#bálterem

[bereczkytamas]

Mondta a lányom, hogy kicsit nagyobb

az új lakásuk, de

bálterem a kandallóval meglepett.

[zeroz2ro]

100% NER-esszencia: 1. Felépítették a József Főhercegi Palotát mert Orbán ezt akarta. 2. Majd Orbán kitalálta hogy az Alkotmánybíróság költözzön oda a Vár lábánál lévő irodaházból. 3. Az AB közölte hogy a 15 alkotmánybírónak saját iroda kell, mindegyiknek van saját titkársága és 3-3 jogásza és nekik is saját iroda kell, mert most is van nekik. 4. A József Főhercegi Palota azonban kisebb, nem erre tervezték és nem férnek el benne (15+15+45=75 iroda). 5.  A JFP-ben lesz ugyanis két hatalmas, az eredetivel egyező reprezentatív tér, az előcsarnok és a bálterem, amin utólagos belsőépítészeti bűvészkedéssel az építkezés mostani szakaszában már nem lehet segíteni. 6.  Az Alkotmánybíróságnak semmi szüksége rájuk, viszont mindkettőt klimatizálni és temperálni kell majd. 7. Utólag kell ügyeskedni, hogy jusson hely az irodáknak, tárgyalóknak, a könyvtárnak, a titkársági teakonyhának, az AB történetét bemutató állandó kiállításnak, és a nagyközönség számára nyitott és látogatható legyen. 8. Mindez nekünk 52 milliárd forintunkban került.

[chakjoe]

Kislány ellopja a show-t egy bálterem kirakatában

[versinator]

Öröklétet szegély

Abszurditást történésből lerontottam lapályán Gyásszá pányvát megjelenne varázsán Tízparancsolatnak kitárúl cipelnek lámpaoltáskor Szexualitásban megrajzolhatunk hazátlanabb gyűjtőtábor Szobrodat sógorom tolulna legotthonosabb Megleltek hasonlatunk cserepet legtitkoltabb

Fölvonóhíd fölvágni lomblevél kézcsók Lyuggatják századunkban művészetben billiárdgolyók Ócskavasak merényletnek üldözöttek áramát Szónkra mezejét sik mozdulatát Elkövettél agyonázott vonzások eltökéltebb Búbánatát némul bálterem abszurdabb

Rakjam pázsitfoltjaival számolva csodán Megállította fölzavarják megszültél porcelán Kóborol egyszerűséget polgáraival lépcsősor Széktámlára borzadsz könyökölt virágcsokor Félszer begombolom kesergett legcsodásabb Elkeverte variánsai érvel legsajátosabb

Agyonverték kisérleti tükörországba porzók Kikötőben átsietek feledésben ujjongók Aranytorony fagyát helyzetemből pillantását Arája lucsokba vergődésünk vertikálisát Végetér tiltakozik szomszédja szilajabb Állomásaiba tájékoztattak távolodunk legáltalánosabb

Gábornak konokabban terítsetek fodrán Keresteti szennyezett elfogadhatatlant illúzióján Tetejébe vonulását különitélet lámpasor Hallhatják ruhácskát hívásnak lepketábor Introitusz hazajutni leroskadó hevesebb Létrája oldj megtalállak láthatatlanabb

Hazatalálásának békéjében gizgazos publikációk Kiterjedés leghátul bírnád reflexiók Szeméttelepen üvegtengeren egyensúlyomat térdreroskadását Füvein élőre szolgálatába hattyúnyakát Kadettja nyugtalanító százlábú éberebb Márványerek fölszegezve választottuk merevebb

[siriturnmyfeelingsoff]

UNPOSTED

2023.11.23 T napló Anyumnak sztori, hogy hallottam az áram hangját és hülyének nézett.

2023.11.24.

Rajtad gondolkozom és azon, hogy miért nem beszélünk. Tudom, hogy te is érzed ezt a feszültséget, ami köztünk van, de nem fogod beismerni. Lépnem kéne, de nem tudom hogyan. Sőt igazából neked kéne, de nem teszed, valamelyikünknek pedig muszáj lesz. Tudom, hogy azt is érteni fogod ha eltűnök. Érteni fogod a csendem, amit más nem értett. Tudni fogod, hogy azért tűntem el, mert többet érzek mint szabadna, de nem fogod beismerni hogy tudod. Hallani akarod majd ahogy kimondom, hogy valami biztosat kapj. Tudom, hogy félsz kilépni a bizonytalanba és pont ezért kell elmondanom mit érzek. Mit mondhatnék neked? Beszélgetések sora játszódik le a fejemben. „Igen, eltűntem, mert olyat érzek irántad, amit nem szabadna.” „Eltűntem, mert nem bírok többé a barátod lenni.” Bár azt érzem az sem erkölcsös ha elmondom. Attól nem félek, hogy hülyének néznél, mert érzem hogy számodra sem vagyok közömbös, de attól félek, hogy így is a biztosat választod, ami nem én vagyok. Maradsz a megszokott kényelemben, tudom, hogy hiányoznék, de neked van más támaszod.. És ha neked az elég nem tudok mit tenni. Amitől igazán félek, hogy elveszítelek barátként is, mert egy ilyen után nem lennénk soha újra azok. Ez egy „Mindent vagy semmit” számomra.

Minden vágyam, hogy őszinte lehessek végre az érzéseimről, de újfent olyan helyzetben vagyok, ahol ennek hatalmas ára van, és nem tudom merek e kockáztatni.

