#asztalka

[lilcantina]

Nagy káoszok mellett apró győzelmeknek örülni:

Jövő héten már lesz szemétszállítás ✓

Első szúnyogcsípés mentes éjszaka ✓

Újraélesztett kerti asztalka ✓

Dobozmentes és zsákmentes kanapé ✓

Napok óta vállalható vérnyomás ✓

Az ördög a részletekben veri a feleségét vagymi...

[hicapacity]

Ül a fickó a New York-i kecójában, ami nem is a saját kecója, még csak nem is valami bérelt héder, hanem, ha jól emlékszem, a nagyanyjáé, de nem tudom biztosan, direkt nem veszem elő a könyvet, mert nem szövegről írok, hanem benyomásokról, emlékekről (ahogy én emlékszem a más emlékeire, hiszen így rakódunk össze, mint hatékony király egy halom csontból, ha van rá forrásdús teremtő akarat);

szóval, ül a fickó, huszonegynehány éves, túl van egy háborún, egy háború utáni világban él egy olyan országban, ami már eléggé régóta kihelyezett háborúkat vív, és azokat rendre megnyeri, pedig a háborúk sosem megnyerhetők, iszik, sőt elmélyült, bár cseppet sem precíz biofarmakológiai tanulmányokat végez, ahol a saját teste a lombik, a göreb, abban főzi, desztillálja, titrálja és szintetizálja saját tekergő agyát, torlódó gondolatait és instant megváltásait, az egész alatt pedig ott szörcsög a társadalom Bunsen-lámpája, kék láng, csillogó réz, sziszegés és spirituszszag;

ül a fickó, semmi különös amúgy, tépetten jóképű, az a félénken macsós típus, laza és kopott ruhákat visel, mosodába jár, büfékben reggelizik, még nem igazán tudja, mit kezdjen magával, és ez pont megfelel neki, sose tudta, talán sose akarja majd tudni, és az utcán tülkölve rohangászik New York, azon túl a téres Amerika, azon is túl egy egész világ, ami még nemigen tudja, mit kezdjen magával, annyi az elképzelés, rémesebbnél rémesebb programok, az egész mégis gyönyörű is tudna lenni, gyönyörű is tud lenni, minden csak nézőpont kérdése, hogy fegyverek, megatonnák, gettók, lágerek, éhínség, olajhimbák, rozsdásodó acél, tömegsírok, de elnyúló utak mentén a sárgult gazban tücskök pirregnek, csehországi kocsmák ácsolt asztalain szőke söröskorsók kemény habja csurran, a korsók oldalán kerekded homorúságok, akár egy katedrálisban, azokon bukdácsolva játszik a napfény, mint a Saint-Denis-i Suger apát rózsaablakú tripjei, egy habókos magyar író feltalálja az elsüllyeszthetetlen csónakot, nádból megépíti, a csónak elsüllyed, nem baj, mondja az író, a koncepció jó volt, a hiba a valóságban van, és új csónakba kezd (aztán majd büntetésből a józan, tisztességtudó, dolgos mókusok józan, dolgos megigazulásáról kell tanmesét írnia), teherautók platóján véletlen társaságok elegyednek egyszeri és folyton változó amalgámmá, sorsok és korok, a válságból megmaradt öregedő hobók, egzotikusak már, mint egy-egy kopott múzeumi tárgy az idők tárlójában, csak felirat nincs hozzájuk, ha lenne, maguk sem olvasnák el, köpnek a feliratokra, ahogy rájuk is köpött a mindenkori társadalom, idénymunkások, mindig az aktuális idénybe ragadva, gyümölcsszedés, aratás, gátépítés, a kontinensnyi Ígéretföldje ide-oda vetődő robotosai, ahogy az évszakok és a lidércesen optimista fejlődés ritmusai rázzák őket, mint egy bebopos szaxofonszólót, egy nyiszlett égimeszelő a ponyva alá húzódva az örök szerelemről és valami szélmalmokról motyog, és ott zötykölődnek persze az örök semmi jelentőségét kereső beatnikek is, mindig az aktuális örök igazságot hajszolva, az eltűnő kocsmákban, a porlepte kisvárosokban, az autóparkolókban, döngő acélhidakon, jazzkoncerteken, egymás testében, végtelen pofázásokban, mexikói drogtanyákon, sznob könyvesboltok izzadt hátsó helyiségeiben, bárhol és mindenhol, a nemzedék legjobbjai, úton az őrület romjai felé, mert a világ gyönyörű és rettenetes, fel kell habzsolni, de úgy, hogy mindig megmaradjon, nem megemésztve és salakot szarva, mint egy bank vagy egy bányavállalat, hanem úgy, mint a mesebeli terülj-terülj asztalka, az egyszervolt-holnemvolt, mindig megújuló energiaforrás;

szóval, ül ez a fickó a kecóban vagy a héderben (melegvíz is van, az ablak előtt a tűzlépcsőkön száradó ruhák), vécépapírt teker az ócska Remingtonba (mítosz, hát persze, hogy csak mítosz, de éppen ettől válik igazzá a valódiból, suttogja a bennem élő Coelho), előre dől, a homlokát ráncolja, úgy hunyorog, mintha a lemenő napba nézne valahol a kaliforniai sziklák között, a tengerparton, és két mutatóujjával sebesen gépelni kezdi, hogy valami nyavalyából lábolt ki éppen, meg az asszonnyal is szétmentek, mikor Dean Moriartyval (Neal Cassadyvel, persze) megismerkedett (mondom, inkább fejből idézem, mert így érzem autentikusnak), és nem tudom, hogy tudja-e (az biztos, hogy szeretné), hogy ezzel valami végtelenül újat kezd el (valami végtelenül régit lök tovább), úgy is nevezhetném, hogy az irodalom úti életét, az örök pikareszket, kezét a magasba emeli, arcán szent elragadtatás, belerikolt a nyüzsgő, rohanó éjszakába, és közben gondosan gépel (igen, egyszerre gépel és löki a kezét a magasba), mellette lassan hamuvá porlad a kávéspohárba lökött égő cigaretta, úton van, zakatol a szöveg, milyen istentelenül, elképesztően, kibaszottul szép szó az a szabadság, mondja magának, ahogy megropogtatja a hátát négyórányi írás után, megdörgöli a szemét, és azon gondolkodik, hogy el kellene ugrani valami csehóba, kilazítani, pörögni, dumálni, egy nő is kellene meg még bor, édes, olcsó bor, és persze cigaretta is, de aztán megrázza a fejét, begörbíti a mutatóujjait, mert most írnia kell, és ez rohadtul komoly dolog, röhejesen komoly, mint mikor a dombhát mögül felberreg egy közeledő kocsi motorja, te pedig feltápászkodsz az útszéli fűből, kilépsz az útpadkára, a karod előre nyújtod, és felemeled a hüvelykujjadat.

