#nevetése

[lonelysoul235]

Azt hiszem beleszerettem a lelkedbe

[versinator]

Béklyó nevetésed

Agyaknak dühök bujdosások hírharang Kinálgatták tietek karolsz elborong Legyőzetést türelmem cethalhoz csináld Térő igazunkban szirmod szikföld Párnámba duplával megbabonázott midászt Pillangók délibábok odavonja aggaszt

Elunta hűn őrjöngőn elbúcsuztattalak Követje súlyosat riadoznak elárulnak Tömlöcbe gyönyörűbben úszkáltak várakozz Xii lángolók aggokkal gyürkőzz Igazira tüdejük belehalok halaszt Gazokra kisleányra koncra dögvészt

Történjenek szőlőtő lábamnál ősláng Szolgákkal sírunkat sárkányom leseng Óhajtásod gyeplőit lecsaptak gúnyold Asszonykezek okért hódítóan rendeld Elválasztó ártok ülje cirkuszt Ontó vádnak fiainkat nászt

Megszenteltessék halálsikolyt fajtáját síróknak Megbántam pityereg nappalba lázadnak Lakomája szülés csapatjának igézz Megbékülni eleveelrendelés portámon kegyelmezz Zsibárusok tiltakozni hallgassra megborzaszt Orrolnak merítve helóta csüggeszt

Alkoholba elpityergett csoportunkban elbolyong Bontó mostohák zsivajában lézeng Szülőnk tájéka hiteiben öld Fényüket megvakulhatsz sarjadnak vállald Hazudjunk hazudván könyvekben gerjeszt Eltemettek síkomon bálján haraszt

Öregedőknek örökösömnek embersors tisztának Szapulnak sírhelye meggyógyitója fúltak Fényeskedjenek zuhanjunk visszajárnak űzz Szaporábban hazudjak szénarendek átkozz Betévedt fejbe beleférnem malaszt Távozókat táborozás szakadékán fullaszt

[vagyokolyannaiv]

Lerágott körmök, beszakadt ajkak.

Talán csak ezek árulkodnak hangtalanul arról, hogy mégsem múlt el bennem.

Néha még magam sem tudom eldönteni, hogy bánom-e vagy sem,és ha esetleg a válasz igen, akkor pontosan melyik részét.

Olyan mintha a rólad élő emlékeim csak az elmém gyermekei lennének,

mintha csak egy romantikus könyv első soraiban beleszeretnék újra és újra a főszereplőbe, pedig pontosan tudom, hogy a történet végére megfakul a bája.

Az utolsó lapoknál úgyis újra összetörik a szívem, teljesen mindegy hányszor olvasom el. Ezt a könyvet nem írták soha újra.

Sokszor olyan, mintha már nem is te hiányoznál, csak maga az érzés, hogy tudjam

Igen, jól vagy.

Valami megmagyarázhatatlan oknál fogva töretlenül hiszek a sorsban, és abban, hogy nem lehet véletlen az egymás életében betöltött szerepünk.

Tegnap megviccelt a tudatom és álmomban elém vetített egy képet rólad.

Fekete ing, fekete zakó. Sosem láttalak még így ezelőtt.

Egy temetésre mentél.

Történetesen az enyémre.

Minden erőmmel látni szerettem volna az arcod, látni akartam, hogy sírsz vagy sem, de mielőtt megnézhettem volna, elfordultál.

Talán pont ugyanígy érzek most is. Talán pont ugyanígy éreztem mindig veled.

Szerettem volna látni az arcod a játszmák mögött. Szerettem volna tudni, hogy egyik és másik nevetésed tényleg szívből jön.

Hogy fontos vagyok.

Hogy számítok.

Hogy szeretsz.

De évek óta elfordítod előlem a fejed.

[kiforditom-szetszedem]

2023 elég kemény volt.

A végével kezdem: megszületett második gyermekünk, Barnabás. Jelenleg alszik, de tisztában vagyunk vele, hogy ez csak egy múló állapot, mert hamarosan bömbölni fog. Őt ellensúlyozza lányom hisztérikus nevetése, tehát átlagban hóttnyugodt gyerekek, szerencsére.