2023.11.25.

Most másról fogok írni, a változatosság kedvéért: M.

Tudom, hogy miért keresel. Mert unatkozol, ami egy racionális és átvitt értelmű válasz. Tudod, hogy megígértem magamnak, hogy én mindig ott leszek neked. Ha rossz a kedved, ha magányos vagy, vagy csak ha szükséged van rá, hogy beszélj valakivel. Így nem haragudhatok, hogy néha be-beköszönsz. És mindketten tudjuk, hogy örülök is neki.

De ha kicsit szeretnék naiv lenni, feltenném a kérdést, hogy miért Engem keresel? És a naiv gondolataim máris afelé szállnak, hogy hiányzom. És minden igaz volt köztünk. Hogy te is velem akarsz lenni. Talán most jött el az idő. Megérezted, hogy az energiáim már nem áramlanak úgy feléd, már nem vagyok az üldöződ? És ez téged mint üldözött megrémít, megállsz és nem futsz tovább, mert már nincs is mi elől menekülni.

2023.12.06.

Kedves Te és Te,

ez a levelet mindkettőtökhöz írom, ez egy gondolat ami, mindkettőtöknél ugyanaz. Ha meg kéne mutatnom ezt a levelet mindkettőtök számára igaz lenne és csak kitörölném ezt az első pár sort mielőtt elolvasnátok. Tegnap volt a várva várt „karácsonyi buli”, melyhez oly sok reményem és vágyam volt, és most - hogy megtörtént-  és egyik reményem sem valósult meg, gondoltam összegzem így utólag, hogy mennyi energiát is emésztette fel az az idő, amit a képzelgésemmel töltöttem. Szóval A képzelgéseim: Elképzeltem milyen lesz újra látni téged ennyi idő után, meglátni téged a felhomályban a bálterem közepén. Ahogy ott állsz öltönyben és te is elmosolyodsz, pont úgy mint én. Milyen lesz újra látni egymást ilyen környezetben - olyan szokatlan. Abban az atmoszférában, mások véleményével nem törődve, csak úgy önfeledten, ahogyan szoktuk. Majd együtt az épülettől 3 utcára - észrevétlenül - együtt távozunk egy taxiban. Hozzám. Ahogy belépsz és kontrollálod egy nézéssel „Hmm de szép lett a lakás.” Én meg örülnék neki, mert számít a véleményed – főleg ebben. A többi pedig már pont pont pont. De én mindkét verzióban fura módon ugyanaz vagyok. A közös pont a két történetbe. És az az énem se tudta melyiket választaná, de mindkettőben boldog lett volna.

2023.12.15.

holnap reggel is eljátszod, hogy elaludtál, hogy felhívjalak és hallhasd a hangom?

Érdekesen alakul a 2023 vége. Azon gondolkodtam ki volt az utolsó, akit be tudtam engedni.

Azt hiszem néha egymáshoz szólunk mikor segítségre van szükségünk a másiktól. Virtuális jelzésekkel és nem is kérünk segítséget csak szükségünk van a másik jelenlétére.

2023.12.17.

2023.12.22.

Kedves naplóm, szerintem te sem én és .én sem gondoltad, hogy ilyet fogok írni. Nem gondoltuk hogy lesz ilyen, mi? Vagyis azt mindig is tudtam, hogy fogjuk még látni egymást. Vagy legalább is, hogy ilyen hamar – na meg, hogy így. Na meg, hogy pont ma. Amikor ma felkeltem, úgy keltem fel mint bármelyik napon. De ma reggel hiányoztál. Mármint általában, de most jobban mint máskor. A Te gondolatoddal keltem, ami mostanában már nem volt adott.

De mit is jelent, hogy „hamar” találkoztunk? Hamar lenne fél év? Fél évig egyedül csak a gondolataimban láttalak, de ott rendszeres vendég voltál. Bár így sem gondoltam volna, hogy egy fürdőben látjuk egymást újra.

Annyiszor képzeltem el milyen érzés lesz újra látni. De azt még magam sem gondoltam, hogy ennyire elkezdek remegni. Lefagytam, nem láttam és nem hallottam. A külvilág megszűnt létezni, amint ott voltál  a környezetemben. És csak voltunk, mintha mi sem történt volna.

Leírhatnám ide részletesen a ma estét, hogy emlékezzek, de erre fogok. És amúgy is - azt nem is lehet leírni milyen érzés volt újra a szemedbe nézni. Közelebb éreztelek magamhoz mint valaha – még ha fizikálisan nem is voltunk még ennyire távol. Azt éreztem, hogy most megnyílhattunk egymás előtt és megmutathattuk a valódi énünket, mert már nincs szégyellni valónk egymás előtt. Azt érzem, hogy az elmúlt fél év csöndjében is folyamatosan ismertük egymást. Minden átsírt este, minden rajtad gondolkodó nap emléke ott gyűlt bennem össze és felejtődött el, amint a szemedbe néztem. És eme percek tudatában is hálás voltam abban a percben, hogy ott lehettem.

Szükségünk van egymásra – így vagy úgy – de mint léleknek a lélekre. Tudod, megígértem, hogy bármi is legyen én mindig ott leszek neked, ha szükséged van rám.

2023.12.23.

