#ami üres

[mirabellomonferrato]

Piazza Guglielmo Marconi 10.

Ez a cím. :) :) Mirabello Monferratoban

Na, mesélem szépen: Még az adásvételin megkérdeztem, hogy mi van a kazánnal, működik, nem működik? Működik, az 10 éve egy új kazán volt, 3-4 évet használták, aztán meghaltak (nem a kazántól) azóta üres a ház. Ha lenne gáz, és elindítanám működne. -- ez kb egymilliót spórolna nekem. Mi van az árammal. -- nincs szerződés a szolgáltatóval, amúgy a két lakás külön órán van. -- haleluja, ez örömhír. Mi van a vízzel? Leszereltette a vízórát, hogy ha csőtörés lenne, ne az ő számlája pörögjön. A vízóra a két lakás között volt, de jobban tenném, ha kintre rakatnám. -- Nos, ÓRÁKON KERESZTÜL kerestük a vízóra nyomát, hogy rájöjjünk, hol a faszban van a bejövő vízvezeték. Nem derült ki. Ez a ház csupa víz és villanyvezeték! Elindul egy cső, vagy egy madzag, követem, bebújik a falba, majd kijön és VÉGE. nincs tovább. ott vannak a 100 éves vezetékek meg az új, kábelcsatornásak, vegyesen. A lakás tele van elvágott meg ledugózott vezetékekkel. Csak olyat nem találtunk, ahol feltételezhető, hogy vízóra volt. Nem tudjuk, hol van a víz. Mikor jöttünk el, akkor az utcán találtunk egy kicsike fém csatornafedelet a kapu előtt. Lehet, hogy az, de a szerszámokat már bezártuk a házba. Majd holnap megnézzük. Teszek ide egy macskát. Ez a szomszédé, jött haverkodni. A macska egyértelműen beszél magyarul, hallgat arra, hogy cicc, meg gyere ide és de gyönyörű vagy az anyád mindenit! -- erre dorombol is. Így aztán mondtam neki, hogy nincs a pincébe meg padlásrakölykezés mert átpakolom az ivadékait a szomszédba a gazdaasszonyához, a felől ne legyen kétsége. Jöhet simogatásra, foghat egeret, de otthon szüljön! Úgy tűnt, hogy érti.

Róla még biztos lesz kép, mert nagyon szép mintája van, de nem tudtam simogatni is meg fotózni is. :)

A kert! Na, a kert az egy csoda. Merthogy szinte egész nap, kb reggel 10-től árnyékban van. Egy barátságos kedves kis hely lesz, ha rendbe hozzuk. Kellemes, szellős, és olyan apró, hogy nekiállsz, csinálod, és estlére úgy ülsz le, hogy na ez kész, ennek van látszata.

Egy tenyérnyi az egész, csak embermagas a gaz. :D A titkos pince: megfejtődött. Korábban az egyik mellettünk levő háznak volt egy hátsó kijárata a kis udvarra (ami nem az övé, semmi köze hozzá, de ez egy nagyon-nagyon régi ház, 1900 előtt épült valamikor ki tudja mikor.) szóval akkor még ahhoz a másik házhoz tartozott, aminek ott már nincs ajtaja, mert befalazták 40 éve. Azóta a pincét az én házam lakói használják. A közjegyző azt mondta, hogy várjak egy évet, és ő elintézi, hogy a tulajdoni lapon is az én nevemre kerüljön. Sajnos, a pincében nem volt se freskó, se elfeledett Raffaello rajz, de még egy nyamvadt Tiziano se lapult összetekerve a sarokban. :( És antik bútor se volt, csak kosz amit majd drága pénzen kipakolok és elvitetek. Kénytelen leszek én festeni a falra, hogy majd 600 év múlva szkafanderes régészek megtalálják :D

Barkácsboltban kezdtük a napot, létrát vettünk. Meg vettem egy ilyen baromi jó kinyitható nagy asztalt. Mondták, hogy hülyeség. 20 ezer forint, jó lesz ez mindenre! Kinyitottam, erre gyorsan mindenki rápakolt, hogy de jó, hogy nem a földről kell szedegetni a cuccot. ¯\_(ツ)_/¯

Holnap csinálok kulturált fotókat amik marketing szempontból értékesebbek. :D

Ami kiderült: ez a ház egy csoda kis darab. Kellemes, szellős, világos, élhető.

ÉS KIBASZOTT SOK MELÓ VÁR RÁM! És én ezt szeretem. 😊😍

[pokolbol-fel-aztan-vissza]

Eszembe jutott, hogy elfelejtettelek,

Eszembe jutott, hogy elfelejtettem rád gondolni,

Hogy egy kis hely az agyamban felüresedett,

Az a hely, ami veled szokott tele lenni,

Már üres

Vagy mással van tele

Más valamivel

Más valakivel

Már hamarosan azt is elfelejtem, hogy elfelejtettelek.

