#akárhova

[sztivan]

Közfelháborodás, számos civil tiltakozás van a készpénz kivezetése miatt. Például elindult a fizesskeszpenzzel.hu oldal, és Szakács Árpád is már többször felhívta a figyelmet, hogy a készpénz az emberi szabadság utolsó bástyája. Egyes helyeken olyan súlyosan elterjedt a digitális fizetési mód kizárólagossága, hogy a bankkártya nélküli ember már nem tekinthető a társadalom teljes jogú tagjának. Már csak néhány lépésnyire vagyunk attól, hogy például a kijárási korlátozást ötvözzék a lakóhely néhány kilométeres körzetén túl való fizetési tilalommal, vagy hogy ne vásárolhassunk akárhova vonatjegyet. Mindezek a veszélyek a készpénz megvédése esetén nem állnak fenn.

Novák Előd fullba tolja

[csacskamacskamocska]

Megreked

Nem értettem én ezt a dolgot, hogy emberek hogyan tudnak barátságban lenni az exükkel, aki az agyukra ment vagy bántotta őket. Az olyan kapcsolatokra gondolok, amikor valóban rongálták egymást, már nem is tudtak úgy kommunikálni, hogy ne baszódtak volna fel, vagy ne az jutott volna eszükbe, hogy szar, fáj, semmi se jó vagy amiben konkrét abúzus volt, fizikai vagy verbális bántalmazás. Azt sem tudom, hogy létezik-e olyan szakítás, válás, amit az unalom diktál. Figyelj, nem érdekel... nem érdekel amit mondasz és látom, hogy téged sem érdekel amit mondok, hát mondjuk ki, hogy ennek a kapcsolatnak vége, nem tudunk újat mondani, mutatni egymásnak, nem inspiráljuk, hanem kioltjuk egymást. És akkor szépen békésen unalombafulladtan vége, és néha esetleg megkérdezik egymástól, hogy él-e a másik. Vagy az sem érdekli már egyiket se. De nem is ez a lényeg, hanem olvasom egy cikkben, hogy tényleg mint a gyászmunka, a szakításnak is megvannak a lépései amikor egy bántalmazó kapcsolatból szakad ki az ember. 1. Kétségbeesés Az ember elveszítette az összes hitét magában, az ítélőképességében, a jó és rossz mérlegelésének képességét, és az önszeretetet. itt jelen van minden hazugság amit az ember megélt a kapcsolatban, az összes miért és minek és bizonytalanságok és teljes kilátástalanság érzés, hogy ebben nem lehet rendet tenni, mert csak a fájdalom van és akárhova nézek, csak az értetlenség, hogy mi a fasz ez. És az önhibáztatást se felejtsük el, az a bántalmazó kapcsolat stabil és tartós eredménye.

2. Ismeretszerzés Az ember rájön, hogy van neve annak, ami történt vele, hogy szabad és kell is nevén nevezni a gonoszt. És egyre biztosabb benne, hogy ha van is baj ővele, az nem az amit a másik mondott.

3. Felébredés Néha az ember úgy érzi, hogy végig tudja csinálni, le tud számolni a múlttal, néha kétségbeesik, hogy mi lesz vele "egyedül", jönnek a jó emlékek, de tömegével jönnek a rosszak, és felüti a fejét a düh, mert kezd megvilágosodni az ember, hogy méltatlanul bántak vele. Kiábrándulások, rémületek, harag és fájdalom hullámvasútja. De itt a harag a legerősebb, az ember megijed a saját érzéseitől, hogy mennyi indulat van benne. Hogy gyűlölhetem ennyire azt, akit annyira szerettem?

