#nem hasonlítunk

[csacskamacskamocska]

Mások vagyunk

Hasonló a hasonlóval vs. az ellentétek vonzzák egymást. Amikor szeretnél valakit „elcsábítani” mert tetszik, mert vonzódsz, mert belehabarodtál és látsz benne valami különlegeset amiért megéri tenni is érte, akkor szeretnéd látni és láttatni, hogy hasonlóak vagytok. Arra koncentrál az ember, hogy mik a közös dolgok. Közös érdeklődés, hasonló ízlés, ételben, zenében, öltözködésben, művészetben, hobbiban, sportban, játékban, közeli és távoli célokban. Ha nagyon akarod, megtalálod! Arról nem is beszélve (én ezt éltem meg), hogy ha színes személyiség vagy, elfogadó és érdeklődő, akkor biztosan találsz közös pontokat, mert AZ IS érdekel, kedveled, szoktad, láttad már, kipróbálnád. Nem úgy idomul az ember ilyenkor, mint az alárendelődők, de azért szeretne megfelelni, szeretné, ha a másik is észrevenné az átfedéseket. "Gyere, gyere, jó lesz nekünk együtt!" – az ember próbálja ezt sugallni. És kezd valami közös dolog kialakulni. Elkezdtem érezni, hogy ha engem érdekelt valami, ő is vett, ha neki volt valami, kikérdeztem a tapasztalatairól és én is vettem, ha csináltam valamit jött és kipróbálta. Tény, hogy amiket én csináltam, érdekelt, azt kipróbálta és leszarozta, sok év alatt sem lett olyan élményem, hogy rám nevetett volna, hogy hű, ez marhajó volt, de jó, hogy csináltuk. Max megköszönte a lehetőséget, a szervezést. Én meg marhára igyekeztem, hogy valami már csak jó lesz. Aztán egy nap, az első és egyetlen kettesben töltött estén a sírásig kínzott a szövegével, hogy önző vagyok, és ez se jó meg az se jó, ilyen vagyok, olyan vagyok és végül elmondta, hogy csak annyi a közös bennünk, hogy mindketten egyedül élünk, de amúgy mi semmiben nem hasonlítunk.

Ott maradt a lelkemben a mondat. Sok évnyi közös projekt és közösen megélt program és millió hektónyi szeretettel, szerelemmel és támogatásba ölt energiával a hátam mögött ott ültem és nem akartam elhinni, hogy mi semmiben sem hasonlítunk. Hogy nem sikerült látnia a közös dolgokat. Nem sikerült láttatnom vele, hogy mi jók lennénk együtt.

Nem akkor jutottam el a dacig, hanem sokkal később. Még kellett vagy két év. És akkor le is írtam neki. Mi semmiben sem hasonlítunk egymásra. Menj, és nyalj annak, aki imponál neked. Menj nyugodtan és teperj ott, ahol szeretnél jófejnek látszani elhazudva a valódi énedet a valódi érdeklődéseidet, a valódi életedet, ahol kevés lesz a műveltséged, a tájékozottságod, a lendületed, az érdeklődésed, az energiád. Mi nem hasonlítunk, és ha hasonlítanánk is le fogom tagadni.

Olyan és annyi könyvet olvastam, aminek a mélységét soha nem is értenéd. Olyan és annyi kiállításon jártam, annyiféle koncerten, annyiféle vallási, művészeti közösségben, a munkám során a feladataim, a kihívások, a problémák, az emberek sokasága, a képzések sokfélesége, el sem tudom mondani milyen sokféle, színes dologgal foglalkoztam eddigi életemben. És egy szerelem miatt elkezdtem ezeket értéktelennek, kevésnek, nevetségesnek látni. Magammal együtt. Magányosnak, problémásnak, szorongónak láttam magam, mert odaültem egy magányos, problémás, szorongó és negatív ember mellé és együttérzően (és szerelmesen) átöleltem. És elücsörögtem mellette 10-15 évet.

De mi nem hasonlítunk, és az utóbbi hetekben visszakaptam a színeimet. Ömlik rám a kedvesség, a támogatás, az elismerés. Jónak, hasznosnak, érdekesnek érzem magam. Mindezt ajándékba kaptam az élettől. Közvetlenül semmit nem tettem azokért az emberekért. Csak mást tükröztek vissza belőlem és felragyogott minden. Tudom, hogy van árnyék, nem vagyok sem mindentudó, sem tökéletes. Én ezt tudom. Dolgozom a hibáimon, bár ennek a munkának sosem lesz vége, de igyekszem.

És nem sajnálom, hogy nem hasonlítunk

[defacto-io]

A fiúk egy kicsit jobbak matekból, mint a lányok, de sokkal jobbnak gondolják magukat

A fiúk és a lányok matek önértékelése közötti különbség hozzájárul a munkaerőpiaci különbségekhez, és ahhoz, hogy tehetséges lányok kisebb valószínűséggel mennek tudományos pályára vagy vállalnak később vezető pozíciót, mint a tehetséges fiúk. Brit ikerpárok adatain végzett elemzésünk azt mutatja, hogy a tényleges matematika teljesítmény a fiúk és a lányok matek önértékelésében lévő különbség kis részét tudja csak megmagyarázni. Fontos szerepe van a szülők sztereotipikus értékelésének és a testvérek matek önértékelésének is. A fiúk matek önértékelése magasabb, ha a fiú ikertestvérük matek önértékelése is magasabb, a lányoké viszont nem. A gyerekek önértékelését a testvér tényleges matek tudása nem befolyásolja.

A legtöbb országban a fiúk egy kicsit jobbak matekból, mint a lányok. Ha azonban a fiúk és lányok önértékelését vizsgáljuk, azaz azt, hogy mennyire gondolják magukat jónak matekból, a különbség a tesztpontszámbeli különbség többszöröse. Ezt mutatja az 1. ábra, amely a Trends in International Mathematics and Science Study (TIMMS) adatai alapján készült. Az ábra negyedikes diákok matematikai teszteredményében és önértékelésében lévő nemek közötti különbséget veti össze OECD országokban. A fiúk átlagosan 0,1 szórásegységgel jobbak matekból, mint a lányok, azonban 0,3 szórásegységgel gondolják magukat jobbnak. Magyarországon is hasonló a helyzet, bár az önértékelésbeli különbség kicsit kisebb, de még így is jelentős. Miért baj ez? Azért, mert annak ellenére tartja távol bizonyos területektől a nőket, hogy a teljesítményük alapján nem kellene ezektől távol maradniuk (például a természettudományoktól vagy a vezető pozícióktól). Ha tehetséges nők azért kerülik ezeket a területeket, mert tévesen alábecsülik a képességeiket a férfiakhoz képest, az akár generációkon átívelő felesleges társadalmi és gazdasági veszteségeket okoz.

