#pont azt érdemled

[ialwayshurttheonesilove]

Tudod azt gondoltam, hogy nem fogok haragudni rád, mivel most az egyszer egymást szorítva, fájdalmat érezve váltunk el. Máskor mindig nagy balhékkal, bár akkor tudtuk szerintem, hogy úgy is vissza találunk egymáshoz. Ez most más, most tényleg vége van.

Pont ezért érzem azt, hogy haragszom rád. Haragszom, mert eldobsz valami olyat, ami nagyon nem hétköznapi. Eldobod a szerelmünket. Eldobod a lehetőséget, hogy segítsek, hogy jobban legyél. Tudom, hogy nem volt egyszerű számodra se meghozni ezt a döntést, de akkor is engem hagytál egyedül.

Együtt fényesebben ragyogtunk volna, mint az összes csillag az égen. Mindent megtettem volna érted, értünk.

Be szerettem volna járni veled a világ összes szép helyét, szeretkezni mindenhol és minél több emléket szerezni. Melletted szerettem volna lenni életünk hátra levő részén és napról napra egyre jobban szeretni téged.

Bár ezt nem így gondolod, de szerintem a világot érdemled meg és a benne levő minden jót, hiszen sokkal jobb ember vagy, mint amilyennek hiszed magad. Szeretném egyszer, ha az én szemeimmel látnád saját magad.

Az ilyen szerelem egyszer jön az életbe, szóval hiába is mondod azt, hogy kapok valaki mást magamnak. Te vagy az, O. Mindig is te voltál az számomra.

Bárcsak másképp alakultak volna a dolgok, bárcsak annyira fontos lenne a szerelmünk számodra is, mint számomra. Bárcsak engem választottál volna. Mindig szeretni foglak!

[mindenkor-oruljetek]

Amit kihozol belőlem pont az érdemled!

Leander Kills - Szeresd bennem

[barcsakveledlehetnek]

rengeteg minden tudnék írni. rólad, rólam, rólunk. ez alatt az 1 év alatt voltam már miattad a padlón összetörve és voltam a felhőtleg boldogságban is. ez az év egy tapasztalattal teli érzelmi hullvasút volt. kérdéses, hogy mennyire normális ez, mivel sosem találkoztunk mégis úgy érzem a poklot is megjártam miattad. ennyi idő alatt ennyi fájdalmat még sosem nyeltem le. igazából egészvégig csak tűrtem és tűrtem na meg persze vártam, hogy idővel visszatér az az ember akibe szerelmes lettem, testikapcsolat nélkül az interneten.

jó volt, hogy mindennap volt egy ember akinek mesélhettem, aki nekem mesélt. aki reggel amint fel kel ír és érdeklődik, aki becenevet ad. majd ezek szépen lassan eltűntek, ahogy te is. annyiszor vágytam arra, hogy újból a régi leszel, de aztán szépen lassan rájöttem, hogy te most is önmagad vagy, csak eddig tudtad leplezni a valódi személyiséged. tudod egy embernek nem feltétlen kell szeretnie a másikat ahhoz, hogy törődjön az érzéseivel, elég ha az alapvető emberi ösztön benne van, hogy lehet nem kéne ezt csinálnom mert lehet fájdalmat okozok neki. te telibe szartad ezt a gondolatot és annyiszor gázoltál át rajtam ahányszor csak lehetett, én pedig hónapokon keresztül csak vártam, és néha belefáradtam ezért ignoráltalak ami téged kicsit sem zavart. de engem is el lehet veszíteni, hiába hiszed, hogy nem, igen is el lehet, sőt, már elveszítettél minden bizonnyal örökre. mert nem érdemeltem meg, hogy így bántál velem. sajnálom, hogy annyi csalódás után azt hitted, hogy ha másokon ezt levezeted segít. kitudja hány lánynak okoztál már mérhetetlen mennyiségű fájdalmat a te hülyeséged miatt.

hiányozni fogsz. de persze a rendes, jófej éned aki Életnek becézett, aki simán összehozott volna egy találkozót is, hiába lett volna macerás. akit tényleg érdekelt, hogy mi van velem és nem csak azért írt mert unatkozott. ezt a részed már sosem kapom vissza mert elveszett. pedig nagyon sokáig kapadoztam utánna és próbáltam visszahozni. nem akarom azt mondani, hogy ismerlek, mert ez nem így van, de örülök, hogy kicsit belemutattál a magánéletedbe és volt szerencsém újra szerelmesnek érezni magam.

mostanra rettegek a gondolatától is, hogy ismerkedjek vagy, hogy szerelmes legyek. ennyire elvetted tőle a kedvem, mert te azt a részét is megmutattad ami fáj. sosem fogom neked megbocsájtani az álmatlan éjszakákat amiket azzal töltöttem, hogy folyamat kattogtam miattad.

sajnálom, hogy ennyire terhedre volt, hogy valaki szeretett téged. úgy látszik rohadtul nem érdemled meg, legalább is az én szeretetem biztos nem. tudtam volna várni rád, ó de még mennyit. de így ahogy szépen afelé haladok, hogy végleg kitöröljelek rájöttem, hogy nekünk sosem lett volna egymásra időnk, sose tudtunk volna együtt lenni. lehet a sors akarta így, hogy még véletlen se legyen lehetőségünk együtt lenni.

félsz szeretni, ezt ne másokon töltsd le mert nem fog melletted maradni senki és elüldözöd az embereket, pont ahogy engem is.

nem fogom megbánni, hogy megismertelek és ha tehetném újra csinálnám hiába tudnám, hogy ez a vége. anya látta a szememben a szerelmet amikor elkezdtünk beszélni. ma már azt latja, hogy kezd kialudni a láng teljesen.

talán ez így van jól. jobb, hogy nem jött össze az ölelés amit beszéltünk,mert akkor sokkal jobban fájna az egész. de már nem érzek semmit. ez szimpla közöny. ami kicsit ijesztő. mert nem tudom mi vár rám ezután.

ha véletlen hiányoznék akkor remélem rájössz, hogy kettőnk közül ki hibájaból nem vagyok már az életed része.

köszönöm ezt az 1 évet. tartalmas volt. de itt a vége. semmi keresnivalónk egymás életében.

21.07.17.-22.07.17.

💔

D

[szeretek-rohogni]

“Amit kihozol belőlem,pont azt érdemled”

Leander Kills

[yesterday-is-gone98]

Kommunikáció

Nem mondja el, mi bántja. Nem beszél a problémáiról. Helyette kitölti rajtad. Flegma veled, passzív veled. Te pedig belerokkansz ebbe a helyzetbe. Tudod, hogy valami bántja, segíteni akarsz neki, mert szereted. Legalább azzal, hogy meghallgatod. De nem mondja el, helyette flegma veled, pedig te semmi rosszat nem tettél, mindig a legjobbat akarod neki. Nem érdemled meg, hogy így viselkedjen veled. Minden stresszt, ami éri, rajtad tölti ki. 

Gyűlik benned. 

Gyűlik és gyűlik. 

Ez egyszer kijön rajtad, robbansz. 

De ha egyszer robbansz, akkor a szemében te leszel a hisztis és a gyerekes.

Aztán eljön az a pont, mikor nem bírod tovább, felmerül benned, hogy véget vetsz a kapcsolatnak, de nem teszed. Nem teszed, mert mindennél jobban szereted, megismerted, minden rezzenését ismered, tudod hogy kezeli a stresszt. Folyamatosan próbálod helyrehozni, ami elromlott. Próbálod helyrehozni a kommunikációt, de nem megy. Passzív veled. Passzív és flegma.

A végén pedig Ő vet véget a kapcsolatnak. Egyik napról a másikra. Mi okozta ezt is? A kommunikációhiány. Hányszor kérdezted meg, mi a baj? Hányszor próbáltad meghallgatni? De csak felgma volt veled és csak kitöltötte rajtad a bajait. De nem mondta el. Nem tudtatok megoldást keresni, nem tudtátok megbeszélni. Egyszercsak véget vetett a kapcsolatnak. Arra hivatkozva, hogy hisztis vagy. De miért vagy “hisztis”? Mert már néha nem bírtad el azt a súlyt, amit rádhelyezett azzal, hogy mindent rajtad tölt ki, hogy flegma veled, hogy nem beszél hozzád, hogy napokig ignorál, ha valami rosszat mondtál nem rossz szándékkal. Nem bírtad, kijött néha már rajtad. Ezért Ő véget vet a kapcsolatnak. 

Pedig te mindvégig kitartottál mellette, a hülyeségei ellenére is, mert szereted....

[berillke]

Amit kihozol belőlem, pont azt érdemled.

[habkeinb0ck]

Zsebi Baba fejlesztőpont (Fb)

Az alábbi kép számtalanszor került a szemünk elé az elmúlt pár hétben. Minden alkalommal, amikor elénk került elszomorodtunk vagy éppen dühösek lettünk. Mert ez így nem oké. Nem oké viccet csinálni a bántalmazásból, nem oké helyesnek vagy éppen szükségesnek beállítani.

A bántalmazásnak soha, semmilyen formája nem oké, és nem poén. És soha, semmilyen formájában nem szükséges, és soha, semmilyen formájában nem válik az áldozat hasznára.

Az elmúlt években rengeteget dolgoztunk bántalmazott gyerekekkel, és azokkal a felnőttekkel, akik ezekből a bántalmazott gyerekekből lettek. Pokoli nehéz megértetni velük, hogy a bántalmazás nem azért történt, mert ők rosszak voltak, vagy mert ők ezt megérdemelték. Többek között azért ilyen nehéz ezt megértetni velük, mert a társadalom a bántalmazók mellé áll számos esetben.