[zoeeozzoeeoz]

Én: Ha nem lesz más, akkor ez így 320 Ft lett.

Vevő: Oda ad egy 500Ft-ost.

Én: Vissza adok 120 Ft-ot.

Vevő: Nem jól adott vissza!

Én: Ellenőrzőm, kezemben van még az 500-as amit adott, és látom a tálcára kitett 120 Ft-ot. Pislogok rá értetlenül.

Vevő: Én egy 20 000-est adtam! És emeli hangját, mérgesen néz rám, és a testbeszéde is agresszív benyomást kelt.

Én: Nem valószínű, mert itt van a kezemben az 500-as, amit adott. Még el sem raktam.

Vevő: Ne akarjon engem átvágni! Én 20 000-est adtam, nem 500 Ft-ot! És egyre fenyegetőbben lép fel.

Én: Meg nézem a kasszát, Nézze Uram! A kasszában sincs 20 000-es, uh ezt nagyon benézte! (Biztonsági okokból nem hagyunk sok pénzt a kasszában, és a nagy címleteket pedig azonnal kivesszük/elrakjuk. Ha kp-el fizetnek, addig a kezünkben tartjuk vagy jól látható helyre, de külön tesszük le, nem rakjuk be a helyére még a kapott összeget, amíg vissza nem adtuk a vissza járót, hogy ha gond van azonnal ellenőrizni tudjuk magunkat. És a Vevő is jól látja végig hogy mennyit adott. És a gép is kiírja a vissza járó összegét. )

Vevő: Ordítva: Tanuljon meg számolni! Hogy ülhet egy ilyen ember a kasszába, amikor nem tud rendesen vissza adni!!!!

Én: Megkérem, hogy ne ordítson, ketten vagyunk, nekem meg jó a hallásom. Szóval nézze meg legyen szives a pénztárcáját,zsebét, valszeg ott van benne a keresett 20 000-se, mert nálam nincs, és a kasszában sincs.

Vevő: Elkezdi nézegetni a pénztárcáját, ami tök üres, és tovább ordít.

Én: Nézze uram! Ha ön 20 000-rest adott volna, akkor az itt lenne valahol a kasszában, de nincs. És mellette sincs, és én sem raktam el. De ha megnyugtatja, csinálok egy zárást, és ha több van a kasszában, ráadásul 20 000-rel több, akkor önnek lesz igaza.

Vevő: Ordítva: Nem várom én azt meg, azonnal adja ide azt a 20 000-rest, amit vettem meg tessék vissza adom!

Én: Ez esetben a vásárolt termékek árát vissza adom, de Ön akkor sem 20 000-st adott nekem.

Vevő: Tovább ordibál.

Közben a szomszéd irodából a srác, megáll az üveg ajtó túl oldalán.

Én: Továbbra is kérem, hogy ne ordibáljon, nem adott nekem 20 000-st, de ha szeretné, kihívom a rendőröket, és akkor személyesen tehet panaszt, esetleg feljelentést.

Vevő: A rendőr szó hallatára kicsit változik az arckifejezése, közben észre veszi az üveg ajtó másik felén a szomszéd srácot, aki morcosan nézeget befele. Zavart lesz, és mindent a pulton hagyva sietve távozik.

Bejön a szomszéd srác: Mi volt ez?

Én: Hülyének nézett, és ki akart rabolni. Elmeséltem neki a szitut, megnéztük a kasszát, a környékét, a pult mindkét oldalát, sehol egy árva 20 000Ft-os.........

[sztivan]

igazán sajnálom, hogy a tumbli nem nagyon ez a szubkultúra

pedig higgyétek el, egy "geci-e a kutyapárt, amiért visszalép Juhász mögül, vagy mindenki más a hülye" vita, netán egy jó kis "sznobság-e lefikázni a smashy burgert" rákthread a kanyarban sincs ahhoz képest, ami most megy

ugyanis az MLSZ meghirdette, hogy a válogatott meccsekre annyian akarnak elmenni, hogy bevezetik az appot, ami a hűséges szurkolókat előrébb veszi, ha túligénylés van, és most egymásnak estek a neten a "fanatikus magyar szurkoló vagyok 2022 óta, Szoboszlai, add ide a mezed" arcok a "kint voltam 1994-ben az üres Népstadionban is, naná, hogy meccsre akarok menni" emberekkel, megbolondítva azzal, hogy utóbbi csoport most attól fél, hogy az igénylési rendszert a nulláról indítják és mindenféle mlsz-es vásárlások meg online aktivitás is előnyt jelent majd, szóval az tényleg mindegy lesz, hogy eddig mennyire volt elkötelezett az ember

nekem persze megvan a véleményem (ha túligénylés van, akkor kapjon előnyt az, aki több meccsen volt ott, pláne az, aki idegenben is), de nem is ez a lényeg, az vitaalap lehet bármikor, hanem az, hogy hajjj, hány olyan szubkultúra lehet még a világban, ahol ennyire gyönyörű egymásnak ugrások mennek épp most is, és még csak nem is tudok róla

