemberében hunyt el, így nem kellett megélnie édesanyja 1651-es meggyilkolását. Öccse, Ibrahim mauzóleumában temették el.

Burnaz Atike sultan

Atike szultána 1614-ben vagy 1615-ben született és bár egyes források Köszem lányaként tekintenek rá, kétségkívül nem az ő gyermeke volt. Ahmed szultán halálával Atike a Régi Palotába költözött édesanyjával és ott is maradt első kiházasításáig.

Első férje Musahib Cafer Pasa lett, akivel 1630-ban kötött házasságot és akit bátyja, IV. Murad jelölt ki számára. Házasságuk sokáig tartott, a pasa 1647-es halála vetett neki csupán véget. Hosszú házasságuk gyermektelen maradt, amely Atike esetében érdekes esemény. Egyrészt ilyen hosszú házasság esetén valószínűtlen, hogy ne hálták volna el azt. Másrészt tudjuk, hogy Atike szultána imádta a gyermekeket. Így felmerül annak a lehetősége is, hogy a szultánának (vagy a pasának) nem lehetett gyermeke. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy volt egy fogadott fia, III. Mihnea havasföldi fejedelem. Mihnea Evliya beszámolói alapján Atike szultána udvarában nőtt fel Isztambulban.

Atike szultána hosszú házassága alatt nevelhetett ki egy ágyast, a nála 10-12 évvel fiatalabb Turhant. A lányt minden bizonnyal ajándéknak szánta, hiszen komoly oktatásban részesítette. Atike végül öccse, I. Ibrahim trónralépése után ajándékozta neki az ifjú ágyast, aki hamarosan fiú gyermekkel ajándékozta meg Ibrahimot. Atike és Turhan Hatice nagyon közel álltak egymáshoz, Atike minden bizonnyal igyekezett támogatni és tanácsokkal ellátni Turhant Ibrahim uralkodása alatt. Ibrahim ugyanis igen ellenséges volt, mind Turhannal, mind annak fiával. Atike komolyan részt vett Turhan fiának nevelésében, olyannyira, hogy Mehmed második anyjaként tekintett a gyermektelen hercegnőre. Atike emellett az egyik árvánmaradt szultánát, Ibrahim lányát, Fatmát is sajátkezüleg nevelte fel Turhan Haticével együtt. Bár Atikéről nem tudni, hogy részt vett e a Köszem elleni 1651-es összeesküvésbe, Turhannal való szoros viszonyára alapozva feltételezhető, hogy valamilyen módon támogatta Turhant.

Megözvegyülése után I. Ibrahim házasította ki újra Atike szultánát 1648-ban, Kenan Pasához, akivel házasságuk 1652-ig, a pasa haláláig tartott. Mások szerint Musahib Cafer Pasa 1633-ban elhunyt és Atike már ekkor férjhez ment Kenan Pasához. Következő házasságára 1652-ben került sor, ezúttal IV. Mehmed szultán, Atike "fogadott fia" házasította ki őt, Doğancı Yusuf Pasához. Doğancı Yusuf Pasa 1670-ben hunyt el, mivel Atikét utána nem említik többé, feltételezhetően 1670 előtt halt meg. Öccse, Ibrahim mazóleumában helyezték végső nyugalomra. Atike kapcsán felmerül, hogy Sarı Kenan Pasşa és Mufettis İsmail Pasa is a férjei voltak, ám mivel élt másik Atike szultána is ebben az időszakban, nehéz biztosan eldönteni.

Abide Sultan

Abide szultána I. Ahmed poszthumusz gyermeke, aki 1618-ban, Ahmed halála után jött világra. Édesanyja minden valószínűség szerint egy jelentéktelen ágyas lehetett. Abide születésétől kezdve a Régi Palotában élt egészen házasságkötéséig.

Abide első ismert házasságát 1642-ben kötötte Küçük Musa Pasával. Kései ez első házasságnak, ugyanis Abide eddigre már 24 éves volt. Két magyarázat létezik, az egyik, hogy lényegében nem tartották fontosnak, hogy kiházasítsák, hiszen nem a hatalmon lévő Köszem lánya volt; vagy egyszerűen Abidének volt egy kevésbé jelentős első férje is, aki azonban eltűnt a történelemben.

Utolsó említése 1647/8-ból való, amikor férje elhunyt. Ez arra utal, hogy talán Abide is ekkor halhatott meg. De az sem zárható ki, hogy egyszerűen megözvegyülése után visszaköltözött a Régi Palotába, ahol elfeledetten élte le hátralévő éveit.

A fent említett lányok mellett Ahmednak volt több lánya, akik gyermekként elhunytak, mint például Zahide, Esma, Hatice vagy Zeynep. Zeynep esetében felmerül, hogy nem Ahmed hanem II. Oszmán lánya volt. Ezek a gyermekek mind csecsemőként elhunytak. 

Emellett egyes történészek találtak arra való utalást is, hogy Ahmed egyik lánya Şehit Ali Pasa neje volt. A pasa 1624-ben hunyt el. Ennek a szultánának a neve nem ismert. Lehetséges, hogy Ahmed egy másik felnőttkort megért lánya volt, vagy az 1624-ig nem kiházasított szultánák egyike volt, így például lehetett Fatma, Abide vagy Atike.

Felhasznált források: G. Börekçi - Factions and favourites at the courts of Sultan Ahmed I (r. 1603-17) and his immediate predecessors; S. Faroqhi - The Ottoman Empire and the World; C. Imber - The Ottoman Empire 1300-1650; F. Suraiya, K. Fleet - The Cambridge History of Turkey 1453-1603; G. Piterberg - An Ottoman Tragedy, History and Historiography at Play; F. Suraiya - The Cambridge History of Turkey, The Later Ottoman Empire, 1603–1839 Y. Öztuna - Sultan Genç Osman ve Sultan IV. Murad; L. Peirce - The Imperial Harem; N. Sakaoğlu - Bu Mülkün Kadın Sultanları; M. Ç. Uluçay - Padişahların Kadınları ve Kızları; A. D. Alderson - The Structure of the Ottoman Dynasty; B. Tezcan - The debut of Kösem Sultan's political carreer

[reallifesultanas]

Portrait of Ibrahim I / I. Ibrahim portréja

Birth and childhood

Ibrahim was born in October or November 1615 as the fourth son of Sultan Ahmed I and his favorite concubine, Mahpeyker Kösem Sultan. At his birth a total of seven (or eight) princes were before him in the line of succession to the throne: Ahmed I's younger brother, Prince Mustafa; Ibrahim's brothers: Osman, Mehmed, Murad, Bayezid, Hüseyin, Kasim, and there was a prince named Suleiman who was born about the same time. With such a background, it seemed almost impossible that Ibrahim could ever ascend the throne.

Ibrahim’s childhood was very difficult, as his father Ahmed I died in 1617 and for many years there were fights over the throne and a kind of hereditary chaos plagued the empire. The people were fed up with the fratricide, but Ahmed did not write a legal decree about who would follow him on the throne, his brother, Mustafa, or his eldest son, Osman. Eventually, with the accession of Mustafa, the inheritance officially changed, the throne no longer passed from father to son but was taken over by the oldest male. The following years were quite confusing, Mustafa was soon dethroned because of his mental illness, and Ibrahim's half-brother, Osman, ascended the throne. Osman was a very unpopular, bad ruler.

During the chaotic years, the child Ibrahim was torn from his mother, his sisters, and kept locked up with his brothers. Then, in 1621, his brother, Prince Mehmed, was executed by the then reigning sultan, Osman II. The death of his brother must have filled little Ibrahim and his brothers with terror. Not surprisingly, soon it became visible that Ibrahim was not completely mentally stable. The traumatic years made the young prince paranoid and unstable.

The reign of his full-brother, Murad IV, may have brought him some peace from 1623, as for about ten years their mother, Kösem Sultan, ruled the empire as regent and protected her sons with all her strength. It is important to mention, however, that Ibrahim practically had barely met his mother for six years from the age of two, so the reunion was less satisfying for him than to his older brothers, who could at least remember their mother.

The dread

We don’t know much about the daily life of Ibrahim and his brothers. Based on the surviving information, it is probable that while Kösem ruled as regent, although the princes lived locked up, they were not in complete isolation and could receive an education. However, the relative calm period ended soon, along with the regency of Kösem Sultan. In 1632, a Sipahi rebellion broke out, during which the rebels executed several loyal men of Sultan Murad. To make matters worse, the soldiers publicly demanded that Murad should show them his younger brothers. Murad was forced to give in to the demands and introduced his younger brothers. Ibrahim and his brothers could then face up that as long as they exist, they would always be dangerous to Murad, and this threatened their own lives.

Murad was also traumatized by their difficult childhood, which made him a tough and tyrant ruler. Unsurprisingly, he considered Selim I as his role model and tried to follow him in everything. This is why he wanted to bring back the old order of succession so that after his death his son would follow him on the throne, and not one of his younger brothers. In addition, Murad was deteriorating mentally and physically, so he began to become paranoid and saw conspiracy against him in everything. After the victory of Revan in 1635, while the people celebrated he ordered the execution of his two half-brothers, Prince Bayezid and Suleiman. The already unstable Ibrahim was certainly pushed further down the slope by this tragedy.

One of the last things that ruined Ibrahim’s common sense came in 1638, when after the victorious campaign in Baghdad, Murad executed his full-brother, Kasim, who was said to be the closest to him among his brothers. According to some sources, Ibrahim was also present in the Revan Pavilion, where the execution took place and his life was saved only by the supplication of Kösem Sultan due to his mental illness. Others said Murad did not even try to execute Ibrahim at that time. Either way, it must have been hard for Ibrahim that his brothers died next to him in a row, and his only brother, Murad, was more unpredictable.

His accession to the throne

After the execution of Kasim, Murad's health deteriorated for months. He had a chronic illness, but we don’t know much about it. Some said he may have had epilepsy, others said he may have had similar digestive problems as his father (Ahmed I) and grandmother (Handan Sultan). These were further aggravated by combat injuries, as Murad himself fought in his campaigns; and cirrhosis due to alcoholism. Murad was able to recover from his combat injuries, as in early 1640 he celebrated Ramadan without any problems, met his vezirs, and took part in events. In fact, to further tire his sick body, he regularly rode and alcoholized with his friends. On one such occasion, Murad lost consciousness and was taken back to Topkapi Palace by his bodyguards. According to some, on his deathbed, Murad ordered the execution of Ibrahim, but there is no evidence of this.

As Murad passed away, the throne passed to the oldest (and in this case the only) heir, Ibrahim. Grand Vizier Kemankeş Kara Mustafa Pasha went to Ibrahim's apartment, telling him that Murad was dead, so he had the throne. However, Ibrahim did not believe him. The mourning Kösem Sultan then tried to talk to her son, but Ibrahim did not trust anyone after the tragedies of recent years, so he refused to leave his apartment and ascend the throne. He thought the whole thing was just Murad’s intrigue, and if he left his apartment he would be executed immediately. Ibrahim wanted to present himself as a faithful and humble brother, so he refused to come out on any request or order. Finally, Kösem Sultan ordered that the dead body of Murad should be taken to Ibrahim. Even then, Ibrahim did not believe, he examined the body thoroughly to make sure Murad was dead. Eventually, Ibrahim realized that he was the new ruler and ascended the throne.

The accession of Ibrahim to the throne in 1640 did not solve the greatest problem of the dynasty, the question of the heir. After Murad systematically murdered his brothers and his sons died of natural causes, Ibrahim was the only heir. New princes were needed as soon as possible, but Ibrahim showed no interest in women and sexuality. Some said he was afraid of having a child because he was afraid Murad would execute him then, others said he simply didn’t care. They tried in every way possible to arouse the sultan's sexual desire, made pornographic depictions for him, and offered him aphrodisiacs. The persistent endeavor eventually became successful, with his first son (and presumably his first or second child), Mehmed, born in January 1642. Legend has it that the aphrodisiacs had such a strong effect on the Sultan that he organized arranged orgies for himself, and there were several reports of various perversions.