Ma 102 éve született Jack Kerouac.

[onsieluenkeli]

Yess. 🎮 Detto.

Ajándék játék volt a konzol mellé. Még nem igazán kezdtem bele, 😈 eddig...

Az olvasó asztalka Hollandiában készült, kézzel, és egyedi. Valódi csempékből vannak a portrék. - A tulaj ki akarta dobni... ¯\_(ツ)_/¯ - Nem hagytam.

.

[bonesteve]

Luzerszag

Szemben ultek velem a beszallokapu elott.

Udvariasan megkerdeztem leulhatek-e a szemben levo borfotelek egyikebe az asztalka mogott, a lany kedvesen bolintott.

Szokasomtol elteroen egy nagy Svyturys Ekstrat kertem a barban reggeli 5:20-kor, melle egy szalamis croissant-t friss salatalevellel es paradicsommal benne.

A fiunak luzerszaga volt.

A luzerszag a ritkan mosott haj es a sokaig viselt muszalas pulover egyuttes szaga, amitol felkavarodik az ember gyomra.

A fiun vastag fekete keretes szemuveg volt es rendkivul jokepu volt, igazi markans ferfiszepseg.

Kis borosta, jo ruha, vallhosszu haj.

A lany picit idosebbnek nezett ki.

Csodaszep volt.

Kora reggelhez kepest esti finom smink volt rajta, kicsit erosebb mint indokolt lett volna.

A szoke festetlen haju eszaki tipus, ulve is latszott hogy magas.

Nagyon hosszu combu nagyon csinos, kesobb amikor allva is lattam ismet megallapitottam hogy kozel jarhat az idealis Victoria’s Secret-angyalhoz.

A fiu mereven bamult ki az ablakon az ejfejete levegobe.

A lany pedig lathatoan tularado szerelemmel markolta a fiu kezet.

Az idillt csupan a mar emlitett luzerszag zavarta meg es igazabol ezert keltettek fel a figyelmemet.

Sok a szep no errefele, nem tulajdonitottam volna jelentoseget egy sokadiknak, ha ez a dolog nem lett volna zavaro.

A lany nagyon halkan beszelt a fiu fulebe nagyon kedvesen, a fiu pedig tokeletesen figyelmen kivul hagyta a lanyt.

Mintha ott se lenne, mintha nem markolaszta volna a kezet, mintha nem bugott volna a fulebe.

A lany athajolt a ket borfotel ket karfajan es megolelte a fiut, az elhuzodott.

Annyira zavaro volt a semleges de hatarozott ellenallasa hogy szinte megharagudtam ra.

Ereztem ahogyan a szam csikra huzodik es belul a haragom elitelo megvetesse valtozik.

Igyekeztem elterelni a figyelmenet roluk, ahogy fogyott a beszallasra vagyok sora, vartam hogy ok is felalljanak hogy elottem csekkoljanak be, mindig utolsokent szallok be a repulobe.

Csak nem akartak felallni, mar utaltam oket mint a szart hogy keresztbe huzza a bevalt szokasomat ez a luzerszagu budos paraszt a gyonyoru odaado baratnojevel akit le se szarik husz perce.

Aztan amikor mar a sorban alltam, meg ketten voltak elottem, ok is felalltak. A fiu gyermekbenulasos volt.

A ket labat ronygyokkent kaszalta kacsazva a pultig, a lany tamogatta.

Most hogy lattammagat vonszolni vettem eszre hogy velhetoen ertelmileg is serult lehetett, a szemet forgatta jaras kozben.

Mogottem alltak, elore engedtem oket.

Svedek voltak es mint a szovaltasbol kiderult a beengedo kislannyal, testverek.

Es nem, nem kertek asszisztenciat.

Ereztem ahogyan az arcom eg szegyenemben.

Tokeletesen felreertettem a helyzetet.

Vilniusban a repteren lepcson kell lemenni es kb. 200 metert kell megtenni jardan a Wizza gepig.

Ez latszolag abszolvalhatatlan tavolsagbak tunt de nem, a fiu gyorsra fogta a kacsazast, a lany pedig vegtelen turelemmel es szeretettel segitette, ugyesen hagyva kimozogni a rettento kacsazasat.

En mogottuk voltam vegig, annyira szanalmasan magamutogatonak ereztem volna ha elsetalok mellettuk hogy inkabb azt imitaltam hogy telefonhivasom erkezett es meg-megalltam, kamubol neha mondtam egy-egy szot a mikrofonba mintha tenyleg beszelgetnek.

A repulonel levo lepcsonel ertem utol oket, utolsokent beszallva.

A fiurol ekkorra mar patakzott az izzadsag. Innen volt a szaga.

Vegletekig kimerult. Segitettem a lanynak felnyomni a fiut a lepcson es igyekeztem nem sirni a szanalomtol es sajnalattol valamint a belul mardoso -talan indokolatlan - szegyentol.

Most a gepen irom ezt, elottem ulnek.

A fiu szagat erzem itt is de furamod mar nem zavar.

Bekesen alszik az ablakkeretnek dolve.

A lany markolja a kezet es neha megcirogatja a fiu arcat.

A kezet egyetlen pillanatra se engedte meg el, ket oraja vagyunk a levegoben...

[forgacstoro]

Ma azért csak nekiálltam egy karton protípusnak :)

Nyeklik-nyaklik az egész, a megfeszítéseket is nehéz volt megcsinálni az itthon heverő anyagokból, de határozottan biztató. (Kartonból nyilván nem tudtam olyan szerkezetet kialakítani, mint majd fából, de ezzel a modellel egyébként sem ezt akartam tesztelni.)

Pár észervétel:

Az alsó “U” középen nem a terheléstől szakadt el, hanem a készítéskor vágtam be rossz irányból és a befeszegetésnél eltört.

