#számít

[ket-veglet-kozt]

Azt hittem számíthatok rád..

[egyszermegtalalodmajd]

‘ Hogyha nem kár

Ha nem számít

Miért nem alszom el? ‘

[meghalnikenemar]

-De nem haragszol, ugye?

-Nem.

Csalódtam, ami sokkal rosszabb a haragomnál.

[kerleknerontsukelmarmegint]

Sírva mondtam neki, hogy mennyire szeretem és nem akarom elveszíteni. Aztán mégis elhagyott.

[i-believed-in-them]

"Az egyetlen akire bármikor, bármilyen helyzetben számíthatsz az te magad vagy.. "

[hurricane-333]

Bánts meg most az igazsággal, mint később azzal, hogy elmondod...hazudtál!☁️

Mondd el a valóságot, erős vagyok, feldolgozom. Sokkal jobban fáj az, hogy hazudsz Nekem, mint maga a hazugság tárgya. Ha hazudsz az azt jelenti, nem mered elmondani, félsz attól hogyan reagálok, nem bízol abban, hogy nem szeretek ki Belőled azért mert valami olyat tettél ami esetleg Neked akkor jó volt.

Igen, amikor a saját érdekeidet helyezed a legelső helyre, bizony lesz akin át fogsz gázolni vele. De ha átgázolsz rajtam, Én pedig az idő múlásával nem tudok Neked megbocsátani, akkor valóban már rég kiszerettem Belőled vagy soha nem is szerettelek igazán. Ezesetben pedig nincs értelme zsörtölődnöm rajta és magam mellett tartani Téged. Mert ha szeretlek, tényleg szeretlek.... akkor elfogadom azt is, hogy azt teszed ami Neked a legjobb. Mert szeretném, hogy Neked jó legyen, mégha ezt nem is Én tudom megadni.

[hoofsnclaws]

Szerintetek valaha is fogok érni annyit, hogy legalább normálisan bocsánatot kérjen?

[egyedul]

Van, hogy nem jön össze semmi. Bárhogy is próbálkozunk…

[banatostenger]

•Whatever…

[eg515]

btw kudos to the Rosaline movie for confirming what I've known since 2005 when I first watched the Hungarian musical version of Romeo and Juliet: Paris is hella gay

[csacskamacskamocska]

Néha hátborzongató

a szinkronicitás. Ma ez jött szembe válaszként:

"Azok, akik életük első hónapjaiban-éveiben kötődésvesztést szenvedtek el, mert a számukra fontos személyek fizikailag vagy érzelmileg elérhetetlennek bizonyultak, vagy csak ritkán és kiszámíthatatlanul voltak elérhetők, a felnőttkori párkapcsolataikban ugyanazt a magányt, elhanyagoltságot, elhagyottságot és kiszolgáltatottságot élhetik meg, mint gyerekként. Akár akkor is, ha már jól bánnak velük. Még az őket szerető, velük törődő társ is úgy tűnhet fel számukra, mint aki fütyül rájuk. Mert a megélésük nem a jelen tapasztalatára vonatkozik, hanem a múltéra.

Az előzetes tapasztalataink olyan erősen befolyásolhatják a jelen

élményének megélését, hogy hajlamosak vagyunk a nagy egészből

egyetlen részletet kiemelni – azt, amire érzékenyek vagyunk. Sőt,

általában nemcsak kiemeljük, hanem még föl is nagyítjuk, még bele is látunk olyasmit, ami valójában nincs benne, és ha ez nem lenne elég, akkor akár szándékosan ki is provokálhatjuk azt. Ezért mondta a zseniális pszichológus, Alfred Adler, hogy a legtöbb ember felkel reggel, és elindul a pofonjáért. Addig-addig megy, míg valahol be nem szerzi, majd amikor beszerezte, kijelenti: na ugye, megmondtam! Vagyis miután kiprovokálta a várt reakciót, megnyugszik abban, hogy ez nem is a szubjektív megélése volt, hanem a valóság – és ezzel a kígyó beleharapott a saját farkába." Pál Feri: Ami igazán számít

[viragnapsugar]

Nekem nem volt senki, aki megmondta volna, hogy hibát követek el.

Ő viszont úgy viselkedik legalább, mintha az általam beszélt nyelvet sem ismerné.

[erzelmekaramlasa]

cserbenhagyva

és megint én szerettem jobban, hiába adtam meg a bizalmat. egyedül vagyok, pedig azt ígérted mindig itt leszel.

[lonelysoul235]

Probáltam megbeszélni veled, de téged nem érdekelt én meg feladtam

[blacksoulghost]

Már olyan idegennek tűnik, hogy valaha szerettelek téged.

[kerleknerontsukelmarmegint]

Szeretném ha minden olyan jó lenne, mint régen. De sajnos már soha nem lesz olyan.