Kaptam végre céges autót, mert kisakkozták, hogy jobban megéri ebbe belefektetni, mint azt nézni karbatett kézzel, ahogy évente 2-3x lerobban a sajátom s magamban kínlódok javítani, amikor nem is az a szakmám, ami a munkám s teljesítményem kárára megy. Most cserébe ez robban le évente 3x, s vihetem az ország ellentétes sarkába szervizelni, nagy haladás, mondhatom. Cserébe alig férünk benne (csomagok nélkül sem).

A kávét letettem, legalábbis 90%-ban, mert észrevettem, hogy jobban hajtom én magam annál, mint amire napi öt esspresso képes, s ha még koffeinnel is tömöm magam, a szívem már nem fogja bírni.

A házfelújítás ütemét megkétszereztem, gyakorlatilag végigdolgoztam hét hónapot szünet nélkül reggel 8-tól este 10-ig. Mondjuk, volt egy pihenőnap, amikor bérmalányom esküvője volt, meg két fél pihenőnap, amikor csak délig dolgoztam, s délután a családdal kimozdultunk világot látni. Volt még két nap, amikor mindenféléket kellett intézni. Reméltem, hogy december elejére megleszek a házzal, de csak dec végére értem el odáig, hogy összerakjam a fűtési rendszert. Talán húsvétra meglesz.

Emiatt még jobban elszigetelődtem, elvadultam, embert alig láttam. Társasági élet nulla, viszont idejében kaptam egy-két apróbb jóindulatú pofont, csillapítást, valamint figyelmet e virtuális közegben, ami elég volt ahhoz, hogy az utolsó negyedévben ne csak a házon, hanem magamon is tudjak dolgozni, ezért többeteknek is hálás vagyok, tudjátok, kik vagytok, már megköszöntem nektek, lehet, hogy furán, de így sikerült. Nem állt szándékomban creepebb lenni mint voltam.

Aztán végre többeteket is megismerhettelek immár élőben is, s felkerültetek lelki élőmegismerős hírességpolcomra Jeff Goldblum mellé, úgy értesültem, jó társaság :)

Köszönöm, hogy kibírtatok, hogy tartottátok bennem a lelket, hogy a hisztijeimet leállítottátok, hogy a dilijeimet nem tápláltátok túlságosan s hogy továbbra is szorítotok, hogy végre befejezzem ezt a többéves projektemet.

Kösz a 2023-at, kívánok mozgalmas, hasznos 2024-et! 🥳

[the-fool-who-loves]

itt cseng a nevetésed a fülemben, amikor olyan boldogok voltunk…

[orokke-a-tied0201]

Emlékek

Annyira szeretném,hogy szeress még. Minden apró dologról még mindig eszembe jutsz,minden percben. Nem vagy itt,de az agyam oda lát téged mindenhova. Ahogy a házunk melletti parkolóban ülsz a Mondeoba és engem vársz egy "megjöttem" üzenet után. Én izgatottan és boldogan futok le a lépcsőn,hogy aztán egy csókkal köszöntselek. Látom,ahogy egy hosszú nap után este 6 órakor ott ülsz a BMW-be a kórház előtt,és rám mosolyogsz,miközben sétálok feléd,hogy aztán haza menjünk. Látom,ahogy kézenfogva együtt sétálunk a Tarczy suli felé,hogy hazavigyük a kishugomat az iskolából,mint egy család. Látom,ahogy ülünk az erkélyen,és cigizés közben boldogan beszélgetünk/tervezünk. Mintha egy filmet néznék,amikor látom magunkat a járdáról ahogy elgurulunk a Bástyán kocsival a boltba sietve,és én táncikálok melletted,te pedig átveszed az én energiáimat. Látom,ahogy kézenfogva állunk a boltba,és arról vitatkozunk,hogy melyik fogkrémet vagy tisztítószert vegyük,majd végül olyat választunk,ami mindkettőnknek szimpatikus. Látom magunkat otthon,amikor egy borús délután,hulla fáradtan elaludtunk egymásra dőlve a kanapén tiktokozás közben. Látom,ahogy együtt esszük az ebédet az asztalnál,ami még ki sem hűlt,és közben tervezgetjük a napot,és jó kedvvel elindulunk. Még mindig látom,ahogy szerelmesen egymásra nézünk minden egyes alkalommal.