A tervezett asztalnál alul és felül is csak keret lesz (a vizsgaremeknek kell tartalmaznia keretkötéseket). Ezzel kapcsolatban kaptam javaslatokat, hogy legyen vastagabb, hogy bírja a terhelést, de ha szükséges, valószínűleg inkább egy T-profilt alakítok ki, hogy ne legyen túl órmótlan.

Másik javaslat az “U” alakok és a keret csatlakozásait célozta. Nem biztos, hogy annyira meg kéne középen gyengíteni az anyagot úgy, hogy a két vége húzva lesz. 

Jöttek tippek, hogy mit használjak kötélnek (hegymászókötél, lánc, sodrony). A lánctól kicsit tartok, hogy nehezen szabályozható. Egyelőre azon gondolkodom, hogy hova tudom elrejteni a kötélvégeket úgy, hogy után is lehessen feszíteni, ha szükséges. Vagy ha nem rejtem, akkor hogy lehet esztétikusan látszóra csinálni.

Még eléggé időben vagyok, úgyhogy a következő lépésként valószínűleg egy kicsinyített változatot csinálok majd gyatrább faanyagból. Az már tartalmazza majd a tervezett kötéseket is.

Szerdán le kell adni az első skiccet. Ugyan múlt héten bemutattam egy (tök más) asztalka tervét, amire mondta a tanár, hogy elvileg oké lesz, de lehet, hogy most módosítok erre. :)

[tartsdmegazaprot]

megjott végre az asztalka meg a szeeeeeek 😍🐥🐥🖤❤️

kész az utasellato!!!

[ebbolmilesz]

berendezem a szobád az ikea-ból!

helló. eljött a szerencsenapod, mert most egy egészen kiváló bútorszettet vehetsz meg tőlem, én magam válogattam össze, neked már nem kell. na azért nem kell hálálkodni, mert kérek érte valami pénzt, de messze nem olyan sokat, mint gondolnád. mutatom mim van. Ikea Billy könyvespolc (nem ferde, ferdén fotózok): https://www.ikea.com/hu/hu/p/billy-koenyvespolc-fekete-barna-s39217744/

hogy passzoljon, fiókos komód, ugyanilyen színben, ikea kullen: https://www.ikea.com/hu/hu/p/kullen-5-fiokos-szekreny-fekete-barna-40393661/

az elmaradhatatlan ikea lack asztalka: https://www.ikea.com/hu/hu/p/lack-dohanyzoasztal-fekete-20011408/

most figyelj, ha mindent elviszel, akkor 22.000 összvissz, és találkozhatsz velem is. külön is vihető, akkor kitalálok valami jó kis árat. ha kéred, írj, ha nem, add tovább légyszi. köszi!

[malkala]

Forró mexikói éjszakák

Idén nincs karibi utazás, ez nyilvánvaló, de legalább tavaly többször is tudtam mártózni a tengerben. Ez az egyik tavalyi mártózásnak a sztorija :)

2019 Május 31 Péntek

Nagyon korán keltem, ami azt illeti elég rosszul aludtam. 5 körül már kikászálódtam az ágyból mert nem láttam értelmét a további forgolódásnak, ami nem is volt túlzottan pihentető. Arra gondoltam, hogy 28-án, azaz konkrétan 3 nappal ezelőtt ismerkedtem meg valakivel, és most utazni készülök vele Cancunba. A történethez hozzátartozik, hogy pontosan ugyanezen a napon a próbaidő alatt elküldtek a munkahelyemről, mert egyszer elsírtam magam a stressz miatt. Ez reggel történt, délután már a California Coffee Companyban ültem és szürcsöltem az eiskaffeet a Liszt Ferenc téren. Itt találkoztunk. Végigszaladt az agyamon az egész sztori, közben gyorsan lezuhanyoztam. Már eldöntöttem: akármi lesz, megyek és kész. Törölközőbe csavartam a testem és elkészítettem a reggelim. Eszegettem, iszogattam, majd elmosogattam. Mivel az előző napok hűvösebbek voltak, úgy döntöttem, hogy szoknyát, harisnyát és háromnegyedes ujjú pólót veszek. Gyorsan összekészültem, már minden készen várt rám. Korábban elindultam a kelleténél. Hiába volt kora reggel, közben kisütött a nap, és kifejezetten meleg lett. Kiértem a repülőtérre, és jó sok késéssel, de végül elindult a gépem Düesseldorfba az Eurowings-szel. 11:30 helyi idő szerint érkeztem. Ott nagybevásároltam palackos vizekből és egy órán át megállás nélkül koslattam a reptéren, nehogy rosszul reagáljon a hab keringési rendszerem az előttem álló 11 órás repülőútra, aminek a 90%-át kényszer ülőhelyzetben kell töltenem. Szintén Eurowings, szintén késés. És mintha ez nem lenne önmagában elég, a mellettem 5 méterre lévő kölök szünet nélkül végig üvöltve hisztizett. Nem vagyok migrénes, de a 8. órára úgy fájt a fejem, mintha éppen az agyamat boncolnák, és lennenek benne érző idegek. Rettenetes volt, pokoli élmény volt, azóta is életem legszörnyűbb útja. Egy minimális időre elterelte a figyelmem a vízum kitöltése, ami leginkább egy ikszelgetős teszt volt.

Majd végre valahára megpillantottam az Isla Mujeres-t a magasból. Tudtam, hogy percek kérdése a megérkezés. Helyi idő szerint 18:00-kor leszállt a gép. Persze egy óra volt, mire kikaptuk a bőröndöket és elhagyta mindenki a repteret. Érdekesség, hogy kokaint kereső rendőrkutyával szaglásztattak végig mindenkit.

