#száll száll a füst

[csoori]

De ha láttok egyszer mégis szétnyíló, sárga hasadékot az égen s megpörkölődött szempillát lebegni hosszan a Vértes fölött, lehet, hogy Isten keres újra régi helyemen, ahol először látott.

— Csoóri Sándor, „Lehet, hogy Isten keres újra”, részlet, Száll, száll a füst

[unconditionallylovepeoplesblog]

Megszámolhatatlanszor

El indultam sétálni, számoltam a lépéseket, néztem közben, ahogy a nap egyre jobban el tűnik, mint ahogy a fájdalmaim tűnnek el és, hogy a házak kéményéből nem egyformán száll ki a füst és, hogy az nem is egyforma színű. Hallgattam, ahogy az ereszből le cseppen a víz a földre, aminek pont olyan hangja van mint amikor a könnyeim potyognak a padlóra. Néztem, ahogyan az emberek mennek az autóikkal mint, ahogyan én mennék hozzád. Végül már nem a lépéseket számoltam hanem, hogy hányszor gondoltam rád ebben a másfél órában.

[nelkulednemsblog]

Cigaretta füst

Cigaretta füst, úgy fáj, úgy éget.

Képzeld el miattad már hány száll égett..

Egyet értem, egyet érted, egyet értünk.

Vajon a sírköveinkre azt írhatjuk majd, éltünk?

[petraspoetry]

-Száll a füst, vele száll a kedvem is

Egyre rövidebb a cigaretta, és rövidebb az élet is

Belefájdul a fejem a keserű ízvilágba

Megszédít a hiányod, az sem hiába

Még van egy-két szívás a rövidítő kellékből

Bár kikergethetném gondolataimat a fejemből

Hallgatnék valami kellemes melódiát

De a fejem fáj, és a cigaretta nem enyhíti hiányod szomját.

[izraelinfo]

Izraeli légicsapás ért egy dél-libanoni várost

Füst száll fel Dél-Libanon egén egy izraeli támadást követően, ma – Fotó: Jalaa Marey / AFP Legkevesebb öten megsebesültek hétfőn legalább két izraeli légicsapásban a Libanon déli részén található Gáziehben, mindössze öt kilométerre Szidon kikötővárostól. Az izraeli hadsereg arab nyelvű szóvivője, Avihaj Edri szerint az izraeli erők a libanoni síita Hezbollah milícia fegyverraktárait támadták…

[belulrol-pusztit-blog]

Nik, megint

és a mulandósággal tudatosul sok megbánás is.

ebben az emberi létezésben ugyanaz a füst nem száll fel kétszer. ugyanaz a tea nem táplál újra. ugyanazt a cseppet, bármennyire apró is, nem fogom máskor érezni a kezemen.

beléptem az ajtón, és zokogni kezdtem. tudod, van az, amikor rosszindulatú kárt okozol valakinek - amit, hogy helyrehozz, először magadban kell gyógyítanod, majd aztán a másikban. és ha már magadban meg tudod gyógyítani, kiűzni ezt a rossz szellemet, az már félsiker, és ha a sértett életében nem is tudod jóvá tenni, akkor is ott a tudat, hogy ez a hibát sosem követed el újra. meg aztán van, hogy tudattalanul ártasz, aminek a gyógyítása észszerűtlenül nehezebb. nem mondhatom, hogy legközelebb jobban figyelek. még magamnak sem tudom ezt megígérni, hisz ismerem magam. neked? neked ha akarnék sem tudnék már semmit sem megígérni.

beleszakad a szívem, hogy nálam hagytad a szíved, és nem vigyázhattam rá. bánt, hogy nem kérted. bánt, hogy nem tudtad, hogy kérheted; hogy nem hittél abban, hogy ha azon a szent helyen azt kéred, segítsek jónak lenni, jók lehetünk együtt. megállunk a napon. megöleljük egymást. majd elbúcsúzunk. és a világunk helyénvaló módon porlad el körülöttünk.

ennek az ölelésnek az ízével alszom el. hasta siempre, brüdi.

[horvathsimoneszter]

Mindenszentek

1.

Füst és sár szaga teríti be az estét,

A fák karmairól leolvadt a hó.