1. ábra: Két ország kivételével mindenhol nagyobb a különbség a fiúk és a lányok matek önértékelésben, mint a tesztpontszámaikban

Forrás: TIMMS 2019-es adatfelvétel, 4. osztályos adatok. Minden pont egy országot jelöl. A vízszintes tengely a nemek közötti matek tesztpontszámbeli, a függőleges tengely a matek önértékelésbeli különbséget mutatja. Az átlóban levő zöld vonal azt mutatja, ahol a két különbség megegyezne. A matek önértékelés és tesztpontszám adatok sztenderdizáltak (az átlaguk nulla és a szórásuk egy). A nemek közötti különbség a fiúk és a lányok mutatóinak különbsége, azaz a pozitív különbség azt mutatja, hogy a fiúk mutatója nagyobb, mint a lányoké.  

Kutatásunkban ikrek adatain keresztül próbáljuk jobban megérteni, mi táplálja azt az elképzelést, hogy „a fiúk sokkal jobbak matekból, mint a lányok”, annak ellenére, hogy valójában csak egy kicsivel jobbak. Ehhez a Twins Early Development Study (TEDS) longitudinális kutatás adatait használjuk, amiben születésüktől kezdve tudunk azonos és ellenkező nemű ikerpárokat követni. Olyan fiúkat és lányokat hasonlítunk össze, akiknek ugyanazok a szüleik, és hasonlóak a matek osztályzataik, tesztpontszámaik, és a különböző intelligenciatesztekkel mért kognitív készségeik. A matek önértékelésben lévő nemek közötti különbség ezeknél az ikerpároknál is fennáll, sőt, még nagyobb is, mint a teljes mintában. Ennek a különbségnek maximum a negyede tudható be a tényleges matematika eredményeik különbségének. A szülők megítélése a fiaik és lányaik matek készségeiről ugyanennyire torzított. Ez a torzítás még a gyerekeket tanító matematika tanárok értékelésében is fennáll, bár ott valamivel alacsonyabb.

Az ikrek adatai segítenek jobban megérteni, hogy hogyan termelődnek újra a fiúk és lányok eltérő matematika készségeivel kapcsolatos előítéletek a családokon belül. A szülő megítélése a gyerekekről nagyon fontos, ez adja a matek önértékelésben lévő nemek közötti különbség 23 százalékát (az objektív készségeken felül). Azt találjuk, hogy csak azokban a családokban számottevő a különbség a fiúk és a lányok matek önértékelésében, ahol a szülők értékelése a gyerekeiről sztereotipikus: felülértékelik a fiaik és alulértékelik a lányaik matematika készségeit az objektív osztályzataikhoz képest.

Nem csak a szülők számítanak, hanem a testvérek is. Ahol fiú és lány gyerek is van a családban, könnyebben osztják a „matekból jó” címkét a fiúra és az „olvasásból jó” címkét a lányra, ami aztán attól függetlenül a gyerekeken ragad, hogy ténylegesen ki mennyire jó matekból. Érdekes módon azoknak a gyereknek, akiknek fiú ikertestvére van, nemtől függetlenül rosszabb a matek önértékelése, mint azoknak, akiknek lány ikertestvére van, akkor is, ha az objektív matek készségeik hasonlóak.  Ha azonban azt is figyelembe vesszük, hogy a fiú ikertestvér matek önértékelése milyen, eltérő kapcsolatot találunk a fiúk és a lányok között. A fiúk jobbnak gondolják magukat matekból, ha a fiú ikertestvérük jónak gondolja magát matekból, a lányok azonban nem. A gyerekek matek önértékelése a fiútestvérük tényleges matek tudásától nem függ, csak az önértékelésétől. Az eredményeink arra utalnak, hogy a fiúk önbizalma szempontjából kedvező lehet, ha magas önbizalmú fiúkkal vannak együtt, a lányok számára viszont nem. Ez a jelenség lehet az oka annak, hogy miért olyan nagy még mindig a nők hátránya a tudományos pályákon és az üzleti világban, ami jellemzően tele van magas önbizalmú férfiakkal. Az ilyen környezet tovább növelheti a férfiak önbizalmát, ezért ez számukra vonzóbb közeg lehet, mint a nők számára. A Defacto szerint ezért fontos, hogy a lányok matematikával kapcsolatos önbizalmát mind a családon belül, mind az iskolában tudatosan növeljük.

A bejegyzés alapjául szolgáló tanulmány: Anna Adamecz, John Jerrim, Jean-Baptiste Pingault and Nikki Shure: Peers, parents, and self-perceptions: The gender gap in mathematics self-assessment. MKE WP 38841. 

Adamecz Anna, a UCL Social Research Institute adjunktusa és a HUN-REN KRTK KTI tudományos főmunkatársa

Ha szeretne a Defacto elemzések megjelenéséről email-tájékoztatót kapni, kattintson ide!

[onsieluenkeli]

Magyar Péterrel kapcsolatban kettő nagyon fontos felismerés. Ez tetszeni fog nektek.

Az én szememben abszolút visszataszító tud lenni NEM az, hogy most ő lett az ellenzéki oldalon a legnépszerűbb, hanem a beszéde ellenére is elkezdődtek az óvodás szintű farokméregetések, a versenyeztetések a háttérben. Magyar Péter ellenzékben csalódott néhány követője elkezdte lenézni szinte a teljes ellenzéket. És ezalatt nem - parlamenti politikusok vs. Magyar Pétert - értem, hanem szinte minden civilt, és meglehet alig ismert de jó aktivistákat is begúnyolnak. Sőt, olyanokat is, akik nem szimpatizálnak vele, mert már elköteleződtek másik párthoz, vagy mert egyszerűen csak még türelmet kérnek... Szóval az ellenzéki oldalon is vannak teljesen elborult, mindenki mást lenéző rajongók, és rohadtul taszitóak. - Nem szabadna hagyni!

Amúgy annyira mindenki felett áll, hogy nem. Az ő hangja az enyém is, és a tiéd is, és valójában már a 16 éveseké, és a 65 éveseké is! Neki most sikerült a spothlight-ot kiküzdenie. Másnak 5 éve volt hasonló sikertörténete, és valakinek pedig még régebben... Akik például a FreeSzFe mellett aktivistáskodtak, ma már a jó részük nem is él itthon, és ők sem érdemlik meg a lenézést! Az is nagy volt!

"Mindannyian mások vagyunk, bár egyben másban hasonlítunk".

Versenyezni soha nem tudok olyannal aki nekem nem ellenfelem. Akivel nagyon sok mindenben egyetértek, aki szintén egy Bendegúz típus, erős temperamentummal, és aki jót akar. (Amúgy a Momentum is közel áll hozzám, még mindig. Ahogyan kiálltak Iványi Gábor mellett a lányok, örökre 💙 megmaradt).

Soha nem felejtem el, amikor a netadós tüntetéskor 150 ezres embertömeg ment ki az utcákra. És habár tudtuk hogy az egész egy krva nagy habi, mégis komolyan vettük. A kicsi Dorina egyetlen 1 darab újját tudta csak mozgatni, és nevetve írta ki a Facebookra, hogy a csupa gizda Geekek és ♿ fogyatékosok rázták fel az embereket. Vagányabb tüntetést hoztunk össze egy pillanat alatt, mint a kigyúrt kopasz huligánok. - ennyit a versenyzésről! Csapatként voltunk benne, és senkinek nem jutott az eszébe hogy ki a jobb, ki az ügyesebb. Örültünk hogy sikerült, és ügyesek voltunk, MIND!