Szakadt az eső, de valami hihetetlen, addig soha nem tapasztalt fülledt meleget éreztem amint a lábam hozzáért a talajhoz, ami hirtelen csapott meg, mint egy elviselhetetlen hőhullám. Én nem is tudom, hány fok volt, de 38-ra tippelnék. Cancúnból a reptérrel bérelt kocsival utaztunk tovább a 2 órányira lévő Tulúmba. Az emberem úgy vezetett, mint egy őrült, útközben mexikói csípős csipszet ettem, de nemsokára ki is dobtam a taccsot. Nagy valahára megérkeztünk a hotelbe. Becsekk, cuccok. A hotel elvileg 5* volt, de elég összetákolmánynak tűnt, mint egy bungalow. Utólag megnéztem a hotelt a neten, és valóban luxusreszortként reklámozza magát, ami arra büszke, hogy számos nemzetközi díjat bezsebelt, és teljesen ökoturista-barát. Egy nagy hálószoba volt a nappali, hatalmas ággyal, a világ legkisebb hűtőjével, amit valaha láttam, néhány minimalista és mexikói kunyhós díszcseréppel, egy mini asztalka a szoba közepén, ami szintén inkább dísz, mint valódi funkciós asztal. A budi és zuhanyzó egyben, egy másik helyiségben, ami félig fedett; csak a wc részén. Emellett érdkekesség, hogy bambuszlevelek szoros egymásmellettisége szolgált helyiségelválasztónak a külvilágtól (nem, nem lehetett rajta belátni). Ekkorra már rettenetesen fáradt voltam és még mindig éreztem a hányás ízt a számban. Gyorsan megbeszéltük, hogy elmegyek zuhanyozni, addig ő néz valami vacsorát. Úgyse fogok én enni, de magának. Így is lett. Bementem a fürdőbe, bezártam az ajtót. Levetkőztem és megnéztem magam a tükörben. Nyúzott arc, kissé elfolyt smink, kitágult pórusok, nyirkos bőr, szénakazal haj. Nem láttam magam szépnek. Úgy döntöttem a hajammal most nem foglalkozok, túl lusta vagyok hozzá. Ígyhát feltűztem, és kinyitottam a forró vizet és aláálltam. Jól megcsutakoltam magam, majd behunytam a szemem és csak hagytam hogy tisztára mosódjak. Elgémberedett testem hálás volt és nagyon élveztem ezt a pillanatot, míg egyszercsak rámcseppent valami hideg. Felnéztem, és rájöttem, hogy még mindig esik, csak a fejem fölé hajló lapulevelek, amik a nagy részét felfogják és elvezetik az esővíznek. Kicsit fintorogtam, kellemetlen voltak ezek a hideg cseppek. Majd kinyitottam a szám, és jött egy másik meglepetés: sós vízben zuhanyzom! Azonnal becsuktam a szám, és hirtelen úgy éreztem, elég volt a tisztálkodádból. Gyorsan megtörölköztem és felvettem a pizsamámat, majd fogat mostam. Mire kijöttem a fürdőből, emberem már vacsival várt. Közöltem hogy igazán nem kívánom a tacot most, és behuppantam az ágyba. Elment ő is zuhanyozni evés után majd mellémhuppant, egy csókot nyomott rám és békén hagyott. Ezután csak aludtam, és aludtam, és aludtam.

2019 Június 1 Szombat Reggel korán felkeltünk és elmentünk reggelizni egy tengerparti kuckó-étterembe, majd ellátogattunk a közeli Tulum-pitamisokhoz. A Yucatán-félsziget jeleti részén vagyunk, Quintana Roo államban, Mexikó legkeletibb partján. Nem tudtam, de Mexikó hivatalos neve Mexikói Egyesült államok (Estados Unidos Mexicanos). A hivatalos nyelv a spanyol, de itt mindenki jól megérti és beszéli az angolt, így nem érzem magam teljesen elveszve.

Ezek az építmények leginkább ősi maják tengetparti templomjainak a romjai; mint a Szelek Istene Templom és az El Castillo Piramis. Hivatalosan Tulum Romoknak hívják őket. Tulúm az utolsó általuk épített város, ami a 13-15. századig élte virágkorát és 70 évig képes volt túlélni a spanyol megszállást. Az újvilágba hozott európai betegségek végül eltűntette e nép nagy részét, következetesen a város kietlenségét, elhagyatottságát eredményezve. A hangulata azonban nem veszett el a helynek az évszázadok alatt. Nem használom ezt a szót, de kifejezetten misztikus és varázslatos, de komor is. Szinte átéltem, ahogy a Szél Isten temploma előtt álltam, hátterében a tengerrel, pálmákkal és kitaposott utakkal körülvéve egy dombon, arcomon a sós szél, hogy emberek itt imádkoztak az ideális időért, termésért, áldozatot mutattak be, majd megpillantották a tengeren a hajókat, és az "isteneket"...

Körbesétáltunk, majd a szobánk, ill. a strand felé vettük az irányt, ami a hoteltől néhány lépésnyire van.

Ez a partszakasz nem szabadstrand volt, hanem a hotel által fenntartott kis part, amit csak vendégek és a hotel személyzet vehetett igénybe. A part így viszonylag karbantartott, tiszta, homokos, kicsit algás volt, de a víz tökéletes. Élveztük a tengert, úszkáltunk, lebegtünk, feküdtünk, sodródtunk. Majd a parton lévő kis fetrengők felé vettük az irányt, ahol kifeküdtünk a napra, ölelkeztünk, csókoltunk, művészien szép fotókat klészítettünk. Innen egyenesen vacsizni mentünk egy közeli hotel éttermébe, ami 5 perc séta távolságnyira volt. A "hosszú" hazavezető út alatt elfáradtunk, és szinte azonnal el is aludtunk.

2019 Június 2 Vasárnap Reggel közös napfelkeltenézéssel indítottuk a napot, majd ellátogattunk egy barlangba, a gran cenote-ba. Ez a név a maja nyelvű tz'onot szóból származik, aminek jelentése: kút vagy szakadék. A képződmény tehát egy mészkőbarlang, ami a mészköves felszín beszakadásával jön létre. A barlangtóban kristályriszta vízben lehet búvárkodni, és annyira tiszta a víz és szép a hely, hogy a maja riviéra rejtett drágakövének is mondják.

A barlangok fontos helyszínei voltak az ősi maják életének. Olyan kapuknak hitték ezeket, amik az élők és a holtak birodalmát összekötik. Sokszor járati összeköttetés van köztük, és a másvilágról szóló maja legendákat talán ezek a földalatti labirintusok ihlették. Régészek komplett piramisokat, templomokat, emberi csontokat találtak összesen 14, részben vízalatti barlangban a közelmúltban. A maják szent könyve, a Popol Vuh-ban is az olvasható, hogy a másvilági életbe víz mentén visz az út egy megpróbáltató utazás végén, mikor a lélek eljut az alvilágba, a Xibalbába.

