#m. fehérváry | Explore Tumblr Posts and Blogs

metalindex-hu · 2 years

Text

Őszi szüret – Wackor interjú!

Őszi szüret – Wackor interjú! - https://metalindex.hu/2022/11/17/oszi-szuret-wackor-interju/ -

Az 1996-ban a Fejér megyei Gárdonyban (más források szerint a Velencén) alakult Wackor zenekar hazai pályán az elsők között játszott egyfajta alternatív groove metal zenét, hatásaik között. A csapat felállása a kezdetektől változatlan: a különös énekhangú Nagy-Miklós Péter “Miki” – gitáros, Kükedi Gábor “Küki” – basszusgitáros és Schleier Csaba “Slayercsabi” – dob, vokál alkotják a triót. Diszkográfiájuk elemeiről – Lobotomy (EP, 2001), Methanolid (2004), Uncommon Ground (2008), III: Dramatically Different (2013), I’n’I (kislemez, 2019) – többször írtak méltató szavakat, többek között ezen a felületen is. A zeneanyag hallatán nem is véletlen, ha a hallgató végül az élő előadás hatása alá esik. Előbb, vagy utóbb… Így esett ez velem is. A színpadról áradó profizmust, a könnyedségnek látszó szervezettséget, a spontaneitással fűszerezett ütemezést [koncertbeszámolónkat ld. itt] most a szakaszaiban már-már szociológiai jellegű kitekintéssel átszőtt interjúval árnyaljuk.

Nemrég jártam egy koncerteteken Székesfehérváron a Nyolcas Műhelyben. Ez a város a gyökereitek nyomán nektek szinte hazai pálya, noha országos hírű zenekarként tartunk tartanak már számon titeket. Engem mégis meglepett, hogy milyen sokan összegyűltek a klubban az esős délutánt követő estére. Az ismerős figurák mellett, akik itt és a más fehérvári klubban mindig feltűnnek a környékről a rock/metal koncerteken több „ismeretlen” arcot is láttam. Ebből arra következtetek, hogy van, illetve lehet egy kialakult, kifejezetten rátok kíváncsi bázisotok a turnéállomásokon, akiket megmozgat az érkezésetek.

Miki: Ha valaki több generáción át zenél egy-egy városban rendszeresen, akkor azért össze tud gyűlni egy remek baráti társaság. Nem sok ilyen „városunk” van, de ahol van, ott mindig jó hangulatú koncertekre kerül sor. Eléggé vegyes a társaság, érdeklődést és életkort is tekintve. Vannak például egészen fiatal huszonévesek akiknek fiatalkora egyik magyar kedvence vagyunk, de olyan is akad köztük, aki még a 2000-es évek elején, már felnőtt fejjel teljesen véletlenül akadt össze a produkcióval valamelyik fesztiválon, és azóta visszajáró lélek nosztalgiázni. Remek társaság, sok barátság szövődött az évek alatt.

Valamikor nagyot szólt a zenekar megalakulása és a bemutatkozása. Egy – utólag visszatekintve – zeneileg izgalmas időszakban alakultatok, és Magyarországon talán az elsők között játszottátok ezt az érdekes groove-os metal zenét. Én annak idején nem is fogadtam be igazán, később kedveltem meg a stílus egy-egy képviselőjét. Hogyan és miért alakult úgy, hogy ti ilyen zenét kezdtetek játszani a Wackor-ral? Egyáltalán be tudjátok határolni, hogy milyen zenét játszotok?

M: Sohasem gondolkodtunk ezen. Csináltuk mindig azt, ami jön, és körülbelül ennyire volt megfejtve a dolog. Nem nagyon definiáltuk sohasem, tudatos irány sem volt. Csak elkezdtünk együtt zenélni és a végén ez jött ki a gépből. A groove metal kategóriával valahol olyan 15 éves működés után találkoztunk amikor valamelyik újságíró azt mondta ránk hogy hát mi tulajdonképpen ezt nyomjuk. Legalább onnantól be tudtuk MP3 ID3 taggelni hogy mi ez.

