Tumgik
#veszélyeztetés
szarazkartoneszmek · 2 months
Text
Füst
Beszélgessünk egy picit a dohányzásról, dohányosokról, nem dohányzókról!
Azt látom, hogy sok dohányos úgy érzi, hogy indokolatlanul korlátozzák, és erre különféle módokon reagálnak, van, aki csendesen morog, mások sértetten, lázadásként szándékosan nem tartják be a dohányzásra vontakozó szabályokat és illemszabályokat.
Szerintem a dohányosoknak és a nem dohányzóknak nem kellene ellenségnek lenni, de ezt csak úgy lehet elérni, ha mindenki tekintettel van egymásra.
Például én nem dohányzom. Nem zaklatom a dohányos ismerőseimet, hogy de, mindenképpen szokjanak le, nem hülyézem le őket. Az ő döntésük, hogy dohányoznak, vagy nem. Ilyeneket sem mondok, hogy legyen nekik drágább az orvosi ellátás. Másoknak is vannak szokásaik, értendjük, körülményeik, ami nem a legjobb az egészségüknek. Bárkit büntethetnénk, amiért nem hagyja el mindet.
Viszont nagyon sokat szenvedek a dohányosok viselkedésétől, és meg van kötve a kezem, nem tehetek ellene. Egyszer megkértem egy férfit, hogy legyen szíves, távolabb dohányozzon, ne a buszváróban, és kis híján nekem jött. Egy másik alkalommal kiálltam egy férfi mellett, aki rászólt egy szintén váróban dohányzó nőre, de azt a vénasszonyt sem érdekelte, hogy már ketten szóltak neki. Tényleg mindre hívjak rendőrt? Ez a megoldás? Hátha egyszer jól megvernek, hogy mindig kötekszem?
Nem kéne a dohányosoknak is magukba nézni, hogy tényleg ártanak másoknak amikor kulturálatlanul dohányoznak? Ha azt akarják, hogy ne utálkozannak rájuk, ne legyenek tiltótáblák, akkor fontolják meg, hogy maguktól betartanak bizonyos határokat a békés együttélés miatt.
Elmondok néhány napi rendszerességű problémát, amivel találkozom:
Ha reggelente a buszra várok, szinte mindig akad valaki, aki nem megy a kijelölt dohányzó helyre, hanem ott, a megálló táblája közelében cigarettázik. Választhatok, hogy belekötök mindbe, egyszer hátha megvernek, vagy szívom a füstöt, vagy elmegyek jó messze, és majd szaladok a buszhoz, ha megjön. :(
Amikor leszállok a buszról, szinte mindig akad egy vagy több ember, aki a rettenetesen hosszú, húszperces utazás után azonnal rá kell, hogy gyújtson, és mindig rohannak, hogy lehetőleg előre menjenek. Én is sietnék munkába, de választanom kell, hogy szívom a füstöt, vagy lemaradok jó messzire, hogy eloszoljon, és tudjak lélegezni is, miközben haladok. :(
Arról nem is beszélve, hogy elindulok otthonról tisztán, de annyit állok a füstben, hogy beveszi a hajam, a ruhám, mire beérek a munkahelyemre (ez a mellett, hogy büdös, még egészségtelen is). :(
Olyan is van, amikor maga a buszvezető dohányzik menet közben... Megbántam már párszor, hogy túl közel találtam ülőhelyet. :(
Én nem csinálok másokkal ilyesmiket, nem bántom ezeket az embereket. Nem hiszem, hogy megérdemlem tőlük ezeket a dolgokat. Azt sem hiszem, hogy jogosan sértődnek meg, ha mégis szóvá teszem.
Szépen kérek mindenkit, aki dohányzik és olvassa ezeket a sorokat, hogy amikor legközelebb rágyújt valahol, nézzen körül, hogy zavarni fog ezzel valakit? Szabad-e azon a helyen rágyújtani?
