#neurózy

[completeworksofsigmundfreud]

Heredity and the Aetiology of the Neuroses (1896) - Czech summary

V této stati Freud zpochybňuje některé teorie svého učitele Charcota, jehož si vždy nesmírně vážil. Avšak na základě svých poznatků z praxe se již nemůže ztotožňovat s teorií, že veškeré neurózy mají původ v neurotické dědičnosti a už vůbec ne v případě hysterie. Svá tvrzení opírá o faktické argumenty, které následně popisuje v pořadí důležitosti, kterou jim připisuje.

Jedním z prvních faktických argumentů se opírá o pocity daného pacienta. Freud především poukazuje na to, že nelze jednoznačně říci, že je něco dědičné pouze na základě rodinné anamnézy. Je třeba se zaměřit především na statistický výzkum a teprve poté začít formulovat teorii. Hodně se také zaobírá nejen dědičnou podobností, ale i dědičnou nepodobností – tedy v rodině může existovat predispozice pro neurotické poruchy, ale vždy to závisí na prožitém životě dané osoby, zdali se této predispozici podvolí. S poruchami tedy nelze nakládat jako s běžnými nemocemi nebo zdravotními problémy, které se skutečně přenáší z jednoho člena rodiny na druhého. Dědičnost totiž nevysvětluje, jak je možné, že psychologické poruchy postihnou např. pouze jednoho z členů a ne celou rodinu.

To také dále rozšiřuje ve svém druhém faktickém argumentu, kdy rozděluje etologii neuróz do tří tříd – předpoklady (tedy dědičnost), souběžné příčiny a specifické příčiny. Jedině tak lze, dle jeho názoru, dojít ke vzniku neurotické poruchy u člověka. Souběžné příčiny nemusí být přítomny vždy a samy o sobě nejsou schopny neurotickou poruchu vyvolat, nicméně jsou důležitým důkazem přítomnosti nemoci pacienta. Ale stejně tak jako můžou být součástí etiologie hysterie, obsesí nebo neurastenie, mohou být také příčinou epilepsie, Parkinsona, cukrovky a mnoha dalších.

V rámci specifických příčin se zaměřuje především na sexuální pud, a jak jeho nedostatečné uspokojení vede k mnohým neurotickým poruchám. Zvláště to považuje za důležité u hysterie, díky jejímuž léčení společně s Breuerem prostřednictvím psychoterapie, přišel na tento nápad. Upozorňuje na případy svých pacientů, kteří byli sexuální zneužívání již od raného dětství a pochopitelně si toto trauma a praktiky přenesli do dospělosti, což pouze jejich narušení prohlubuje.

Celou stať uzavírá názorem, že nevěří v pouhou dědičnost vzniku neurotických poruch, ale že zde také existuje speciální příčina v podobě sexuální události v raném dětství.

[bodrogo]

A tyúkhúr nem véletlenül kiirthatatlan: magjai akár 25 éven át csíraképesek maradnak. A tyúkhúr vígan megél akár a hó alatt, akár a nyári melegben. Legközelebb ha olyan helyen látod, ahol nem használtak vegyszereket, tépj le egy marokkal, mosd meg, és tedd a salátádba: maga a növény ehető, sőt, gyógyhatásokkal is rendelkezik. Régen használták görcsök, neurózis, golyva esetén is, vízhajtóként, köszvénynél, reumánál, szemgyulladásnál is hatásos volt. A fogyásban epehajtó, zsírégető, anyagcserejavító tulajdonságai miatt segíthet, ráadásul normalizálja a vércukor- és koleszterinszintet is. Saláta mellett a föld feletti részekből levest vagy főzeléket is készíthetsz, bár így az értékes C-vitamin-tartalom egy része elvész. Ha tartósítanád az otthon szedett növényt, akkor ugyanúgy, mint bármilyen más esetben, szárítsd meg árnyékos helyen, majd dobozold be, így akár szendvicsekre szórva is hasznát veheted. Azt azonban fontos tudnod, hogy csak biztonságos helyről gyűjtsd be, ahol nem használtál vegyszereket, nem permeteztél az utóbbi időben, s nem árt a virágot sem figyelni: a tyúkhúr virága minden esetben fehér, míg nem túl emberbarát rokona, a  mérgező mezei tikszem kék vagy piros virágú.

F: E.

[negyart]

Csodák és csodák között élni… az ember néha milyen vak, hogy nem látja, és nem érzékeli a csodákat minden pillanatban… az összefüggések csodáit, a rendezettség csodáit és az ismétlődések csodáit… meg az emberek, tárgyak és helyzetek csodáit melyek hozzátartoznak az emberhez egy csodálatos rend és rendszer szerint.