Hatásokat tekintve azt hiszem onnan indul ez hogy mindhárman kedveltük az újító gondolkodású bandákat, olyanokat mint a Faith No More, a Korn, a Prong vagy a Helmet. Amikor turnéztunk még a 2000-es évek elején, akkor a kazettás autó rádióban a Pantera, a Slayer vagy a Sepultura is folyamatosan pörgött. Ehhez még hozzájön talán az, hogy mindhármunknak van némi Alice in Chains-, Soundgarden-kattanása. Annak idején az első, még gimis zenekarainkban tapasztaltuk ki hogy ezen az elég tág területen belül mik a határaink. A zenekar 2/3-a thrash metal (Tűzveszély), az 1/3-a rap metal (RKH) irányból érkezett a Wackorba. Egyik sem esik messze a jóval később létrejött groove metal cimkétől.

youtube

A dalaitok megkedvelésében nekem fordulópont volt, amikor igazán felfedeztem benne a hangszeres játékot. Persze előtte is hallottam, hogy intenzív, mondhatni alapos munka, de a játékosságát csak később fedeztem fel. Ez elég bután hangozhat, elfogadom. De nekem a – mindig így mondom: – az ágyrugóhangzás, a pengő hangok és a hangszeres szóló nélküli nu metal, meg a groove és ezek bármilyen keveredése nem adott annyit, mint az előtte feltűnt és ezek által elsöpört stílusok. Szóval, kellett idő, amíg felfedeztem a zenéteket. Szerintetek kik azok a hallgatók, akiket elsőre megfogtatok és vajon kik azok, akiket idővel fognak meg a dalaitok?

M: Életkorra és trendekhez köthetően, szerintem azt találta be az, amit csinálunk, aki a 2000-es évek első felében volt tízen-huszonéves, nyitott volt a nu metal zenekarokra. Annak ellenére hogy mi ebből a trendből igazából kilógtunk. Az volt a közös pont, hogy nekünk is, a nu metal bandáknak is hasonlóak voltak a hatásaink. Ezért az, amit csináltunk, nem volt teljesen inkompatibilis azzal a közönségréteggel, aki kedvelte ezt a zenét a maga idejében. Mivel a nu metal nem a semmiből lett, hanem olyan arcokból, akik valószínűleg a ’90-es években a Roots-erás Seput, Panterát, Faith No More-t és Kornt hallgattak, így evolúciós elágazásként nem voltunk idegenek. Ami az utóbbi 8-10 évben hozzánk csatlakozott hallgatókat illeti, eléggé vegyes a kép: azok fedezik fel, akik nyitottak zeneileg. Igazából mindenféle stílus kedvelőivel össze lehet futni black metalostól a prog.rockeren át az akusztikus pop hallgatóig. Életkorra nagyjából 30-tól 60-ig találkozunk arcokkal, legyenek ősrajongók vagy friss látogatók. Fiatalabbak elvétve vannak csak.

A felvételeken hallható dallamokat, a szólókat, a pontos kiállásokat, a ritmusváltásokat meglehetős hűséggel adjátok elő élőben. Mennyire törekedtek erre és mennyire vagytok elégedettek egy-egy koncert után a kivitelezéssel?

M: Mindig keletkeznek elvarratlan szálak élőben, sok minden megtörténhet, ami ki tudja zökkenteni az embert, de mindig arra törekszünk, hogy koncerten gyilkoljon a produkció megszólalásban, hangszeresen, előadásban. Annyi könnyítés van benne az, hogy ez nagyon nem improvizatív zene, egy eléggé stabilan levasalt tehervonat sínpárhoz hasonlítanak a számok.

Ezzel kapcsolatban mit igényel a hallgatóságotok?

M: Mészárlást, ahogyan Csabi mondja mindig. Hát, hogy lehetőség szerint kenjük el rendesen a szájukat!

Látom én is, ahogy elmondtad, a közönségetek korosztálya mára egészen vegyes. (És ez nagyon jó dolog!) Mi a titka, hogy – láthatóan – több korosztályhoz szól? Érnek a lemezek, érnek a dalok az idő múlásával?

M: Őszintén, fogalmunk sincs. Csináljuk, amit csinálunk lassan 27 éve, jönnek-mennek arcok a hallgatóságból, és ennyi idő elteltével ennyire vegyes társaság tartott ki mellettünk. Nincs semmi taktikai megfontolás emögött. Így alakult.

Vannak olyan dalaitok, amik zenében, tartalmában mást mondanak ma, mint amikor először eljátszottátok?