Elhiszem, hogy a dohányosnak hozzászokik az orra és nem érzi magán sem, hogy füstszagú a haja, a lehellete, a ruhája (pedig az, bocsánat, de így van). De én nem akarok egész nap füstszagú lenni. Nyilván, aki mindig előre szalad a cigijével, nem tudja, hogy hány méter füstcsíkot húz maga után (pedig jó nagy városi házakból olyan 5-6 háznyira még érződik), de azért józan ésszel be lehet látni ezeket a dolgokat.
Amikor egy dohányos nincs tekintettel senkire, az valahol igénytelenség magára nézve is. Ha arra figyel, hogy mosakodjon, ne legyen izzadságszaga, tiszta ruhát vegyen, sőt még esetleg a csikket is csikktartóba dobja, és nem szemetel vele, akkor erre miért nem gondol? Ez is a magáról kialakított képhez tartozik.
Ott van még az égés/égetés kérdése is. Egészen kicsi koromban egy dohányos megégette a hátam egy cigarettával. :(
Azt látom, hogy sokan nincsenek tekintettel a gyerekekre sem. Ahol régen laktam, történt olyan, hogy a buszra váró gyerekek ették a kis uzsonnájukat, és a felnőttek rágyujtottak mellettük a váróban. Miért? Mert esős nap volt, és a helyett, hogy halasztották volna a cigarettázást, inkább befüstöltek a gyerekeknek. :(
Két alkalommal erdőben tett kiránduláskor a csoportban lévő dohányosok még az erdei sétát sem bírták ki, hogy élvezzék a tiszta levegőt, inkább füstöltek végig, és elrontották az egészet mások számára is. Sajnos ez sem olyan helyzet volt, ahol szóvá tehettem volna. :(
Én nem azt érzem, hogy a dohányosok vannak korlátozva. Azt érzem, hogy a nemdohányzók védelmére hozott szabályok nem érnek semmit, mert nincsenek betartva és betartatva.
Ha tiszta levegőhöz akarok jutni anélkül, hogy konfliktusba keverednék, akkor el kell kerülnöm messzire az útvonalakat, helyeket, programokat, ahol dohányosok is vannak. Röviden, menekülnöm kell.
Vagy választhatom azt, hogy lesifotózok, hívogatom a rendőrt a tilosban dohányzókra, beszólok, bekelötök mindenkibe, aki rossz helyen füstöl, és esetleg tényleg rám támad az egyik. Vagy hozhatok valami büdöset az orruk alá, de akkor tovább kínoznám a nemdohányzó társaimat is, és pont arra a szintre süllyednék, amit elítélek. :(
Én ezt nem szeretném, ezért kérem inkább szépen. Nem gondolom, hogy az összes dohányos rossz ember és szándékosan ártani akarnak. Inkább azt látom, hogy vannak, akik adnak magukra, nagyon tudatosan betartják, hogy ne ártsanak másoknak. Vannak akik kevésbé tudatosak, és a szabályok nagy részét betartják, de nincsenek tisztában vele, hogy tesznek olyan dolgokat, amivel ártanak. A maradék pedig, akik sértődött kispulyaként viselkednek, de ott nincs is meg annyi értelem, hogy legyen kivel beszélni erről. Itt valóban a hatóságnak kellene fellépni és betartatni a szabályokat.
Záró gondolatként:
Nem mérgezem meg a levegődet, kérlek te se tedd ezt velem!
Tumblr media Tumblr media
A cicás képre kattintva angol nyelven olvasható, hogy hat a passzív dohányzás a házikedvencekre.
1 note · View note
Text
Bántalmazás-e
Jó kérdés, hogy vajon verbális bántalmazás történt vagy csak mi érezzük magunkat megbántva, hogy egyáltalán szét lehet-e ezt választani. Narcisztikus-e vagy simán seggfej, akinek rossz a modora vagy alacsony az EQ-ja. Fogós, ravasz kérdés.
