A törvényről
http://www.bygraceonly.com/2017/08/18/a-torvenyrol/
A törvényről
Péter mindenki másnál jobban szerette Jézust. És senki mást nem szeretett úgy mint Őt. És minden lehető tanítást átvett már Mesterétől, végig vele volt, egyedűl jut el arra a hitre hogy a vizen jár, még ha nem is sokáig. És ez az ember, aki a leges legjobban átveszi Jézus tanítását, akinek a legnagyobb hite van, aki a legjobban szereti Jézust, azon a nevezetes napon, háromszor letagadja Azt, akiről megvolt teljesen győződve sosem csalná meg, sosem hagyná el, bármit megtenne érte.
És mégis. A legjobb tanítvány, aki a Földön élt, mert ki más ismerhetné Földi úton jobban Jézust mint maga Péter, aki személyesen hallgatta végig azt a sok tanítást a Legjobbtól ki valaha létezett, személyesen kérhetett szabadítást a bajaira a Legjobbtól aki valaha létezett, személyesen tehette fel az összes kérdést amit nem értett és a legtökéletesebb válaszokat hallhatta, az utolsó napon, mintha semmit sem ért volna az egész, gondolkodás nélkül, reflexből letagadja háromszor egymás után Jézust.
Ez a történet az egyik legkiválóbb példa arra vonatkozólag, hogy emberi erőfeszítéssel a törvényt nem lehet betartani. Akkor sem ha a legjobb gyülekezetbe járunk. Akkor sem ha a legjobb tanításokat hallgatjuk. Ha maga Jézus jönne le mellénk és tanítana minket, és ha Ő maga szabadítana meg az összes bajainktól, végül csak oda jutnánk mint Péter. Előbb utóbb megcsalnánk az Urat. Előbb utóbb valahol kibújna valami mélyről, és ez az amivel születünk, a mi bűnös énünk.
Sok keresztény vita van a felől, hogy ha kegyelemben vagyunk Krisztus által akkor a tíz parancsolat érvényben van e még? Be kell e tartani? És sok féle válasz születik. Van aki azt mondja a tíz parancsolat nincs már érvényben, az az Ó szövetség, és nekünk Új szövetségünk van Krisztusban hit által. Van aki azt mondja, be kell tartani és még ha nem is tudjuk, meg kell próbálni legalább amennyire tudjuk.
Az igazság az, Péter is próbálta az összes földi erejével, hogy Krisztust el ne engedje, és végül, vissza kerül oda ahonnan indult. Krisztust megfeszítik és ő beűl a hajóba lekonyult fejjel halászni.
Ugyanakkor, Jézus földi itt léte során felfedi a törvény mélységeit. Éspedig azt az igazságot, hogy Isten törvénye ellen vétkezni nem a bűn, ez csak a következmény, a bűn maga az sokkal mélyebb. Az is bűn ha már csak megjelenik a gondolatodban a csírája a gonoszságnak. Az is bűn, ha nem követsz el egy jó cselekedetet, amit megtehetnél. Az is bűn, ha türelmetlen vagy, és az is ha nem figyelsz oda valamire amire oda kellene. Jézus arra világított rá, hogy a bűn nem valami amit megteszel, vagy nem teszel meg, nem egy lapon felsorakozó törvények sokasága, amit ha kipipálsz bűntelen lettél. Nem. A bűn az egy állapot, amivel születsz, amit örököltél, ami a szíved legmélyéig van beléd gyökerezve és ezen az állapotodon nem tudsz változtatni akkor sem, ha valaki ostorral kényszerít arra, hogy betarts minden törvényt, el zárkozhatsz a legrejtettebb kolostorba, lehetsz néma, vak, kéz és láb nélűl, gondolván hogy semmilyen bűnt nem tudsz elkövetni, és mégis pont olyan bűnös vagy mint az aki éppen megölt egy gyereket. Pusztán az állapotot, ami azt a hitet kelti benned, hogy a te cselekedeteid tiszták, úgy nevezik, hogy farizeusság.