Magyarország ernyedt, kicsit romlott ország, néha a mérgezés jelei mutatkoznak. Ugyanakkor, ha nem is szellemi mágnes, mégis érdekes, izgalmas ország, sohasem unatkozom…

Az emberek nem akarják a szabadságot, igaz az egyéniség péppé őrlését minden társadalom malmaiban már régóta megkezdték…

Most éppen a kereszténység az, ami a jelen életünkből hiányzik, és úgy érzem az Egyházéból is…

Az öregkorára cinikussá keseredett Goethe azt írja: az emberek elől érdemes, sőt inkább el kell hallgatni az igazságot, legalább tudjuk, a politikusok olvasnak Goethe-t is…

A mai élet zűrzavarában a boldogság vagy boldogtalanság szavak már gyakran elvesztik személyes értelmüket, helyükre a gazdasági válság, pénztelenség és munkanélküliség kerül…

Sajnos a műveltség és az erkölcs a szó igazi értelmében már nem „életforma szerű” követelmény…

Időnként lemondunk valamiről. Azután az élet nem mindig érzékelhető erői, úgy rendezik a lehetőségeket, hogy amiről lemondtunk egyszerre csak alakot kap…

Mit mondhat az ember Istennek, önmagának és a világnak, talán a Miatyánkot…

A vers kimond valamit, amihez más írásoknak vastag, néha könyvtárnyi kötetekre van szüksége. A vers a legtökéletesebb, legpontosabb kifejezési lehetőség, de nem csak ezért szeretem a verseket…

Még a versről: semmi sem tudja úgy megmozgatni az emberi indulatokat, mint a vers, meg persze a zene. De a versnél eljön néha a pillanat, amikor a szavakból valóság lesz…

Nem remélni: ha nem remélünk semmit, bekövetkezik valami, amit remélni érdemes...

Hol van az erkölcsi igény, amely megközelítheti a szegénység titkait? És melyik társadalmi rendszer tud változtatni a szegénységen? Ki a szegény, és kinek az áldozata? Sok a megválaszolatlan kérdés, irtózatos dolog ez…

Az ember nem befejezett állapot, hanem (lehet/talán) állandó készenlét egy terv felé, de mi ez a terv? A kérdés izgalmas…

Az emberekben nyugtalanság, bizonytalanság, erőtlenség érződik, meg egyfajta neurózis: a bizonytalan élet neurózisa. Nagy gond a megélhetés…, és a félelem, hogy állás nélkül maradnak…

Keressük a soha nem elérhető előrelátást, mely rendezi életünket, akadályt és lehetőséget úgy csoportosít, hogy végül is, a mi életünk a mi sorsunk legyen belőle...

Az ember a végzettel szemben mindig lapít, gondolja, hogy van, csak azt hiszi az ő életére, az ő személyére ez nem érvényes. Bár nagy erők emelnek és mozgatnak minden sorsot, de a cselekedet a miénk…

Most éppen a kereszténység az, ami a jelen életünkből hiányzik, és úgy érzem az Egyházéból is. Pedig van út az Istenhez. De az Istenhez az utat az embernek kell megépítenie, emberi módon, emberi erőfeszítésekkel…

Ötven év felett, van valami megnyugtató az életben. Minden van még, az öröm is, a fájdalom is, csak valahogy másképp: minden egyszerűbben és sokkal kevésbé veszélyesen…

Camus: A lázadó ember című kissé hűvös művében a lázadás szerepét nagyon magasra emeli. Szerinte az az igazi ember, aki nem fogadja el szótlanul az élet feltételeit és azt mondja: NEM. De felmerül a kérdés: hogy az ember kinek mondja ezt a NEM-et, saját magának, a többi embernek vagy talán Istennek..?

A nem túl távoli múltban, amikor az ember felfedezte az atom és hidrogén-bombát szinte befejezte a Teremtés művét. Befejezte és bármikor elpusztíthatja…

Új iskola a közelben. Ragyogó, tiszta, elragadóan unalmas, tele technikai csodával és luxussal. Kérdés, hogy az élet be tudja-e váltani azokat az ígéreteket, amit ilyen fényűző körülmények között ígérnek, tanítanak…

Tocqueville 1835-ös jóslata: száz-kétszáz év múltán a világ kaszárnyává alakul és a nagy államok végtelen fegyverműhelyekké. Mindenképpen jó, hogy ez a jóslat „nem jött be” maradéktalanul…

Ötven után az idő ritmusa már más: jobb, több, mert lassúbb. Amíg sietsz, mert ifjan mindig sietsz, kevés időd van, de később ráérsz (másképpen) van időd, már van miből…

Nem könnyű egy olyan világban élni, melynek isteni rendjét folyamatosan megzavarja az ember…

A bosszú talán emberibb, mint a megbocsájtás olcsó fölénye, aminek az alján többnyire gyávaság lappang. A nagylelkűség igazán érdekes megnyilvánulás, de szinte sohasem őszinte. Az alázat a kemény dió: még az is lehet, hogy igen nagy gyöngeség, de most inkább azt gondolom, hatalmas nagyon nagy erő...