Vártam a telet és a mindenszenteket,

Hátha majd a sütőtök felett talán eszembe jut,

Hogy hol van az a fénykép mama,

Amin anyával táncolsz az esküvőjén.

Mindketten sírtok rajta, és a képen is,

De talán akkor a valóságban is,

Homályos és kevésbé fontos lett hirtelen mindaz ami nem ti vagytok.

Jó lenne, ha meztelen szememmel most láthatnám a képet

Ebben a panelkonyhás félhomályban.

Talán én is sírnék, de nem úgy mint egy gyermek,

Hanem mint a nő, aki visszanéz Anyáira és

Életében először megérzi a családja szövetére neheződő

szeretet és áldozat súlyát.

2.

Itt van az égett viaszos Mindenszentek,

A krizantémok fehér ígéret szagával,

De nem vagy már itt mama,

Hogy a munkától térképpé lett tenyereddel

Kiemeld nekem az üvegesből a képet.

Így csak a kép emléke marad,

Melyet megkérdezhetek, hogy

Vajon ez az ember A Férjem?

Egészen a sírodig hoztam mama,

Már megmutattam neki a kőgalambodat is,

Amiről azt hittem, hogy éjszaka szárnyra kel és bejárja a világot.

Hiába van templomi hideg,

Ragaszkodott a fehér inghez, még ki is vasalta.

Úgy szeret, ahogy vagyok.

Ezt akkor mondta először mama, amikor hitvány ruhában hordtam a ganéra a maradékokat,

Szóval egészen elhittem neki.

Azt hiszem én már eldöntöttem,

Hogy ennek az embernek a kikötője szeretnék lenni.

Nem az engedélyed kell mama.

Csak adj egy jelet, hogy látod ezt.

3.

Egy férfi a temető egyes számú parcellájában,

Egy kőgalambos sírnál áll.

Az ég rózsaszín, mint az az orgona,

Ami a temető kerítésénél fog majd nyílni tavasszal.

Fehér füstként száll a pára az arcától-

Hangosan imádkozik.

Hiába múlt el mindenszentek,

A gyertyák rendületlenül égnek a síron,

A koszorúk illata keveredik

A téli hidegtől nyirkos fák kérgének szúrós szagával.

A férfi egy kis ékszerdobozt vesz elő,

A mosolyától megrebben a kőgalamb szárnya, bár senki nem veszi észre.

Ebben a pillanatban szakadni kezd a hó.

Nagy pelyhekben zuhan és puhán esik a sírokra.

A férfi felnéz az égre, és behunyja a szemét.

A szeretet nem szűnik meg soha.

Kőgalambon, sírkövön és hó alatt szunnyadó orgonán is túl van

És mindenre képes.

Gyógyítani, békét teremteni és

Havat fakasztani is.

2022.07.29.

kép:  Kurali Annamária Dominika nővér, 50x70 vászon, akril, képeslap alapján, 2022

[nehezido]

Rövid, de lényeges

Stressz-stressz hátán én meg tűröm. Düh formájában kirobban belőlem és aki a közelemben van azt megbántom. Utálom. Ma nagyon rossz napom volt/van, de mégis mosolyt és vidámságot színleltem. Apám meg csak rá tett egy lapáttal. Teljesen összezuhantam lelkileg, már 1-2 hete ilyen vagyok. Sajnos a gondolataim teljesen össze zavarodtak és borzalmas dolgok jutottak az eszembe. Alkohol és cigi. Nagy dühvel mentem haza felé és ez a két dolog lebegett a szemem előtt. Haza értem. Apám cigis dobozát megpillantottam és mire észbe kaptam egy száll cigi már a zsebemben is volt. A szobámba érve bezártam az ajtóm és elővettem az alkoholt. Kiöntöttem egy felest és lehúztam. Aztán elmentem sétálni. Elővettem a gyufát és a szál cigit. Fel lobbant a gyufa lángja és a cigarettához tartottam, beszívtam a füstöt és kifújtam. Jó érzés volt. Haza értem. Fogat mostam hogy ne érezzék a szagát. Éreztem/érzem a füst ízét. Még mindig a számban van. Nem érdekel, szenvedek. Már nem érzek semmit, csak folyamatos magányt és depressziót…

[escapeinwritin]