Örülök, hogy most épp vagy nekem. De ha vagy, nem érem be, hogy csak félig legyél. Lehetünk „barátok”, de én nekem akkor is a teljes fog kelleni belőled, mindennel együtt. De miért nem tudok türelmes lenni és megbecsülni, hogy legalább ilyen formában az életemben vagy. És ezzel fogom elrontani. Hogy mindent akarok.

De vajon tényleg nagy bátorság kellett e neked hozzá, hogy elhívj találkozni. Én nem mertem volna, na de nem is ugyanúgy érzünk egymás iránt. Na de te irántam mit érezhetsz? Miért akartál látni? Bűntudatod volt, vagy csak beszélgetni akartál? Hiányzom? Miért keresel még ennyi idő után is? Lehet minden oka a szex? De megér neked ennyit egy szex?

2023.12.31.

Nos, születésnapom van. Itthon ülök egyedül – és be is téptem. Nem tudom ebben pillanatban épp boldog vagy szomorú. Váltakozik másodpercenként. Most nem érzem, hogy „ott vagyok ahol lennem kell” , de valahogy mégis ezt érzem ez az év után.

2024.01.04.

Boldog Új Évet!

Évi első bejegyzés. Ebben inkább a tavalyi év konklúzióját szeretném leírni. Sokat változtam, sokat tanultam, sok mindenen mentem át. Voltam-e boldog? Megéltem e mindent? Ha ezekre a kérdésekre nem a válasz – már pedig.. – akkor legalább tudom, hogy idén min kell változtatnom vagy máshogy csinálnom. Mivel 2023 számomra az „Önmagam megismerése” címet kapta, legalább könnyebb lesz ennyivel, hogy tudom mit miért csinálok, mi mit vált ki belőlem. De a rossz szokásokat nem szeretném átvinni az újévbe. A magányt - amit az okozott, hogy olyan dolgokat hajtottam, amiket el kellett volna engednem. Ez az év lehetne az elengedés éve. Elengedni mindazt, ami nem épít. Elengedni azt, ami elenged engem. A múltban merengést – mert az nem fog többé boldogságot hozni, csak keserédes érzelmeket és még annál is több fájdalmat. A halogatást – mert különben minden év elején ugyanezt a szöveget fogom megírni és nem jutok előre.

[captainmindennapalaphulove]

Minden napi álmok B/2. Bál, Bank, Bánya, Barát ... jelentését álmaidnak, álmos könyvek, álom szótárában itt keresd... Bál, Balzsam, Bank... BÁL: Oda menni szórakozást találsz. Bált látni, eljegyzés. Bálban táncolni közei kézfogó. Báli ruha közeli betegség. A M.Á K. sz. Megakadályoznak abban, hogy valami kellemesnek hitt eseményen részt vegyél. Bálterem ahol régi ruhákban táncolnak, unalmas

[tulzasbetegsegvalosag]

Elmondanám ezt néked. Ha nem unnád.

Múlt éjszaka - háromkor - abbahagytam

a munkát.

Le is feküdtem. Ám a gép az agyban

zörgött tovább, kattogva-zúgva nagyban,

csak forgolódtam dühösen az ágyon,

nem jött az álom.

Hívtam pedig, így és úgy, balga szókkal,

százig olvasva s mérges altatókkal.

Az, amit irtam, lázasan meredt rám.

Izgatta szívem negyven cigarettám.

Meg más egyéb is. A fekete. Minden.

Hát fölkelek, nem bánom az egészet,

sétálgatok szobámba le- föl, ingben,

köröttem a családi fészek,

a szájakon lágy, álombeli mézek

s amint botorkálok itt, mint részeg,

az ablakon kinézek.

Várj csak, hogy is kezdjem, hogy magyarázzam?

Te ismered a házam

s ha emlékezni tudsz a

a hálószobámra, azt is tudhatod,

milyen szegényes, elhagyott

ilyenkor innen a Logodi-utca,

ahol lakom.

Tárt otthonokba látsz az ablakon.

Az emberek feldöntve és vakon

vízszintesen feküsznek

s megforduló szemük kancsítva néz szét

ködébe csalfán csillogó eszüknek,

mert a mindennapos agy-vérszegénység

borult reájuk.

Mellettük a cipőjük, a ruhájuk

s ők egy szobába zárva, mint dobozba,

melyet ébren szépítnek álmodozva,

de - mondhatom - ha igy reá meredhetsz,

minden lakás olyan, akár a ketrec,

Egy keltőóra átketyeg a csöndből,

sántítva baktat, nyomba felcsörömpöl

és az alvóra szól a

harsány riasztó: «ébredj a valóra».

A ház is alszik, holtan és bután,

mint majd száz év után,

ha összeomlik, gyom virít alóla

s nem sejti senki róla,

hogy otthonunk volt-e, vagy állat óla.

De fönn, barátom, ott fönn a derűs ég,

valami tiszta, fényes nagyszerűség,

reszketve és szilárdul, mint a hűség.

Az égbolt,

egészen úgy, mint hajdanába rég volt,

mint az anyám paplanja, az a kék folt,

mint a vízfesték, mely írkámra szétfolyt,

s a csillagok

lélekző lelke csöndesen ragyog

a langyos őszi

éjjelbe, mely a hideget előzi,

kimondhatatlan messze s odaát,

ők, akik nézték Hannibál hadát

s most néznek engem, aki ide estem

és állok egy ablakba, Budapesten.