Amilyen mértékben távolodsz a világtól, olyan mértékben tudsz közeledni magad felé…, talán?

A politikusok néha veszedelmesen hazudnak. Az igazat hazudják. Ez nem vicc. Hazugságaikat a valóság elemeiből építik fel, az adatok igazak, csak az egész, amit így mondanak hazugság…

Az elmúlt huszonhét év gyorsan elszaladt. Újra megmutattuk egymásnak és a világnak, milyenek vagyunk, mi magyarok. Ilyenek vagyunk: egészében nem jobbak, nem rosszabbak, mint mások, csak valahogy mégis valamiben elmaradtunk a világtól….   Nem tudom pontosan megmondani, hogy hol, mikor és miben, de valamiben elmaradtunk…

A történelem ordítja tanulságait, hiába hangosan, a már megsüketült emberek nem tudják meghallani… persze ha tudnák, akkor sem nagyon akarnák…

Az emberek többségét bezárja, gúzsba köti a jövedelem és a pénz hiánya. Ezért az öröm, az „édes élet” helyett a nyugtalanság és a neurotikus tünetek győzedelmeskednek a mindennapokban…

Időnként úgy látszik, nincs igazság a földön, inkább csak lehetőségek vannak…  Ugyanakkor, ha néha éreznénk, hogy Isten igazságot tesz, ez számítana egyáltalán valamit az Isten és az ember együttélésében..? Nehéz kérdés…

Jobb blogot írni, mint nem írni… mert így időnként visszanézve talán könnyebb látni azt, ami az életünkben reménytelenül állandó és azt is, ami reménytelenül változó…

 A halál itt van bennünk, körülöttünk…  de ne pusztán tiltakozva, hanem jókedvvel toljuk el magunktól…  mi még itt vagyunk, akarunk…

A szenvedélyekről: sokáig nem mondunk le a szenvedélyeinkről…  de egy napon nyilvánvalóvá válik, hogy a szenvedélyeinkért nagyobb árat fizetünk, mint amennyit érnek. És innentől a szenvedély egyszerű kalkulációs kérdéssé degradálódik, per saldo felhagyunk vele…

Minden társadalom pontosan akkor, úgy és annyira erkölcstelen és műveletlen, amennyire a történelmi körülményei megengedik…   A hajlam mindig megvolt, megvan, csak a körülmények változnak...

Nagy ravaszság kell túlélni azt, amibe mások belehalnak…

A világban mindig van valami, amit nem látunk, mert a világ el akarja rejteni előlünk…  de a művész néha megtalál ezekből valamit és akkor megmutatja…

A versről: a vers gyakran nem az, amit a költő leír, hanem sokkal inkább az, ami a vers olvasásának hatása alatt az olvasóban történik…

Nagy tragédia: amikor az ember azt érzi, hogy olyan világban él, amellyel szemben nincs már semmi kötelessége…

Kételyek nélkül élni…? vagy kételyek között, de teljes készséggel szeretve az életet, ez utóbbi talán a jobb…

Önmagunkra legalább olyan erővel kell haragudni, mint azokra, akire haragszunk…

Az ember élete során önkéntelenül is sok salakot gyűjt, tárol a szervezetében. Időnként nem túl nagy nehézségek árán megszabadítjuk a szervezetünket salaktalanító kúrával a felgyűlt káros anyagoktól és „kitisztulunk”. De mi a helyzet a lelkünkkel, azt hogyan tudjuk megtisztítani..?

Kishitűség: amikor az ember elveszti hitét az életben, az Istenben… már nem jókedvű, a földi és a természetfeletti lehetőségek már kialvó félben vannak a lelkében… ezt az állapotot kerüljük el!

A magyarságról: kis nemzet tagjának lenni nem szerencsétlenség… sokkal inkább ösztönzés!

Önmagunkra legalább olyan erővel kell haragudni, mint azokra, akire haragszunk… de ha leszáll a nap, el kell felejteni a haragot…

Meg még az is lehet, hogy a jó verset nem a szavak, hanem a vágyak és a gondolatok alkotják…

1956-os megemlékezések: mindegyik párt zászlaja alatt zúg, hangoskodik a tömeg… élményt, ösztönzést nem érzek sehol… a demokrácia már régen eltorzult…

Az élet és a művészet nagy cselekménye nem az, ami velünk történik a világban, hanem az, amit a világ bennünk megmozgat…

A vers talán a legszemérmesebb szemérmetlenség…

A türelem több mint hősiesség, a türelem cselekmény… de nem ernyedten türelmesnek lenni, hanem figyelmesen, ugrásra készen… talán ez az egyik legkülönb cselekmény, amire az ember képes, már ha képes…

Inkább szánalommal élni, mint indulattal… az indulat másra kell…

A jókedv a legtöbb, amire az ember képes… és ha a jókedv kialszik a lélekben, akkor a bűn állapotába kerülünk… legyünk jókedvűek!