The birth of Prince Mehmed was followed in turn by the other children, Gevherhan (1642?), Suleiman (1642), Fatma (1642?), Ahmed (1643), Murad (1643), Atike (?), Selim (1644), Osman (1644) , Beyhan (1645?), Ayşe (1646?), Kaya (?), Ümmügülsüm (?) and at least two anonymous sultanas. It can be seen, that Ibrahim’s initial dread of women soon dissipated as in a short time he produced an extremely large number of children. Ibrahim was not a very good father to his children. He was often unpredictable due to his unstable mental state. This is well exemplified by an event around 1645 when he quarreled with Prince Mehmed's mother, Turhan Hatice. Turhan Hatice complained that the sultan did not care for Mehmed, but instead played a lot with the son of the wet-nurse, whom he raised and cherished as his own. The couple's quarrel escalated to the point where Ibrahim, in his rage, threw away Prince Mehmed, who had suffered a serious head injury in the cistern and wore its mark on his forehead for the rest of his life.

Ibrahim and women

The foregoing events already suggest that Ibrahim did not have a nice relationship with his firstborn son's mother. According to some, after the abuse of Mehmed, the relationship between Turhan and Ibrahim was completely severed. It nuances the picture somewhat that it seems that in addition to Mehmed, Turhan gave birth to at least one other child to Ibrahim, Atike Sultan. The date of birth for Atike is unknown, so it is difficult to determine whether she was born before or after the incident.

In addition to Turhan, Ibrahim had seven other Hasekis, with which he practically destroyed the power of Haseki title, since the mother of all his children had this title. Two of the Hasekis stand out, Şivekar was an Armenian concubine who was able to gain serious political influence by being able to influence Ibrahim anytime, anywhere. Şivekar is also an interesting concubine because her existence proves one of Ibrahim's perversions. For the sultan, having once seen a cow from behind he decided that he wanted to acquire the fattest woman in the empire, as it might best resemble a cow. In the end, it was Şivekar who met the parameters, so she got into the sultan's harem. The other special Haseki was Telli Hümaşah, who twisted Ibrahim around her finger so much that the sultan married her. Hümaşah’s prominent position is well illustrated by the fact that Ibrahim assigned his own full-sisters and niece to serve Hümaşah.

It is a well-known legend that Ibrahim took away one of his deceased brothers, Murad IV's concubine. There is no clear evidence to support or refute this. Some say this concubine was none other than Ayşe Haseki, Murad’s favorite, who asked for the sultan’s favor in the matter of marrying off her daughter and then the sultan tried to rape her in exchange for the favor. Others say it happened to an insignificant concubine, but there are also those who say the rape case did not happen because when Ibrahim asked Sultan Murad's former concubine the woman refused the order and turned to the harem leader who, along with Kösem Sultan, forbade the sultan to touch the concubine of his deceased brother.

In addition to the former story, however, it is certain that Ibrahim kidnapped or forced Hazerpare Ahmed Pasha’s wife to be his favorite. Some say the woman received the orphaned Beyhan Sultan to raise her. Another time, Ibrahim wanted to take the daughter of Seyhülislam Muid Ahmed Efendi to his harem. When Seyhülislam did not allow this, Ibrahim abducted the girl from a public bath. Some said he raped her, others said the sultan was stopped just in time. In any case in the end Ibrahim sent the girl back to his father soon after.

In addition to his concubines, harem servants also successfully influenced the sultan, such as Şekerpare, who, with his sweet manner, was able to persuade the sultan to do anything and who gained immense wealth and influence. Not surprisingly, Ibrahim’s tragic end was ultimately caused by his influenceability. His concubines only influenced the Sultan in relatively harmless things, but soon he came under the influence of a much more dangerous person.

The ruler

We cannot really talk about Ibrahim as a ruler. Because of his mental condition, his mother, Kösem Sultan, and Murad IV's last Grand Vezier, Kemankeş Kara Mustafa Pasha, ruled in his place. Although Kösem Sultan and Kemankeş Kara Mustafa Pasha were not in a good relationship and even constantly rivaled each other, they still worked excellently together for the sake of the empire. Ibrahim, although was not capable to rule alone, tried to live up to expectations in the first few years of his reign. He constantly followed the events, regularly negotiating with the Grand Vizier, for which his handwritten letters also serve as a good example. These letters from Ibrahim are significant because it shows that Ibrahim was properly educated, was not weak-minded, so he was actually only struggling with mental illnesses caused by trauma.

Ibrahim's early reign was therefore hopeful in relation to his condition. He did not replace his brother's former leaders, his pashas, ​​so in fact, the change of sultan took place very simply and everything could go as before, which was very positive for the empire. Over time, however, he came under the influence of a certain Cinci Hoca and rebelled against his mother. Cinci Hoca was an occult science charlatan who considered himself a religious leader. Cinci Hoca convinced the sultan in various ways that he could cure his headaches and mental problems. Instead, he took advantage of Ibrahim’s credulity and amassed a huge fortune for himself and his supporters. Events eventually deteriorated to the point where, without any experience or aptitude, Cinci Hoca was appointed by the Sultan as Chief Kadi; Cinci Hoca's faithful companion, Silahdar Yusuf Aga, became the Grand Admiral. Cinci Hoca's greatest opponent was Kemankeş Kara Mustafa Pasha, the Grand Vizier, so he constantly spoke against him, as a result of which the Sultan executed Kemankeş Pasha in 1644. Kemankeş Pasha was replaced by another supporter of Cinci Hoca, Sultanzade Mehmed Pasha. Sultanzade Mehmed Pasha was, by the way, the son of Ayşe Hanimsultnasa, thus the grandson of Ayşe Hümaşah Sultan and the great-grandson of the Mihrimah Sultan and Rüstem Pasha.

By getting under the spell of unfit persons, Ibrahim started to destroy the state, which formerly was great, led by Murad’s pashas. Over time, Ibrahim replaced all of Murad’s previous pashas and replaced them with his own confidants who were unable to manage properly. Similarly, people’s displeasure was triggered by the launch of another costly campaign. In 1644, Maltese pirates attacked an Ottoman ship on which, in addition to the chief black eunuch, the son of Prince Mehmed's wet-nurse, whom Ibrahim loved and cherished more than his own son, was present. Under the pretext of attack, the Fifth Venetian-Ottoman War broke out in 1645 and lasted for 24 years.

Shortly after Kemankeş was executed, Ibrahim also exiled his mother, Kösem Sultan. He originally intended to send his mother to the island of Rhodes, but eventually, his concubines persuaded him to send her only to another palace. Over time, dissatisfaction grew, and more and more people turned to Kösem Sultan in exile for help. Kösem Sultan's well-known letter to Hezarpare Ahmed Pasha - whose wife had previously been abducted by the Sultan - was written this period. The letter says "In the end he will leave neither you nor me alive. We will lose control of the government. The whole society is in ruins. Have him removed from the throne immediately." The letter is a good indication that Ibrahim’s insane rule threatened more and more people. The sultan executed people for almost no reason and gave high positions to those who were completely unfit. More and more people turned against Ibrahim and it was increasingly likely that he would not be able to stay on the throne for long.

The end

The situation deteriorated to the point that in 1647 Kösem Sultan and the new Grand Vizier, Salih Pasha and Seyhülislam Abdürrahim Efendi, tried to dethrone Ibrahim but failed. Salih Pasha was executed and Kösem Sultan remained in exile. The following year, both the Janissaries and the Ulema joined the rebellion, and on August 8, 1648, the mad sultan was easily dethroned and imprisoned. Then due to the evidence, Kösem Sultan returned to the palace. She there received a letter from the leading statesmen, asking her to give them Prince Mehmed so they can make him sultan in the Janissary Mosque. Kösem Sultan rejected the request and asking the leaders to go to the palace and let's discuss the situation. Kösem Sultan personally welcomed them at the second gate - without any kind of paravane, just veiled - and argued at length for them why they should leave Ibrahim in his position. She told them that the sultan had only followed the advice of bad people, so it was enough to get rid of these advisors. It is doubtful that Kösem Sultan really thought so or simply felt that this was expected of her as Ibrahim’s mother. The latter can be inferred from her earlier letter in which she clearly stated that Ibrahim should be dethroned; and that, after two hours of discourse, Kösem Sultan agreed to the ascension of Mehmedm, barely six and a half years old. It is important to note, however, that based on the recorded speech of Kösem Sultan, she only agreed to Ibrahim’s dethronement due to compulsion. Kösem Sultan for concluding the discourse with the following sentence: "All are united in the opinion that the Sultan must be deposed; it is impossible to do otherwise. You tell me that if I don't hand over the Prince, they will enter the palace and take him by force." So whatever she felt or thought, Kösem showed outwardly that she was trying to protect her son as a mother.

Ibrahim's followers were removed from their positions at the same time as the sultan's dethronement happened, and most of them were executed. Then they had to decide the fate of Sultan Ibrahim soon, but it was not easy. There used to be a mad sultan who was simply closed up after his dethronement, so this could have been possible in the case of Ibrahim. However, Ibrahim caused too much pain to the people, executed too many, and simply had too many supporters to keep him alive. Eventually, the new Grand Vizier, Sofu Mehmed Pasha, asked the Seyhülislam Efendi to allow the execution of Ibrahim. Seyhülislam allowed it. Some say Kösem Sultan also agreed to the execution, others said was not notified until the last minute so she could not prevent it. Finally, Ibrahim was strangled on August 18, 1648. According to the descriptions, when the execution squad entered the sultan's room, he, clutching the Qur’an, asked to be shown which line of the Qur’an suggests his execution. He said that if they show it to him, he would surrender. Of course, this was not possible, one of the executioners threw the noose around the neck of the sultan from behind. Like his dethroned mad predecessor, Mustafa I, he was also buried in Aya Sofya.

Used sources: A. D. Alderson - The Structure of the Ottoman Dynasty; L. Peirce - The Imperial Harem: Women and Sovereignty in the Ottoman Empire; N. Sakaoğlu - Bu Mülkün Kadın Sultanları; M. Ç. Uluçay - Padişahların Kadınları ve Kızları; C. Finkel - Osman's Dream: The Story of the Ottoman Empire; G. Börekçi - Factions and favourites at the courts of Sultan Ahmed I (r. 1603-17) and his immediate predecessors; S. Faroqhi - The Ottoman Empire and the World; C. Imber - The Ottoman Empire 1300-1650; G. Piterberg - An Ottoman Tragedy, History and Historiography at Play; F. Suraiya - The Cambridge History of Turkey, The Later Ottoman Empire, 1603–1839; Howard - A History of the Ottoman Empire; Öztuna - Devletler ve Hanedanlar; F. Davis - The Palace of Topkapi in Istanbul; Y. Öztuna - Genç Osman ve IV. Murad; G. Junne - The black eunuchs of the Ottoman Empire; R. Dankoff - An Ottoman Mentality: The World of Evliya Çelebi; R. Murphey - ‘The Functioning of the Ottoman Army under Murad IV (1623–1639/1032–1049):Key to Understanding of the Relationship Between Center and Periphery

*    *    *

Születése és gyermekkora

Ibrahim 1615 októberében vagy novemberében született I. Ahmed szultán és kedvenc ágyasa, Mahpeyker Köszem szultána negyedik közös fiaként. Születésekor összesen hét (vagy nyolc) herceg állt előtte a trónöröklési sorban: I. Ahmed öccse, Musztafa herceg; Ibrahim bátyjai: Oszmán, Mehmed, Murad, Bayezid, Hüseyin, Kasim és Ibrahimmal nagyjából egyszerre született egy Szulejmán nevű herceg is. Ilyen háttérrel szinte kizártnak tűnt, hogy Ibrahim valaha is trónra kerülhet.

