#kurono no basuke | Explore Tumblr Posts and Blogs

szasza-chan · 6 years

Text

Egy gyomros Akihabarától

Folytatás következik a második nappal és elborzaszt, mennyi van még hátra, de igyekszek XD

Miután az első nap nem úgy indult, ahogy terveztük, gondoltam a továbbiakban illenék a listánkhoz tartani magunkat, hogy azért ne csússzon szét minden. Két nagyon egyszerű program volt betervezve: időpontot kérni a császári palotába és elmenni Akibába. Sima ügy, nem?

Nem, ha rólam van szó!

Először is jöjjön a császári palota. Miért kell oda időpont? Nos, úgy értesültünk, hogy oda nem lehet csak úgy beflangálni (nyilván) és várni, hogy a következő csoporttal bejuthass és körbenézhess, mint pl. a Parlamentben (ott asszem ez volt a módi, mikor legutóbb mentem). Itt be kell menni valami irodába és megtudakolni, mikor, melyik csoporttal van lehetőségünk meglátogatni a palota pórnép által is elérhető és megtekinthető részét. Gegec ajánlata volt, hogy már rögtön az első napokban tudjuk le ezt a tiszteletkört, hogyha meg akarjuk nézni a palotát, mert minél inkább tolódik az időpont kérése, annál biztosabb, hogy kimarad ez az élmény. Hát nekünk így is úgy is kimaradt.

Nem tudom, hogy túl későn érkeztünk, rossz helyre mentünk, félreértettünk valamit vagy eleve hülyeséggel etettek minket, minden esetre kicsit megszívtuk.

Sugamoból két metrójárat érhető el (talán ezt még nem mondtam) a Yamanote Line és a Mita Line. A császári palota meglátogatása volt a kevés alkalmak egyike, mikor utóbbit kellett használnunk. Először persze ment a szokásos értetlenkedés a részünkről, hol kell jegyet venni és naivan bementünk a Yamanote jegyeseihez, akik szépen leküldtek minket a nekünk kellő járathoz. Amíg a Yamanote a föld fölött közlekedik, a Mita valóban földalattiként működik és két “lépcsőfordulót” is tenni kell, mire egyáltalán a jegyautomatákhoz elérünk. Itt egyből fogadott minket egy kedves hölgy és megvette nekünk a jegyet - ami nagy segítség volt még ekkor, mivel tényleg totál elveszettnek éreztük még magunkat - és utunkra engedett, miután elmondta hányas vágányra érkezik a vonatunk.

Ezt követően meglepően gyorsan meglett a császári palota, miután leszálltunk a metróról. Mondjuk vagy 1) anya biztosra ment és azonnal leállított valakit, hogy megkérdezze az útirányt 2) láttunk már turistákat is és őket követtük, mert nyilvánvalóan egy volt a célpontunk. A lényeg, hogy hamar megláttuk a hatalmas falakat és a jellegzetes fehér házakat, melyek a palota részét képezték. Gondolom. A palotát persze magát nem láttuk, ahhoz túl jól el volt rejtve.

(még mindig nem az én képeim, mert az első pár napban nem volt kedvem fotózkodni, amiket meg anya készített, azok nincsenek nálam, szóval.... ja)

Némi fotózkodás után mentünk tovább, hogy megérdeklődjük hol lehet azt a fránya időpontot kérni. Az egyik kapun autók mentek ki-be, a haladást pedig valamilyen őrség felügyelte. Az egyikük alighogy észrevett minket, azonnal elküldött bennünket, hogy nincs itt semmi látnivaló, menjünk vissza. Nyilván nem így, meg kicsit udvariasabban, de gondolom azt akarta elmondani, hogy ez a kapu nem bejárat, szóval álljunk odébb. Jó, mi nem is akartunk (vagy nem ott akartunk) bemenni, de ha már kéznél volt, letámadtuk a kérdésünkkel, hogy mégis hol lehet időpontot kérni. Itt rövid időn belül lepasszolt minket egy fiatalabb társának, de vele se kerültünk előrébb. Nem voltak annyira perfektek angolból, szóval még most se tudom, mi lehetett a gond, de valami olyasmit magyarázott, hogy a palotába nem lehet bemenni, csak a kert látogatható. Szóval... what? Túl későn mentünk időpontot kérni? Valamiért az év ezen szakaszán nincs nyitva a palota? Mi a franc? Mit csesztünk el?