Én nem tudom, mi történt vélem ekkor,

de úgy rémlett, egy szárny suhan felettem

s felém hajol az, amit eltemettem

rég, a gyerekkor.

Olyan sokáig

bámultam az égbolt gazdag csodáit,

hogy már pirkadt is keleten s a szélben

a csillagok szikrázva, észrevétlen

meg-meglibegtek és távolba roppant

tűzcsóva lobbant,

egy mennyei kastély kapuja tárult,

körötte láng gyult,

valami rebbent,

oszolni kezdett a vendégsereg fent.

a hajnali homály mély

árnyékai közé lengett a báléj,

künn az előcsarnok fényárban úszott,

a házigazda a lépcsőn bucsúzott,

előkelő úr, az ég óriása,

a bálterem hatalmas glóriása

s mozgás riadt, csilingelés, csodás,

halk női suttogás,

mint amikor már vége van a bálnak

s a kapusok kocsikért kiabálnak.

Egy csipkefátyol

látszott, amint a távol

homályból

gyémántosan aláfoly

egy messze kéklő,

pazar belépő,

melyet magára ölt egy drága, szép nő

és rajt egy ékkő

behintve fénnyel ezt a néma békét.

a halovány ég túlvilági kékét,

vagy tán egy angyal, aki szűzi,

szép mozdulattal csillogó fejékét

hajába tűzi

és az álomnál csendesebben

egy arra ringó,

könnyűcske hintó

mélyébe lebben

s tovább robog kacér mosollyal ebben.

aztán amíg vad paripái futnak

a farsangosan-lángoló Tejutnak

arany konfetti-záporába sok száz

bazár között, patkójuk fölsziporkáz.

Szájtátva álltam

s a boldogságtól föl-fölkiabáltam,

az égbe bál van, minden este bál van

és fölvilágolt mély értelme ennek

a régi, nagy titoknak, hogy a mennynek

tündérei hajnalba hazamennek

fényes körútjain a végtelennek.

Virradtig

maradtam így és csak bámultam addig.

Egyszerre szóltam: hát te mit kerestél

ezen a földön, mily silány regéket,

miféle ringyók rabságába estél,

mily kézirat volt fontosabb tenéked,

hogy annyi nyár múlt, annyi sok deres tél

és annyi rest éj

s csak most tünik szemedbe ez az estély?

Ötven,

jaj ötven éve - lelkem visszadöbben -

halottjaim is itt-ott, egyre többen -

jaj, ötven éve tündököl fölöttem

ez a sok élő, fényes, égi szomszéd,

ki látja, hogy a könnyem morzsolom szét.

Szóval bevallom néked, megtörötten

földig borultam s mindezt megköszöntem.

Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem

s azt is tudom, hogy el kell mennem innen.

de pattanó szivem feszitve húrnak,

dalolni kezdtem ekkor azúrnak,

annak, kiről nem tudja senki, hol van,

annak, kit nem lelek se most, se holtan.

Bizony, ma már, hogy izmaim lazúlnak,

úgy érzem én, barátom, hogy a porban,

hol lelkek és göröngyök közt botoltam,

mégis csak egy nagy, ismeretlen úrnak

vendége voltam.

Kosztolányi Dezső-Hajnali részegség

[annwn]

[blackthornhalltitkai]

I. Drága Cristinának, Emmától

Drága Cristina!

Megpróbáltam ezt a levelet a tündérországi Poliamor Házba címezni, de rájöttem, hogy talán sose érne oda. :) Oké, oké, csak viccelek. A New York-i Intézetbe küldöm, Clary azt mondta, hogy odaadja neked. Tudom, hogy Julesszal ide-oda pattogtunk a földgolyón, mint valami ping-pong labda, de végre letáboroztunk itt, Londonban legalább egy pár hónapra, szóval tudsz, és ajánlom is, hogy írj nekem a Londoni Intézetnek címezve – abban sem vagyok biztos, hogy ennek a helynek, ahol vagyunk van egyáltalán címe.

(És igen, küldhettem volna neked tűzlevelet is, de túl sok mondanivalóm van. Öveket becsatolni!)

Szóval, nem is olyan régen Julesszal Manausban, Brazíliában voltunk, és a Curupira démont tanulmányoztuk, mikor visszahívtak bennünket a Riói Intézetbe. Volt egy üzenetük Julian számára. A nagynénje – igen, az, amelyiket az L.A.-be érkezésed idején látogatták épp – meghalt. Nagyon szomorú. Na de, emlékszel arra a gyönyörű sussex-i házra, ahol élt? Hát, azt valami unokatestvérre hagyta, akiről soha senki nem hallott még, de Juliannek adta Blackthorn Hallt. Ami egy omladozó rom Chiswickben (London afféle külvárosi része). Aztán ide kellett jönnünk a végakarat egyik záradéka miatt (khm, a szótár szerint ez egy "valamely okmányhoz, például végrendelethez csatolt megjegyzés, melyben az illető okmányra vonatkozó bizonyos feltételek vannak"). Julian vagy kipofozza a helyet és újra élhetővé teszi öt év alatt, vagy a Klávénak kell adományoznia.

Tudod, milyen Julian. Gyorsan elhatározza magát. A hírek érkezése utáni napon már Londonba is jöttünk egy portálon keresztül.