Például amikor a 8 éves Marcit verik a társai az iskolában, és erre a tanító néni és a szülők is azt mondják neki, hogy: "Dehát Marci, miért nem védted meg magadat? Vissza kell ütni, ha ilyen beszari vagy, ne csodálkozz, hogy meg fognak verni!" Épphogy azt nem teszik hozzá, hogy így meg is érdemled. Pedig az a helyzet, hogy a gyereknek nem feladata megvédenie magát az iskolában, pláne egyszerre több társával szemben. Fel lennénk háborodva, hogy ha miután kirabolnak minket az aluljáróban, és elmegyünk a rendőrségre, azt a választ kapnánk, hogy "Na kérem, ha hagyta, hogy elvegyék, meg is érdemli." A helyes válasz a tanító és a szülő részéről is az lenne ilyen esetben, hogy "Rettenetesen sajnálom, ami Veled történt, és nagyon bánt, hogy nem voltam ott, hogy megvédjelek. Azon leszek, hogy ez soha többet ne fordulhasson Veled elő." (És a szavakat persze kövesse tett!)

De nem csak az iskolában nem védjük meg a gyerekeket, hanem otthon sem, pláne, ha a saját szüleitől kellene megvédeni. Az amúgy is "magánügy", ami a négy fal között történik, nem?

Emlékszem egy 6 éves kislányra, aki elmesélte egy tanárnak a szünetben, hogy őt az apukája gyakran megveri otthon. A tanár válasza erre az volt, hogy "Próbáld meg nem felbosszantani."

Én jól emlékszem minden egyes felnőttre, aki eljött a csoportjainkra és egyszercsak elkezdett mesélni a traumáiról. Arról, ahogyan őt bántották. Arról, hogy ennek miért kellett így lennie.

"Rengeteg verést kaptam, de ezeknek köszönhetem, hogy most jó ember lettem." (Aha, szóval még hálával is tartozol érte...)

"Anyámnak jó párszor át kellett mennie rajtam a sodrófával, dehát valóban nem voltam könnyű gyerek." (Aha, szóval megérdemelted, mert nem voltál elég jó.)

"Isten útjai kifürkészhetetlenek, talán velem épp az volt a célja, hogy ezeket át kelljen élnem." (Aha, szóval az Isten, aki mindenkit szeret, és aki jót tervez az embernek, veled valamiért kivételt tett, és neked pont a szenvedést szánta...)

Ezer és ezer mondat van, amit mondanak arról a sz��leink, a tanáraink, a párjaink, az ismerőseink, szomszédaink, barátaink, hogy miért kellett a bántalmazásnak megtörténnie (ha nem így van, tegyük össze a kezünket, mert jó helyen vagyunk!).

Pedig a magyarázgatások, okoskodások, vállveregetések helyett a helyes válasz az lenne, hogy "Ez rettenetes, és ennek sosem szabadott volna megtörténnie."

El tudjátok képzelni, milyen felszabadító érzés ezt hallani egy olyan valakinek, aki világ életében bűntudattal élt, amiért őt verni "kellett"?

El tudjátok képzelni, milyen érzés lehet Neki, ha a jól megszokott válaszok helyett, most ezeket kapja?:

Nem azért lettél jó ember, mert agyonvertek, hanem annak ellenére. És ez a Te érdemed, nem a neveltetésedé. Mert a bántalmazásnak nem az a következménye, hogy jobb emberek leszünk, hanem számos szörnyűség indítója...

Nem azért kellett Téged elverni, mert rossz voltál. Hanem azért vertek meg, mert a szüleid eszköztelenek voltak, fogalmuk sem volt arról, hogyan kellene kényes nevelési helyzeteket megoldani, esetleg indulatkezelési problémáik voltak, esetleg pszichiátriai betegek voltak. De bárhogy is volt, hibáztak, és nem szabadott volna ezt tenniük Veled. Nem a Te hibád, hogy ez történt, hanem az övék, amiért ezt tették.

A sors / Isten útjai pedig valóban kifürkészhetetlenek, de nem hiszem, hogy eleve arra szán embereket, hogy legyen kit verni és bántani. Nem azért történnek meg ezek a dolgok, mert eleve így lett eltervezve, hanem ennek ellenére.

Egyszer egy kislány, akit a szülei katolikus hitben neveltek, megkérdezte tőlem, hogy Istennek tényleg terve van-e azzal, hogy őt veri az apukája. Erre azt mondtam, hogy "Igen, méghozzá az, hogy ez minél előbb befejeződjön, és soha többé ne történjen meg. És minden alkalommal, amikor látja, hogy apukád Téged bánt, fent sír az angyalokkal, és próbál rábeszélni embereket, hogy végre segítsenek Neked, hogy véget érjen ez a szörnyűség."

Szóval arra kérek mindenkit, hogy ez jusson eszünkbe, amikor bántalmazásról hallunk. Akkor is jusson eszünkbe, ha az illető nevetve meséli. Mert higgyétek el, nem azért nevet, mert örömét leli abban, hogy őt verték. Hanem azért nevet, mert a mosolya mögé temette a könnyeit és a fájdalmát. Ez jusson eszetekbe, mielőtt együtt nevetnétek vele, vagy bármi mást reagálnátok a történtekre.

[elbaszottkiralylanyod]

Amit kihozol belőlem pont azt érdemled.

@elbaszottkiralylanyod

[never-say-never12]

most szeresd. most szeresd, mert el fog menni. itt fog hagyni, meglátod, és ha egyszer itt hagyott, nem fog visszajönni. ha egyszer eldönti, hogy nem akarja ezt így, akkor ennyi volt. vége. ha egyszer eldönti, hogy nem kellesz neki, akkor ez van. egyedül maradtál. nélküle. és senki nem fogja majd tudni pótolni. pótolni a pótolhatatlant. ne engedd neki, hogy ezt érezze. ne engedd neki, hogy feleslegesnek érezze magát, mert akkor bizony a te hibád lesz, hogy elment. csak nézed majd, ahogy elsétál, és akkor fogsz rájönni, haver. akkor fogsz rájönni, hogy őt bizony a világon mindennél és mindenkinél jobban szeretted, és képtelen voltál eléggé kimutatni neki. ne engedd meg neki, hogy elsétáljon, ne bánj úgy vele, hogy el akarjon sétálni. ha elfut, fuss utána. fuss, ahogy még soha. mire vársz? ott van az orrod előtt, teljes szívéből szeret téged, te pedig csak nézed, látod, ahogy távolodik, mégsem teszel semmit?! miért? nem ezt érdemli. legbelül, a szíve legmélyén érzi, hogy csak azért kell ilyen lassan sétálnia, hátha utoléred. te mégsem teszel semmit. miért? miért játszol vele? miért csak akkor jössz rá, hogy fontosabb mindennél, mikor látod elmenni? mikor rájön, hogy jobbat érdemel nálad? és bármennyire is tudja ezt, mégis veled van. mindenki bolondnak hívja, én szerelmesnek…

de

figyelj rám, most figyelj. tudod milyen nehéz olyan embert találni egyetlen élet alatt, aki minden szarság ellenére ott van melletted? aki elvisel mindent, amit csinálsz, és a jó útra terel, amikor letérsz arról? aki csak neked akar jót, előtérbe helyezve téged mindennel, még saját magával szemben is? aki csak segíteni akar, te mégis idegesítőnek hívod, mert nem akarod felfogni, hogy igaza van?! aki elfogadja a hülye szokásaid? aki vállat ránt afelett, ha megbántod, és nem szól vissza semmit, pedig tudna olyat, amivel ő is megbánt téged, mert tudja, hogy csak ideges voltál, vagy éppen rossz napod volt, és tudja azt is, hogy nem gondoltad komolyan?! tudod, milyen nehéz olyan embert találni, aki az egész szívét odaadja neked, aki csak jót akar, és nem érdekli, ha ebből neki semmi boldogsága nem származik? tudod, milyen nehéz megtalálni azt az egy embert, akinek te leszel AZ az egy, akiről éjszaka álmodozik, aztán ordítva sír, de mégsem hagyja ott, ennyi rossz ellenére sem? tudod?

tudod, milyen nehéz megtalálni azt az egyet, akinek ugyan rosszul esik, ha egy napon keresztül nem válaszolsz az üzeneteire, de ha válaszolsz végre, akkor attól az egy üzenettől a világ legboldogabb embere lesz? tudod, milyen nehéz olyan embert találni, aki leírja neked ezerszer, hogy szeret, és már attól gyorsabban ver a szíve, hogy te egy szívet visszaírsz neki? tudod, milyen nehéz olyan embert találni, aki megvéd téged mindenki előtt? aki kiáll érted, a saját barátaival szemben, és megmondja nekik, hogy igenis téged szeret, mert te jó ember vagy és nem foglalkozik azzal, ha nekik nem vagy szimpatikus? tudod, milyen nehéz olyan embert találni, akinek minden reggel te vagy az első gondolata este pedig az utolsó, miközben te másnak írogatsz?! ő ezeket végignézi. ahogy mással vagy, ahogy másnak írsz, ahogy mással foglalkozol. ő végignézi, és még így is napról napra jobban szeret. szeret téged, haver, és te mégis képtelen vagy felfogni. ha nem őt akarod, engedd el. engedd, hogy elsétáljon. hagyd, hogy keressen valakit, aki tényleg megérdemli ezt a sok szeretetet, amit neked ad. hagyd. viszont ő akárhányszor elsétálna, mindig utána mész. miért? vagy foglalkozz csak vele, vagy engedd, hogy másnak legyen az első, ha már neked nem az. ő az egyetlen biztos pont az életedben, te mégis őt helyezed utolsó helyre. ha a haverok nem érnek rá, akkor nála alszol, ha nincs más, akkor találkozol vele, és ha más nem ír vissza, akkor esetleg leírod neki, hogy szereted. leírod neki, mennyire szereted, mert szereted, efelől nincs kétség, de nem tudsz a szemébe nézni, megfogni a kezét, és megköszönni neki, hogy van. miért? mitől félsz? félsz attól, hogy szereted? félsz, hogy jobban fogod szeretni, mint amennyire akarod? pont ez lenne a lényege, tudod? pontosan ez. hogy szeress. hogy feltétel nélkül, önzetlenül szeress. hogy őt szeresd. őt, aki megtett érted mindent, és te még csak észre sem vetted. őt, aki mindig ott állt melletted, és kirángatott a gödörből, amibe azok az emberek löktek, akik miatt vele nem foglalkoztál. ott volt melletted, és letörölte az összes könnyed, akkor is, ha te még azokat a könnyeket sem vetted észre, amiket miattad ejtett. éjszakákat sírt át miattad, és neked még csak fel sem tűnt. fel sem tűnt, mekkora fájdalmat okozol neki. senkinek sem tűnt fel, mert nem mutatta. és tudod miért? mert ha elmondja, mennyi fájdalmat él át miattad, akkor mindenki téged okolt volna. ki mást? meg is érdemelted volna, de ő nem akarta, hogy bántsanak téged emiatt. emiatt, mert tönkreteszed őt. hogy miért? mert szeret téged, tudod? szeret. téged szeret. nem mást. csak téged. teljes szívéből. te mégsem értékeled.