A fekete hamutál

Hajnali hat. Sűrű köd van, a hideg belülről éget, furcsa ellentét. A teraszon ülök, a kavémból már csak a langyos maradék maradt, meg a bögre aljára kiült csömör kristálycukor. Egyedül vagyok, csend van, csak a fekete hamutál néz vissza rám, mélyéről gyenge füst hömpölyög, legnagyobb félelmeim hangján szólva hozzám. Hirtelen mintha erősödne a szél, de talán csak a gondolataim vihara engedi érezni ezt. Nézem a füstcsíkot, egyre gyorsabban gomolyog, kis körökben száll, mindegyik egy-egy sötét gondolatot köp ki a fekete hamutál mélyéről. Nem bírom tovább. Még utoljára beleszagolok a szálló szürke felhőbe. Majd elnyomom a csikket. A füst nem száll tovább. Mintha elmém zártam volna el a gondolatoktól.

De a fekete hamutál a patkányon tátong tovább.

/21.11.25/

[stegal]

Szilvesztered.

Reggel marék gyógyszer egy pohár vízzel..

Koccintás egy feles vilmoskörtével..

Kávé csokival és viszkivel..

Sült kolbász langallóval,

Azt fokhagyma böfögése ezerrel..

Leves feldobása, unikum sörrel..

Forró krumplispogácsa lencselevessel.

Bealvás egy órára, de mikor már vér folyik a csapból..

Rémálom kelt fel..

Csendre vágysz, sétálsz..

A fél város a parton trombitál, menekülsz..

Füst száll a szemedbe, a térkövön malacot sütnek..

Unikum a Grillben, kettőt töltenek, egyiket ingyen..

Otthon töltött káposzta vár,

Érzed itt a világnak már vége..

Bevackolódsz a tévéd elé.

Tudod előre, hogy kár..

A virslid még megeszed, roppanős juhbeles..

Lehalkított cirkuszt nézel,

Kabarét hallgatsz mellette.

Azért is bontasz egy pezsgőt a végére.

Odakint durrog meg robban, utálod őket érte..

Kettőkor fekszel, sejted hogy nem alszol tovább,

mindegy neked, hogy a naptár mit ír..

Morgod magadban lassan, hogy Boldog Új Évet mindenkinek..

Ebből egy is elég egy évre..

[myvrnk]

Popper Péter: 7 undok megjegyzés a szerelem kínjairól

Elmondanék – diákosan pontokba szedve, mint egy érettségi tételt – néhány fontos dolgot.

1. Az emberiség története egy testvérgyilkossággal kezdődik. Káin megöli Ábelt, mert Isten visszautasította az ő áldozatát, csak Ábelét fogadta el. A Biblia mintha arra figyelmeztetne, hogy az ember életében a lehető legnagyobb sérelem a visszautasítás. Mert minden visszautasítás egyben ítéletet is hordoz: nem vagy méltó rá, nem vagy méltó hozzám, nem kellesz, nem felelsz meg, vannak jobbak nálad stb. S ha ez a visszautasítás, a szenvedélynek, a rajongásnak, vagy akár csak az ösztönök által felkorbácsolt vágynak szól ? a sérelem megsokszorozódik, és elviselhetetlen erősségű indulattá duzzadhat. Ezért, aki szerelmet utasít el, nagy szenvedésnek teszi ki a másikat, és veszélyes tűzzel játszik.

2. Az évezredes bölcsesség azt mondja: Az ezer mérföldes út is egy lépéssel kezdődik. A tízemeletes házat is egy sor téglából kezdik felépíteni. Tehát sose játsszunk egy másik ember szenvedélyével. Az első lépést nem szabad megtenni. Az első sor téglát nem szabad lerakni. Akkor még egy kis seb, egy kis fájdalom árán minden megoldható. De ha ezt nem vállaljuk, mert gyávák vagyunk, álságosan kíméletesek, lusták, az “időre bízzuk” életünk kellemetlenségeinek elintézését, vagyis sodródni kezdünk, akkor kiderülhet, hogy az idő nem old meg helyettünk semmit sem, hanem nagy tragédiák felé sodor.