Még én írtam azt, amikor Trump az Egyesült Államok elnöke lett... Hogyha valaki választást akar megnyerni semmi más dolga nincsen mint botrányokkal magán tartania a fókuszt. És ami sikerülhet az egyiknek, az sikerülhet a másiknak is. Igazam lett.

Aki minket méricskél attól az a legegyszerűbb kérdésem, hogy ő mit tett az elmúlt 15 évben!? Hányszor állt ki a nők, a gyerekek, a kisebbségek mellett online? És nem évfordulózva, hanem szívből és random?! Fotelből, fotel nélkül?! Hány férfi meri kiírni az oldalára azt, hogy a bugyiszabáj mennyire fontos? Vagy hogy nem ciki részt venni házi és láthatatlan munkákban sem! Hány férfi dicsérte a saját közösségi oldalán azt, amit a Pottyondy Edináék megcsináltak! Hány tökös férfi mer ma Magyarországon bántalmazott történeteket megosztani az oldalán, együttérezve? Hány férfi mer fizikailag oda menni egy elesetthez segíteni, és aki nem pap?! Stb... Ezeket mindig én kapom b+, és nem az olyanoknak nyomják a szemébe, akinek kell!

A másik, hogy Magyar Péter tényleg néhány hónapja még keményen kőkonzervatív volt. Merev, konzervatív, jobboldali férfi. És tényleg bántalmazta a feleségét, és életre szóló hegeket okoztak egymásnak, és még a saját gyerekeiknek is. És mind tudjuk, hogy Magyarországon rengeteg család megy keresztül hasonló poklokon!

És igen, kurvára elitélendő! Anyum barátja súlyosan nárcisztikus volt, és bármennyire is hihetetlen de mindig azt kívántam, hogy egyszer jöjjön ki abból a kapcsolatból Anyum, és lássa meg milyen, és hogy gyógyuljunk. Nagyon nehezen sikerült, kínkeservesen. Nem volt jó segítség, már akkor sem!

Amikor pedig mi a Flórával veszekedtünk, és igaz, ezek másmilyenek voltak (nem birtokló és leuraló veszekedések/viták), rengeteget pszichológus, fiatal értelmiségi, és amerikai híresség is próbált kicsit segiteni. Egyszer az egyik doki azt írta (esküszöm), hogy legszívesebben a veszekedős párokat kidobná a nyilvánosság elé, mert látszik hogy kettőnkre hat az internet pozitívan is, és egyre kevesebbek a súrlódásaink. Apránként azért a tanácsokat, a felismeréseket megértettük, és elkezdtünk változni. = Mert minket körbe öleltek a segítségek. Olyanok, amilyeneket Anyum, vagy a Magyar Péterék sohasem kaptak meg!

eddig

Furcsa lesz az, amit írok. - Tudom a gyerekek miatt is, abszolút nem volt helyes hogy Varga Judit kiteregette a szennyest. De megtörtént. És most már biztos vagyok benne, hogy ilyen nyilvános seggbe rúgás után, Magyar Péter sem fog még egyszer annyira mélyen seggfej lenni, és odafigyel magára, és a kapcsolataira is. Simán el tudom képzelni, ha majd egyszer lehűlnek a villámok... sok-sok év múlva... talán... ezt még meg is fogják köszönni egymásnak.

Magyarországon az emberek folyton azt hiszik, hogy minden rossz csak örökké tarthat. Egy életen át. Pedig tévednek. Igenis, történhet rossz dolog, de abban a pillanatban születhet egy esély, a jóra is. ☯️

.

[zizeerya]

Meggörbíteném a teret

Hogy veled legyek

Ennyi maradt belőlünk nekem

A végtelen univerzumok egyikében a tiéd lehetek

Mert van egy olyan életem, amit veled töltök el.

Úgy összenövünk, mint két fa egymás mellett

s nem lehet tudni már melyik melyik ága gyökere

Ahogy az idő rajtunk hagyja nyomát

Minden ráncod ismerős, jó barát

Együtt szottyadunk, évről évre jobban hasonlítunk

Összecsiszolódik humorunk

Néha már meg is unjuk egymás bogarát

Most elbúcsúzok, mindketten meghoztuk olyan döntések sorát,

ami külön partokra sodort minket

Ebben az univerzumban nincs más

Csak távolság, tér és idő köztünk

Így is barát maradtál.

Viszlát.

2022.06.07.

[szenvedellyel-szeretni1]

Minden beteg története ugyan úgy kezdődik. Azzal, hogy jól vannak. Az akkorral kezdődik. Kapaszkodnak abba a pillanatba, a jólét emlékébe, az akkorba, mintha azzal, hogy beszélnek róla visszahozhatnák. És közben nem veszik észre, hogy az, hogy nekünk mesélnek róla orvosoknak, azt jelenti, nincs visszaút. Mire hozzánk kerülnek, már az azutánban járnak. És mint minden beteg története ugyan úgy kezdődik, a történet vége, rajtunk múlik. A helyes diagnózisunkon és a kezelésen áll vagy bukik a beteg sorsa és mind hősök akarunk lenni...

Történik valami mikor az emberek megtudják, hogy orvos vagy. Nem azt látják már benned aki vagy hanem valami sokkal többet. Ilyennek kell lássanak minket. Isteneknek. Másképp olyanok lennénk mint mások. Bizonytalanok, ijedtek, normálisak. Eljátszuk, hogy erősek vagyunk, higgadtak maradunk és titkoljuk, hogy nagyon is emberek vagyunk. A betegek isteneknek tekintenek vagy szörnyetegnek tartanak, de valójában emberek vagyunk. Elrontunk dolgokat. Eltévedünk. A legjobbaknak is van rossz napjuk. Mégis tovább lépünk. Nem ülünk a babérjainkon és nem az eddig megmentett életeknek örülünk. Mert mindig van valaki akin segíteni kell. Kényszerítjük magunkat, hogy próbálkozzunk, tanuljunk. Azt remélve, hogy talán egy nap jobban hasonlítunk majd az Istenekre akikre a betegeinknek szüksége van

S5e15-16

[csacskamacskamocska]

Már csak hármat kell aludni

Hétfőre van időpontom a háznézésre. Úgyhogy a szép kövér képekkel tűzdelt posztomat négy nap múlva, napnyugtakor, Olaszország felől várjátok!