Végigsiklik a tekintetem a csodaszép, de valóban kissé félelmetes cenotén, és rájövök hogy eszem ágában sincs itt búvárkodni. Megmártózom a jéghideg vízben, majd kiülök és csak a lábamat lógatom bele, míg a férfiemberem profi búvárcuccban fejest ugor a vízbe.

Délután pedig elnéztünk a  Dél-Tulúmban található Muyil/Chunyaxché nevű piramisromokhoz, ami az egyik legősibb és maják által leghosszabb ideig lakott helyszíne a Yucatán-félsziget keleti partvidékének. Már időszámításunk előtt 350-ből vannak leletek erről a helyről, egészen az idő után 1500-as évekig. A Sian Ka'an lagúnában helyezkedik el, melynek jelentése: "Ahol az Ég születik".

2019 Június 3 Hétfő

Útitársam alukált még, mikor kisurrantam a hotelszobánkból, hogy megcsodálhassam még egyszer a tengerparti napfelkelte látványát. A parton ülve ahogy a lábujjaim belesüppedtek a kellemesen hűvös homokba elképzeltem, hogy jelenleg hol vagyok a térképen, és örömmel konstatáltam, hogy kellő távolságban mindentől és mindenkitől, akihez valaha közöm volt. Ilyen messze még soha nem voltam otthonról, és ez felettéb jó érzéssel tölt el. A reggeli szellő kis homokot fújt a hajamba és az arcomba, de ezt most egyáltalán nem bántam.

Később reggeli közben megbeszéltük az aznapi programot: mivel David golfozni szeretett volna, én pedig majom menhelyre menni, úgy döntöttünk, ma szétváltak útjaink egy kis időre a délután folyamán. De előtte még elmentünk a Xel-Há aquaparkba, amit egyszerűen imádtam! Nem, ismét nem búvárkodtam és nem úsztam delfinekkel, de maga a park, a víz, a növények irtózatosan tetszettek, és mellénnyel bemerészkedtem és pancsoltam is. Nagyon nagyon nagyon jó volt, legszívesebben egész nap maradtam volna, de szerettem volna látni a kismajmokat is, és nem volt végtelen időnk. Nehéz szívvel hagytam el ezt a helyet (annyira jól éreztem magam, hogy elfelejtettem még fotózni is).

A következő megálló a Monkey Sanctuary volt, Akumalban. Itt Daviddel elváltunk, és ő elment golfozni. Itt szintén nagyon szerettem lenni, a túra előtt megáldottak minket, hogy eggyé váljunk a Földanyával. Én különösen szeretem a majmokat, ezért nagyon jó volt itt lenni a közelségükben. Ez a hely alapvetően egy olyan menhelynénk funkcionál, ami amolyan volt kisállat gyűjtőhely. Ezeket az állatokat kidobták az emberek x idő után, ezért nem engedhetőek már vissza a dzsungelbe. Sok majom mentális beteg lett a nem megfelelő, emberi környezettől. Itt remekül gondjukat viselik, és valóban szeretik őket, hasonló fajtájú egyedekkel, ill. ha van, hasonló mértékben sérült társakkal, fokozatosan szocializálódhatnak és térhetnek vissza a majom létbe.

- Papagájpár a majomszentélyben

2019 Június 4 Kedd 

Felkeltünk és rögtön Cancún felé vettük az irányt. Cancún 2 órányira van autóval Tulúmtól, de megegyeztünk, hogy ha elèrjük az egy órányira lévő Playa del Carment, ott majd beülünk és reggelizünk valahol. Ez így is lett, majd reggeli után egy kicsit sétáltunk a környéken és fotóztunk. Itt, a Parque Los Fundadores-ben (Alapító Apák Park) van a 15 méter magas Portal Maya 2012 nevű tengerparti bronz szobor. Arturo Taravez mexikói szobrászművész alkotása, amely a Maya naptárat ünnepli, és a 2012 December 21-es dátumot. A szobor a tenger felé néz, egy női és egy férfi alak összekapaszodását mutatja. Az itt élő maja közösségek tiszteletére állította a művész, akik itt éltek, mielőtt a spanyolok megérkeztek volna a 16. században.

A séta után ismét beültünk a pokolian forró autóba és Cancunba vettük az irányt. Itt megebédeltünk, majd elsétahajókáztunk az Isla Mujeresre. Itt kicsit nézelődtünk, de rettenetes forróság volt, így gyorsan a legközelebbi strandon kötöttünk ki. A víz, mondanom sem kell tökéletes volt.

Utcai graffiti egy Playa del Carmen-i parkolóban

2019 Június 5 Szerda

Ez a nap volt az utolsó Mexikóban. Reggel korán keltünk, villásreggeliztünk a hotelben, fecsegtünk a Mujeres sziget történelmi jelenőség(telenség)éről. Én karamellszószos palacsintát ettem friss gyümölcsökkel és mellé kávé, David pedig quesadillast választott a kb 5 ételből álló menüből. Én előbb végeztem, és ahogy lassan gyűlt a nép, átadtam a helyem másnak. Gyorsan körbesétáltam az udvari úszómedencét és pihenő ágyakat, asztalkákat, napernyőket. Nem akartam elmenni. Maradni akartam, csobbanni, úszkálni a medencében, fetrengeni az árnyékban, lustálkodni, de mennünk kellett. Csinibe vágtam magam, sminkeltem. Az utolsó napon szép akartam lenni. Tegnap este már összerámoltunk, ma még gyorsan ránéztem a csomagokra és lemértem a bőröndömet. Egy gyors légyott, egy cica szemmel való megsimogatása, aztán berámoltunk az autóba és már ott sem voltunk. 

David leadta a kocsit a kölcsönzőben, majd bepattantunk egy reptéri taxiba. Az ő gépe Mexikóvárosba ment és délben indult. Az enyém vissza Düesseldorfba. Egyetlen oka volt, amiért nem mentem vele Mexikóvárosba: bármennyire jól éreztem magam vele, kezdtem telítődve érezni magam, és szerettem volna már egy kis egyedüllét a 24 órás együttlét után. Visszaúton volt időm egy picit szétnézni ebben a német vársosban is, kicsit shoppingoltam, kicsit nézelődtem, majd a csatlakozójárattal hazarepültem.

Már Düsseldorfban, várakozás a csatlakozó járatra

További képek

[dorkielutazott]

Márc. 22.