megmondom, mi lesz most: fogod magad, haver, és elmész hozzá. ha ott vagy, szépen felhívod, hogy engedjen be, és mikor beengedett, egy szó nélkül megcsókolod. de úgy, ahogy még soha, senki azelőtt. ahogy még soha, senkit azelőtt. mert szereted. szereted, és ha már ekkora idióta vagy, hogy erre az utolsó utáni pillanatban jöttél rá, akkor most hozd helyre, amit elrontottál. hozd helyre, mert istenemre esküszöm, nem lesz még egy, aki így szeret. ne akarj az a semmirevaló szar lenni, aki ott fekszik a felesége vagy férje mellett 50 évesen, és arra a lányra vagy fiúra gondol, akiért ezeket meg kellett volna tennie. mert ha most nem mutatod meg neki, hogy szereted, akkor viszont más meg fogja, és a feleséged/férjed, aki mellett fekszel, biztos, hogy nem ő lesz. és akkor, azon az egy nyomorúságos éjjelen, amikor az ágyadban forgolódsz, és ez a gondolat arcon vág, már késő lesz. kurva késő. és akkor nem ő lesz a hibás. nem ő lesz a hibás, mert ő mindent megtett érted, foggal-körömmel kapaszkodott beléd, kettőtökbe. mindent megtett, nem magáért, érted. te mit tettél? azon kívül, hogy leírtad neki minden este megszokásból, hogy szereted? mit tettél? megváltoztál érte? ő változott érted, pedig ha úgy nem szeretted, ahogy van, akkor azt sem érdemelted volna meg, ami miattad lett. nem érdemled meg őt, haver, nem érdemled meg. és majd, évek múlva, ha megelégeli ezt az egészet, akkor fogsz rájönni, mikor egyik reggel egyszer csak eltűnik. mikor hazaérsz a munkából, és nem lesznek a ruhái a szekrényben. mikor otthagy. mintha soha nem is lett volna.. akkor fogsz rájönni, hogy össze kellett volna szedned magad, felkaparni az érzelmeid a földről, mert attól, hogy ma még ott van melletted, nem biztos, hogy holnap is ott lesz, ha nem becsülöd meg őt mindennél jobban.🌹

[aretsorozat]

2/4.

Teodóra elrablása. Ákos igazgató bácsi tanárt delegálna. Ugribug vadászik. Kék tampon 8. Hány ökör egy Béla? Réti Éti ökörfarok. Az ultimátum magyar hangja: Kertai Uhu. Ugribug Rex.

  AZT MEGTEHETED

 És a Űrcsótány Terminál barlangjában ismét körben villannak az ibolyán túli fények. És a barlang közepén, nem messze a magányosan ácsorgó és várakozó Odaát Ajtó mellett két űrcsótányt látni, már annak, akinek van szeme az ibolyán túli észleléshez. Az egyik űrcsótány, a nagyobbik tornyosul a másik fölé,

aki a padlaton úgy tekereg, mintha a teste nem is fejből, potrohból meg torból lenne, hanem gyűrűkből, mint a valami féregnek.

- Érted már, te romlott pete? – sziszegi a másik fölé tornyosuló.

- Taposs el, ó, anya!

- Nem érdemled meg.

- Akkor csak csonkíts!

- Ezt még meglátom.

- Könyörögve kérlek!

- Ismételd meg, amit az imént magyaráztam el neked!

- De nem kéne megkérdezni a központot?

- Rossz a terminál.

- Megvárjuk, míg a diagnosztika…

- Nincsenek erre évek!

- Akkor taposs el, ó, anya!

- Ismételj! Miért jó helyzet ez a nekünk?

- Mert Lucifer a fényhozó.

- KI az a Lucifer?

- Az egyik helyi érdekű gonosz, nem?

- Nem!

- Nem?

- Eddig magyaráztam!

- Bocsáss meg, ó, anya, de annyira félek tőled, hogy nem vagyok képes figyelni.

- Azt jól is teszed, hogy félsz.

- Akkor taposs el!

- Hogy képzeled? Netán előtte szaporodjak is veled?

- Ne szaporodj, csak taposs!

- Nem taposlak.

- Kérlek!

- Figyelj! Nekünk is az lesz a jó, ha itt Lucifer lesz az Úr.

- Úgy érted, nekünk kettőnknek, vagy a Galaktikus Tanácsnak?

- És az embereknek is.

- De mért, ó, anya?

- Mert az ember szolgaságra született, azért.

- De ez hülyeség!

- Mit mondtál?!

- Bocsáss meg!

- Az emberek kilencszázkilencvenkilenc százaléka akkor boldog, ha valaki megparancsolja, mit csináljon, mit gondoljon, kit szeressen, szóval hogyan éljen.

Eddig egyet értesz?

- Bocsáss meg ismét, de százalék nem lehet több, mint száz.

- Akkor ezerből egy. Így jó?

- Így jó, de taposs el!

- Tehát nekünk megéri a Sátánnal együttműködni.

- De mért?

- Mert nekem az agyamra megy a demokrácia!

- De a fél univerzum…

- Nem való az embernek.

- A univerzum?

- Se a demokrácia. Érted már?

- De azzal, hogy együttműködsz a helyi gonosz entitással, beleavatkozol

a történetbe, és az súlyosan tilos.

- Ki mondja?

- A törvény, ó, anya, aminek neked is alá kéne vetned magad.

- Nem érdekel a törvény.

- Pedig kéne.

- Mert különben? Ismét kimosod az agyamat? Te, szánalmas, megzápult

here. Azt hitted, neked az menni fog? És ez a mostani akciód? Hogy majd

azzal a kis nyomorult őrnaggyal elaltatsz, ide lecipelsz, és itt kényedre

vallathatsz, kínozhatsz és kis gerinctelen űrpolip haverjaiddal? Te áruló!

Azt talán nem tiltja a törvény? Kollaborálni az űrpolipokkal?

- Taposs el!

- Nem taposlak.

- Akkor csak tépd le a fejemet!

- Még azt se érdemled meg.

- Akkor csonkíts!

- Szolgálni fogsz engem.

- Ne!

- Segítesz a sátánt a Rét, aztán a Föld urává tenni.

- Nem!

- Ha elégedett leszek veled, talán szaporodunk.

- És akkor letéped a fejem?

- Még el is taposlak.

Té úr megverten, fáradtan, megalázottan hever a barlang padlóján.

Hát megint minden balul sikerült. Teodóra dehogyis esett mély kómába

a tuti huszonnégy órás mélyalvást garantáló altatótól. Csak tetette, amíg lecipelte ide a barlangba. Méghozzá egyedül! A szeme majd kiugrott, a dereka hét részre roppant. És most tessék. Neki, mint űrcsótány hímnek nincs választása. Engedelmeskednie kell az anyának.

- De ha megöli azt a helyes kis srácot… – ciripeli elveszetten, a csáprágóit mozgatva. Teodóra jól tudja, hogy ez az alant tekergő rusnya féreg a

Hegyit Beszélő Krisztiánra gondol. Mintha egy űrcsótánynak nem lenne tök mindegy egy ember gyerek élete vagy halála. Ez az izé itt, aki magát Tének szólíttatja, túl régóta szolgál itt a Földön, ezen is látszik.

- Nem öli meg- sziszegi megvetően a padlaton fetrengőnek.

- Honnan tudod?

- Gondolkodj már!

- De ha nem tudok!

- Ha megölné, megint mártír lenne. Akit halálában újra csak imádnának, és

visszavárnák, mint isten fiát, vagy a messiást.

- Akkor mit akar vele?

- Még mindig nem tudsz gondolkodni?

- Taposs el!

- Átállítja, nem? Hiszen kisgyerek még. Felneveli, mintha a saját fia

lenne. Lucifer fia Feri.

- Nem Krisztián?

- Az számára elég rossz emlékű név, nem gondolod?

- Szóval Feri.

- Meg ne merd kérdeni, hogy milyen Feri!

- Ezt tudom, most mondtad: Luci Feri.

- Na látod, Té, nem is vagy annyira ostoba.

- Eltaposol?

- És mit mondasz annak a két szánalmas kutya-utánzatnak?

- Mit mondok?

- Az előbb vertem a fejedbe!

- De ahogy beleverted bal csáppal, azt ki is verted jobb csáppal, ó, anya!

- Minden úgy történt, ahogy elterveztétek.

- De semmi nem úgy történt!

- Vilmos őrnaggyal még számolok.

- Őt is taposd el!

- Letépem a fejét és a koponyájába petézek.

- Ó, anya, minő megtiszteltetés!

- Mit hazudsz a kutyáknak?

- Elaludtál, lehoztalak, amikor magadhoz tértél, agymostalak, és közben

kikérdeztelek.

- És mit tudtál meg?

- Hogy nem tudsz semmit.

- Miért, talán tudok?

- Nem!

- Fogalmad sincs semmiről.

- Úgy van.

- Csak azért dolgozol a H’akában, így közvetve a sátánnak, mert jó a fizetésed, és különben is árthatsz vele az embereknek, akiket változatlanul és engesztelhetetlenül utálsz.

- Így van.

