#izgalmas

[gyogyulofelben]

Hogy veszélyes-e ez az egész?

Nos, igen...

De pont ettől olyan átkozottul izgalmas.

[relladoeslifeiguess]

Máshogy Is Történhet - első rész (on Wattpad) https://www.wattpad.com/1309024933-m%C3%A1shogy-is-t%C3%B6rt%C3%A9nhet-els%C5%91-r%C3%A9sz?utm_source=web&utm_medium=tumblr&utm_content=share_reading&wp_uname=moonlightrella&wp_originator=dQoWyLyQljumgLDkXO4Ym9zKBrXKP0lWeurmBQo2PFtFuliCQqVwEypf1j5DOTC5n6hsSJ2VpHHLALF90x6MxMicDPJcTitB%2FzVDuMNsEhPb0G7eKJ3L8zeDD7R6Hqzw Nos van hogy a kocka a rosszabbik felére borul társasjáték közben és nem arra amerre mi szerettük volna. Az élet is hasonló. Van hogy nem úgy alakulnak a dolgok mint elvártuk, de vannak olyanok is akik mindig hatost dobnak a kockával. Biztosan láttál már olyan filmet ahol a fiú avagy férfi kétségbeesetten próbálja megmenteni a lányt valamiféle bajtól. Viszont néha megeshet az is hogy nem a nő szorul megmentésre, hanem a férfi. Az élet nem hosszú, így tudni kell gyorsan beszélni, illetve cselekedni. Pontosan ahogyan a főszereplőnk teszi ebben a könyvben. Vigyázat! Ez nem egy szokványos szerelmes történet. Ez sokkal több annál, ez egy életérzés. © Rella | 2023

[iwantaswordsobadly]

Hungarian commentators shut the fuck up challenge u think this Verstappen v Norris “battle” was like Schumacher and Alonso??? Be serious fr… thinking the possibility of taking over is very exciting also thinking norris mean a any type of pressure bffr

[kavekkozt]

de a legnagyobb komfortzónából kilépést még nem mondtam, vagy legalábbis nem egészen (de aki figyelt, kitalálhatta)

babát várunk babát várunk a feleségemmel babát várunk a feleségemmel egy olyan országban, ahol még nem egészen egy éve élünk

minden egyes nap izgalmas új kérdések elé állít minket, mint pl hogy a baby groupban én az apákkal vagy az anyákkal "csoportosuljak"-e (válasz: az anyákkal, a másik leszbikus anyukával együtt)

[viking84chef]

Chilifőző verseny

Egyik kedvenc történetem:

Nemrégiben abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy bírónak választottak ki egy chilifőző versenyen. Az eredeti bíró megbetegedett, az utolsó pillanatban én pedig pont ott álltam a bírói asztalnál és a sörös sátor holléte felől érdeklődtem, mikor felkértek. A másik két bíró (két indiai) biztosított róla, hogy a chili egyáltalán nem lesz erős, azonkívül ingyen sört kapok a kóstolgatás teljes idejére, tehát belementem. Íme az értékelő lapok a versenyről:

Chili #1: Manoj Maniac Mobster-Monster Chili-je

1. BÍRÓ: Kicsit túl sok paradicsom. Nagyszerű zamat.

2. BÍRÓ: Kellemes, sima paradicsom íz. Nagyon enyhe.

3. BÍRÓ: Jesszusom, mi a pokol volt ez? Ezzel le lehetne szedni a megszáradt festéket az úttestről. Két sörbe került, hogy kioltsam a lángokat. Remélem ez volt a legrosszabb.

Chili #2: Applesamy Utánégető Chili-je

1. BÍRÓ: Füstös, enyhe sertés beütéssel. Gyengén csípős Jalapeno íz.

2. BÍRÓ: Izgalmas sült rostélyos íz, több paprika kellene bele, hogy komolyan lehessen venni.

3. BÍRÓ: Gyermekektől távol tartandó! Nem vagyok benne biztos, hogy mit kellene éreznem a fájdalmon kívül. El kellett zavarnom két fickót, akik Heimlich-fogást akartak alkalmazni rajtam. Sürgősen több sört kellett hozniuk mikor meglátták az arcomon a grimaszt.

