#bódvaszilas

[foliorumviridis]

Erythronium dens-canis

[kekturanaplo]

OKT-XX | Gondolatok a vége után

Nagymaros -> Hollóháza: 607 km  | Írott-kő -> Hollóháza: 1382 km

Érzések, gondolatok a 2. évről

A: Ez a keleti oldal azt kell mondjam, jobban tetszett nekem. Magashegységesebb érzetet adott (különösen a Bükk), és igazán ismeretlen helyeket járhattunk be, ahova lehet, hogy sosem jutottunk volna el amúgy. Például a Cserehátba, ami pont így őszre esett, és igazából a sok csupasz szántóföld miatt nem volt olyan kellemes, mint a Cserhát, pedig nem csak a nevük hasonló. Ki tudja, talán legközelebb fordítva alakul, és itt fulladhatunk bele a búzába. Ha már Cserhát, ne feledjük, hogy az adta az egyik legszebb kilátást!

A börzsönyi rész is tetszett, annak ellenére, hogy sajnos nem tudtuk hóban végigjárni, de a második fele már májusban volt, és a zöldellő fák is elég jól tudnak esni. A Mátrára (és Sirokra!) mindig örömmel gondolok, már említettem, hogy azt eléggé sikerült bejárnunk, a kéken kívül is. 

Azt nem tudom, hogy errefelé (minél keletebbre Pesttől) ennyivel nyitottabbak-e az emberek, vagy éppen mi lettünk sokkal nyitottabbak feléjük?

A Zemplén meg hát valami csoda, imádom! Mondtam is K-nak, hogy ha megéljük a nyugger kort (ne adj isten együtt!! :D ), akkor ideköltözünk az egyik kis faluba (igen, el tudnám engedni a Lázbérci-víztározót), lehetőleg a Kék útvonalára, és nyitunk egy kis vendégházat egy régi, tájház jellegű épületben, ha addig képesek leszünk ezeket megőrizni az utókornak.

K: Remek évet zártunk ismét, márciusban féltem, hogy a nagy “covidos maradjotthon” keresztülhúzza majd az idei terveinket, de szerencsére sikerült még így is befejeznünk. Ha csak magát a tájat, vidéket nézem, akkor a keleti fele nekem is jobban tetszett kicsit, viszont idén sokkal többször szívatott meg az időjárás, sokszor volt nyomasztó felhős idő, dagonya, és ezek kicsit levontak az adott részek élvezeti értékéből, no meg volt pár falu, ahova nem kifejezett örömmel mentem be. :D Ettől függetlenül ismét csak azt tudom mondani, hogy bőven pozitív irányba billen a mérleg, nem bántam meg egy túrával töltött napot sem (bár van egy pár, amit szívesen újracsinálnék szép időben).

A Bükköt és Zemplént én is kiemelném, ide még sokszor vissza kell majd látogatni a jövőben.

Összességében

Igazából nem is biztos, hogy össze kell vagy lehet hasonlítani a két oldalt, a két évet, mert mindenhol voltak nagyon szép, és mindenhol voltak kevésbé izgi részek. Említettem, hogy a beérkezéskor nem nagyon éreztünk semmit, de pár nappal később, mikor megírtam a Facebook postot, és leválogattam a képeket, és megláttam a videónkat, akkor azért gombóc lett a torkomban. Nem tudom, K átélt-e ilyesmit, hmm K?

K: Nekem a vége előtt ütött be az érzés, amikor először átmentünk még kocsival Füzérkomlóson hajnalban, és eszembe jutott, hogy úristen, ez már a legutolsó szakaszon lesz, mindjárt végzünk és így kicsit lepörgött, hogy az elmúlt két évben mennyi felé jártunk és mekkora utat megtettünk és mennyi mindent átéltünk, láttunk.

Bár még hátravan az AK és a DDK, de már várom, hogy egyszer majd elinduljunk és megcsináljuk fordított irányba is az OKT-t. :)

Így zárásképpen pár kiemelt pontot említenék csak:

A - Néhány szubjektív kedvenc és kevésbé kedvenc:

Kedvenc tájegység: Zemplén

3 kedvenc kilátás: Kalica-tető, Badacsony, Nagy-Péter-mennykő... és a Látó-hegyet is muszáj bevennem, mert ez a 4 volt számomra a legszebb. A sorrend random!

