#toxikus

[bukottangyalvagyok]

Egyes embereket az anyjuknak inkább lenyelnie kellett volna, minthogy megfoganjon XD

- Saját

[lonelysoul235]

Egy toxikus családban felnőni olyan mintha megsimogatnál egy sünt

Fáj de mégis simogatod mert aranyos

[nemtudommitcsinalok]

Megőrülök itt

[the-local-optimist]

Irányítás

Miért is akarnál beleszólni más dolgába? Miért vágysz más életére, amikor van sajátod? Tele vagy lehetőségekkel minden egyes nap. Ne legyél hát kapzsi és ne vágyj arra, amiből a másiknak is csak egy van!

Manapság sokan jogosultnak érzik magukat arra, hogy a másik életét irányítsák. Ott vannak például a szülők, akik lehet, hogy azzá akarják faragni a gyermeküket, akivé ők nem tudtak válni, és akivé annak idején válni akartak. Érdemes tisztában lenni azzal, hogy minden ember egy más személyiség. Lehet, hogy valakinek hasonló az érdeklődési köre, mint a szüleié, de az is benne van a pakliban, hogy valami teljesen ellentétes dolog foglalkoztatja a gyermeket. Ilyenkor a legjobb opció ráhagyni az egészet. Nem robotok, hogy csak a programkódot kelljen átírni a fejükben, és már csinálja is, amit kell. Szabad akarattal rendelkező érző személyek.

[paintedsmile7]

Minden alkalommal elhiteted magaddal ,hogy jobb lesz ,aztán egyszercsak ott állsz azt hazudva ,hogy a foltot a kezeden egy ügyetlen fordulás okozta ,hazudod ,hogy minden rendben, nem bánt téged tudva ,hogy pár napja zokogva könyörögtél neki, hogy ne bántson. Lassan eltávolodsz mindenkitől mert könnyebb azt hazudni ,hogy rendben vagy úgy ,hogy nem beszélsz velük, pedig tudod ,hogy nem. Pont olyanná váltál akit régen elítéltél, hogyan is engedheti meg valaki ezt a másiknak..hát így. Ő pedig sorra hajtja ha egyből megtetted volna amire kér nem bántott volna , azt mondja sajnálja ,szeret és nem akarta ezt ,de ez már semmin nem változtat, az ígérete pedig csak addig tart amíg nem jön valami. Az elején csak kiabált..te pedig azt hitted jobb lesz..

[vivuusz]

Nehéz.

Nehezek a könnyeim.

Nehezek a lélegzetvételeim.

Nehezek a szavaid súlyai.

Nehéz a mellkasom.

Nehéz a feszültség.

Remeg a testem. A dühtől? A félelemtől? A csalódottságtól..?

Vegyesek az érzelmek, kavarognak a gondolatok.

Menekülnék, oh de mennyire… De miért teszi ezt velem?

Kínoz egy mondat.

Az anyukámat akarom. Azt az anyukámat aki kiskoromban volt velem. Aki aranyos volt és kedves.

> de őt már sosem kapom vissza. Soha.

Hol van az én édesanyukám?

[kozbeszedhu]

Vannak olyan szerencsés személyek akik csodálatos emberekkel vannak körülvéve, szerető szüleik, összetartó családjuk van és megbízható barátok vannak

[emoodzi]

Первая моя нормальная работа с тенями.

Будем совершенствоваться дальше!)

[csacskamacskamocska]

Mérgező emberek vagy csak ráérzékenység?

Az első kurvanagy pofont akkor kapta az én egyszem fiam, amikor egy számára kedves barátbarátnője akivel amúgy nem találkozott mér egy éve, azt mondta, hogy a nemtalálkozás valódi oka, hogy a fiam toxikus. És a gyerek napokig meg hetekig csak pislogott és próbálta értelmezni, hogy mi a fasz. Még engem is megkérdezett. Sajnos én teljesen értettem a lánykát, a gyerekemnek rettenetes kommunikációs szokásai vannak. Amúgy egy odaadó, jófej, aki sütit süt a lány születésnapjára, aki szívesen sétál vele órákon át és beszélgetnek, CSAKHOGY A levelekre nem válaszol (mert nem érti miért kéne mondani bármit a másik közlésére), ha éppen nincs kedve valamiről beszélgetni, akkor nem hajlandó az adott dologról beszélgetni hiába fontos a másiknak, ha nem tud valamin részt venni, nem ad magyarázatot még annyit sem, hogy nem tudom megmondani a beosztásomat csak X napon, beszéljünk akkor róla. Ha feszült lesz a váratlan, ismeretlen dolgoktól, akkor idegesítően kezd reagálni, nyegle, elutasító, kellemetlenül cinikus lesz. Szóval tündérmackó, de kell hozzá türelem. :/