Szóval nem lett időpontunk. Helyette hagytuk magunkat elterelni a bizonyos Keleti Kert irányába. A kertbe ingyenes a belépés, viszont a külső kapunál átnézik a látogatók táskáit, beljebb pedig egy kis jegyet kapunk, amit kifele vissza kell adni. Gondolom ezzel tartják számon, hányan vannak a kertben és nem jutott-e be nem kívánatos egyén. Van benne logika, mert a kert akkora, hogy jól el lehet benne tévedni.

Ez a shachihoko kivételesen az én fotóm és közvetlenül a bejáratnál van. Aki ismeri a YoI-t, az asszem sejtheti, miért fotóztam le XD

Most jöhetne egy jó hosszú ömlengés a kertről, hogy milyen gyönyörű és pazar látvány, de két okból ezt most hanyagolom valamennyire: egyrészt úgysem tudom annyira jól visszaadni szavakban a tapasztaltakat, másrészt az az igazság, hogy olyan gusztustalanul meleg volt, hogy szinte élvezhetetlen lett a kis körséta. Hatalmas, széles utak vezettek végig a parkon, tehát egy deka árnyék nem jutott a látogatónak, ahhoz jobban be kellett menni a sűrűbe. A kert legszebb része persze egyértelműen a tó volt a kis hidakkal és rengeteg koival, amik ijesztően falánk halak, de erről majd máskor.

Mivel a kert történelmileg is fontos helyszín, a területén itt-ott kisebb múzeum-szerűségek is vannak (amikért nem kell fizetni), emlékművek, régi stílusú házak, egy nagy koncertterem és egy bástya, amit nem volt lélekerőnk megmászni a meleg miatt. Nagyon szép ez a kert, de egy biztos: nem szabad nagy melegben vállalkozni a körbejárására. Teljesen élvezhetetlenné teszi az élményt és csak azon fog az eszed járni, mikor jutsz árnyékba. És mi szerintem pont az egyik legforróbb napon, ráadásul pont délidő környékén kószafaszáltunk a parkban. (szerintem az ezelőtti este volt az, amikor Jucuky-val végig Twittereztem az éjszakát, mert a melegtől nem bírtam aludni) Vannak kihelyezett pihenőhelyek, légkondival együtt, ahol még hűsítő innivalót meg jégkrémet is lehet venni, de ez a kényelmes érzés addig tart, míg újra ki nem mész a dög melegbe.

Kevés kép hiányában maximum ezt a videót tudom csak megtekintésre ajánlani, mert ha nem is az egész parkot, de a fontosabb területeket bemutatja és ennyiből sokkal jobban látható, mi minden látnivaló akad, mint pár fényképen.

A lényeg, hogy tervezetlenül eltöltöttünk itt pár órát, ettünk egy fagyit, többször majdnem hőgutát kaptunk, lefotóztam egy szép nagy kabócát, és kifele menet még kitaláltam, hogy a citadellába el akarok menni (Touken Ranbu rajongók előnyben), de aztán úgy tűnt ez nem egy konkrét épület, hanem a kert egyik részét hívják itt. Szóval eljött lassan az idő, hogy továbbálljunk.

(A kabócákhoz még annyit, hogy tényleg jó hangosak és tényleg majdnem mindenhol lehet őket hallani, szóval ez nem animés túlzás XD)

A következő célállomás Akihabara volt. Ugye eredetileg csak időpontot kérni jöttünk volna a palotához és utána animézés egész nap, de nem így jöttek össze a dolgok és ha már a palotánál voltunk, inkább megnéztük akkor a kertet, minthogy pár nap múlva visszajövünk. Ezzel elment némi idő, de egyelőre még nem bántam. Nem, mert elméletben Akiba ott volt a környéken, szóval csak át kellett sétálnunk... gondoltam én, de ekkor, a második napon még mindig lebecsültem a távolságokat Tokióban. Mérsékelt lelkesedéssel vettük a nyakunkba a várost.

A meleggel itt ekkor nem volt gond, mert a házak árnyékában mentünk. A probléma inkább a GPS-szel volt. Az út alatt átéreztem minden gúnyos viccet, amit a GPS-ekről kitaláltak valaha, mert néha egyszerűen agyrém volt a használata. Nyilván én is bénáskodtam sokszor, illetve Gegec rám ijesztett, hogy a Pocket Wi-Fit nem lehet ész nélkül használni, mert idővel elfogy az egyenleg róla, vagy mi, szóval azzal is nagyon spóroltam (mint utólag kiderült, tök fölöslegesen) és amiatt is sokszor lehet rossz irányba fordultunk egy ponton túl. De számos alkalommal szimplán csak meghülyült ez a szar. Szóval nagyon utáltam telefonon helyet keresni, mert szanszos módon félrevezetett.