- De mért utálod ennyire őket?

- Csak.

- Ja! Az meggyőző érv, ó, anya! Minden érvek és indoklások legmeggyőzőbbike.

- Na látod. És most visszaveszem ezt a rühes embergúnyát.

- Öltözzek fel én is?

- Te maradsz, így fogadod a polipokat.

- Értettem.

Az űrcsótány anya a Teodóra öltözethez ballag, amit az Odaát Ajtaja mellé

dobott le. Tömény undorral ölti magára az amúgy igen csinos humanoid nőstény alakját. Ebben a hangulatban förmed Tére, aki már a hat lábára állt, ám most ismét a hátára hengeredik, hogy elveszetten kapálódzon velük, mint akit nem rég fújtak le csótányirtóval.

- És mért nem takarítod ki innen ezt a rohadt ajtót?

- Hová vigyem?

- A szeméttelepre, bánom is én.

- Igenis.

Teodóra befejezi az öltözködést. Meztelenül sétál a terminál dobogójához, leül rá. Elnézegeti a ibolyán túli fénylüktetést, és néhány kósza képzetet is megenged magának, milyen jó is a terminálon bolygógól bolygóra, rendszerről rendszerre, akár galaxisokat is átszelve utazgatni. Ám most szerencse, hogy rossz, mert így nem dumálhat bele senki merészen nagy ívű terveibe. Lucifer, a Föld Halhatatlan Ura. Igen, ez jól hangzik. És ha beválik, az emberiség akár még jogot is kaphat arra, hogy kilépjen a csillagok közé. Bár igazság szerint nem érdemlik meg. De hát egy űrcsótány zsigereiben van az a késztetés, hogy

segítse a primitív fajokat. Észrevétlenül, ha lehet, persze. No és hogy ott irtsa a halekokat, ahol csak utolér egyet is. Akik viszont mindenbe beleavatkoznak, és a maguk lúzer módján mindent el is csesznek. Mint az a Jézus is, anno…

Vagy az a Buddha. Bár benne azért volt annyi önmérséklet, hogy nem vetette be a feltámadok trükköt…

- És ha lebukunk, ó, anya?

- Mi van?! – az anya meg is feledkezett egy pillanatra Té úrról.

- Taposs el!

- Mit kérdeztél az előbb?

- Mi van, ha Dzsihád úr és Hirig átlátnak a trükkön?

- Milyen trükkön?

- Hogy te csak egy Teodóra vagy, akiben mélyen tudat alá zuhant az űrcsótány anya, és aki tényleg nem tud a sátán szándékairól semmit.

- Azokat csak bízd rám.

- De ők nálunk felsőbbrendű intelligencia!

- Az a két bolhafészek? Nálam? Na, ne!

- Igazad van, taposs el!

- Megígértem. Ha Lucifer győz, hajlandó leszek.

- Ábrándozni fogok erről, ó, anya!

- Azt megteheted.

                                       o

 KECSKE AZ, VAGY BÁRÁNY?

 Ákos tanár úr bánatosan nézi az asztalra készített címer- tervezetet.

Az igen vázlatosra sikeredett címerállat végül is egy kecskegida fejű kiméra lett, aki az egyik kezében (?) egy nyitott könyvet tart, a másik kezében meg egy vékonyka, ám hosszúkás botot, ami lehet tán varázsvessző éppen úgy, mint nádpálca. Felül a felirat: LIPTÓI SCOOL KISASSZONYOKNAK.

Alul csak ennyi: A RÉT, BUDAPEST.

Ákosnál bánatosabban csak Erőss Jonatán bámulja a vázlatosan megrajzolt, és ennek alapján megrendelendő művet. Hozzájuk képest Janka nagyságos asszony kedélye szinte derültnek mondható. Pedig ha hármójuk közül valakinek ok lenne idegesnek lenni, vagy maga alatt bujdokolni a depresszió  sötét labirintusaiban, akkor az ő.

No de pont ez különbözteti meg a mindig megújulni, küzdeni képes lelkű embert a lúzertól, aki az első komolyabb akadályon fennakad, mint mágnes-vasút a betonfalon.

- És akkor ez bárány, vagy kecske?- érdeklődik Ákos, de inkább csak azért, hogy az időt húzza. Mintha bármi értelme lenne az időhúzásnak, előbb-utóbb nyilatkoznia kell, és tudja, hogy nem mondhat nemet.

- Kecske. Ott van a kis szakálla.

- Aha. Az szakáll ott?- Ákos inkább amolyan firkának látta eddig, mintha a művész, vagyis Erőss Jonatán, aki lehet, hogy kiváló adószakértő, zseniális musicalszerző, no de a rajzkészsége… Szóval mintha csak nem találta volna el elsőnek a bárány-kecske- szamár állát, aki leginkább a Nyolcadik utas a halál

idegenére hasonlít úgy első és gyors ránézésre, mert aztán az ember elkapja a tekintetét a rajzról. A második, hosszabb megnézésre pedig a megszületett lény csak önmagára hasonlít, tehát máris kivételes személyiség.

- Na jó, szóval ő egy kecskegida lesz, ugye?

- Arra gondoltunk- biccent Janka nagysága. Ákos sunyin rápislant, aztán gyorsan róla is elkapja a tekintetét.

- Értem. A Liptói túróra való utalás miatt?

- No és a gidaság.

- Ám értem. Na, most a könyv, az világos.

- Nyilván.

- És a másik izében az micsoda, az a bot? Nádpálca?

- Varázsbot- vágja rá Jonatán. Janka kiegészít.

- És nádpálca.

- Á, akkor ezt is értem: kettő az egyben.

- Úgy van. Mert van, akinek a tanulás és a nevelődés egy varázslat, másnak

kín és belévert kötelességtudat, ugyebár…

- Ahogy mondani tetszik, Janka néném…

- Szóval ez így maga szerint, tanár úr? Úgy is mint, grafikus?

- És zöld mezőben arany a kecske?

- Hát ne?

- De. Lehet az is, miért ne?

- És akkor kéne egy kisebb méretű tábla is, olyan tojásdad alakú, tudja, bádog alapon zománcfestékkel, és kéne egy jó nagy, esetleg pajzs alakú a bejárat fölé, és egy kisebb, olyan kétharmad mértékben az üvegház bejárata mellé is. Ön szerint, tanár úr?

- Hát lehet az is.

- Nagyszerű. Bár mindenkivel ilyen könnyen, baráti nexusban tudnánk tárgyalni. Igazam van, Jonatán drágám?

- Bizony, Janka drágám.

- Tehát, kedves tanár úr,  mikorra vállalja?

Ákos azt szeretné erre válaszolni, hogy semmikorra. Nem vállalja. Mert nincs rá ideje. És különben tényleg nincsen. Neki még mindig lobbizni kell az igazgatói kinevezéséhez. Ott vannak a saját gondjai a saját iskolájában. Aztán a feleség, az ikrek. És nem beszélve arról, hogy miért kéne neki legyártania ezt a kész röhejt,

ezt a viccet, ezt a szart… De hát Ákos ilyet nem mondhat. Régi barátnak.

És ez nem is az ó imázsa. Nagyot nyel tehát, belegondol…

- Két hét, jó?

- Nagyon jó! Hiszen úgyis csak februárban nyitunk. Tudja, egy amolyan kísérleti félévet. Addig meghirdetjük a felvételit itt-ott. Ugye majd ebben is

ad tanácsot?

- Persze, Janka néném…

- Maga egy igazi tündér, Ákos, tudja?

Tudom, mondaná erre, de azt is tudja, Janka néni nem nagyon vevő a szarkazmusra, mivel nem is nagyon érti. Ezért csak egy kínos vigyort ereszt meg, amit lehet értelmezni akár szerény mosolynak.

- Ezért aztán különösen, hogy maga lesz a mi kis Jutkánk után az új iskola igazgató. Jól mondom, Jonatán drágám?

- Jól mondja, Janka drágám.

- Még nem biztos.

- Ó, hát ilyesmit csiripelnek a madarak…

- Akkor…reméljük, jól informáltak.

Ezen a kis poénon mosolyognak kicsit, aztán Janka Ákoséra teszi a kezét, amitől szegény tanár úr gyomrában határozottan valami hideg és kemény és lüktető képződik meg.

- Ebben én biztos vagyok. Bám másban is lehetnék. Igaz, Jonatán drágám?

- Igaz, Janka drágám.

- Hanem tanár úr, azért még számíthatunk önre, mint óraadó tanárra?

- Mármint hogy itt a Kecsketúróban?-  kérdez vissza Ákos, és csak későn fogja vissza magát, nehogy Janka műintézmények gúnynevét kimondja. De megtörténik. Ám Janka és Jonatán csak mosolyognak rajta.

- Igen, Tanár úr, itt a „kecsketúróban”. Valahol sikernek érzem, hogy máris van az én angolkisasszonyos mániámnak egy kedves gúnyneve. Hát nem, Jonatán drágám?

- Abszolút jól van ez így, Janka drágám.

- Szóval heti kétszer két óra még belefér az életébe, kedves Ákos?

- Ő…hogyne…majd átgondolom, de…

- Nagyszerű!

- És kik lesznek még óraadók?

- Képzelje, sikerült megnyernünk Kovács urat!

- Docit?!

- Persze ígéretét vettük, hogy nem csapong majd, viselkedik, és szigorúan

keresztény ökonomikus alapon tanít majd etikát és világnézetet.

- Hát azok tuti élvezetes órák lesznek.

- Mi magunk is eléggé várjuk. Jól mondom, Jonatán?

- Mint mindig mindent, Janka.

- Nos, a vőlegényem majd vállalja  a matematikát, némi számvitelt, de csak annyit, amit egy leendő úrinőnek illik tudnia egy modern háztartáshoz.

A számítástechnikát és számírógépes kütyüket Matyi unokaöcsémre, a testnevelést a mennyasszonyára, arra az aranyos Ágikára bíznám.