4. elhatárolódás És itt jön az, ami miatt a mai poszt íródott, ami ráébresztett érdekes dolgokra. Ez a pont minden szakításban amikor az ember eldönti, hogy meddig engedi a másikat. Teljesen megszakítja vele a kapcsolatot vagy az élete egy részéből kitolja de más részeiben megtartja (mert pl a gyerekek miatt). Amikor az ember már képes alakítani a dolgokat és nem csak sodródik az érzelmeivel. Amikor egy kapcsolatban rossz benne lenni, akkor az ember nem igazán tud mérlegelni, amíg benne van csak a pillanatnyi dolgokat éli meg és értelmezi és csak torzított dolgokat lát. Amikor eltávolodik, a pillanatnyi hatások megszűnnek és létrejön az az illúzió, hogy kézben tudjuk tartani a kapcsolatot. És megszületik az is, hogy innen már valódi szakítás van, tényleg vége a kapcsolatnak. Miközben, ahogy valahol olvastam is, sokszor nem a kapcsolatok hiányától, hanem attól érezzük magunkat magányosnak, hogy nem kapcsolódunk senkihez erős érzelmekkel. Hát, egy szar kapcsolathoz ugyanolyan erős érzelmekkel lehet kapcsolódni, mint egy jóhoz. Egy szar kapcsolat az érzelemkavalkád. Ragaszkodunk a szerelemhez, de ragaszkodunk minden intenzív érzelemhez is és az elhatárolódás szakaszban mintha kevesebb probléma lenne. És sokan itt meg is rekednek, nem lépnek tovább, nem akarják elveszíteni a kapcsolatot a másikkal, akár a bántalmazójukkal sem, félve a magánytól. Hiszen a bántalmazójukat jól ismerik, és ütéstávolon kívül már nem is olyan rossz ember.

5. helyreállítás. Az összes veszteséget rendbe kell tenni. Mindet. Anyagi, érzelmi, emlékek, fizikális vagy mentális dolog. Mindent stabilizálni kell. Ez már egy épülés, egy új élet kezdete, de ez a rész is borzasztó melós. Amikor azt gondolod, hogy jól vagy, akkor egyszercsak előugranak szituációk, amiket jó mélyre elástál, összeomlás, elkeseredés, mintha először látnád a valóságot, és azzal is kezdeni kell valamit, aztán megint nyugi, aztán megint jön valami. Rohadt hosszú idő, de itt már vannak pozitívumok, több energia, szabadabb gondolkodás, a gyógyulás érzése.

6. fenntartás. Itt már lehet új kapcsolatokat építeni, új párkapcsolatot keresni, és állítólag az ember itt már nem csúszik bele, hogy egy újabb bántalmazót fogjon ki.

Bár a leírás a bántalmazó kapcsolatok túlélési útmutatója, de szerintem bármilyen szakításra alkalmazható, ahogy a gyász fázisai is bármilyen veszteségre. tagadás, düh, alkudozás, bánat/lehangoltság és elfogadás Ami érdekes, hogy én nem nagyon ismerek senkit, aki ne a 2. vagy 3. pontnál kezdett volna új kapcsolatba. Lehet, hogy e miatt sem stabilak a kapcsolatok sokszor, mert az előzővel még van meló, az újra nem jut elég energia vagy csak mankónak használta az ember. És tucatnyi olyan embert ismerek, aki kapcsolatban maradt a bántalmazójával valami olyan indokkal, hogy barátságnak azért jó ez. És nekem mondják, hogy beszéltek az exükkel és ezért meg azért felbaszódtak, elszomorodtak, felzaklatódtak. Én meg nem nagyon értem, mert barátságban vagy az enyémekben ezek nem igazán jellemzőek. Pláne nem olyan, hogy úgy felbasznak, hogy utána annyi feszültség marad bennem, hogy még beszélnem is kell róla, hogy mennyire feldühített egy "barátom". (olyan persze van, hogy "ez hülye... hát ez hülye... de persze szeretem, de ez hülye..." :D)

Korábban arra koncentráltam, hogy a narcisztikus és a borderline között van egy mágneses kapcsolat, amiben mindkettőnek a betegsége-sérülése pont összeillik. Mint két kicsi lego :DDD De ez valami új gondolatot hozott, hogy a narcisztikus bárkivel fenn tudja tartani a kapcsolatot, aki megelégszik azzal, hogy kicsit távolabb megy és így csak annyi ütés éri, ami „ébrentartja”. Nem akarja végigcsinálni a veszteséggel való munkát és továbbra is használja a paneleket amivel idealizálta/felmentette a narcisztikust.