Mondhatnánk, hogy ha megbántva érzed magad, akkor bántalmazás, zéró tolerancia van, mint a szexuális zaklatásnál, de mivel a verbális bántalmazásnál (én kizárólag arról beszélek mert az a nehezebben megfogható, bár a fizikai bántalmazásnak is vannak szemét, nehezen megfogható csapdái, a fenyegetés, a veszélyeztetés, lökdösés, taszigálás, akadályozás, uh, belegondolni is szörnyű mi minden lehet, miközben egy pofon se csattan el. És bántalmazás a fizikai vagy érzelmi elhanyagolás is), szóval a verbális bántalmazásnál a te saját pszichés ingerküszöböd is egyre alacsonyabbra kerül, nagy valószínűséggel lesznek dolgok amiket nem szántak bántásnak mégis annak érzed. De ezen nem érdemes agyalni, mert csak oda vezet, hogy felmentést kap az, aki valóban bánt. Bármelyik kategóriába valójában csak jól átgondolva kerülhetnek be esetek, szóval, amiket majd leírok, azok csak ilyen mankók ahhoz, hogy az ember átgondolja, mi is történt, hogyan érezte magát, ki hogyan viselkedett az adott helyzetben. Nagyon fontos, hogy nem mindenki narcisztikus/pszichopata, aki bántalmazó, bár nyilván nagyobbrészt ők azok. Van, akinek dühkezelési problémája van, vagy egyszerűen az üss vagy fuss megoldásból mindig az üss megoldást választja mert azt látta példának otthon. Vagy alapvetően a bántalmazás passzív agresszív módját látta otthon, neki ez a normális. Ők tudnának változtatni. A narcisztikus/pszichopata nem gondolja, hogy kéne változtatnia, még a felvetést sem érti. Se te, se én nem tudjuk diagnosztizálni, hogy hova tartozik. És mindegy is. A saját életed, a pszichés egészséged megóvása/gyógyítása az egyetlen, ami fontos. És még a lista előtt azt is elmondom, hogy a bántalmazottak gyakran maguk is bántalmazók lehetnek. :( :( :( A frusztráció agressziót szül, és gyakran menekülni se lehet máshogy csak hasonló vagy ugyanazokkal az eszközökkel. :( Egy ilyen lista vagy válasz kevés ahhoz, hogy rendet tegyen. Ahoz nem árt egy segítő csoport vagy inkább egy szakember.
Akkor a lista: Számonkér olyan dolgokat, amire neked nincs ráhatásod. (Pl. miért ezt a szart eszi a gyerek az óvodában, mérgezik a gyereket. Vagy, hogy gondolhattál volna valami váratlan esemény megtörténtére és a szerint kellett volna tervezned Pl amikor a vízszerelő covidos lett. Vagy: tehetséged van hozzá, hogy esős napra tervezz kirándulást! – bűntudatkeltés. A lényeg, hogy nála butábbnak, kevesebbnek látszódj) Személyeskedő kritika (a kritikát senki sem szereti, de azért tudunk épülni belőle. A személyeskedő kritika támadás a személyed ellen. Te az a fajta vagy… és jön valami leértékelő dolog. Te olyan vagy, aki… és mond valami olyat, amiről tudod, hogy nem szereti/megveti/lenézi. Azért gondolkodsz így mert… ez is személyeskedés. Az mondani, hogy jobban tudom, hogy mit gondolsz, vagy mit miért csinálsz, mint te magad, az szintén bántalmazás. – azt jelzi, hogy több vagyok, okosabb vagyok, nagyobb a rálátásom a pszichédre, ki vagy szolgáltatva nekem) Leértékelés (szeretünk jónak tűnni mások és magunk előtt. Ez egy normális embernél valójában annyit jelent, hogy szeretjük azt gondolni, hogy megfelelünk az átlag normáknak. A leértékelés alkalmával azt kell éreznünk, hogy nem ütjük meg ezt az átlagot. A leértékelésnek van olyan trükkös formája, is, hogy azt mondják, olyan vagy, mint az exem, mint anyám, mint valamelyik kollégám. Lehetséges, hogy tényleg úgy viselkedsz, de ez attól válik bántalmazássá, hogy tudod, hogy a másik nem szereti az adott embert vagy azt a viselkedését. A leértékelés nyilván hasonlít a