Akibával azért nem teljesen jártunk így, de egy ponton túl bementünk egy boltba kaját venni és akkor már rá is kérdeztünk, merre az arra és majdnem totál más irányba küldött minket a pasi, mint amit onnantól a GPS mutatott.

Némi séta után végre kezdtük megközelíteni az objektumot és ezzel együtt elkezdett görcsölni a gyomrom. WTF! Mivel már elég éhes voltam, megettem az egyik onigirit, amit vettünk és szinte rögtön azután kezdődött. Nem tudom, hogy túl gyorsan habzsoltam be, vagy rosszul esett, esetleg az izgalom ment a gyomromra, de szinte egész hátralevő nap kínzott. Pedig hát hatalmas óriásplakáton fogadtak a Kantai Collection-os lányok, szóval már biztos volt, hogy megérkeztem az otakuk fellegvárába.

Ismételten rám tört a bőség zavara, mert mégis hova menjek be először? Mit nézzek meg? Egyáltalán mi hol van? Mit lehet itt látni? Szóval lányos zavaromban beoldalaztunk az első boltba, ami az utunkba került, ami éppenséggel figurákat kínált.

Senkit se fog meglepni, de 90%-ban női figurákat lehet kapni, részben gondolom mert több is van belőlük, másrészt meg a pasik gondolom jobban járják ezeket a boltokat. A másik dolog, amit észrevettünk, hogy az árak elég hasraütés-szerűek. Bizonyos esetekben értettem a nagy ár különbségeket, mert látszott a figurák között a minőségbeli különbség, máskor viszont tök ugyanazon szérián belül elég nagy különbségek vannak, tippem szerint a karakterek népszerűsége alapján. (most gondolok arra, hogy asszem anno a Touken Ranbuból Jijit meg Kogit nekifutásból drágábban dobták a piacra, mint a többieket)

Mindegy, alaposan körbejártam a boltot, bár nagyon féltem, nehogy meglökjön valaki és betörjem a vitrineket, mert a kárt képtelenség megfizetni. A félelmem szerintem kicsit jogos volt, mert a folyosók elég szűkek voltak, a vitrinek meg egymás hegyén hátán álltak. Vásárolni nem akartam, de most már biztos, hogyha valaha visszajutok Japánba, valahol az itteni boltokban kell nendoroidot venni, mert egész elfogadható némelyiknek az ára (valószínűleg sok használt áruk boltja van és azért megfizethetőbb némelyik, mintha a “hivatalos” boltból vesszük”) Megtaláltam egy-két figumat, pl. a 20. évfordulóra készített Yu Yu Hakusho figurák közül Hieit és a Zero ruhás Lulumat, de láttam teljes Kurono no Basuke szettet, Shingeki figurákat orrba-szájba Touken Ranbuval együtt, na meg persze One Piece unalomig.

A figura bolt után továbbmentünk és láttunk... még több boltot. Megdöbbentő, mi?

A fenti képen amúgy a Pokol Kapuja látható. Kívülről békésnek tűnik, de amint kinyílik a halálos fotocellás ajtó, 50 millió decibellel hasít ki onnan a trash moe zene nyivákoló lányok előadásában. Ez valamilyen játékterem, ahova egyszer merészkedtünk csak be, de bőven elég volt. Sejtelmes félhomály, hatalmas hangzavar és millióféle játék. És gondolom rengeteg pénzt lehet ott elszórni, amire nem vágytam, szóval haladjunk.