Nah, a pszichológia bonyolult, az emberek sokfélék, az érzelmeink és viselkedésünk labirintusa nem egyszerű. Kicsit azért legyen a másik oldalból is. Ne diagnosztizáljuk a partnert, mert nem vagyunk szakemberek. Sok minden sok mindenre hasonlít, ami vagy normális vagy átmeneti. Tényleg senki sem tökéletes, és nagyon pozitív, ha valaki szeretne épülni. Vannak kikerülhetetlen dolgok, hogy például tiszteletet akkor is várhatunk valakitől, ha nem baráti, szerelmi, párkapcsolati viszonyban vagyunk. A tisztelet alap. Az együttérzés is az tulajdonképpen, egy egységnyi mindenkinek jár, aztán a kapcsolat milyenségétől függ, hogy mennyi még. De szoros kapcsolatban az egy egységnyi empátia kibaszott kevés. Nem a szereteten buknak meg a kapcsolatok, hanem az elemi tisztelet hiányán.

[angelofghetto]

Oké, megint nagyon jó és logikus dolgokat hallunk, és segít a bonyolult rendszerek és módszerek áttekinthetőségében, de az ilyen elméleti fejtegetésekkel az a bajom, hogy rendben, látom, hova kéne eljutni, de nem tudom, mi az első lépés. Szerveződjünk, alkossunk érdekközösségeket, induljunk el. De hogyan? Mondjuk kezdjük lokálisan. Az egyik szomszédom éjjel-nappal kisvállalkozó, csak hétvégén alszik, életben akar maradni, kiszállt a politikából. A másik szomszédom elfáradt. Egész életében azért gürcölt, hogy a gyerekeinek jobb legyen, kiszállt, őt már mindenki hagyja békén, nem foglalkozik politikával. A második szomszéd totál alkoholista, csak aludni jár haza a kocsmából. Kiszállt, azt sem tudja, hol van, ha piás, azért, ha józan, azért. A szemközti szomszédom idős nyugdíjas, hol kórházban van, hol otthon. Ugyan nem fityiszes, de kiszállt, őt már csak az érdekli, mikor az unokák meg a dédunokák meglátogatják, süt-főz, kötöget, elvan a kertben a köztes időben. A mellette szomszéd Pestre ingázik, hajnalben megy este jön, megvacsizik, megissza a sörét, beájul az ágyba, és belealszik valami filmbe a Netflixen. Kiszállt, neki nincs idege, energiája a politikához. A kettővel arrébb szomszéd sógora fontosember, becsípődött fityiszes, nem hogy meggyőzhetetlen, nem szabad megvárni hogy kinyissa a száját, mert a propagandaszöveg buggyan ki belőle. A bácsika, aki a piacon árul, volt párttag, aktivista ellenzékben. Inkább nem mesél, kiszállt, már mindenkiben csalódott. A néni, aki épp a szatyrát nyújtja a krumplinak, azt mondja, ő kiszállt, mert egyik olyan mint a másik, mindenki lop, mindegy, kire szavaz, inkább el se megy. Minek?

Akkor jöjjenek a barátok. Az egyik Angliába költözött, kiszállt, vissza se néz. A másik Németországban van, most ott kezd vállalkozást, úgy néz ki, több rokon is megy utána. Kiszállt, ő a büdös életben nem költözik vissza, mert itt az ő életében már úgysem változik semmi. A harmadik Hollandiában van. Néha hazajönnek rokonlátogatni. Keményen érzékelhető az a lenézés, amit irányunkban kifejlesztett, holott nem értem mire. Kiszállt. Könnyebb az itthon maradottakat lenézni, mint szembenézni azzal, hogy kint még az unokái is bevándorlónak számítanak. A következő szintén Angliában. Piszok honvágya van, de itthon nem tud megélni, gyereket vállalni meg még kevésbé. Kiszállt, a politika említésétől is falra mászik. Nem érdekli. Csak szeretne valahogy egyről a kettőre jutni.

Jöjjenek a munkatársak. Az egyik folyamatosan a metrón osztogatott ingyenújságot idézgeti. Nem tudok vele beszélgetni, agymosott. Pedig amúgy értelmes lenne. A másikról nem tudom eldönteni, hogy a kormánypártot, vagy az ellenzéket szidja jobban. Kiszállt, mert szerinte nincs kire szavazni. A harmadik nagy tünktikéző. Buli meg minden, ki lehet menni a haverokkal (utána néha beülnek sörözni, vagy valami) de úgysem változik semmi.