kritikához, de bújtatott) fenyegetés, megfélemlítés (ha ezt csinálod, ez meg az a rád negatív hatású dolog fog következni, ami neked hátrányt vagy kárt okoz és ez a dolog az ő kezében van. Pl. Kérdezz meg másokat, hogy szerintük normális-e amit csinálsz! Vagy: Tudnék olyat mondani, amitől úgy megsértődnél, hogy hazamennél. Vagy: érezd jól magad, mert lehet, hogy ez az utolsó ilyen… hogy együtt vagyunk, hogy fizettem a vacsorádat). érzelmi zsarolás (Olyan, mint a fenyegetés, de elhangzik a feltétel is, amit elvárnak tőled. Kb: ha most ezt teszed, az nekem rossz lesz, vállalj inkább nagyobb terhet, hogy nekem jobb legyen. Ebben az az érdekes, hogy egy kapcsolatban az alkalmazkodás teher, amit vállalunk a kapcsolat fennmaradása miatt, és mert szeretnénk, ha a másik jól érezné magát velünk meg a saját bőrében. Az alkalmazkodásnak valahogy kölcsönösnek kell lennie. Az érzelmi zsarolás extrém vállalást követel, hogy a bántalmazó extrém jól érezhesse magát a saját bőrében miközben a másik szélsőségesen vagy szükségtelenül rosszul. Én ilyen vagyok, fogadd el! Ha szeretsz megteszed értem. Érzelmi zsarolás az azzal való kecsegtetés, hogy ha megteszed, valami jó fog történni köztünk, valami jutalom jár, ellenben, ha nem, akkor valami büntetés.) Korlátozás (bármit nem engedélyeznek, amihez alapvetően jogod van. Kapcsolódhat hozzá fenyegetés) Döntéseidnek, a képességeidnek a megkérdőjelezése (alapvetően azt akarja elhitetni veled, hogy rossz vagy, valami rossz szándék, elfogadhatatlan motiváció vezérel téged. Olyan tulajdonságokat mond a sajátodnak, amik negatívak és nem jellemzőek rád egyáltalán. Mintha mindenáron azt akarná bizonygatni, hogy nála rosszabb, kevesebb, alkalmatlanabb vagy az életre.) Titkolás (Ezt nem szokták a pszichológusok belevenni a listába, de én beleteszem. Amikor a feltételeket utólag tudjuk meg. A másik nem mondja el, hogy valami neki nem tetszik, utólag mondja azt, hogy valamit eltűrt tőlünk. Amikor folyamatosan a bizonytalanság feszültségben élünk, hogy esetleg tudnunk kéne valamit, hogy jobb döntéseket hozzunk. Engem nem érdekel, nekem mindegy mondja a másik, majd később az derül ki, hogy nagyon is nem mindegy. Ha igazán szeretnél/figyelnél rám, akkor tudnád/tudtad volna. Ez persze bűntudatkeltés és leértékelés. Nem csak az hazugság, amikor valaki mást mond, az is, ha tudja, hogy a másik másféle döntést hozna, ha tudná az adott dolgot. Persze, akit szeretünk, arra tényleg figyelünk, de nem dolgunk kitalálni a gondolatait vagy lavírozni a hazugságai között)
Szörnyű az egész. Szörnyű a kétség, amikor nem érzi jól magát az ember, de megfoghatatlan, hogy mi történik. Szörnyű a mardosó bűntudat, hogy önmagunkért vagy a másikért kéne inkább tennünk valamit. Szörnyű a felismerés, hogy semmit sem tudunk tenni. Szörnyű az, hogy nincs választásunk, mert rá kell egyszer ébredni, hogy nincs, el kell menni és ezzel beteljesíteni a bántalmazó egyik legnagyobb félelmét, ami a pszichológusok szerint a bántalmazás hátterét adja (ha nem pszichopata az illető, mert akkor pusztán időtöltés), az elhagyástól való félelem. Nagyon rossz az is, hogy a sok agyalás közben látnunk kell a saját rossz működéseinket is (tudva, hogy ő viszont ezt sosem fogja felmérni) és azzal is el kell számolnunk. Az ideákkal, és ideálokkal való leszámolás is rossz, és amúgy is ott egye meg a fene az egészet, kurva nehéz azt hazudni, hogy legalább tanulság, tapasztalat, mert nyilván az ember semmilyen kapcsolat végén nem erre a gondolatra vágyik, mint egy elbaltázott vízszerelésnél.