És illatokat is érzek,akárhányszor eszembe jutsz. Még mindig érzem a bőröd,parfümöd és a cigarettád illatát. Az autód illatát,ami a te parfümöddel is vegyül. Érzem a házunk illatát,ahogy a szobád illatát is.

Hallom a hangod minden egyes alkalommal a fejemben. Hallom ahogy kiejted azt a szót,hogy "Szeretlek Baba",és a többi általad kreált,de vicces becenevem,amiken mindig nevetnem kellett. Hallom még,ahogy kiakadsz és azt,ahogy nevetsz. Veled nevetek. Ahogy az ágyban,szorosan összebújva együtt sírunk.

Érzem mélyen magamban azt a boldogságot,amit melletted éreztem,amikor úgy gondoltam hogy ennél boldogabb már nem lehetnék. Érzem még,hogy melletted Nőnek éreztem magam. Érzem magamon a tekinteted,ami tele volt szerelemmel,boldogsággal,csodálattal,vággyal és tűzzel,akárhányszor rámnéztél. Érzem még a hevességet,amikor letámadtuk egymást egy hosszú nap után. A napunk egyik legjobb része,mindig ezt gondoltam.

De most már eltűntél. Sosem fogom már érezni a csókod ízét, vagy a kezed érintését a bőrömön. Sosem fogom már látni csoda szép mosolyod,és csillogó szemeid. Sosem fogom hallani a hangod és a nevetésed. Sose érzem többé a bőröd édes finom illatát. Sosem fogom hallani azokat a beceneveket.

Ezek mind csupán emlékek maradnak,érzések,csalóka képzelődések,kósza vágyak irántad. Az egész lényed iránt. De semmi több.

És hogyan tudnék én tovább élni,ha csak veled láttam mindenben értelmet? Hogyan éljek nélküled tovább,ha számomra te jelentetted a biztonságot és az otthont? Mégis hogyan képzeljek el olyan jövőt magamnak,amiben Te nem vagy,mikor mindenemet odaadtam neked,és láttam magunkat öregen a kertünkben ücsörögni...?

Mondd el Kedvesem...Mégis hogyan kell nélküled élni?

[egy-lany-blogja]

Tudom,hogy sosem akartad ,hogy miattad sírjak, de hiányzol.....hiányzik az arcod ,hiányzik a mosolyod, hiányzik a hangod a nevetésed... és minden mi te voltál...

[hurt-hope]

Úgy hiányzol.

Úgy hiányzik egy ölelésed.

Úgy hiányzik egy homlok puszid.

Úgy hiányzik egy érintésed.

Úgy hiányzik egy nevetésed.

Úgy hiányzik egy kis pimaszságod.

Úgy hiányzik a lényed.

Úgy hiányzol.

[csacskamacskamocska]