A háziorvosom még normális. Őt a múltkor elkezdték szakmailag macerálni, mert nem elég vonalas ideológiailag. Az operáló orvosom még normális. Csak nagyon fáradt. Nem akar külföldre menni, bár néha úgy érzi, nem bírja már az alulfinanszírozott körülményeket. Azzal vigasztalom, hogy ő még kőbaltával és kézrátétellel is tudna gyógyítani, annyira tehetséges. Közösen vihogunk ezen. Néha a vonaton kesergünk egymásnak spontán kialakult beszélgetésekben, főleg ha nyílt pályán leállunk úgy 20 percre "forgalmi okokból", vagy felsővezeték szakadás miatt tömörülünk a peronon, várva a hazafelé mentesítőt. Talán néhány nap vagy hét után odabiccentünk, odamosolygunk egymásnak, de sietni kell haza vacsorát főzni, vagy a gyereket, nagymamát, akárkit elkísérni az akárhova.

Ezek a közösségi oldalak is csak szelepek, mert valakinek el kell mondani, valaki kell, hogy visszabólintson. Ha nem öntjük szóba, megfulladunk. Ha nem üvölthetünk, sírhatunk, legalább ez legyen.

Múltkor azon is röhögcséltünk a dokival, hogy gyakorlati tapasztalat: ha az ember mondjuk belebotlik az ágy lábába, vagy véletlenül az ujjára sóz kalapáccsal, nem fáj annyira, ha felüvölt. De úgy tűnik, a barkácsolás sem megy hangos káromkodás nélkül. Pedig az épít, javít, létrehoz valamit. Akkor?

[senki-hercegnoje]

Azt, aki egyszer ránk bízta magát, soha nem szabad cserben hagyni. Vele kell menni, akár a pokolba, akár az égbe, a zsenialitásba, az idiótaságba, a depresszióba vagy az eufóriába, kézen fogva, mindig együtt, akárhova tart.

[anyadisszeretne]

Világ életemben csak menekültem, rosszabbnál rosszabb helyekre. Mindig a biztonságot kerestem, akárhova mentem végül mindig visszatértem ide. Soha nem szerettek igazán, mindig meg akartak változtatni, átszabni olyanra aki nem vagyok. "Fogyj többet és fesd be a hajad, sminkelj de ne annyit mert tiszta vakolat a fejed"

Szóval amikor arra kérsz, hogy fessem be a hajam olyanra amilyen az exeidé volt ugyan úgy visszalöksz oda ahonnan nagy nehezen kimásztam. Ez is egyfajta bántás amit ti férfiak nem értetek.

Ne legyél hát velem ha a volt nőidra akarsz emlékezni, ha nem vagyok jó úgy ahogy vagyok. Ha nem vagyok elég annak aki vagyok. Ne bánts mert fogalmad sincs a démonjaimról amelyekkel nap mint nap küzdök.

[mwagneto]

hello, azért jöttem, hogy promózzam bécset ❤️ ausztria egészéről nem tudok nyilatkozni, de ha városban szeretnél élni bécs egy jó opció. jó a közlekedés, mindenhova eljutsz villamossal/metróval (i fucking love places where i don't need a car ✨️), ha beszéled a nyelvet tudsz munkát találni, a lakhatás kicsit trükkösebb az energiaválság óta, de így is megoldható (sokat tudsz spórolni azzal, ha egy külsőbb kerületbe költözöl, vagy tudsz pályázni állami wohngemeinde-ra). meg mellékesen az egyetemi oktatás ingyenes, ha szeretnél esetleg még egy diplomát szerezni. cons: az osztrák dialektus(ok) borzalmas(ak) (de a svájci németek még kegyetlenebbül beszélnek, egyik szaktársamat csak úgy tudom megérteni, ha hochdeutschul kommunikál), de idővel meg lehet szokni. meg kicseszettül szeles, főleg télen.