Kedvenc nap: Bódvaszilas-Tornabarakony

Egy kedves emlék: a Gömöri Múzeumban tett látogatásunk

Egy nem igazán kedvenc szakasz: Baktakék-Boldogkőváralja

Egy megterhelő szakasz: Ősagárd-Becske

___________

K - Néhány szubjektív kedvenc és kevésbé kedvenc:

Kedvenc tájegység: Börzsöny, Bükk

3 kedvenc kilátás: Kalica-tető, Látó-hegy (Naszály), Kerek-kő (Zemplén)

Kedvenc nap: Velem - Írott-kő - Kőszeg

Egy kedves emlék: ahogy hullámzik a fű a szélben a Balatonhenye előtti réteken

Egy nem igazán kedvenc szakasz: Tornabarakony - Baktakék (rossz évszak - rossz időjárás számlájára)

Egy megterhelő szakasz: Istvánkúti vadászház - Nagy-nyugodó (a 15 kilós hátizsák miatt)

Számok

Tehát a teljes táv végül 1382 km lett, összesen 26511 m-t emelkedtünk, 26981 m-t ereszkedtünk, saját mérés (iPhone SE) alapján.

Félelmetesen sokba került így kimondva, egyben látva: ~ 730 000 Ft-ba, ami átlagosan 24 hónapra kivetítve ~31 000 Ft-ra jön ki. Ebből 200 000 Ft kb a kaja, amit akár le is vonhatunk, hiszen máskor is kell enni, bár valószínűleg kevesebb étterem lenne.

51 túranap alatt jártuk végig, a bakonybéli szakasz sajnálatos feladása miatt nem lett szép kerek 50 nap.

A keleti oldalon 3 fő tartott velünk 1-1 szakaszon, így összességében 10 barátunkat sikerült néha elcsábítani.

3775 kép készült... Ez van, ha fotós van a családban. :)

7 nap esett az eső, pedig sokkal többnek tűnik. Az is igaz, hogy a hétből 6x idén.

A videó

Készítettünk (na jó, leginkább K érdeme) egy kis videót, amiből a vágott verziót itt megnézhetitek:

Tervek

Természetesen nem állunk meg, tavasszal valamikor haladunk tovább a Körön, ahogy azt kell, egy irányban folytatólagosan, tehát megyünk az Alföldre. Kicsit tartok tőle, vajon unalmas lesz-e vagy élvezhető, de azt mondják, megvan a maga bája. És hát valószínűleg sátorral csináljuk, így elég szabadon tudunk dönteni, mikor menjünk, bár azért arrafelé is igyekszünk megnézni mindent majd, így még előfordulhatnak további őszülések, tavaszolások.

[olajbogyo]

szivárványos mérkőzésen a Bódvaszilas otthonában aratott magabiztos győzelmet a Vasút <3

[agnesjekli]

Felhőkönyv

A Felhőkönyv egy szubjektív atlasza Európa egyik leghátrányosabb helyzetű kistérségének, a magyarországi Bódva-völgynek. Pontosabban egy szubjektív atlasza a Bódva-patak felett úszó felhőknek. A Bódvaszilasi Körzeti Általános Iskola első osztályos diákjai egy hónapon át minden nap az eget kémlelték és lerajzolták a számukra legszebb felhőt. Ki így, ki úgy örökítette meg azt, amit lát - vagy látni szeretne az égbolton. 17 kisgyerek, 17 perspektíva, 17 füzet, tele 500 rajzzal. Vagy kicsit kevesebbel, mert voltak, akik inkább fociztak egyet ez alatt. Ezekhez a rajzos naplókhoz készített négy kortárs író szöveges illusztrációkat, majd a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fiatal fotós, grafikus, szociológus, designer és építész tervezőművészekből álló csapata egybe gyúrta. Ez egy igazi könyv, van eleje, közepe és vége. Van tartalom és van mondanivaló. Gyerekek üzennek felnőtteknek, a Bódva-völgyből a világnak.