Ibrahim gyermekkora igen hányatott volt, hiszen 1617-ben édesapja I. Ahmed elhunyt és hosszú éveken át trónviszályok dúltak és egyfajta örökösödési káosz sújtotta a birodalmat. Az embereknek elege volt a testvérgyilkosságból, azonban Ahmed nem rendelkezett arról, hogy ki kövesse őt a trónon, öccse, Musztafa vagy legidősebb fia, Oszmán. Végül Musztafa trónralépésével hivatalosan is megváltozott az örökösödés, többé nem apáról fiúra szállt a trón, hanem a legidősebb férfi foglalta el azt. A következő évek meglehetősen zavarosak voltak, Musztafát mentális betegsége miatt hamarosan trónfosztották és Ibrahim féltestvére, Oszmán került a trónra. Oszmán nagyon népszerűtlen, rossz uralkodó volt.

A kaotikus évekből a gyermek Ibrahim minden bizonnyal annyit érzékelt, hogy elszakították édesanyjától, lánytestvéreitől és elzárva tartották fiú testvéreivel együtt. 1621-ben aztán édesbátyját, Mehmed herceget kivégeztette az akkor regnáló II. Oszmán. Bátyja halála bizonyára rettegéssel töltötte el a kis Ibrahimot és testvéreit. Nem meglepő hát, hogy Ibrahimról hamarosan kiderült, mentálisan nem teljesen ép. A traumatikus évek paranioássá és instabillá tették a fiatal herceget.

Némi nyugalmat hozhatott neki bátyja, IV. Murad 1623-as trónralépése, hiszen innentől nagyjából tíz évig édesanyjuk, Köszem szultána uralta a birodalmat régensként és minden erejével fiait védelmezte. Fontos azonban megemlíteni, hogy Ibrahim gyakorlatilag két éves korától kezdve hat éven át szinte alig találkozott édesanyjával, így bizonyára nem töltötte el akkora nyugalommal és megkönnyebbüléssel az újraegyesülés, mint idősebb testvéreit, akik legalább emlékezhettek anyjukra.

A rettegés

Nem sokat tudunk Ibrahim és testvérei mindennapjairól. A fennmaradt információk alapján valószínűsíthető, hogy míg Köszem régensként uralkodott a hercegek bár elzárva éltek, nem teljes izolációban voltak és oktatásban is részesülhettek. A relatív nyugalom azonban hamarosan, Köszem régensségével együtt végleg a múlté lett. 1632-ben szpáhi lázadás tört ki, melynek során a lázadók kivégezték a nagyvezírt és Murad szultán több hűséges emberét. Hogy a helyzet tovább bonyolódjon a katonák nyilvánosan követelték, hogy Murad mutassa meg nekik öccseit. Ezzel jelezni akarták neki, hogy ha akarnák le tudnák cserélni valamelyik öccsére; másrészt pedig keringtek olyan alaptalan pletykák, hogy Murad és Köszem megszabadultak a hercegektől. Murad kénytelen volt engedni a követeléseknek és bemutatta öccseit, akiket a katonák ekkor éltetni kezdtek. Ibrahim és testvérei ekkor szembesülhettek azzal testközelből, hogy amíg csak léteznek, mindig veszélyesek lesznek Muradra, ez pedig saját testiépségüketis fenyegette.

Muradot szintén megviselte nehéz gyermekkoruk, ami miatt kemény kézzel uralkodott. Nem meglepő, ha példaképének I. Szelimet tartotta és őt próbálta követni mindenben, így a régi öröklési rendet is vissza akarta hozni, hogy halála után fia kövesse a trónon, ne pedig öccsei közül valaki. Emellett Murad mentálisan és fizikailag is egyre rosszabb állapotban volt, így kezdett paranoiddá válni és mindenben konspirációt látott személye ellen. Ezek együttesen okozták azt, hogy 1635-ben a győztes revani hadjárata után, míg az emberek ünnepeltek ő elrendelte két féltestvére, Bayezid és Szulejmán hercegek kivégzését. Az egyébként is labilis Ibrahimot minden bizonnyal továb taszította ez a tragédia a lejtőn.

Az Ibrahim józaneszét tönkretévő egyik utolsó dolog 1638-ban következett be, mikor a győztes bagdadi hadjárata után Murad kivégeztette édestestvérét, Kasimot is, aki állítólag testvérei közül legközelebb állt hozzá. Egyes források szerint Ibrahim is jelen volt a Revan Pavilonban, ahol a kivégzés történt és az ő életét csak Köszem szultána könyörgése és elborult mentális állapota mentette meg. Mások szerint Murad meg sem próbálta kivégeztetni Ibrahimot ekkor. Akárhogyan is, minden bizonnyal megviselte Ibrahimot, hogy testvérei sorra fogytak el mellőle, egyetlen bátyja, Murad pedig egyre rosszabb állapotba került és egyre kiszámíthatatlanabb lett.

Trónralépése

IV. Murad Kasim halálát követően egyre rosszabb egészségi állapotban volt, hónapokon keresztül nyomta az ágyat. Több alapbetegsége is volt, azonban ezekről nem tudunk sokat. Egyesek szerint epilepsziás lehetett, mások szerint neki is hasonló emésztőrendszeri problémái lehettek, mint apjának (I. Ahmed) és nagyanyjának (Handan szultána). Ezeket tovább súlyosbították a harci sérülések, hiszen Murad maga is harcolt a hadjáratain; valamint az alkoholizmusa miatt kialakuló májzsugor. Murad harci sérüléseiből képes volt felépülni, ugyanis 1640 elején a Ramadánt minden gond nélkül ünnepelte, találkozott a vezíreivel, rendezvényeken vett részt. Sőt, hogy tovább fárassza beteg testét rendszeresen járt lovagolni és alkoholizálni barátaihoz. Egyik ilyen alkalommal Murad elvesztette az eszméletét és testőrei vitték vissza a Topkapi Palotába. Egyesek szerint halálos ágyán Murad kiadta a parancsot Ibrahim kivégzésére is, ám erre nincs bizonyíték.

Ahogy Murad elhunyt, a trón a legidősebb (és jelen esetben egyetlen) örökösre szállt, Ibrahimra. A nagyvezír Kemankeş Kara Mustafa Pasa ment Ibrahim lezárt lakrészébe, elmondta neki, hogy Murad meghalt, így övé a trón. Ibrahim azonban nem hitt neki. Ezekután a gyászoló Köszem szultána próbált meg beszélni fiával, de Ibrahim az elmúlt évek tragédiái után senkiben sem bízott, így megtagadta, hogy elhagyja lakrészét és elfoglalja a trónt. Úgy vélte az egész csak Murad cselszövése, és ha elhagyja lakrészét azonnal kivégzik. Ibrahim hűséges és alázatos testvérnek akarta mutatni magát, így semmilyen kérlelésre és parancsra nem volt hajlandó kijönni lakrészéből. Végül Köszem szultána úgy rendelkezett, hogy Murad holttestét vigyék be Ibrahimhoz. Ibrahim még ekkor sem nyugodott meg, alaposan megvizsgálta a testet, hogy biztos legyen benne, Murad elhunyt. Végül Ibrahim felfogta, hogy ő az új uralkodó és elfoglalta a trónt.

Ibrahim 1640-es trónralépésével nem oldódott meg a dinasztia legnagyobb problémája, az örökös kérdése. Miután Murad szisztematikusan kiírtotta testvéreit, fiai pedig természetes okból hunytak el, Ibrahim volt az egyetlen örökös. Mielőbb szükség volt új hercegekre, Ibrahim azonban semmilyen érdeklődést nem mutatott a nők és a szexualitás iránt. Egyesek szerint rettegett attól, hogy gyermeket nemzzen, mert félt, hogy akkor Murad kivégezteti őt, mások szerint egyszerűen nem érdekelte a dolog. Minden létező módon igyekeztek felkelteni a szultán szexuális vágyát, pornográf ábrázolásokat készítettek számára, afrodiziákumokat szolgáltak fel neki. A kitartó próbálkozás végül eredményes lett, 1642 januárjában megszületett első fia (és feltehetőleg első vagy második gyermeke), Mehmed. A legendák úgy vélik, hogy a vágyserkentők olyan erősen hatottak a szultánra, hogy előfordult, orgiákat rendezett magának és több beszámoló szerint is különböző perverzió voltak.

Mehmed herceg születését sorra követte a többi gyermek, Gevherhan (1642?), Szulejmán (1642), Fatma (1642?), Ahmed (1643), Murad (1643), Atike (?), Selim (1644), Osman (1644), Beyhan(1645?), Ayşe (1646?), Kaya (?), Ümmügülsüm (?) és legalább két névtelen szultána. Látható tehát, hogy Ibrahim kezdeti rettegése a nőktől hamarosan feloldódott és rövid időn belül extrém sok gyermeket nemzett. A gyerekekkel szemben Ibrahim nem volt túl jó apa. Instabil mentális állapota miatt gyakran volt kiszámíthatatlan. Ezt jól példázza egy 1645 körüli esemény is, mikor összevitatkozott Mehmed herceg édesanyjával Turhan Haticével. Turhan Hatice nehezményezte, hogy a szultán nem törődik Mehmeddel, ellenben sokat játszik a szoptatósdajka fiával, akit sajátjaként nevel és dédelget. A pár veszekedése odáig fajult, hogy Ibrahim dühében elhajította Mehmed herceget, aki a ciszternába esve komoly fejsérülést szenvedett és élete végéig viselte nyomát a homlokán.

Ibrahim és a nők

Arra már az előbbi események is utalnak, hogy Ibrahimnak nem volt felhőtlen a viszonya elsőszülött fia anyjával. Egyesek szerint a Mehmedet ért bántalmazás után Turhan és Ibrahim kapcsolata teljesen megszakadt. Némileg árnyalja a képet, hogy olybá tűnik Turhan Mehmed mellett még legalább egy gyermeket szült Ibrahimnak, Atike szultánát. Atike szultána születési ideje nem ismert, így nehéz megállapítani, hogy még az incidens előtt vagy már az után született.

Ibrahimnak Turhan mellett hét másik Haszekije is volt, mellyel gyakorlatilag elvette a Haszeki rang súlyát, hiszen minden gyermekének anyja megkapta ezt a titulust. A Haszekik közül ketten emelkednek ki, Şivekar egy örmény ágyas, aki komoly politikai befolyást tudott magának szerezni azzal, hogy bármikor, bármiben képes volt befolyásolni Ibrahimot. Şivekar azért is érdekes ágyas, mert létezése bizonyítja Ibrahim egyik perverzióját. A szultán ugyanis miután egyszer látott egy tehenet hátulról úgy döntött, hogy a birodalom legkövérebb nőjét akarja megszerezni magának, hiszen az hasonlíthat legjobban a tehénhez. Végül Şivekar volt az, aki megfelelt a paramétereknek, így került a szultán háremébe. A másik különleges Haszeki Telli Hümaşah volt, aki olyannyira az ujjaköré csavarta Ibrahimot, hogy a szultán feleségül is vette. Telli Hümaşah kiemelt pozícióját jól mutatja, hogy Ibrahim saját édestestvéreit és unokahúgát osztotta be Telli Hümaşah mellé szolgálónak.

Jól ismert legenda, miszerint Ibrahim megerőszakolta elhunyt bátyja, IV. Murad egyik ágyasát. Nincsenek egyértelmű bizonyítékok, amik alátámasztanák vagy cáfolnák ezt. Egyesek szerint ez az ágyas nem volt más, mint Ayşe Haszeki, Murad kedvence, aki a szultán szívességét kérte lánya kiházasításának ügyében, majd a szultán megpróbálta őt megerőszakolni a szívességért cserébe. Mások szerint egy jelentéktelen ágyassal történt mindez, de olyanok is vannak, akik szerint az erőszakra nem került sor, mert mikor Ibrahim kérette Murad szultán egykori ágyasát a nő megtagadta a parancsot és a hárem vezetőhöz fordult segítségül, aki Köszem szultánával együtt megtiltotta a szultánnak, hogy elhunyt tesvtére ágyasához érjen.

