#nemzeti konzervativizmus

[kozbeszedhu]

Éjszaka a belga bíróság hatályon kívül helyezte a Nemzeti Konzervatívizmus Konferencia (NatCon) megtartását tiltó polgármesteri határozatot, a rendezvény korlátozás nélkül folytatódhat Brüsszelben

[kepeslajoska]

Nemzeti Konzervativizmus (NatCon) brüsszeli konferenciája

2024. április 17.

[sos-hungaria]

Nemzeti konzervatívok I.

⇓ Megosztás ⇓ Az álkatolikus bűnöző

*

2020. február 3-4. között Rómában konferenciát tartottak — az Orbán Viktorhoz személyesen is közelálló — Yoram Hazony által vezérelt ún. nemzeti konzervatívok.

A nemzeti konzervativizmus már jó ideje megváltozott, nem azt jelenti, amit eredetileg. Mára már az egyik  fő tartóoszlopa a neo-cionizmus (Netanyahu), vallási irányzatként főként a chabad…

[hicapacity]

A röfinek nem ez az ország a hazája!

A gyakorlatias Orbán miután kiábrándult az általa „impotensnek” érzett fővárosi értelmiségi politikai elitből és rájött, hogy a fogyasztói, liberális társadalmi ideálok tarthatatlanok az olyan szegény országban, mint Magyarország, el kezdett másfelé tájékozódni. Valószínűleg az erős erdélyi gyökerekkel rendelkező Németh Zsolt vezette be az erdélyi és azon belül a székely magyarság elitjébe. Az erdélyi nagyvárosok lakossága és azon belül az ott élő magyarság általában nagyon nyitott, európaias gondolkodású, de vannak a szórvány-magyarságban és a kisvárosias, falusi életmódot folytató Székelyföldön olyan magyarok, akik a román betelepítést és ceausescu-i nacionalista agymosást csak úgy tudták ép lélekkel átvészelni, hogy begubóztak, betokozódtak a horthysta identitásba. A magyar érzelmű erdélyi szellemi elit ráadásul sokat tanult az őt hatékonyan elnyomó, bizánci mintára felépített, tehát az erős politikai vezért, az egyház által alázatosan szolgáló egyeduralkodó államot, valamint az elnyomást és elszegényedést vallásossággal, személyi kultusszal és sovinizmussal ellensúlyozó politikából. Ez az „erényes, katonás” állam-koncepció – amelyhez hasonlót ma Lengyelországban és Oroszországban találunk – lett az Európai Unió aláásásának orbáni ideológiája. A reakciós-konzervatív nézőpontból nézve az ősbűnt az 1968-as generáció tagjai követték el, akik sem a magasztos vallásos, sem a formálisan kinevezett, tisztségnek kijáró tekintélyeket nem fogadták el magától értetődőnek, hanem bizonyítási kényszerhez kötötték. Ez a „hitetlen, kétkedő” alapállás állandó versenyhelyzetet eredményezett, aminek következtében érvényüket vesztették olyan ideológiai panelek, mint „Itt élned halnod kell”-elv, vagy az az elvárás, hogy azt és csakis azt a vallást követheted, amibe beleszülettél, vagy hogy a „suszter maradjon a kaptafánál” stb. 1968 mintát adott arra hogy életmódot is, de még nemi identitást is lehet szabadon választani… De a reakciós konzervativizmus az egyéni választás jogában és lehetőségében nem hisz, pontosan ezt nem tolerálja! A szabadság kissé anarchikus 1968-as eszményképét a reakciós konzervativizmus vallási erkölcs és a nemzeti érzés elleni merényletnek fogják fel, az Isten által megszentelt kötelékek profán levetésének és megtaposásának. Ebben a kontextusban az Európai Unió nemcsak azért jelenti a veszélyforrást, mert nyílttá teszi az országok közti konkurenciaharcot és bárki a lábával szavazhat arról, hogy hol akar és milyen életet kíván élni, hanem mert a vezetésében és az európai politikai elit közt hangadóak a 68-as nemzedék tagjai. Orbánnak például az 1968-as diákvezér, az Európai Parlament környezetvédő frakciójában helyet foglaló Daniel Cohn-Bendit, nagyobb mumus, mint az európai muszlim terjeszkedést aktívan támogató Erdogan! Nemcsak azért gyűlöli Orbán Cohn-Bendit-et, mert a politikai filozófiája alternatívát mutat a vallásos-nemzeti politikával szemben, hanem mert többek közt az ő támogatásával indult el Emmanuel Macron az elnökválasztáson és válhat belőle Európa erős embere (hacsaknem mérgezi meg idejekorán Orbán barátjának, Putyinnak a titkosszolgálata). Orbán székely zászlót fabrikált, megmondta, hogy nem érzi magát jól sem Brüsszelben, sem a konzum-idiótává vált, „fél-ázsiai” magyarországiak közt, hanem (Azerbajdzsán mellett) csak a Székelyföldön, mert ott a székelység mitikus vezéreként, új Csaba királyfiként „kinyilatkoztathat”. Tusványoson nem történt más, minthogy a fogadott népének és az őt tűzön-vízen követőknek megígérte, hogy megtanítja kesztyűben dudálni az elfajzott magyarországiakat és európaiakat. Mindegy, Orbánnak nem magyarországi és nem európai az identitása – ez is 1968 felszabadító hatása! /OrOsz Ye!-/\/ő!/