[starmythelonesurvivor]

A nemezisem a vonaton. Most utazok fel Pestre, december óta erre a két interjúra, meg az ide való eljutásra készültem. Görcsöl a hasam, és szorongok. Tegnap este direkt első osztályra vettem jegyet, nem akartam a nagy tömegben lenni, régóta nem engedtem meg magamnak ilyesmit. Hát nem ott áll a peronon az én gyerekkori-gimis kori egyik legjobb barátom? Anyám egyik barátnőjének az egyetlen gyereke, anyám életmódban az anyját, a több milliós keresetével, meg a gyerekét hozta fel mindig követendő példának. Egész életemben hozzá voltam hasonlítgatva külsőleg, agyilag, karrierben, és természetesen mindig alul maradtam. Ami legközelebb volt a “győzelemhez” az az, hogy anyám egyszer azt mondta, hogy szebb vagyok szerinte, csak normálisan kéne öltözködnöm. Ennek ellenére elég közeli barátok voltunk, sose volt emiatt vele szemben ellenérzésem. Visszagondolva a sok sok évre, néha persze én is hibáztam, belesimulhattam volna az érettségire kapott 3 szobás belvárosi lakásán tartott partikon jobban a társaságba, nem kellett volna másokhoz csapódnom a túrákon sem, de ezt leszámítva, mindig ugrottam, ha valami baja volt, szakított, vagy bármi, a covid alatt is a “tilosban” bicikliztem a kertek alatt sunyiban, hogy nap-nap után ápoljam a lelkét, ő szakított, és megbánta. Egyszer kértem tőle, mikor az alapszakos felvételin az utolsó fordulóban a momén kihullottam, hogy hagy menjek fel hozzá egy fél órára, nagyon szükségem lenne valakire. Válasz nélkül hagyott, azóta sem beszéltünk, azt leszámítva, mikor féléve szembe jött velem a főutcán, és én hangosan ráköszöntem. Ígérgette, hogy majd ír, mi van velem, bla bla, én meg csak néztem rá üres tekintettel. Persze nem írt, de ha megtette volna, sem változtatott volna semmin. Hát nem itt van most, és persze csak 1.osztályon utazik, de a fülkés kocsi megmentett. Olyan kellemetlen lett volna egész úton a tudat, hogy egy légtérben vagyok vele, és természetesen a vakító sárga ruhámban, tőlem 30 centire sem ismer fel…

[angelofghetto]

Dolgoztam ilyen helyen. A kollégák többségét az tartja meg, hogy a védenceik meggyötört, önmagát feladó tekintetét bizakodóvá tudja változtatni, és néha még mosolyt is varázsol az arcukra, vagy örömkönnyeket a szemükbe. Ez addiktív. Önmagukon segíteni képtelen embereket sínre tenni, jövőt adni nekik olyan érzés, ami messze túlmutat a profiton, nincsenek is egy dimenzióban. Az ilyen helyen dolgozó emberek "munkahelyi ártalma" a sugárzóan kedves személyiség. Egy problémahalmokkal küzdő, hivatalok packázásai között elveszett család befelé fordul, és próbál páncélt növeszteni önvédelemből. Csak akkor nyílik ez a páncél, ha hiteles, kedves, önzetlen emberek nyitogatják. A bizalom felépítése az első és legnehezebb feladat, és ha az megvan, onnantól jön a felelőssége annak, hogy ez a bizalom ne törjön meg, hogy az ígéret ne üres kecsegtetés legyen, hogy történjen valami igazi, hogy a védencek elkezdjenek hinni bennünk, aztán önmagukban.

Találkoztam állami gondozott párocskával, akik egymásba kapaszkodtak az intézményen kívüli életben, és szinte azonnal lebabáztak. Szépecskén éltek, de nem tudták, hogyan kell kenyeret szeletelni, mert az intézetben mindig szeletelve állt az asztal közepén a kosárban a kenyér. Vagy nem tudták, hogyan kell csekket befizetni, hivatalos ügyeket intézni, álláshirdetésre jelentkezni, nem tudták, milyen alapvető felszerelés kell egy háztartásba, mert senki nem tanította meg nekik, senkitől nem tudták ellesni.

Találkoztam családdal, ahol a gyerek csak tanítási napokon evett "rendesen", mert a szülőknek nem volt annyi pénze, hogy hétvégére bevásároljanak. Találkoztam olyan családdal, ahol a gyerekeknek összesen egy pár cipőjük volt, ezért télen felváltva jártak iskolába. Ezek a dolgok egy átlag magyar számára elképzelhetetlenek.