Ma az estém lomtalanítással telik majd. Miután a gyerekeim kéz a kézben elmentek két napra bulizni, ismét elgondolkodtam rajta, hogy mit basztam el, amiért az összes feladat csak az enyém és eszükbe sem jut segíteni. Végül arra jutottam, hogy valójában senkit sem ismerek, aki ennyi idősen minden zsarolás és fenyegetés nélkül ajánlja fel a szüleinek a segítséget. Én tuti biztos, hogy nem tettem. A legtöbb problémát olyannak láttam, amit a szüleim maguknak csináltak, oldják meg. Picit persze bekúszott a tudatomba a gondolat, hogy annyira fasza, hogy a környezetem számára erősnek látszom meg rettenthetetlennek és valami szuperhősnek, aki végül mindenből kimászik, mindent jórafordít és végül, legvégül rendbeteszi a világot, szóval ez egy tök jó szerep, de nyaf nyaf, akkor egyedül fogom lecipelni a tömörfa asztalt? De aztán rájöttem, hogy ezen teljesen felesleges nyafogni. Örüljek, hogy van hozzá erőm, és ha nagyon akarnám, lenne kit hívni segíteni, és ez is nagyon klassz meg az is, hogy a kölkeim ennyire szeretik egymást.

Pár hete történt, hogy azon gondolkodtam, mi lenne, ha mostantól elengedném a kétkedést. Nem keresném azt, hogy ki mit miért csinál, hol van a csapda, a rossz szándék, hogyan tudom megelőzni a bajt, hanem elhinném, hogy úgy van ahogy mondja. Átbaszódom? Majd felállok. De addig is nyugi van belül, csend. Nem kell nekem anyám életét folytatni. Lehet, hogy, ha ezeket leteszem, nem is hasonlítunk semmiben. Vagyis a szuperképességei elismerése mellett a rigolyáit nyugdíjbahelyeztem.

Akiket nem kedvelek, nagyon fontos emberek. Alakítják az életem, a személyiségem is. Mert tudom, hogy mit nem szeretnék, mire kell vigyáznom. Milyen gondolkodásmódot, beszédstílust kell elkerülnöm, hogy még véletlenül se váljak olyanná, mint ők. Amúgy nekik is vannak/lehetnek elismerhető jó tulajdonságaik, ezt sosem tagadtam.

Egyszer a pszichológus azt kérdezte egy barátnőmtől, hogy miért hiszi el XY-nak, hogy szereti őt? Mert azt mondta? Innentől nem hitte el. Azt gondolom, nem az a fontos, hogy ne higgyük el, hanem az, hogy soha, de soha ne olvassuk a fejére, hogy bármit is azért csináltunk mert ő azt mondta, hogy szeret. Hogy hiszünk vagy nem hiszünk a szavaiban, hogy egyik vagy másik oldalt választjuk, az a mi döntésünk. Van egy élet amiben semmit sem hiszünk el és van egy élet amiben nagy valószínűséggel épp azokat fogjuk elhinni, amit nem kéne, de legalább vannak benne egész jó időszakok.

[defacto-io]

Jobb esélyekkel kezdik felnőtt életüket azok az állami gondozottak, akik nevelőszülőknél nőnek fel

Egy új magyar kutatás bizonyítja: közülük kevesebben szülnek tinédzserkorban és lesznek mentális betegek, miközben nagyobb eséllyel fejezik be a középiskolát. Az EU-ban mégis 40 százalékuk intézményben él.

A súlyosan elhanyagolt, veszélyeztetett vagy bántalmazott gyerekeket az állam kiemelheti a családjából, és átveheti a gyerek felnevelésének feladatát. Az Európai Unió országaiban élő gyerekek körülbelül 1 százaléka, összesen 770 ezer gyerek – Magyarországon 20 ezer gyerek – él állami gondozásban. Az állami gondozás célja, hogy ideiglenesen neveljék a gyereket addig, amíg visszakerülhet a saját családjába vagy bekerülhet egy örökbefogadó családba. A vér szerinti szülők azonban gyakran nem képesek megoldani azokat a problémákat, amelyek a kiemeléshez vezettek, és a 3 év feletti gyerekeknek rendkívül nehéz örökbefogadó családot találni. Az állami gondozásba vett gyerekek így tipikusan hosszú éveket töltenek el a gyermekvédelmi szakellátásban, és gyakran csak felnőtt korukban hagyják el a rendszert.

Az állami gondozásnak két formája honosodott meg: az intézményi, illetve a nevelőszülői elhelyezés. A háború utáni Európában gyerekek tömegei maradtak szülő nélkül, súlyosan traumatizált állapotban. Az ő felnevelésüket alapvetően az akkor újonnan és nagy számban megalakult állami nevelőintézetek látták el. Ez az intézményesített, bentlakásos nevelési forma jellemezte az állami gondozásba vett gyerekek nevelését Európában évtizedeken keresztül.

A gyermekvédelmi szakma később fokozatosan arra a meggyőződésre jutott, hogy az intézményi nevelés helyett a gyermekek számára előnyösebb, ha a családhoz jobban hasonlító közegben nevelkednek. Ez a fordulat az angolszász országokban mára lényegében megtörtént, az állami gondozott gyerekeket nevelőszülői családban helyezik el, amikor csak lehetséges. Az Európai Unió országaiban azonban a gyermekvédelmi gondoskodásban levő gyerekek 40 százaléka (több mint 300 ezer gyerek) még mindig bentlakásos intézményben él. Ez nem kis részben arra vezethető vissza, hogy nehéz és költséges feladat megfelelő számú felkészült és alkalmas nevelőszülőről gondoskodni. A magyarországi gyermekvédelmi rendszerből a szakemberek szerint kétezer nevelőszülő hiányzik.

Mivel az intézményi elhelyezés egy gyerekre jutó költségei lényegesen magasabbak, mint a nevelőszülői elhelyezésé – szakértői becslés szerint Magyarországon legalább 30 százalékkal –, a gyerekvédelem költségvetésének (egyébként nagyon indokolt) emelése nélkül is volna milyen forrásokból fedezni a nevelőszülői díjazás megnövekedő kiadási tételeit. Tanulmányunk ehhez a költség-haszon számításhoz szolgáltat további érveket. 

Megmutatjuk, hogy a nevelési környezet megválasztása nagymértékű különbségekhez vezet az állami gondoskodásban élő gyerekek felnőttkori életkezdésében. Erről korábban kevés meggyőző nemzetközi bizonyíték állt rendelkezésünkre. Különösen keveset tudtunk arról, hogy a serdülőkorú gyerekek fejlődésére milyen következményekkel jár az, ha nevelőszülőnél vagy intézetben helyezik el őket, tekintve, hogy a korábbi kutatások zömében a csecsemőkre és kisgyermekekre koncentráltak.