Én ugye az anyja vagyok, és mindezek ellenére kommunikálok vele és szeretem, látom, ahogy adott esetben igyekszik visszanyerni az egyensúlyát, és a saját frusztrációmat vicces megjegyzésekkel próbálom oldani és kommunikálni felé, hogy ez nem jó így. De nyilván nem érti, hiszen mindig érzi a szeretetemet meg az elfogadásomat. Ám ez a lány egy másik világ, ami jelezte neki, hogy gáz vagy. És egy másik haverja is jelezte, hogy agyfaszt kap tőle, hogy nem válaszol az üzenetekre. És akkor az én kisfiamban összeállt a dolog. Ha másoknak ez fontos, akkor végülis, akármekkora faszságnak is tartja ő, végülis írhat az üzenetekre egy választ, hogy rendben vagy köszi vagy majd még beszélünk erről. Nem érti másoknak ez miért fontos, de ha már ketten mondták, akkor megcsinálja.

És voálá! Elkezdett velem is így kommunikálni, és elkezdett kinyílni a dolog. Az anyja meg az emberek nem basztatják bosszús kérdésekkel, minden szépen működik. Ő meg egyre jobb benne.

A lány számára az egész viselkedéshalmaz, hiába kedvelte a fiamat, elviselhetetlenül frusztráló, kimerítő volt. És nyilván azt gondolta, hogy ez valamiféle hatalmi játszma vagy akár felhatalmazottság érzés (az egyébként valóban volt benne, amikor azt gondolod, hogy a te kényelmed felette áll a bevett kommunikációs formáknak vagy társadalmi megszokásoknak, az bizony felhatalmazottságérzés -- megtehetem mert megtehetem) Nem az összes számunkra kellemetlen ember igazán gonosz vagy igazi narcisztikus vagy igazi pszichopata. A többség csak érzéketlen, szarul kommunikáló, önismeret nélküli, felelősséget nem vállaló, ostoba seggfej. Hogyan ne legyünk toxikusak? Mondhatnám, hogy odafigyeléssel, de legyünk őszinték: ki a francnak van ideje meg energiája mindenkire odafigyelni? A hozzánk közelállókra azért érdemes. A saját érdekünkben. Harmadszor kérdezel meg valamit (mikor lesz gyereketek, mikor csinálod meg a sulit/képzést, mikor viszed el a kocsit a..., mikor beszélsz a szomszéddal, stb), és a másik nem reagál vagy kitér, akkor feltételezhető, hogy neki nehézségbe ütközik megtenni az adott dolgot és csak sík ideg lesz az újabb kérdéstől. De még attól is, ha azt kérdezed, hogy tudsz-e segíteni a megoldásban. Ha téged feszülté tesz a dolog és szeretnél választ kapni, hogy felold a saját frusztrációdat, akkor kérdezz rá arra, hogy őt mennyire idegesíti a te kérdezgetésed. Tufff, kíhúztad a dugót és szinte biztos, hogy elmondja, hogy mi az akadálya annak, hogy megtegye azt amiről érdeklődsz. Kifolyik a dologból a tüzelőanyag és mindenki kisimul. A dologról meg közben kiderül, hogy csak a feszültség tette fontossá, amúgy majd megoldódik.

Bosszantó, hogy valaki neked toxikus másnak meg nem? Nézed, hogy mennyire szeretik? Van ilyen! Nem a te ítéleted rossz, egyszerűen a helyzet más. De az alapvető társasági normák figyelmen kívül hagyása, az arrogancia, az érzéketlenség előbb utóbb minden kapcsolatot kikezd.

Ha ez segítség, akkor elárulom, hogy a toxikus emberekkel jól együttműködők többnyire nem egészséges kapcsolatot tartanak fenn, nem egészséges emberek. Érdekeket, igényeket kiszolgálni az is kapcsolat, de érzelmi érintettség nélkül azért szarunk rá, hogy ki mit csinál.