Ma vendégségbe voltunk hivatalosak Guido családjához. Guido mindig nagyon sokat magyaráz, és szerencsére gyakran ismétli önmagát, szóval egész sokmindent megértünk belőle, de erről a meghívásról kb annyit fogtunk fel, hogy a felesége főz majd (“kígyót”-viccelőd��tt), ott lesz a nyolc éves lánya, aki nagyon szeret beszélni és kipróbálhatjuk a tehénfejést. Szóval jó vendéghez méltón szoknyát vettem fel és fehér zoknit, nos, hiba volt. Arról nem szólt a fáma (vagy szólt, csak nem értettük meg), hogy a faluból még háromnegyed óra séta meredeken felfele a tűző napon a sártengerben, amibe bele-bele süllyed a cipőm és a zoknim. Szóval csatakosra izzadtan és sarasan érkeztünk meg a vendégségbe.

A kis faházikó hasonló a mienkhez, csak méginkább a dzsumbujban van. Csodálatos panoráma a teraszról a hegyekre, kis asztalka reggelivel, kukoricát fejtő koszos gyerekek, kutyák, tyúkok, lelógó banánfürt... Miközben a reggelinket fogyasztottuk (aprított platano-vagyis egy banánféle, amit kisütni szoktak sósan - tükörtojással - nyami) azon merengtem, hogy egyszerre olyan, mintha egy luxushotel teraszán teázgatnék, panorámakilátással a hegyekre és a banánfákra, de ha magam mögé nézek, akkor egy nagyon szegény család komfort nélküli házikóját látom, és olyan nehéz eldönteni, hogy most őket irigyelni vagy sajnálni kell-e...

Reggeli után elindultunk tehenet fejni. Guido feleségével és kislányával nekivágtunk a domboknak. Ki gondolta volna, hogy komoly túrázásra kerül sor ma... Nekik valószínűleg nem számít annak, de én majdnem megszakadtam hegynek felfelé a tűző napon. Először a malacokat etettük meg, majd még tovább gyalogoltunk, ott leálltunk tehenet fejni (sacar la leche). Utána pedig elindultunk huevo-t (tojás) keresni, vagyis ezt értettem elsőre, de minél bentebb másztunk az erdőbe, ahol ráadásul NEM VOLT ÚT és Guido machetével vágott ösvényt, és a vállig érő növényzet teli volt tüskével és egy helyen NÉGYKÉZLÁB kellett átmászni a susnyáson, egy másik helyen meg ÁT KELLETT MÁSZNI A SZÖGESDRÓT KERÍTÉSEN, akkor elkezdtem elbizonytalanodni ebben a tojástémában, és végül kiderült, hogy amiért valójában jöttünk, az a guava! Nem hittem volna, hogy bármire azt fogom mondani, hogy megérte ezt a szenvedést, de mégis: ez a hihetetlen gyümölcs az. Olyasmi, mint egy óriásira nőtt zöldborsó hüvely, és ha szétnyitod, ott sorakoznak benne a diónyi fehér, olyan szőrösnek tűnő gyümölcsök, Guido hajtogatta, hogy chupa-chupa, szóval kiderült, hogy le kell szopogatni a fehér gyümölcshúst a hatalmas fekete magról, ami a közepén van. Ebből szedtünk egy hátizsákra valót, és folytattuk utunkat immáron lefelé a hegyoldalon, de ahogy van, toronyiránt, csúsztunk-másztunk a magas fűben, igazából azt hiszem, ez az egész elég veszélyes volt.

Mire visszaértünk, várt minket az ebéd, lencseleves krumplival és persze platanoval. Csodálatos, hogy itt mindenben van banán!

Annyira idegesít, hogy néhány dedós mondatfoszlányon kívül nem tudok kinyörgni egy értelmes mondatot spanyolul, pedig annyira beszélgettem volna többet és megköszöntem volna ezt az egészet, úgyhogy maradt a hálásan mosolygás és az ajándékba hozott paprika és a szamos marcipán szívecskék...

[sengaga]

Bájos lányt randevún bájosan megterített Asztalkához ildomos leültetni.

[mayitellyoumydreams]

Tökéletes  - én és a perfekcionizmus -

Tökéletes - így hívják fogvatartóm, s tudniillik én Stockholm szindrómában szenvedek. Igen, pontosan. Szerelmes vagyok a fogvatartómba.  

Első hallásra ez megrázónak tűnhet, betegesnek, és velejéig rossznak, de a helyzet az, hogy megszállottságomtól és ezt már alig-alig veszem észre. Néha azonban ráeszmélek elmém börténére, s a rácsokba kapaszkodva ordítok kedvesemre: MIÉRT? Higgadtan, kedvesen elmosolyodik, jégkék szemeivel tekintetem magára láncolja, s mondja: válaszold meg édes, nem idegesítene mindenkit, ha a házon az ablakok egymással nem párhuzamosan állnának? Megvennéd a boltban a foltos szőnyeget? Beleszeretnél abba a férfiba, akinek homloka közepén kinyomhatatlan gyulladt pattanás éktelenkedik, s olybá tűnik, hogy minden alkalommal ha ránézel, az egyre csak nagyobb lesz?

Félszegen lehajtom a fejem, megadom magam.  

A válasz nem és nem, a tökéletesség mindent felülmúl, a tökéletes a normális, a szép, már-már lebilincselő.

Mint a tökéletesre csiszolt gyémánt. Mint az ásványok, melyeknek felületét a sebesen áramló folyó évezredek alatt tökéletesen simára formálta.  

Kezdem elhinni, hogy ha nem vagyok olyan, mint a tökéletesen zúgó tökéletes folyó, nem alkothatok valódi értéket, és Tökéletessel való beteges kapcsolatom megromlik, és megkezdődik végtelen zuhanásom a meneketlen mélységbe, egyedül, csenden. Akarom ezt a kapcsolatot. Lelkem megfagy, és darabokra hullik, ha nem érezhetem Tökéletes melegnek aligha mondható ölelését.  

Az igazság az, hogy még így is fázom, de legalább halálra nem fagyok.

Látván és érezvén gondolataim folyamát, amint kételyeim zúgó patakját újra a helyes mederbe terelte, Szerelmem elmosolyodik, s egyedül hagy nyirkos, magányos zárkámban.