Ez amúgy nem tudom, az a hely-e, amire gondolok, de ha igen, akkor: El, Psy, Kongoroo! (igen, S;G rajongók előnyben)

Szóval ez a Radio Kaikan épülete, amiben Akibához illően annyi animés bolt van, hogyha alaposan végig akarja az ember járni őket, egy fél nap tuti elmegy vele. Viszont az alaposságnak nincs túl sok értelme, mert egy idő után mindenhol ugyanazt fogod találni. Figurák kifulladásig és minden más egyéb csecsebecse, amit el tudsz képzelni. A gyomorfájásom nélkül biztos kicsit kitartóbb és lelkesebb lettem volna, de az a helyzet, hogy valószínűleg itt már kezdtem unatkozni. Igen, Akibában lehet unatkozni, ha mindenhol olyan cuccokba futsz bele, amik téged nem érdekelnek. Márpedig tényleg egyre egyértelműbbé vált nekem, hogy ez a férfiak elsődleges paradicsoma, mert 90%-ban moe vagy szexi csajok villogtak mindenhol. Azt hittem egy kicsit kiegyensúlyozottabbak az arányok és több kifejezetten nőket célzó bolt van, de hát tévedtem... gondoltam én, mert igazából itt is vannak bőven, csak azokat egy hét múlva találtam meg, mikor legközelebb visszamentünk.

Persze nem kellett félteni a női látogatókat, azért Touken Ranbut pl. itt is lehetett minden boltban találni. Később tudtam meg, de valószínűleg az elsők között csodálhattam meg dobozostul Urashima Kotetsut. Aztán nyilván az Uta no Prince-sama népszerűsége is töretlen lehetett, mert akárhova mentem, mindenhol találkoztam velük. Ami még úgy láttam igazán dübörög, az a Fate/Grand Order. Kicsit kirekesztettnek érzem magam, hogy én nem vagyok benne ebben a fandomban a sok helyes ikemen ellenére sem, de egyszerűen nincs már rá kapacitásom XD

Igazából a nap főként ebből állt innentől: boltokat látogattunk és próbáltam a nyálam csorgatni a holmikra, de kevés ütötte meg az ingerküszöbömet. Persze a hangulat nem volt semmi, pozitív és negatív értelemben egyaránt. Azért mégiscsak animés boltok voltak ameddig csak a szem ellátott és még azon is t��l, az óriáskivetítőkön jól ismert animéket promóztak és attól zengett az utca és minden animés karakterektől ��pompázott”. Ez azért nem semmi!

Felületesen körbejártuk a környéket és kiderült, hogy van egy Book-Off is nem messze, ahova természetesen muszáj volt betérnem. Eltökélt szándékom lett Yoshida Akimi másik mangáját a Yashát meglelnem, de itt sem jártam sikerrel. Sőt, itt futottam bele egy szintén eredeti kiadású Banana Fish teljes sorozatba, amitől totál emo lettem, mert ezeket nem szívta ki a nap, ellenben az én példányaimmal XD És valahol itt kezdett eljönni az a pont, hogy annyira fájt a gyomrom, hogy képtelen voltam állni. Ideje volt enni!

A Radio Kaikan bejáratától nem messze lépcsősor vezet lefele egy kis pofás étteremhez. Azt néztük ki magunknak. Maid Kávézóba sose volt vágyam elmenni, ezt itt jegyezném meg, mert ugyan az Akiba egyik különlegessége tudtommal, valahogy egy életre szóló traumának tűnt bemenni egy ilyen helyre az anyámmal. Nem mintha nem lenne tök nyitott mindenre, de vannak dolgok, amikre azt mondom, hogy ezt vele nem és a Maid Cafe ilyen. Még Isztambulban az egyik srác, aki többször járt már Japánban mesélte, hogy neki volt alkalma megcsodálni, milyen az, amikor egy ilyen Maid lány körbeugrál egy nagyon sztereotip kinézetű otakut, aki végig pironkodja örömében az egészet és ezt egyedül, sőt haverokkal is kínos lenne megnézni/átélni, de egy családtagoddal végképp. Szóval egyértelmű volt, hogy normális étteremben eszünk, ahol azért megfizethetőek a kaják.