Nem vitatkozni többé, mert az élet rövid: inkább csak cselekedni és figyelni…

Azt hiszem az ősz inkább egy lelkiállapot, mint egy évszak… és lehet, hogy nem is a vége, hanem a kezdete valaminek… ősszel megjelenik az életünkben a Tűz és a Bor… az erdők, az avar leheletét szinte érezni…

Az élet „megoldásait” keresgélve hamar rájövünk a megbocsájtás és a megértés erejére… a világnak inkább csak megbocsájtani… magunkat inkább csak megérteni lehet…

Szókratész védőbeszédéből: „…megyünk az utunkra – én meghalni, ti élni. Csak az Isten tudja mi a jobb?” Vigyázni kell, hogy az életben ne következzen be olyan időszak, hogy a két lehetőség között már ne tudjunk teljes határozottsággal különbséget tenni…

Még ha Isten jól is képzelte el a világot, az embernek ezt gyakran sikerül elrontania… de a végtelen esélyek összességében valahol ott van az Isteni Rend…

Tragédia: a szabadság legalább annyira veszélyes, mint üdvös…

[duchovne]

Psychológ mi povedal, že si musíte položiť iba dve dôležité otázky. Čo naozaj cítite a čo vlastne chcete. Ak dokážeš odpovedať na tieto dve otázky, pravdepodobne môžete nechať svoje neurózy za sebou.

[kitermelmenyeim]

Reggel a huszadik század hajnalán

A böcsészek elszívták az utolsó Descartes-kötetbe sodort cigarettát is, A teológusok ugyanezt tették a biblia lapjaival. Arra,balrább,egy matematikus iszik vodkát egy Lenart-gömbfélből. Egy fizikus azzal szórakozik,hogy egy kémikussal közreműködve molotovkoktélokat kever ki,és dob el minél szebb szögben,minél nagyobb gyorsulással. Amarra,egy jogász,kitörli épp a seggét a BTK harmadik paragrafus nyolcadik bekezdésével. Akit arra látnak a fákon,ő egy történész. Régen egyetemen tanított,ma meg hobbiból meztelenkedik a park fáin.

Automata váltót szereltek a tudatalattinkba.A fék hibás,a neurózis 200 kilóméter per órával rohan. Láttam az igazságot meztelenül,nem tudtam hogy fájt és undorodtam,vagy elélveztem-e, de baszki,lehet nem is volt meztelen csak levette a harisnyáját.

[hicapacity]

Itthon csak rossz fiú lehetsz!

Akin segíteni kell, Ő azért utál, mert tanúja voltál a kiszolgáltatottságának! Aki egyedül is boldogul, akkor azért vet meg, mert szerencsétlenekre költöd a megtermékenyítő erődet és segítőkészségedet.. Egy anekdotában a két régi barát , Popper Péter és Pető András /a Pető módszer kitalálója és az intézet névadója/ beszélget az intézmény folyosóján. Elmegy mellettük egy beteg, aki tüntetőleg nem viszonozza két ismert szakembertől érkező köszönést.. Pető így szól: “

- Nem értem miért utál, hiszen még nem is segítettem rajta..”

Ilyen az a kollektív neurózis, amin nagyon NEM sikerül keresztülvergődnie a magyarságnak. A feldolgozás és gyógyulás helyett inkább identitást építgetünk a neurózisunk regressziójára, ami egyértelmű csoportos szuicidum. Amikor valaki kiáll, és szembesíti ezzel a magyarságot, akkor őt ezek miatt az analógiák, anomáliák és kezeletlenségek miatt kezdik tüntetőleg mellőzni! Ez lett Hunnia sorstragédiája, és pont ettől szenved a te vállalkozásod is! A kollektív szégyent kollektív kedélyességre kell lecserélni! A szégyent a kiáradó feltétlen szeretet képes érvényteleníteni

[dychanky-blog]

Vzťah či nevzťah? To je otázka!

Americký psychiater Robert Waldinger rozprával v r. 2016 na TEDx-e o 75-ročnej Harvardskej grantovej štúdii, ktorá sa podujala na to zistiť, v čom spočíva tajomstvo šťastného života.