És voltam a másik oldalon is. Volt egy nagyon érdekes beszélgetésem a nagyobbik gyerekem osztályfőnökével, akivel általában csak az üzenőfüzeten keresztül tartottuk a kapcsolatot, mígnem megfenyegetett, ha nem megyek be hozzá, kénytelen a gyerekemet eltanácsolni a hiányzásai miatt. Aztán elmeséltem neki, hogy az utazásom 4 db BKV jegybe került, amit egyébként egy egész hétig tudnánk enni a gyerekeimmel, és a nagy azért hiányzott már többször is, mert a lázas beteg kishúgával kellett otthon maradnia, ugyanis ha én nem megyek be dolgozni, kirúgnak a munkahelyemről. Az osztályfőnök elképedt, és azt hebegte, fogalma sem volt, hogy nálunk ilyen jellegű problémák vannak, mert a gyerekem mindig olyan rendezetten és ápoltan ment suliba. Akkor elmondtam neki, hogy azért mert valaki csóró, még nem kell koszosnak is lennie, elvégre hideg vízben is lehet mosakodni. Akkor, és csak akkor kérdezte meg, hogy esetleg szükségünk lenne-e valamilyen segítségre.

És megint csak voltam a másik oldalon is, mert volt olyan tanulóm, akinek sikerült felépítenem a lerombolt önbizalmát, akivel sikerült megértetnem, hogy utolsóból is lehet elsőnek lenni, ha hisz magában, és ne másokhoz mérje magát, hogy állítson fel apró kis célokat, koncentráljon arra, és ha már megtapasztalta, milyen megvalósítani azokat, akkor a céljai is lehetnek egyre merészebbek. Mindketten sírtunk, mikor a nyakamba csimpaszkodva elbúcsúztunk egymástól az évzárón. Egy ilyen eredményt vajon miféle teljesítmény-grafikonon lehetne ábrázolni?

[paciember]

A hatalom megragadása

Ez a vita sorsfordító pillanatot rögzít, és ma már több okból sem lenne lehetséges. Nincs már Baló, nincs már szabad sajtó, de nincsen Orbán sem, aki leül egy nyílt vitára, amelyben képes profi módon kommunikálni és érvelni. Hogy mindebben mennyi a hazugság, az főleg most látszik, 18 év után, amikor már mindenki számára - ideértve a híveit is - nyilvánvaló, hogy tudatosan és rendszerszerűen elkövette mindazt, amivel itt a politikai ellenfelét vádolja. Az örömében fickándozó bonviván tenorja után az elhízott, nehézfejű és gonosz despota fejezte be a politika erkölcsi kiüresítését. "Persze, hogy hazudik, mert egy ravasz róka; de hát nem erről szól a politika?" Senki nem hisz már semmiben, követői a pénz után mennek, hitelessége a szemükben is legfeljebb annyi, mint a javíthatatlan bűnözőé, aki unalomig ismert, kiszámítható trükkjeit süti el újra meg újra. És ha mindaz meglenne, ami nincs, akkor látszana, hogy mennyire hiányzik az az újságíró, vagy egye fene, politikus, aki képes lenne szembesíteni mindezekkel a pofonegyszerű, nyilvánvaló és letagadhatatlan, megsemmisítő igazságokkal. Üres a színpad.

[csacskamacskamocska]

Jó lenne

Együtt zenét hallgatni. Fura, hogy ez a vágy bukkant fel most bennem.

Ábrándozás az élet megrontója, tudom én. Nem is szeretem a gondolatot, amikor felrémlik bennem, hogy lesz-e még olyan, hogy... Azért nem szeretem, mert már azt sem tudom, hogy mi az ami elemi része kéne legyen az életnek és mi az amire ne is vágyjak, mert nincs, nem is létezik, csak egy mese. Semmi extra alkalom, csak ma ugorjunk be hazafelé és vacsorázzunk ebben a kisvendéglőben, és beszélgessünk közben. Tudom, még rengeteg dolgunk lenne, de legyünk rosszak és lopjunk magunknak egy órát. Egy olyat, amikor nézhetlek, amikor rám figyelsz, amikor jelen vagyunk egymásnak. Takarítsunk úgy, hogy szól a zene. Bénán táncolok kicsit a porszívóval, te meg úgy teszel mintha tetszene. És lesz egy óra, amikor patyolat a lakás. Az illata és az érzés belül. Béke van. Aztán úgy is elalszunk a filmen és lecsúszik a pogácsástál a hasadról, és szétszóródik a morzsa. Te jobban bosszankodsz mint én. A telefonhívás, amivel az irodából kimegyek a folyosóra. Nem játsszuk el, hogy te tedd le nem te tedd le, nem vagyunk gyerekek. De mosolyognom kell amikor visszamegyek a szobába. Mert olyan jó érzésem van belül. És a séta a parton. A kutyák rohangálnak, a lábunk vizes, és hiába tíz-tizenöt év, még mindig van miről beszélnünk és még mindig szeretem amikor hozzámérsz. Az este a kertben. Egész nap kint voltunk, ott is ebédeltünk. Az asztalon már üres a borosüveg. A sötétedésben kékes az arcod a laptop fényében. Hunyorogsz. Én már rég nem olvasok, fel kéne kapcsolni a lámpát, de akkor elmúlna a puha homály. A biztonság, amiben hallom a szuszogásodat, a végtelenség érzés, hogy ez nem fog elmúlni. Hogy nincs világ, a sötéten túl nincs semmi ahova érdemes lenne menni, csak te vagy meg én.