Cloud Book

The Cloudbook is a subjective atlas of the Hungarian Bódva Valley, one of the poorest areas of Europe. In particular it is a subjective atlas of the clouds flying over Bódva Creek. Each day, for one month, the first-year pupils of the local elementary school at Bódvaszilas, had watched the sky and drew the most beautiful clouds they saw – or what they wished to see. 17 lively kids, 17 perspectives, 17 notebooks, and 500 drawings. Or slightly less, as some chose to play football instead. Four Hungarian contemporary writers created small tales as illustrations to the graphic diaries, and young photographers, graphic designers, architects and sociologists from the Moholy-Nagy University have rolled all into one. This is a real book, it has a beginning, a middle and an end. It has content and meaning. Kids send a message to the adults, from Bódva Valley to the world. https://issuu.com/momeecolab/docs/felhokonyv_final_issuu/4

http://cloudfactory.mome.hu/ Photos: Kustos Nikolett

[wombatspoopsquares]

[ndav1d42]

őszinégynapos / 4. nap – Bódvaszilas - Tornabarakony (19km)

negyedik nap már egy kicsit nehéz volt felvenni a bakancsot és lábra állni benne, de pár perc alatt megszoktam. igyekeztem időben indulni, mert a 9-es barlanglátogatásra voltam bejelentkezve és még kaját is kellett vennem. a boltban nagy forgalom, vásároltam kalóriákat, aztán irány bódvarákó. a vasúthoz közeledve ereszkedett le éppen a sorompó, de kb. mintha az indul a bakterház elevenedett volna meg előttem, sorompó lenn, vonat sehol. amikor már vagy fél kilométerre járhattam az átkelőtől, akkor jelent meg a bzmot – nem bízta a véletlenre a bakter... :D

(teljesen kényelmesen átsétálható mindegyik híd)

az elhagyott ipari vágány mellett haladó kék időnként felugrott a sínek közé, majd megjelentek a OKT-s fórumokban rettegett vashidak. nno, azt megértem, hogy nagy szében vagy télen, jegesen félelmetes lehet a korlát nélküli aránylag keskeny gerendákon átsétálni, ilyenkor viszont abszolút nem para. az esztramos-hegy lábához érve feltűntek a bánya rég nem használt gépei is, a hatalmas osztályozó és az apróbb egységek is, majd pár száz méter múlva a túravezető is.

(a barlangról bővebben külön posztban)

a barlangtúrán kitüntetett figyelemben részesülhettem, mert én voltam az egyedüli résztvevő. a rákóczi-barlangot egy új tárna vájásánál fedezték fel,  el tudom képzelni a bányászok meglepődését, amikor először világítottak be a cseppkövekkel teli óriási üregbe. a barlang csodálatos, ami róla készült képeken látszik a víz kékje, az tényleg olyan színű. beszarás az egész, nagy élmény volt, és nagyon jó a túravezetés is, a srác aki tartotta, készségesen válaszolt minden kérdésre, türelmesen megvárta amíg bénázok a fényképezővel meg amíg szájtátva bámulok percekig :D

negyed 11-kor indultam tovább, be bódvarákóra, ahol voltak szép egyenházak oszlopos tornáccal. a falut elhagyva a falu apraja-nagyja valamit nagyon keresett a kukoricásban, talán egy jószág szökött meg vagy nemtom, nem kérdeztem, de látványos volt a sürgés-forgás.ahogy az utolsó istálló mellett is elmentem, elkezdett emelkedni az út, és rengeteg kilométeren nem is változott a helyzet, kétrét görnyedve a hátizsák súlya alatt másztam fel a hegytetőre, azt hittem, sose fogy el már. az idő szűkös volt, és már így is feladtam a terveimből a célállomást tekintve. ugyanis itthon tervezve még felsővadász tűnt reális célnak. aztán ott utánaszámolva inkább átraktam irotára a befejezést, ami így a negyedik nap reggelén rakacaszendre módosult. egyrészt fáradtam, másrészt esőt mondtak délutánra, amihez annnyira nem volt kedvem, harmadrészt haza is akartam emberi időben érni. a hegytetőn újra megnéztem a tömegközlekedést, a hátralévő távot és felmértem az állapotomat, végül úgy döntöttem, hogy nem szenvedni jöttem, hanem élvezni a túrát, úgyhogy tornabarakonyban fogok felülni a buszra.