M: Számunkra, nem hiszem. Pontosan annyira aktuálisak, mint amikor megírtuk őket. Semmivel sem lett jobb a világ, ugyanazok a körkörösen visszatérő társadalmi és egyéni reccsenések vannak a fejekben mint 25 évvel ezelőtt, csak legfeljebb másképp hívják ezeket. Például ebben az évben előástunk néhányat az 1999 előtti dalaink közül és felvettük a mostani felszerelésünkkel. Ami a szövegeket illeti, írhattuk volna ezeket akár 2022-ben is. Zeneileg is megmaradt ez annak, ami az elején volt. Lényegre törés, nulla gramm fölösleges zsír.

youtube

M: Lendület. Amikor rengeteg volt, az első tíz évünkben, még elképesztően körülményes volt, mondjuk, egy normális minőségben megszólaló felvételt vagy VHS/BETA TV híradó rohadvány minőségnél jobb klipet összeszenvedni. A Wackor mindig is független és önfenntartó produkció volt. Amikor bennünk volt a fiatalos lendület, mondjuk úgy 30 éves kor előtt, akkor csak nagyon lassan és sok áldozattal tudtuk ezeket több-kevesebb sikerrel összehozni és akkor sem mindent. Például, a legelső Methanolid című 2004-es nagylemez gerince 2001-2002 körül már megvolt, csak további évekbe telt összeszedni a lemezfelvételre valót. És egy korszerű megszólalású lemeznek az volt az ára, hogy méltó klipet egyáltalán nem tudtunk forgatni, nem volt már rá költségvetés. Ha az egyik jóbarátunk, aki TV-nél dolgozott akkoriban nem segít ebben, semmilyen vizuál nem is lett volna az első albumra. Azóta aztán óriásit fordult a világ: gyakorlatilag ugyanazon a számítógépen amin a népesség nagy része pornót néz vagy egymást basztatja facebookon, tokkal-vonóval össze lehet rakni egy albumot otthon, klipekkel, borítóval, mindennel. A technika többet nem akadály sem árban, sem elérhetőségben. Ami viszont zenekari szempontból óriási szopás 40+ évesen, az a rendelkezésre álló idő és energia. A zenekarban nyilvánvalóan mindenkinek megvan a magánélete és ugyanúgy rengeteget dolgozik, mint bárki más a világban. Sok felé szeletelődik az ember a szürke hétköznapokban, ezért sokszor még egy egyszerű próbára is úgy esünk be, hogy félig alszunk már. Tervek, persze, állandóan vannak, de nagyon lassan lehet haladni.

Mire számítsunk, mi hallgatók, rajongók, gyűjtők, mikor jelenik meg a következő album?

M: Volt erről szó pár évvel ezelőtt, amikor facebookon kérdezte ezt valaki. Nagyon sietünk vele tehát, már 2030-ra készen lesz és 3 darab 1 perces dal lesz rajta. A hülyeséget félretéve, nem tudunk és nem is nagyon lenne értelme határidőket felállítani. Távlati tervként az van, hogy következő lépésként valamikor a közeljövőben (1-3 év) összekalapálunk egy albumra való, jelenleg csak demo szinten létező tracket angol nyelven. Az lesz a tulajdonképpeni 4. Wackor album. Közelebbi tervként pedig az, hogy megcsinálunk még néhány magyar nyelvű számot 1999/2000-ből és ebből összeáll legalább egy EP.

A koncerten elővettetek nagyon régi dalokat is. Elég jól működnek a magyar nyelvű nóták, jól megférnek az angol nyelvű dalok között a repertoárban. Van olyan, amit szívesebben játszotok, mint egy másikat? A közönség határozza meg, hogy mit játszotok egy adott helyen – hiszen az említett bulin is eltértetek a tervezett dallistától?

M: Van egy adott setlist minden helyszínre. Úgy próbáljuk összerakni, hogy változatos legyen az előző koncerthez képest. Csak nagyon ritkán van eltérés, amit nem gyakorlunk koncert előtt szarrá azt nem szoktuk játszani. Kivételek persze vannak, sok olyan dal van, ami kézben van mert folyamatosan játszottunk az elmúlt 20 évben és elő lehet rántani a dobozból, ha úgy adódik.

youtube

No, ehhez képest azért, volt olyan dal, aminek az indulásába viccesen belebonyolódtatok… – (teszem hozzá magamban mosolyogva). Sok spontán pillanatot látott a hallgatóság az előadásotokban és gyakran amolyan örömzenének tűnt a buli. Ezt ti is így éreztétek a színpadon?