Chili #3: Farouk Híres Gyújtsd Fel Az Istállót Chili-je

1. BÍRÓ: Kiváló, tüzes chili! Nagyszerű zamat. Több bab kellene bele.

2. BÍRÓ: Bab nélküli chili, kissé sós, remekül használja a piros paprikát.

3. BÍRÓ: Hívjatok szakembert, felfedeztem egy urániumszivárgást! Az orromban olyan érzésem van, mintha Domestos-t szipákoltam volna.Már mindenki tudja mi a dolga, hozzák a söröket, mielőtt meggyulladok. A pincérkislány hátba vágott, így most a gerincem a mellkasom első részében van. Az ábrázatom kezd igen ramatyul kinézni a sok sör miatt.

Chili #4: Barbu Fekete Mágiája

1. BÍRÓ: Fekete bab chili gyakorlatilag bármi fűszer nélkül. Kiábrándító...

2. BÍRÓ: Enyhe hárs íz a fekete babhoz. Köretként használható halhoz vagy egyéb enyhe ételekhez, nem igazan lehet chili-nek nevezni.

3. BÍRÓ: Éreztem, hogy valami a nyelvemhez dörgölőzik, de az ízét nem éreztem, lehetséges az ízlelőbimbókat kiégetni? A pincérkislány mögöttem állt a friss sör utánpótlással; az a 150 kilós lotyó egyre izgibbnek néz ki. Ez a nukleáris hulladék, amit eszem szintén. Nem lehet, hogy a chili fokozza a nemi vágyat?

Chili #5: Laveshnee Legális Ajak-Eltávolítója

1. BÍRÓ: Húsos, erős chili. A frissen őrölt Cayenne bors tökéletes ízt ad. Igazán nagyszerű.

2. BÍRÓ: Chili aprított sztékkel. Több paradicsomot még elbírna. El kell ismerni, a cayenne bors igen erős benyomást tesz.

3. BÍRÓ: A füleim csengenek, a homlokomon izzadtság folyik és a szemeimmel már nem tudok fókuszálni. Elfingottam magam, négy ember mögöttem kórházi kezelésre szorul. A versenyző megsértődött, mikor megmondtam neki, hogy a chili-je következtében agykárosodást szenvedtem. A pincérlány megmentette a nyelvemet a vérzéstől azzal, hogy egy kancsóból sört öntött közvetlenül a nyelvemre. Azon gondolkozom, vajon le fogom-e égetni az ajkaimat. Nagyon idegesít, hogy a másik két bíró folyton megkér, fejezzem be a sikoltozást.

Chili #6: Vera Világi Vegetáriánus Variációja

1. BÍRÓ: Híg, de mégis erős vegetáriánus chili. Jól eltalált egyensúly a különféle erős paprikák között.

2. BÍRÓ: Az eddigi legjobb. Agresszívan használ erős paprikát, hagymát és fokhagymát. Igazán nagyszerű.

3. BÍRÓ: A beleim immár egyenes csövek gáz állapotú, kénes lánggal megtöltve. Összecsináltam magam, mikor fingottam és attól félek, hamarosan átégeti a széket. Úgy tűnik senki nem tud megmaradni mögöttem, kivéve a pincérlányt, azt hiszem perverzebb, mint gondoltam. Már nem érzem az ajkaimat. Kéne egy nagy fagyi, hogy kitörölhessem a fenekem vele.

Chili #7: Sugash Sikító Szenzáció Chili-je

1. BÍRÓ: Közepes chili, túl sok konzerv-paprikát használ.

2. BÍRÓ: Hát, hát. Olyan az íze, mintha gyakorlatilag az utolsó pillanatban beledobtak volna egy konzervnyi paprikát. Meg kell jegyezzem, aggályaim vannak a 3-as számú bíróval kapcsolatban. Úgy tűnik egy kissé csalódott, mivel folyamatosan durván káromkodik.