Tumblr media
16 notes · View notes
otthonzulles · 2 years
Text
hőség, veszélyes út kerékpáron; elszabadult indulatok a Bunkó faszparaszt autósok csoportban:
de jól megírt és elhoztam:
Tumblr media
Elolvastam a kommenteket és döbbenetes, az a morális mélyrepülés, ami egy civilizált, európai országban megy, Nálunk, itthon.
Tisztelet a kivételeknek!
Egyénileg mindenki felelős azért, hogy egy egész ország szellemi szinvonalát, rombolja, ezekkel a kétbites, agynélküli, alkoholista, sztereotíp kommentekkel és tettekkel.
Miért mondom mindenzt? Elmentem biciklizni 30as övezetben és több barom is centikre ment el mellettem, amikor hazaérek, a kommenteket olvasva is pont ez fogad: Hogy mindenkinek a jó kurv@ annyát, aki nem autós és mit keres az úton. Legalja nép lettetek, egy utolsó mocsári senkik, és ezt mind egytől egyig, magatoknak köszönhetitek.
Nézzetek körbe pld skandináv országokban rengetegen bringáznak, és nincs az, hogy lépten nyomon veszélyzetetve lennének, mert felfogják, hogy minden ember egyénileg is felelős a társadalmukért.
Autóm már nincs, és nem is lesz, mert túl drágának tartom, a magyar bérekhez képest. Viszont, hogy engem nap mint nap veszélyeztetés és hergelés ér a közutakon, az elfogadhatatlan.
2005óta autókáztam 4 autóval és soha nem volt gondom, se bringással, sem motorossal, de autóssal igen. Amikor néha lemennék bringával a boltig, akkor meg az életemmel játszanak. Nem tudom mi lett az emberekkel, de ha egyszer el tudok költözni, titkolni fogom, hogy magyar voltam. Én ehhez, nem adom az arcomat. Sosem tudnám ráhúzni egy bringásra, okkal sem, ha nincs rajta kamera, akkor sem, mert nekem vannak elveim, és igen sokat autókáztam, még baloldali közlekedésben is, motoroztam bringáztam, és össze tudom hasonlítani, azt a szennyet, ami pld Skócia, Ausztrália és Magyarország közt van. Azok is alkoholista prosztók, de van bennük emberség és nem csinálnak ilyen undorító féreg dolgokat, hogy letolják a kisebbet az útról.
Ki is léptem, nem érdekel, ki mit gondol. Lehet utálni, ok nélkül, mint ahogy ok nélkül letolnak naponta az útról.
— a faszparaszt autós csoport amúgy tényleg már arról szól, akármilyen prosztóságot csinálnak 1-1 videóban, a feltöltő torkának esik mindenki, hogy szólt-e, önkéntes rendőr-e, szerinte faszán csinálta a manővert, szép kocsi... rettenetesen buták a (nyilatkozó) emberek
Tumblr media
2 notes · View notes
kozbeszedhu · 28 days
Link
Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség két férfi ellen, akik munkaszerződés és munkavédelmi oktatás nélkül foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek munka közben mindkét kezét összepréselte egy gép.
0 notes
keresztyandras · 2 months
Text
Büntetőeljárás indult a rali-tragédia miatt
K. B. >A magyar autósport történetének egyik legsúlyosabb tragédiája történt vasárnap a 11. Esztergom-Nyerges ralin. A rendőrség hétfőn délelőtt azt közölte, hogy a baleset körülményeit büntetőeljárás keretében vizsgálja – halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség elkövetésének gyanúja miatt. 2024. március 24-én 12 óra 20 perc körüli…
Tumblr media
View On WordPress
0 notes
gregpostok · 1 year
Text
Telex: Hirtelen, az iskolából vittek el kilenc államilag gondozott gyereket, nevelőszüleik szexuálisan bántalmazhatták őket
;((((((((
1 note · View note
foulchildtiger · 2 years
Text
Mansfeld Péter (Budapest, 1941. március 10. – Budapest, 1959. március 21.) vasesztergályosszakmunkás-tanuló, az 1956-os forradalmat követő megtorlások legfiatalabb áldozata. A „pesti srácok” egyike, a forradalom mártírja. Személyét a kommunista rezsim annak a propagandának az erősítésére használta fel, amely a forradalmat köztörvényes bűnözők lázadásaként állította be. Életsorsának feldolgozása máig tartó folyamat.