a hegytető egyetlen előnye az volt (a szép környező erdőkön kívül), hogy innen már csak lefelé lehetett menni. a falu felé közeledve roppant hangos volt végig a szarvasbőgés, nagyon közel lehettek a lények, néhányat láttam is az erdőben futni. végül a bolt és kocsma nélküli tornabarakonyba a 14:30-as busz előtt jó egy órával sikerült befutni, ami miatt el is gondolkoztam azon a pár kilométeren rakacaszendig, hogy nem-e akarom mégis, deee nem akartam. mondjuk egy kocsmáért a fél fülem odaadtam volna. mindenesetre egészkor befutott a busz is, a piercinges-tetovált jófej sofőrrel beszélgettünk indulásig (óráranéz, cigielnyom, "najó'van, gyere, induljunk!"), aztán a buszon is (jó darabig én voltam az egyedüli utas), közben megtekinthettem bódvalenke kifestett házait:

majd leszálltam komjátin, ahol újabb fél órát várhattam a vicinálisra (bzmot, naná) a vasúti megállóhely félig nyitott bódájában a szemerkélő esőben, majd másfél óra múlva (a táv 60 km amúgy, szóval elképesztő száguldásnak számít!) már a tiszai pályaudvaron ihattam a kávémat a szinva IC-re várva. 3 szállás, 4 nap, 4 sör, 7 geoláda, 10 új pecsét, 103 km gyalog, 324 km utazás, 2600 m szintemelkedés.

[kekturanaplo]

Bódvaszilas -> Bódvarákó -> Tornabarakony | Extra képek

[kekturanaplo]

Jósvafő -> Derenk -> Szabó-pallag erdészház -> Bódvaszilas | Extra képek

[kekturanaplo]

OKT-45 | Makkesőben, napsütésben

Bódvaszilas -> Bódvarákó -> Tornabarakony: 25,6 km

A szeptemberre tervezett, de a hamis szaridő-előrejelezés miatt mostanra került 3 napos túraszakaszt teljesítettük végre, a Szalonnai-hegységen át végig a kétes hírű Csereháton.

Csillagtúránk bázisa Tornabarakony lett, ami egy apró kis zsákfalu jócskán az erdőben, az a fajta, ahova rettenetesen rossz, utolsó utáni rangú aszfaltos út vezet be, és főleg ha sötétben érkezel, akár azt is gondolhatod, hogy félrevezet a Waze, ahogy K is gondolta.

A szállásunk is extrának mondható, ugyanis egy tájház jellegű parasztházban tudtunk megszállni:

Természetesen erre a három napra tökéletes volt, de életvitelszerűen nem élnénk ilyenben, nem véletlenül fejlődik a tudomány, nem utasítjuk vissza az újításokat na. A cserépkályha jól befűtötte a szobát, nem úgy mint a legutóbbi ilyen szálláson. A bútorok emlékeztettek a mamám régi bútoraira, és az ágyak a lehető legmesszebb, egymással átlósan voltak a szoba két sarkában. Összetolhattuk volna, de elég macerásnak tűnt, így hát K kénytelen volt a közelségem nélkül elaludni. Már csak a dunyhák hiányoztak!

Szóval péntek este érkeztünk, és amikor kimentünk az udvarra, két dolog volt döbbenetes:

1. Csend volt, de igazán csend, hallani lehetett egymás lélegzetvételét kb. Jó, néha belebőgtek a szarvasok, de ezen felül aztán tényleg nem hallatszott a legkisebb pisszenés sem.

2. Csillagos volt az égbolt! De az a ragyogó csillagos égbolt, fényszennyezettség-mentes, felhőmentes... Közvetlenül felettünk még a Tejút is látszott, és mint megtudtam, a Mars is. Mióta K-val együtt vagyunk, valahogy gyakrabban nézek felfelé esténként :)

Reggel fél 6-kor indult a busz helyből Bódvaszilasra. Nem volt a legjobb ebben a hidegben ilyen rohadt korán kelni, de nem volt más opció. Edit, a tulaj, ugyan célzott rá, hogy fordított irányba kellemesebb lenne, de aztán nem szólt többet, miután megtudta, hogy nekünk “elveink vannak” az iránnyal kapcsolatban.

Először még sötétben, majd a felkelő nap fényében sétáltunk át Bódvarákóra, az Esztramos sziluettje alatt. Itt is, és még pár faluban, ahol van pecsét, mindig akad egy-egy bácsika, aki már előre kiabál, hol találjuk. Olyan kis aranyosak!

A falu végén lévő állattartó telepet elhagyva elkezdtünk kaptatni fel a hegyre. Ez ugyan nem rövid táv, és nem tudom, mi történt velünk, de rohadt sokszor meg kellett állnunk levegőt kapni. Pedig máskor nem okozott volna gondot. Ki érti ezt?