3. Azt gondolom, hogy az ember öngerjesztő lény. Nagyon ritkán fordul elő – s legtöbbször csak a lektűrökben – a meglátni és megszeretni egy pillanat alatt. A gyatra szerzők ezt úgy szokták kifejezni, hogy “mintha villámcsapás futott volna át mindkettejükön.” Szép lenne, de legtöbbször nem igaz. Hanem az történik, hogy az ember vágyódni kezd a szerelemre. S szinte “kinyitja magát” egy remélt szenvedély előtt. Ezért a híres magyar író, Füst Milán egy apróhirdetést szeretett volna feladni: “Meglévő szenvedélyekhez tárgy kerestetik!”

4. Egy öreg pszichológus – akit leggyakrabban mégis csak szerelmi csalódások, kapcsolatok válsága miatt keresnek fel – hajlamos úgy vélekedni, hogy a szerelmeseknek legtöbbször fogalmuk sincs arról, kit szeretnek. Mert először is vágynak a szerelemre, s ha végre felbukkan a várva várt dalia vagy tündér, rávetítik minden erotikus fantáziájukat, vágyképeiket, álmaikat az “igazi”-ról, és a saját képzeletük által kifestett képbe szeretnek bele. S hogy e fantáziakép mögött milyen a valódi ember, arról alig tudnak valamit. Ám ha eljönnek a csalódások drámai percei, akkor nem saját magukra haragszanak, hanem a partnerre: Miért nem vagy olyan, amilyennek elképzeltelek? Arról már nem is szólok, hogy a lángoló szerelem a grandiózus színjátékok ideje, mindenki a legjobb, a legszebb arcát mutatja. Mögötte rejtve marad a valódi jellem, a minden emberben meglévő torzulatok, sokszor nehezen elviselhető rigolyák, szokások.

Szégyenkezve vallom be, hogy ezért én nem vagyok lelkes híve az úgynevezett szerelmi házasságoknak. A kölcsönös rokonszenv, a barátság, sőt még az érdek által vezérelt kapcsolatokban is több a reális emberismeret.

5. A szerelem vidéke különben is tele van önbecsapásokkal. Félezer évvel ezelőtt egy angol drámaíró megírta egy valódi szerelem történetét. S az emberek ma is beülnek a színházba, és bámulják Rómeó és Júlia sorsának alakulását. Szerelem tehát létezik, de elég ritka jelenség, Viszont manapság valaki kitalálta, hogy tisztességes férfi, erkölcsös nő csak szerelemből fekszik le választottjával. Nosza, akkor mindent ki kell nevezni szerelemnek: minden tetszést, megkívánást, vonzódást, flörtöt, szexuális izgalmat. Mi értelme van ennek?

6. A szerelem lopakodó gyilkosa a lustaság. Amikor a megszerzett boldogság biztonsága elkezdi rongálni a hétköznapokat. Amikor már lusták vagyunk udvarolni, csábítani, kívánatossá tenni magunkat ? a mosakodást, a fogmosást, a fésülködést, a kölni használatát és a vonzó ruhát, pizsamát is beleértve. Minek? Hiszen már a miénk. Csakhogy ezzel kondul meg a halálharang egy férfi-női kapcsolat felett. Mert a szívünkbe kellene felírni csupa nagybetűvel: AZ EMBER NEM TULAJDON!

7. Az igazi szerelem szenvedély, extázis, boldogság. Ám mindez nem állapot, hanem rövid időre felvillanó szenzáció. S ha elmúlt? Akkor megjátsszuk magunkat? Vagy új élmények után nézünk? Hiszen megszoktuk, hogy szinte ?jár nekünk? ez a szélsőséges érzelmi-indulati állapot. Mondják, hogy a szerelem szeretetté alakul át. Előfordul. De legtöbbször közöny, undorodás, gyűlölködés lesz belőle, amint ezt a válóperek meg a gyerek-elhelyezési küzdelmek, a vagyonmegosztás gusztustalan harcai bizonyítják.

Mi hát a teendő? A legfontosabb, hogy soha ne hallgasson senki az ilyen mániásan igazat mondó öreg ?szakemberre?, amilyen én vagyok.

Soha senki ne hallgasson senkire ? se szülőre, se barátra ?, aki károg, óv, figyelmeztet, amikor ő szárnyalni akar az ég és a nap felé, hogy utolérje a boldogság kék madarát. Egyrészt, mert úgyis hiába minden okoskodás. A szenvedély mindig erősebb az okos szónál. Másrészt, mert ez a bizonyos kék madár kiszámíthatatlan. Néha hagyja magát megfogni, néha maga száll rá valamelyik kiválasztottja vállára, s különben sem létezik.

