#a bomlás kézikönyve

[nagyoncringe]

"Legnagyobb megpróbáltatásaink perceiben egy cigaretta többet segít, mint az Evangélium."

Cioran

[most-nem]

Egyedül vagyok. Mi jobbat kívánhatnék? Nincs nagyobb boldogság. De igen, van: hallani, hála a csöndnek, hogyan nő a magányom.

– Emil Cioran: A bomlás kézikönyve

[kerek-erdo]

[99-es-nihilista]

"Az utcákat járva kiszámoltam: Minden percemből ötvenkilenc másodpercet a szenvedés vett eddig igénybe, vagy legalábbis… a szenvedés gondolata. Miért is nem születtem inkább kőnek! A “szív”: ez minden kínok kútfeje… Bárcsak lennék tárgy…, bárcsak részem lehetne az anyagiság és a tömör átlátszatlanság áldásában."

Emile M. Cioran: A bomlás kézikönyve

[zekulhyda-blog]

Művész

Émile M. Cioran, a hazát cserélt filozófusra 2013-ban találtam r��, amikor a szakdolgozatomat írtam. A két világháború közötti Románia egyik legérdekesebb és legellentmondásosabb alkotója volt, akit kortársai, egy időben pedig még a hazája is nyilvánosan megtagadott, ma pedig ott tartunk, hogy a keleti szomszéd egyik legfontosabb kulturális exportcikke. Filozófiát tanult, érezhetően a XIX. század végi, a XX. század elei életfilozófiák (Schopenhauer, Nietzsche, stb) tették rá a legnagyobb hatást, mégis, nyelvezetét a vallásos irodalmak formálták a leginkább. Egy sort sem kell olvasnod tőle, elég ha egy pillantást vetsz a nevét viselő művek címére: A létezés kísértése, Könnyek és szentek, A bomlás kézikönyve, A kétségbeesés csúcsán, Egy kifulladt civilizációról, Kalandozások, stb. Nem csoda; életének jelentős részét az állampolgárságától megfosztottan, hontalanul, Párizsban, egy negyedik emeleti manzárdlakásban töltötte, ott kesergett, néha lement a menzára ebédelni, vagy szomorúan sétálgatni a Szajna partra. Felesége nem volt, természetesen gyermekei sem. Fiatalkorában a román nácik, a Vasgárda lelkes támogatója, aztán önmagát és múltját megtagadva Párizsba költözött, és soha többé egy sort sem írt románul. Nyelvet cserélt, mégis francia irodalmi díjakat nyert (persze nem vette át őket), közben tudatosan ellehetetlenítette magát minden földi örömtől. (Nem ivott, nem cigizett, nem evett húst.) Valójában egy profán szerzetes volt, alkatilag képtelenül a boldogságra. Mégis, az elképesztő nyelvi eleganciát sugárzó aforizmáiban ott pislákolt a gúny és a humor. Például ez: "Ha a világ egyre jobb lenne, az öregek elkeseredve, hogy nem fogják élvezni, meghalnának mérgükben. Szerencséjükre a történelem menete már első pillanattól fogva megnyugtatja őket: lehetővé teszi, hogy szikrányi irigység nélkül dögöljenek meg."   Cioran mestere volt a keservnek és képes volt arra, amire nagyon kevesen: a vallás, az ezotéria, a politikai ideológiák, a hivatástudat és az életre szóló társ fogódzkodói nélkül zuhanni hagyta magát. Szerelemről, művészetről, időről, halálról és történelemről ugyanolyan magabiztossággal, de mégis, az emberi esendőség teljes tudatában tudott írni.  Ma már egyáltalán nem olvasok Ciorant, de régen ritkán telt el úgy nap, hogy ne vettem volna elő. Akkor még nem nagyon tudtam, hogy mit akarok és ilyenkor sokat segített a céltalanságom megértésében. Ez az érzésem idővel megszűnt, és láss csodát, ez az elképesztően olvasott, örök kesergő szerzetes sem akar már többet megkísérteni.  #adventisztorik

[annnie-m]

Párizs ébredezik. November van, sötét: az avenue de l'Observatoire-on egy madár - egyetlenegy - hangját próbálgatja. Megállok, hallgatom. Hirtelen nyögések a közelből, fogalmam sincs, honnan. Végül észreveszem, hogy két csavargó alszik egy teherautó alatt: úgy látszik, valamelyik rosszat álmodik. Megtört a varázs. Odébb kotródom. A place Saint-Sulpice-i illemhely előtt egy félmeztelen öregasszonyba botlom... Rémülten felkiáltok, és berohanok a templomba: egy kaján tekintetű, púpos pap azt magyarázza egy tucat különböző korú nyomoréknak, hogy hamarosan elkövetkezik a világ vége és a könyörtelen végítélet.

E. M. Cioran: A bomlás kézikönyve

[virginiaoldoini]

Irigylem szomszédaink arroganciáját,

irigylem nyelvüket, mely embertelen gyönyörűséggel hordozza – kulturálatlanul bár – egy más világ hangzását. Hatalmas és bántó, imára, üvöltésre, sírásra alkalmas; a pokolból kelt életre, hogy elhozza a Földre zajait és hangulatát. Noha csak káromkodásait ismerem, a magyar nyelv soha el nem múlóan gyönyörködtet, soha nem untat hallgatnom, eltölt és taszít, megadom magam a bájának és a borzalmának, lágyan hömpölygő és hirtelen ölő szavainak, melyek olyan kiválóan illenek a szenvedés szélsőségeihez. Mindenkinek magyarul kellene meghalnia – vagy elutasítania a halált.

[nagyoncringe]

"A remete csak önmagáért vagy az egész világért érez felelősséget: egy másik emberért semmiképp sem. Azért menekülünk magányba, hogy senkivel se legyünk kénytelenek törődni: önmagunk és a világegyetem elegendő."

Cioran

[nagyoncringe]

"Csak azok a pillanatok számítanak, amikor olyan erősen kívánsz egyedül maradni, hogy inkább golyót röpítenél koponyádba, mintsem egyetlen szót válts valakivel."

Cioran

[nagyoncringe]

"Szabad szeretnék lenni, korlátlanul szabad. Mint egy halva született csecsemő."

Cioran

[nagyoncringe]

"Gyáva vagyok, nem tudom elviselni a boldogság kínját."

Hogy a veséjébe lássak valakinek, hogy csakugyan kiismerjem, elégséges megfigyelnem, hogyan fogadja Keatsnek ezt a vallomását. Ha nem érti meg azon nyomban, hiábavaló volna folytatnom.

Cioran

[nagyoncringe]

"Ha meg akarsz szabadulni egy ellenségedtől, nem tehetsz okosabbat, mint hogy úton-útfélen jót mondasz róla. Előbb-utóbb visszakerül hozzá, s akkor már nem lesz elég ereje, hogy ártson neked: megtörted lendületét... Azontúl is harcolni fog ellened, de támadásában már nem lesz igazi hév, minthogy - öntudatlanul bár - nem gyűlöl többé. Le van győzve, ha nem is vette észre."

Cioran

[most-nem]

A költészet egyetlen vízióját tartom teljességgel kielégítőnek: azt, amelyről Emily Dickinson azt mondja, hogy egy igazi vers olvasatán olyannyira fázni kezd, hogy úgy érzi, nincs tűz, amely mellett valaha is felmelegedhetne.

Emil Cioran: A bomlás kézikönyve