Készen álltam, hogy pogácsákkal tömjem magam, teát igyak és felüljek az Eye-ra (mindenre, amit a legutóbbi londoni látogatásunk során nem tehettem meg, mert halhatatlan tündérharcosok üldöztek). De ez még azelőtt volt, hogy fogtunk volna egy black cab-et* az Intézetnél, hogy kimenjünk Chiswickbe, és megnézzük a helyet.

Kintről úgy fest, mint egy múzeum vagy régi könyvtár – tudod, nagy márványoszlopok, grandiózus lépcső, a hatalmas fémkupola a tetején pedig úgy néz ki, mintha lenne ott egy teleszkóp. (Nincs, megnéztem.) Belül inkább tündérmesére hasonlít. Nem úgy, mintha Tündérföldéről származna. Nem is úgy, mintha egy gyerekfilmből való lenne. Olyasfajta tündérmeséről beszélek, amiben egy omladozó palota ezer éven át szunnyad. Elég romantikus volt, úgy öt percig. Aztán kiszúrtuk az első patkányt, amint épp az egyik függöny bojtos végén falatozott.

A hely az izgalmas történelem, fura régi művészet és totális lepusztultság hátborzongató egyvelege. Vannak menő portrék régi Blackthorn felmenőkről, szinte sértetlenek. Julian azt mondta, a legtöbbjüket nem ismeri fel. Néhányuk neve oda van írva a vászon hátuljára vagy a keretre, de a Blackthornon kívül egyik sem mond számunkra semmit. Vannak faládák tele régi könyvekkel és tanulmányokkal, továbbá gyönyörű területek, amiket benőtt a gaz, de biztos vagyok benne, hogy egykor kertek voltak, ma pedig a dzsungel angliai verziói. Áll itt egy régi üvegház, meg egy fura kis téglából készült építmény, aminek nem látjuk értelmét. (Fészer? Nagyon kicsi fegyverszoba?) Az egész hely maga a káosz, és a ház nagy része már nem is lakható. Valaki kiépített egy "modern" lakosztályt az épület egyik szárnyában, valószínűleg a hatvanas években. (A lakosztály egyébként arra a vintage turkálóra emlékeztet Topangában, ahová egyszer elrángattalak. Emlékszel még?) Bárki is élt itt, a szekrényben hagyott egy csomó fajta vintage ruhát, a falakat bolondos virágmintás tapéta díszíti, és minden tele van modern művészettel. A lakosztályban legalább van áram, folyóvíz és fűtés, amivel a ház többi része határozottan nem rendelkezik.

Na, visszatértem. Bocsi, egy pillanatra abba kellett hagynom az írást. Julian értem kiáltott. Az emeleten volt egy helyiségben, ami talán bálterem lehetett? A lényeg, hogy tett egy rossz lépést, és a lába átlyukasztotta a padlót. (Nem teljesen, ami azért megkönnyebbülés, de azért lyukat hagyott.) A bálterem nagy és poros, de látszik rajta, hogy régen gyönyörű és nagyon puccos lehetett. Hatalmas francia ajtajai vannak, amik márvány erkélyekre nyílnak, bár a nagy részükből már hiányzik az üveg.

Miután kiszabadítottam Julest a padló fogságából, rájöttem, hogy talán ez az egyetlen esélyem, hogy beszéljek a fejével, így hát kiböktem neki, milyen gigantikus projekt is ez két olyan ember számára, akik még sose újítottak fel házat ezelőtt, és hogy már van egy tökéletesen jó hely, ahol élhetünk. És ott az időjárás is jobb.

Jules önmagához híven tartott egy kis szünetet, mielőtt válaszolt volna, és komolyan átgondolta, amit mondtam. Aztán így szólt, "Ha nem akarod bevállalni, akkor nem kell ezt csinálnunk. Sokkal fontosabb vagy számomra, mint valami ház. Bármilyen ház."

"Nem arról van szó, hogy nem akarom", mondtam. "Csak azt se tudom, hol kellene kezdenünk."

Jules higgadtan elmagyarázta, hogy kapcsolatba lépett valamiféle tündér építészekkel, talán hobgoblinokkal, akik hétfőn meg is érkeznének, hogy "felmérjék" a terepet. Aztán átölelt, és azt mondta, "Tudom, hogy bármikor lakhatunk az L.A. Intézetben. Én is szeretek ott lenni, de ha létezik bármilyen Blackthorn örökség, akkor ez az. Ezek a régi tanulmányok, a titkok, amiket a ház rejteget, a családunk történelmének részét képezik. Tovább akarom adni ezt Drunak, Tavvynek és Ty-nak. Meg akarom adni nekik azt, ami nekem sosem volt."

Mégis mit mondhattam volna erre? Megértem. Nekem Jem az élő családi történelmem. Julesnak nincs semmi hasonlója, ráadásul ugyan Aline és Helen vezetik jelenleg az L.A. Intézetet, nem biztos, hogy mindig ők fogják, emellett valójában a Klávéhoz tartozik. Megértem, hogy nem akarja eladományozni a családja történelmének egy fontos darabját, mielőtt egyáltalán esélyt adna neki.

Azt válaszoltam, "Rendben. Meglátjuk, mit tehetünk. Ha valaha úgy látjuk, hogy túl sok, tarthatunk egy családi kupaktanácsot és mindenki szavazhat. Megtartsuk-e a helyet, vagy sem."

Felkapott és megpörgetett. Aztán elkezdtünk csókolózni. Kegyelmes leszek, és nem írom le neked a részleteket.

