#esteledik

[most-nem]

Nem, a gyerekkort egy pillanatra sem vágyom vissza! A gyerekkort árnyék felhőzi, ettől az árnyéktól menekültem egész életemben, s menekülök ma is, pedig tudom, ha végképp megszabadulok tőle, nem marad más, csak a semmi, a nyirkos és néma űr, a pergő fenyőkéreg, a madártollak és önnön magam szédítő szabadesése reggeltől estig, estétől reggelig.

Jaan Kaplinski: Esteledik, föld és erdő; részlet (Meztelen juharfák, 1999)

[scoutbulletinboard]

ez egy kép. ül a kanapén, tompa délutáni fényben. előtte térdelek. lehet hogy már esteledik. a számban az ujjai. egyre mélyebbre nyúl. aztán nem mozdul.

[ornamental-commie-faggot]

Ássunk mélyebbre a székely viccek csodálatosan sokszínű világában, amely - a jelen szerint - alapjaiban határozza meg a magyar neonácik önazonosságát.

Lássunk néhány jellemző példát és azok rövid elemzését!

Székely bácsi kérdezi a fiától, hogy mennyi az idő. - 10 perc múlva kettő - feleli az, mire kap egy taslit. - Ezt miért kaptam? - kérdi, mire a válasz: - Nem azt kérdeztem, hogy 10 perc múlva mennyi idő lesz..

Konok ostobaság, családon belüli erőszak normalizálása.

Beteg a székely tehene. Megkérdezi a szomszédját, hátha tud segíteni. - Mit adott maga a tehenének, amikor az beteg volt? - Hát terpentint. Másnap megint találkoznak. Mondja az első székely: - Szomszéd, megdöglött a tehenem a terpentintől. - Az enyém is.

Tanulatlanság, a realitásvizsgálat képességének teljes hiánya.

Az öreg székely száz éves, és az újságíró elmegy hozzá, hogy meginterjúvolja. - János bácsi, legyen szíves, mondjon nekünk az életéből egy vidám történetet. Az öreg elkezdi: - Már vagy nyolcvan éve történt, mikor a szomszédom átjött, és mondta, hogy nem találja a birkáit. Rögtön keresésükre indultunk vagy öten egy demizson pálinkával. Sokáig keresgéltük az eltévedt birkákat, és közben eliszogattuk a pálinkát. Mikor megtaláltuk a birkákat, mindet meghágtuk. Az volt ám a szórakozás! Az újságíró gondolja, hogy ezt a történetet nem írhatja meg az újságban, és kéri az öreget, hogy meséljen neki másikat. Az öreg megint elkezdi: - Már vagy hetven éve történt, hogy a szomszédom átjött, hogy elszökött a felesége. Vagy öten a feleség keresésére indultunk egy demizson pálinkával. Sokáig keresgéltük az eltévedt feleséget, és közben eliszogattuk a pálinkát. Mikor megtaláltuk, mindannyian meghágtuk az asszonyt. Az volt ám a szórakozás! Az újságíró ideges, mert ez a történet sem alkalmas arra, hogy megírja. Gondol egyet és így szól az öreghez: - Jól van János bácsi, talán inkább hagyjuk a vidám történeteket. Nem történt magával a hosszú élete során valami szomorú, amiből az újságolvasók tanulhatnának? Az öreg arca egyszerre elkomorodik: - Már vagy ötven éve törtent, hogy egyszer eltévedtem...

Nemi erőszak és parafília normalizálása, alkoholizmus normalizálása a humor eszközével, realitásvizsgálat hiánya, alapvető erkölcsi normák figyelmen kívül hagyása.