Előbbi történet mellett azonban az bizonyos, hogy Ibrahim elrabolta vagy kényszerítette Hazerpare Ahmed Pasa feleségét, hogy legyen a kegyeltje. Egyesek szerint az asszony megkapta az elárvult Beyhan szultánát, hogy nevelje. Máskor pedig Ibrahim, a Seyhülislam Muid Ahmed Efendi lányát akarta háremébe vitetni. Mikor a Seyhülislam ezt nem engedte, Ibrahim egy fürdőből elraboltatta a lányt. Egyesek szerint megbecstelenítette, mások szerint még időben jobb belátásra bírták a szultánt, aki kétségkívül visszaküldte a lányt apjához nemsokkal később.

Ágyasai mellett hárem szolgálók is sikerrel befolyásolták a szultánt, így Şekerpare, aki negédes modorával bármire rá tudta venni a szultánt és aki hatalmas vagyonra és befolyásra tett szert. Nem meglepő, hogy Ibrahim vesztét is végül befolyásolhatósága okozta. Ágyasai viszonylag ártalmatlan dolgokban befolyásolták csak a szultánt, amit a legtöbben még elnéztek neki. Hamarosan azonban egy sokkal veszedelmesebb ember befolyása alá került.

Az uralkodó

Ibrahimról, mint uralkodóról nem igazán beszélhetünk. Mentális állapota miatt édesanyja, Köszem szultána és IV. Murad utolsó nagyvezíre, Kemankeş Kara Mustafa Pasa uralkodott helyette. Bár Köszem és Kemankeş Kara Mustafa Pasa nem voltak jóban, sőt állandóan rivalizáltak egymással, a birodalom érdekében mégis kiválóan dolgoztak együtt. Ibrahim, bár maga nem volt alkalmas az uralkodásra, trónralépése utáni pár évben igyekezett megfelelni az elvárásoknak. Állandóan követte az eseményeket, rendszeresen tárgyalt a nagyvezírrel, melyre kézzel írt levelei is jó példaként szolgálnak. Ibrahim ezen levelei azért jelentősek, mert kitűnik belőle, hogy Ibrahim megfelelő oktatásban részesült, nem volt gyengeelméjű, tehát ténylegesen csak a traumák okozta mentális betegségekkel küzdött.

Ibrahim korai uralma tehát állapotához képest reménykeltő volt. Nem cserélte le bátyja korábbi vezíreit, pasáit, így tulajdonképpen nagyon egyszerűen zajlott le a szultánváltás és minden mehetett a korábbiak szerint, ami a birodalom szempontjából igen pozitív volt. Idővel azonban egy bizonyos Cinci Hoca befolyása alá került és fellázadt anyja uralma ellen. Cinci Hoca okkult tudományokkal foglalkozó sarlatán volt, aki magát vallási vezetőnek tekintette. Cinci Hoca különböző módszerekkel meggyőzte a szultánt arról, hogy képes gyógyítani fejfájását és mentális problémáit. Helyette kihasználta Ibrahim hiszékenységét és hatalmas vagyont halmozott fel magának és támogatóinak. Az események végül odáig fajultak, hogy minden tapasztalat és alkalmasság nélkül Cinci Hocát nevezte ki a szultán a főkádinak; Cinci Hoca hű társát, Silahdar Yusuf Agát pedig a főtengernaggyá tette meg. Cinci Hoca legnagyobb ellenfelének Kemankeş Kara Mustafa Pasát, a nagyvezírt tekintette és állandóan ellene beszélt, minek eredményeképpen a szultán 1644-ben a kivégeztette Kemankeş Pasát. Kemankeş Pasa helyére Cinci Hoca egy másik támogatóját Sultanzade Mehmed Pasát nevezte ki Ibrahim. Sultanzade Mehmed Pasa egyébként Ayşe Hanimszultána fia volt, tehát Ayşe Hümaşah szultána unokája és Mihrimah szultána dédunokája.

Azzal, hogy Ibrahim alkalmatlan személyek bűvkörébe került azt történt, hogy a korábban Murad pasái által nagyszerűen vezetett állam az összeomláshoz közeledett. Ibrahim idővel leváltotta Murad összes korábbi pasáját és saját bizalmasaival helyettesítette őket, akik nem voltak képesek megfelelően irányítani. Hasonlóan az emberek nemtetszését váltotta ki egy újabb költséges hadjárat indítása. 1644-ben máltai kalózok támadtak egy oszmán hajóra, melyen a fő fekete eunuch mellett jelen volt Mehmed herceg szoptatósdajkájának fia is, akit Ibrahim a saját fiánál, Mehmednél jobban szeretett és dédelgetett. A támadás ürügyén 1645-ben kirobbant az ötödik velencei-oszmán háború, mely 24 évig tartott.

Ibrahim nemsokkal Kemankeş kivégzése után édesanyját is száműzte. Eredetileg Rodosz szigetére szándékozta küldeni anyját, de végül ágyasai meggyőzték, hogy csak egy másik palotába küldje. Idővel egyre nőtt az elégedetlenség, egyre többen fordultak a száműzetésben lévő Köszem szultánához, hogy segítségét kérjék. Köszem valószínűleg széműzetésében írta meg jól ismert levelét is Hezarpare Ahmed Pasának - akinek feleségét a szultán korábban elrabolta -, mely így szólt: "Végül sem titeket, sem engem nem hagyna életben és újra elveszítenénk az uralmat az állam felett, ezzel pedig lerombolnánk társadalmunkat." A levél jól jelzi, hogy Ibrahim őrült uralma egyre többeket veszélyeztett. A szultán szinte minden ok nélkül végeztetett ki embereket, és teljesen alkalmatlanoknak adott magas beosztást. Egyre többen fordultak Ibrahim ellen és egyre valószínűbb volt, hogy nem maradhat sokáig a trónon.

A vég

Odáig fajult a helyzet, hogy 1647-ben Köszem szultána és az új nagyvezír, Salih Pasa és a Seyhülislam Abdürrahim Efendi megpróbálták trónfosztani Ibrahimot, azonban lebuktak. Salih Pasát kivégeztették, Köszem pedig száműzetésben maradt. A következő évben aztán a janicsárok és az ulema is csatlakozott a lázadáshoz és 1648. augusztus 8-án könnyűszerrel trónfosztották és bebörtönözték az őrült szultánt. Ekkor Köszem a bizonyítékok alapján visszatért a palotába, hiszen ott kapta meg a vezető államférfiak levelét, miszerint adja ki nekik Mehmed herceget, hogy a janicsár mecsetben szultánukká tegyék őt. Köszem elutasította a kérést és arra kérte a vezetőket, hogy menjenek a palotába, hogy megvitassák a helyzetet. Köszem személyesen fogadta a második kapunál az odasereglőket - minden fajta paraván nélkül, csupán elfátyolozva - és hosszasan érvelt nekik arról, hogy miért kellene meghagyniuk Ibrahimot a pozíciójában. Elmondta nekik, hogy a szultán csak rossz emberek tanácsát követte, így elég azoktól megszabadulni. Kétséges, hogy Köszem valóban így gondolta vagy egyszerűen úgy érezte, hogy Ibrahim anyjaként ezt várják tőle. Utóbbira enged következtetni korábbi levele és hogy két órányi diskurzus után Köszem beleegyezett az alig hat és fél éves Mehmed trónra ületetésébe. Fontos azonban megjegyezni, hogy Köszem rögzített beszéde alapján Köszem csak kényszer miatt ment bele Ibrahim trónfosztásába. Köszem a következő mondattal zárta le a diskurzust: "Mind egyetértetek tehát, hogy a szultánt trónfosztani kell, lehetetlen bármi más megoldás. Azt kéritek tőle, adjam át nektek Mehmed herceget és ha nem teszem erőszakkal viszitek ki a palotából." Így bármit érzett is vagy gondolt is Köszem, kifelé azt mutatta, hogy édesanyaként próbálja védeni fiát.

Ibrahim követőit a szultán trónfosztásával egy időben eltávoltották a pozícióikból, majd legtöbbüket ki is végezték. Ibrahim szultán sorsáról is hamarosan dönteniük kellett, azonban ez nem volt egyszerű. Korábban már volt egy őrült szultán, akit trónfosztása után egyszerűen csak elzártak, erre Ibrahim esetében is lehetett volna tehát lehetőség. Ibrahim azonban túl sokaknak okozott fájdalmat, túl sokakat végeztetett ki és egyszerűen túl sok támogatója volt ahhoz, hogy életben hagyják. Végül az új nagyvezír, Sofu Mehmed Pasa kérvényezte a Seyhülislam Efenditől, hogy engedélyezze Ibrahim kivégzését. A Seyhülislam engedélyezte. Egyesek szerint Köszem szultána is beleegyezett a kivégzésbe, mások szerint az utolsó pillanatig nem értesítették, nehogy megakadályozhassa azt. Végül Ibrahimot 1648. augusztus 18-án megfojtották. A leírások szerint amikor a kivégzőosztag belépett a szultánhoz, az a Koránt szorongatva azt kérte, mutassák meg neki, hogy a Korán mely sorára hivatkozva akarják kivégezni és ha megteszik megadja magát. Erre természetesen nem volt mód, az egyik kivégző hátulról rádobta a hurkot a szultán nyakára. Hasonlóan trónfosztott őrült elődjéhez, őt is az Aya Sofyában temették el, mint I. Musztafát.

Felhasznált források: A. D. Alderson - The Structure of the Ottoman Dynasty; L. Peirce - The Imperial Harem: Women and Sovereignty in the Ottoman Empire; N. Sakaoğlu - Bu Mülkün Kadın Sultanları; M. Ç. Uluçay - Padişahların Kadınları ve Kızları; C. Finkel - Osman's Dream: The Story of the Ottoman Empire; G. Börekçi - Factions and favourites at the courts of Sultan Ahmed I (r. 1603-17) and his immediate predecessors; S. Faroqhi - The Ottoman Empire and the World; C. Imber - The Ottoman Empire 1300-1650; G. Piterberg - An Ottoman Tragedy, History and Historiography at Play; F. Suraiya - The Cambridge History of Turkey, The Later Ottoman Empire, 1603–1839; Howard - A History of the Ottoman Empire; Öztuna - Devletler ve Hanedanlar; F. Davis - The Palace of Topkapi in Istanbul; Y. Öztuna - Genç Osman ve IV. Murad; G. Junne - The black eunuchs of the Ottoman Empire; R. Dankoff - An Ottoman Mentality: The World of Evliya Çelebi; R. Murphey - ‘The Functioning of the Ottoman Army under Murad IV (1623–1639/1032–1049):Key to Understanding of the Relationship Between Center and Periphery

[reallifesultanas]

Marriages /Házasságok

The institution of marriage in the Ottoman Empire has always been an interesting topic. There was a great difference in the general conception of the marriages of sultans, sultanas, şehzades, pashas, ​​and concubines. In this post, I would like to introduce you to the different forms of marriage.

First of all lets discuss the marriages of the sultans. The sultans of the earlier periods of the Ottoman Empire, regularly married women from the ruling dynasty of smaller and larger empires to strengthen their power and gain supporters. This was done, among others, by Murad I (reign: 1362-1389), who married Tamara, the daughter of the Bulgarian Tsar Ivan Alexander, so that he could have the Bulgarians as his supporters. Tamara was one of the greatest beauties of that period and she was specially chosen for him. 