Talán ma

Előfordul, hogy az ember beleragad egy pillanatba, egy érzésbe vagy egy vágyba, rácsodálkozásba. Egy szerelembe. És bénultan ott ragad hosszú-hosszú időre. Mennyi ideig állnál egy előszobában? Mennyi ideig várnál valakire? 10-15 perc? Hónap? Vagy több? Ennyi év alatt, már az előszoba minden sarkát és kiszögellését megismeri az ember. A fal mellett a kis kovácsoltvas lábú asztalkát, rajta a Várkert bazár és egy utazási iroda prospektusával, a két ósdi műbőr fotelt, amin ismeretlen nők ülnek, a plakátokat és a fal összes repedését. A kiszűrődő hangok alapján lesz egy elképzelésed, hogy mi történhet a szobákban. A nyíló ajtók résein keresztül rövid időre bepillanthatsz, így alakulnak újabb fantáziáid arról, hogy mi történne, ha végre fogadnának. Úgy képzeled, hogy minden részletet kibeszéltek majd, az apró betűset is, és az ötleteidnek örülnek, a terveidet támogatják, a kétséges részekre okos magyarázatokat kapsz, és akkora lesz az öröm, hogy elfelejted majd, hogy mennyit vártál, lehetőleg rémálmaidban sem jön majd elő a gondolat, hogy talán ez nem volt jó így. Azt gondolod, hogy kitartó vagy, nem adhatod fel, hiszen neked fontos ez az Ügy. Reméled, hogy tudják, hogy nem pénzt kérnél, megoldasz te mindent egyedül, csak az Ügyet szeretnéd elfogadtatni. Alá se kell írni, nem kell pecsét se, csak szeretnél már belépni és túl lenni a várakozáson. Aztán az Ügy meg majd alakul, ahogy alakul. Néha kiszól valaki, hogy legyél szíves kicsit türelmesnek lenni, vagy azt, hogy „kire tetszik várni? majd a válaszra bólintanak. Hát, legalább tudja valaki, hogy kire vársz. Mintha ez számítana bármit is. Toporogsz az előszobában, amit ez idő alatt már többször átfestettek, lecserélték az ajtókat, végig nézted ahogy kihordják a szobákból a bútorokat és modernebb berendezéseket hoznak, csak a két fotel marad a két szundikáló nővel, de te éberen vársz, kezedben az Ügyeddel. Időnként dühös leszel, arra gondolsz, hogy be kéne kopogni, mert hátha elfelejtették, hogy ott vagy. Esetleg felháborodottan berontani, hogy mi ez a méltatlanság, ennyi ideig váratni valakit? De nem kopogsz és nem rontasz be, mert udvariasnak neveltek és kicsit félsz is, hogy akkor az Ügyedet elutasítanák. A lábad is fáj, hiszen már nagyon rég nem pihentél, fáradt is vagy, éhes, és pisilni se mersz elmenni, mert hátha éppen akkor szólítanak, és lekésed a pillanatot. A pillanat, amikor majd szólítani fognak végre, fontosabbá válik, mint azok, akikkel várakozás közben beszéltél vagy azok, akiket otthon hagytál az ÜGY előtt. Nézed a plakátokat a falon. Bár kívülről tudod már mindet, de újra és újra elolvasod. Reklámanyagok színes feliratai arról, hogy nincs várakozási idő és minden ÜGY fontos. Megenyhülsz ettől, hogy az Ügy fontos és türelmesen vársz tovább.

Nem tudom min múlik, hogy mikor látod meg magad, ahogy ott állsz az előszobában, a legszebb ruhádban, magassarkú cipőben, és kényszeredett mosollyal az arcodon, ugrásra készen, minden pillanatban tökéletesen. Talán éppen este lesz, valahonnan friss festék és pezsgő illatát hozza a szél és egy gondolatot, hogy feleslegesen várakozol, a szobáknak van egy másik ajtaja és ahol te állsz, onnan valójában nem fogadnak senkit.

Olyan régóta vársz, hogy már a kijáratot sem találod, és talán nem is emlékszel merre kell hazamenned. Mintha az az előszoba lenne már az otthonod, azokkal a foglalt fotelekkel, azokkal a plakátokkal és azokkal a kiszűrődő hangokkal. Mások öröme, mások nevetése, mások szabadsága. A lépcsőházban a falnak dőlsz és nem mersz elindulni. Hátha nem fogod bírni. A szűk előszoba után, talán már nem is tudsz hosszú, könnyed léptekkel járni. Szembe jön valaki és rád mosolyog. De te csak akkor mosolyodsz el, amikor megérzed a friss levegőt a lépcsőforduló ablaka felől. Hozza a pollent, a cigarettafüstöt, a város zaját, az utcák büdösét, de mégis más, mint az előszoba állott levegője. Hívogató, színes, reménnyel teli. Akkor az Ügyből hajtogatsz egy repülőt, és a lépcsőház ablakán kihajolva kidobod a semmibe.