[onsieluenkeli]

Oh, akik még nagyon fontosak, és számítanak. Olyan sok munka, és kaland van mögöttük, hihetetlenek. Evidens volt az, hogy sikerül nekik, és köszönet azért, hogy nem adják fel 🍀. :)

... ... ... ... ...

🤔

Én pont erre/ezekre az eredményekre számítottam. Nincsen meglepetés. Ha megkérdezi valaki, lejósolom. És ez azért jó hír (nekem nagyon), mert krvasokat gyakoroltam netes analízisből, szóval nem hiába bámultam végig bőven elég külföldi választást...

Márky-Zay Péter egy súlyosan fideszes/konzervatív városból jött, aki mögül nagyon hiányzott egy évek alatt felépitett kommunikációs bázis. Tényleg sokáig alig volt jelen a neten, és a médiákban. Márky-Zay az, aki össze tudja szedni a leszakadt, és a csalódott jobboldali szavazókat. Vannak jó ötletei, világot látott, kompromisszum, és alku képes. Egy új jobboldali alternatíva. Szóval pontosan ezek miatt is, számomra érthetetlen az, hogy aki annyira jól érti a politikát, akkor miért nem ad bele apait-anyait még időben, egy nagyobb Team-el?

Jobbik, és a Jakab Péter. Nem szerencsétlen, csak az a bizonyos politikai libikóka kezd átbillenni. Akik csalódtak, és elegük van, nekik elegük van mindenből amit a Fidesz játszik. A konzervativizmus, a nemzeti, a keresztényi, turul, türkis, és stb... Szóval sok ex Jobbikos, nem biztos hogy Fideszes lett, inkább nem szavaznak, vagy Márky-Zay Pétert választják. És az ex Fideszesek pedig nem biztos hogy a Jobbikot. - Orbán annyira rátenyerelt mindenre, és gúnyolódik, tényleg nehéz lehet most a jobboldalon politizálni.

A Momentum? Szerintem ügyesek. Kampányoltak, ötleteztek. Új pártként örülhetnek minden sikernek. A fiatal szavazók pedig sajnos alszanak. Ott vannak, csak lusták és alszanak. Őket kell majd felrázni...

Karácsony Gergely pedig Budapest. A vidékiek alig értik, és alig ismerik. A legtöbben azt sem tudják mi az a 99 mozgalom. Nem jut el az információ. Sajnálom. Az mszp-s képviselők a kisvárosokban pedig összebarátkoztak a Fideszes képviselőkkel. Kéz a kézben aktivistáskodnak, adakoznak, koszorúznak, az egész országban ezt látják az emberek. A neten pedig mit kommentelnek? "Ezek ugyanazok". <- A vidék, az már sohasem fog többet az mszp-re szavazni. Annak vége. A párbeszéd pedig túlságosan csöppnyi párt.

Dobrev Klára. Az, akinek feje is van, és teste is. Egy baromi nagy, és jól leszervezett háttere. És tőle tart a Fidesz, tudják hogy a legerősebb vidéken <- igazam volt. Dobrev hátránya pedig, egyedül a Gyurcsány.