His namesake, Murad II (r. 1421-1444 and 1446-1451) married the daughter of a Serbian lord, George Brankovic, Mara Brankovic (1416-1487), who over time became one of the most famous women of her age. Mara's father was loyal to the Ottomans just until the death of Murad II. Mara however, even after Murad's death, decided not to return home but to stay with her adoptive son, Mehmed II (r. 1444-1446 and 1451-1481). She remained with Mehmed and served him as his adviser for the rest of her life. Mehmed II, by the way, is particularly important in the subject of marriage, because he was the one who began the tradition of sultans not to marry. It is interesting because Mehmed himself was married, his wife was choosed by his father Murad II. This is also a good indication of the importance of dynastic marriage during this period. The sultan himself chosed woman to his son, similar to European customs. His choice fell on the daughter of the ruler of the state of Dulkadir, Mükrime. However, their marriage remained childless, since Mehmed showed no interest on Mükrime, even though the wedding celebration lasted for three months! (No other wedding has ever been celebrated for so long.)

Marriages between sultans and noble women thus ceased during the reign of Mehmed II (r. 1444-1446 and 1451-1481). The reason for this was simple. After the occupation of Constantinople, the Ottoman Empire became strong and was more troubled by a noble relative than helped by them. They no longer needed the support of the ruler dynasty of other countries. This is precisely why it caused such outrage when a narrow hundred years later, Süleyman I (r. 1520-1566) married his enslaved love, Hürrem (⁓1503-1558). Although marriage for the sultans was not forbidden, but it has not been a habit since Mehmed II. In particular, not the marriage with a liberated slave. Süleyman began a new habit with this, as his descendants followed this form of marriage. So did Suleiman's son, Selim II (r.1566-1574), who married his love, Nurbanu (⁓1525-1583), almost immediately after becoming sultan. Seeing this pattern in front of him, their son Murad III (r. 1574-1595) also considered marrying his favorite concubine, but sources do not agree on whether he eventually married Safiye (⁓1550-1620?) or not.

A big turn came during the reign of Osman II (r. 1618-1622) in the field of marriages. Osman ascended the throne as a young boy, and as an orphan. His mother died when he was a child, so no one was behind him when he ascended the throne. Osman desperately sought to gain supporters for himself (as did the sultans of the very early period of the Ottoman Empire), so he married the daughter of  Seyhülislam Efendi, Akile (1607-1638). Unfortunately, even his marriage couldn't rescu Osman, who was eventually executed during a Janissary rebellion. After Osman, the crazy Ibrahim I (r.1640-1648) was the one who married extremely. Although he did not marry a noble woman, but a simple concubine, Telli Hümaşah (⁓1630-1672), he he gave her extreme benefits. He made her one of the richest women in the empire, gave her the residence of the Valide Sultan (regardless of whether Ibrahim's mother, Kösem Sultan (⁓1590-1651) was alive!) and ordered her own sisters to serve his wives and he took away all of their property, just to give it to his wife. This extreme case brilliantly closed the marriages of the sultans for a long time in the history of the Ottoman Empire so that it could then be revived in the later periods.

In addition to sultan marriages, it is important to mention sehzades as well. Mehmed II's example, mentioned above, shows well that the marriage of princes was an important part of the daily life of the empire in the early period. II. During Mehmed's reign, however, in addition to the sultans, the marriages of the princes also changed. This practically means that although it was not forbidden by a specific law, but the princes could not marry either a noble woman or a simple concubine. And this custom persisted for centuries. When Süleyman I (r. 1520-1566) created the rank of Haseki, the former was supplemented by the fact that the princes could not even give the rank of Haseki to their concubines! These facts help to clear up a great deal of misunderstanding from the history of the Empire. For example:

Mehmed (1521-1543), the son of Süleyman I, could never marry his own cousin, Esmehan Baharnaz (1525-1559?).

The other sons of Süleyman I, Mustafa (1515-1553) and Bayezid (1525-1562), never had Hasekies, since not even the concubine could have the rank of Haseki who were single consorts of the princes. Thus Nurbanu herself (⁓1525-1583), the beloved concubine of later Selim II (r. 1524-1574), could carry the rank of Haseki only when Selim II ascended the throne.

Furthermore, one of the most important conclusions is that, because of this custom, Ayşe Hafsa (⁓1475-1534) could not be the wedded wife of Selim I (r. 1512-1520) contrary to rumors. Selim was just a prince when he took Hafsa as a consort. And this also highlights that Ayşe Hafsa could not have been a Crimean princess, as the princes could not marry, especially not the women of other dynasties. This is further strengthened by the fact that  Bayezid II (r. 1481-1512) (Selim's father) didn't want to see Selim on the throne at all, so he would never allowed him to marry a Crimean princess. The origin of the legend may be that Hafsa may have been given to Selim as a gift from the Crimean dynasty, or perhaps she was a Crimean Tatar by origin.

But what about the sultanas? The sultanas were heavily exploited to strengthen the dynasty (the same as any female members of other dynasties). There have been more extreme periods and more acceptable ones in this era. In any case, in the earliest period of the empire, the sultans gave their daughters as wives to their supporters, and possibly married to neighboring dynasties for peace. A great example of the latter is the daughter of Murad I (r.1362-1389), Nefise Melek Hatun (⁓1363-1402?) whom his father added to the Kahramani ruler at the age of 18 to make peace. However, peace could not be maintained, so for a time Nefise Melek Hatun was placed under house arrest in her homeland along with her sons. Eventually, her situation was resolved and her eldest son was appointed to the throne of Kahraman after the two states managed to reach an agreement. However, these marriages were considered less frequent, it was more common for the sultan to honor the pashas who supported them with the grace that they could marry his daughters and sisters.

But it wasn't just the sultans who could benefit from their own daughters! Although Mehmed II (r. 1444-1446 and 1451-1481) forbade his sons to marry women of influential families, but he did not make stipulation that sehzades could not marry off their own daughters to these influential families. For example, Mehmed II's son, Bayezid (r.1481-1512), made an alliance — later life-saving alliance — with influential pasha by giving his daughters to them. He managed to ascend the throne actually due in large part to this. Later, the princes could not marry off their daughters by their own advantages, precisely in order to avoid such alliances. For example, Süleyman I (r. 1520-1566) was the one who decided to whom he should marry his granddaughters. His sons couldn't influence his decision. It is an interesting observation that he married off the eldest daughter of Mustafa (1515-1553), to a non-influential pasha, while the late Mehmed's (1521-1543) daughter or the daughter of Mihrimah (1522-1574) were married to influential pashas, as well as the later Selim II's daughters. In contrast, the daughters of his traitorous son, Bayezid (1525-1562), were married off almost out of their rank.

It can be seen, then, that the marriages of the sultanas have always been a very important part of the life of the Empire. But there were huge differences in how much these women were exploited. In the earliest periods of the empire, they generally acted in a fair manner, and even a second marriage was often rare for female members of the dynasty. Over time, that number has grown. The daughters of Selim I (r. 1512-1520) so the sisters of Süleyman could even claim a relatively normal number of marriages, such as Hatice Sultan (1491-?) who was married off once or twice, Fatma Sultan (1493-1557) three times, Hafsa Sultan (1500-1538) twice, Gevherhan Sultan (1494-?), Hanim Sehzade Sultan (? -?), Şah-i Huban Sultan (1500-1572) and Beyhan Sultan (1492-1559) were married only once. They had chance to decide how many times they married and after a certain age could live their life in peace. Thus, for example, Şah-i Huban herself decided to retire and did not remarry after her divorce. However, it is important to note that during this period, the sultanas were married off at the generally accepted age of 17-18. By the way, Süleyman was permissive with his daughter also, so Mihrimah (1522-1574) did not remarry after her widowhood.

There was no significant change during the reign of Murad III (r. 1574-1595), he too was explicitly permissive with her sisters (though probably more under pressure of his mother). After her sisters were widowed, they were able to choose their next husbands themselves. Thus, the widow of Sokollu Mehmed Pasha (1505-1579), Esmehan (1545-1585) married to Kalaylikoz Ali Pasha. Regarding Esmehan, it is important to mention that she was already longing for a husband in the same age as her (Sokollu was more than 40 years older than her). So she chosed a very handsome beylerbey, but the man rejected the marriage offer, this is why Esmehan was forced to look for someone else, so she got to her later husband Kalaylikoz Ali. Unfortunately, they weren't able to spent too much time together because barely a year after their wedding, Esmehan died in childbirth with her child. Esmehan’s sister, Şah Sultan (1544-1580), was also able to marry to her true love, Zal Mahmud Pasha. Their love was legendary, even death hit them at once, presumably due to illness. Murad III was less forgiving with his daughters, they too were married two or three times and not to the one they wanted. However, in addition to Murad, their mother, Safiye (⁓1550-1620?), could also play a role in this.

Soon after Murad III (r. 1574-1595) the most extreme period of marriages occurred. His grandson, Ahmed I (r. 1603-1617), married off his daughters at an extremely young age. Before I get into the details, it’s important to understand why he did that. Ahmed ascended the throne at a very young age but he did not serve in a sanjak before, this he did not have any supporters, so he had to quickly chain influential pashas to himself. The best way to do that was through marriage. While other sultans already had more adult daughters when they ascended the throne, Ahmed was childless. Over time, several daughters were born, whom he married off as infants. Of course, this did not mean a practical marriage! The infant girls did not have to live with the pashas, ​​but were allowed to stay in the harem with their mothers, and by no means had to leave the palace until puberty. By then, usually, their husbands had either died a natural death or been executed. However, for these girls, this was not the only extremism in their lives. After the death of their father, a very complicated period ensued, but in the end, with a few detours, their younger brother, Murad IV (r. 1623-1640) came to power, who also needed supporters, so he married off his sisters often: if one of their husbands died, the next came, and so on. Unfortunately even after Murad's death, during the reign of Ibrahim I (1640-1648), they could not find peace because they were forced to remarry. Thus, the daughter of Ahmed I, Ayşe (⁓1608-1657?) may have married at least six times, while Fatma (⁓1606-1670) seven times! At the time of their last marriages, they were already old themselves, Ayşe was already 50 and Fatma was 61 years old. With the death of these sultanas, this extreme period also ended fortunately, so that later the sultanas were later raised around the generally accepted age.

Finally, I would like to say a few words about simple concubines. Although many of us have the image that the concubines who were not lucky enough to become consorts of the sultan, got old and died in the harem. However, this was not the case, especially rarely did any of the concubines grow old in the harem. The concubines were changed regularly, they always borught some new, younger women. So those who had been there for too long and began to age and had no chance of becaming the consort of the sultan, were simply married off. These marriages were a great advantage for both parties. It was a great prestige for an agha, a lower-ranked officer or a pasha to be able to get a wife from the imperial harem. And with this, the concubines were given a chance for a new life, far away from the dark and threatening world of the harem.

Used source: Leslie Peirce - THE IMPERIAL HAREM - Women and Sovereignty in the Ottoman Empire

*    *    *

A házasság intézménye az Oszmán Birodalomban mindig is egy érdekes téma volt. Nagy volt ugyanis az eltérés az általános felfogásban a szultánok, szultánák, hercegek, pasák és az ágyasok esetében. Ebben a posztban a házasságok különböző formáit szeretném bemutatni nektek.

Először is kezdjük a szultánok házasságaival. Az Oszmán Birodalom korai szultánjai rendszeresen házasodtak kisebb-nagyobb birodalmak uralkodócsaládjából származó asszonyokkal, hogy hatalmukat erősítsék és támogatókat szerezzenek. Így járt el többek között I. Murad (uralkodás 1362-1389) aki elvette Tamarát, a bolgár Ivan Alexander cár lányát (aki a kor egyik legnagyobb szépsége volt), hogy a bolgárokat támogatóként tudhassa maga mellett. 