Felhúzom a térdemet az államhoz, kezemmel átkulcsolom, és mereven bámulok magam elé, szemhéjam a szemgolyóm félig fedik, alatta tekintetem üveges és száraz. Nem tudom mennyi idő telhetett el.

Egyszercsak hideg zárkámba párás, meleg, illatos fuvallat érkezik. Virágok, ismerem fel. Erdők, mezők, napfény, illatok, bogarak képe árasztja el elmém, elmosolyodok, arcom kipirul, gurgulázó nevetés hagyja el a számat. Kisgyerek. Boldogság. Meleg. Illatok. Sár. Szalonna. Koszos ruha. Bukfencek. Rovarcsípés. Háj. Lenőtt haj. Kinyúlt fürdőbugyogó. Régi ház. Illatok. Meleg. Boldogság. Kisgyerek.

Emlékszem.

Emlékezetemet elárasztották az érzések, mikor még képtelen voltam megérteni mi az a ragaszkodás és a félelem, felfoghatatlan volt számomra mit jelent a szó: tökéletes.

Megállj, dehogynem. Tudtam mi az a tökéletes. Édesanyukám hangja és mosolya, a szorgoskodás beszűrődő zaja. A tudat, hogy ha szólok "anya", ő másodperceken belül ott terem meleg tekintetével és forró karjaival. Kisszék, kopott asztalka. Olcsó húsból olcsó spagetti. Kis szoba, egyenetlen padló, kisképernyős, olcsó képcsöves tévé. Tökéletes.

Felébredtem mámoromból. Letéptem béklyóim, láncaim darabjai szétszóródtak a világűrben. Hideg cellám falai szétesnek, helyükbe fák, virágok, mohák és apró kis lényeg költöznek, fejem fölött végeérhetetlen kék égbolt, melyen nappal is látszódnak a csillagok.

Szerelmem ijedten néz rám, jégkék szemében hitetlenség, ijedtség, rosszallás és szomorúság vegyül. Rámosolygok. Ez azonban már nem a szerelmes fogvatartott mosolya.  

Egy felnőtt nő mosolyog, aki nemrég egyesült újra élete első, igaz, s valós szerelmével. Gyermekkorával, benne a gyermekkel, aki most boldogan, feszesen tartja az irányt mutató, mindent bevilágító lámpást a szívében, és a nő rájön. Minden tökéletes. A hibák tökéletesek. A görbe falak mókásak. A kakaóscsigába igenis bele lehet harapni. A mesevilágban minden fának másfele áll az árnyéka. Egy tónak lehet irreális az alakja. A hegyről lefolyó víz elválhat a hegytől.

Pápát intek. Menj utadra Tökéletes, te imposztor. Megtaláltam a valódiságot, s többé nem kell beteges kapcsolatban élnem ahhoz, hogy mindent rózsaszín filteren keresztül lássak. Tökéletes. A neved új értelmet nyert.

[wherecanifindpeace]

22:34

Kint ültem a többiekkel egy rozoga fa asztalka mellett. Irtó hideg szél fújt, az aznapi döglesztő meleg mintha sose létezett volna. Az asztaltetetjen konyokolve meseltunk történeteket és hulladék kajat zabaltunk még egy paran körülöttünk fociztak. Te is ott futkaroztal, homályos alakod ezer közül megismertem volna. Sziluetted óvatosan szállt a labda körül,hangosan nevetve,néha beleszologatva. Olyan természetes jó érzés volt. Aztán oda szóltam, megalltal,de nem vettél észre így újra megpróbáltam. Kezem már jég tömb volt, csak úgy mint arcom. Odaintettem te meg hozzám futottal. A fölöttünk lógó lámpa fénye végig futott verejtékes arcodon és kiemelte minden egyes gyönyörű pontod. Elfelejtettem mit szerettem volna,de még mielőtt visszamentel megkérdeztem. Olyan mi sem természetesebb fejét vágva bolintottal. A pulcsidban ülve nevettem tovább.

[magyarmalter]

csodálatos kecel 2

a terülj terülj asztalka, a mindent járó malmocska

[gyogyitsmegmarika]

Szemelvények a mai családi hepajról

- Hol vannak a gyertyák a tortához?

- Elvitte a Soros György LOL

- Na, először megette az anyját, most meg ez LOL

- Dehogy is, először megette, aztán kiszarta, és aztán még egyszer megette!

- Bezzeg a rendszerváltás előtt...

- Jaj Mama, hagyjad már a rendszerváltás előttet!

- de akkor mindig maradt egy kis spórolt pénzünk is

- ÉS MIT VETTETEK BELŐLE???

- nem vitatkozom veletek

- nektek miért van kunhalmi ágneses hűtőmágnesetek?

- ja, van mindenből, nézd, itt a fideszes, van egy jobbik, és valahol a fagyasztón még egy szdsz-es is van

- DK-s nincs?

- Nálunk a suliban négy tanári állás nincs betöltve

- Nálunk az ügyfélszolgálaton öt üresedés van

- Azt mondta a Marika, hogy fel fog mondani, mert ebből a szarból, meg ilyen tankönyvekkel képtelen tanítani, pláne ennyi pénzért. Lehet, elmegy pénztárosnak az Aldiba

- Tőlünk vagy hárman mentek már el pénztárosnak

- hallottátok, hogy robbanás volt székesfehérváron a nemtomhol, és ráesett az üveg a koronaékszerekre? Mi az istent kerestek ott a koronaékszerek??

- azok replikák voltak

- de mi a francnak?

- hagyjad már, legalább nem az alaptörvényes asztalka volt kirakva

- AK-47-esekkel kellene rendet tenni [kontextus ismeretlen]

- azt mondják, hogy nemtomhány csillió megy el közalkalmazotti bérekre, hát hogy az istenbe, mennyit keresnek az államtitkárok?

- nem, mama, ez azt jelenti, hogy a kormányhivatalokban meg a csinovnyikközpontokban dolgozik hatcsillió ember minimálbéren. Nem a bérük sok, hanem k sokan vannak

- mi, hát nem azt mondta ez a szarházi, hogy mennyit csökkent a bürokrácia azzal, hogy összevontak feladatokat az okmányirodáktól a kormányhivatalokba?