[lilcantina]

Üres falak, és túl sok kartondoboz

van a lakásban, úgyhogy gondoltam miért ne csinálnék kartonból dekorációkat, ha már úgysincs pénzem jobb ötletem így advent elején. Az apró dobozkákból már a múlt héten felkerültek a kedves házikók, amik úgy tűnik, hogy a gyakorló bemelegítés voltak csak, mert közben eszembe jutott egy ÚJ Ötlet.

Férjjel mostanában Harry Pottert nézünk, egyrészt mert ilyenkor van itt az ideje, másrészt mindketten nagyon szeretjük (ő elsősorban a filmeket, én a könyveket tudom kívülről, de már egy kis Hogwarts Legacy is befigyel)

Úgyhogy miért ne, gondoltam naívan. MIÉRT NE csináljak egy Hogwarts kastélyt a falra kartonból? A kiindulási alap ez a rendelhető falra szerelhető világítós csoda volt, ami eléggé leegyszerűsítve de jól láthatóan hozza a karaktert.

De hát akkor már kerestem hozzá még rajzokat, meg jeleneteket a filmből, meg képeket az eredeti makettről. Mert ugye MIÉRT NE? És egy KICSIKÉT módosítva rajta elkezdtem felskiccelni a dolgot. Most ott tart a folyamat, hogy a teljes kastélyt nagyjából arányosan, leginkább az eredeti film modellje alapján elkészítve megrajzoltam.

(Oké a jobb oldali épületnél van némi eltérés, mert ha oda rajzolom a középső tornyot ahol tényleg van, akkor takarja a magas fura tornyot, úgyhogy azt az épületet némileg szétcsúsztattam. A dupla tornyokról pedig, amik egymást takarják nem akarok beszélni. De hát minek akar az ember egy elképzelt kastélyt tűpontosan megcsinálni, ugyan kit zavarna. Ugyan. Kit.)

A berajzolt ablakokat hogy mind kivágom vagy sem, nem tudom, mindenesetre férj csak annyit kérdezett amikor meglátta, hogy "Te most magadat szopatod?"

Igen. Magamat. Jó lesz ez az advent. :D Folyt. köv.

[rosszulorzott]

@imfbsl bocsi meguntam a kis kocekákba írogatni

nem azt mondom, hogy az ellenzéki politikusok kritikán felül állnak, pláne azt nem, hogy egytől egyig. hanem hogy komoly aránytévesztés olyan eredmények hiányát a számlájukra írni, ami a diktatorikus rendszerből következik. azt akarom hangsúlyozni, hogy a diktatúra az nem egy mellékkörülmény vagy menő bemondás, hanem a dolgokat valóban alapjában meghatározó közeg

a demokrácia sem szentek és szüzek játéka, ott is van mocsok és kíméletlenség, de ez az, amiben elvárható, hogy normális dolgokra törekvő személyek eligazodjanak, agencyvel rendelkezzenek és eredményt érjenek el. EZ MAGA AZ OK, ami miatt a diktatúrát elutasítjuk és a demokráciához ragaszkodunk. szóval a demokrácia sem csak egy duma, címke, hanem ennek a megértése

ahhoz, hogy az ellenzékiként minket képviselőknek (ezt most a megszüntetett parlamentáris rendszeren kívüli értelemben mondom) meg tudjuk mondani, hogy hogyan képviseljenek bennünket, szükséges, hogy ne olyasmivel legyen tele a közbeszéd, ami hamisan értelmezi a rendszert és azon belül a sikereket és kudarcokat

ez persze megint a rezsim érdekeivel ütközik, és támadja is a közbeszéd ilyen megtisztítását az ellenzéki oldalnak szóló propagandájával és háttérmachinációival