Ezért nem szerették Jézust a farizeusok, mert Ő megmondta nekik tisztán az igazságot. Rosszabbak vagytok mint azok akik bűnt követnek el de beismerik, hogy bűnösök. Ti azt gondoljátok nem követtek el bűnöket és bűntelenek vagytok.
Jézus megmutatta Péternek, azon a napon, hogy Péter, habár te azt gondolod mindenkinél jobban szeretsz, és ez igaz is, ez még mind nem elég. Mert végűl még te is elárulsz engem.
Jézus leleplezi az igazságot, hogy emberi erőfeszítésekkel egy bizonyos fokon túl nem lehet menni a szeretetben, egy bizonyos fokon túl nem lehet menni a bűnök megfékezésében, kicsit türelmesek vagyunk de aztán gyorsan elveszítjük türelmünket, kicsit elnézőek vagyunk de aztán muszáj beszólni, kicsit fékezzük magunkat de aztán muszáj, hogy kipletykáljuk a jó sztorikat, tűrünk de hamar panaszkodás lesz a vége, és a fejünkben pillanatról pillanatra bukkan fel a bűn csírája állandó jelleggel szinte.
Belátható, hogy sokkal többre van itt szükségünk mint a tíz parancsolat betartása, többre van szükség a mi bűn ellenes próbálkozásainknál, és ha azt gondoljuk, mégiscsak nekünk sikerült megállani a bűnök felett, előbb utóbb eljön a Péter napja számunkra is és összedönt mindent amit erről hittünk.
Ezt a SOKKAL TÖBBET, amit csak Ő tehetett meg, végezte el értünk Jézus a kereszten, ahol megtörtént a megváltás, a győzelem minden bűn felett, az áttörés egy örökkévaló probléma felett, az élet győzelme a halál felett, a feltámadás. A Krisztusi Lélek megszületése, a Szent Szellem, aki pünkösdkor leszállott hozzánk a Földre, Ő, aki képes összekötni a bűnöst a bűntelennel, hidat emelve a bűnös ember és Isten között.
És ennek a hídnak egyetlen egy feltétele van:
Újjá kell születni.
Amikor Krisztus erről beszél Nikodémussal, még senki nem született újjá. Ekkor még él Keresztelő János, és vízzel keresztel egy időben Jézussal. És Jézus világosan kimondja Nikodémusnak ahogy a János 3 ban megvan írva:
5. Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztõl és Lélektől, nem mehet be az Isten országába.6 A mi testtõl született, test az; és a mi Lélektõl született, lélek az. 7 Ne csodáld, hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek.
A víz keresztég egyik feltétele az újjászületésnek. De nem feltétel a sorrend. Lásd Kornéliusz esetét.
Péter, Jézus elfogatásának napján még nincs átmenve a Lélek keresztségén. Már elkötelezte magát Krisztusnak, már Őt követi, már tudja az összes tanítást, ismeri az összes ellenséget, a démonok hogyan jönnek és mennek ki emberekből, de valami még hiányzik, ami nélkül még mindig ott tart, hogy egyik pillanatból a másikba visszatér a régi dolgokhoz és csak úgy letagadja ami neki a legfontosabb.
A legcsodálatosabb ajándék, amit ember valaha kaphatott, ami a Krisztus kereszthalálából adódik, abban a pillanatban dől el végleg, amikor Jézus kimondja: ELVÉGEZTETETT, az a Szent Szellem eljövetele pünkösd napján. Ez az a nap, ami megváltoztatta Péternek, és az egész emberiségnek a további végkimenetelét.
Nincs ember a földön, aki győzhet a bűn felett. De az, aki megtér, megkeresztelkedik, és befogadja azt, aki már győzött a bűn felett, Krisztusnak Szellemét, annak győzelme lesz a bűn felett az újjászületés által. Ez egy ígéret Istentől. Befogadni és közösségben járni vele, közösséget vállalni vele, ez a keresztény ember legfőbb cselekedete amit valaha tehet. Ezt jelenti újjászületni.