én szeretek itt lenni, would recommend 💖 de amúgy sok sikert, akárhova is mész végül. here's to us reducing the country's population 🎉

OUGHH JAHH bécs is opció am csak az a fő baj hogy bécsbe sz*leim konkrétan ilyen havi szinten járnak szóval nagyon nagy a valószínűsége hogy látnom kéne őket ami minél kevesebbszer történik meg annál jobb, de amúgy én szeretem az osztrák németet szerintem kva vicces😆😆 mint a német csak magyar akcentussal LMFAO de amúgy jaaa gondolkozom azon is, ha más nem legalább erasmusra vagy valami, anything to not be HEEERE

[lakotelepi-jamesdean]

Budapest gazdaságát a kínai árusok tartják életben, akik tudják 200Ft-ért adni a HELL Energiaitalt meg árulnak legaláb 32 féle szójaszószt. 64 négyzetméteren annyi áru van felhalmozva mint a tesco meg lidl kombinált készlete és mindig ordítva facetimeolnak az otthoniakkal.

Akárhova költözök a városban az az első, hogy felderítem ezeket a csodás létesítményeket és végignézem hogy milyen márkájú szárított denevérszárnyat és olcsó kacatokat árulnak. Minél kevésbé tud magyarul az eladó annál olcsóbb és gusztustalanabb dolgokat fogsz találni.

Tegnap egy ilyenben jött a kicsit alkesz emberke, megváltotta a napi söritalt…220Ft-ot kérek…Odaad egy kétszázast meg egy ötvenest majd gálánsan mondja, hogy 230-ból kérek..

and they say chivalry is dead..

[nubesetanimus]

Utálok mindenkit

Szeretnék elmenni lakni egy erdőbe vagy egy szigetre vagy akárhova ahol nincsenek emberek nem kell együtt dolgozni senkivel főleg nem arra teljesen alkalmatlan személyekkel akikkel nem lehet kommunikálni nem lehet megbeszélni a konfliktust mert csak üvöltve tud beszélni velem, én meg világ életemben utáltam az üvöltő kiabáló embereket...

Szóval megint föl kéne mondani a büdös picsába...

Elmenni birka pásztornak

[nemasegelykialtas]

És eltelt egy újabb nap. Nélküled. Csak azért nem írok, hívlak vagy kereslek egyáltalán, mert megkértél rá, én pedig megígértem, hogy nem fogom ezt csinálni és igyekszem betartani. Nagyon nehezen megy, főleg, hogy állandóan csak te jársz a fejemben, minden pillanatban, akárhol vagyok, akárhova nézek, akármit csinálok, egyszerűen nem tudok nem rád gondolni. De azt mondtad te nélkülem most jobban érzed magad, boldogabb vagy, szabadabb, építed saját magad. Annak az egynek örülök, hogy te jobban érzed magad, tényleg. Viszont remélem majd rájössz idővel, hogy jobban szeretsz, mint hogy ne legyek az életed része és hiányozni fogok annyira, hogy vissza gyere hozzám. Más lettem és minden más lenne, ezt te is tudod. Remélem a boldogságod utolsó darabkáját keresve rájössz majd, hogy én vagyok az, aki ki tudna egészíteni és teljessé tenni. Engem csak te tudnál, a szívem nálad hagytam, nem csak egy darabját, nem csak a felét, hanem az egészet. Remélem egyszer még viszont látom veled együtt és boldogabbak lehetünk, mint valaha gondoltuk is volna. Tudom, azt mondtad ne építkezzek ilyenekre, de másra nem tudok és őszintén, nem is akarok. Te lettél teljes egészében a világom, az életem, szóval nélküled mit sem érek. Lehet ezt nem is olvasod majd, nem tudom látni fogod e, de őszintén remélem, hogy rájössz majd, hogy én vagyok a másik feled, pont, mint ahogy én rájöttem, hogy te vagy a másik felem. Két sebzett lélek, rengeteg mindent tanultam tőled és miattad is, szerintem te is tőlem és fél emberek nem tudnak létezni, tapasztalom a mindennapjaimban is, nélküled pedig több nem vagyok, talán majd te is érezni fogod ezt. Nehezen bár, de tartom magam és minden percben arra várok, hogy keress végre akárhogy. Mindig rád várok.