A forradalomig
Négyéves korában családja felnőtt férfitagjait a bevonuló szovjet hadsereg kényszermunkára („málenkij robotra”) vitte. Nagyapja nem tért vissza. Apja, Mansfeld József magánfodrász volt, anyja ugyanitt segédként dolgozott 1946-ig. 1951-ben a szülők különváltak, 1953-ban hivatalosan is elváltak. Nővérével és öccsével együtt édesanyjuknál maradt. A Medve utcai általános iskola elvégzése után a csepeli Rákosi Mátyás Tanintézetben lett esztergályos ipari tanuló, jó eredményekkel. 1956-ban a MÁVAG-hoz helyezték.
A forradalom idején a Szabó bácsi vezette Széna téri ellenálló csoporthoz csatlakozott. Először el akarták küldeni, mert túl fiatalnak találták, aztán mégis ő lett a csoport egyik gépkocsis összekötője, bár jogosítványa életkorából adódóan nem volt.
November 4-én estéig maradt az ellenállókkal. Ezután fegyvereket gyűjtött össze (egy részüket Piros László volt belügyminiszter villájából), hogy elrejtse és újra elővegye őket, ha ismét kitör a forradalom.
A börtönig
1957-ben a MOM gyárba helyezték. A későbbi perirat szerint:
A következő két évben az illegalitás világában élt, kisebb bűncselekmények sorozatát hajtva végre. A MOM-ból és előző munkahelyéről szerszámokat, egyéb tárgyakat tulajdonított el. Később Zachorecz József nevű barátjával folytatták a lopásokat. Egy autó ellopását követően október 4-én elfogták, de megszökött a rendőrségről. Újabb lopások, majd három és fél hónapos vizsgálati fogság következett. Valószínűleg a börtönélmények hatására lett a kommunista rendszer elszánt ellensége. 1958. január 29-én egy év börtönre ítélték, de a büntetést három évre felfüggesztették.
Február 15-én három évvel idősebb barátjával, Blaski Józseffel elhatározták, hogy együtt kezdenek akciókba. Lopott autókkal végrehajtott, fegyveres rablótámadásokkal akartak pénzt szerezni. Később csatlakozott hozzájuk Mansfeld másik barátja, Bóna Rezső segédmunkás, az ő barátja, Furka László ipari tanuló és a Mansfeldnél két évvel fiatalabb tanuló, Egei Attila. A vezéregyéniségek Blaski és Mansfeld voltak.
Az öt fiú alkotta a csoportot, mely röplapok terjesztését tervezte és azt, hogy rendőröktől, munkásőröktől elvett fegyverekkel segítenek újraéleszteni a forradalmat. Legnagyobb „akciójuk” egy Vekerdi Elek nevű rendőr törzsőrmester lefegyverzése volt. A későbbi fő vád ellenük az volt, hogy Vekerdi, illetve Mansfeld volt cellatársa, Kalló József feleségének megölését tervezték, mert az asszony 1956-os fényképek gyűjtéséért feljelentette a férjét. Egyiket sem hajtották végre, viszont hamarosan elfogták őket, miután (valóban) sikertelenül próbáltak meg ellopni egy (egyébként jogos tulajdonosától budai körökben közismerten a munkásőrök által korábban elkobzott) Pobjeda gépkocsit a Mártírok útjánál.
Blaskit, bár neki is volt ’56-os múltja, a politika kevéssé érdekelte, ahogy Furka Lászlót sem; Bóna a forradalom után is terjesztett röplapokat, Mansfeldet azonban a rezsimmel szembeni ellenállás és a forradalom újraélesztésének vágya hajtotta. Ennek ellenére mégis Blaski neve fémjelezte azt a pert, mely Mansfeld halálraítélésével, majd kivégzésével végződött.