az ellenzéki politikusok pedig képtelenek a tömeg nyomásával szemben elindulni. nem állhatnak olyan mozgalom élére, nem mozgathatnak meg olyan embereket, akik alapjában ezt egy konszolidált helyzetnek fogják fel, amiben csak az a gond, hogy a mieink elbasszák sajnos hát ők már csak ilyenek. diktatúrával szemben a győzelem NEM LEHET ELVÁRÁS, nem téged minősít, ha/amíg nem sikerül. és ezt úgy értem, hogy téged, mint egy személyt és téged, mint a politikai képviseletedet, amit gründolni lehettél képes ilyen körülmények között. kábé ugyanakkora baromság, mint a világjárvány alatt azzal handabandázni, hogy az a gyönge pusztulnivaló, aki belehal, mert az elvárás az, hogy az erősek úgyis életben maradnak. ez például arra is rámutat, milyen sikeresen fasizálta a közvéleményt a rezsim, miközben az észre sem veszi, hogy ez történt, hanem elfogadja és ismételgeti

az olyan take, hogy az ellenzék úgy szar, ahogy van (meg az óellenzékezés), az nem érdemi politizálás, nem részvétel a diskurzusban, csak üres és kártékony indulatkiadás

VAN módja a győzelemnek (#erica chenoweth tagem), de ehhez több feltételnek is teljesülnie kellene, és több ezek közül rajtunk múlik, és az a dolgunk, hogy a mi részünket jól tegyük hozzá, nem az, hogy másokon olyat kérjünk számon, amire nélkülünk nem lehetnek képesek

megpróbáltam a teljesen szükségtelenül torzra karikírozott leírásodból kihámozni, hogy miben is lehetsz, és arra válaszolni, de tényleg minek csinálsz ilyet, hogy "ideális embereket" adsz a számba??? ha megengedsz ennyi enyhe dohogást

(az előzmény iránt érdeklődőknek: poszt alatti kommentek)

[haw-duck]

Hangos gondolatok

24.06.30.

Olyan ironikus a magány,

Van benne valami talány.

Van benne egy szépség, valami kincs.

Valami ami abban is benne van ha nincs.

Olyan szép ha üres a ház,

De nincs ott senki ha lever a láz.

Olyan nyugodt a csend, a némaság.

Annyira könnyen elkap a mélaság.

Gondolataimat hangosan kimondhatom,

A verseimet hangsúlyosan felolvasom.

Nekem szép hogy nincs fül amit eltalál.

Nyugodtan nézem míg leég a gyertyaszál.

Van viszont szép abban ha van aki hallja szavam.

Mikor van aki szól ha elmélázott az agyam.

Ha van a némaságban néha egy szépszó.

Ha van akinek olvashatok és arra méltó.

Ha van egy fül amit gondolatom megtalál.

Bárhogy jó, ebben van a nagy talány.

[csaklegyazenyeem]

Véget vetek egy kapcsolatnak egy nárcisztikussal.

Megszakítani egy kapcsolatot egy nárcisztikussal nem olyan, mint egy rendszeres szakítás.

Az emberek mindig ugyanazokat a kérdéseket teszik fel a nárcisztikus bántalmazás áldozatainak és túlélőinek.

"Miért nem tudsz egyszerűen továbblépni? "

"Miért nem tudsz túllépni rajta? "

“Miért gondolsz még mindig arra az emberre, aki olyan rosszul bánt veled?”

És amit sokan nem értenek, az az...... nem tudod megfogalmazni a miérteket, mert azt sem tudod, hol kezdd.Az, hogy beleszerettél valakibe, aki sosem létezett, és most gyászolnod kell az elvesztését. Az, hogy kondicionáltak, hogy olyan legyél, akit már a tükörben sem ismersz fel. Az, hogy nem tudod megmagyarázni azt a bűntudatot, amit érzel, amiért elengedted ezt az embert, ami miatt úgy érezted, az egyetlen dolgod a földön, hogy megmentsd. Az, hogy nem tudod megmagyarázni azt a szorongást és magányt, amit érzel, mert nem voltál ott, mert ő volt az, aki megnyugtatott, miután bántalmazott. Az, hogy nem tudod elmagyarázni, hogy hiába hazudtak neked, üres ígéret után üres ígérettel etettek, hogy még mindig ott volt a remény töredéke a fejedben, hogy talán meg tudnak változni.Vagy talán az, hogy nem tudod megmagyarázni azt a dühöt, amit irántuk érzel, mert nem tudod elengedni a tudatot, hogy az első naptól fogva manipuláltak.Megszakítani egy kapcsolatot egy nárcisztikussal, enyhén szólva is traumatizáló, de nagyon is képes vagy felépülni egy ilyen szerencsétlen eseményláncolatból.El kell fogadnod a valóságot, hogy ez a nárcisztikus ember sosem szeretett téged.Arra használtak, hogy táplálják a csodálatukat, és arra volt szükségük, hogy tükrözd a nagyszerűségüket, mert ők sosem érezték igazán önmagukban.Azt is rá kell jönnöd, hogy nem az a baj, hogy nem vagy szerethetetlen, hanem az a személy, akivel voltál, aki képtelen volt szeretni senkit, beleértve önmagát is.Fogadd meg a tanácsom és emlékezz.... ha olyan kapcsolatban élsz, ami megkérdőjelezi a saját értékeidet, akkor át kell gondolnod az életed értékbecslőket.