M: Néha a szünetekben adódnak standup-szerű momentumok egy-egy felkonferálás vagy a közönséggel való beszélgetés közben. Néha még valami spontán zenei kapirgálásba is torkollik a dolog, de ami a Wackor-dalokat illeti, minden hang agyig be van gyakorolva bennük. Benne van természetesen az emberi hibafaktor mindig.

Mondom én, profizmus az a bohóckodás is, hogy nem indul a nóta…. – (nyugodtan mosolyoghatok). Amikor angol nyelvre váltottatok, akkor pusztán a zene jellege miatt tettétek, vagy a szűk hazai piac (is) hajtott titeket, hogy nemzetközi ismertséget szerezzetek?

M: Volt egy olyan indíttatás a Methanolid-album idején, hogy külföldön is szerencsét próbáljunk, de ez nem jött össze. Talán nem toltuk eléggé fanatikusan, nem gondoltunk eléggé nagyot, vagy nem voltunk eléggé jók ehhez, ki tudja… A legnagyobb fal az volt, hogy az, aki külföldről szóba állt velünk, onnantól, hogy megtudta, hogy magyarok vagyunk, nem vette komolyan a produkciót. E-mailek ideje volt még akkoriban, ahol az egyik e-mailben még arról beszélt a holland kis kiadó embere, hogy melyik válogatás lemezükre kellene felrakni egy-egy trackünket indulásként. A következő e-mailen már arról beszélt, hogy jajj, mi tényleg magyarok vagyunk, hát miért nem mondtuk, akkor szervezzük már le neki házibulira Speak the Hungarian Rappert, visítanak rajta mindig a barátaival, megfizetik csak menjen ki és rappelje el a nappalijában rettenetes angol kiejtéssel, hogy: sztáp dö vór, diszíz biznissz. Azt hittük hallucinálunk. Válaszoltunk valamit, hogy inkább beszéljünk már arról amiről előtte. Egy hónapig semmi válasz aztán kaptunk egy újabb e-mailt, szó szerint: ” Speak the Hungarian Rapper – now

“. Akkor valami eltört…

Ami a magyar vs. angol szöveget illeti, az első demónk magyarul jelent meg. Aki meghallgatta azt mondta, hogy annyira elvont a szöveg, hogy angolul is lehetne akár, nem érti. Utána csináltunk egy teszt demót 3 újabb számmal, ezeket felvettük angolul és magyarul is. Rengeteg arccal meghallgattattuk és megkérdeztük a véleményét, hogy szerinte melyik áll jobban. 5:1 arányban nyert az angol. Azóta úgy van.

Megítélésetek szerint, hol tartotok ezen a téren? Elégedettek vagytok?

M: Mármint, nemzetközi megítéltetés szempontjából? Promóció és jelentős köztudatba nyomiszkolás hiányában, az valahol abszolút nulla körül mozog. Van három német, két amerikai, egy spanyol, két portugál, egy kanadai és talán három brazil rajongó, akik közül az egyik venezuelai igazából, ők tök lelkesek mindig, amikor megjelenik valami új. A többiek mind honfitársak Magyarországról.

Elégedettség szempontjából nincs okunk panaszra. Elképesztő, filmbe illő dolgokat volt szerencsénk megélni és olyan helyekre vitt minket a zene, ahová biztosan nem tudtunk volna eljutni másképpen. 26 év után még mindig barátok vagyunk és van kedvünk együtt zenélni, számokat írni. Mondjuk az utóbbi időhiányos kissé, de kedv és terv az mindig van.

Most, a Wackor-ral meglehetősen aktív időszakot éltek. Kielégíti ez a zenei érdeklődéseteket, a zenélés iránti vágyatokat, vagy más projektekben is részt vesztek?

