#saki kaskas

[mass-effect-anonymous]

CONFESSION:

Even after all these years when my Shepard enters the Afterlife on Omega, I always groove to that music. And after all these years it still sounds great.

[pitagain]

#365DaysOfVGM Day 7:

Callista [In memory of Saki Kaskas] (Need for Speed: High Stakes [1999] also in Mass Effect 2)

It's Electronica at some of its finest; how it fits both a car menu and a nightclub in outer space kind of speaks for itself!

(Length: 4+ minutes [!])

[pixelatedaudio]

30 Years of VGM with Jeff van Dyck – PA163

30 Years of VGM with Jeff van Dyck – PA163

We’re joined today by another amazing and prolific guest; composer, Jeff van Dyck. Instead of focusing on a specific game we take a tour through Jeff’s entire career from Skitchin’ all the way to recent games like Unpacking. Jeff began his career in 1992 with EA (Electronic Arts), working on games like the FIFA, NHL series, and Need for Speed 1 & 2. He continued on to do the music for many of the…

[ijonlovestarantoga]

oryginal music, remixed to mass effect 2

[holodrome]

Saki Kaskas, * Krefeld 1971 -  † Vancouver 2016.

[yolunsagkenariyla]

View this post on Instagram

A post shared by Orkhan Jalil (@orkhanjalil)

Əlsiz sürməyi təzə öyrənmişəm | 🎧 Calista - Saki Kaskas

[malachitelibrary]

white snake here, i may have misinterpreted your readings post so disconsider that other ask!!! i would like a reading anyways though! my blog is @whitesnakeprophecies in case you choose to only publish this one kjhgfdghj sorry for the mess up and thanks again

.s’ chill! 

I get like. Heavy tech vibes. But not like dubstep, more like, just WEIGHTY but chill with a touch of swing and bop 

Miracle of Sound- Breathe 

The Neighborhood- Void the voice is too high in this one but like. decrease the…staccato? no not that, the opposite of bass. i forget the word TREBLE i had to google it. ya decrease that some, replace with a lower voice and it fits 

Mass Effect 2 Club Afterlife Song ( Saki Kaska - Callista ) YOU NEED A GOOD BASS TO LISTEN TO THIS ONE IT’S LITERALLY NOTHING WITHOUT THE BASS 

Please remember to review~ And make sure to follow my readings blog, @duelingdestinies !

[childishthatweknow]

[sztoritakartam]

NEED FOR SPEED

Számomra három szakaszra tehető a NFS története ami a fejlesztők munkájának idősíkjában értelmezhető. A Criterion előtti, a Criterion alatti, és a Criterion utáni. Azért ez lett a központi meghatározó, mert ennek a bandának köszönhetem a második kedvenc autóverseny szériámat, a Burnoutot is.

Azzal, hogy csatlakoztak a NFS dimenziójához egy olyan fúziót eredményezett, ami visszahozott az autós játékok iránti tetszhalott állapotomból. Ez a kóma nálam körülbelül 7 évig tartott.

Tekinthetjük úgy, hogy a 2005-ös NFS: Most Wanted után olyan elégedettséggel tehettem félre ezt a játékot és összpontosíthattam más kategóriákra, hogy egészen a 2012-es NFS: Most Wanted-ig a házuk tájékára sem néztem. Talán nem is tekintettem volna oda kellő figyelemmel, ha nem látom meg milyen fejlesztőbrigád veszi át a címet. Mert ha csak egy remake lett volna csupán más zenékkel, szebb grafikával nem érdekelt volna annyira, mint mondjuk egy teljes újraszínezés, egy más gondolatmenet. Ez viszont már kíváncsivá tett.

Abban biztos voltam, hogy nem sok köze lesz ahhoz, amit megszoktam egészen az NFS IV: High Stakes idejéből, ami miatt beleszerettem a sorozatba még 1998-ban. Huhh... azok a zenék!

Saki Kaskas és Rom Di Prisco valami csodát alkottak! Viszont tudni kellett haladni a korral, és elfogadnom, hogy mindegyik rész más más hangulattal fog bírni. Abban is biztos voltam, hogy nem fogok csalódni a soundtracket illetően. Hiszen mind a Hot Pursuit 2, Underground I-II, mind a Most Wanted, Carbon, de még a ProStreet és a Shift is (amikkel gyakorlatilag nem is játszottam, ellenben hallgattam) olyan előadókkal kooperált, akik nélkül nem lett volna ilyen sikeres a sorozat.