[thisisnotadiehardmovie]

A többgenerációs világháborús traumák és konstans szegénység melléktermékeként egész életemben küzdök azzal, hogy mindent pocok módra halmozok, jó lesz még valamire és semmit se tudok kidobni. Elég specifikus probléma, kevesen értik. Egész felnőtt koromban küzdök ez ellen, jellemzően kevesebb, mint több sikerrel. 7 napja pontosan napi 10 órában pakolok megállás nélkül, átmentem az összes szekrényen, kiválogattam mindent, ami ki lett nőve, felesleges, nem használható, egyszer egy gyenge pillanatban be lett baszva a szekrénybe és azóta ott porosodik, nem sparkolja már a joyt. 5 zsák szemét, egy félig megtöltött papíroskonténer és 5 zsák adományboltba való cucc lett az eredmény, továbbá egy összegezve teljesen üres szekrény. Emellett festettünk meg béreltem egy ilyen ipari textiltakarító gépet, azzal kétszer átmentem a kanapén és a szőnyegeken. Nehéz elmagyarázni, de életem egyik legjobb nyaralása volt. Ma mikor levittem az utolsó adag cuccot az adományboltba, találtam egy eredeti Anji Allen képet, amit egyelőre nem tudok értelmesen lefotózni, továbbá egy ronda 3 mázsás keretben van, szóval felakasztani se, mert beszakad a frissenfestett fal. De örülni neki nagyon tudok. Szerintem az univerzum értékeli a jellemjavító törekvéseimet.

[mindighianyzols-blog]

Bárcsak arra kelnék fel

Hogy visszakaptam ami elveszett.

Bárcsak ezzel az üres szívvel is

Megtalálnám ki megszeret…

De nem tudom, hogy mit tegyek

Hogy megszűnjön a bánat

Hogy eltűnjenek szívemből az árnyak..

-BSW

[cicakak97]

Gyász.

A gyász az életünk része. Mindenhol ezt hallod, de senki sem készít fel az elsőre.

Az emberek beszélnek az első munkájukról, az első szexről, az első gyerekvállalásról, de az első gyászról nem. Pedig, ha valaki azt mondaná, hogy teljesen normális és nem kell szarul érezned magadat, amiért nem érzel semmit, vagy magad alatt vagy, vagy nevetsz, az lehet segítene. Ha csak sejtésed lehetne arról, hogy mennyi érzelmen mész keresztül hetek, napok, órák, percek alatt. Az egyik pillanatban nevetsz, a másikban sírsz, a következőben dühös, majd üres vagy. Ezek váltják egymást, mint a nappal az éjjelt. Ezzel a gondolattal fekszel- és kelsz. Ez az első, ami utoljára, majd először eszedbe jut. Szomorú vagy, amiatt pedig méginkább, hogy nem, az élet nem állt meg. A te életed megy tovább, telnek a napok. Ez meg sem közelíti a szerelmi bánatot, vagy egy vita utáni bánkódást. Ez nem olyan, mint amikor bűntudatod van és nem olyan, mint amikor szomorú vagy. Ez valami egészen más.

Leírhatatlan, ekkor érzi meg csak igazán az ember, hogy milyen, amikor a lelke fáj és egy darab kiszakadt belőle. Már soha nem hívhatod fel, nem írhatsz neki, nem beszélhetsz vele. Nem nevethetsz vele együtt. Nem lesz már semmi, ami a tiétek. Csak a múlt gondolata, a te gondolataid. Hiába akarsz már bármit változtatni, nem teheted meg. Illetve de, csak nem fog változni semmi. Nem fog rád haragudni, nem lesz rád büszke, nem fog veled örülni, nem fog megölelni, vagy megpuszilni. Elment, nincs többé. Addig van, míg emlékszel rá, aztán elmúlik. Ebben a mély gyászban, mikor már elfogadod, hogy így történt, feldolgozod -amennyire tudod-, rájössz, hogy veled is ez fog történni. A döntéseid nem fontosak. Sem a jók, sem a rosszak. Miután elmúlsz, addig élsz, míg emlékeznek rád, aztán eltűnsz végleg. Miért is ne élhetnél, ahogyan te szeretnél? Miért is nem addig szeretjük egymást, míg megtehetjük? Éljetek, ahogy nektek jó, éljetek egyáltalán és szeressetek mindenkit, aki fontos a számotokra!

“Attól, hogy valakit elvesztesz az életben, nem kell sajátmagadat is elveszítened lélekben.”-F.N. A legjobb ember, kit valaha ismerhettem.