És néha túlérzékeny az ember. Szeretné, ha a másik nem ugrálna a nyomógombján. Főleg, ha az a dolog nem létfontosságú a másiknak. Ha meg igen, akkor legyen felvállalva és csá, azzal lehet valamit kezdeni. Ami bennünk nincs megoldva az a túlérzékeny pontunk. Ha a másik ezen ugrál, akkor, akkor érdemes önvizsgálatot tartani, hogy vajon szándékosan teszi (hatalmi játszma) vagy érzéketlenségből (másikfajta hatalmi játszma) vagy egyszerűen nem érti, hogy mi a fasz bajunk van (érdektelenség). Ugyanis ahhoz, hogy ne bántsuk a másikat, csak egyetlen dolog kell: hogy a másik fontos legyen nekünk. De a saját túlérzékenységeinket, allergiáinkat azért ismerni kell, azzal nekünk is van dolgunk! Ha a főnökünk toxikus: nem vagyunk elég bátrak, elég tökösek, hogy meghúzzuk a határt, nagy bennünk a megfelelési kényszer, (imponáló a hatalom, vágyunk az erősebb elismerésére) szeretnénk, ha a kollégák szeretnének minket, (nem akarunk kényelmetlenséget másoknak, inkább elvisszük a balhét) valami szülői tiltás van a háttérben(ne panaszkodj, ne okozz gondot, ne látszódj, ne élj) A főnök amúgy simán lehet egy pszichopata barom és mérgezheti az embert nap mint nap azzal, hogy különféle módokon átlépi a határt, és néha nincs más, mint menekülni. A kapcsolatokban tökre önismereti kérdés, hogy miért és meddig tűröd, hogy valaki mérgezzen. Szerintem nem kell megértőnek lenni. Mindegy, hogy ő miért kommunikál szarul, miért csinál bármit, milyen traumák érték a múltban amiért egy faszfej. Lehet, hogy valamikor az életben kezelni tudod majd a faszfejeket is, kitolod a peremre és csak néha nézel rá, de most nem tartasz ott. Miért szenvednél? Szóval, a kislánynak, a fiam barátnőjének nagyon is igaza volt. Ami jó lett volna, ha szemtől szembe mondja el a dolgot és nem egy baráton keresztül jön vissza a véleménye. Szemtől szembe ugyanis még nagyobbat ütött volna. De így is sokat segített, hogy a fiam önkritikát gyakoroljon, és haladjon az önismeretben. Persze, ha a lány nem lett volna fontos barátja, akkor a véleménye is mindegy.

Amúgy ezt magamnak írtam, mert hajlamos vagyok rá, hogy elfelejtsem. :) :)

[your-blood-is-my-drug]

Utolsó

Rá kellett jönnöm, hogy amikor szakítottunk nem attól féltem, hogy elveszítem őt. Az már régen megtörtént addigra. Magamat féltettem, hogy nem fogom tudni ki vagyok nélküle, hiszen annyi rossz történt, és sok rossz szokást vettem át az együtt elszenvedett másfél év alatt. Nem. A lehető legkedvesebb dolog amit ennyi idő alatt tett velem az, hogy elhagyott.

[searchingnewme]

Ijesztő, hogy csak mi tudjuk, hogy ami köztünk volt az kibaszottul egyedi és leírhatatlan. És mégse lehetünk együtt. Már az elején tudtuk. Undorító...

Vége lesz vajon ennek az érzésnek?

[oszi-eso]

Az én történetem vol1.

Mit is írhatnék magamról...

Sajnos a 40-hez közelebb állok már, mint a 30-hoz. Ez sokszor elkeserít. Nem az éveim száma miatt. Hanem hogy kb. semmit nem értem el az életben. Annyi mindent másképpen csinálnék, ha visszamehetnék az időben. De vajon akkor is itt lennék, ahol most vagy minden más lenne?

Azt hiszem, toxikus környezetben nőttem fel. A mai eszemmel a szüleimre simán rámondom, hogy mérgezőek. Olyan sokszor tettem fel magamnak a kérdést az elmúlt években, hogy ők vajon hogyan találkozhattak? Hogy lehet, hogy két ennyire ellentétes embert egymásnak szánt a sors? Szinte mindig csak bántották / bántják egymást. A szeretet egy halvány szikráját sem láttam soha közöttük. A minap a kezembe akadtak a régi családi fotóink. Alaposan megnéztem őket, minden részletet. Milyen boldognak látszottunk...csak néztem azt a mosolygós ártatlan kislányt, aki voltam. Vajon tényleg boldog voltam akkor? Mit fogtam fel abból, ami körülöttem volt. Semmit. Nem is emlékszem már, mikor kezdtem el felfedezni, hogy az egész boldog család dolog, ami körbevett, csak egy illúzió volt.

Talán a minta volt az, ami miatt rendre elb.szott párkapcsolataim voltak. Soha nem tartottam magam elég jónak - senkihez. Az önbecsülésem mindig is 0 volt.