Házsártos, veszekedős anyósa volt a székelynek. Tudván ezt, üzent neki a helyi patikus, hogy van egy jófajta orvossága ez ellen. A székely elment hozzá a szerért, s a patikus adott neki két hatalmas pofont. - Na, ezt adja be az anyósának, mert az ő bajára ez a legjobb orvosság. Legközelebb, amikor az anyós megint elkezdett kárálni, a székely szó nélkül pofon teremtette. S lám, az orvosság hatott, az asszony elcsöndesedett. Amikor a székely ismét elment a gyógyszertárba, a patikus megkérdezte: - No, használt a múltkor a gyógyszer? - Hogy használt-e? Mihelyst beadtam egy porciót, nyomban meggyógyult. A második pofonra... (ezzel képen teremtette a patikust) ... már nem is volt szükségem, hát visszahoztam!

Családon belüli és nők elleni erőszak normalizálása, tudásellenes attitűd, szándékos rosszindulat felmagasztalása.

Egy székely fiatalember el szeretne menni a bálba, de nincsen ünneplős cipője. Elhatározza hogy kifényesíti a gumicsizmáját és abban megy majd el táncolni. Így is tesz. Aznap este a bálban először Annát kéri fel táncolni. Tánc közben lenéz, és azt mondja: - Anna, rajtad kék bugyi van. - Hát ezt honnan tudod? - Tudom. Másodszorra Natasát kéri fel táncolni. Tánc közben ismét lenéz és azt mondja: - Natasa, rajtad fehér bugyi van. - Ezt meg honnan tudod? - Tudom. Harmadszorra Nórát kéri fel táncolni. Tánc közben megint lenéz, majd ijedten felkapja a fejét: - Nóra, van rajtad bugyi? - Nincs. - válaszolja. - Huh, már azt hittem, hogy a csizmám repedt szét.

Nők elleni erőszak.

A fiatal székely fiú minden nap fát vág az erdőben reggeltől estig, hogy pénzt gyűjtsön. Ezt csinálja 20 éven keresztül, minden egyes nap. Csak vágja a fát, aztán aprópénzért eladja a faluban. 20 év alatt a fiúból férfi lett és elhatározza, hogy elmegy a városba és szerencsét próbál a kaszinóban. Elkezd rulettezni és az összes vagyonát amit 20 év alatt megkeresett, felteszi a pirosra! A golyó elkezd gurulni, és piros helyett a fekete 8-as jön ki. A székely ránt egyet a vállán és megszólal: - Könnyen jött, könnyen ment!

Tanulatlanság, realitásvizsgálat hiánya.

Két székely fát vág az erdőben. Azt mondja az egyik: - Te, tudod-e, mi az a vagánykodás? - Nem tudom. A székely földobja a baltát, alááll, és az utolsó pillanatban ugrik el a leeső fejsze alól. - Na látod, ez a vagánykodás. A másik székelynek megtetszik a dolog, így másnap a fiával megy ki az erdőre, gondolja megmutatja, mit tanult. - Fiam, tudod-e mi az a vagánykodás? - Nem tudom. A fickó feldobja a baltát, alááll, majd amikor el kellene ugrani megbotlik, és agyonüti a balta. A fiú egyedül megy haza. Otthon az anyja: - Apád hol van? - Még kinn vagánykodik az erdőben.

Pszichopata személyiségmintázat normalizálása.

Áll a székely az akasztófa alatt, nyakában a kötéllel. A hóhér megkérdezi: - Na öreg, mi az utolsó kívánságod? A székely nem mond semmit. A hóhér lassan elkezdi húzni a kötelet, lassan rászorul a hurok a székelyember nyakára, és amikor már nem kap levegőt, elkezd irgalmatlanul kapálózni. A hóhér gondolván hogy mégiscsak van egy utolsó kívánsága, visszaengedi a földre, erre a székely: - A jóistókát neki, majdnem megfulladtam!

Tompultság, szellemi fogyatékosságra vagy autista spektrumra utaló arousal-hiány.

Székely és a felesége egy szekéren utaznak. Egyszercsak nagy vihar támad. Tőlük 100 méterre lecsap a villám. Azt mondja a székely: - No-no. Megint lecsap a villám tőlük 50 méterre. Újra megszólal a székely: - No-no! Lecsap a villám ismét, agyoncsapja az asszonyt. Mondja a székely: - No, azért!

Nőgyűlölet.