Én ezeket látom. És persze gratula mindegyiknek.

Összegyurva, egyben, nagyon jók lennének. Végre volt egy kis kóstoltatott falat, az ügyes-bajos demokráciából is. :)

Izgalmas lehet a következő forduló. 💯

.

[slejmshow]

Nemzeti konzervativizmus, 2017. 

[cstamas]

Fasizmus

A fasizmus közös definíciója a tényezők három csoportján alapulhat:

A fasiszta tagadások, azaz az anti-liberalizmus, antikommunizmus és az anti-konzervativizmus.

Nacionalista, tekintélyuralmi célok, szabályozott gazdasági struktúra kialakítása, modern, önálló kultúra létrehozása.

A romantikus szimbolizmuson, a tömegmozgósításon, az erőszak pozitív felfogásán, a férfiasság és ifjúság kidomborításán, karizmatikus vezetésen alapuló politikai esztétika.[15]

Umberto Eco sok fontos jellemzőt sorolt fel, amelyből ha több megvan, fasizmusról beszélhetünk:

hagyománykultusz, visszatérés az aranykorba, a dicső múltba nézés, mindehhez a modernizmus, a liberalizmus és felvilágosodás elvetése szükséges;

a vallás vagy legalábbis valamilyen okkultista pótlék beemelése a nemzeti politikába;

a cselekvés kultusza – mindegy, hogy mit lép a politikus, de ne látsszon döntésképtelennek;

az egyet nem értés megbélyegzése, az ellenzék általános hazaárulónak minősítése, ezzel a nemzetfogalom kisajátítása;

félelmek generálása, általában az idegengyűlölet tudatos erősítése;

az ellenzék idegenszívűnek minősítése és minden ellenzéki kísérlet államrenddel szembeni fellépésnek titulálása;

a külső és belső ellenség szerepének, hatalmának és céljainak felnagyítása, torzítása, amiket általában összeesküvés-elméletekkel oldanak meg, ám a kijelölt ellenség mindig kevés reális veszélyt jelent, különben fennáll a veszély, hogy visszaüt;

„a küzdelemért él és nem az életért küzd”, a lényeg a háborús hangulat, a mozgósítás, amivel a híveket ugrásra készen lehet tartani;

„tömegelitizmus”, azaz populista és elitista egyszerre, élen a Vezérrel;

hősiesség kultusza;

szexizmus, a fasiszta rendszer hangsúlyozza a „férfiasságát”, miközben a nők szerepe a családra redukálódik;

közösségelvűség akár az egyéni szabadságjogok teljes elvetésével, ám a közösség érdekeit egy szűk kör nyilatkoztatja ki;

a fasiszta rendszer mindig a többség akaratára hivatkozik, minden ellenérvet erővel söpör le az asztalról;

a parlamentarizmus elvetése, mivel a többség akaratának érvényesítéséhez elegendő egy szűk uralkodó réteg, ami ismeri a tömegigényeket és ki is elégíti azokat.

Forras: https://hu.wikipedia.org/wiki/Fasizmus

[szabadpecsofficial]

A bunga bunga partikról is híres Berlusconival találkozott a magyar család- és ifjúságügyért felelős államtitkár asszony

A bunga bunga partikról is híres Berlusconival találkozott a magyar család- és ifjúságügyért felelős államtitkár asszony

Novák Katalin maga posztolta a fotót Facebook-oldalán, amelyen Silvio Berlusconival fogott kezet mosolyogva, Rómában.

Valószínűleg Orbán Viktor küldőttségének tagjaként utazott el a magyar család- és ifjúságügyért felelős államtitkár asszony az olasz fővárosba. Orbán Viktor Rómában, az Edmund Burke Alapítvány Nemzeti konzervativizmus című konferenciáján vett részt kedden egy…

[nemzetinet]

HND: Angéla európai megoldása és a migrációs vasmacska

„Azt hitted viccelnek, pedig igen…” – HND

Nem szóltam semmit, amikor mindenki örömködött és abban reménykedett, hogy Horst Seehofer, egykori bajor CSU miniszterelnök majd megváltoztatja a dolgok menetét és palotaforradalmat csinál Németországban. 2015 óta ezt már sokan hitték és legalább ennyien csalódtak benne.