A tartalmas kései ebédnek/korai vacsinak és a pihenésnek meg lett az eredménye és a gyomorfájásom végre elmúlt. Azt hiszem ezután jött el az idő, hogy végre a helyi Animate-t meglátogassam... ami kicsit csalódás volt. Ismét csak később tudtam meg, de két Animate van Akibában és úgy tűnik külön vették a női és a férfi részleget. Ergo volt egy külön bolt csak a BL és shoujo felhozatalnak, míg a másikban a “normális” mangák és merch-ek voltak kaphatók. Mi elsőként a BL központot találtuk meg. A bolt melletti gachaponok egyike volt az első, amit kipróbáltam ilyen gépek szempontjából és itt nyertem meg az Idolish7-ből Mitsukit... kis csalódás, de hát benne volt a pakliban. Az Animate maga amúgy jól indított, mert rögtön a kirakatban Banana Fish fogadott és pár emelettel feljebb az első részt adták. Viszont az előző napi ikebukurós tapasztalatok után ez a hely furcsán kihaltnak tűnt. Nyilván hiányoltam a “normál” mangákat is (ugye ekkor még nem tudtam, hogy azokat máshol kell keresni) és összességében ettől függetlenül kisebbnek tűnt a felhozatal, mint Ikebukuróban. Itt viszont könnyebben megtaláltam a BL DramaCD-ket, mert így nem tűntek el a nagy tömegben, valamint az egyik emeleten nagyon kitartóan játszották a Yarichin Bitch Club openingjét Toono előadásában. Egészen addig - shame on me - nem hallottam még a számot, szóval elég meglepett a rossz ének XD (ami nyilván szándékos, de ezt most hagyjuk)

Talán az egyik legkedvesebb meglepetés az egyik emeleti liftajtó díszítése volt, mert először és utoljára találkoztam Band Yarouze!-zal. Pedig szerettem volna Osiris CD-t, de az egyike azon kevés holmiknak, amit végül nem sikerült beszereznem. Sajna a játék kb. két hónapja befejezte a frissítéseket és ugyan még mindig lehet vele játszani, sajna érezhetően kezd eltűnni a köztudatból. Többet érdemeltek volna a fiaim T_T

És mi nem jött még össze? A Nitro+ bolt meglátogatása. Ugyebár nagy rajongója vagyok a cég BL ága (azaz Nitro+Chiral) által készített játékoknak és úgy tudtam, hogy van a környéken egy ilyen bolt. Elindultunk megkeresni. Ismét csak a GPS tette próbára a türelmem, mert hiába volt hozzánk közel, még úgy is el tudott kavarni bennünket, de végül meglett a bolt, aminek az egyik emeletén kellett volna a Nitro+ részlegnek lennie. Igen, jogos a feltételes mód, mivel végül a bolt nem lett meg. Pontosabban: már nem létezett a bolt. Vagy elköltözött. Mondjuk már amikor a liftbe beszálltunk furcsa volt, hogy a kért emelet gombja le volt valamivel fedve, de a magyar agyam azt mondta, biztos valami vandál lefedte viccből, vagy ilyesmi. Hát nem, mert amikor megjöttünk az emeletre, két eladó állt nekünk háttal. Olyan volt, mintha a pénztár mögé érkeztünk volna meg. Szegényeket kicsit megijesztettük, de próbálták mutogatni, hogy itt nem lehet kiszállni, úgyhogy mi is elnézést kértünk és feljebb mentünk egy emelettel, míg ők nagyban hajbókoltak nekünk. Igazából elég vicces volt, utólag mosolygok rajta, mert azért kicsit abszurd volt a helyzet XD Akkor viszont bosszankodtam, mert a bolt nem lett meg. Ezt követően lassan elindultunk haza.

Összességében elég so-so élmény volt. Nem tudom, mit vártam, főleg úgy nem, hogy végül nagyjából azt kaptam, amire számítottam, de a nap végére kicsit csalódottságot éreztem. Valahogy semmi se jött össze, nem is voltam teljesen jól, amitől türelmetlen és feszült voltam végig és rányomta a bélyeget a napomra. Két napot terveztem ide, de mikor mentünk haza úgy voltam vele, nekem ebből egy elég volt. Más okokból mégis lett aztán második nap, de az csak megerősített abban, hogy nem Akihabara lesz a kedvenc helyem.

#personal #japán út

2 notes · View notes

tokitaspace · 11 years

Text

KagaKuro #2: No quiero volverte ver llorar...

Wazaaaaaa!!! Cuanto tiempo!!! Pero si supieran las putas obligaciones no me dejan escribir y para colmo la inspiracion no me llega! D,:< Pero ahora les traigo un mini shot de mi OTP en Kuroko no Basuke! Sin más que decir... A leer se a dicho!!! :DD *************************

Habíamos terminado el juego más cansado de nuestra vida como equipo, ese era el haberle ganado a Gakuen, si el equipo de Aomine Daiki uno de los seis jugadores de Kiseki no Sedai, además de la ex sombra de Kuroko. Todos nos encontrábamos en los vestuarios cambiándonos el uniforme y poniéndonos nuestras ropas deportivas para así salir y dirigirnos cada quien a nuestros hogares. Estábamos a punto de salir de los vestuarios cuando sentimos nuestros cuerpos demasiado pesados y uno a uno empezamos a caer dormidos en el suelo. Solo recuerdo a ver visto el rostro de Kuroko muy cerca del mío.