A székely elmegy a hegyekbe kirándulni a fiával. Rájuk esteledik és megszállnak egy erdészházban. Éjszaka felébred a székely és azt kérdi a fiától: - Mit csinálsz fiam? - Maszturbálok apám. - Na, és hogy haladsz, fiam? - Még nem sokra haladtam apám. - Na, akkor most már próbálkozz a sajátoddal!

Incesztus, homoszexualitás, családon belüli erőszak, realitáselv hiánya.

A székely farmer legjobban tejelő tehene eltűnik, ezért elmegy egy ügyvédhez, bepereli kártérítésre a vasutat, mondván, hogy a sínek a földjén mennek át, és a vonat valószínűleg elütötte a tehenet. Még mielőtt elkezdődne a per, a vasúti társaság ügyvédje elmegy a farmerhez, és megpróbál vele egy bizonyos összegben megegyezni, de csak a felét adják neki, mint amennyit kért. Az öreg köti az ebet a karóhoz, de az ügyvédje tanácsára végül elfogadja a kisebb összeget. Ahogy a vasúti társaság ügyvédje elment, a farmer ügyvédje mondja az ügyfelének: - Tudja, megmondom őszintén, nem sok esélyünk volt megnyerni a pert... - Hogy őszinte legyek - mondja a farmer -, én is kezdtem kételkedni benne, amikor láttam ezt a hülye tehenet besétálni a kapun.

Csalás, hazugság és a törvények be nem tartásának felmagasztalása.

- Miről ismerik meg a székelyt a budapesti vidámparkban? - ??? - Bicskával eszi a vattacukrot.

Gúnyolódás etnikai kisebbségen.

Amivel el is érkeztünk rövid elemzésem lényegi pontjához: nem én vagyok rasszista, hanem a székelyviccek rasszisták A székelyviccek lényege a székelyek nevetségessé tétele és megalázása bizonyos társadalmilag elfogadhatatlan viselkedésmódok szatirikus bemutatásán keresztül. Joggal merül fel a kérdés, hogy a nacionalista, rasszista és neonáci népi folklór miért tartja ezeket a vicceket bájosnak.

[newlifeprojects]

regi

verandas haz, modernre festett falak, telepakolva regi butorokkal, magas fu az elsokertben, faleces kerites valasztja le a hatsokerttol, harom fekete kutyam van, emberek jonnek-mennek a kertben, talan szakmunkasok. esteledik es jon a vihar, aggodok, hogy az osszes patkany hazaer-e, de eleg csak szolni, es ugralnak hozzam a magas fuben, fel a karomon, a vallamra es a tenyerembe. legalabb oten vannak, puhak es okosak, nagyon szeretem oket.

hianyoznak a patkanyok

[rozsak-hevernek-a-foldon]

Daisy 1.

Nyirkos padon ülve írok Esteledik-gyújtunk, lassan elaltat a táj Alkoholtól zülve sírok Eltemetik múltunk, miről hallgat a szád

[glmbs-bglrk]

Kevés a fény. Esteledik.

Az eddig pille könnyű magányom, ólom súlyként ül a mellkasomon. Olyan mint egy száz felé tört pohár, aminek az egyik szilánkja épp szúrja a szívem

Pedig próbálok úgy tenni mintha nem fájna,

Próbálok tudomást sem venni róla,

Próbálom azt mondani, hogy nem érdekel az óra, és az sem, hogy megint nem bírok aludni

Pedig amúgy 4 óra 33.

És ha el is alszok folyton felriadok, mert egyedül vagyok

Mégis hiszek abban, hogy egyszer megtalálom

Ès ez nem az exekről szól, vagy egy platoi nagy szerelemről

Ez csak valakinek, aki remélem, hogy jön majd

És Vörösmarty szavaival nyugtatom magam minden este, mert ő is azt mondta, 183 evvel ezelőtt, hogy "jőni fog, ha jőni kell"

Jöhetne, s ha megjött végre, maradna,

Az ki masnit köt a hajamba, ujjaimra bilincset fog kezeivel,

Szerelmet harap a nyakamba, mosolyt ültet a számra.