Felérve aztán gyorsan leereszkedtünk, hogy megtekintsük az 1300-as években épült Martonyi kolostorromot (és hogy tízóraizzunk). Ez egy valaha volt pálos kolostor, ami elvileg felújítás alatt van jelenleg, így sajnos nem tudtunk bekukucskálni, sem megközelíteni a bejáratot.

Ismételt emelkedést követően végre szintben haladtunk, körülöttünk pedig csak hullott és hullott a makk, és őzláb gombák nőttek mindenfelé. Nagyon kellemes rész volt ez, igaz még nem érte el az ősz teljesen az erdőt, nem voltak meg azok a pompázatos színkavalkádok.

Tettünk egy 4 km-es kitérőt az Esztramos kőfejtőjébe. Azt kell mondanom, hogy megéri! Bár nem tudtunk mindenhol körbenézni, mert elzavartak és robbantgattak valamit, de azért a javát megcsodáltuk. Az Esztramost is elbányászták, hasonlóan a Bél-kőhöz, de nem olyan durva mennyiségben. Bár pozitív hozadéka volt ennek, hogy vagy félszáz barlangot találtak, amiket a robbantások nélkül lehet, hogy sosem fedeznek fel. A leghíresebb a Rákóczi-barlang és a Földvári Aladár-barlang, természetesen egyik sem látogatható most, pedig higgyétek el, én megpróbáltam bejuttatni magunkat!

A kitérővel, illetve a gyötrelmes felfelé haladásaink következtében utolért minket a Kéktúrázás napján 3!!! órával később induló csoport, és éppen egy hajszálnyival előttük értünk be Tornabarakonyba.

Ekkor kb. délután fél 3 lehetett, visszamentünk a házba, zuhany, pihenés, este 6-ra vártuk a vacsoránkat, amit Edit készített nekünk, és a még addigra érkező 7 fős túrázó haveri társaságnak, akik szintén itt a Levendulás, illetve a szomszédos Zsályás Házban maradtak éjszakára. (A Kéktúrázás napja miatt rengetegen voltak mindenfelé, és érthető, hogy kiad annyi helyet, amennyit csak lehet.) Mikor megtudtuk, hogy nem ketten leszünk, holott én teljesen azt feltételeztem, kicsit zavart a dolog, főleg, mert sosem választok olyan szállást, ahol osztozni kell idegenekkel a fürdőn. De végül is nem volt gond, jó arcok voltak, és nagyon kipurcanva érkeztek, nem zavartak sok vizet ők sem (és mi sem).

Isteni finom tárkonyos libaragu levest kaptunk, almás sütivel, és még egy-egy sör is jutott. Kis beszélgetés után (ki, mikor kezdte a kéket, honnan jött stb.) el is tűnt mindenki a szobájában. Mi fél 9-9 körül már aludtunk, mint a bunda.

[kekturanaplo]

OKT-44 | A kitelepítést megtagadta!!

Jósvafő -> Derenk -> Szabó-pallag erdészház -> Bódvaszilas: 31,5 km

Ahhoz képest, hogy milyen korán kidőltünk szombaton, elég nehezen keltünk, pedig még tovább is aludhattunk, mint hajnali 4! Összepakoltunk, majd átvittük az autót a célba, ott pedig vonatra szálltunk, majd 7 perc múlva egy elhagyottnak tűnő helyen leszálltunk. Perkupa Aggtelek-Jósvafő vasúti megállóhely. Itt várakoztunk, míg jött a busz, ami aztán Jósvafőig repített.

A Tohonya-völgyön át indultunk, ami tök kellemes látványt nyújtott:

Egy rövid, de eléggé szíverősítő emelkedés után a huculok földjére érkeztünk. Ezen a több száz hektáros fennsíkon legelészik a hucul ménes, vannak vagy kétszázan. Mi csak párat láttunk, sajnos elég messze voltak:

A hucul tenyésztése abbamaradt a II. világháború után, és csupán 1986-ban kezdtek el újra ezzel foglalkozni. A lovak egy részét betanítják, és nagyon komoly vizsgát kell tenniük a végén. Fogatversenyekre is viszik őket.