Ebből is láthatja, hogy egyelőre szűk baráti körben és a rokonokkal oldanánk meg az oktatás-nevelés feladatát. Valóságos áldás, hogy ezt megtehetjük.

No persze, édes Jutkámé lesz az ének-zene, aminek nagy hangsúlyt kell kapnia.

A véleményem szerint egy leendő úrinőnek illik képeznie a hangját, minimum alapszinten a szolfézst, és meg kell tudni szólalni egy hangszeren. No és persze

a szépia tudományok, Ákos. Igen, nagyon is számítok az ön áldásos

közreműködésére. Ugye talál ránk időt?

- Hogyne, megpróbálom- sóhajt nagyot a tanár úr. Lehet erre nemet mondani?

Pedig piszkosul semmi kedve. Körülnéz. Maga az előadóterem, a panzió volt ebédlője amúgy csakugyan nagyon elegáns és profin berendezett helyiség.

És az egész Kecsketúró teljesen európai módon mutat. Bizony, ha Janka nagyság jól megtudná a tanárait fizetni. Ám a verebek azt is csiripelik ám, hogy a lottó ötös másfél milliárdból mára alig maradt valamennyi. Na ja, így jár az, aki nem az állam, aztán mégis csak építkezik…

                                                 O

 TÍZ GOMBÓC NEM GOMBÓC

 Ugribug, a rettenetes T- rex végre ráakadt a folyó ama szakaszára, ahol ittlétének első reggelén ama barátságos öreg krokodillal találkozott, és aki meghívta őt, a két lábon járó iszonyatot, a félve féltet, a nagy ívben elkerültet reggelire, egy csodálatosan zamatosra megérett stegosaurus dögéből harsány nagy falatokat kitépve. Hát bizony azóta se evett olyan jót, olyan jóízűen.

És nyilván azért, mert nem volt, aki barátsággal kínálta, és táplálkozás közben elcsevegett vele. Bár tartja magát a szólás, hogy magyar ember evés közben nem beszél, ám ez az illemszabály nem vonatkozik se a krokodilra, se a T-rexre, pláne, ha tán nem is azon a bolygón, és bizonyosan nem abban

a korban élnek az említett urak.

Nohát, amint Ugribug megbizonyosodott, hogy jó helyen jár végre, sietve

becserkészett egy pelyhedző legénykorban lévő, a csordától elkóborolt

triceratopsot, azt hiába is bégetett szegényke, ez bizony nem mentette meg a felfalatástól.  Hiába, kemény itt az élet. Ide az a szólás érvényes: akit nem eszel meg, az téged esz meg. Avagy megeszed vagy megesz. Ugribug amúgy végtelen szelíd veréb lelkén hamar kéreg képződött. Ám ne feledjük azt sem, hogy előző életében kedves kis madarunk mesterkémnek és orgyilkosnak se volt éppen a legutolsó.

Szóval úgy eléggé jól lakott a kis triceratopssal, de még hagyott egy kis helyet

a gyomrában. A maradékot, a szegény háromszarvú egyik hátsó lábát, no meg a far-hátat a szájába kapta és úgy ballagott le a folyó partjára ahhoz a homokpadhoz, ahol azzal a kedves öreg krokodillal elbúcsúztak. Bizony, Ugribug akkor azt ígérte neki, hogy estére megjön. Azt talán egy hónap is eltelt azóta. Hogy mennyi pontosan? Hát a fene se számolja itt a napokat. Ez nem az a világ, ami az óra járásához, ketyegéséhez  lett odaláncolva látszólag örökre,

mint Prométheusz a sziklához, aki nyugodtan hagyhatta volna a tüzet a frászba.

És ezzel sok kínt megspórolt volna magának, és sok problémát az emberiségnek.

De ez egy másik történet.

No de nézzük csak! Egészen biztos, hogy ez az a homokpad? Ugribug ledobja

triceratops far-hátat a hátsó combbal, és alaposabban körülnéz. Igen, ez az.

Bár az utóbbi két hétben már vagy tucatszor meg vélte találni. De itt most több jel stimmel. Amott az óriási gingkofa, amarra a mocsár kezdete a dögletes szagú büfögéssel, ezen a parton pedig a dzsungel pereme, ahol a folyócska balra kanyarodik és a többi elvész a sűrű párában. Ez lesz az, ahová lezuhant, midőn átrebbent az Odaát Ajtaján, és menten önmaga ős ükapjává változott, kis verébből a hüllők királyává. No és persze nem is hüllő, hanem nagyon is melegvérű. Mondhatni, forróvérű, ha arról van szó. Ó, a vadászat izgalma!

A maró éhség gyötrelme! És aztán a megérdemelt zabálás és degeszre jóllakás gyönyöre. Hát bizony egy ötszáz kilós, taréjos dinot becserkészni, leteperni, belét felhasítani, avagy a nyakát átharapni nem ám olyan, mint a kukák közt kotorászni, vagy a magadból sasolni az erkélyeket, hátha kint felejtett valaki

némi maradékot, akár csak kenyérmorzsát, pedig az nem tesz jót a begyének, vagy netán direkt a madaraknak etetőben kiszórt magot… De azért az is szép élet volt. Viszont ez! Hátha erről még egyszer otthon a fészekben, vagy a Nyárfás Klubban tudna a többieknek mesélni! Egy szavát se hinnék el neki. Őszintén szólva, ő se magának.

Hát aztán csak állt ott az Ugribug a homokpadon, előtte a dino far-hát a combbal, és azon tűnődött, most mitévő legyen. Mert az már biztos, hogy ez az a homokpad. De hol van az ő egy szem itteni jó barátja, a Géza?

Csak nem vonult odébb, magának más territóriumot kijelölve? Mondjuk fölfelé nem nyomulhatott, mert azt mesélte, onnan üldözték el, mint öreg hímet.

Lehet, magányában úgy döntött, visszaszerzi a háremét? Á, Géza sokkal bölcsebbnek tűnt ennél. Bár Gézának is hogyne hiányozhat még egy kis ez meg az, huncutság? Annyira nem öreg. Ellenkezőleg,  nagyon is virulens kis krokodilnak látszott a majd öt méteres hosszával, kisebb ladik méretű fejével, iszonyatos fogsorával, meg azokkal az enyhén dülledt, ám igen kópén csillogó szemeivel.

Szóval akkor lefelé úszhatott, hátha ott jobb a hal-felhozatal, és tán több dög is akad a folyó partján. Noha igazán nagy eső rég nem zúdult alá mostanában, már amennyire Ugribug emlékszik. Meg aztán mi számít itt nagy esőnek? Lehet, hogy ez a folyócska egy nagyobb záportól is lüktetve megárad.

Hát jó. Végül is ráér, nem siet sehová. Szép lassan elcammog lefelé parton,

azt akkor csak belebotlik a barátjába.

Hacsak… Jézus! Csak nem kapta el valaki? Lehet, hogy Gézából is reggeli lett, esetleg vacsora? Á, ki akarna megenni egy öreg krokodilt? Vagy ki nem, ha eléggé éhes?

Ugribug a szájába kapta az ajándékba szánt dögöt, és elindult lefelé.

Hát alig tett meg pár pille-lépést, amikor a túlsó parton moccant a lágy iszap, és Géza feje bukkan ki alóla! Az ő oly hiányolt, bájos kis arca, a gülü szeme, a sötétzöld rücskei. De Géza is alig akar ám hinni a szemének, és valósággal hebeg az örömtől.

- Ha…ha…hahó!

Ugribug meg elereszti a szájából a dögöt, és örömmel azonosítja

a jó barátot az iszappakolás alatt.

- Géza?!

- Ugribug?

- Hát azt hittem már!

- Hát én is azt hittem már!

- A mindenit, hát hello, szia, csoki, csokoládé!

- Szióka, testvér! Hát mi csinálsz te ott?

- Á, csak megdöglesztem a sok férget, élősködőt…Meg jót tesz ez a kénes

iszap a reumámnak.

- Nem mondod. Te aztán tudsz élni, testvér!

- Francokat, komám, bár tudnék…

Géza kifúrja magát az iszap alól, beveti magát a vízbe, amire átjut

Ugribughoz, a nagyja le is ázik róla. Hát éppen csak meg nem ölelik egymást, és három szláv puszit nem váltanak! Mivel mellső végtagjuk kevéssé specializálódott ölelésre, hát még a szájberendezésük csókra. Haj, haj, fránya evolúció…

- Nézd a, ezt a kis zsenge húst neked hoztam!

- Nekem?

- Ez hajnalban még bégetett.

- És gondoltál rám?

- A barátom vagy, Géza.

- Nahát! Köszönöm!- és Géza itt bebizonyítja, hogy a krokodil nem csak akkor hullajt könnyeket, ha nagy bajban van, illetve már túl esett a nagy bajon, hanem bizony örömében is. – Istenkém, én meg semmivel se tudlak megkínálni!

- Nem tudtad, mikor jövök.

- Igaz. Már azt hittem, bajod történt, vagy elfeledtél…

- Bajom nem esett, elfeledni meg…ugyan miket gondolsz te?

- Ó, te is hiányoztál. Komolyan. Nem múlt el napszak, hogy ne gondoltam volna rá, mi lehet veled.

- Nohát, kóboroltam, vadásztam, ettem, ittam, mulattam, még bosszankodtam is, hogy azok a kis mit ugrálsz raprotok hogy elpimaszodtak.

- Az már igaz, a kis sunyi gecik…

- Ja, falkában vadásznak, és hátulról támadnak, és olyan pimaszul kiröhögik a nagyobbat, mintha az övék lenne a világ. De néha sikerült egye-egyet elkapnom közülük, pedig piszok gyorsak.

- Remélem, gerincüket roppantottad, mint a száraz faágat.

- Még szép. És meg se ettem őket, megvetésből, érted.

- Jól tetted, komám!

- De egyél Géza, ha még nem reggeliztél, én már jól laktam ma egyszer.

- Szóval nem bánod, ha falatozok?

- Sőt! Kedvtelve figyellek, ahogy megfordulsz a tengelyed körül, és közben felveted magad, a szádban a döggel, és úgy tépsz ki belőle egy harit.