Habár néha belevág majd a szavamba, mégis úgy nézek majd arra a lányra, mint aki sosem látott nála szebbet

Akivel majd úgy várom a keddet, mintha azis szombat lenne

És most megírok egy nemlétező szerelemnek egy szerelmes verset.

A magány fura dolog. Nincsenek különféle kiváltó okok, néha csak rád talál. Leül melléd, elsuttog egy két elharapott mondatot. De ez akkor mégis nagy dolog. Magadba roskadsz tőle, s hiányozni fog az ágyadból valaki bőre.

Mégis megtanít várni, arra az emberre akit a szívedbe tudsz majd zárni,

úgy igazán.

[ajcsiblog]

Így vagy úgy, reménytelen:

Esteledik. Ebben a szürkületben nem látok rendesen, csípi az arcom a hideg szél és az eső is cseperegni kezd. Rád gondolok.

Eldobtam minden rossz szokásom mert nem enyhítette a hiányod okozta ürességet. De így sem jobb, hangokat hallok, a te hangod. A kocsiban ülve az elmosódó tájból egy idő után mindig a te arcod rajzolódik ki, tulajdonképp téged látlak mindenhol. Behaluzom a drogoktól mert már annyira szétszedték az agyam, igazából lehet elkezdem megint tolni, rosszabb már nem igen lehet-gondolom és a zsebembe nyúlok a 3hónapja vett tablettáért. Beveszem és várok. Várom hogy megszűnjön a nevetésed a fejemben, várom hogy enyhüljön a nyomás a mellkasomban, várom hogy a fények játéka vakítóbb legyen mint a szemed csillogása.. és egyszer csak beüt. Bamm. Vörösen izzik minden, hullámzik a járdaszegély én pedig úgy mosolygok mintha csak veled lennék...

BW

[ndav1d42]

Kinizsi százas

2006-ban ismerkedtem meg a teljesítménytúrázással, hogy ez létezik és elég népszerű is itthon (külföldön viszonylag ismeretlen fogalom egyébként), 2007-ben volt az első túrám. a rákövetkező évben/években tudomást szereztem a Kinizsi 100-ról is, és persze hogy felkerült a teljesítendő túrák listájára. viszont egyedül sose mertem nekiállni. túráztam én sokat egyedül, több napokra is, de itt úgy voltam, h kell a társ, mert jobban is telik az idő, egymás is húzzuk, úgyhogy végül sok verzió után @kockalany szegődött mellém. szóval évek mentek el ezzel, h "majd jövőre k100-azok, tényleg!!", és tavaly is ezt mondtam, de idén máshogy alakult, beneveztünk!

meglepő mód most nem pánikoltam úgy, mint a vivicittá előtt. nagyon vártam a szombatot, lesz ami lesz alapon, fejben dől el stb. túlzott felkészülés igazából nem volt. idén áprilisig, a vivicittáig futottam 275km-t (de azóta semmit, nem jutottam el vagy utazások v szar idő miatt), voltam két teljesítménytúrán (barcika 50, gyermekvasút nyomában), kéktúráztam 187km-t (nettó 140), meg még néhány kisebb-nagyobb kirándulás volt persze, plusz a napi munkábajárás bringával (minimális, idén alig 1100km jött össze eddig két keréken). szóval nem volt kifejezetten nagy edzés. azt tudtam, h fizikailag meg tudom csinálni, agyilag (vagy mit szoktak mondani, mentálisan!!) rendben leszek, kitartásom meg van bőven.