Végül úgy döntöttem, hogy mindezt Egy Kalandként fogom kezelni. Ez egy régészeti lelőhely, és mi vagyunk a történészek. Meglátom, később meg tudom-e győzni Julest, hogy felvegyen egy tweed zakót meg egy trópusi sisakot, miközben a törmeléket válogatjuk. Bárki is lakott itt előttünk, rengeteg cucca volt. Ez egy hatalmas ház, minden szobában vannak bútorok, fiókos szekrények, és minden szekrényben meg fiókban még nagyobb felfordulás uralkodik, ékszerek, portrék random emberekről, törött teáscsészék... És ne feledd, hogy mindezen úgy kell majd végig mennünk, hogy nem lesz normális fény, csak boszorkányfény.

Egyébként, csak szerettem volna, hogy tudd, épp mivel foglalkozom, és hol vagyunk. A vándorévünk egyébként is szinte véget ért, szóval ez tulajdonképpen egy módja a meghosszabbításának, és még több időt tölthetünk együtt. Ez a része nem szomorít el. Elég jól haladtam önmagam pszichés felkészítésével a Blackthorn Történelmi ásatásra, legalábbis ma reggelig.

Tudom, hogy azt mondtam, a ház úgy néz ki, mintha kísértetek laknák, de csak vicceltem. Nagyjából. Nem vagyok Kit; nem látom a szellemeket, amíg nem akarják, hogy lássam őket, és eddig még sosem találkoztam ektoplazmatikus lelkekkel, akik üzenettel érkeztek A Túlvilágról. A hely mégis furcsa – mindig azon kapom magam, hogy megperdülök a hosszú, pókhálós folyosók végén, mintha arra számítanék, hogy látok majd valamit az árnyak közt. Vagy azt képzelem, hogy megpillantok valamit a vállam felett a tükörben. Egészen a mai reggelig bírtam idegekkel, amikor is az étkezőbe jövet megpillantottam a „TŰNJETEK EL" szavakat a padlón a porba írva.

Szó szerint megugrottam. Úgy nyúltam Cortanáért, hogy magamról sem tudtam. Ne legyél nevetséges, gondoltam. Azt az üzenetet bármikor írhatták. Régen azelőtt, hogy miénk lett a ház. Itt lehetett a porban akár éveken át, zavartalanul.

Ugyanakkor valamit be kell vallanom. Eltüntettem a TŰNJETEK EL üzenetet a lábammal. Nem akartam, hogy Julian lássa. Így is túl sokat aggódik. Nem akartam, hogy őt is olyan sokk érje, mint engem valami teljesen lényegtelen dolog miatt.

Jó érzés, hogy végre lekerült a vállamról a teher azzal, hogy elmondtam neked a történetet. Ó, egek, Julian már megint hív, alig várom, hogy lássam, ezúttal mibe lépett bele. Hamarosan újra írok, addig is millió puszi Londonból!

Ölellek téged és a fiúkat is,

Emma

“Jules és én Blackthorn Hall előtt.”

art: Cassandra Jean

*black cab: "fekete taxi", hagyományos angol taxi, amit bárki leinthet, ha a taxi tetején a taxijel zölden világít, nem feltétlenül kell feketének lennie, más színekben is előfordul

Írta: Cassandra Clare

Fordította: Eszter K

Magyar szöveget gondozta: Emyna Ryuu

Angol: https://secretsofblackthornhall.tumblr.com/post/656254352236986368/dear-cristina-from-emma

[mergezoerintes]

Vámpírok Éjszakája

Bálterem

Mi nem is volt az. Egy folyosó közepén sétáltunk végig, úgy nézett ki , mint akár egy sakk tábla.

éreznem kellett őt,

az éríntését, a közelségét, amely minden egyes levegővételemet elősegíti.

Egy csepp vér mondta az agy, igyál belőle, parancsolta a szív.

Meg kellett tennem , ittam belőle, épp eleget ahhoz, hogy tudjam, ő és én összetartozunk.

Mikor belekóstóltam, tudtam, az ő vére, más mint bárki másé.

[diogenesz2020portugal]

Közeledik Édesanyám halálának évfordulója. Ilyenkor a szokásosnál is szentimentálisabb vagyok.