- Régi, kifinomult étkezési szokás ez nálunk, krokodiloknál.

- Ja, ja. Láttam is néha a tévében.

- Hol?

- Egy-egy erkélyen ülve és belesve az ablakon…

- Erkélyen, ablakon?

- Jaj, bocsáss meg, hiszen te ezeket a szavakat nem érted.

- Jól hangzanak amúgy.

- Jól is néznek ki.

- Majd mesélsz róluk?

- Amíg meg nem unod. De most reggelizz nyugodtan!

- Arany szíved van, Ugribug.

- Ha hiszed, hanem, egy kis madár lakik benne.

- Madár? Ezt se értem.

- Majd erről is mesélek. Egyél!

Hát Géza ugyan nem kérette magát. Bevonszolta a folyóba a maradékot, és ott csakugyan nekiállt pörögve, forogva, elágaskodva, lecsapódva

nagyokat tépni a húsból, ami ezzel a módszerrel egy olyan öt-hét kilós falatokat eredményezett, ami úgy csúszott le rágás nélkül a torkán, mint másnak egy rizsszem, vagy mondjuk egy falat túrógombóc.

 A mindenit, de meg kívántam! Félbe is hagyom a melót és készítek magamnak.

Így vacsora előtt tíz-tizenöt elég lesz. Hogy kövérít? Kit érdekel? Nekem be kell zsírozni az idegeimet ezekhez a javítandó szövegekhez. A szerkesztő.

 Hát így aztán el is fogyott az a kevéske zsenge dinó farhát a combbal.

Géza ivott hozzá pár korty vizet, és már mászott is vissza a partra Ugribughoz,

az ő szívbéli barátjához, aki mindvégig kedvtelve figyelte az ő vidám, igen jó érvágyú falatozását.

- Hát ez igen jól esett, komám!

- Váljék egészségedre, barátom!

- Hanem most már mesélj, mi történt veled, amióta nem láttuk egymást?

- Mondom. Jöttem, mentem, vadásztam, ettem. ittam, néha bosszankodtam

a raprotok miatt. Hanem magam fajtájának se nyomát, se szagát nem leltem sehol. Ennyire ritkák lennénk a környéken?

- Túl sokan nem vagytok, hála az égnek. Már megbocsáss, ez nem becses személyednek szól, hanem a fajtádnak.

- Értem én, Géza, dehogy is sértődök meg.

- Hiszen attól rex a rex, hogy sok belőlük nem lehet.

- Világos. Nincs annyi préda a világon, amit mi fel nem falnánk, ugye?

Már ha sokan lennénk.

- Meg még itt vannak a raptorok.

- Na, még ők is.

- Ajaj, jómagam is igencsak utálom őket.

- Viszont egy vagy két tyranno menyecskével még csak összehozhatna a jó szerencsém, azt ha ez meglenne, onnantól tényleg egy panaszló szavam se akadna, hogy ejnye már, hová kerültem, nem ez a veréb-mennyország, nem erről volt szó.

- A szavaid felét megint nem értem. De a fajtád lejjebb él a folyón, ahol még dúsabb a növényzet. Mesélik, arrafelé akkora növényevők is cammognak, akár egy hegy. Például simán lelegelnék a gingkófánk csúcsát, ott.  Na, barátom, ha egy olyan eldől, akkor egy hónapig van mit csócsálni akár száz magadfajtának is. Nyilván azért laktok arrafelé nagyobb számban.

- Nyilván.

- Az öreg, félszemű, félfarkú mesélt erről sokat. Mondta, akkorák azok

a növényevők, hogy ki se lépnek nagyon a szárazföldre, inkább ácsorognak

a folyó deltájában, az ingoványban, mert nem bírja el őket a lábuk, pedig négy olyan van nekik, hogy a te combodat szorozd be vagy hattal! Pedig a tiéd se az a vékonyka, komám. Igen erős legény vagy.

Ugribug lenéz a lábára. Hát bizony nem egy tyúké az. És mért is titkolná el Géza előtt, hogy büszke rá. Viszont úgy érzi, cserébe neki is illik a barátját dicsérettel illetnie.

- Te se vagy ám piskóta.

- Piskóta?

- Ja, hát az egy igen finom kalácstészta.

- Kalács?

- Lekvárral megkenve. Vagy kakaóba mártogatva!

- Ó, Ugribug, hogy te minő varázsszavakat mondasz!

 Már hiába provokálsz, eddig megettem nyolc túrógombócot.

A szerkesztő.

 - Majd ezekről is mesélek.

- De miért nem kezded most? Ráérünk, egyikőnk se éhes…

- Igaz. Mesélhetek most is.

- Hű, de jó lesz! Figyelj, nem heveredünk le addig az iszapba?

- Tegyünk úgy?

- Hát? Én még vissza is fúrom magam! Hogy csak a fejem lógjon ki.

- Gondolod, hogy én is bele tudnám ásni magam?

- Nem tudom, mennyire mély, de próbáld meg! Majd meglátod, milyen kellemes. És délben, amikor ezerrel süt majd a Nap, mi csak mosolygunk

a rekkenő hőségen.

- Mondom én, Géza, nagyon tudsz te élni.

- Én meg azt mondom, komám, ó, egy francot. Ismertél volna fénykoromban.

- Kár, hogy nem ismertelek.

- Bár amilyen gőgös, büdös bunkó hím voltam akkoriban…

- Erről meg majd mesélj te!

- Szuper napunk lesz, komám!

- Bizony az!

- De most gyere át a túlsó partra, mert ott sokkal lágyabb az iszap!

                                       O

  KÉK TAMPON 8.

 Eilig Andrásné, Orsolya, az amúgy bájos, de rendkívüli mértékben mellőzött

mostoha,  szerény belső mosolyt erőltetve teszi a rizses pudingot a fiatalok elé.

A poharaikba buborékmentes ásványvizet tölt. Benjamin amúgy sört kért volna, de belátta, ez most nem az a helyzet, hogy lazaságot mutathat. Már megint nem az a helyzet. Még mennyi lesz ebből? Hajaj. Amikor ebbe belegondol, a mélységes kilátástalanság kútjába pislant bele. Onnan tehát elborzadva kapja el a tekintetét, inkább a kis féltestvérére néz, a Kis Orsira, aki immár hét éves, és elsős kisiskolás. Benjamin nagyjából ennyit is tud róla, mert minimum három éve nem találkozott vele, csak húsvétkor és karácsonykor, meg amelyik névnapon meg születésnapon már semmi hihetőt nem volt képes kitalálni, miért ne ér rá se aznap, se a közeli napokban, se a jövő héten, se máskor.

A kislány bezzeg nem feszélyezi magát. Úgy veti rá magát a rizses pudingra, mint akit előtte három napig éheztettek. Na, nem is sovány a gyerek.

De amúgy helyes kis szöszi, biztos jó nő lesz belőle, amikor majd rá

jön, hogy a rizses pudingot eltolni kell maga elől, nem gyorsan maga elé húzni.

Ami tehát Orsolyától a szemérmes belső mosoly, az Benjamintól, hogy

szeretettel telve gyönyörködünk a kistesóban. És akkor ők ketten ezzel egy darabig el is vannak. Boglárka viszont utálja a rizses pudingot. Mivel ő már régóta abban a korban van, amikor a szép leány eltolja magától és nem magához húzza. Ezért aztán bebeszéli magának, hogy minden, ami édes, az rossz.

Kivéve az édes életet. De ez itt most nem az a helyzet.

Egyedül András papa engedi meg magának azt, hogy sört bontva üljön le

az asztalhoz, amit a nappaliban a vendégek tiszteletére hófehér damaszt abrosszal terített le. De ezzel úgy nagyjából vége is ünnepélyességnek.

A helyzet ugyanis úgy feszélyezett, hogy közben kínos is.

András papa iszik a söréből, leteszi a poharat, aztán kérdez.

- Szóval az ünnepség kint lesz a szurdokban?

- Ja…- morog Benjamin, Boglárka kiegészíti.

- Ott tervezzük.

- És mikor is?

- Minél előbb…

- Tetszik tudni..izé.

- Ja, izé, tudom. Még jó, hogy anyád néha felhív telefonon.

- Ja- ha ez András papától szemrehányás akart lenni, hát magyarázkodás

helyett ennyit kapott cserébe.

- Anyu! Mi lesz a szurdokban?

- A testvéred lagzija, Orsika.

- A Benjié?

- Mért, van más testvéred?

- Nincs. Jé! Te is férj leszel meg apuka, Benji?

- Ja.

- Jé már, ne már! – Kis Orsi ezen olyan jót mulat, hogy még a pudingról is megfeledkezik egy percre.

- És a vendégek? – veszi vissza a családfő a szót.

- Lesznek.

- Azt gondoltam, de kik lesznek?

- Mit tudom én?

Boglárka úgy látja, megint üdvös lesz, ha a vőlegény információját kicsit cizellálja. – Majd írunk listát. Mármint nálunk anya, Benjaminnál meg Julcsi, gondolom. Meg ha András bácsiék is írnának hozzá…

- Mért, meg vagyunk híva?

- Ja.

- Ez a „ja”, ezt vegyem úgy, hogy meg?

- Ne már, fater, persze, hogy meg vagytok híva!

- Mert ezt eddig nem mondtad.

- Most mondom.

- Mondjuk tavaly karácsonykor meg azt nem mondtad, hogy hello.

- Majd idén mondom.

- Lekötelezel vele.

- Ja.

- Fiúk, ezt nem most kéne…- fakad fel Orsolyában a szerény belső mosoly.

- Igazad van, bocs…- morog rá Andrés papa, és aztán nagy súlyos csend lesz.

Most mindannyian a kislányt nézik, ahogy nagy étvággyal lapátolja magába

a pudingot. A többi desszertes pohárban bezzeg még érintetlen az amúgy isteni ízeket sejtető fahéjas, mazsolás, áfonyás nyalánkság.