Tanulmányunkban magyar adatokon kimutatjuk, hogy azok a serdülők, akik nevelőszülői családban nőttek fel, fiatal felnőttként lényegesen jobb esélyekkel kezdik el életüket, mint a számos megfigyelhető szempont szerint hozzájuk hasonló, intézményben nevelkedő gyerekek. Az ábrán a nevelőszülői elhelyezés kedvező hatásait az intézeti nevelés hatásaihoz viszonyítva mérjük. Ezekben a becslésekben olyan gyerekeket hasonlítunk össze, akik 13 éves korukban hasonló kognitív és nem kognitív képességekkel rendelkeztek, illetve mentális állapotuk is hasonló volt, de az egyikük nevelőcsaládban nőtt fel, míg a másik intézetben. Azok a fiatal felnőttek, akik nevelőszülői családban nevelkedtek, 19 éves korukra 8 százalékponttal nagyobb valószínűséggel fejezik be a középiskolát és 11 százalékponttal nagyobb valószínűséggel dolgoznak vagy tanulnak az év nagyobbik felében, mint a velük összehasonlítható, de bentlakásos intézményben felnőtt társaik, továbbá 6 százalékponttal kisebb eséllyel kell pszichés problémáikra valamilyen gyógyszert szedniük. A lányok esetében 12-12 százalékponttal kevésbé valószínű a tinédzserkori szülés, illetve az abortusz. Tanulmányunkban amellett is érvelünk, hogy a nevelőszülői elhelyezés valódi pozitív oksági hatását ezek a becslések alulról közelítik.

Eredményeink tanulsággal szolgálnak az európai uniós gyerekvédelmi politika számára. Ha az Európai Unió országainak (Magyarországot is beleértve) sikerülne felzárkózniuk az angolszász országok trendjeihez, és az intézeti elhelyezés részarányát az ezekben az országokban mért 15 százalékra tudnák leszorítani, akkor összesen 190 ezer gyerek nevelőszülői elhelyezését kellene megoldaniuk. A feladat igen nagy, de a tét sem kicsi. Hogy ez a családjukból kiemelt gyerekek fejlődése és felnőtt életkezdése szempontjából fontos lenne, emellett érveltünk.

Metodológia:

A bejegyzés az alábbi tanulmány alapján készült: Bárdits Anna – Kertesi Gábor “Nevelőszülői családban vagy intézményben felnőni: A nevelési környezet hatása az állami gondozott gyerekek fiatal felnőttkori életkezdésére” KRTK-KTI WP – 2024/3. Adataink forrása a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont (KRTK) Adatbankjának Admin3 nevű adminisztratív paneladatbázisa, amely 2003-tól 2017-ig, havi frekvenciával követi nyomon a magyar népesség 50 százalékának fontosabb életeseményeit. Ezek az adatok anonimizált adminisztratív adatforrásokból származnak, és egyéni azonosításra alkalmatlan módon, az adatvédelmi előírások betartásával férhetők hozzá KRTK Adatbankjának biztonságos szerverén.

Bárdits Anna, KRTK KTI, CEU és Kertesi Gábor, KRTK KTI

Ha szeretne a Defacto elemzések megjelenéséről email-tájékoztatót kapni, kattintson ide!

[mellonthewhitegoldie]

Alulebzettek túra

2022.03.13.

Tegnap egy 15 km-es kanyaron vettünk részt. Korábban vacciláltunk, hogy fussunk-e vagy túrázzunk a háziállatokkal, végül utóbbi mellett döntöttünk. Így azért lehet beszélgetni, egy tempóban tudunk haladni. Nagyon kellemes időt fogtunk ki, mondhatni kicsit meleget is ahhoz képest, amihez hozzászoktunk Mellonnal. 

Maga a kirándulás Nagykovácsiból indult és a Nagy-Szénáson át az Ördögtornyot érintve kavarodott vissza a faluba. Azért volt benne szint, de nem kapkodtunk, mert nem is ez volt a cél. 

A kutyusok közül csak azokkal találkozott eddig, akikkel a Winter Wonderland verseny után együtt bandáztunk. Ettől függetlenül nagyon jól megértette magát mindenkivel. Nekem nem tűnt fel, hogy voltak energiabomba kutyák, aki nem hagyták unatkozni a többieket, sem az, hogy a terelőkutyák néha olyan hangosan vitatták meg a dolgaikat, mint a kofák a piacon. Meg is kérdeztek, hogy ne haragudj, de te nem ugyanazon a túrán voltál?! Sokszor mondják, hogy nagyon hasonlítunk. Ez így igaz, mi valóban mindennek örülünk. Na és hogy Mellon miért kapta a kedves zabagép nevet?! Há’ ezt fedje a jótékony homály. Sose bandáztunk ennyi ebbel egyszerre, de nagyon pozitív élmény volt. Mind a négylábú, mind a kétlábú résztvevők kifejezetten kulturáltan viselkedtek, nem harapdálták meg a másikat.😂

Ma azért elmentünk megfutni a hétvégi hosszút, mely 11 km-re sikeredett. Éreztem, hogy ez nem a mi napunk így a szigorú elvárásokat elengedve, de betartva a tervet lekocogtuk a penzumot. Most a jószág háttal ül nekem és mereng a semmibe! Hát így akarjon ennek jót tenni az ember

Tartalmas két nap volt, elfáradtunk rendesen. Jár a kanapén egy jóféle sörital.

[onsieluenkeli]

Uh nekem is a hardcore Stockholm-szindróma jutott az eszembe miután megláttam mennyire körberajongták az emberek, pedig alig néhány hete van egyáltalán tudomásuk róla. Tényleg szürreális egy szitu. Ideális, szinte tökéletes oldalát mutatja, és mesterien (meg)vezet. És tényleg elérte hogy már senki ne gondoljon a pedo botrányra, és újra erőtlennek tűnjön az ellenzék.

+

Flóra tanított még anno arra, hogy azok, akik elvakultan rajonganak valakiért, képtelenek a kritikus gondolkodásra, és szinte kivétel nélkül olyat látnak, olyat "ismernek", olyanba hisznek, olyat követnek... aki valójában nem is létezik. Ezt a leckét örökre megjegyeztem, és sokszor mentette meg már meg a seggemet.

Végtelenül szomorú azt látni, mennyire kétségbeesett az ellenzék. Mennyire nem tud kritikusan gondolkozni, és egy pillanat alatt bizalmat adnak valakinek, akit szinte nem is ismernek.

+

Végül pedig eszembe jutott az a néhány de még igazán jónak mondható politikusunk, akik amennyire tőlük telik a leghelyesebben végzik a munkájukat. Alkalmasak arra hogy akár megpróbáljanak a kormánnyal szemben menni, de mégis... azért még ők is jól tudják mennyire lehetetlen küldetésre vállalkoznának egy ilyen országban. Ez nem gyávaság, pusztán csak logika. Azért őket most egy pillanat alatt félredobni egy Magyar Péter miatt, se teljesen normális döntés.

Nem azt mondom hogy ne adjunk neki lehetőséget, mert szerintem mindenkinek jár az esély aki csak megpróbálja - apróba cseresznye - Kritikusan akarom megismerni, amilyen ő valójában. Előbb időt akarok az olyannak adni, bizonyítson, és utána jöhet a bizalom is. - Nem? Nem hinném hogy rosszul gondolkozom.

Én a részemről továbbra is elsősorban a civilek előtt borulok le, és azelőtt a néhány jó politikusunk előtt. Ők már elnyerték a bizalmamat.