A Mansfeld Péter elleni vádak a következőek voltak: népi demokratikus államrend vagy népköztársaság elleni szervezkedés és az erre irányuló szövetkezés BHÖ 1 (1, 2), robbanóanyag rejtegetése BHÖ 33 (1), fegyver- és lőszerrejtegetés BHÖ 34 (1), lopás BHÖ 230, 232 (2), gyilkosságra való szövetkezés BHÖ 350, rablás BHÖ 433, hatósági közeg elleni erőszak BHÖ 98 (1), személyes szabadság megsértése BHÖ 379 (1), 34 (3), fogoly szökés BHÖ 218 (1), veszélyeztetés BHÖ 374, lopás BHÖ 422, 427/c, f, 429 (1), 431 (1). Első fokon (tanácsvezető bíró: Guidi Béla) életfogytiglanra, másodfokon (tanácsvezető bíró: Vágó Tibor) kötél általi halálra ítélték.
wikipédia/magyartudat.com
0 notes
nekemisvantumblim · 2 years
Text
Lol, koloradó spirit minden elemében (cenzúra, hárítás, lehúzás, veszélyeztetés)
1 note · View note
videkma · 3 years
Text
Gázrobbanás Kunmadarason - Vádemelés foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt
Gázrobbanás Kunmadarason – Vádemelés foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt
A Karcagi Járási Ügyészség vádat emelt egy 66 éves kunmadarasi férfi ellen foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt – tudta meg Vidék.MA hírportálunk. (more…)
View On WordPress
0 notes
zeroz2ro · 2 years
Photo
Tumblr media
1. Hadházy feljelentés tett a Szputnyik vakcian engedélyeztetése miatt. 2.  A Nemzeti Népegészségügyi Központ személyiségi jogok megsértése és nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás miatt jogi eljárásokat kezdeményez Hadházy Ákos független országgyűlési képviselővel szemben. Hogy miért? “ Hadházy posztjában a „feljelentést tettem hivatali visszaélés és foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt …”, és a bejegyzésben e mondatokat követően Müller Cecília fényképét közli. Szerintük ebből a szövegkörnyezetből és közlésből egyenesen következik, hogy az országos tiszti főorvost azonosítja az ismeretlen tettes személyével. “ “ Hadházy Ákos nyilvános bejegyzése – szakmai hozzá nem értése és rosszhiszeműsége miatt – lejáratja a Nemzeti Népegészségügyi Központot, amelynek egyik közfeladata a járványügyi védekezés, és ezzel a lakosságot szándékosan félrevezeti. E magatartásával közvetlenül és súlyosan veszélyezteti a járványügyi védekezést, megkérdőjelezi a védekezésben résztvevő szakemberek szakmai hitelességét, a védekezés módszereiben aláássa a közbizalmat, ilyen és hasonló megnyilvánulásaival az oltásellenes mozgalmat erősíti. “ Van bőr!
13 notes · View notes
markoferko · 4 years
Text
“Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt vádat emelt az Esztergomi Járási Ügyészség egy lovasíjász ellen, aki hasba lőtt egy nézőt tavaly augusztusban egy esztergomi bemutatón”
ŐSMAGYAR SZAKI
27 notes · View notes
ruddentropptabornok · 3 years
Link
Btk. 165. §  Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés
165. § (1) Aki foglalkozási szabály megszegésével más vagy mások életét, testi épségét vagy egészségét gondatlanságból közvetlen veszélynek teszi ki, vagy testi sértést okoz, vétség: 1 év. (2) A büntetés a) 3 év: maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást vagy tömegszerencsétlenséget, b) 1-5 év: halált, c) 2-8 év: 2-nél több ember halálát okozza, vagy halálos tömegszerencsétlenséget okoz. (3) Ha az elkövető a közvetlen veszélyt szándékosan idézi elő: (1): 3 év, (2): 1-5 év, 2-8 év, 5-10 év.