3. BÍRÓ: Valaki tehetne egy gránátot a számba, kihúzhatná a biztosítótűt, és én az égvilágon semmit sem éreznék. Az egyik szememre megvakultam, és a külvilágnak olyan hangja van, mintha minden rohanó vízből állna. Az ingemet teljesen beborítja a chili, ami észrevétlenül kicsusszant a szám szélén. A gatyám tele van, így legalább passzol az ingemhez. Legalább majd a boncolás során tudni fogják, mi okozta a halálomat. Úgy döntöttem abbahagyom a lélegzést, mivel túl fájdalmas. Francba vele, oxigénhez úgysem jutok. Ha levegőre lesz szükségem, majd szippantok a hasamon lévő 10 centis lyukon keresztül.

Chili #8: Hansraj Hegyi Szent Chili-je

1. BÍRÓ: Tökéletes befejezés, ez egy jó ízű chili, mindenki számára biztonságos, nem túl erős, de pont elég fűszeres ahhoz, hogy észrevetesse magát.

2. BÍRÓ: Ez az utolsó darab egy jó, kiegyensúlyozott chili, nem túl erős és nem is túl enyhe. Sajnálattal láttam, hogy nagy része kárba veszett mikor a 3-as számú bíró elájult, leesett a székről és magára rántotta a chilistálat. Nem biztos, hogy túléli. Kíváncsi lennék, mit szólt volna egy igazán csípős chilihez?

3. BÍRÓ: Nincs feljegyzés...

[prokee]

Nagy eséllyel reggelre ledől a drezdai Carolabrücke C-pályályának (villamos + kerékpárút) megmaradt része is. Ha néznéd, itt a livestream (bár nyilván sötét van, a C-pályán meg már nem működik a közvilágítás):

Amúgy érdekesség, hogy a "pesti" oldalon (Neustadt) pont a Carolabrücke hídfőjében, a Carolaplatzon áll az egykori NDK-s magyar vendégmunkások emlékfája. Elég elhanyagolt volt, nemrég egy drezdai magyar srác (Ivanics Balázs) karolta fel, aki rávette a drezdai önkormányzatot, hogy rendezzék a környékét.

A hídnak meg gyakorlatilag vége. A C-pálya nagyrésze egyszerűen leszakadt, a meglévő is lassan ereszkedik. Épp most szabadítják ki az omlás felett a levegőben lógó síneket és a távhő-vezetéket, ami jelenleg feszítve tartja a meglévő részt. Ezzel nagy eséllyel annak is gyorsan vége lesz.

A B-pálya (Neustadtból Altstadt felé) szintén megsérült, a jelenlegi helyzet szerint nem biztos, hogy menthető. Az A-pályán látható sérülés nincs, de miután a szintén sértetlennek látszó C ettől még simán térdre esett, esélyes, hogy senki nem meri majd kijelenteni, hogy wz állva maradhat.

Elég nagy kikúrás ez a félmilliós városban, kétszer két sávon ez volt a központi híd Drezdában, két, egyenként is nagyforgalmú villamosvonallal és egy szintén népszerü kerékpárúttal. Kb. mintha Budapesten kidőlne a Petőfi, a Margit, az Árpád és a Szabadság is.

Három alternatíva van. Nyugatra az Augustusbrücke, direktben az Operától és a Zwingertől indul, de ezt épp most újították fel (sok éven át), és ezután radikálisan csökkentették a forgalmát. Keletre a Waldschlößchenbrücke, amit egész eddig egy emberként gyűlölt mindem szász a modern kinézete miatt 2x2 sávval, villamos nélkül, illetve még arrébb a Blaues Wunder, ami eleve egy keskeny és kevésbé terhelhető híd, 2+1 sávval, villamos nélkül.