// Érdekes, hogy tényleg kicsit hasonlítunk. Mármint a karótnyelt igazolványképemhez képest igen. Sokáig volt ilyen a hajam, nekem is sunyik a szemeim, és pisze az orrom... de minden egyes sejtem azt súgja, ne akarjak rá hasonlítani, nem vagyok olyan. Igen, mi is veszekedtünk a Flórával, de az mögött nem leuraló birtoklási vágy volt. És én sosem bántottam övön alul. Ha pedig őt bántották, mindig kivédtem.//

.

[thebarkingbitches]

egyfelől nyugodtságot érzek, mert tudom, hogy sosem fogod látni a tumblimat, bár érdekelne, hogy mit szólnál hozzá. Vajon kiröhögnél látván, hogy a posztjaim 70%-a rólad szól? Vagy aranyosnak tartanád?

[anyadisszeretne]

Féléve lassan, hogy ismerem Robint. A találkozásunk először eléggé hétköznapi volt amolyan a "fasz se kíváncsi erre". Azonban a megismerkedésünk azt hiszem egy új kort hozott el az életembe. A felelősség korát. Robin szereti a kalandokat és szeret mindent egyedül megoldani. Szeret beszélni és nagyokat sóhajtozni ha unatkozik vagy fáradt. Sokat mozog a lába és a keze is, akaratlanul is néha... Ez engem idegesít, nagyon is. Szereti a jó zenéket de most Krubit hallgat ami nem is rossz de jónak sem mondanám. Szerintem egy újabb hülye lány miatt aki majd összetöri a szívét.. Aztán lehet tévedek bárcsak tévednék. Robinnal nincs közös témánk, szinte semmiben nem hasonlítunk. A macskám is és a kutyám is szeretik őt ami azért furcsa mert a kutyám eléggé kritikus és utál körülöttem mindenkit. Robin szerint túlreagálom szerinte elég sok mindent amúgy de baszki nehéz vele. Nem hiszi el, hogy csodálatos és rohadt okos... Amikor ketten vagyunk teljesen más. Gyengébb és kedvesebb, mások előtt néha akaratlanul is megbánt. Szeretem Robint mert mindig meg akar menteni de gyűlölöm is mert nem hagyja, hogy én mentsem meg.

[plumsworld]

Mi kezdjünk a Facebookkal?

Múlt héten Donáth Anna számos bejegyzésben mutatta be (az érkező visszajelzésekre is reagálva), hogy milyen irányban képzelné el a Facebook szabályozását. A szabályozás régóta téma Brüsszelben, és a techlobbi sikere ezzel szemben eddig gyenge. A főszereplő talán Margrethe Vestager EU-biztos, akinek a témában való felkészültségéről és a közjót őszintén képviselni akaró szándékairól 2019-ben többen személyesen is meggyőződhettünk.

Írok először pár saját gondolatot és megoldási javaslatokat a teljesség igénye nélkül, majd Anna két hosszabb posztjának a javaslatokat tartalmazó részét teszem a bejegyzésem végére. Legalább azt a két írását tényleg érdemes egészében is végigolvasni.

Két megjegyzés még az elejére:

Az utóbbi időben Varga Judit is előállt az ötlettel, hogy szabályozná a Facebookot. Ez annyira nem nyugtat meg, de ez egy külön téma, amivel ebben itt ennél többet nem foglalkozom.

A saját élményeimet az idővonalamról eltűnő posztokról tavaly nyáron itt szedtem össze. Nem gondolom, hogy politikai cenzúra történt az oldalamon, de az eredménye mégis az, hogy kormánykritikus posztok láthatósága szűnt meg.

Saját gondolatok

A techcégek közül a közösségi médiára, és kifejezetten a Facebookra koncentrálva sokféle véleményt látni. Négyéves lassan az a Vox-cikk, amit rendszerint felidézek, és amire rendszerint kevés reakció jön. A cikk szerint a Facebook nemhogy véleménybuborékokba zár minket, hanem kipukkasztja ezeket a buborékokat. Az érvelés alapja az, hogy nem ülsz vagy ülnél le egy vacsorára azokkal a távolabbi ismerősökkel, akikkel ezeken a felületeken nagyobb eséllyel vitába szállsz.

A másik véglet talán a The Social Dilemma című film a Netflixen, ami gyakorlatilag minden károsnak tartott jelenséget ezeknek a felületeknek a nyakába varr. Nekem ez a film néhány ponton túlzásnak tűnik, miután hasonló közösségi média azokban az országokban is van, ahol nem volt Trump-jelenség. Ezzel együtt sok ponton elgondolkodtató a film, főleg abban, hogy a fiatalok önképére milyen hatással van az állandó pózolás, posztolás.

Évekkel korábban abban bíztam, hogy ha a közösségi médiában valaki leír valami olyat, ami kétperces erőfeszítéssel könnyen megcáfolható, akkor az szükségszerűen meg is fog cáfolódni. Jön egy közös ismerős, vitába száll, és elmondja, hogy miért álhír az, amit látunk, vagy miért olyan vélemény, aminek semmilyen tényalapja nincs.

Ez viszont szemmel láthatóan nem történik meg nagyon sok esetben. Saját magam tartom ehhez az elvhez, és vállalom a személyes konfliktust, de a legtöbb ember erre nem hajlandó, aminek megvannak a racionális okai. Ki szeretné az egész napját egy kommentszekcióban eltölteni, olyasmiről vitatkozva, ami számára és nagyon sok ember számára triviális, míg a posztoló láthatóan meggyőzhetetlen? Az ilyen posztok viszont többnyire nyilvánosak, megoszthatók, és sajnos terjedni is fognak.

Ennél még rosszabb, hogy a Facebookon fizetett hirdetésben is lehet hazugságot terjeszteni, ami külön profitot is termel a cégnek. Mostanra a világ legtöbb országában a hirdetési bevételek zömét a Google és Facebook viszi el, illetve kapcsolódó részeik, mint a YouTube és az Instagram. Az mfor tavaly nyári cikkét ajánlom erről, a Magyar Reklámszövetség szerint az online magyar médiapiac legalább 57 százalékáról van szó.

És eleve, az organikus terjedés is extrém jelenségeket mutat. Vannak posztok, amiket megoszt két-három ember, aztán egyszer csak jön egy poszt, amit hirtelen kétezer. Mintha évente egyszer szembe jönne az utcán egy kétszáz méteres ember. A közösségi média előtti világban ilyen elérésingadozások nem lehettek, miután nem egy társadalmi hálózaton keresztül, hanem közvetlenül érte el az adó a vevőt.

Ezek a mechanizmusok viszont nem jó irányba ösztönzik a tartalomgyártókat. A kattintásvadász hírek, a konfliktuskereső, odamondós (esetleg cukiskodó) posztok lenyomják lájkokban és megosztásokban azt a tartalmat, ami csak mondana valami érdekeset a világról. Ráadásul ömlesztve érkezik a tudománytól az ezotériáig minden mindenkire.