A túra

5kor keltem, f7 előtt már a nevezős sorban álltunk (mert nem jutottam be az előnevezésbe. tudom ajánlani amúgy, sok időt lehet megspórolni vele), 7:10-kor csippantották le a kártyát az induláshoz. hát innen túl sok emlékem nincs :D fénykép is alig készült, nem igazán vettem elő a telefont. mentünk. ez nem az a nézelődős, időnként nyugodtan meg-megállós kirándulós túra volt, hanem végig folyamatosan haladós... azért nem győztem hangsúlyozni, h ne fussuk el az elejét mert fájni fog később, kellenek még a tartalékok, hosszú nap lesz!

a nagy-kevélyen (6km) a reggeli hűvös után a hosszú nadrágot és felsőt rövid váltotta. a köves rész után, lejjebb kerülve jött sok-sok saras rész. rengeteg sár volt. és sok keskeny ösvény, ahol alig lehetett megelőzni a botosjetiket (akarommondani a túrabotokkal kalimpáló kedves túratársakat, na :D), vagy épp a futók tolták le az embert. itt még hosszú ideig együtt ment a 100 a 40-es és 25-ös mezőnnyel is, úgyhogy volt tömeg.

kesztölcnél (32km) már nagyon itttunk volna egy sört, de nem találtuk a kocsmát, úgyhogy egészen dorogig (36km) kellett ezzel várnunk, ott viszont nagyon jól esett! a nagy-getére (43km) emlékeztem a 3 évvel ezelőtti kéktúráról, csak akkor fordított irányában jötte felm. hát nem tudom, hogyan rosszabb, de ez se volt jó, h hosszú lankás úton fel, aztán a siratófalon le. elég térd-gyilkos rész, ráadásul csúszott az egész.

mogyorósbányánál (50km) éreztem először a vízhólyagokat meg kezdett kicsit rendetlenkedni a lábam. előkerült a cata dolo, le is húzta szépen, amíg tartottunk egy hosszabb, fél órás szünetet. lekezeltem a vízhólygokat, ettünk-ittunk. tehát fél távnál és este 6 körül jártunk már, és bizony kicsit ijesztő volt, h lassan esteledik, de mégegyszer ennyit le kell járni... viszont a pihenő jót tett, újult erővel és kedvvel indultunk tovább, szinte mintha mi sem történt volna addig. 

időközben kezdett lemenni a nap szép lassan, pusztamarótnál (65km), 9 előtt lett annyira sötét az erdőkben, hogy előkerültek a fejlámpák is. tardos mellett a bányahegynél (71km) nem sokat pihentünk, de éjfélkor koldusszálláson (82km) a tábortűz melege mellett az a negyed óra üldögélés nagyon jó volt. mantráztam magamban, hogy már csak 16km, azt fél lábon is, az nem sok, az lemegy hamar, három óra még stb., de valójában kurvára untam a sötétben baktatást. ezen nincs mit szépíteni, túl sok élvezet nincs benne. a csönd jó, de látni nem lehet semmit az erdőben, mert csak azt a pár métert nézhetem, amit a lámpa bevágít, nagyon beszélgetni se volt erőnk, csak mentünk, mentünk... 17 órája voltunk úton. baj faluba (95km) hajnali 3 előtt értünk. mondhatnám, h itt már minden bajunk volt (:D), de egész jól voltam a körülményekhez és ahhoz képest, h közel 20 órája mozogtunk.

sosem vártam még ennyire tatát, pedig nagyon kedvelem a helyet és több kedves emlék is ide köt. de negyed 4-kor meglátni a településtáblát, az pláne csodálatos pillanat volt! innen már csak másfél kilométer választott el az öreg-tó partján lévő ifjusági tábortól, ahol a cél várt. ahogy közeledtünk, a már az állomásra tartó túrázóktól kaptunk még buzdító vagy gratuláló szavakat, de az utolsó métereket úgy tettem meg, mintha visszamenőleg rámszakadt volna az egész elmúlt nap összes fáradtsága hirtelen.

a célba 3:40-kor értünk, 20óra és 30 perc gyaloglás után (én magamtól kényelmesebb tempót mentem volna asszem, úgyhogy ez az idő @kockalany érdeme asszem, ezúton is köszi a kitartást végig!). átvettük az oklevelet, jelvényt, gratulációt, aztán megettük a gulyást, és mentünk is ki az állomásra a 4:37-es vonathoz. a peronon a földön ülve (~szétfolyva) jutott csak el úgy igazán a tudatomig, h mi történt, itt kezdtem el vigyorogni, hogy baszki, tényleg megcsináltuk, tényleg lejártuk, lesétáltunk egy nap alatt 100km-t!