A délelőtti nap már erősen tűzött, de eltartott egy darabig, mire keresztül sétáltunk a fennsíkon, és a hűvös erdőbe jutottunk. Csak mentünk és mentünk, hol le, hol fel, hol árnyékban, hol a napon... Azokkal a távokkal, ahol lakott települések vagy pecsétpontok 10 vagy több kilométerre vannak egymástól, az a baj, hogy véget nem érőnek hat az egész, különösen ha útközben nincs valami extra látnivaló. Így volt ez ezen a 15 km-es részen is. Igaz, hogy kb. a 10. km-nél ott van Szelcepuszta, ahol vannak padok és egy turistaház, de az is éppen elég távoli pont már.

Egész nap amúgy az útra dőlt fákat kerülgettük, vagy éppen másztunk át rajtuk. Biztos nemrég volt itt vihar, azért nincs letakarítva, elég frissnek tűntek. Szerintem 5-6 ilyen volt különböző helyeken.

Dél körül értünk Derenkhez végre. Ez egy romfalu, amiről biztos nem hallunk, ha a kék nem haladna át erre. Itt évszázadokon át lakott egy kisebb lengyel közösség, és pár magyar is elvileg. Elszigetelten, az erdő mélyén.

Trianonkor is hűek maradtak Magyarországhoz, mivel pont az utcán húzódott az új határ, ők mégis minket választottak. És mit kaptak cserébe? Azt, hogy később Horthy parancsára erőszakkal eltelepítsék őket innen, mert “zavarták” és mert vadászgattak az ő vadászkertjében, hogy tudjanak mit enni szerencsétlenek! Csupán egyetlen lakó tartott ki élete végéig (az 1960-as évekig), és nem volt hajlandó elköltözni. Hatalmas tisztelet neki! 

Jelenleg ilyen táblák jelzik, kinek hol állt a háza, és hogy hova telepítették el. Egyedül a hajdani iskola épülete maradt meg, amelyben kiállítótér kapott helyet, és állítólag a valaha volt templom harangját megmentették, Szögligetre került. A “falu végén” pedig egy gondozott temetőhöz vezet fel egy kis út:

Ismét egy szomorú történet... :/ Szögligettől érdemes felkeresni amúgy, ahhoz van szerintem a legközelebb, csak egy tipp.

Rövidesen elértük a szádvári kitérőnket, és hát nem volt túl kellemes felmenni a romokhoz, főleg a legnagyobb melegben, de összeszedtük magunkat. Legalább megérte, volt kilátás is, és a vár sem csupán egy falból áll, folyamatosan újítgatja a Szádvárért Baráti Kör, melynek tagjai az ország minden részéből valók, évente tavasszal és ősszel itt töltenek hosszabb időt a felújítással. Kinek mi a hobbija, ugye.

Ezután jó 5 km-es folyamatos emelkedéssel haladtunk a Szabó-pallag erdészházhoz, ami nem tudom, mitől olyan extra, hogy pecsételőpont is egyben; egy romos, ezek szerint valaha volt erdészház. Meglettünk volna a látványa nélkül, főleg az idevezető út nélkül, de hát ha kell akkor kell.

Legalább innen csak 4 km-re volt a vasút, végig ereszkedésben, gyorsan tudtunk aránylag haladni. Bódvaszilas szép, gondozott kis településnek tűnik, legalábbis az az útvonal, ahol mi bejöttünk.

Kicsit talán a házak előtti árkokba dobált szemét képe volt idegen, ha az én árkomba szemetelne valami paraszt, én biztos összeszedném, (és persze próbálnám elkapni a mocskot).

5 órakor végeztünk, és este 8-ra értünk végül haza. Természetesen dugó volt Hatvantól, mint mindig. Szerintünk a legszarabb autópálya díja az M3-nak jár!

[ndav1d42]

lesz majd részletes beszámoló is, de lenyomtam (ilyen 32km körül volt, 6óra) többnyire esőben a putnok-aggtelek szakaszt. ahhoz képest, h reggel még át akartam vonatozni (lekéstem :DDDD) aggtelekre az eső miatt, nem bántam meg, gyönyörű szakasz!!! ködös erdők, színes rétek, azok a gömöri dombok!!! meg Gömörszőlős!! meg az aggtelek előtti erdők!! kurvajó! holnap folyt köv Bódvaszilas felé.

[wombatspoopsquares]

[wombatspoopsquares]