A pártok némelyike létrehoz olyan oldalakat, amik ugyan híroldalnak tűnnek, de elég gyakran csúsztatásokkal érvelő és álhírekkel dolgozó felületeket látunk. Az állampártnak pedig praktikusan végtelen pénze van erre, és az orosz dezinformációs kampányokat még nem is említettem. De nem kell Moszkváig menni, magyar példa is akad arra, hogy egy sokezres követővel rendelkező bulvárfelület a választások előtt hirtelen politikai tartalmakat kezd propagálni.

És vannak szoftabb problémák is. Miután szerkesztőséggel dolgozni macerás, a hírek pedig pörögnek, ezért előbb jelenik meg egy-egy jól szerkesztett anyag valakinek a személyes felületén, mint egy ismeretterjesztő portálon. Ezt egy laikusnak követni nagyon nehéz, sokszor nehéz lehet különbséget tenni egy szakértő és egy kamuprofilos álhírgyáros között. Ráadásul egyvalaki lehet, hogy egy témához nagyon ért, míg máshoz kevésbé vagy egyáltalán nem, ennek ellenére ugyanolyan magabiztosan posztol.

Napi szinten megtörténik, hogy rákérdek valakinél, hogy miért nem kommentálod X vagy Y cikkét. És jön a válasz, hogy látom, hogy ez így nem okés, de nincs időm, erőm, kedvem vitára. Amit megértek. Aztán visszajelzések hiányában a következő poszt még magabiztosabb lesz, a valódi visszajelzés esélye pedig még kisebb, és kialakulnak néhány szerzős visszhangkamrák. Egyre több az olyan ismerősöm, aki X és Y szerzőt kikövetett már Facebookon, és a Facebokon kívüli csatornákon keresi meg a szerző cikkeit vagy szerepléseit, mert jelentős különbségek lehetnek mind tónusban, mind alaposságban ugyanazon szerzőnél is.

Mi a megoldás?

Látjuk, hogy Ausztrália és Franciaország arra kötelezi mostanra a nagy techcégeket, hogy fizessenek a médiának az eddig ingyenesen átvett tartalmakért, amiből eddig profitáltak. Egy új, igazságos európai Facebook törvény célja sem különbözne ettől, nemzetállami szintek helyett továbbra is EU-s szinten kellene megoldást találni.

Amit én gondolok a maradék magyar sajtó esetén az az, hogy lehetne egy a régi Indexhez hasonló kapu, egy applikáció, ahol a valódi sajtótermékből az olvasó össze tudna állítani egy aktuális havi csomagot. A konstrukció úgy kooperálna a NER-rel és a techcégekkel szemben, hogy közben a versenyt sem szüntetné meg a tartalomgyártók között. Sőt, a régi Index blogketrecéhez hasonlóan az amatőröknek is lehetőséget adna, ha a szerkesztők szerint érdemes. Jelenleg újságolvasóként úgy érzem, hogy a tartalom elaprózódott, túl sok helyen és ponton kell előfizessek, és részben ezek miatt is, a Facebook megkerülhetetlen.

És néhány általánosabb dolog. Mark Zuckerberg azzal érvel, hogy ő összeköti az embereket, ami önmagában érték. Ezzel az állítással is vitába lehet és kellene szállni, az Animal Sociality & Collective Computation című podcast-beszélgetést ajánlom ehhez, ahol ezt a kérdést kapargatják mélyebben.

Ezenkívül azt is érdemes végiggondolni, hogy a nagy techcégek hosszú távon tényleg segítik-e az innovációt. Egy elefánt nem egy felnagyított egér. A lábai aránytalanul vastagabbak. Ez történik az innovációval is, ha különböző városokat hasonlítunk össze: a város méretével szuperlineárisan skálázódik. Viszont a cégekre ez pont fordítva van. Erről bővebben itt lehet olvasni.

A nagy techcégek feldarabolása mellett bőven akadnak versenypárti érvek. Egy Conversation-cikk szerint a Kínával szembeni verseny is a feldarabolás melletti érveket erősíti. Végül egy Atlantic-cikk a svéd és az amerikai megközelítést hasonlítja össze: Sweden has made it easier for upstarts to compete with big, established firms. The 20th-century economist Joseph Schumpeter theorized that economies thrive when “creative destruction” occurs.

Donáth Anna javaslatai

Ez Donáth Anna egyik múlt heti poszjta, amit szerintem mindenképp érdemes elolvasni. Arról szól, hogy a Facebook közszolgáltatás - ideje úgy is szabályoznunk. A másik poszt pedig arról, hogy a te adatod, az a te pénzed, azaz a Facebook nincs ingyen. Ideteszem végül azt, hogy szerinte mit kellene szabályozásba foglalni:

Az óriásplatformok tegyék átláthatóvá az algoritmusaikat, mutassák be, mit miért és miért nem láthatunk.

A reklámbevételeik után fizessenek minden felhasználónak és médiacégnek – azoknak, amikből eddig a pénzt csinálták.

Legyen egy független európai szervezet, amelyhez a felhasználók fordulni tudnak panaszaikkal, és amely kivizsgálja, és ha kell, visszacsinálja az óriásplatformok önhatalmú cenzúráit.

Az óriásplatformokon a szólásszabadságot nem cégeknek, hanem európai és nemzetállami hatóságoknak, illetve bíróságoknak kell szabályoznia és betartatnia.

Minden törlés ellen tiltakozni lehessen nemzeti és európai hatóságnál, minden felfüggesztés perelhető legyen bíróságon.

A felhasználok dönthessék el, hogy mikor, kinek és mennyi adatot adnak át.

Az óriásplatformok előzetesen mérjék fel, hogy milyen módon lehet visszaélni a felületeikkel és tegyenek jelentést a hatóságoknak a kockázatokról.

Kötelező legyen biztosítani, hogy az adatok, profilok könnyen letölthetőek, költöztethetőek legyenek.

Az óriásplatformoknak legyen kötelező évente részletes jelentést tenniük a kijelölt hatóság felé, hogy miért és milyen tartalmakat távolítottak el vagy korlátoztak.

Szilva Attila

[geoparduc]

az a baj, hogy elkezdtem annyira rosszul lenni, hogy beszélni sem tudok róla. gyűlölöm, ha valaki a keresztnevemen szólít, mert az mindig a fegyelmezés eszköze. “ Nem tudom Blanka. Továbbra sem vagyok abban biztos, hogy jó hatással vagyunk egymásra. “ Hát én biztos vagyok benne, hogy eleve nem vagyok jó hatással senkire. Ha épp a személyiségzavarom szar oldalán vagyok, akkor valakinek biztos rosszat teszek. Vagy magamnak, mert agyból lenyomom és nem élem meg az érzéseimet, ami így a szőnyeg alá seperve robbanhat váratlanul, vagy hát annak, aki jelen van, mert ilyenkor eléggé életről lehozó vibeom van. De ha épp a jó oldalon vagyok, akkor tényleg csoda jó velem. De ezzel nem lehet kampányolni. Nem lehet azzal eladni az autót, hogy félmásodperc alatt gyorsul százra, de sajnos alapjáraton néha lefullad és elforr a hűtővíz... Meg persze lehetne mondani, hogy ha kampányolni kell, akkor már régen gáz és el lehet felejteni... De a valóságban akárki megtudja, hogy személyiségzavarom van, onnantól kampányolni kell és be kell bizonyítanom, hogy nem vagyok bolond.