Névrokona, II. Murad (uralkodás 1421-1444 és 1446-1451) egy szerb fejedelem, Brankovic György leányát, Mara Brankovic-ot (1416-1487) vette nőül, aki idővel az egyik leghíresebb asszonya lett korának. Mara apját a frigy csupán II. Murad haláláig kötötte az oszmánokhoz, Mara azonban Murad halála után is úgy döntött, hogy nem tér haza, hanem fogadott fia, II. Mehmed (uralkodás 1444-1446 és 1451-1481) mellett marad és annak tanácsadójaként szolgálta a birodalmat élete végéig. II. Mehmed egyébként különösen fontos a házasság témakörében, ugyanis ő volt az, aki elkezdte azt a tradíciót miszerint egy szultán ne házasodjon. Érdekes, ugyanis maga Mehmed nős volt, feleségét még apja II. Murad választotta ki számára. Ez is jól mutatja, hogy ebben az időszakban milyen fontos volt a dinasztikus házasság. A szultán maga választott asszonyt fiának, hasonlóan az európai szokásokhoz. Választása a Dulkadir állam uralkodójának lányára, Mükrimére esett. Házasságuk azonban gyermektelen maradt, Mehmed nem mutatott érdeklődést arája iránt, pedig az esküvői ünneplés három hónapig tartott! (Soha egyetlen másik esküvőt nem ünnepeltek ilyen hosszan.)

A házasságkötések a szultánok és nemes asszonyok között tehát megszűntek II. Mehmed (uralkodás 1444-1446 és 1451-1481) uralkodása alatt. Ennek oka egyszerű volt. Az Oszmán Birodalom Konstantinápoly elfoglalása után elég erőssé vált és inkább jelentett nekik nyűgöt egy nemesi rokon, mint segítséget. Nem volt már többé szükségük más országok uralkodóinak támogatására. Pontosan ezért keltett olyan nagy felháborodást, amikor szűk száz évvel később I. Szulejmán (uralkodás 1520-1566) feleségül vette rabszolgából lett szerelmét, Hürremet (⁓1503-1558). Bár nem volt tilos a házasság a szultánoknak, azonban II. Mehmed óta ez nem volt szokás. Különösen nem egy felszabadított rabszolga feleségül vétele. Szulejmán egy új szokást kezdett el ezzel, ugyanis leszármazottjai követték ezt a házasodási formát. Így tett Szulejmán után annak fia, II. Szelim (uralkodás 1566-1574), aki szultánná válása után szinte azonnal nőül vette szerelmét, Nurbanut (⁓1525-1583). Ezt a mintát látva maga előtt, fiuk III. Murad (uralkodás 1574-1595) is fontolgatta kedvenc ágyasának feleségül vételét, ám a források nem egyeznek abban, hogy végül valóban nőül vette e Safiyét (⁓1550-1620?) vagy sem.

Nagy fordulat állt be II. Oszmán (uralkodás 1618-1622) uralkodása alatt a házasságkötések terén. Oszmán ugyanis gyermekként került trónra, árván. Anyja még gyermekkorában meghalt, így nem állt mögötte senki trónra lépésekor. Oszmán elkeseredetten igyekezett támogatókat szerezni magának (csakúgy, mint a rég múlt idők szultánjai), ezért feleségül vette a Seyhülislam Efendi leányát, Akilét (1607-1638). Sajnos Oszmánt a frigy sem tudta megmenteni és végül kivégezték egy janicsár lázadás során. Oszmán után az őrült I. Ibrahim (uralkodás 1640-1648) volt a következő, aki extrém házasságot kötött. Ő ugyan nem nemes asszonyt vett nőül, hanem egy egyszerű ágyast, Telli Hümaşaht (⁓1630-1672), azonban extrém juttatásokat adott neki. Őt tette a birodalom egyik leggazdagabb asszonyává, nekiadta a valide szultána lakrészét (függetlenül attól, hogy Ibrahim édesanyja, Kösem (⁓1590-1651) szultána életben volt!), valamint saját vérszerinti lánytestvéreit arra kötelezte, hogy szolgálják feleségét és minden vagyonukat elkobozta, hogy azt is nejének adja. Ez az extrém eset remekül zárta le a szultánok házasságkötéseit hosszú időre az Oszmán Birodalom történetében, hogy aztán a későbbi időszakban újraéledhessen.

A szultáni házasságkötések mellett fontos, hogy a hercegeket is megemlítsük. Mint II. Mehmed fentebbi példája jól mutatja, a hercegek kiházasítása fontos részét képezte a birodalom mindennapjainak a korai időszakban. II. Mehmed uralkodása alatt azonban a szultánok mellett a hercegek házasodási szokásai is megváltoztak. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy bár nem konkrét törvény tiltotta, de a hercegek nem házasodhattak sem nemes asszonnyal, sem egyszerű ágyassal. Ez a szokás pedig bőven kitartott évszázadokig. Amikor I. Szulejmán (uralkodás 1520-1566) megalkotta a Haseki rangot, ez az előbbi még annyival kiegészült, hogy a hercegek még Haseki rangot sem adhattak ágyasaiknak! Az, hogy ezt most már tudjuk, nagyon sok félreértést segít tisztázni a birodalom történetéből. Így például a következőket:

I. Szulejmán fia, Mehmed (1521-1543) sosem vehette nőül saját unokatestvérét Esmehan Baharnazt(1525-1559?).

I. Szulejmán másik fiainak, Mustafának (1515-1553) és Bayezid (1525-1562) hercegeknek sosem volt Hasekije, hiszen még ott sem kaphatott Haseki rangot az ágyas, ahol nem volt mellette senki más a herceg életében. Így maga Nurbanu (⁓1525-1583), a későbbi II. Szelim (uralkodás 1524-1574) egyetlen, szeretett ágyasa sem viselhette a Haseki rangot, csak miután II. Szelim trónra lépett.

Továbbá egyik legfontosabb következtetés, hogy emiatt a szokás miatt nem lehetett Ayşe Hafsa (⁓1475-1534) I. Szelim (uralkodás 1512-1520) hites felesége a híresztelésekkel ellentétben. Szelim ugyanis még csak herceg volt, mikor Hafsát maga mellé vette. Ez pedig rávilágít arra is, hogy Ayşe Hafsa nem lehetett Krími hercegnő, hiszen a hercegek nem nősülhettek, különösen nem más dinasztiák asszonyaival. Ezt tovább erősíti, hogy II. Bayezid (uralkodás 1481-1512) (Szelim apja) a legkevésbé sem akarta Szelimet látni a trónon, tehát sohasem engedte volna neki, hogy egy Krími hercegnőt vegyen nőül. A legenda eredete talán az lehet, hogy Hafsa a Krími dinasztia ajándékaként kerülhetett Szelimhez, esetleg krími tatár származású volt.

Na de mi volt a helyzet a szultánákkal? A szultánákat, csakúgy mint más dinasztiák nőtagjait, jócskán kihasználták a dinasztia megerősítésének céljából. Voltak e téren extrémebb időszakok és viszonylag elfogadhatóbbak. Mindenesetre a birodalom legkorábbi időszakától kezdődően a szultánok támogatóikhoz adták nőül leányaikat, esetleg szomszédos dinasztiákba házasították be őket a béke érdekében.

Utóbbira remek példa Nefise Melek Hatun (⁓1363-1402?), I. Murad (uralkodás 1362-1389) leánya, akit 18 éves korában apja hozzáadott a Kahramani uralkodóhoz, hogy békét köthessenek. A békét azonban nem sikerült fenntartani, így egy időre Nefise Melek Hatun háziőrizetbe is került hazájában fiaival együtt. Végül helyzete megoldódott, és legidősebb fiát kinevezték a Kahramani trónra, miután sikerült a két államnak egyezségre jutni. Ezek a házasságok azonban ritkábbnak számítottak, gyakoribb volt, hogy a szultán az őt támogató pasákat tüntette ki azzal a keggyel, hogy nőül vehették leányait, nővéreit.

Na de csak nem csak a szultánok húzhattak hasznot saját lányaikból! Bár II. Mehmed (uralkodás 1444-1446 és 1451-1481) megtiltotta, hogy fiai befolyásos családok asszonyaival házasodjanak, arra nem tett kikötést, hogy a hercegek saját lányaikat kiházasíthatják e befolyásos családok fiaihoz. Így például II. Mehmed fia, Bayezid (uralkodás 1481-1512) úgy kötött – később számára életmentő – szövetséget befolyásos pasákkal, hogy leányait hozzájuk adta. Trónját tulajdonképpen nagyon nagyrészt ennek köszönheti. Később a hercegek nem igazán dönthettek önállóan leányaik kiházasításáról, pont az ilyen szövetségek elkerülése végett. Így például I. Szulejmán (uralkodás 1520-1566) is maga döntötte el, hogy leányunokáit kikhez adja nőül. Érdekes megfigyelés éppen ezért, hogy Musztafa (1515-1553) – akiben saját riválisát látta – leányát nem befolyásos pasához adta feleségül, míg a megboldogult Mehmed (1521-1543) lányát vagy Mihrimah (1522-1574) leányát befolyásos pasákhoz adta nőül csakúgy, mint a későbbi II. Szelim leányait. Ezzel szemben áruló fia, Bayezid (1525-1562) leányait szinte épphogy csak rangjuknak megfelelően házasította ki.

Látható tehát, hogy a szultánák házasságkötései mindig is nagyon fontos részét képezték a birodalom életének. Ám hatalmas különbségek voltak abban, hogy mennyire használták ki ezeket a nőket. A birodalom legkorábbi időszakában általában meglehetősen fair módon jártak el, még a második házasság is gyakran ritka volt a dinasztia nőtagjai számára. Idővel ez a szám egyre bővült. I. Szelim (uralkodás 1512-1520) leányai, Szulejmán testvérei is még viszonylag reális számú házasságot tudhattak magukénak, így Hatice szultána (1491-?) egyszer vagy kétszer, Fatma szultána (1493-1557) háromszor, Hafsa szultána (1500-1538) kétszer, Gevherhan szultána (1494-?), Hanim Sehzade szultána (?-?) és Şah-i Huban szultána (1500-1572), Beyhan szultána (1492-1559) csupán egyszer mentek férjhez. Nekik még volt beleszólásuk abba, hogy hányszor mennek férjhez és egy bizonyos kor után békében élhették özvegye életüket. Így például Şah-i Huban maga döntött visszavonulása mellett és válása után sem házasodott újra. Mindemellett fontos megjegyezni, hogy ebben az időszakban, az általánosan elfogadott 17-18 éves korban adták férjhez a szultánákat. Szulejmán egyébként leányával is megengedő volt, Mihrimah (1522-1574) sem ment férjhez megözvegyülése után.

III. Murad (uralkodás 1574-1595) uralkodása alatt sem állt be jelentős változás, ő is kifejezetten megengedő volt testvéreivel (bár valószínűleg inkább anyja nyomására). Miután testvérei megözvegyültek, maguk választhatták ki következő férjeiket. Így Sokollu Mehmed Pasa (⁓1505-1579) özvegye Esmehan (1545-1585), Kalaylikoz Ali Pasához ment hozzá. Esmehannal kapcsolatban fontos megemlíteni, hogy ő már nagyon vágyott egy korabeli férjre (Sokollu több mint 40 évvel volt idősebb nála), ezért egy nagyon jóképű beglerbéget választott ki, ám a férfi elutasította a házassági ajánlatot, így Esmehan kénytelen volt mást keresni, így jutott el későbbi férjéhez Kalaylikoz Ali-hoz. Sajnos nem adatott meg nekik sok idő együtt, mert alig egy évvel esküvőjüket követően Esmehan belehalt a szülésbe gyermekével együtt. Esmehan testvére, Şah szultána (1544-1580) is igazi szerelmi házasságot köthetett Zal Mahmud Pasával. Szerelmük legendás volt, még a halál is egyszerre érte őket, feltehetőleg betegség következtében. III. Murad lányaival már kevésbé volt elnéző, ők is kétszer-háromszor házasodtak és nem ahhoz, akit ők szerettek volna. Ebben azonban Murad mellett anyjuk, Safiye (⁓1550-1620?) is szerepet játszhatott.