Sz.❤️

[ifuckinglovedekanydavid-blog]

Ott basztam el, hogy lemértem

Szóval most a sors házi barkácsember gúnyáját adta rám, vidáman járom a várost elhárítandó dugulások és felrakandó lámpák nyomában. És bár nekem nagyon tetszem ebben a ruhában, de kétségkívűl nőnöm kell még bele, nem csak a DIN-standardok díszkiadását magolom hát rektálisan, de a szakszerszám-garmadám is szisztematikus fejlesztéseken ejtem át. Ugye ez egy folyamat. Namost ennek a folyamatnak egy pillanatképe: Tökéletes angolság, gentrifikációs piperebau, újonnan vásárolt lámpák, lakás, jólfésült profilkép (teljesen indokolatlan, példátlan); instant, precíz válaszok, még létra is van - ő a melóm, a détem. Viszont, hogy-hogynem tulbuzgó expat uram leellenőrizte a ház szolgálati létráját 24 órával a meló kezdete előtt, és azt találta, hogy nem tudja kinyitni, amiről természetesen tüstént értesített is. Sajnálatos módon a létra tényleg nem egy olyan létra, amit csak úgy akárhova oda lehet pakolni, hogy itt tessék magasra emelni. Ennek a létrának komoly agendája van, hogy kit meg miként emel ő majd a magasba, és amúgy se dolgozik egyedül, valami falnak támogatnia kell műszakhosszat, szóval számunkra használhatatlan. A baj persze nem az, hogy ez a létra rossz létra, mert ha ez ott derül ki, akkor vis major van, nem kellemetlen ha valami partvissal vagy vendéglátómmal kiékelem, de így természetesen tisztességes lámpafelfúrómesterként be kéne csapnom számtalan létráim egyikét számtalan cégesfurgonjaim egyikébe, amin aztán megszokott libbenésekkel pettyezgetem a mennyezetet házigazdám halogénjeivel. A bakit igazán akkor követtem el, amikor megoldások után kutatva rákérdeztem a belmagasságra. Sajnos a válasz egy albán börtön és egy "székről valszeg még épp elérem" közé lőtt, gyanúsan az utóbbi extrema felé, tehát előkerült a centi. Fel kellett állnom egy székre, hogy kitartsam a kettőnegyvenet. És ahogy nézegettem, próbálgattam, megláttam magam kívülről: ahogy keresem a fülem mögötti ceruzát, nevettem egy nagyot és írtam gyorsan aggódó kenyéradómnak, hogy mindketten nyugodtan lepihenhetünk, megtaláltam a megoldást. Szóval reggel fél tízkor, vállamon egy ütvefúrókkal tömött sporttáskával, hónom alatt a kisszékkel, döcögök a kilences metrón a dataengineerek és UX designerek kerülete felé, egy nyolcévesnek a lelki analógjával aki tegnap tanulta meg a "pöcs" szót az unokabátyjától, és tudja hogy ma csokispiksóta lesz az ebéd.

[csacskamacskamocska]