Štúdiu odštartovali niekedy v tridsiatych rokoch minulého storočia a vystriedalo sa pri nej niekoľko vedúcich výskumníkov. Od začiatku mala svoje nedostatky, najmä preto, lebo nezaŕňala ženy. Vôbec. Ale nevadí, aj tak bola fajn. 

Ako povedal Waldinger, na začiatku štúdie sa zúčastnilo cca. 268 mužov. Tí tvorili dve skupiny - polovica z nich boli vysokošoláci z Harvardu, druhú skupinu tvorili chlapci, resp. mladí muži z najchudobnejších častí Brooklynu. Neskôr sa tento počet vyprofiloval na cca. 70 mužov, s ktorými výskumníci komunikovali a zbierali od nich dáta počas celého ich života.

Záver? Zjednodušene povedané, najdôležitejším záverom tejto štúdie je, že najdôležitejšia vec, na ktorej v živote záleží, sú vzťahy. “Človek môže mať úspešnú kariéru, peniaze a dobré fyzické zdravie, ale bez podporných, láskyplných vzťahov šťastný nikdy nebude.”

V podstate súhlasím. Respektíve, bojím sa nesúhlasiť.

Som žena po tridsiatke a nachádzam sa uprostred dvoch svetov. Keď sa pozriem napravo, vidím baby boom a páry, ktoré si zariaďujú spoločné hniezda a na baby boom sa pripravujú. Keď sa pozriem naľavo, vidím svojich single známych a priateľov 30+, ktorí svoj život zapĺňajú prácou, cestovaním, nadmerným športovaním a niekde medzi tým občas stretnú niekoho fajn.

Som žena po tridsiatke, ktorej sa doteraz každý vzťah rozpadol kvôli jej diagnózam. Chápem to. Je to každodenný boj s niečím, čo ja sama nedokážem ovplyvniť. Lieky, ale najmä samotné choroby pomaly menia moju osobnosť a doteraz sa nenašiel nikto, kto by mal dostatok trpezlivosti a odvahy na to, aby zvládol moje neurózy a heslo “všetko alebo nič”. Je to v poriadku. Nech sa mi ale nikto nediví, že jediní princovia, na ktorých verím, sú tí, ktorí vedia, aký je môj najobľúbenejší drink.

Som preto odsúdená k nešťastnému životu? Mám sa rýchlo hodiť na zoznamku a začať si tvoriť aspoň okruh najlepších priateľov, ktorí mi na staré kolená budú podávať lieky, keď bude najhoršie? 

Kedy sa stalo, že sa ženy začali báť starnúť bez chlapov? Bolo to tak vždy alebo je to choroba dnešnej doby? A je lepšie byť sám alebo ostávať v disfunkčnom vzťahu napriek tomu, že v ňom denno-denne zvádzate medzi sebou menšie či väčšie vojny?

A čo moji single známi a priatelia? Mám do nich začať hučať, aby už konečne cielene hľadali lásku svojho života, lebo umrú opustení a navyše predčasne?

Som žena po tridsiatke a na žiadnu z týchto otázok nepoznám odpoveď. Je dosť dobre možné, že o 40 rokov budem sedieť v hojdacom kresle s mačkou v lone, pozerať do kalendára a odrátavať dni do návštevy môjho brata. Pretože ten má smolu. Je moja rodina a máme rovnaké tetovanie na predlaktí. On ma musí milovať.

[completeworksofsigmundfreud]

Sexuality in the Aetiology of the Neuroses (1898) - Czech summary

Freud zde vyzývá ke zrušení tabu mezi lékařem a pacientem ohledně sexuálních záležitostí, neboť dle jeho názoru sexualita hraje výraznou roli v diagnostice neurotických poruch, především pak neurastenie a neuropsychózy. Na závěr také obhajuje svou psychoanalytickou metodu, kterou vynalezl společně s Breuerem, přičemž poukazuje, že ji nelze zcela efektivně využít u dětí a postarších lidí.

[myanger-blog1]

Deperszonalizációs élmény

Azzal kezdeném, hogy saját szavaimmal leírom, hogy mit is jelent a deperszonalizálódás.Deperszonalizáció közben testileg és szellemileg elkülönülsz önmagadtól és egy kívülállóként tekintesz magadra és a világra.