Mert még el kell mondanom egy szomorú hírt. Az “Igazi” sem létezik. Nincsen. Sehol nem él valahol egy nő vagy egy férfi, aki az igazi, s akit csak meg kell találni. De aki szerencsés, élete során találkozhat két-három olyan emberrel, akiből lehetne ?igazi?. De ehhez nagyon sok türelem, lemondás, megértés, háttérben maradás szükséges, ám végül kialakulhat egy olyan viszony, melyben a másik már nélkülözhetetlenül belecsiszolódott, vagyis igazivá vált.

[fuckyou--you--fuckingfuck]

felszakadnak a sebek, eltakarja a szemed a cigaretta füst. […] Mert a boldogság egy sziget, és csak úszok érte.De a lelkem fontos,

mégsem ígérhetem, hogy soha nem lesz foltos.[…] Remélem átbasznak titeket is és sose lesztek jól! […] Ha koccol a bajba, kell a fasznak partner.

Ha a szívem látnád...Csak azért fagyos, mert kajak hibernálták. […] (Már az is mindegy...) […] Láttam templomot, gyerekeket, kertes házat,

De ki kurvákra alapoz az perverz állat.[…] Száll a rózsaszín köd, amíg ki nem ismersz,

De az én szívem […] már mirelit lett.

Gyere melegítsd fel,neked még van rá esély.

[…]Túl lépek mindenen, nincs akadály. […] A sok fájdalom, csalódás megbélyegzett.

De egyszer mindenki megtalálja a saját párját. […]

Ezek a majmok a banánt várják, nem a paradicsomot. […] Az illatod is csak úgy ivódott belém, mint a kioltott remény.

Mikor sikoltok ne nézz rám!

Mikor a földön fekszek ne lépj rám!

Be vagyok baszva, holnap életre kelek.

Ez a gyerek egy balfasz és szégyen,

De szeret még, kérlek, hogy ne menj még!

...tényleg érzed?

Lófaszt!

Kereslek a sötétbe, de nem vágom,hogy hol vagy.

Mondjad, suttogd, üvöltsd a nevemet!

[krikszkrakssz]

József Attila

Téli éjszaka

Légy fegyelmezett!

A nyár

ellobbant már.

A széles, szenes göröngyök felett

egy kevés könnyű hamu remeg.

Csendes vidék.

A lég

finom üvegét

megkarcolja pár hegyes cserjeág.

Szép embertelenség. Csak egy kis darab

vékony ezüstrongy - valami szalag -

csüng keményen a bokor oldalán,

mert annyi mosoly, ölelés fennakad

a világ ág-bogán.

A távolban a bütykös vén hegyek,

mint elnehezült kezek,

meg-megrebbenve tartogatják

az alkonyi tüzet,

a párolgó tanyát,

völgy kerek csöndjét, pihegő mohát.

Hazatér a földmíves. Nehéz,

minden tagja a földre néz.

Cammog vállán a megrepedt kapa,

vérzik a nyele, vérzik a vasa.

Mintha a létből ballagna haza

egyre nehezebb tagjaival,

egyre nehezebb szerszámaival.

Már fölszáll az éj, mint kéményből a füst,

szikrázó csillagaival.

A kék, vas éjszakát már hozza hömpölyögve

lassudad harangkondulás.

És mintha a szív örökről-örökre

állna s valami más,

talán a táj lüktetne, nem az elmulás.

Mintha a téli éj, a téli ég, a téli érc

volna harang

s nyelve a föld, a kovácsolt föld, a lengő nehéz.

S a szív a hang.

Csengés emléke száll. Az elme hallja:

Üllőt csapott a tél, hogy megvasalja

a pántos égbolt lógó ajtaját,

melyen a gyümölcs, a búza, fény és szalma,

csak dőlt a nyáron át.

Tündöklik, mint a gondolat maga,

a téli éjszaka.

Ezüst sötétség némasága

holdat lakatol a világra.

A hideg űrön holló repül át

s a csönd kihűl. Hallod-e, csont, a csöndet?

Összekoccannak a molekulák.

Milyen vitrinben csillognak

ily téli éjszakák?