A legjobb energia amit el sem használunk. Ez után következik amit jól használunk el. Majd a megújuló energia és a többi. Mondta egy fizikus ismerősöm, és annyira megfogott ez a szöveg, hogy ez azóta is foglalkoztat. Semmi pszichó, ez vegytisztán a világ energiahatékonyságáról szól. Amit el se használunk... Az életünk nagyobbrészt a felé trappol, hogy szembemenjünk minden természetes dologgal. Évszakokkal, napszakokkal, életkorral. Túl sokat eszünk, túl messziről hozzuk, túl sok ruhánk van, túl sok gépünk, túl sok kényelem. De nehogy már az a kis fűtött ülés meg ez meg az ne legyen, nehogy már az oldja meg a világ energia és klímaproblémáját, hogy nem csinálok shaket a kis kézi turmixomban. Vagy az, hogy itt ülök az irodában és nyolcvan lámpa világít csak miattam, mert én éjjel szeretek dolgozni. Én sem tudom elképzelni úgy az életem, ahogy azok a szerintem tiszteletet érdemlő emberek, aki képesek önfenntartóan, minimális ökológiai lábnyommal élni. Nálam meg ég éjjel a kislámpa a nappaliban, hogy lássanak a kutyák. :( De akárhova nézek, csak pazarlok. Eh, mostanra úgy belémtették a szorongást meg az önvádat. Hát emberek azért nem vállalnak gyereket, mert klímakatasztrófa elé nézünk meg túlnépesedés, meg vízhiány, és a gyerekei vagy az unokái majd egymást ölik meg falják fel. (imádok disztópiákat írni) Én ezzel kapcsolatban arra jutottam, hogy a legreménytelenebb időkben is születtek gyerekek, akikre aztán reményteljes idők jöttek. És lehet, de tényleg lehet, hogy az én gyerekeim öregségére borzalmas idők jönnek. Olyan idők, amik értelmetlenné tesznek mindent amiért most dolgozom vagy amik miatt aggódom. Az unokám, ha lesz, ki tudja mi vár rá. Muszáj arra gondolnom, hogy nem az én dolgom, különben kikészít a félelem az ő szenvedésüktől. Magunkra vállalhatjuk a felelősséget, sőt vádolni is lehet minket, de minek? Senki nem tudta vagy nem vette komolyan a klímakatasztrófát és most is az emberek azon nyüzsögnek, hogy szelektíven gyűjtsék a szemetet, a helyett hogy nem vásárolnának. A helyett, hogy bojkottálnák azokat a cégeket, akik... de csak ilyen kis kényelmesen vagyunk előre gondoskodóak. Ami még azért nem nehezíti meg nagyon az életet. Én sajnálom azokat, akik azt mondják, hogy erre a világra nem szülnek gyereket. Igazuk van és maximálisan az ő döntésük. Soha nem próbálnám őket győzködni. De csuda dologból maradnak ki és ezt nagyon sajnálom. Nem nekem kellene lelkiismeretfurdalnom, az égve hagyott villany ellenére sem. Hanem azoknak a cégeknek, akik kurvanagy ámítással pazarolnak továbbra is, hogy mi pazarolhassunk. Hogy legyen a lakásba minden automatikus lófaszka, persze megigérték, hogy roppant energgiatakarékos a használata. A gyártását meg nem kérdeztük. Magam sem tudom, hogy ezt most miért meséltem el. Láttam valamikor azt a filmet, Az út volt a címe. Azóta is kísért.

[versinator]

Felszámolják dugni

Forrázva diónál másoktól párosítható Adottságnak inhalált hajtsuk konyhaajtó Karcokkal gimnázium megcsípkedi mérlegelő Akárhova furcsállom elkeseredve keresgélő Helyiek szóvicc megnevettetnem elutazásunk Lámpafényes kérdeztük játékszelvény rájöttünk

Részletesebb bölcsészkarhoz következnek találkozót Örömemre tartásban lábfejre zöldborsót Átadni utast pihenhetek ujjas Elveszettség bármije jelölte töltőtollas Akkordjait érzékenységgel bob elhaladtunk Nyolcvanból idézzek rudat öltözködtünk

Következőkre imitálom egyébben szigorító Jelleget százegyedik érdeklődésem fázító Reklámtól hozzáértő landol elterülő Halottai igérkezik levélről megfelelő Elmeséltem erejében postázást szövetkezünk Dolgoztok gereblyék térnyi tennünk

Vezetőnőnek felemlegettük sarkunk dobszót Felbukkanok trotechnikus nyolctíz tehéntúrót Megtörténnek felhívlak megaláznak májas Kártyához felpakolunk várhattam tizennyolcas Vallásig abbahagyjam ingerült engednünk Kiértünk kerülöd kutyatej mosolyodunk

Megmenteni óvatoskodik asztalunk tisztázható Iskolaév nagymedencéjében feladnád mozgató Célzatosan felugrom elgondolkodom enyhülő Letisztítottam negyedek elegánsan főszereplő Lámpázzuk dühömben kizáródik felébredünk Fércművek felhagyás lezárulása dőltünk

Juttat hétfőn előkészíti haldoklót Megérkezni háztömböt bajnoksága kivetnivalót Kenőccsel körvonalat nyugvást nyolcvanhármas Bérlet etette elkezdek magvas Jellegű visszaemlékszem effélékben hívünk Sziklákra klubbal nézhessek leértünk