A Most Wanted 2012 visszacsábított és felidézte az emlékeket, majd jól eldugta előlem, hogy újakat szerezhessek, ne pedig azon merengjek mennyire jó volt régen. És milyen jól tette(m). Az első olyan rész lett, aminek a pályáit, illetve egy egy címmel ellátott verseny szakaszait betéve megtanultam volna. Annyira jellegzetesek és élvezetesek voltak, hogy kicsit sem bánta meg az ember, ha harmincadszorra is újra kellett kezdeni. Red Shift. Ez a név örökre bevéste magát a emlékezetembe.

Itt gyorsan kitérve ragadnám meg az alkalmat, hogy egy igen aktuális dolgot felvessek. Mostanában szerencsére egyre népszerűbb a gemifikáció fogalma nem csak a játékosok körében, ami egész egyszerűen arról szól, hogy milyen fejlődésen mehetsz át pusztán játék közben. Mikor megkérdezik mit tanított nekem a játék, az angol nyelvhez való szeretetemen kívűl a második, ami az eszembe jut az a NFS. Hiába nem egy 100%-ban komolyan vehető szimulátor és mehetünk neki úgy a másiknak minden komolyabb gond nélkül, hogy pusztán némi sebességet vesztünk ezzel. Hiába nem olyan matematikailag kiszámolt vezetést igénylő játékról van szó, mint mondjuk a Gran Turismo, hiába nem kell megtanulnunk milyen tű pontossággal kell módosítani a beállításokat, hogy másodperceket nyerjünk ki a verdából, mint mindjuk a... Gran Turismoban és mégkevésbé nem az számít, hogy nincs olyan élethű grafikája, mint mindjuk a... Gran Turismonak! Viszont olyan reflexeket sajátíthatsz el, ami esetenként az életedet mentheti meg igazi vezetés közben. Tapasztalatból mondhatom! Ha esetleg bárkit érdekelne a téma már elég sok helyen utána olvashat.

Ugorva egy nagyot az időben és visszatérve ahhoz a témához, ami miatt egyáltalán elkezdtem írni magáról a játékról az a 2017-es NFS: Payback. A jelenlegi legújabb résznél el kell mondani, hogy tele van “fan service”-szel. Nagyon odafigyeltek arra, hogy elárasszák a rajongókat annyi autóval, amennyivel csak lehet. Kiemelném az ikonikusnak számító járműveket amiket időnként ingyen (!) felszedhetünk a pályákon pár napos időlimittel mint például a Undergroundból ismert Nissan Skyline GTR R34-et, vagy a 2005-ös Most Wanted BMW M3 GTR-t! Mindezt a jól ismert vizuális tuningjaival. Pozitívumnak számít még a karakterek közti kommunikáció, ami eleinte bárgyúnak hathat, de a végére megszokva legalább egy kis életet lehelnek a döbbenetesen elcsépelt sztoriba.

De hogyha már itt tartunk közel nem a történetet lehet negatívumnak kiemelni, hiszen nem is itt várjuk el a minőséget. Ami meglepő volt, hogy finoman szólva is elnagyolt volt a karakterábrázolás ami pár karaktert illeti, köztük a fő főszereplő mozgását. Sokszor már el is nyomtam az átvezetőket, hogy ne kelljen néznem a vállficamos nyafka csávót. Ennél a pontnál sírtam vissza az első Most Wantedben alkalmazott élőszereplős jeleneteket. Csak hogy azóta már eltelt 12 év! Pár karakter mégis szimpatikus lett, mint például a feka srác aki a főszereplők egyikét adja és a rosszlányt akit le kell nyernünk a végső összecsapásnál. Persze Razor közelépe sem lép, mint “főellenség”. ;)

Mindezektől eltekintve egy nagyon kellemes utazás volt, ami hosszú idő után rántott vissza a kormány mögé, majd jó sokáig nem is engedett felülni onnan.

Mindig is lesznek és voltak jobb, kevésbé jó és igen is rossz részek. De bármilyen oknál fogva is ragadjon meg minket, biztosan garantált lesz az örömteli száguldozás. Legalább is én hiszek benne, hogy így fog maradni...

Miközben ezeket a sorokat írtam jelentették be, hogy már idén megjelenik a következő rész! Szeretettel várjuk. :)

[ultraolivertwist]

Mass Effect 2: Afterlife Club Omega - 1 HOUR (Saki Kaska - Callista)

[holodrome]

Saki Kaska, composer, 1971 - 2016.