[thinking-abouteverything]

A nevetésed lett a kedvenc hangom.

[ezboldogsagtekurva]

és mi lett abból, hogy hívsz ha üres a lakás?

-jó , hogy itt vagy.

-szeretlek.

-egy csoda vagy.

-mellettem biztonságban lehetsz.

-vigyázok rád.

-gyere, kilépünk együtt a komfort zónádból.

-megtanítalak szeretni.

-a legfontosabb vagy.

-mellettem sosem kell fekete báránynak érezned magad.

-maradj ott ahol vagy, megyek érted.

-gyönyörű vagy.

-a nevetésed a kedvenc hangom.

-olyan szép a szemed.

-egy kincs vagy.

-te vagy a kedvenc emberem.

-megtartalak.

[gregpostok]

Amilyen az ördög, olyan a nevetése

Katana a földön, hatan a lakásba

Gyöngyöket dobtok, kacsaetetésre

Amilyen a magja, olyan az aratása

Vaku van a nádon, a kurva anyádon

Kiderül-e végre, hogy magyar-e a nábob?

Magyar-e a társa? Betolnak-e végül azonosításra?

A nyakam elkékül

[yourfvckinnightmare]

Talán a nevetésed volt az oka, vagy a szemed, vagy a mosolyod. Lehet, hogy a hajad, a hangod, a személyiséged vagy a beszélgetésünk. Bármi is volt, nagyon megszerettelek.

[introvertalt-unikornis]

Fáj. Annyira fáj a lelkem, hogy az már fizikai fájdalmat okoz az egész testemben, kiütések borítják a bőrömet, még a fogaim is fájnak. Rövid életem alatt sok minden fájt már, aludtam el sírva, ütöttem a falat, bántottam magamat hangosan zokogva, de amit a hiányod okoz... ilyet még sosem tapasztaltam korábban. Számítottam rá és fel akartam rá készülni, azt hittem, hogy felkészültem, de az igazság az, hogy erre nem lehet felkészülni. Nem lehet felkészülni arra, hogy nem látlak többet, hogy nem hallhatom a hangod, a nevetésed, hogy nem foghatom többet a kezed, nem ölelhetlek meg és nem nézel rám azokkal a szemekkel, amik egykor megnyugvást adtak nekem. És én sem tudlak többet megnyugtatni. Remélem, hogy most már jól vagy. Sosem hittem abban, hogy létezik egy jobb hely, mindig azt gondoltam, hogy majd egyszer visszatérünk más testben, más formában, de már nem tudom, hogy miben higgyek. Miattad akarom hinni, hogy van egy jobb hely. Ahol boldog lehetsz végre és nem fáj már semmi. Hogy megnyugodtál és nem félsz már soha többé. Hogy békére leltél és, hogy egyszer, valamikor újra láthatlak és megölelhetlek, hogy megnyugtatod majd a lelkemet, ahogy az utóbbi időkben én is tettem veled. Hinnem kell ebben, mert ha nem hiszek, akkor nem tudom, hogy hogyan élem túl.

[haw-duck]

Szenvedéssel telített élvezet

Sosem szerették helyesen, és én még sosem szerettem helyesen.

Véletlen próba a sors fintora, próbálom utolérni hevesen,

Még mielőtt lemondana arról, hogy valaki szeresse igazán.

Fojtó nyakörv rajtam, de ölelésében fekszek a vigaszán.

Rettegek attól, hogy más édes nevetése csöpögjön ajakán.

Valakié aki kedvére valóbb, ki nem eröltetett karakán.

Miért nyugszik szívem mikor szemem legel mosolyán?

Öszintén ennyit még nem cseppent lelkem pocsolyán.

Az érzés olyan, mit el lehetne játszani egy zongorán

Hisz' szomorú de szép is, egy ilyen út a gondolán...

[mistress-of-the-moon-and-sun]

Nem tudom, hogy a nevetésed vagy a nyögésed okoz nagyobb örömöt nekem.