M: Ahogyan Shrek mondta: „az ogre olyan, mint a hagyma: több rétegű”. Annak ellenére, hogy legtöbben, akik ismernek mint zenészeket, azt a Wackor miatt, a kreativitásunknak nem a Wackor az egyetlen lenyomata. Küki még Ágnes Vanilla basszusgitárosa is volt csaknem 20 éve, és ami a kreativitást illeti, 3D-designerként dolgozik, rengeteg látványtervet és egyéb vizuális nyalánkságot csinált az elmúlt években. Csabi a Wackoron kívül mostanában a Remorse sorait erősíti, amióta Kálmus kivált onnan. Vele, egyébként mindhárman jóbarátok vagyunk, és ezen kívül van egy Kongattack nevű formációja ami több ütőst vonultat fel és ahol a doboké a főszerep. Miki csapongó lélek, aki általában Vörös András oldalán tűnik fel vagy az Ørdøg vagy a Diabolus in Musica zenekarokban mint gitáros, de van egy NecroPolo nevű dark electro metal projektje is ami 1989-es és több éve létezik mint amennyi koncertje volt.

youtube

Mennyi koncertet adtok egy évben? És jellemzően hol léptek fel?

M: Évente 5 koncert kerül sor átlagosan. A Wackor elsősorban klubzenekar. A 2000-es években gyakran megfordultunk fesztiválokon is, de mostanában nem nagyon hívnak. Más a trend, másra kíváncsi a fesztivál látogató réteg. Eléggé szomorú volt például idén a debreceni Campus fesztiválon látni, hogy még egy erős felhozatalú metal színpad sem tudott versenyre kelni az éppen aktuális, és szerintünk eléggé semmitmondó youtube-trendi produkciókkal. Akit az érdekel, amit mi csinálunk, az úgyis odatalál egy-egy közeli klubkoncertre.

Vannak kedvenc helyeitek is?

M: Vannak kedvenc városaink, például így hirtelen Fehérvár, Esztergom, Budapest, Kiskunfélegyháza. Nemcsak a közönség és a jó hangulatú koncertek miatt, hanem rengeteg barátunkkal is találkozunk ezeken a helyeken. Évente kipróbálunk egy-két újabb helyszínt is, de általában nagy csoda ott nem szokott történni.

Csabi, mennyiben más a Wackor-ban dobolni, mint a Remorse-ban, ahol már jó ideje „beugró” dobos vagy?

Csabi:A Remorse klasszikus thrash, így jóval gyorsabb a tempó, mint a Wackor-nál, több a kétlábgépes téma, stb. …ennyivel másabb. A Wackor-ban viszont az agyasabb ütemek meg a feszes grove-ok jelentik a kihívást, szóval mindkettő másért nehéz.

Egyébként hogyan jött ez az ötlet? – (értem itt a Remorse-posztra).

Cs: Zsola [Oláh Zsolt, a Remosre zenekarvezető-gitárosa – szer.] felhívott, hogy vállalnám-e. Régi spanok vagyunk, én többek között rajtuk is nőttem fel. Kálmán is ajánlott engem, úgyhogy hosszas mérlegelés után (távolság, időhiány) végül rábólintottam.

Volt, aki a közösségi felületen kommentálva hiányolta a dupla lábdobot, és hiányolta a lemezeken hallható Kálmán-ütemeket. Mennyire fontos az, hogy pontosan a rögzített hanganyagot add elő? Van-e ebben különbség a Remorse és a Wackor más stílusú dalai között?

Cs: Igazából duplalábgépes részből még több is van most, mint eredetileg, mert némelyikbe plusszba beleraktam, és 95 %-ban Kálmán témáit tolom. A breakek, fillek saját szájíz szerint vannak ütve, de a fő motívumok ott is az eredetiek. Bostaph sem egy az egyben nyomja Lombardo témáit, nem is tudná, hiszen Ő Bostaph és nem Lombardo, de ettől még nagyszerű dobos csak más a stílusa.

Amúgy, én a Remorse nyári Fezen-buliján is rácsodálkoztam, hogy egy lábdobbal, és úgy általában a Kálmánétól kevesebb szerkóval (bocs, ha pongyolán fogalmaztam) milyen intenzív volt a dob hangzása, mint a zene támasza. Rajtad pedig ugyanazt azt a brutális elszántságot láttam minden fellépéseden. Más stílust igényel a Wackor-féle dobok előadása?

Cs: Ugyanolyan intenzitást igényel mindkét zenekar. – ezek után milyen válaszra számíthattam?