Szeretném megtartani ezt a fiút, mert könnyebbnek érzem magam mellette, kevésbé bolondnak, kevésbé rossz embernek. Mert ő is bolond és ő is rossz ember mint én. De azt hiszem nem fog menni, mert megrémiszti, hogy ennyire hasonlítunk. Én meg csak sírok sírok órák óta, dolgozni sem tudok, mert azt érzem, hogy megint kevés voltam és soha nem fogok kelleni senkinek, akit én szeretnék.

tovább is van, de egyszerűen nem tudom elmondani. és nem, nem terápiára lenne szükségem, hanem egy kis szeretetre, egy kis sosevolt szeretetre. hogy lekászálódjon ez a képzeletbeli, dagadt, vörös macska a mellkasomról, kihúzza a karmait a bordáimból és a súlya nélkül újra tudjak fájdalom nélkül levegőt venni. hogy ne legyek végre a világ szerencsétlene, hogy ne rettegjek minden percben, hogy kevés vagyok, el fognak hagyni és egyedül maradok a világon

[kgyst]

Az elég fasza lenne, ha valaki, aki a matekot legalább a négy alapművelet szintjén műveli, kicsit megmasszírozná ezeket az adatokat és megmondaná belőlük a tutifrankót.

Az pl eléggé nyilvánvaló, hogy

Ha szó szerint vesszük az adatokat, akkor nem nulla a mortalitás az oltások után, azért 273 halálos áldozat akkor is nagyon sok, ha a 26 ezernek csak az 1%-a. A nyugati vakcináknál az volt az állítás, hogy a halálos kimenetelek 100%-át megakadályozza. (Az más kérdés, hogy nem milliós mintán mérték ezt.)

Almát körtével, a Pfizer esetében negyedéves teljesítményt hasonlítunk össze a Shinopharm (02. 26-iki első szállítás) és a Szputnyik (02. 22-iki első szállítás) kb. 1 hónapos teljesítményével (a második oltásokat majdnem pont egy hónapja kapták az első magyarok). Ha az immunizációra hagyunk két hetet, akkor 2,5 hónap vs. két hét az összehasonlítás, ötszörös időtáv.

Nyilván eltérő populációt oltottak velük (hogy ezt honnan lehet kihámozni, azt nem tudom.)

Mi van még, ami nekem nem jutott eszembe.

[c-h-o-w-d-e-r]

Ki az az elvetemült idióta, balfék, aki tudja a Shreket kivülről???

-Tudod, mit bírod benned, Shrek? Látszik rajtad, hogy fütyülsz rá mások mit gondolnak rólad, ez tetszik, fittyet hánysz rájuk, jó arc vagy. Huh, a nemjóját, ki lakik ilyen ocsmány helyen?

- ez, az otthonom.

- oh! De frankó kis mocsár, nagyon csinos! Kész LÁPberendező vagy! Mit ki nem hoztál a szűk költségvetésből. Tetszik ez a kő... Nagyon csinos kis kő... Belépni tilos, vigyázz, Ogre. úgy látom nem vagy társasági szörny.

- szeretem, ha békén hagynak.

- nalátod én is! Akkor ebben is hasonlítunk. Iszonyú, hogyha valaki rád száll, és nem érti hogy el kéne mennie, aztán jön az a kínis hallgatás.. tudod... Itt maradhatok??!

-Öhhm, mi???

- itt maradhatok? Légyszi?!

- naná!

-tényleg?

- NEM!

[csacskamacskamocska]

Ne add magad könnyen!

Kockalány bejegyzése hozta fel bennem ezt a dolgot ami amúgy örök dilemmám. Minden könyv, minden cikk, még a pszichológia is azt tanítja, ne, ne, ne! Ne rohand le a másikat a szereteteddel, a szerelmeddel, ne fojtsd bele a boldogságba! Türelmesen és kacéran! Engedd, hogy küzdjön, hogy hódítson, hogy értékes légy a számára, hogy felnőhessen hozzád, változhasson érted, de legfőképpen, hogy LEVADÁSZHASSON, hogy győztes legyen, stb, stb. És vagyok én, aki nem akarok taktikázni, játszmázni, hát szeretlek bazdmeg, beléd vagyok esve mint ló a kútba, a falat vakarom annyira kívánlak, mi a faszomért ne mondjam el amikor ez a valóság? Nem lehetne, hogy örülj, belevesd magad ebbe a tengerbe és vidáman lubickoljunk? Nem lehetne, és ez tök normális. Mert nyilván azért szeretek bele mert sok dolog van amiben hasonlítunk, amiben rezonálunk egymásra. De ő mégis egy másik ember, más múlttal, tapasztalatokkal, egy teljesen másik élet tégláról téglára összerakott falaival, amikről még semmit nem tudok, csak le akarom dönteni azonnal, két szelet csokival a kezemben. Pedig lehet, hogy hosszas munka amíg magától kijön a csoki illatára. És az sem kizárt, hgy amikor kijön akkor kiderül, hogy sajnos ő mindig mindenkor vissza fog menekülni a falai mögé és onnan fog szeretve gondolni rám. Sokszor tényleg érdemes lenne elbábozni a kapcsolatainkat, hogy ki hol áll, kik veszik körül, és a körülöttelevőkre meg az őt jelképező valamire rákötözgetni a különböző színű problémákat amiket cipel. És akkor látható lenne, hogy sok és sokféle gondot hozunk bele egy kapcsolatba, legyen az barátság vagy párkapcsolat. És mindekinek van valamiféle megküzdési stratégiája, amit a legjobbnak tart. Távolság, időhúzás, hogy legyen ideje feldolgozni a történéseket vagy az érzelmek hárítása, nehogy elveszítse a kontrollt. A magamfajta imád szeretni, elhalmozni, miközben a típus amihez kötődni szeretek, többnyire nem ehhez hasonló. Meglepő módon, ha engem szeretnek és halmoznak el, az engem is megijeszt. Ergo, megkeresem a nehezen megközelíthető embereket, hogy a nélkül önthessem rájuk az érzelmeimet, hogy ők megijesztenének engem a sajátjaikkal. Mert az, hogy érdek nélkül, önmagamért szerethetnek, az számomra nem evidens. De abba már beleszoktam, hogy viszonzatlanul hordom a kapcsolatba a figyelmet. Naszóval, az okos könyvek azt mondják, hogy a visszafogottság nem játszma, nem taktikázás, hanem csak annak az elfogadása, hogy ahogyan szeretünk, az nem minden esetben működik jól. Nincs vele baj, csak nem mindenkire hat úgy, ahogyan mi azt gondoljuk. Na, ez éppen jólesett mert amúgy a kedvenc kedvencem épp egy órája baszott belém egy tőrt. Nem hiszem, hogy szándékosan. De attól még szar.