III. Murad (uralkodás 1574-1595) után hamarosan bekövetkezett a legextrémebb periódus a házasodások terén. Unokája, I. Ahmed (uralkodás 1603-1617) ugyanis extrém fiatalon házasította ki leányait. Mielőtt a részletekbe bocsátkoznék, fontos megértenünk a miértet. Ahmed nagyon fiatalon került trónra, mivel nem szolgált szandzsákban, nem voltak támogatói sem, így gyorsan kellett magához láncolni befolyásos pasákat. Ennek legjobb módja a házasság volt. Míg más szultánok trónra lépésükkor már több, felnőtt leánnyal rendelkeztek, addig Ahmed gyermektelen volt. Idővel több leánya is született, akiket sokszor már csecsemőként kiházasított. Ez természetesen nem jelentett gyakorlati házasságot! A csecsemőlányoknak nem kellett a pasákkal élni, hanem a háremben maradhattak anyjukkal, és a pubertás eléréséig semmiképpen nem kellett elhagyniuk a palotát. Addigra pedig általában a férjeik vagy természetes halált haltak vagy kegyvesztetté válva holtan végezték. Azonban ezeknek a lányoknak nem ez volt az egyetlen extrémitás az életükben. Apjuk halála után nagyon zavaros időszak következett, de végül néhány kitérővel gyermeköccsük IV. Murad (uralkodás 1623-1640) került hatalomra, akinek szintén szüksége volt támogatókra, így sokszor házasította ki testvéreit: ha egyik férjük meghalt, jött a következő, és így tovább. Szerencsétlenek még Murad halála után, I. Ibrahim (1640-1648) uralkodása alatt sem lelhettek nyugalomra, mert kénytelenek voltak újabb és újabb házasságokat kötni. Így lehet, hogy I. Ahmed leányai közül Ayşe (⁓1608-1657?) legalább hatszor, Fatma (⁓1606-1670) hétszer ment férjhez! Utolsó házasságkötéseik alkalmával már maguk is idősek voltak, Ayşe már 50 is elmúlt, Fatma pedig 61 éves volt. Ezen szultánák halálával ez az extrém periódus is lezárult szerencsére, így a későbbiekben újra az általánosan elfogadott kor körül adták nőül a szultánákat.

Végezetül szeretnék néhány szót szólni az egyszerű ágyasokról. Bár sokakban él az a kép, hogy azok az ágyasok, akik nem voltak elég szerencsések, hogy a szultán asszonyaivá váljanak a háremben öregedtek meg. Ez azonban nem így volt, kifejezetten ritkán öregedett meg bármelyik ágyas a háremben. Rendszeresen frissítették az ágyasokat, így aki túl régóta volt ott, kezdett idősödni és nem volt rá esély, hogy a szultánhoz kerülhessen, azt egyszerűen kiházasították. Ezek a házasságok mindkét fél számára igen nagy előnyt jelentettek. Egy egy agának, alacsonyabb rangú pasának igen nagy presztízst jelentett, hogy a birodalmi háremből kaphattak maguknak feleséget. A nők pedig esélyt kaptak egy új életre, maguk mögött hagyhatták a hárem sokszor sötét és fenyegető világát.

Források: Leslie Peirce - THE IMPERIAL HAREM - Women and Sovereignty in the Ottoman Empire

[reallifesultanas]

Old Palace/Régi Palota

Those who know the Ottoman Empire primarily from the series Muhteşem Yüzyil and Muhteşem Yüzyil may view the Old Palace as a terrible, depressing place where women were sent as a punishment and where they die alone, forgetten. In reality, there was a whole different world in the Old Palace! There's a lot of half-information and totally false information on the internet, mainly because of the series, so now I want to clarify these.

Before going into detail, however, here comes a very brief historical overview of the residence of the sultans and their harem. Bursa became the first capital of the empire in 1326 until 1363, when they occupied Adrianople and relocated the imperial capital there. But Bursa retained its spiritual and commercial importance and it was the place to where the consort of the sultans retired after the death of their masters. This custom survived until the middle of the 16th century. The last consorts who retire to Bursa were Mahidevran (consort of Süleyman and mother of his son, Mustafa) and the princely consorts of her son, who accompinied her.

After the conquest of Constantinapole Mehmed II immediately build a palace for himself and his harem. This palace was a very well protected palace in the middle of the city with strong circular wall around it. But later, around 1460, he began a grandious building project, the building of the Topkapi Palace. This palace was called the "New Palace", while his former palace was called the "Old Palace". The construction of Topkapi was completed around 1468, so Mehmed was able to move in, but did not take his women with him. He thought that women had nothing to do in the building where state affairs were being discussed. Although the sultan maintained an apartment in the Old Palace, his principal residence was the third courtyard of the New Palace, where he was attended by eunuchs and pages in training. This fact opened new opportunities for the women, since they had their own palace now. The Valide Sultana – who ruled the whole harem – ruled a whole institution and was the sultan of her own „small” empire, the harem. In her work she was helped by the elderly females of the dinasty who also lived there; the Lady Stweard and the Chief Eunuch. Old Palace was a multiethnical and multilingual place with hundreds of beautiful women and hundreds of servants. It wasn’t a sad and rigid place, on the contrary it was a thriving, lively, teeming and colorful one. It had its own treasury and financial policy, so it was independent in some ways, and was really like a small empire in the empire.

Originally in the Old Palace not just the concubines and eunuchs lived, but it was home for the sultan’s family – his consorts, children – also and the unmarried or widowed sultanas also lived there. Old Palace soon changed for the previous ones, but the widowed sultans had to retire here still for centuries. True that the sultanas who widowed usually didn’t stayed in the Old Palace long, because their marriage was an important political tool and, as a result, they were often quickly remarried. Of course there were exceptions, like sister of Süleyman I, Şah-i Huban who didn’t remarry after her divorce and spent the rest of her life in the Old Palace. Another notable exception is Suleyman I's only daughter, who reached adulthood, Mihrimah. She also retired to the Old Palace after her husband's death, where she ruled and managed the harem even during the reign of her father, and then during the reign of her brother Selim II. Beside the widowed sultanas, the slave origin consorts also had to retire to the Old Palace after the death of their master. The consorts of the executed (or naturally deceased) princes were more fortunate because they were often married off to start a new life. So did the mother of Şehzade Mehmed's daughter, Hümaşah Sultan and the mothers of Şehzade Bayezid's daughters. However, this luck only smiled at the childless consorts or at mothers of daughters. The mothers of princes usually stayed in the harem. The only exception was Ibrahim I's wife, Haseki Telli Hümaşah Sultan, who was married off after her widowhood and the death of her son. The Sultans' concubines, especially those who had given birth to a boy, were very rarely married off, and were usually expected to retire to the Old Palace after the death of the sultan. It may seem like a sad life, but they were able to live a normal life in a thriving and vibrant harem. They often held festivities, talked to each other, politicized, so actually these women could live comfortably and safely among the walls of the Old Palace for the rest of their lives. After Süleyman's reign, however, the Old Palace changed forever and the women who were forced to live there could no longer live a life as wonderful as their predecessors.

Until Süleyman's reign, the New Palace (Topkapi) was a place exclusively for men. From its initial construction, the New Palace also contained quarters for women, but on a limited scale. It seems likely that these New Palace quarters functioned primarily to house the young women who were the sultan’s current favorites and the staff to serve them. But when they got pregnant they moved immediately to the harem of Old Palace. So the female quarters of Topkapi from Mehmed II to Süleyman I were basically for debauchery and entertainment. But if the sultan wanted to visit his consorts and children or his mother – what for example Süleyman regularly did –, he had to travel from the Topkapi to the Old Palace, which took a 30 minutes long route with carriage. This was not very practical, especially for a sultan like Süleyman who wanted to see his female companion on a daily basis, so he started a big renovation in the harem quarters of Topkapi Palace almost immediately after his accession on the throne. The renovation was completed around 1534, so her mother (who was the reason for the whole construction) was probably could not move in, as she died in the spring of 1534. However, Hürrem, as the Sultan's legal wife, moved into the new harem of Topkapi Palace with her children and servants. With the move out of the highest ranked woman of the harem, the Old Palace as the center of female power had lost its influence. From then on, the favorites of the sultan, his children, and wives lived in Topkapi, and the Old Palace was confined to the home of the widowed sultans, consorts and the newly arrived girls and to their servants. However, this change was not, of course, a sudden, sharp change. It is true that with the move out of Hürrem, the influence of the Old Palace was greatly reduced, but after the death of Valide Ayşe Hafsa Sultan, Hürrem became the head of the Old Palace's harem, so she retained her residence in the Old Palace also and regularly returned to control the harem.The Old Palace was still a center of sociability as well as a resource for female medical care. Because of this, in his last years, Hürrem was forced to return to the Old Palace because of her medical condition, requiring the constant presence of doctors.

So the decline of the influence of the Old Palace’s harem was a slow process. Süleyman’s reign can be considered as a transitional period. Its influence started to decrease after the death ot Ayşe Hafsa sultan and the move out of Haseki Hürrem Sultan. But another tragedy happened in 1541 when the Old Palace was struck by a devastating fire what nearly burned it to the ground. Nearly the whole treasury of the Old Palace was spent on the renovation, so it’s budget decreased in the next few years. The fire was so fierce that the women had survived only by „throwing themselves into the public square”. (The square must be the Bayezid square, because the Old Palace was lying next to it.) For most of them this experience was the first when they were out without the protection of their guards and eunuchs. A lot of women were married off after this event, because they simply couldn’t put them to anywhere. Most of them were sheltered by local Janissary troops. At the time of the fire Hürrem was out of Istanbul with Süleyman, however they immediately went back. Hürrem lost „the best and most beautiful of what she possessed”, so she spent even less time in the Old Palace the next years and Topkapi Palace became her home.

After the devastating fire, although the palace was refurbished and rebuilt, but it never regained back its former splendor and grandeur. Murad III's reign brought an end of the influence of the Old Palace. He completely rebuilt the Topkapi Palace's harem to accommodate a larger number of women there and then, he moved almost all of its harem to Topkapi. After the renovation of the Topkapi Palace, the Old Palace continued to be a source of concubines for the sultan. Describing the Old Palace, John Sanderson, a member of the English embassy at the end of the sixteenth century, commented that “the virgins of the Grand Sig[no]r remaine ther. Thether he goeth many tims upon pleasure....”

So in the end, the Old Palace became the home of newly captured girls, widowed consorts and sultanas with their children and retired Valide Sultanas, whose careers formally ceased at the death of their sons. But there were still some extreme periods and events when power focused at the Old Palace again. For example during the reign of Osman II there were resident in the Old Palace two former valide sultans—Safiye Sultan, the once-powerful mother of the deceased Mehmed III, and the mother of the deposed but still living Mustafa—as well as Kösem Sultan, the influential haseki of the deceased Ahmed I, who would become valide sultan in a matter of years. But this was a rare ocasion and lasted only a few years. After the accession of Kösem’s son the power and life left the Old Palace again. The Old Palace however continued to serve as one of the focal points on the map of royal urban ritual. For example it was from there that the daughters of the sultans were married, but its old splendor has been lost forever.

Sources: Ilber Ortayli – Private and Royal Life in The Ottoman Palace; Leslie Peirce – The imperial harem, Women and Sovereignty in the Ottoman Empire; Leslie Peirce – Empress of the east.

*     *     *

Azok, akik elsősorban a Muhteşem Yüzyil és Muhteşem Yüzyil sorozatokból ismerik az Oszmán Birodalmat, úgy tekinthetnek a Régi Palotára, mint egy szörnyűséges, depresszív hely, ahová a nőket büntetésből küldik és ahol végül elfeledve halnak meg. A valóságban egészen más világ volt a Régi Palotában! Rengeteg félinformáció és teljesen fals információ is kering az interneten róla, elsősorban a sorozatoknak köszönhetően, ezért most szeretnék tiszta vizet önteni a pohárba.