 Nekem meg amúgy erős a gyanúm, hogy a szerző(k) itt egynapos diétába kezdett.

A szerkesztő

 András vált hangot és hangulatot. – Nahát, édes fiam! Természetesen örülünk annak, hogy így alakul az életed. Nem mondom, szokatlan, de kérdem én, na és?

Boglárka egy igazi tündér volt mindig is, és én igencsak büszke leszek arra,

hogy a menyem lesz, én meg akkor, ugyebár, a veje, meg hogy nagypapa leszek, ami aztán tényleg csúcs király szuper, nem?

- Ja.

- Apád tényleg boldog ettől, Benjamin- igazolná Orsolya a férje gyanúsan hirtelen támadt jókedvét és lelkesedését.

- Isten hozott a családban, kicsi lányka!

- Köszönöm, András bá’.

- Bá’? Dehogy vagyok én bácsi. András!

- András.

- András, a fiatal nagypapa. Mi? Még nincs egy őszhajszálam se!

- Mivel kopaszodsz…

- Az igaz, de a kopaszság és az őszülés nem egymást kiváltó tünetei a vénülésnek. Én például ismerek olyat, aki egyszerre kopaszodik és őszül.

Ezt szerintetek így jól látom, gyerekek? Ti is ismertek olyat?

András kényszeredett bohóckodó okoskodása mosolyt csal Boglárka arcára.

És emiatt András papa véglegesíti ama véleményét, hogy a leendő menye igenis egy imádni való tündér, éppen olyan, mint volt óvódás korában, amikor még nap mint nap találkoztak…

- Mint például a volt apósom, mi? Na, vele is rég nem találkoztam. Mi van vele?

- Lassan ő is megy nyugdíjba- vonja meg a vállát Benjamin, és azon tűnődik, mit kockáztat, ha meg se kóstolja a pudingot, viszont mégis kér egy sört.

- No és a magánrendelést is feladja?

- Mit tudom én!

- Apu, ki a te volt apósod?

- A Benjamin nagypapája, kislányom.

- A Doki?

- Ő.

- És ő nekem mért nem a nagypapám?

- Mert ő a Julcsi néni apukája.

- És?

- Ezt majd később megmagyarázom, Orsika, most egyél!- állítja le az anyja.

András önti ki a söre maradékát a poharába. – Mit is mondtatok, mikor lesz az esküvő?

- Azt mondtuk, nem tudjuk, de kora tavasszal.

- Hát…márciusban már látszani fog az a pici poci…- mosolyog a leendő após a menyére. Boglárka meg szabályosan fülig pirul. Kis Orsi veszi át a kezdeményezést.

- Anyu, milyen pici poci?

- Boglárkának.

- Mert benne lesz a kisbaba?

- Már benne van…

- De mert nő benne?

- Kislányom, ezt most jól látod: ez a nagy helyzet…- kuncog András papa.

[krbly]

Mindenkinek, aki......... Most szeresd. Most szeresd, mert el fog menni. Itt fog hagyni, meglátod, és ha egyszer itt hagyott, nem fog visszajönni. ha egyszer eldönti, hogy nem akarja ezt így, akkor ennyi volt. Vége. Ha egyszer eldönti, hogy nem kellesz neki, akkor ez van. Egyedül maradtál. Nélküle. és senki nem fogja majd tudni pótolni. Pótolni a pótolhatatlant. Ne engedd neki, hogy ezt érezze. Ne engedd neki, hogy feleslegesnek érezze magát, mert akkor bizony a te hibád lesz, hogy elment. Csak nézed majd, ahogy elsétál, és akkor fogsz rájönni, haver. Akkor fogsz rájönni, hogy őt bizony a világon mindennél és mindenkinél jobban szeretted, és képtelen voltál eléggé kimutatni neki. Ne engedd meg neki, hogy elsétáljon, ne bánj úgy vele, hogy el akarjon sétálni. Ha elfut, fuss utána. Fuss, ahogy még soha. mire vársz? Ott van az orrod előtt, teljes szívéből szeret téged, te pedig csak nézed, látod, ahogy távolodik, mégsem teszel semmit?! Miért? Nem ezt érdemli. Legbelül, a szíve legmélyén érzi, hogy csak azért kell ilyen lassan sétálnia, hátha utoléred. Te mégsem teszel semmit. Miért? Miért játszol vele? Miért csak akkor jössz rá, hogy fontosabb mindennél, mikor látod elmenni? Mikor rájön, hogy jobbat érdemel nálad? És bármennyire is tudja ezt, mégis veled van. Mindenki bolondnak hívja, én szerelmesnek… De, figyelj rám, most figyelj. Tudod milyen nehéz olyan embert találni egyetlen élet alatt, aki minden szarság ellenére ott van melletted? Aki elvisel mindent, amit csinálsz, és a jó útra terel, amikor letérsz arról? Aki csak neked akar jót, előtérbe helyezve téged mindennel, még saját magával szemben is? Aki csak segíteni akar, te mégis idegesítőnek hívod, mert nem akarod felfogni, hogy igaza van?! Aki elfogadja a hülye szokásaid? Aki vállat ránt afelett, ha megbántod, és nem szól vissza semmit, pedig tudna olyat, amivel ő is megbánt téged, mert tudja, hogy csak ideges voltál, vagy éppen rossz napod volt, és tudja azt is, hogy nem gondoltad komolyan?! Tudod, milyen nehéz olyan embert találni, aki az egész szívét odaadja neked, aki csak jót akar, és nem érdekli, ha ebből neki semmi boldogsága nem származik? Tudod, milyen nehéz megtalálni azt az egy embert, akinek te leszel AZ az egy, akiről éjszaka álmodozik, aztán ordítva sír, de mégsem hagyja ott, ennyi rossz ellenére sem? Tudod? Tudod, milyen nehéz megtalálni azt az egyet, akinek ugyan rosszul esik, ha egy napon keresztül nem válaszolsz az üzeneteire, de ha válaszolsz végre, akkor attól az egy üzenettől a világ legboldogabb embere lesz? Tudod, milyen nehéz olyan embert találni, aki leírja neked ezerszer, hogy szeret, és már attól gyorsabban ver a szíve, hogy te egy szívet visszaírsz neki? Tudod, milyen nehéz olyan embert találni, aki megvéd téged mindenki előtt? Aki kiáll érted, a saját barátaival szemben, és megmondja nekik, hogy igenis téged szeret, mert te jó ember vagy és nem foglalkozik azzal, ha nekik nem vagy szimpatikus? Tudod, milyen nehéz olyan embert találni, akinek minden reggel te vagy az első gondolata este pedig az utolsó? Szeret téged, haver, és te mégis képtelen vagy felfogni. Ha nem őt akarod, engedd el. Engedd, hogy elsétáljon. hagyd, hogy keressen valakit, aki tényleg megérdemli ezt a sok szeretetet, amit neked ad. Hagyd. Viszont ő akárhányszor elsétálna, mindig utána mész. Miért? vagy foglalkozz csak vele, vagy engedd, hogy másnak legyen az első, ha már neked nem az. Ő az egyetlen biztos pont az életedben, te mégis őt helyezed utolsó helyre. Ha a haverok nem érnek rá, akkor nála alszol, ha nincs más, akkor találkozol vele, és ha más nem ír vissza, akkor esetleg leírod neki, hogy szereted. Leírod neki, mennyire szereted, mert szereted, efelől nincs kétség, de nem tudsz a szemébe nézni, megfogni a kezét, és megköszönni neki, hogy van. miért? Miitől félsz? Félsz attól, hogy szereted? Félsz, hogy jobban fogod szeretni, mint amennyire akarod? Pont ez lenne a lényege, tudod? Pontosan ez. Hogy szeress. Hogy feltétel nélkül, önzetlenül szeress. Hogy őt szeresd. Őt, aki megtett érted mindent, és te még csak észre sem vetted. Őt, aki mindig ott állt melletted, és kirángatott a gödörből, amibe azok az emberek löktek, akik miatt vele nem foglalkoztál. Ott volt melletted, és letörölte az összes könnyed, akkor is, ha te még azokat a könnyeket sem vetted észre, amiket miattad ejtett. Éjszakákat sírt át miattad, és neked még csak fel sem tűnt. Fel sem tűnt, mekkora fájdalmat okozol neki. Senkinek sem tűnt fel, mert nem mutatta. És tudod miért? Mert ha elmondja, mennyi fájdalmat él át miattad, akkor mindenki téged okolt volna. Ki mást? Meg is érdemelted volna, de ő nem akarta, hogy bántsanak téged emiatt. Emiatt, mert tönkreteszed őt. Hogy miért? Mert szeret téged, tudod? Szeret. Téged szeret. Nem mást. Csak téged. Teljes szívéből. Te mégsem értékeled. Megmondom, mi lesz most: fogod magad, haver, és elmész hozzá. Ha ott vagy, szépen felhívod, hogy engedjen be, és mikor beengedett, egy szó nélkül megcsókolod. De úgy, ahogy még soha, senki azelőtt. Ahogy még soha, senkit azelőtt. Mert szereted. Szereted, és ha már ekkora idióta vagy, hogy erre az utolsó utáni pillanatban jöttél rá, akkor most hozd helyre, amit elrontottál. Hozd helyre, mert istenemre esküszöm, nem lesz még egy, aki így szeret. Ne akarj az a semmirevaló szar lenni, aki ott fekszik a felesége vagy férje mellett 50 évesen, és arra a lányra vagy fiúra gondol, akiért ezeket meg kellett volna tennie. Mert ha most nem mutatod meg neki, hogy szereted, akkor viszont más meg fogja, és a feleséged/férjed, aki melletted fekszel, biztos, hogy nem ő lesz. És akkor, azon az egy nyomorúságos éjjelen, amikor az ágyadban forgolódsz, és ez a gondolat arcon vág, már késő lesz. Kurva késő. És akkor nem ő lesz a hibás. Nem ő lesz a hibás, mert ő mindent megtett érted, foggal-körömmel kapaszkodott beléd, kettőtökbe. Mindent megtett, nem magáért, érted. Te mit tettél? azon kívül, hogy leírtad neki minden este megszokásból, hogy szereted? Mit tettél? Megváltoztál érte? Ő változott érted, pedig ha úgy nem szeretted, ahogy van, akkor azt sem érdemelted volna meg, ami miattad lett. Nem érdemled meg őt, haver, nem érdemled meg. És majd, évek múlva, ha megelégeli ezt az egészet, akkor fogsz rájönni, mikor egyik reggel egyszer csak eltűnik. Mikor hazaérsz a munkából, és nem lesznek a ruhái a szekrényben. Mikor otthagy. Mintha soha nem is lett volna.. akkor fogsz rájönni, hogy össze kellett volna szedned magad, felkaparni az érzelmeid a földről, mert attól, hogy ma még ott van melletted, nem biztos, hogy holnap is ott lesz, ha nem becsülöd meg őt mindennél jobban. Gősi Zsófi - De ha megteszed ezt, ha odamész és megcsókolod és 20 percre minden jó és boldog de másnap már megint ellök, és úgy sétál el hogy nem leplezi nem akar elsétálni akkor mit lehet tenni?! Mit lehet tenni ha tudod hogy azt akarja keresd de mégsem ad esélyt semmire...