--- a vízhólyagokat leszámítva amúgy nincs bajom, az izomláz holnapra kiderül, h van-e. ami magamat is meglepve jól sikerült, az a kaja-viz beosztás (mivel sokszor ezt nagyon elcseszem)! most végig igyekeztem tudatosan-rendszeresen enni (volt banán, müzli, proteinszelet, szendvics, süti, szőlőcukor, magnézium) és inni (főleg izotóniás izéket, minimális sör, víz. nagyon sok liter lement), úgyhogy kiszáradás, eléhezés jelei nem mutatkoztak, pedig 20+ órát mozogtunk egyfolytában, és pl. a strava szerint 8000 kkalória égett el. hogy legközelebb csinálnék-e vaamit máshogy? nem tudom, mondjuk nem indulnék el? :D most őszintén szólva nem érzem az ingert, de majd jövőre meglátjuk, bármi megeshet... hosszú volt, nagyon hosszú, de ezt is legyőztük!

[neglected-thoughts]

Tej

Ezek szerint ha szeretnék maradandó nyomot hagyni benned, feküdjek le veled, aztán haljak meg holnap ? - ezt nagyjából két óra beszélgetés után kérdezi meg. Majdnem kiköpöd a sört a röhögéstől, de aztán gondolkodás nélkül rávágod, hogy igen. Körülöttetek úgy esteledik, mintha nem volna mindegy. Egy picit elállnak a metszőfogai, erre emlékszel. A nevére nem. (...)

A szemöldökét nézed. A vonásai, akár egy vízpart. Azt mondja, tengert akar, azt mondod, lemész a boltba vízért meg sóért. Azt mondja, ugye tudod, hogy mindez mennyire nevetséges. Azt mondod, tudod, pedig nem. Azt mondja, többe nem látod. Azt mondod, semmi baj, pedig de. Már épp levenné a pólóját, amikor arra ébredsz, hogy vasárnap van. (...)

Mindkét alak meztelen, az arcuk homályos. Fekszenek. Végtagjaik kissé természetellenes pozitúrákban, ami sokat ront az összhatáson. A testeket borító lepedők redői figyelmesen kidolgozottak, bár a háttér tagadhatatlanul elnagyolt, sablonos: liget, vizpart stb. Az egyetlen, kicsit is ihletett momentum az alakok lábánál heverő, látszólag halott ragadozómadár. Fölöttük aránytalan felhők a félbehagyott égen. (...)

Én alszom, a számból kilógó kéz még a hajaddal babrál. Szilánkok az üvegtestben.

Simon Márton

[napiist]

Sokat gondolkodtam azon ami most történik, a szél fújásán, a hideg zord érintésén, a múlton és jövőn. Pontosabban inkább rágódtam a dolgokon. Végig futott minden bennem, hogy a tökéletesség egyik pillanatról a másikra miképpen tud berozsdásodni, majd egy rutin folyamat alatt megakadni. Elszakadt egy olyan dolog ami bizalmatlanságot és kétségeket áraszt mindenfelé kettőnk között, ez a dolog mérgez most Téged is, nem csak engem. Döntésekre kényszerít talán lehetőséget biztosít, viszont ez új dolog lesz számunkra, új út amin együtt nem jártunk még. Irányt kell változtatnunk a gőzös hajónkon ami léket kapott a bizonyos sziget partjai előtt. Most süllyedünk. Húzzuk az időt, menekülünk a döntések elől egészen addig amíg mérgezett ócénjárónkat a habok falják fel. Lassan túl késő lesz, a fent és lent távolodnak elvesznek csak úgy mint a nap a horizonton amikor esteledik. Mi tévő legyünk, kérdem én, a kapitány..

[a-brunette]

Az van, hogy rettegek. Ahogy esteledik, úgy válik egyre erősebbé a szorongás. De ez már hozzátartozik a napi rutinomhoz, úgyhogy meg sem lepődöm.