szóval

Felébredtem, délelőtt van, napsugarak beszűrődéséből ítélve körülbelül 9 óra.Barátnőm mellettem még erősen alszik.Én kimentem a mosdóba, hogy megmossam az izzadt arcom, hátha segít elviselni a hőséget.Teleengedem a két tenyerem hűs vízzel, majd belemártom az arcom. Ahogy felnéztem a tükörben láttam az arcomat ahogyan a vízcseppek folynak le róla és egy furcsa érzés fogott el. Soha nem éreztem még ilyet ezelőtt. Úgy tudnám legjobban leírni mintha egy nagyon erős deja vu-t éreznék. Kicsit meg is szédült a fejem ezért visszamentem lefeküdni, aludni nem igazán sikerült. 10 után ébredtem fel, akkor már barátnőm is fent volt, éppen valami reggelit csinált, kimentem és gondoltam csatlakozok de akkor megint eluralkodott rajtam egy a furcsa érzés. Néztem barátnőmre, de nem őt láttam, nem tudtam ki ő, mármint tudtam hogy kicsoda is ő valójában, de nem láttam a személyiségét, csak egy nő volt. Idézőjelesen magamba néztem de semmit nem láttam önmagamból. Néztem a kezeimet de azok nem az én kezeim voltak hanem valaki máséi. Persze tudtam magamról ki vagyok, honnan származom és a barátnőmet is tudtam, hogy kicsoda de ő se és én se a saját testünkbe voltuk hanem valahol máshol. Rendkívül kényelmetlen helyzetben éreztem magam mert nem tudom ki az a csaj aki ott áll a pultnál és ki ez a srác aki a széknek támaszkodik. Egy nő és egy férfi voltunk, mint két idegen akiket most látok először.

Szerencsére ez valahogyan elmúlt, de utána még egy ideig furcsán éreztem magam, mint ahogy írtam, olyan volt mintha egy deja vu-be lettem volna mindvégig. Utána sok ideig nem is jutott eszembe ez az eset de nemrég néztem egy műsort a depresszióról és a szorongásról és ott merült fel ez a téma és itt hallottam először erről. Történt egyszer máskor is, az is hasonló volt de valamilyen szinten arra már felkészültem és nem is tartott tovább fél percnél se (az első eset se volt hosszabb de intenzívebb volt). Körülbelül fél éve történt a legutóbbi, azóta semmi de ha belátható időn belül újra jelentkezik akkor elmegyek orvoshoz mert a neurózis előjele is lehet vagy már egy konkrét tünete.

[michalgavlas]

ÚVAHA TŘI STA DVACÁTÁ DEVÁTÁ – INDIVIDUACE

Odborník na dílo C. G. Junga, Sonu Shamdasani popisuje proces individuace následovně: „ Hermeneutické zacházení s tvořivými fantaziemi, které vede k syntéze individuálního a kolektivního psýché, jež odhalí individuální linii života.“ Podstatné pro individuaci je řečeno v dalším jeho citátu: „ Individuace je jen pro nemnohé. Lidé, kteří nejsou dostatečně tvořiví, by se měli raději držet kolektivu a jít konformně se společností. Nejenže jedinec musí vytvořit nové hodnoty, ale tyto hodnoty musejí být také pro společnost rozpoznatelné, protože společnost má právo na využitelné hodnoty.“

Individuace není návod na to, jak ze sebe vytvořit osobnost, ale je to proces sebepoznání, kde se skloubí poznatky z individuálního a kolektivního nevědomí. Člověk vychází především z analýzy svých snů, které rozebírá na základě mýtů a různých druhů kosmologií. Tato činnost vyžaduje veliké znalosti mýtů, náboženství a kosmologií tak, aby člověk mohl co nejpřesněji dešifrovat zprávy z našeho nevědomí. Jak se říká, tato činnost je pouze pro nemnohé, protože velice málo lidí v dnešní době má takový objem znalostí v těchto disciplínách. Vyrovnat se znalostem v této oblasti C. G. Jungovi je skoro nemožné.

Přesto by se asi každý citlivý člověk měl pokusit o tento proces, i když se mu nepodaří jít do takové hloubky, jako za asistence psychiatra. Rozebírat své sny a hledat v nich jisté symboly lze i na méně profesionální úrovni. I s omezeným rozsahem znalostí, každý vnímavý člověk zná význam mnoha symbolů a může zjišťovat, do jaké míry se jeho nevědomí ztotožňuje s náladou v okolním světě.

Noření se do hlubin své duše může přinést jak radostné, tak i hrůzostrašné poznatky. Zdaleka ne všechno, co na této cestě poznání zjistíme, může být příjemné a kladné. Individuace vyžaduje nejen bohatou a tvořivou fantazii, ale i silné nervy a odvahu při setkání s hlubinným bahnem, na které můžeme narazit. Každý z nás má v sobě jak anděla, tak i ďábla, a jen otázkou, v jakém poměru se v nás nachází, a která část nabývá vrchu.

Do stavu nevědomí se kromě spánku můžeme dostat i s pomocí různých duchovních cvičení, která se praktikovala od křesťanského západu, až po budhistický a taoistický východ. Tento způsob je náročný na zvládnutí potřebných uvolňovacích cviků, které nás dostanou z vědomého stavu do nevědomí, neboli do sounáležitosti s veškerenstvem.