[aranysziv]

"És téged büntet végül önmagáért. Ma már tudom, hogy ez nem szerelem. Ez az a téboly, amit a másiktól átveszel... Egyre apad a belső tartalmad, és egyre tágul benned az űr, ami a másik tükröződése. A józan kötődés nem ilyen. Ez delírium, függőség. A délibáb űzése. És végig azt mondogattam: ő az én kis csodám. Ami csak egyszer történhet meg. És ezért neki lehet. Neki mindent lehet velem. A világon mindent, mert ő egy csoda. Lófaszt! Csoda nincsen. Azt fogod érezni, hogy átment rajtad egy úthenger..."

"... és amikor aláereszkedtem, és hagytam, hogy érintsen, éreztem, hogy minden egyes mozdulattal megy ki belőlem Dávid hatalma, nyoma, ereje fölöttem. Még ha fájdalmas is, a fájdalom viszi ki, és amikor megtapasztaltam, hogy még élvezni is tudom az együttlétet úgy, hogy ő nincsen ott és nincs jelen, végképp összeomlottam, hogy Istenem, hát tényleg nincs örökkévalóság, még bennem sem. De meg is könnyebbültem: nő vagyok még, maradtam és lehetek, mással is és máshol is. Hogy ez nem ő volt bennem, kizárólagosan, ahogyan hittem, hanem én voltam, saját magam, s a képességem a kapcsolódásra, ami itt maradt velem, az enyém, nem vitte el, mégsem. Hiába fejezte le a szeretet fogalmát, én megmaradtam. És a gyász is, hogy nincsen többé, és hogy nem lehet folytonosság a szeretetben, ezért szükségszerűen tovább kell lépnem."

"Az első fázis..., [hogy] bevetted a drogot, a szert. Számára ez nem más, mint kéjes hatalomgyakorlás, ő ebből nyer eszement energiát, neki nem te vagy fontos, hanem ez az erő, amit ily módon aktivál. A második etap aztán a lebecsülés lesz..., pont azt öli ki belőled elsőként, ami tetszett neki benned, mert az vagy te, és a függetlenséged veszélyes rá nézve. A kezdet sosem fog visszatérni, de ezt te még sokáig nem fogod elhinni. A harmadik fázis az eltaszítás..., te kapcsolatot hittél, a másik csak élvezetet és hatalmat akart felelősségvállalás nélkül, mindaddig, amíg ezen igénye ki nem elégült. Egy ilyen kapcsolat után nemcsak a kapcsolatot, hanem a teljes identitásodat veszíted el.... Miután nagyjából összeraktam a működési mechanizmust magamban, az ezt követő időszak a józanodásé volt már számomra..., hogy ez bizony nettó átbaszás volt. Ez fájdalmas és kínkeserves felismerés, de mégis megerősítő és felszabadító is. Azért szenvedtél végig, mert az egész nem volt igaz. Valós szeretetre nem képes a karakter. Nem azért, mert te nem érdemelhetnéd meg. Hanem mert egyszerűen nem képes... Ezután jött a teljes elhatárolódás és önmagamban eltöltött belső idő, majd a határaim védelme és építő kapcsolatok és tevékenységek óvatos beengedése egy ajtón. Végül pedig a rehabilitáció..., majd az életfogytig szinten tartás, amely során folyamatosan erősítened kell önmagad, és felismerned és távol tartanod a bántalmazást."

"Egy hideg csapolt és meggyes sört kívántam meg, elindultam, és amíg korábban azt éreztem, hogy bárhová megyek, elvette tőlem a várost, mert mindenhol ott az emléke és a lába nyoma, nekem pedig gyakorlatilag újra kell tanulni a várost, hogy úgy lépjek a kövekre, hogy az ne fájjon, most azt éreztem, hogy a várost visszavettem, a város az enyém, és benne emelt fővel lépkedek. Az első időkben nagyon erősen poszttraumás reakciókat váltott ki minden, bármerre is mentem: gyomorgörcs, reszketés, hányinger. De szét kell esni, össze kell törni és le kell nullázódni ahhoz teljesen, hogy egy radikálisan más működésben építkezhessen újra egy ember. Aztán egy nap észrevettem mégiscsak, hogy a levegő tele van nyárral és élettel. Hogy az emlékek leszelídűltek bennem. Megmentettem magamat, mást már nem kell megmentenem. Ezt a bőröndöt letettem. Dolgozom. Szeretek. Élek."

Tisza Kata: Kékre szeretni

egy könyv, ami nagyon sokat segít feldolgozni nekem a történteket, és a következményeket, amik bennem mennek végbe. furcsa átadni magam valami újnak, valami sokkal könnyebbnek, de jó érzés. "valamiért őszintébb vagyok veled, mint magammal". ezt nem te mondtad, nyilván, hanem valaki más nemrég. azóta folyton visszhangzik a fejemben ez a mondat. lehet ez ilyen is. mármint jó. régebben tényleg azt hittem, hogy ez rajtad kívül elképzelhetetlen és lehetetlen. de most megtapasztalhattam, hogy iszonyú nagy különbség van az egészséges - vagyis egyenrangú és konszenzusos -, és a patológiás - azaz erőszakos és konszenzus nélküli - együttlétek között. ma már tudom, hogy hol vannak a határaim, hogy mikor érzem és mikor kell kimondanom, hogy NEM, és hogy mi a jó nekem a szervilitás keretein kívül, amikor már nem akarsz mindenáron a másik igényeinek vagy elvárásainak alárendelődni. de a legjobb, hogy nem is kényszerítenek rá, mert neki ugyanúgy fontosak a tieid is, nemcsak az övé. nem önző, és nem fél attól, ha szeretetről vagy felelősségről van szó. sokáig felfoghatatlan volt, hogy az az ember, amilyennek megismertelek régen, és amilyen valójában vagy, az nem ugyanaz. a kontraszt miatt hamarabb kérdőjeleztem meg saját magamat, mint téged, pedig semmi okom nem volt rá, ez volt a lehető legabuzívabb hozzáállás magamhoz, és már bánom. de hasznos lecke volt, tudok belőle építkezni. közted és köztem az érvényes valuta az érzelem volt, legalábbis a részemről, és ezt te nem bírtad elviselni. és azt hittem ez az én hibám, de ez nem igaz. ennek a súlyát kellett cipelnem végig, miközben ez nem az én terhem volt. végkimerítettek az ellentmondásaid. egyszerre sóvárogsz és rettegsz a szeretettől, de ez szélmalomharc. csak akkor voltál igazán jól, ha nem voltál teljesen benne a szituációban, hanem ha kicsit mindig kívül voltál belőle, nem adtad át magad teljesen, ha van egy kis titkod, csak úgy érezted magad biztonságban és kellő távolságban tőlem. de ennek nem engem kellene, hogy felőröljön, hanem téged, vagyis nem rám hárítani a problémát, vagy másra, hanem segítséget kellene kérned. igazi segítséget. velem ezt megtehetted, velem végig táncolhattad azt az ördögi táncot, de senki nem érdemli meg azt az ürességet. azt a fojtogató, égető, kínzó érzést, amit nem engedtem magamnak érezni, amit elnyomtam, mert rólad volt szó, és közben belül teljesen szétfeszített. te sem érdemled meg, de ezt neked kell feldolgoznod, és nem baj, ha nem megy egyedül. de valamit tegyél ezért, lépj. nem miattam, velem már vége, hanem magad miatt.

Lesétálok a partra Könnyeimet Dunának eresztem Itt szerettelek először és itt siratlak el utószor Szerelem

Lefekszem egy kőre S belesírlak a város fényeibe Nem vagy itt, sosem voltál Most értem csak igazán Szerelem

[egyeselyemsemvolt]

Amit kihozol belőlem,pont azt érdemled..

[szeretek-rohogni]

Amit kihozol belőlem,pont azt érdemled!

Leander Kills

[the-princess-diaries-12]

Amit kihozol belőlem, pont azt érdemled.

[egyelbaszottlelkulany]

Elmúltál

Elmúltál.Elmúltál,mint a hiány amit legutóbb itt hagytál.Elmúltál,mert nem vagy más csak egy apró múlt ami megerősített.Innentől kezdve gyerek játék lesz túllépni rajtad.Tudod miért?Mert nem érdemled meg a jót.Nem érdemled meg,hogy bárki is szenvedjen miattad,mert nem érsz annyit.Eddig azt mondtam,hogy nem bántam meg a veled eltöltött időt.Tévedtem.Bánom,hogy pont téged ismertelek meg,mert te voltál az egyetlen aki ennyi fájdalmat,kínt és borús napokat hozott az életemből.Te szenvedsz még,én túllépek.Ennyit értél.1 hónap szenvedést.

❤🙏🏽