Mielőtt azonban részletekbe bocsátkoznék, itt jön egy nagyon rövid történelmi áttekintés a birodalom szultánjainak lakóhelyéről és a háremről. A birodalom első fővárosa 1326-ban Bursa lett egészen 1363-ig, amikor is elfoglalták Adrianoplet és áthelyezték oda a birodalmi fővárost. Bursa azonban továbbra is fontos spirituális, kereskedelmi központ maradt valamint oda vonultak vissza a szultáni ágyasok, uruk halála után. Ez a szokás egészen a 16. század közepéig volt életben, amikor Mahidevran – I. Szulejmán ágyasa és fiának, Musztafának anyja – és az őt kíséri hercegi ágyasok visszavonulásával örökre lezárult ez a fejezet.

Konstantinápoly meghódítása után II. Mehmed szultán azonnal építtetett magának egy palotát, amely különösen jól védett erődítmény volt a város közepén egy erős kőfallal körülvéve. Ám később, 1460 körül egy grandiózus projektbe kezdett és elkezdte a Topkapi Palota megépítését. Ezt a palotát „Új Palota” néven emlegették, míg előző palotáját „Régi Palota”-ként. A Topkapi építése 1468 körül fejeződött be, így Mehmed ekkor beköltözhetett, azonban asszonyait nem vitte magával. Úgy gondolta ugyanis, hogy nőknek semmi keresnivalója abban az épületben, ahol államügyeket vitatnak meg. Költözése után is fenntartott magának egy lakrészt a Régi Palotában, ahová olyankor visszavonult, ám elsődlegesen a Topkapiba élt. Ez pedig egy hatalmas, új lehetőséget hordozott a háremében élő nők számára. Mostantól volt egy saját palotájuk. Ezt a saját kis rendszert a Valide Szultána irányította, aki ezzel tulajdonképpen egy saját kis birodalmat vezetett a birodalmon belül, a szultáni háremet. Munkáját segítették a dinasztia idősebb nőrokonai, akik szintén vele éltek valamint a Fő Kalfa és a Fő Eunuch. A Régi Palota így egy nők uralta, multikulturális, többnyelvű intézmény lett, több száz gyönyörű nővel és több száz szolgálóval. Nem egy szomorú és rideg palota volt! Ellenkezőleg, egy virágzó, nyüzsgő, élettelteli kis birodalom. Megvolt a saját kincstára, saját pénzügyi terve, tehát lényegében független volt az Új Palotától és az összes többi intézménytől. Egy igazi kis birodalom volt, a nagy birodalomban.

Eredetileg a Régi Palotában nem csak az ágyasok és eunuchok éltek, hanem a szultán családja – kedvencei, gyermekei – és a megözvegyült vagy még ki nem házasított szultánák otthona is ez volt. Előbbiek számára a Régi Palota hamarosan egészen megváltozott, ám az özvegy szultánáknak még évszázadokig kellett ide visszavonulniuk. Igaz azonban, hogy a szultánák nem sokáig maradtak özvegyen a Régi Palotában, hiszen kiházasításuk fontos politikai eszköz volt, és emiatt legtöbbször gyorsan újra férjhez mentek. Voltak azonban természetesen kivételek is, mint például I. Szulejmán húga, Şah-i Huban szultána, aki válása után sose házasodott újra és a Régi Palotában élte le élete hátralévő részét. Másik híres kivétel I. Szulejmán egyetlen felnőttkort megérő leánya, Mihrimah, aki férje halála után szintén visszavonult a Régi Palotába, ahol aztán ő igazgatta a háremet még apja életében is, majd bátyja, II. Szelim uralkodása alatt is. A megözvegyült szultánák mellett természetesen a megözvegyült rabszolga-eredetű ágyasok is ide vonultak vissza uruk halála után. A kivégzett (vagy természetes módon elhunyt) hercegek asszonyai szerencsésebbek voltak, mert őket gyakran házasították ki, hogy új életet kezdhessenek. Így jártak például Şehzade Mehmed lányának, Hümaşah szultánának az anyja valamint Şehzade Bayezid leányainak anyjai is. Azonban ez a szerencse elsősorban csak a gyermektelen vagy a leányt szült ágyasokra mosolygott rá. A hercegek anyjai általában a háremben maradtak. Egyedülálló kivételt jelentett a szokás alol I. Ibrahim felesége, Telli Hümaşah Haszeki Szultána, akit meg��zvegyülése és gyermekének halála után kiházasítottak. A szultánok ágyasait – főleg akik fiút szültek – nagyon ritkán házasították ki, rájuk általában a Régi Palotába történő visszavonulás várt. Talán szomorú életnek tűnhet ez, ám a virágzó és nyüzsgő háremben mozgalmas és normális életet élhettek. Gyakran rendeztek ünnepségeket, beszélgettek egymással, politizáltak, jótékonykodtak ezek a nők, akik így kényelemben és biztonságban élhették le életüket a Régi Palota falai között. Szulejmán uralkodása után azonban a Régi Palota örökre megváltozott és az odakényszerülő nők már nem élhettek olyan csodálatos életet, mint elődeik.

Szulejmán uralkodásáig az Új Palota (Topkapi) csak a férfiaké volt. Természetesen az Új Palotában is került kialakításra hárem, ám nagyon kisméretű. Úgy tűnik, II. Mehmedtől kezdve, csak azok a fiatal lányok voltak ott, akik a szultánt éppen aktuálisan szórakoztatták és természetesen az ő kiszolgálószemélyzetük. Azonban amint valamelyikük terhes lett, vagy rangot kapott azonnal a Régi Palotába költözött. Lényegében tehát az Új Palota háreme ezekben az évtizedekben a bujálkodás és szórakoztatás helyszíne volt csupán. Ha a szultán szerette volna meglátogatni a kedvenc ágyasait, gyermekeit vagy édesanyját – amit I. Szulejmán például igen gyakran megtett – kénytelen volt megtenni a kocsival nagyjából 30 perces utat az Új Palota és a Régi Palota között. Ez nem volt túl praktikus, különösen nem egy olyan szultán számára, mint Szulejmán, aki napi szinten szerette volna látni női társaságát. Emiatt Szulejmán, trónralépése után szinte azonnal megkezdte a Topkapi Palota háremének átalakítását és kibővítését. A felújítás 1534 körül fejeződött be, így édesanyja (aki miatt valószínűleg belefogott az építkezésbe) már valószínűleg nem érhette meg a költözést, ugyanis 1534 tavaszán elhunyt. Hürrem azonban, mint a szultán hites felesége gyermekei és szolgálói kíséretében beköltözött a Topkapi Palota frissen kialakított háremében. Azzal, hogy a hárem legmagasabb rangú nője elköltözött, a Régi Palota, mint a női hatalom központja elvesztette befolyását. Innentől kezdve a szultánok kedvenc ágyasai, gyermekei, feleségei a Topkapiban éltek, a Régi Palota pedig csupán a megözvegyült szultánák és ágyasok valamint a frissen érkező lányok otthonává korlátozódott. Azonban ez a váltás természetesen nem egy hirtelen, éles változásként jelentkezett. Igaz, hogy Hürrem kiköltözésével jelentősen csökkent a befolyása, azonban Ayşe Hafsa valide szultána halála után Hürrem vált a Régi Palota fejévé, aki uralta a háremet, emiatt megtartotta lakrészét a Régi Palotában is, és rendszeresen járt vissza, hogy kézben tartsa a hárem irányítását. A Régi Palota továbbra is a nők társasági életének központja maradt a rengeteg ott élő szultána és ágyas miatt, valamint a női gyógyítás központja is ott volt. Utolsó éveiben emiatt, Hürrem is kénytelen volt visszatérni a Régi Palotába, hiszen egészségügyi állapota miatt az orvosok állandó jelenlétére volt szüksége.

Tehát elmondható, hogy a Régi Palota háremének befolyása lassan és fokozatosan épült le. Szulejmán uralkodása egyfajta átmeneti időszakként értelmezető ebben a folyamatban. A befolyás folyamatos csökkenése egyértelműen Ayşe Hafsa Valide szultána halálával és Haszeki Hürrem Szultána ezt követő kiköltözésével kezdődött, ám hamarosan egy újabb tragédia tovább rontott a palota helyzetén. 1541-ben egy pusztítő tűzvész dúlt a városban, mely a Régi Palotát is elérte és majdnem földig rombolta azt. A Régi Palota szinte kincstárának egész tartalmát kénytelen volt a felújításra költeni, ami miatt a palota költségvetése a következő években nagyon szoros volt. A tűzvész olyan erősen és agresszíven érte el a palotát, hogy a háremhölgyeknek nem volt más választása, mint „kivetni magukat a nyilvános térre”. (Ez a tér minden bizonnyal a Bayezid tér, melynek szomszédságában a Régi Palota feküdt.) A nők legtöbbjének ez volt az első olyan alkalom életében, mikor az őrök és eunuchok védelme nélkül voltak kénytelenek az utcán lenni. Nagyon sokukat kiházasították az események után, hiszen nem volt megfelelő hely számukra sem pedig anyagi tartalék az eltartásukra. Legtöbbjüket a következő hetekre, hónapokra a janicsárok barakkjaiban tudták csak elszállásolni. A tűz ideje alatt Hürrem és Szulejmán vidéken tartózkodtak, ám azonnal visszaindultak a hír hallatán. Hürrem elveszítette a „legjobb és leggyönyörűbb dolgait, melyeket az évek során szerzett”, így ezekután még kevesebb időt töltött a Régi Palotában és a Topkapi vált otthonává. 

A tűz után, bár a palotát felújították és rendbehozták, sosem nyerte vissza korábbi pompáját és nagyságát. III. Murad uralkodása pedig elhozta a kegyelemdöfést is a Régi Palota számára. Teljesen újjá építette a Topkapi Palota háremét, hogy az képes legyen nagyobb létszámú ágyas befogadására is és szinte egész háremét átköltöztette a Topkapiba. A felújítás után a Régi Palota már csak az ágyas utánpótlás biztosítását szolgálta. John Sanderson, angol követ úgy jellemezte a 16. század végén a Régi Palotát, mint „a nagy szultán szüzei ott vannak, akik gyakran mennek hozzá, hogy örömöt okozzanak...”

Végezetül tehát a Régi Palota csupán az özvegyek, gyermekeik; fiukat túlélő valide szultánák és az újonnan elfogott leányok otthonává vált. Azonban a későbbi években előfordult egy egy olyan extrém esemény, amikor a hatalom újra a Régi Palotában fókuszálódott. Ilyen esemény fordult elő például II. Oszmán uralkodása alatt, amikor is a Régi Palota két korábbi valide szultána – Safiye Szultána, III. Mehmed édesanyja és Halime Szultána, I. Musztafa édesanyja – lakhelyéül is szolgált, valamint mellettük szintén ott élt az elhunyt I. Ahmed befolyásos Haszkije, Kösem Szultána, aki hamarosan valide szultánává lépett elő. Ez a rendkívüli esemény azonban csupán néhány évig tartott és örökre vége szakadt amikor Kösem Szultána fia, IV. Murad trónralépett és a hatalom újra a Topkapi Palotába költözött. A Régi Palota még néhány évtizedig a tradíciók központjának számított, így innen adták férjhez a szultánok leányait, és alkalmanként rendeztek ott ünnepségeket, ám régi pompája örökre elveszett.  

Felhasznált források: Ilber Ortayli – Private and Royal Life in The Ottoman Palace; Leslie Peirce – The imperial harem, Women and Sovereignty in the Ottoman Empire; Leslie Peirce – Empress of the east.