M: Oxigénsátor. Szerintem te igazából azt igényelnéd. A hülyeséget félretéve nem is tudom, hogy bírod végig. Amikor dupla koncert volt a turnén és Wackor–Ørdøg volt egymás után, én majdnem megdöglöttem a végére! Pedig nekem ott csak állni kell és végig ordítani másfél-két órát. Elfogyott az energiám.

Cs: Csak a Puffin-lekvár ad erőt és mindent lebíró akaratot.

M: Tudtam csak nem sejtettem!

youtube

A zenétek egy másik (de nem utolsó) érdekessége az a fura sámánisztikus torokhang, amit Miki gyakran alkalmaz a dalaitokban. Mi az eredete ennek az ötletnek?

M: A Baraka című filmben énekelnek így, illetve láttam a Szigeten egy mongol rock’n’roll bandát 1990-valamikor, akik szintén így tettek. Innen a hatás. A keleti torokénekléshez köthető a dolog, de én valami korcs verzióját űzöm, valószínűleg, amiért az eretnekeket agyonverik a saját végtagjaikkal. Hm. Nem akarom elhagyni Európát. Szóval, a gyakorlatban ez úgy keletkezett, hogy nem ébredtem fel rendesen egyik reggel amikor melóba készülődtem és elaludtam fogmosás közben. Sikerült letüdőznöm a fluor tartalmú Amodent-fogkrémet és miközben megpróbáltam elkerülni a fulladást és megvalósítani a felébredést, öklendezés közben ez a hang hagyta el a torkomat a fogkrémmel és azt hiszem a fogkefével együtt. Aztán rá két hétre vezetés közben beugrott, hogy volt valami ilyen és jó ötletnek tűnt felidézni. Nem volt az. Aztán az ötödik ilyen alkalommal már nem akartam azonnal megfulladni. A hatodik alkalom koncerten volt már. Azóta ez a technika benne van a szerszámosládában, néha egy-egy számnál előszedem.

Mi határozza meg, hogy egy új dal elbírja-e ezt a hangot, vagy inkább a ritmikus és kiáltozós kántálás lesz az ének hangja?

M: Teljesen véletlenszerű. Ami az éneket / szöveget illeti, amikor nekiállok ennek, fogalmam sincs mi fog történni. Totális káosz. Aztán valahogyan összeáll. A szövegek és énektémák 95%-a reggeli tusolás közben szokott megszületni. Általában fogkefével a pofámban.

A Wackor-ban, vélhetően a trió felállás miatt is, de mind egy-egy aktív szereplő vagytok. Csabi, mint egy órarugóval felpattanó karmester, Miki mint egy olyan móka mester, akiről nem tudni, mikor viccel és Küki, mint egy progresszív rock banda bőgőse (akár Saga, vagy Queen), aki az éber tekintettel az egységre és a pontos játékra figyel, a közönséggel jelek és gesztusok segítségével kommunikál. Tudatosan így támogatjátok a zenétek dinamikáját? Ez egy kialakult, vagy leosztott szerep?

M: Kialakult. Nincs és nem is volt sohasem semmilyen forgatókönyv vagy szerep, csak ilyenek vagyunk alapból. A koncerten az eljátszott számok vannak egyedül kőbe vésve. Az, amit számok közben csinálunk, teljesen spontán.

Küki, két ilyen domináns karmester, közönség hergelő figura mellett mennyire nehéz neked kidomborítani a basszus önálló hangzását?

K: Nekem is volt már ilyen, ahogy mondod, „közönséghergelős” időszakom, most nem ezt élem. Lehet, kívülről úgy tűnik, el vagyok nyomva, de nem, csak ilyen külön úton járós vagyok. Ez egyébként nem jó, de ezzel kell főzni. Amúgy a trió felállás meglehetősen tág teret ad minden hangszernek, nem kell harcolni az érvényesülésért. De nem is érdemes, mindkét hangerő potméterem csak harmadára van tekerve, és ezt mindenki jól tudja a bandában, csak a miheztartás végett, ha esetleg kérdés lenne a dominancia [nevetés]

Basszusoddal alaposan megtámogatod a zenét, nem hallom vékonynak sem, a stúdiófelvételekhez képest. Hogy lehet ezt így játszani?