A fagyra tőrt emel az ág

s a pusztaság

fekete sóhaja lebben - -

varjucsapat ing-leng a ködben.

Téli éjszaka. Benne,

mint külön kis téli éj,

egy tehervonat a síkságra ér.

Füstjében, tengve

egy ölnyi végtelenbe,

keringenek, kihúnynak a csillagok.

A teherkocsik fagyos tetején,

mint kis egérke, surran át a fény,

a téli éjszaka fénye.

A városok fölött

a tél még gőzölög.

De villogó vágányokon,

városba fut a kék fagyon

a sárga éjszaka fénye.

A városban felüti műhelyét,

gyártja a kínok szúró fegyverét

a merev éjszaka fénye.

A város peremén,

mint lucskos szalma, hull a lámpafény,

kissé odább

a sarkon reszket egy zörgő kabát,

egy ember, üldögél,

összehúzódik, mint a föld, hiába,

rálép a lábára a tél...

Hol a homályból előhajol

egy rozsdalevelű fa,

mérem a téli éjszakát.

Mint birtokát

a tulajdonosa.

[lassu-a-netem]

ELÉGIA

Mint ólmos ég alatt lecsapódva, telten, füst száll a szomorú táj felett, úgy leng a lelkem, alacsonyan. Leng, nem suhan.

Te kemény lélek, te lágy képzelet! A valóság nehéz nyomait követve önnönmagadra, eredetedre tekints alá itt! Itt, hol a máskor oly híg ég alatt szikárló tűzfalak magányán a nyomor egykedvű csendje fenyegetően és esengve föloldja lassan a tömény bánatot a tűnődők szivén s elkeveri milliókéval.

Az egész emberi világ itt készül. Itt minden csupa rom. Ernyőt nyit a kemény kutyatej az elhagyott gyárudvaron. Töredezett, apró ablakok fakó lépcsein szállnak a napok alá, a nyirkos homályba. Felelj - innen vagy? Innen-e, hogy el soha nem hagy a komor vágyakozás, hogy olyan légy, mint a többi nyomorult, kikbe e nagy kor beleszorult s arcukon eltorzul minden vonás?

Itt pihensz, itt, hol e falánk erkölcsi rendet a sánta palánk rikácsolva őrzi, óvja. Magadra ismersz? Itt a lelkek egy megszerkesztett, szép, szilárd jövőt oly üresen várnak, mint ahogy a telkek köröskörül mélán és komorlón álmodoznak gyors zsibongást szövő magas házakról. Kínlódó gyepüket sárba száradt üvegcserepek nézik fénytelen, merev szemmel. A buckákról néha gyüszünyi homok pereg alá... s olykor átcikkan, donog, egy-egy kék, zöld, vagy fekete légy, melyet az emberi hulladék, meg a rongy, rakottabb tájakról idevont. A maga módján itt is megterít a kamatra gyötört, áldott anyaföld. Egy vaslábasban sárga fű virít.

Tudod-e, milyen öntudat kopár öröme húz-vonz, hogy e táj nem enged és miféle gazdag szenvedés taszít ide? Anyjához tér így az a gyermek, kit idegenben löknek, vernek. Igazán csak itt mosolyoghatsz, itt sírhatsz. Magaddal is csak itt bírhatsz, óh lélek! Ez a hazám.

[babewithsmile]

gomolygó füst ami úgy száll el mint gondolat maradandó ámulat mit semmi tompíthat, elillan kezem közül pont ott előttem, a sötét térben;

nem gyarlóság állítanom, telt tán egy percbe magasba száll, szökken centiről centire, eléggé nehéz dolga van ebben a párás, borús időben;

gondolat mit az elme nem ítél fontosnak amit két kezével soha nem formál meg aztán eleinte talán nem is zavarja ha csak átsuhan agyán;

mint futó létére döbben, értetlenül meredve még több füstöt érzelem nélkül termelve elbambulva a hegyeken, gondolkozik az életen...

[egy-fura-srac-naploja]

A hinta száll, közel most az ég

Rajta ül egy srác és én

Szárnyalunk, szerelmeskedünk

Fáj de mégis jó nekünk

A gép zuhan, a füst vakít...

Lángra lobbam karjaim közt - eltaszít

Nem lángolt így senki értem - égünk, élvezem