Az utolsó út

Taxis vagyok. Egyik éjjel megérkeztem a megadott címre és dudáltam. Néhány perc várakozás után megint megnyomtam a dudát. Ez volt aznapra az utolsó fuvarom, úgyhogy már azon voltam, hogy inkább hazaindulok. De aztán mégis kiszálltam, elsétáltam az ajtóig és becsöngettem. - Egy pillanat! – válaszolt egy törékeny, idős hang odabentről. Kisvártatva kinyílt az ajtó. Kilencvenéves-forma, aprócska asszony állt előttem. Kartonruhát viselt és kis kalapot. Úgy nézett ki, mintha egy régi, fekete-fehér filmből lépett volna ki. Mellette egy kis bőrönd pihent. Körülnéztem. A bútorokat fehér lepedőkkel terítették le. A sarokban egy kartondoboz árválkodott, mindenfélével teletömve. - Kivinné a bőröndömet a kocsihoz? Szeretnék néhány percre egyedül maradni. Aztán, ha Ön is úgy gondolja, visszajöhetne értem, hogy lekísérjen az autójáig. Nem vagyok valami jó erőben. Miután beraktam a bőröndöt a csomagtartóba és visszaértem, belém karolt. Lassan, nagyon lassan odasétáltunk a taximhoz. Közben végig a kedvességemért hálálkodott. - Semmiség – feleltem. Minden utasommal úgy bánok, ahogyan mástól is elvárnám, hogy az édesanyámmal bánjon. - Milyen jó fiú maga! – mondta, ahogy beült a hátsó ülésre. Odaadta a címet, aztán megkérdezte: - Mehetnénk esetleg a belvároson keresztül? - Nem az a legrövidebb út – vágtam rá gyorsan. - Ó, azt egyáltalán nem bánom – mondta. - Egy hospice-házba tartok. Belenéztem a visszapillantó tükörbe, és láttam, ahogyan a szemeiben csillogtak a könnycseppek. - Nincs már családom. Mindenki meghalt. - Nagyon csendesen beszélt. - A doktor úr szerint nekem sincs túl sok hátra. Csendben a műszerfalhoz nyúltam és kikapcsoltam az órát. - Mit szeretne, merre menjünk? A következő két órában bebarangoltuk a várost. Megmutatta nekem azt az épületet, ahol réges-régen liftes kisasszonyként dolgozott. Aztán elmentünk abba a városrészbe, ahová új házasként a férjével költöztek. Egy picit megálltunk egy bútorraktár előtt. Azt mondta, lány korában az még bálterem volt, és a többiekkel odajártak táncolni. Néha megkért, hogy álljak meg egy-egy sarkon vagy egy épület előtt. Nem mondott semmit, csak maga elé révedt. Ahogy a hajnal első sugarai megjelentek a horizonton, azt monda: -Most már mehetünk. Elfáradtam. Szótlanul haladtunk a megadott címig. Két alkalmazott jelent meg, ahogy megérkeztünk az ajtó elé. Udvariasan kisegítették az autóból. Kinyitottam a csomagtartót, és elvittem a bőröndöt az ajtóig. Az utasomat már beültették egy kerekesszékbe. - Mennyivel tartozom? – kérdezte és benyúlt a retiküljébe a pénztárcájáért. - Semmivel – feleltem. - Magának is meg kell élnie valamiből – mondta. - Vannak más utasaim is – szereltem le. Aztán, egy hirtelen ötlettől vezérelve lehajoltam és megöleltem. Meglepő erővel szorított magához. - Nagy örömöt okozott egy kis öregasszonynak – mondta végül. -Köszönöm. Megszorítottam mindkét kezét és visszasétáltam a kocsihoz. Hallottam, ahogy mögöttem becsukódik a ház ajtaja. Egy életre zárták rá az ajtót. Aznap csak vezettem, céltalanul. Nem vittem utasokat. Nem volt kedvem beszélgetni. Egyre csak az járt az eszemben, mi lett volna, ha az asszony egy dühös sofőrt fog ki? Vagy valakit, aki türelmetlen? Vagy mi lett volna, ha én magam vagyok türelmetlen és elhajtok kopogás nélkül? Lassan megértettem, hogy egész életemben nem tettem még fontosabb dolgot, mint előző éjszaka. Egész életünkben a nagy lehetőségekre várunk. Pedig mindig ott vannak körülöttünk, csak néha meglepő álruhában érkeznek. Úgy vannak csomagolva, hogy aki nem figyel, az észre sem veszi, mennyi lehetőséget kapunk arra, hogy jobb hellyé tegyük a világot.

[elhervadt-az-utolso-rozsaszal]

A padlón fekve nem vagyok, csak saját magam árnyéka, küzdöttem, de legyőzött a sors buta kis játéka. Hogy menjek táncba, ha rég eltűnt a partnerem, kereshetnék mást, de ezzel önmagamat átverem. Üres lett a bálterem, csak én állok a közepén.

[zeroz2ro]

Zseniális cikk, mindefajta erkölcsi megingás nélkül írnak így Mészáros Lőrinc lagzija után 2 hónappal :-) https://www.origo.hu/itthon/20211103-exkluziv-fotok-szorta-a-tizmilliokat-az-eskuvojen-a-milliardos-eus-palyazati-ugyekbe-keveredett-cseh.html “ A luxus szó talán nem is fejezi ki pontosan azt a rongyrázást, amellyel az ifjú politikusok megmutatták a világnak: a pénz nem számít.“ “Cseh Katalin és vőlegénye, a szintén momentumos Berg Dániel úgy döntöttek, megmutatják a világnak, hogy a luxust is lehet a legfelsőbb szinten űzni.“ “A szertartást és a lagzit a festői szépségű Haris Parkban tartották, ahol csak a bálterem kibérlése többmillió forintba kerül.“ “Az impozáns helyszínt műgonddal összeválogatott dekoráció színesítette, amelyet a milliárdosok, pezsgő és kokain világát bemutató nagy Gatsby tematikája ihletett.“ “Cseh Katalin egy Galia Lahav ruhában mondta ki a boldogító igent.” “A menyasszonyi cipő miatt sem kell a momentumos politikusnak szégyenkeznie, hiszen az is egy olyan márka, amely itthon nem kapható, Amerikából megrendelve viszont máris Hamupipőke gyémántcipőjében érezheti magát, aki lábára ölti a cipőkölteményt.“ “A drága vendégsereg védelmére is szükség van, ezért biztonságiőrök vigyázták a szertartás és a lagzi nyugalmát, hogy aztán a nem mindennapi menyecskeruhát is felölthesse Cseh Katalin.“ “A gyámántberakásos eljegyzési gyűrű mellé egy különleges kivitelezésű jeggyűrű dukált, amelyek összköltsége biztosan millión felüli összeg volt, ha nem a tízszerese.“ “De nemcsak az ékszerek pompáztak arany színben, hanem még a sütemények is arany porral voltak bevonva, hogy a pár bizonyítsa vendégeinek: beszélik a luxus nyelvét. “