K: A hangszer a kulcs. Ennyi idő zenélés után szerintem mindenki elérkezik ahhoz a hangszerhez, amire azt mondja, hogy na, ennél már nem kell jobb, legfeljebb egy ugyanilyen más színben. Persze, lehet tovább nézelődni, mindig lehet finomítani, még az is lehet, hogy más stílusban egy másik gitár lenne megfelelőbb… csak nem látod már értelmét, mert a legtöbb hangszer kipróbálása után csak annyit tudsz mondani, mint Gru mutterja: meh…

Láttam már többször, hogy Csabinak hogyan segítesz a dobszerkó felállításában-leszerelésében. Itt is figyelted ez előtted játszókat és a rakoncátlan csatlakozóra máris reagáltál, cserélted a Szabó Péter játéka alatt. Ez jellemző rád, te vagy a zenekar odafigyelője?

youtube

K: A forma, akire számítani lehet [ismét: nevetés]. Ennyi tróger életművész mellett kell valaki, aki ezt is elvégzi. Jó, azért olyan nagyon ne fényezzük szerény személyemet, ahhoz kellőképpen szórakozott vagyok. De a problémamegoldásba, általában, valahogy belekeveredem. Koncertek közben a többiek kisegítése egyébként nem egy egyedi dolog, bárki, aki észreveszi azt, azonnal ugrik, hogy segítsen. Ez közös nevező. A dob szerelése más kérdés. Csabi amúgy jól megszívta a hangszerválasztást, neki tart a legtöbb ideig fel- és leépíteni a cuccot, kellőképpen utálja is és rettenetesen ideges tud lenni, ha nem problémamentes a folyamat. És – nahát- általában nem az. A Kongattak miatt úgyis rutinom van benne, és mindenkinek jobb, ha a srác nem dühből csapkodja a dobot, hanem élvezetből, azt is nehezen bírja ki – jegyzi meg mosolygással – . Az a szerkó még nem született meg, ami egy gyengébb frusztráció-cunamit kibír, így inkább segítek.

A koncerten bohóckodtatok kicsit az el-nem kezdett dalokkal – már-már elhittem, hogy nem jut az eszetekbe, amit játszani akartok. Oké, megvan a stílusotok, de azért nem csak ugyanazokat a riffeket ízlelgetitek újra és újra. A performansz mégis utal némiképp a zenei határotokra. A CD-iteket hallgatva azonban, szerintem jól hallható a kompozícióitok evolúciója is. Mintha évről-évre kicsit komorabbá és kidolgozóbbá váltatok volna. Ezt a stílust hová tudjátok még fejleszteni?

M: Valószínűleg másképp, letisztultabban játszik az ember 20, 30, 40, 50 éves korában. Más dolgok foglalkoztatják. Feltehetőleg ez tükröződik abban, amit létrehoz. Belülről azonban ez egyáltalán nem tűnik fel, innen nézve sokkal AC/DC-bb az egész. Mivel mindegyik albumon az ötletek keletkezési idejét tekintve össze-vissza van minden, ez sokkal homogénebb dolognak tűnik. Például a legfrissebb kiadvány, ami a 2019-es I’n’I című dal, a keletkezését tekintve az egyik első demóink között volt, amit még egy szintivel játszottunk fel és fiókban ült csaknem 20 évig! A 2004-ben megjelent Methanolid album nyitódala a Khemotox BloodPaint 1990-ből való és Commodore64-en létezett először. A talán legsötétebb dalunk a Time a harmadik albumra lett készen, ami 2013-ban jelent meg. Ha jól emlékszem, a demója 15 évig porosodott. A darkness-faktort tekintve, a három album közül egyedül a második lemeznél volt olyan koncepció, hogy mindegyik dal a párkapcsolatok pokláról és annak vetületeiről szóljon. Fejlesztés és evolúció ügyben nincs terv. Basszon oda amennyire csak tőlünk telik az adott időszakban. Aztán az album kiköt valahol. Hogy hol, arról az dönt, aki hallgatja.

youtube

Ha már a dalok komorságát említettem az előbb, még az ironikus megszólaltatás is fájó témákról szól. Ennyire tragikusan látjátok a társadalmat, a világot magatok körül? Mert, amúgy életvidám fickóknak tűntök… Vagy inkább ez egy szerepvállalás a Wackor–ral a negatív, sötét, elszomorító jelenségek megmutatására?