No sé cuanto tiempo habrá pasado pero sentía que fueron horas, estaba tan sumergido en mis sueños que apenas y sentía la voz de Kuroko hablándome, hasta que al final pude despertar. Nos encontrábamos los dos solos en esos vestuarios, parecía que todos se habían ido.

- Kagami-kun es hora de irnos. –Dijo el peli celeste mientras se levantaba del suelo.

- Si…

Nos sacudimos un poco el polvo del suelo y salimos de aquel establecimiento con nuestras mochilas, íbamos en silencio, nadie decía nada, pero no llegaba a hacer incomodo, simplemente reconfortante… llegamos hasta la casa de Kuroko en donde antes de irme, él me detuvo.

- Espera Kagami-kun – Dijo Kuroko.

- ¿Eh?

- Gracias…

- ¿Eh? – Volvió a preguntar incrédulo.

- Por… Por hacernos ganar hoy…

- Aah~ Eso… no tienes nada que agradecer Kuroko, no solo fui yo todos dieron de su parte. Sobre todo tú. – Dije tranquilo mientras me rascaba la nuca.

- Si pero… verte en la zona fue algo realmente sorprendente… - se vio un pequeño destello en los monótonos ojos de Kuroko.

- Kuroko… - Lo llamó el tigre.

El peli celeste subió su mirada hasta encontrarse con los rojizos ojos del tigre, esté se acerco más a la pequeña figura y tomándolo por la cintura fue acercándolo hacia él, junto sus caras demasiado como para darse un beso. Al principio solo el pelirrojo mandaba en ese acto pero saliendo de su sorpresa el peli celeste continuo con aquel tierno beso. Sus labios se tocaban, disfrutando del sabor del otro, sintiendo como el calor iba subiendo en cada contacto que se tenían, sin ninguna razón Kuroko entrelazo sus dedos en el pelo de Kagami para que de esta manera ese beso se profundizara. Cosa que logro en poco tiempo, ya que sus lenguas estaban jugueteando, Kagami mordió un poco el labio del contrario sacando de él pequeños gemidos que se callaban en la boca del oji rojo. Cuando sintieron que el aire faltaba decidieron cortar aquel beso y sólo los dos se quedaron viendo…

- ¿Por… Por qué me besaste?... – Pregunto un poco sonrojado el oji celeste.

- Porque te quiero… Sabes que cuando estábamos en la cancha fuiste en lo primero que pensé.

- ¿Eh? – Preguntó Kuroko.

- Si, recordar el día en que perdimos contra Gakuen fue lo que me motivo a seguir luchando para poder ganar, el recordar las caras de todos y sobre todo la tuya. No quería que nadie volviera a llorar por culpa de esos estúpidos… Sobre todo no quería volverte ver llorar…

- Kagami-kun…

Kuroko volvió a acercarse a Taiga y con todas sus fuerzas se abrazo a este. Estaba tan feliz, nadie (ni si quiera Aomine) le habría dicho palabras tan hermosas, tan llenas de sentimientos. Taiga quedo anonadado ante tales actos de la sombra pero sin importarle acepto el abrazo, el calor de ambos era tan cálido y cariñoso que la despedida fue difícil para los dos, ya que ese día no querían separarse, sentían que había muchas más cosas que decirse…

Kuroko entro a su casa y deslizándose en la puerta solo pudo pensar…

- Y yo… Yo tampoco quiero volverte ver llorar Kagami-kun… Porque yo también te quiero… ******************************** Y ¿qué tal? ¿les gustó? Espero que si!!! >w<)9 Me tarde un poco pero al final lo termine... Si~ No es la gran cosa... pero tengo más cosas para escribir de estos últimos que han pasado en el anime (es que no quiero hacer Spoilers del Manga xD) y aun me falta por terminar otros Shot y Drabbles... Eso seria todo... Nos Vemos!!! ^^)/~

#KagaKuro #Kagami Taiga #Kuroko Tetsuya #Kurono no basuke #OneShot #Yaoi #Random #LOL #Español

8 notes · View notes