[playwithwords]

Szűkös szoba tágasnak tűnő belsejének terében sötét színek világosba hajlanak, most esteledik, vagy hajnal van talán, mindenesetre vége egy napnak, és mégis új kezdődik.

[pszeudoertelmisegi]

Pécsi kávéházak és emlékezetük III.

A Pannónia Kávéház 1915-ben, a háború ideje alatt nyílt, de 1923-ban már kénytelen volt bezárni és átadni a helyét a Dunántúli Bank R.T.-nek. Már a nyitásról szóló Pécsi Napló cikkből is kiderül, hogy fenntartása csupán egy prosperáló gazdaságban lett volna lehetséges:

 „Pécs szép és modern kávéházakban eddig se szenvedett hiányt, de a Pannónia kávéház teljesen újszerű, nagyvárosias berendezésével aligha találja majd méreteiben és berendezéseiben párját a vidéken. És túlhaladja Pécs mai szükségleteit, de a háború után olyan rohamos ipari és kereskedelmi fejlődést várunk, hogy akkor ezen szállodáról is el fogjuk mondhatni, hogy az hézagpótló lesz. Túlzott luvust [sic!] nem találunk ezen kávéházi helyiségeknél, megtalálunk itt mindent, ami a kávéházi lakosoknak, közönségnek lakályossá és kellemessé teszi a kávéházban való tartózkodást. A kávéházi helyiségből széles, puha járású lépcső vezet az emeleti billiard és játéktermekbe, gondoskodva van itt kellő szellőztetésről és légfűtésről, villamos és gázvilágitásról, kényelmesek a mellékhelyiségek, ragyogóan tiszta most is a konyha- helyiséges az is fog maradni.”(Pécsi Napló, 1915. június 18.)

Azonban a háború után nem az elvárásoknak megfelelően alakult a gazdaság. Az új határok elvágták Pécstől azokat a területeket és régiókat, amelyekkel korábban aktív gazdasági kapcsolatokat épített ki:

“Esteledik. Jónevelésű városban az utcákon ilyenkor sorra kigyúlnak a lámpák, az emberek belebámulnak a fényesen csillogó kirakatokba és fáj a szívük. Szegény forgalmi-, vigalmi-, fényűzési és tudja isten milyen adótól sújtott szívük, amiért nem vehetik meg azt az 50.000 koronás vekkerórát, vagy azt a 24.000 koronás mamuszt, amibe odahaza vacsora után kényelmesen be lehet bújni a lábakkal. Ezt a kirakat előtti szívfájdalmat Pécsett megspórolja az ember, mert itt mindössze a Király-utcában látni néhány kivilágított kirakatot, abbén is biztos patkók, megszegek vannak. A többi utca koromsötét.” (Pécsi Lapok, 1922. december 24.)

Nem volt könnyű a mindennapi megélhetés, az árak (beleértve a kávéházi árak) meredeken emelkedtek, ennek ellenére az emberek nem hanyagolták el teljesen a kávéházakat:

“Ebben a komisz sötétségben igazán oázisként hatnak a Pannónia kávéház nagy ablakszemei, melyek messzi elvilágítanak a Király-utcába. Bent a kávéházban meglehetős nagy a lárma. Hátul, a kassza közelében szenvedélyes, reggeltől-napestig kártyázó rosszul öltözött alakok ülnek. Érdekes, hogy a kártyások nem fordítanak gondot ruházatukra. Igazuk is van. Egész nap ott ülnek az asztalnál, kopik, gyűrődik a ruha, nem érdemes jót felvenni. Különben is a munkás is munkaruhában dolgozik, nekik pedig a kártyázás munka, még pedig olyan munka, ami néha-néha kitűnő jövedelmet hajt. — Ultimo — ordítja egy tarkóig kopasz ismeretlen. Kivágja a kártyát maga elé az asztalra, ránéz a partnereire győzelemittasan, mint egy hadvezér nyert ütközet után és boldogan sepri be a pénzt. Megrökönyödtem, mikor jobban megnéztem az arcát. Nahát, ez az ember igazán tud örülni. Egy-boldogság volt a negyvennégyes cipőjétől kopasz fejéig és vissza. Ottmaradtam mellette és vártam, milyen arcot fog ez vágni, ha veszít. Nem is kellett sokáig várni, elvesztett egy rekontra pártit. Hogy ott mi volt. Rávert a kezire, a ballal a jobbra, sőt beszélt is hozzá : rohadjon el ez a kéz — és szidta a kezét, szidta a kibiceket, egyet majd megvert és olyan fájdalmasan nézett az elvesztett százkoronásokra, hogy azt hittem megszakad a szíve. Elegem volt a kártyásokból, szinte megsiketültem, olyan lármát csaptak. A kávéház közepén billiárdművész fitogtatta tudományát az egyik asztalon. Mikor sikerült a lökése, fölényesen végignézett a körülötte állókon. Azt hiszem Hindenburg nem örült úgy a Mazuri tavaknál mint ez a mester. Elől az ajtó mellett komikus úr családja ül. Délben megebédelnek, komikus úr a kaszinóba megy chienezni s amíg el nem veszti az utolsó koronáját, a család lent ül a kávéházban és szórakozik. Az ilyen embereknek találták ki a kávéházat. A kávéház az otthonuk. Annyira hozzászoknak a füsthöz, lármához, hogy szinte betegek, ha nem tudnak egész nap ott ülni. Mellettük két hölgy ül az udvarlójával. Csak egy udvarló van, nem tudom melyiknél vall érdekelve. Szemben velük segédszínésznők ugyancsak lovaggal, artistanők hol lovaggal, hol anélkül: ezek törzsvendégek. Az utcára néző ablakoknál fiatalemberek szemlélődnek. Korzó ideje van, rengeteg hölgy sétál a kávéház előtt. Mikor már jóllaktak a szemükkel, befelé fordulnak. Sorrá szemügyre veszik a hölgyeket, felfognak egy-egy pillantást és magukban elkönyvelik : no, ez a nő is meg van főzve.“ (Pécsi Lapok, 1922. december 24.)

[egy-tokeletesen-tokeletlen-ember]

Naplemente és szerelem

Érdekes dolog a naplemente, először narancssárgára festi az égboltot, majd kicsit pirosra és rózsaszínre, azután egyszer csak át vált az égbolt feketére, szépen lassan be esteledik. A szerelem ugyan ilyen. Először nagyon szép, aztán egyszer csak el kezd el múlni, szépen lassan. Majd egyszer csak azon kapod magad, hogy már nem érzel semmit. Üres a szíved. Pont, mint a felhős éjszakai égbolt. Nem látsz csillagokat.

[palffyflora]

2020.12.01.

Andók Veronika: Téli csend

Esteledik csendesen, Fény suhan a réteken. Magányosan, hó alatt Álmos magvak alszanak.

Hószínűek most a fák, Csendes hószín jégvilág. Rózsaszínen nyugvó nap, Szelíd alkonysugarak.

Csupa csend, éjek éje; Holdsugár apró fénye, Kicsi udvar, csöppnyi ház, Mindmegannyi boldogság.

Alszik minden csendesen Hűs-magányos éjjelen. Egy búsongó hófelhő Pihe-puha álmot sző.

Száz csillogó hómadár Kerengve jár, szállva száll, Leszáll egy-egy s megpihen Álmodozó réteken.

Ezüstszínű holdvilág, Tündérzene, zúzmarák, Foszladozó fellegek, Fénylő álomtengerek.

Csendes téli estelen Rejtve rejtő rejteken Lágyan zúgó fák alatt Meglestem a titkodat.

Titkok titka: Álmodás, Édesen bús látomás. Száncsengő és szeretet Melengették lelkedet.

Lágyan zúgó fák alatt Titkok titka rámragadt. A csendes éj zokogott: Szeretetről álmodott.

[edesapucikam-blog]

esteledik https://www.instagram.com/p/CG5NQpoD4Gc/?igshid=2gi3qeul25v2