M: Semmi szerepvállalás nincs. Megfér szépen a derű a világvégével. A mi kis világunk a saját halálába rohan. Szerintünk ez megállíthatatlan. Túlságosan ostobák és önhittek vagyunk az emberiség szintjén, hogy megállítsuk. De ha jön például a killer meteor akkor ahelyett, hogy nekiállnánk rohangálni fel-alá és nyünyörögnénk, hogy jajj, de rossz is megdögleni, a Wackor ott fog heverészni napszemüvegben, koktélt szürcsölve Thomas Magnum-ingben és nézi a show-t az égen és röhög a többieken ahogyan azok fel-alá rohangálnak…, mert minek.

Kik írják a dalokat, ki hozza témát, amit szövegbe öntötök, ki hozza a riffeket és ki hozza pl. egy szóló dallamát, a párhuzamos basszus-ritmus hangzásokat, vagy a dob felütéseit, amik néha megelőzik a zenét, mintsem csak lekísérnék azt?

M: A zene apró, fiókok mélyén porosodó darabkákból, riffekből, ötletekből alakul ki, közösen rakosgatjuk össze. Az angol szövegeket általában Miki követi el, a magyar szövegeket általában Csabi. A saját hangszeres részét mindenki saját maga dolgozza ki.

Inkább próbálós-összerázós a dalok alkotása, vagy modern megoldásokkal – érezzetek némi iróniát, mert ezt nehezen képzelem el a Wackor-ról – sávokkal érkeztek a dalírásra?

M: Pedig az utóbbi módon, tervezőasztalon készült a Wackor számok 95%-a. Jammelésből talán összesen egy vagy két dal született az évek alatt. Miki kórosan kocka ezért annyira tech-felfogású lett ebben a társaság, hogy például a legelső, még magyarul megjelent 1999-es Elmecsere című anyagunk is egy PC-s trackerrel készült. Természetesen próbán lettek a dolgok csiszolgatva, de a dalok gerince számítógépen születik az elejétől fogva. Annyira így van, hogy sok riff még a 90-es évek elejéről való, Commodore 64-ről.

youtube

Hogy érzitek magatokat a bőrötökben? Látjátok-érzitek az érdeklődést aziránt, amit zeneileg csináltok? Hogy sikerül(t), például ez az őszi turné?

M: Jól megvagyunk szerencsére, minden oké. Mivel öregek vagyunk és együtt maradtunk, megadatott az, hogy kialakult egy közönségmag, akik kedvelik és nyomon követik a dolgainkat. Egy szavunk sem lehet! Ami az őszi turnét illeti, a remekül sikerült székesfehérvári Monastery-Remorse-Wackor koncert utáni soproni-kaposvári forduló betegség miatt elmaradt, amolyan Wackorosan, ahogyan mi mondjuk magunk között. Az azt követő két állomásos határmenti erd��lyi állomások szintén elmaradtak technikai okok miatt. Szintén Wackorosan.

Teszek egy újabb próbát : mi a tervetek a követkeőz 15 évre? Talán egy (1 db ) újabb albummal leptek minket, vagy végre újraindul az a szürreálisan izgató és borzongató jelenség, amit Wackornak hívunk?

M: Tervek a következő 15 évre? Mindenekelőtt életben és épelméjűnek maradni! Évente annyi koncertet játszani, ami még jót tesz. Rövid távú tervként, várható 1 éven belül egy magyar nyelvű kiadvány 1999 címmel, ami valószínűleg legalább egy EP lesz. Valamikor ez után szeretnénk egy angol nyelvű nagylemezt összekalapálni. De semmi ráfeszülés vagy megfelelési kényszer nincs, ahogyan dobja a gép.

Hol láthatunk titeket a közeli jóvőben?

M: Ebben a pillanatban éppen egy több állomásos erdélyi kanyarra készülünk a Remorse, az Ørdøg, a Treasondom és az Omen társaságában. Ez után Budapesten lehet minket elcsípni december 10-én a Robotban ahol a Wackoron kívül fellép a Remorse és a Mytra.

Köszönjük az interjút és további sok sikert kívánunk!

Mi köszönjük és üdvözlet az olvasóknak!

És hallgatóknak és koncertjáróknak – teszem hozzá – látnotok kell!

#Interjúk #Remorse

0 notes