- hogyne, most ahelyett, hogy dolgozna 50 ember 10 járási okmányirodában önkormányzati pénzből, dolgozik 300 a járási kormányhivatalban állami pénzből.

- de mit csinál ennyi ember, én ha bármit intézek, 3 ablak működik csak!

- na ez a jó kérdés!

- régen két fillér és három fabatka volt egy buszjegy

- dehogyis anyu, a villamosjegy volt annyi!

- de hogy jön ez most ide??

- hát nem a tojás áráról beszélgettetek?

- ???

[painter-of-budapest]

View this post on Instagram

A post shared by Szoboszlay András’s Artworks (@painter_szoboszlay_andras)

Lets start this snowy wimter day with a fantastic coffee and some delicious cake! #cake #coffee #cappucinoart #coffeetime #coffeart #coffeeshop #coffeelover #cakestagram #nostalgic #antique #porcelain #aquarelle #foodstagram #drawing #travelling #traveller #eattheworld #tastetheworld #budapest #welovebudapest @asztalkacukraszda @welovebudapest @budapestfoodguide (helyszín: ASZTALKA)

[nonquebecoisayul]

Adventi kanadai vonatozás

Végre vonatoztam egyet Kanadában! Edina és Niki már tavasszal beszámoltak vonatozásos élményeikről, amikor mind a szövetségi fővárosba, mind Torontóba is ezt az utazási módot választották. Mivel nem nagyon bíztunk az időjárásban, saját autó helyett a québeci hétvégézéshez a Via Railt választottuk.

Oda-vissza akadtak ugyan technikai problémák (no, no, csak nem otthon vagyok?:), viszont teljes körű tájékoztatásban részesültünk már az indulást megelőző órákban is sms-ben és e-mailben. A problémák nem voltak vészesek: odafelé le kellett cserélni az egyik kocsit Montréalban, így az üléskiosztás felborult azon a vagonon, és bő 20 perces késéssel indultunk. Visszafelé pedig forgalomtechnikai okokból teljes szerelvénycsere történt, így egyik kocsiban sem a jegyen feltüntetett helyekre kellett ülni. Viszont ezt úgy oldották meg, hogy az egyedül utazókat és a legalább párosan vonatozókat eleve külön kocsikba terelték Québecben. És amúgy nagyon pöpec új kocsik voltak elképesztően kényelmes székekkel, és az előtted lévő ülés háttámlájára szerelt lenyitható asztalka meg sem rezzent, ha az előttem ülő mozgatta a széket, ami nekem nagy szó vonaton:)

A vonatozás itt körülbelül úgy néz ki, mint a repülés - csak szárazföldön. A vasútállomásokon a peronokhoz, amik Montréalban és Québecben is a felszín alatt vannak, számozott kapukon keresztül lehet lemenni, de csak akkor amikor az utaskísérők erre engedélyt adtak. A pályaudvari várótermek még kinézetükben is hasonlítanak a repterekéhez: egymásnak hátat fordító ülések, nagy elektronomos kijelzők, amelyeken a kapuk vagy a vágányok számát tüntetik fel; külön beszállás a bizniszklasszon utazóknak, élő hangosbemondás két nyelven mindenre kiterjedő részletekkel stb.

Odafelé egy leharcolt vagonban ültünk ugyan, viszont már ott feltűnt a baromi nagy legroom és a dönthető ülés. A kocsikra csak az egyik végen lehet felszállni: itt két oldalon külön csomagterek vannak, illetve egy elég hosszú szervizasztal vízcsappal, szemetessel - pont olyan típusú, mint a repülőgépeken, csak persze jóval hosszabb. Ez után a bevezető szakasz után jönnek az ülések a kocsi másik végéig, ahol egy tágas uniszex és egy csak női mosdó található.

Indulást követően az egyik utaskísérő odamegy azokhoz az utasokhoz - csakúgy, mint egy repülőn -, akik a vészkijáratoknál ülnek, és angolul vagy franciául rövid bemutatót tart arról, mi a teendő vészhelyzet esetén. Mi ültünk a kijárathoz legközelebb, ezért nekem fel is kellett állnom, kikísértem a vagon ajtajáig a hölgyet, aki szépen elmutogatta, hogyan kell majd nekem kinyitnom az ajtót, mit hogy kell elhúznom, felemelnem, kattintanom, kiengednem. Szerencsére nem volt szükség frissen szerzett tudományom bemutatására...

Az utazás alatt egy pontosan olyan kocsit tologattak az utaskísérők, mint amilyet a levegőben szoktak fapados kollégáik. És mindenki roppant szolgálatkész, kedves, mosolygós: pont úgy, ahogy egy repülőn szokták. Persze mindennek meg is kérik az árát: nem csoda, hogy a péntek-vasárnapi elvileg csúcsidőhöz képest alig háromnegyedes kihasználtságot saccoltam. Az árképzés itt is hasonlóan működik, mint a légi közlekedésben: különböző csomagok vannak, amelyek az utazás kezdési időpontjának megfelelően változnak. A legjobb árral mentünk, és így is jóval 200 CAD felett volt kettőnk menettérti jegye ezen a közel 300 km-es viszonylaton.

Maga a táj az első két órában igen uncsi, csak a montréali skyline dobja fel, ahogy Kanada legrégebbi vasúti hídján, a Victorián haladva átkelünk a Szent Lőrinc-folyón. Aztán Québec városa előtt egyre izgalmasabbá kezd válni, ahogyan jó magasra felkapaszkodik a szerelvény, hogy ismét átkeljen a folyón Lévis és Saint-Foy között, ami lényegében már Québec előszobája. Ezt követően van egy kb. 25 perces szakasz, amely során egy hatalmas nagy ívben megkerüli a fővárost a vasút és egyben leereszkedik a víz szintjére, ugyanis a végállomás, a Gare du Palais, a régi kikötő mellett található. Ez az útszakasz meglepően változatos: néha olyan volt, mint egy kisvasutazás a két oldalról havas sziklafalakba vájt síneken zakatolva.

Ha az istenek is úgy akarják, akkor jövő nyáron Nikivel és Andrással kiegészülve kipróbáljuk, milyen a vonatozás a Sziklás-hegységben. De addig is itt a tél itt is, ott is - egy darabig félretesszük a kanadai utazási élményekkel kapcsolatos elvárásainkat és álmodozunk. Azért télre is jut majd utazás, de erről majd a maga idejében:)