Mimo tato cvičení většina náboženství užívala různé psychotropní látky, které pomáhaly urychlit a umocnit tyto stavy, kdy se člověk zbavoval svého já a splynul s okolím. Podstatné je, aby tyto prostředky byly používány za účelem hlubšího poznání sebe, a ne na celkový útěk z reality tak, jak je tomu v případě dnešního užívání drog. Velkou roli při pronikání do hlubin lidské duše měla droga LSD od konce druhé světové války, kdy se užívala v různých oblastech lidského poznání. Právě zde jsou známé nevyzpytatelné stavy euforie a deprese, které závisí na duševním stavu, ve kterém se uživatel drogy nachází. Hovoří se tak o dobrém, či špatném “tripu“.

Samozřejmě, že je otázkou, jak moc všechny tyto další způsoby pronikání, mimo klasické sny ve spánku, pomohou k hlubšímu pochopení bytostného já (selbst), a nejsou naopak příčinou většího zmatku v duši člověka, než před tím.

V dnešní uspěchané a povrchní době, kdy člověk nemá čas ani na své vědomé potřeby, není moc jedinců, kteří by dobrovolně, aniž by měli duševní nemoc, přistoupili na složitou cestu sebepoznání, individuace. Nakonec, upřímně řečeno, kolik je v dnešní vypjaté době skutečně duševně vyrovnaných a zdravých lidí, asi moc ne. Každý z nás má v sobě zárodek nějaké neurózy, či psychózy a je otázkou času, kdy se u nás projeví naplno. Většina své problémy přehlíží, bagatelizuje a vytěsňuje. Teprve, když nemoc propukne ve větší míře a nevědí si se sebou rady, tak navštíví psychiatra, ale to už je většinou pozdě a pomáhají pouze silná psychofarmaka.

Jak se říká na začátku této úvahy, individuace není pro každého. Tento proces si může dovolit pouze skutečně fyzicky a duševně zdravý člověk a víme, že i v případě C. G. Junga, který takový byl, se člověk může dostat do stavu, kdy zjišťuje, že není zcela normální a potřebuje duševní pomoc. Pro běžného, vnímavého člověka bude úspěchem, když se mu podaří balancovat na hraně mezi normálností a šílenstvím a nestane se obětí té druhé možnosti.

[abrandospunk-blog]

Állok az állóvízben és várom, hogy ne történjen semmi, mert bármi ami történhetne, arról nekem kéne tennem, hogy megtörténjen. Várok a zebránál és közben nézem a térkőbeivódott zsíros nagy vércseppeket. Szerencsére nem az én vérem. Belőlem csak genny árad, de az legalább minden mennyiségben. El kéne mennem a háziorvoshoz, de inkább majd csak holnap, hogy a holnapom is rászánjam és megelőzzem, hogy bármi történjen ami előremozdítaná az életem. Mit mondjak? Mindig is szerettem lassan-kényelmesen élni. Viszont ez már túl van mind a lassúsági, mind a kényelmességi ponton. Nem tetszik semmi mostanában. A ruhák, a fiúk, a filmek, a zenék, mind ugyanolyan kiüresedett és unalmas - képtelen vagyok rájuk nézni vagy végigülni őket. De van bennem valami mocorgó megállíthatatlanság. Ott van valahol belül. Szeretem Mátét, de nem úgy ahogy azt kéne. Szeretek vele lenni, de nem kell a kicsinylő dícsérete, hogy ügyes vagyok. Tegnap megláttam és ugyanaz a hang, amelyik a multkor a Jimbot idézte meg, azt mondta “jaj ne”. Undok kis hang, az már egyszer biztos. Le kéne csupaszítani őt, arra a pontra, ahol nincs benne félelem meg neurózis meg testképzavar, hanem csak ő maga van, egyszál zsenialitásában és újra felépíteni mindent. Nincs időm, de főleg kedvem átrágni magam a problémáin. És mi van ha neki sincs az enyémeken? Mi van ha idegesítem őt? 

[amtitkosvergodese]

A neurózis milyen szintje számít nemzetbiztonsági kockázatnak egy kormányfő esetén?

[lia9909]

A neurózis. A hisztéria. A depresszió. Az Igazi Férfi ezeket nem ismeri. Szomorú lehet, depressziós soha. Mert az már az önelvesztés jele. A depresszió nem egyéb, mint a szellem elárulásának a következménye.

Müller Péter

[porce-lany]

"Az első látásra szerelem nem más, mint hogy a te tudatalattid vonzza az ő tudatalattiját - öntudatlanul -, tehát amit sorsnak hívunk, az két összeillő neurózis."