Ordas dugók is lettek rögtön, és hát mivel még arra sincs ötlet, hogyan emeljék ki a ledőlt részt, az újjáépítés még beláthatatlan messzeségben van.

Van még néhány oldalága a sztorinak:

- A neustadti oldalon a híd alatt parkolók vannak. Az ott parkoló járművek, hát, ott parkolnak, most is, mert az omlásveszély miatt senkit nem engednek a környékre sem. Óriási autóemelő-szerű szörnyekkel megtámasztották ugyan a hidat, de ránézésre ez csak arra jó, hogy gond esetén a híddal együtt boruljon az autókra, csak piros színben.

- Elég durva árvíz közelít Drezdához, egyes meteorológusok szerint ehhez még plusz lesz némi durva eső is. Nagyjából olyan víztömeget várnak, mint a 2002-es és 2013-as Jahrhunderthochwasser idején. Igaz, azóta Drezda sokkal jobban felkészült a nagyobb víztömegek gördülékeny elvezetésére, de ezekben a tervekben nem igazán szerepelt egy felnőtt méretű híd, ami nem a folyó felett, hanem benne fekszik.

Nem is beszélve a feljebb fekvő Pirnáról, ahol a fenti években simán 2m feletti vizek folytak a belvárosban. Na, ők most a drezdaikkal együtt vannak rohadtul beszarva.

Izgalmas napok ezek, Szászország!

[sztivan]

Jó, magányosak legalább nem vagyunk

De elmentünk nyaralni kedden, és elég megterhelő volt ma úgy hazajönni, hogy macskátlan a ház, majd egyszer biztos sikerülni fog megszokni

Ádám épp mostanában próbálta összerakni magában a halál koncepcióját, ez most adott neki egy löketet, csodálatosan fontos kérdései vannak. És most akkor ki a mi macskánk? Mókát elvitték a temetőbe? Nem, a kertben temettük el. Ha öregek leszünk, minket is a kertben fognak? Nem, az embereket a temetőben szokták. Az ő nagymamáját is? Igen. Mókát ki lehet ásni? Hát izé, lehetne, de mindenkinek úgy a jobb, ha a halottakat hagyjuk békében nyugodni. És mi történik azzal, aki meghal? Nem tudjuk, van, aki szerint ilyenkor a lelke továbbél, van, aki szerint újjászületik, más meg úgy gondolja, hogy nincs semmi, és az az izgalmas, hogy soha nem fogjuk tudni, de találgatni lehet

Hát nehéz.

De ha tényleg létezik a mennyországba vezető lépcső, akkor valamelyik hajnalban Móka már biztosan rákakált

[mirabellomonferrato]