[starmythelonesurvivor]

Az első hetemet a mesterszakon, amikor nem órán voltam, és ez csak este fordult elő, a fürdőszobában zokogva töltöttem. A második hét elején ez olyan hangossá vált, hogy átjöttek a szomszéd aranyos leánykák, nyúznak-e, minden rendben van-e velem. Utána olyat csináltam velük az erkélyen, ami nem egészen legális, pedig én nem teszek ilyet. Most sem volt egy nagy valami, de legalább sírhattam nekik. Nem csak a blogomat, hanem az “egész” világot lelki szemetesládának használom. Aztán összeszedtem magam. Relatíve. Péntekre nem raktam órát, és a csütörtöki utolsót, ami egy tök más szabadon választható lenne is leadom bizottsági jóváhagyással. Hova gondoltam, hogy lesz nekem erőm, időm erre. Romániához vagyok szokva, és ott a vizsgaidőszakon kívül inkább a tétlenség miatt ríttam. Hétfőtől csütörtökig az egyetemen vagyok, arra nincs időm, a népművészeti könyvtárába elmenjek, ahova beiratkozni egy elmaradt óra alatt szöktem el. Ma az üres időmben ügyet intéztem, meg prezentációt csináltam, hétvégén a tervezési feladatra vázlatoltam. Vagyis nem teljesen. Csütörtök éjszaka hazavettem. Haza kellett amúgy is jutatnom az autót. Megnyugtattak a mezők, a hegyek, a fények. Olyan gyorsan akartam a fővárostól távolodni, amennyire csak lehet. Pedig nem bánt senki, mégis imposztor szindrómában leledzek. A szövés az egyetlen plusz dolog, amit az órákon kívül viszek, és nagy örömet okoz. Kikapcsol. Anyám hétvégén kivételesen otthon volt. Ilyen múzeumba akart menni, olyan kiállításra. Nem tudott menni a palijához, és most nagyon unta magát, de egész nyáron ott voltam hagyva. Az őrületig magányosan nagyapám túl-méretes tóparti házában, ahol a felső szint be sincs fejezve, mert inkább az anyám korabeli barátnőivel hetyegett. A tóparton voltunk, egyik nap még eveztem is. Csak napi 3 órákat haladtam, többet akartam. Pénteken az egyik boltban úgy döntött utál a boltos néni, pedig tisztelettel, köszönés után szóltam hozzá, három-négyszer kellet személyeskedve sértegetnie, mire odabasztam a kosarat a földre, és középkorú, ocsmány, megkeseredett baszatlan kurvának tituáltam. Azt tanították nekem, sosem szabad lesüllyedni, és akkor vesztesz el egy vitát, ha felemeled a hangod. Hát én ott elbuktam. Otthon egymás között kocsisok vagyunk, de a külvilág fele teljesen más, és nem számít, ő mit mondott. Nem tudtam gondolkozni, teljesen lefagytam, az hogy befele szarul vagyok, nem jelenti azt, hogy nem próbálok normálisan, mosolyogva beszélni az emberekkel. Ha az, hogy azt mondom a végén szép napot, egy picit is számít valakinek, már megérte. Annyival durvább, lélekbe hatoló higgadt féligazságokat mondhattam volna neki helyette, amivel még jobban megbántom, úgy ahogy ő engem a primitívségével. Volt egy pillanat, mikor azt hittem megfordulok, visszamegyek és az arcába öklözöm…azt érzem, tényleg azért volt ilyen, mert valószínűleg 15-el minimum többnek néz ki a koránál, és már nem fog jutni sehova, de már régen nincs bennem annyi empátia, hogy ez érdekeljen. Örülök, hogy ott fog megrohadni a semmi közepén minimálbérért ezek után. Utána írt az én régi szeretőm, vagy nem tudom micsodám, hogy a városban van a színházért, miért ghostoltam el. Nem reagáltam neki hónapokig, azt gondoltam többre vagyok érdemes, de olyan siralmas az egész, a lelkemet eladtam volna egy ölelésért. Este sétáltunk a városi forgatagban, másnap este elmentem vele színházba. Meglepően nem volt jó a darab, pedig a tavalyi idény után nem tudtam volna rosszat mondani a mi színházunkról. Most már csak vasárnap este visszafele, a metrón akartam elsírni magam, de már csak a szemem könnyezett be, az meg nem számít a pesti nyúzott utazók között. Az óráim amúgy tök jók, csak ami még nem tervezés, ott is aktív szellemi részvételt várnak el. Hozzászólok, véleményt formálok, kérdezek. Erre vágytam, megdolgoztam érte, csak nem gondoltam volna, a kutatásokra se lesz rendesen időm. Nemhogy magánéletem, egy pillanatnyi én időm nem lesz. Mivel nagyjából megvan a holnapi prezim, és az utolsó simítások már beleférnek a holnap reggelbe, ma este is csak egy szellemi káposztakent létezem.