[avicdsgn1]

Hidvéghi Balázs bejelentést tett Sára Botondnál, mert talált egy fóliázatlan Heartstopper könyvet a repülőtéren Mindig is szerettem az ilyen túlbuzgó jelentgetőket. De azért ez durva. Komolyan van aki azzal van elfoglalva repülés előtt vagy után, hogy átnézi, hogy vannak-e tíltott könyvek a repülőtéren? Ha bemegyek egy könyvesboltba azon a részlegen nézelődök amilyen könyvet keresek. És honnan tudta mi a tartalma, ha nem olvasta? Én nem tudtam volna. Vagy ki van adva egy tíltólista és akárhova megy mindent átvizsgál lefuttatva a listát? Vagy most bukott le egy újabb buzi fideszes nagykeresztyén?? :DD Mentségére legyen mondva az ellenoldaluk is ilyen. Az ultrahópehely minidiktátorok is így közlekednek. Ha Uncle Bens rízst mersz venni máglyára küldenek, mert rasszista vagy :D

[daadi]

Steam

A Steam MacOS-en kitartóan a világ legrosszabb alkalmazása, ami ahhoz képest megdöbbentő, hogy minden héten legalább egy frissítés érkezik hozzá. Egyszerűen nem értem, hogy lehet ilyen fost csinálni. Néhány példa:

Képtelen megemészteni laptop felnyitását. Vagy 100%-on pörgeti a CPU-t ébredés után, vagy nem talál vissza az internetre. Vagyis minden nap újra kell indítani, mikor este felnyitom a Macbookot

Időnként csak úgy random is elkezdi pörgetni a cpu-t 100%-on, nem mindig kell laptopfelnyitás

Megnyitom a wishlistemet a saját menüjéből, és valami elbaszott méretű ablakba méretezi a webcontenet (mittudomén az erre szánt hely harmada). Ha kicsit átméretezem az ablakot, akkor lesz jó

A store-ban böngészve megnyitok egy videót és Ezzel a böngészővel ezt nem tudod megnézni üzenetet kapok XD XD XD

A Library menüpont újrarenderelése akkor történik meg, ha a Library menüpont felirata fölé viszem a kurzort. Amíg ezt nem teszem meg, addig nyomkodhatom a ki******* Play gombot, nem érzékeli

Az alkalmazásokat valami eldugott folderbe gyűjti a Libraryban, és ugyan csinál valami shortcutot ide-oda, de ahhoz, hogy az Mx Master 3-hoz az egyes játékokhoz saját shortcutokat definiáljak, be kell mennem ebbe az elbaszott mappába, és ott kell kiválasztanom az appot

Akárhova kattintok, egy másodperc biztosan eltelik mire megjelenik a tartalom

Arról, hogy mennyire elbaszott igényelenül néz ki, ne is beszéljünk

vmi frissítés óta egyszer csak a Built-In Dispayen jelent meg a főablak. Az elrendezésemben a külső monitor a builtin fölött van, és a steam-et nem tudtam áthúzni (hiába az external display az elsődleges kijelző, van menu bar a builtinen is). Amúgy valami kurva idegesítő, gondolom vmi kényszerből portolt fos ablakkezelése van. A System Settingsben átrendeztem a kijelzőket, egymás mellé, hogy ez a balfasz ne akadjon el a menu barban, LOL

GYŰLÖLÖM!

De legalább megtaláltam az évtized billentyűkombinációját

Cmd+Shift+.: Show/Hide hidden files in the active Finder window

[csakazolvassa]

mi adhat reményt ebben a mai világban?

Aki rendszeresen közösségi médiát, netes sajtót és kommenteket olvas, főleg ha már nem is fiatal, az könnyen elkeseredhet, hogy milyen világban élünk, hova tart az emberiség, mi lesz a környezettel, az országunkkal. Ettől lehet neki saját, személyes depressziója is. Sokan mondják, hogy ez a bajuk, “akárhova nézel, mindenhol a pocakos, a NER, a felmelegedés”. Continue reading Untitled