Magyarok Olaszországban

Ez az egyik csodálatos csoport, ahonnan sok mindent felszedtem az elmúlt években. Néha persze lehet röhögni, ott is megvannak az ügyeletes hülyék és okoskodók, de összességében rengeteg infóhoz lehet jutni. Ma például azt tudtam meg, hogy Olaszországba elég nehéz kitenni az önkényes lakásfoglalókat. Spanyolországban – állítólag – törvény is védi őket. Abban reménykedem, hogy egy kisebb település főterén levő házra jobba figyel a helyi rendőrség, mint Milánó valamelyik sikátorára. Mindenesetre az első az lesz, hogy riasztórendszert és kamerákat rakok fel. Ne az legyen, hogy pár hónap múlva megyek és egy rakás tündéri olasz kiskrampó szaladgál, az anyjuk meg az ÉN rózsabokromat metszegeti és olaszul kiabál, hogy menjek a picsába itt ők laknak. :D Sokan számolgatják, hogy érdemes-e eladni itthon az ingatlant és ott venni, kiadni. A matekozás szerint megéri, de én azt látom, hogy ennél azért árnyaltabb a dolog. Délen, tengernél, pláne ha van egyéb látványosság, híresség a közelben, akkor kb egész évre ki lehet adni a kecót. És vannak cégek, akik gondozzák, oda se kell menni takarítani meg ágyneműt cserélni. Egyetemváros közelében egyetemistáknak. Egy kis faluban, ahova én is készülök, szerintem nem nagyon lehet kiadni, azért is olcsók a kecók, mert nincs a közelben se munka, se "semmi". Bár az én korosztályomnak van egy "Olaszország az a nyugat" berögzülése, de a sok imádnivaló dolog mellett, kurvára nem ez a nyugat érzés van plusz kényelmekkel meg ultramodern dolgokkal. Nem feltétlenül jobb mint itthon, egyszerűen MÁS. Én ezért a MÁS-ért szeretnék ott lenni. Hogy mozgassa az agyamat, hogy felfedezhessek, rácsodálkozhassak dolgokra, hogy legyen örömöm abban, hogy már megértek egy-egy mondatot vagy abban, hogy átvonatozhatok várost nézni olyan helyre ami itthonról messze van és drága vagy csak lubickolni az olaszokra jellemző oldottság varázsában, és ha már lubickolás, hogy bármikor mehetek a tengerpartra sírni. Nyilván lesz/lenne rengeteg gyerekes örömöm és rengeteg bosszúságom, hogy a világ nem úgy működik, ahogy megszoktam. Nem tudom mikor voltatok úgy utoljára, hogy az egótokat gúzsbakötve be kellett tenni egy ládába és elásni. Egy ilyen kaland nekem ezt jelenti. Semmit nem tud az ember, semmihez nem ért, rettenetesen kiszolgáltatott, sokat téved, sokszor butaságot csinál, és gyakran válik nevetségessé. Segítségre szorul. Nekem, aki minden bolondériám mellett gyakorlatias embernek tartom magam, ez maga a halál. Már az is, hogy az intellektusomat a hátizsákba kell raknom, mert a bájos és szellemes szövegelésem innentől szart sem ér. Nem érti senki. Képzeld el, hogy azt, amire a legbüszkébb vagy (akármi is az) holnaptól elveszted. :((( Hát, nem őrült izgalmas, hogy akkor mi is történik? :) :) :)

Tudom, mások nem csinálnak ekkora ügyet az egész külföldözésből. Jönnek-mennek, dolgoznak, belakják Európát, a világot. De én író vagyok, ilyen kis dolgokból is tudok habot verni. :D

Este fél hatkor indulunk a barátaimmal, a határon innen vettünk ki szállást, aztán a következő állomás Acqui Terme, és onnan járogatunk el megnézegetni a házakat. Hogy nekik mi a szerepük ebben a dologban azt majd holnap megírom. Egy 1000 km-es út alatt lesz rá időm.

[ornamental-commie-faggot]

Itt ma még harminckét fok volt, de

ezekben a percekben van vége a nyárnak. Szomorú vagyok, mélabús. Bár nem voltunk nyaralni, de nagyon izgalmas volt a nyár. A sok eső miatt csodálatos volt Berlin. Brúnó majdnem minden nap legalább egyszer úszott a tóban vagy a szökőkútban. Voltak esküvők, rövid utazások, nagyon sok fagylalt. Hiányozni fog.

[csacskamacskamocska]