Mert az én cselekedetem semmit sem ér, de annak a cselekedete Aki bennem van tökéletes. Mert az én bűnnel szembeni harcom semmit sem ér, de Ő aki bennem van bűntelen. Én kell egyre kisebbé váljak, és Ő egyre nagyobbá bennem. Én kell meghalljak, hogy élhessek Ő általa. Hiszem, hogy Ő bennem elvégzi a tökéletes munkát, mert a megváltás két ezer éve elvégeztetett.
Honnan tudjuk közösségünk van Vele, hogy valóban újjá születtünk, hogy él bennünk a Krisztus?
János 1 azt írja: 6 Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele, és sötétségben járunk; hazudunk és nem az igazságot cselekeszszük. 7 Ha pedig a világosságban járunk, a mint õ maga a világosságban van: közösségünk van egymással, és Jézus Krisztusnak, az õ Fiának vére megtisztít minket minden bûntõl.
Tudjuk Krisztus maga a világosság. Tudjuk ugyanakkor Ő az ige, aki testet öltött és lejött hozzánk. És az is megvan írva, hogy:
János 6:55 Mert az én testem bizony étel és az én vérem bizony ital.
Az ige, ami testet öltött, Krisztus, aki életet ad, az a mennyei manna, az az Ő drága beszéde, és ez a beszéd akkor lesz bennünk, ha olvassuk ott, ahol megvan írva ez a beszéd, a bibliában.
Kolosséiakhoz 3:16 A Krisztusnak beszéde lakozzék ti bennetek gazdagon
Az, aki újjászületik, akiben benne van Krisztus lelke, annak hatalmas vágy van a szívében, arra hogy magába vegye Istennek szavát, Krisztusnak beszédét. Mert ez az a beszéd, ami világosságot gyújt a mi szívünkben. És nem mi, hanem maga a Krisztusi lélek vágyódik bennünk erre a világosságra.
Bűnös e az újjászületett ember?
A János 1 ezt írja: 10 Ha azt mondjuk, hogy nem vétkeztünk, hazuggá teszszük õt, és az õ ígéje nincsen mi bennünk.
Bizony, az újjászületett ember pont annyira bűnös, mint a nem újjászületett ember. Honnan tudjuk ez az újjászületett emberre vonatkozik? Onnan, hogy azt írja: csak az mondhat olyant nem bűnös, akiben nincs meg az Ő igéje. De akiben már ott van a test és vér, mert az ige az test és vér, az már felismerte azt, amit Pál is megvall magáról:
Rómaiakhoz 7:18 Mert tudom, hogy nem lakik én bennem, azaz a testemben jó;
De ugyanakkor tudjuk, hogy az, akit befogadtunk tökéletes.
És a János 1 ből a legfontosabb:
8 Ha azt mondjuk, hogy nincsen bûn mi bennünk, magunkat csaljuk meg és igazság nincsen mi bennünk. 9 Ha megvalljuk bûneinket, hû és igaz, hogy megbocsássa bûneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól.
Ez a legfőbb ígéret, amire támaszkodhatunk. Ha belássuk a mi bűnös voltunkat, akkor nem nekünk kell fájjon a fejünk azon, hogy valamiképpen levakarjuk magunkról a mi bűneinket. Ígéretet kapunk, hogy abban a pillanatban, ahogy beismerjük, és megvalljuk a bűnös természetünket, Ő megtisztít minket. Ez a tisztulás bizonyos bűneinkre néha egy pillanat, másokra évekig is eltart. De aki ujjá születik, folyamatosan tapasztalni fogja Isten tökéletes tisztító munkáját az ő életén, és tudni fogja ez nem az Ő érdeme, nem miatta van, Isten sokszor hagyja, hogy mi minden energiánkat belefektessük mielőtt elvégzi Ő a munkát, hogy belássuk azt, a megváltás tökéletes és elengedhetetlen minden embernek aki az életet választja.
#Bűn, #Törvény, #Ujjászületés #Gondolatok
0 notes