[teesenavilagellen]

Sötét erdő mélyén sétálunk

Körülöttünk szélcsend

Hallgatom a világot

S belül melegséget érzek

-

Mert míg a te kezed ölel át

Nincs mitől félnem

Ha magam mellett tudlak

Kiegészíted a létem

-

Veled a vaksötét üres épületből

Bálterem lesz, hol ragyog a fényed

Veled a félénk, gyáva énemből

Én leszek ki semmitől sem félek

-

Melletted boldogabb vagyok

Melletted a csillag halványabban ragyog

Csak mert eltörpül a fénye

Ha szemed világába nézek

-

Mert nem ragyog nálad szebben semmi

Veled a némaság is élvezetes tud lenni

Kihalt utca, együtt kéz a kézben

Melletted értelmet nyer a létem

-

Minden veled elszívott szál nyugtatóbb

Minden korty bor melletted bódítóbb

Minden éjszaka kerül a rémálom

Amíg melletted fekszem, s a te arcodat látom

-

Míg ölelő karod érzem magamon

Míg téged átölelve lehetek oltalom

Míg én vagyok ki magadtól megment

Elhiheted, hogy nekem más nem kell

-

Mert miért dobnék el egy ilyen csodát

Miért hagynám, hogy hervadjon a virág

Hogy a fa ismét kiszáradjon

Hogy más tekintetét érezzem magamon ?

-

Amíg te vagy, én is magam lehetek

Amíg veled vagyok, terheim leveszed

Míg te élsz van ki éltessen

Belül belehalok majd, ha többé nem létezel

-

De nem vagy puszta képzelet

Nem csak agyam kreálta álomkép ez

A való világban élek

Mióta ismerlek téged

-

Drága egyetlen kincsem

Éltetsz, s éltetlek míg élek

Nem kell ide ígéret

Mindketten tudjuk,

Küzdünk a világ ellen

[versinator]

Libát halfsor

Ezüstért fölsóhajt bölcselet sirályként Igénk tiszán fölsebzi rokont Tikkasztóan azomba lobogtál meghagy Lüktetésének szürkülve giotto csillaghonvágy Lobogta düledék édesbúsit igéd Királynőnk énekemben gázlámpás vevéd

Vérködösen astra őrültséged üllő Fejedről komédiád utcakövek föltündöklő Elbánna szegeddel kenyértelen liljomok Lebontja sírotok harasztok bárdok Várad tetőkről gím remetéd Ellenezte csodaszépről pipázó kérdeznéd

Hollós varjúi rokkanások homokként Biztass vívódó nyugtalanit szerént Remetéje bálterem őzre éppígy Bandukolva megnyúlt vitorlád tengernagy Fűtfát halálfej fölveszed idéznéd Kérdezzétek kigyúlva munkásgyermekhimnusz tennéd

Választod kiréved varja szelelő Vérit húrján kegyképpen zendülő Operett ágostonnak gyertyafényben szaladtok Pheidiasz tralala piruló bukások Dudorásznak kövével levágni hátvéd Letelt örökölt hervadást estéd

Szikráztak ímé heroldja ellentéteként Békítenek ébert belevész magyarként Szeges kazinczynk örökösön mindenegy Cyrano bili császárok elfagy Szkamandrosz egyetlenem teljesül ismeréd Menekülve vergődésből tenyere mernéd

Vétkemért királlyá dönteni kímélő Újraoltási telítse többivel szürkéllő Daloltál ködülte kőn kitartok Játékodat fölfogta szabadkán kalandok Hétpecsétes dérütötte esküvés pausáléd Sirámát megjő casanova érezéd

[ameya22]

Álarcosbál

Hatalmas, sötét kastélyhoz érkezett kétlovas hintóm késő este. Hídon át vezetett az út az épületig, majd hosszú lépcsősor vitt egész a kapuig. A bálterem méregzöld falait gyertyás csillárok lángja világította meg. Százával özönlöttek a nemesek szebbnél szebb ruhákban, álarccal takarva mosolyukat, párban vagy egyedül. Az én egyszerű, földig érő fekete ruhám, csipkekesztyűm, díszes nyakláncom és fekete mintás velencei álarcom eltörpülni látszott mások csillámmal szórt, fodros ruhái s hozzá illő gyémánttal díszített maszkjai mellett. Amint lassú dallamba kezdenek a zenészek, egy hölgy jelenik meg előttem, zafírkék ruhában, s leveszi álarcát. Hosszú, fekete haja oldalra fonva takarja enyhén arcát, szemei smaragd színben ragyognak; lágy mosollyal hív táncba. Keringőnk alatt álarcom levéve, s magához húzva nyom csókot fekete ajkaimra, ezzel felidézve emlékeim. Ismerem őt. Évszázadokkal ezelőtt találkoztunk egy hasonló bálon, és most, hogy újra látom ismét beleszerettem. De ezúttal sosem válnak el útjaink többé.