Először volt egy 3 évig tartó semleges kapcsolatom. Nem indult rosszul, de aztán kb. másfél évig csak szenvedtem. Nem kaptam sem figyelmet, sem szeretetet, semmit. Ha el akarsz menni, menjél. De hogy miért nem mentem már az első ilyen után, azt nem tudom. Amikor meg mentem, akkor egy olyan ember karjaiba menekültem, aki százszor rosszabb volt. Aki eleinte a csillagokat is lehazudta az égről, mert tudta, hogy erre van szükségem. Hogy ki voltam éhezve arra, hogy valaki szeressen, hogy mellettem legyen. Kihasználta a kétségbeesésemet, majd a legnehezebb helyzetben magamra hagyott. Terhes lettem. És ő egyedül hagyott. Megtartottam a babát. A szüleim biztosítottak róla, hogy segítenek, támogatnak. Nem akartam összetörni a szívüket, ugyanis nem sokkal ez előtt veszítették el az elsőszülött gyereküket, az én testvéremet. Tudtam, mekkora veszteség érte őket. Hiszen engem is az ért. Így azt gondoltam, nem tehetem meg azt velük, hogy nem szülöm meg a gyerekem. Az, hogy én mit akarok, szóba sem került. Imádom a gyerekem, tényleg. És mindent megtennék érte. De ha esetleg csak egy pillanatra is előre láttam volna akkor, hogy ezzel a döntésemmel aláírtam kb. a rabosításomat, hogy ezzel lemondok a saját, szabad életről... őszintén megmondom, nem tudom, hogyan döntöttem volna.

Folyt.köv.

[nemtudommitcsinalok]

Anya a legnagyobb picsa ezen a világon. Már annyira gyűlölöm, hogy öröm látni, amikor szenved. Remélem, hogy fog is, nem keveset.

[bagdyernoke]

Élet+Stílus: A mérgező magyar állapotokat okolja a kiújuló daganata miatt, elhagyja az országot az egyik legsikeresebb magyar séf | hvg.hu

„Ez lelkileg megbetegíti az embert, aminek aztán fizikai tünetei is lesznek” – utalt a betegségére..

„Tudom, hogy ha lelkileg jól vagyok, akkor testileg is jól leszek.”

„Egyre nagyobb az a réteg, akinek el kell innen menni. És még a saját országunk is azt mondja erre, hogy menjünk, ott az ajtó. Pedig akár büszke is lehetne ránk”

[paintedsmile7]

Löködtél üvöltöztél velem, elhordál minden utolsó büdös kurvának és ribancnak lenyomtad a torkomon az ujjad mert mások telegecizhették most nem élvezem hogy lehetek ekkora ribanc? Szopjalak le itt és most az út közepén vagy különben szakítunk meg különben is akkora ribanc voltam akkor, akkor te most miért nem kaphatod meg? Szorogattad az arcom miközben belém álltál ,hogy újra és újra elmond reméled megdöglök mert akkora egy fasszopó kurva vagyok mikor egy pillanatra vissza álltam torkon ragadtál mi az hogy kezet emelek rád..kérleltelek zokogva ,hogy könyörgöm hadd menjek haza ,haza akarok menni majd még jobban belekezdtél. Megfogtad a felkaromat és rángatni kezdtél ,hogy nem mehetek haza veled fogok menni csak arra a 2 percre mehetek haza fejezzem be a sírást mitől félek miközben felemelted az öklöd és letetted ,majd újra kezdted ,hogy egy undorító ribanc vagyok és most azonnal fejezzem be a bőgést az én hibám ,hogy így bánsz velem. Sírtál már nyüszítve a félelemtől, üvöltötek veled miközben öklendeztél a sírástól? Nem, ugye? De én hibám hiszen ha leszoplak és minden nap kielégítem az igényeid nem lenne ez, és mint mindig még most is minden az én hibám, te nem tettél rosszul semmit nekem meg kell értenek az igényeid és azt ha nem kapod meg agresszív leszel.

[bdpst24]

A toxikus vezető akár évekig „bujkálhat” a szervezetében

A toxikus vezető akár évekig „bujkálhat” a szervezetében

Sokan ismerik, de kevesen beszélnek róla. A toxikus vezetők sok szervezetben jelen vannak, azonban keveset tudunk arról, hogy mi jellemzi ezt a vezetési stílust, hogyan ismerhetjük fel az intő jeleit, és mit tehetünk ellene. A Budapesti Corvinus Egyetem és a Debreceni Egyetem (DE) kutatóinak friss tanulmánya támpontot adhat ahhoz, hogy jobban felismerjük és kezeljük a toxikus vezetést a…