[nemzetinet]

Kapcsolj ki! Élet a mobilfüggőség után

Ébredés után azonnal a mobilodért nyúlsz? Elalvás előtt pedig a telefon kijelzőjét látod utoljára? Kifolyik a kezedből az idő, amikor a közösségi oldalakat böngészed? Egyszóval telefonfüggő vagy?

A szerző ezekkel a kérdésekkel próbálja felkelteni a kíváncsiságunkat, megszerezni a figyelmünket – a könyvében pedig meggyőzően érvel amellett, hogy miért érdemes újragondolni kapcsolatunkat egy új, az életünket alaposan felforgató eszközzel, az okostelefonnal. 

A könyv egy „szakítólevéllel” kezdődik, melyben a szerző, Ca­therine Price közli a megszemélyesített telefonjával, hogy szakítaniuk kell. A levél felidézi a megismerkedés körülményeit és az együtt eltöltött szép napokat. A szándékolt túlzással megírt levél célja nem a végleges szakítás, az okostelefon teljes likvidálása, hanem a kapcsolat újragondolása, az okostelefon-használat racionalizálása, az elrabolt idő visszaszerzése. A pár éve velünk élő eszköz bennünket is eszközzé tesz, a telefonfüggők fölött pedig már át is vette az irányítást. Önmagában nem az okostelefon a probléma, hiszen nagyszerű találmány, a gondot az jelenti, ha a vele való kapcsolatunk megváltozik, tulajdonképpen nélkülünk alakítja át az életünket. Az előszóban található okostelefon-függést vizsgáló teszt kitöltésével kideríthetjük, vajon eljött-e a digitális detox vagy a digitális elvonókúra ideje.

Az eszköz hosszú távú hatásait még nem tudjuk mérni, az okostelefonokkal felnövő generációra kifejtett hatását évek múlva kutathatják, azonban tanul­mányok sora bizonyította már be, hogy van összefüggés „az okostelefonok nagy mértékű használata (különösen a közösségi média esetében) és a neurózis, az önbecsülés, az impulzivitás, az empátia, az önazonosság, az énkép, az alvásproblémák, a szorongás, a stressz és a depresszió negatív irányú változása között”. Price elmeséli saját történetét, ahogy a férjével „digitális méregtelenítést” végeztek: az új kapcsolat a telefonnal pozitív változást hozott. A könyv két nagy részből áll: az első az Ébresztő – szándékosan provokatív felütésű, igyekszik felnyitni a mobilhasználók szemét, a második a Szakítás, melyben egy 30 napos programot javasol a szerző, amelynek köszönhetően megváltoztathatjuk a kapcsolatunkat a mobilunkkal.

Az új barátunkkal kapcsolatban az egyik legmegdöbbentőbb felismerés az volt, hogy függőséget okozhat. A kiváltott hatás nem véletlen, a telefonok és alkalmazások készítői pontosan tudják, milyen hatással lesz az általuk kifejlesztett termék a felhasználókra – a neurológiai hatást is mérik. 2017-ben arról írt a New York Times, hogy a tinik kevesebb alkoholt és kábítószert fogyasztanak, az erről tudósító cikk címe: Kábítószer helyett okostelefont használnak a tinédzserek? – a szakemberek nagy része megerősítette a gyanút. Ha velünk van az okostelefonunk, nem vagyunk többé egyedül, nem kell a saját gondolatainkba merülni. Az ingyenes tartalomért a figyelmünkkel fizetünk: „A vásárlók a hirdetők. A kínált termék pedig a figyelmünk.” A Facebook 2014-ben 39 757 évnyi figyelmet kapott a felhasználóitól minden nap. Elképesztő! Ezt a figyelmet pedig valahonnan, valakitől elveszi a közösségi média. A telefonunk mind a rövid, mind a hosszú távú memóriára hatással van – az elmélyült gondolkodást negatívan befolyásolja.

Az első rész sokkterápiája után a szerző jó hírrel is szolgál: visszakaphatjuk az életünket. Ehhez 30 napos programot dolgozott ki, amelyet napokra lebontva részletesen ismertet. Természetesen az útmutató alakítható, személyre szabható. A négyhetes bontás fontosabb szakaszai: 1. Technológiai állapotfelmérés, 2. A szokások megváltoztatása, 3. Foglald vissza az agyadat!, 4. Az új kapcsolat.  

Catherine Price: Digitális detox – Győzd le a mobilfüggőséget. Libri Könyvkiadó, 2018. 192 oldal. Fordította: Gyárfás Vera

Kapcsolj ki! Élet a mobilfüggőség után a Nemzeti.net-en jelent meg,

[dorothygray]

Habkönnyű neurózis #monday #fuck #garfield #degyorsanelteltezahét #szívedhelyénépülmárahalálcsillag #cserna #mik #magyarinsta #tintorettokázmér