nézegettem ezt a tumblr „szerelemtérkép”-et

és egészen meglepő volt, hogy a legnagyobb csomópontok közül van olyan, aki köztudottan rettenetesen ostoba, van aki nem annyira köztudottan, de hazudozó viszont az látványos, hogy elég káros faszságokat beszél, és ezekre az emberekre nagyon rengeteg, amúgy értelmesnek tűnő user van ráfüggve, vagyis építi, terjeszti a faszságaikat. Hogy jön ez egy pszichológizáló, analizálós blogba? Ezen gondolkodtam ma reggel, hogy miért vész el a kritikai érzék, ha biztonságosnak és elfogadottnak gondolt közegben van az ember. Jellemeznek-e minket a szórakozásaink? A tumbli egészének is van egy "személyisége". Ha a tapasztalataim alapján meg akarnám határozni (úgy, hogy nem vagyok szakember, szóval szegényes a készlet) akkor látszik, hogy egyrészt van egy nagy elfogadás, megfelelnivágyás az elfogadásban, másrészt van egy egészen hisztérikus ítélkezés, a felszínen nagyon vicces és vidám, de a gyermetegnek ítélt válságokkal elutasító, a napi, kicsinyes problémákkal szemben viszont ismétcsak elfogadó. A kritikát nem tűri. Függőséget alakít ki. Személyiségzavarnak tűnik. :) :) :) A tumblr-ért csak rajongani szabad, aki nem a családjának, végső menedékének tekinti, hanem csak egy kommunikációs térnek, az jobb, ha kussol. Úgy egészében nagyon könnyen manipulálható közeg. Valójában, azt gondolom, hogy személyre lebontva rettenetesen veszélyesen manipulálható mások által. És ahogy az elején írtam, a tumbli, mint tömeg, kritika nélküli. Ha látszólag ki is vet magából valakit, egész meglepő módon azt is magába forrasztja, emlegeti, mérceként állítja, becézgeti, sztorizgat vele vagyis befogadja. Az is meglepő, hogy egyetlen személy köré mekkora királyság épült az évek folyamán (most attól függetlenül, hogy amúgy pozitív figura és egyáltalán nem érzékelhető benne vezetői ambíció), de mint jelenség érdekes képződmény egy ilyen királyság. Marhára izgalmas lenne kikutatni, hogy a posztok mennyisége és időbelisége vagy a minősége a meghatározóbb ezeknél a királyságoknál. Ez utóbbi gyakorlatilag kutathatatlan :( Igazán azon rágódtam, hogy a fideszeseket folyamatosan leszóljuk, hogy milyen hülyék, miközben én a tumbli tömegét sem látom másnak, mint egy kritika nélküli, érzelmekkel túlfűtött "tömeg"nek, ahol egyénre lebontva teljesen más értékek jönnek ki, mint a nagy egészet nézve. Szóval, leszóljuk a fideszeseket, hogy idióták, de napi szinten reblogolunk idiótákat, elismerve, hogy milyen érdekesek, de legalábbis fenntartva a létüket.

Na még egy személyes dolog eszembe jutott, ezt elmesélem, hátha ennek hatására nem veszik véremet.

Egyszer volt egy vitám egy tumblis csávóval. Barátkozgattunk, barátkozgattunk, fú tényleg milyen érdekes, milyen vicces, milyen jófej vagyok, ő is nagyon érdekes meg vicces, meg értelmes volt, kölcsönös volt a lelkesedés. Lájkolgattam, reblogolgattam, de egy idő után észrevettem, hogy légüres térben vagyok. Sosem lájkol, sosem reblogol, sosem reagál. De messengeren ment a levelezgetés néha ugyanazokról a posztokról, amikre nem reagált, mintha látta volna úgy hozta fel. Hihetetlenül zavaró volt. De közben, milyen gyerekes dolog azon problémázni, amikor beszélgetsz valakivel, hogy jóember, hol vannak a simogató lájkok, az inspiráló reblogok? Nagykislány is tudok lenni, rákérdeztem amikor már nagyon zavart. Nem látja, nem tudja, nem érti miről beszélek. Magyarázkodás arról, hogy milyen hülye vagyok, hogy ilyesmivel foglalkozom. Hülyének is éreztem magam! :D Főleg attól, hogy dehát fizikailag lehetetlenség, hogy nem látja a posztjaimat, miről beszélünk? Évekig ment ez a fura dolog, hogy soha semmire nem reagált, akkor sem, ha én reagáltam az ő posztjára. Próbáltam kizárni a tudatomból, hogy ez valami szándékos dolog, mert aki érdekel, annak a blogját akkor is megnézem, ha nem dobja elém a tumbli. De csak szar érzés volt, hogy semmi, de tényleg soha semmi nem éri el az ingerküszöbét? Aztán egy nap megoldottam a dolgot, letiltottam a picsába a tumblin. Mivel sosem vette észre, hogy le van tiltva, végre megnyugodtam. Tényleg nem érdekelték a posztjaim. :( Na, ő az egyik legnagyobb trash építő. :D