1 note · View note
irohuen · 4 years
Text
Munkatárs múlt héten nem érezte jól magát, hétvégére nem érzett ízeket, hétfőn kapott tesztet, várjuk a nem meglepő eredményt.
Másik munkatárs szintén nem érzi jól magát, gOnDoLkOzIk, hogy orvoshoz kéne menni.
Ja amúgy még mindig csak rajtam van maszk az egész irodában.
Honnantól kezdődik a veszélyeztetés?
3 notes · View notes
keresztyandras · 2 years
Text
Segít-e a jog a Jókai utcai házomlás áldozatainak?
Segít-e a jog a Jókai utcai házomlás áldozatainak?
Jog-Ász blog >.Amit viszont tudunk, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. Kerületi Rendőrkapitánysága foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt elrendelt büntetőeljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálja a történteket. Továbbá a kerületi polgármester információjából tudjuk azt is, hogy egy magánberuházás keretében történt a tetőráépítés, és a mostani katasztrófát…
Tumblr media
View On WordPress
0 notes
szomszedokk · 4 years
Text
A kisöreg Pálkövére tart...
A kisöreg Pálkövére tart…
Ha kanyarodni szeretnétek, először jelezzétek a szándékot, nézzetek tükörbe és csak utána folytassátok a manővert! Nagyon szépen köszönjük!
View On WordPress
0 notes
grayman1245 · 5 years
Text
Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés
A történetem pontos megértéséhez szükséges némi technológiai ismeret.
Szóval vázolnám nagyvonalakban:
Mindannyian tudjuk hogy létezik fehérje por. Esszük, isszuk, de vajon hogyan készül?
Hát kérem foglalkoztatás körében elkövetett veszélyeztetéssel.
Pontosabban a pénz hajhász főnök álltal.
Történik ugyan is, hogy a tejet(mert természetesen abból készül. Mit hittél? A tehenet darálják hozzá?) egy ultraszűrő rendszeren kell elötte átnyomatni. Majd egy sürítőn. Ez 110 fokos gőzzel 4bar nyomáson üzemel. Ami fogjuk rá biztonságos. Persze jobb ha nem piszkáljuk, harap.
De a gondok ott kezdődnek amikor az új és a régi technológia találkozik.
Mert bizony megérkezett A vadonat új berendezés ami elméletben sokkal üzembiztosabban és gyorsabban hajtja végre a fent említett munkát 60 bár nyomáson és 140 fokos gőzzel.
Mit tesz egy okos üzemvezető? Először üzemelteti a régit. Aztán üzemelteti az újat.
Ami között természetesen 5 és fél órás mosás szükséges.
Ezért a pénz szagát megérezvén üzemelés közben áll át a termelésvezető régiről újra. A hosszabb termelés érdekében. Ez persze elméletben mind lehetséges, na de a valóság...
És még csak most jön a lényeg. Szelepek, csapok, nyomás szabályzó rendszerek elzárva=gőztúlnyomás. Percekig. Számszerűsítve 150-170bar kontrollálhatatlan nyomás egy maximum 75 bart bíró rendszerben. Gondolom mondanom sem kell ez mind mind 140 fokos gőz.
Szóval szeleprendszer elzár
Csapok régi rendszeren elzár. Új rendszeren kinyit. Gőz utat tör.
Eddig csak 5/4 alkalommal robbant fel. És ebből mindösszesen CSAK három alkalommal sérült meg kolléga.
Szerencsémre nekem most kellett először ott lenni. És időben el is menekültem. De a gépkezelő minden egyes alkalommal többszáz kiló robbanásra kész acél és egy egy méterre lévő fal között vészeli át az őrületet.
És igen. Ezt a termelés vezető csinálja. Ma bejött hajnali négykor robbantani.
Hát köszönöm szépen de ilyen emberekkel nem, hogy dolgozni de még egy településen belül létezni is életveszélyes.
Tanulságként:
Ha bármilyen magas fehérje tartalmú terméket fogyasztotok, gondoljatok arra, hogy ezért valaki a vérét és a testi de inkább lelki épségét adta.
6 notes · View notes