[katacha]

A trinity buoy wharf egy elég izgalmas projekt, a sok éve elhagyott félsziget tömegközlekedéshez közeli feléhez lakóingatlanokat húztak fel, a félsziget másik felén meghagyták az eredeti épületeket, művészeti központot, megfizethető stúdiókat, iskolát alakítottak ki.

Ennél izgalmasabb az up the O2 túra volt, biztosítással felsétáltam az O2 aréna tetejére. Azt hittem, via ferrata lesz, akasztgatni kell, de a mindent túlbiztosító angolok ennél hülyebiztosabbra mentek, akasztani nem kellett, egy extra vastag ördöglakatra hasonlító karabinert kellett végighúzni a drótkötélen. Az O2 teteje gumimatrachoz hasonló anyagból van, ezen kellett felsétálni, bizonyos részei 30 fokos meredekségűek. Pont az aréna tetején kapott el egy nagyobb eső, a lefelé menet picit viccesebb lett.

A heti Ottolenghi se maradhatott ki, egy deli étteremben ettem, a fodroskeles joghurtos saláta zseniális volt. Futottam a kanális parton, nyilván ekkor is esett.

Este a Yayoi Kusama kiállításra mentünk, utolsó hetek vannak a kiállításból, elég erős életútja van Kusamának. A hatvanas években alig akarta valaki megnézni az alkotásait, most meg 3 éve teltházas a kiállítása.

[jehova]

Párnája alatt őrizte azt az újság-címlapot, amely öles betűkkel hirdette nagyapja 60. születésnapját

Részt vett a párizsi diákmegmozdulásokon, 1968-ban.

Aztán itthon - barátjával, Fejes Endre íróval együtt - rávette édesanyját, hogy írja meg emlékiratait.

Közben újságíró lett. A Magyar Nemzetnél, majd az Esti Hírlap külpolitikai rovatánál dolgozott.

Az állambiztonság kivetette rá a hálóját.

Minden érdekelte. Írt a párizsi ’68-ról, a nicaraguai sandinistákról, Brazíliáról, ahol távolba szakadt unokatestvéreivel találkozott, a forrongó Ír-szigetről, ahová ’82 nyarán készült.

Rendszeresen látogatta – többek között Farkasházy Tivadar és Csurka István társaságában- a Lovit

megszakad a szív! sajnos az én ávósimpexes fosféreg indoeurópai szubhumán torzszülött belpesti bóher családomnak nem volt ilyen izgalmas élete, mint Schifiéknek :(((( a nyolcvanas évek vége felé mondjuk voltunk egyszer egy ilyen bulgáriai kempingben, az nagyon tetszett! ott ettem először SÜLTKRUMPLIT, asszem

anyám azt is megírhatta volna az emlékirataiban

[sztivan]

komolyan, hogy Magyar Péter most rámegy arra, hogy biztos blokkolják az internetet, ahova ő megy, és ráuszítja a követőit egy félreértett bizonyítékból egy civil ruhás rendőr adó-vevőjére Hajdúnánásról

az ember ezzel tökéletesen megmutatja, hogy 2010 óta, amíg a NER B-vonalában éldegélt, egyetlen ellenzéki tüntetésen nem volt ott, mert akkor tudhatná, hogy minden ilyenen elmegy a net, amikor nagy tömeg lesz, de hogy még a követői is rámennek erre, hát az gyönyörű

igazából az van, hogy minden kezdő politikus elkövet kommunikációs hibákat, ilyenkor kell egy jó stáb, aki ezeket kezeli, de ha a dilivonaton nincs fék és mindent elhisznek az új arcnak, akkor abból elég izgalmas, meddig lehet eljutni

[otodiklovas]

Utaltam a leveseket. Ures semmitmondo es vagy 40 eve ugyanazokat eszem.

Aztan jott a insta meg a tiktok videok kora (mondjuk nem tudom, mi faszer foglal 1.8 GB az app) es olyan kibebaszott finom es izgalmas leveseket csinalok, h csak na. Anyameknak is mutattam parat, de jol meg lett mondva, h ok mar oregek meg a megszokott izek es ha annyira ujito vagyok, miert nem teszek erospistat a huslevesbe ahogy apam.

[mirabellomonferrato]

A kezdet

Ez az első bejegyzés, a többi ilyen regényes nem lesz publikus, innentől csak a házak jönnek (meg az emberek) :)

A ház távol tartotta a kabócák hangos zizegését és döglesztő nyári napsütést. A falai még álltak, a tető is, de a födémnek csak a fa gerendái voltak meg. Ezeken ugráltam, gerendáról, gerendára. Hogy hol voltak a szüleim miközben ezt a hülyeségt csináltam? Ők a lakókocsiban aludtak, ahogy aludt az egész kis falu, ahol megálltunk a nagy olaszországi körút közben. 14 éves voltam, valakibe nyilván szerelmes, mert azt hiszem egész életemben szerelmes voltam, és a gerendán ugrálás közben azon gondolkodtam, hogy szabad-e arról álmodozni, hogy ez az én házam, vagy ez éppen olyan képtelenség, mint az, hogy Gulyás Csaba egy nap a szemembe néz, megcsókol és kimondja, hogy szeret. Lent, a szoba padlóján törmelék, újságpapír, lomok töredékei, festett fal és csempedarabok. Valami nagyon régi dolog nyomai, és én képzeletben régész voltam, felfedező, kalandor egy izgalmas életben. Nem lehet tudni, hogy az a ház, azok a gerendák vagy az utazás vagy a nyár vagy a kabócák rabolták el a szívem egy részét Gulyás Csabától, de örökre belém költözött a vágy, hogy egyszer nem csak utazó leszek Olaszországban.

Eltelt harminc év és csak utazó voltam, a felnőttség megtanított, hogy azt kell akarni, ami adódik, még azért is rengeteget kell melózni, a gyerekkori álmokból csak sóhajok lettek. Gulyás Csabát más férfiak sora váltotta, szerelmek, szexek, házasság, válás, más szerelmek, és én Portugáliában sétáltam az aktuális szerelmemmel és azon sóhajtoztunk, hogy milyen csodás a tenger, milyen jó is ez a mediterrán hangulat, milyen kár, hogy az ember nem itt él. Ha az „ember” már túl van azon, hogy egy férjnek és egy élettársnak is kimondja, hogy vége, akkor már tud súlyos döntéseket hozni. És a tengert bámulva rájöttem, hogy ez is csak egy döntés. Hogy akarsz venni egy lakást vagy házat egy másik országban. Ha akarod, megteheted, az álmokat nem kell letenni a határon. 2019 volt akkor, és nem volt egy fillérem sem. A gyerekeimet már hat vagy hét éve egyedül neveltem, megtakarításom annyi volt, ami vészhelyzet esetén pár hónap túlélést biztosít. De megszületett az akarás, a bizonyítási vágy, hogy meg lehet csinálni. Nekivágok az útnak, és meg tudom csinálni, mert bármire képes vagyok, hiszen lám, mennyi mindenen vagyok túl – egyedül. A Férfi kétkedően mosolygott, hogy na persze.

Az a férfi sincs már, csak a szerelem maradt és az elhatározás, hogy nem csak utazó leszek Olaszországban.

[kezenani]

ohhohó