Bajorországban az órák fordítva járnak, legalábbis ezt képzelték az ottani őslakosok és azok is, akik valamilyen okból kifolyólag odaköltöztek és megpróbáltak beilleszkedni a „Liberalitas Bavarica”, a tipikusan bajor élni és élni hagyni klasszikusan konzervatív liberalizmusába. A tízmillió lakosú tartomány mindig is hagyományőrző és önfejü volt, ahol a dirndli és a laptop sose zárta ki egymást. A legmodernebb technika és ősi hagyományok, kedélyesség és sziklaszilárd konzervativizmus jellemezte ezt a valóban élhető és példamutató országot, akkor is, ha a többi német tartomány, amelyeket a sikeres bajorok tartanak el milliárdos támogatásaikkal, mélységesen vidékiesnek tartják és általában lenézik őket. Ismerős?

A tartomány eddig legkevésbé sikeres vezetője Horst Seehofer volt, akinek kormányzása alatt a CSU (Keresztényszociális Unió) egyeduralma többször megingott. Franz Josef Strauss, a legendás bajor honatya – Isten nyugosztalja! – piruettezik sírjában. Seehofer, akit újabban „Drehhofer”-nek, azaz forgó (szélkakas) hofernek neveznek, egyszer életében, 2010-ben egy népszerű tévékabaréban volt legutoljára igazán őszinte:

„Azok, akik döntenek, azokat senki sem választotta meg. Akiket megválasztottak, azok nem dönthetnek.”

Mintha egy összeesküvés elméletet hallanánk az egykori bajor miniszterelnök szájából!

Az illegális invázió megindulása óta Seehofer megszámlálhatatlan esetben próbált meg fellépni a multikulti matróna hegemóniája ellen – sikertelenül. A büszke bajor oroszlán vinnyogó plüsscicává változott rövid időn belül és ez most sem lesz másként.

A Merkel által kért kéthetes határidő – az európai problémák megoldására – pontosan arra lesz elegendő, hogy az Európa Parlament és igen, a CSU-delegáltak által is már korábban elfogadott, és az európai kormányfők hozzájárulására váró határozat a dublini menekültrendszer megváltoztatására életbe lépjen, előreláthatólag 2018. június 28-a után. Az a dublini rendszer, amelynek szabályait egyes egyedül Magyarország tartotta és tartja be, s ráadásul a még mindig hatályos (!) előírások betartásáért marasztalják el hazánkat napi szinten.

Az új rendelkezés szerint, amelynek egyik fő célja az illegális migráció legalizálása, a migránsok a jövőben kiválaszthatják maguknak azt az országot, ahová menni kívánnak és a menekültügyi eljárást majd – az eddigiektől eltérően – az általuk kiszemelt országban kell lefolytatni.

Hurrá! – mondhatnák egyesek, mert akkor egészen biztosan senki sem fogja a V4-es országokat választani, de ez így csak féligazság. Ez a megoldás az első lépés lenne az európai központosított migránselosztó rendszer megteremtéséhez, hiszen ha a dublini szerződés alapelveinek megváltoztatásához mindenki hozzájárulna, akkor ezáltal a migránskérdés további centralizálásához alkotnak egy precedenst. A tervezett szupranacionális Európa első mérföldköve lehetne a migráció uniós szintű szervezése. Ahogy Merkel hangsúlyozza:

„Az európai rendelkezések felülírják a nemzeti törvényeket.”

Az új szabályozás egyik alappillére, a hihetetlenül bizarrnak tűnő „vasmacska”, tehát horgony passzus (németül: Anker). Bárki, aki az Európai Unió valamelyik országában képzeli el jövőbeli életét, az minden további nélkül hivatkozhat egy személyre (ez lenne a horgony/vasmacska), aki már egy adott országban él és akinek nem kell rokoni kapcsolatban állnia a betelepülni szándékozóval.

Egyszerűen megfogalmazva ez annyit jelent, hogy ha Ali a határon kijelenti, hogy Németországban (vagy bárhol másutt) ismer egy Abdul nevű fickót, aki a szomszéd faluban élő nagybácsijának a szomszédja volt, akkor jogosult a beutazásra az említett „Anker-Person”, tehát horgony-személy miatt. Ez a lehetőség minden eddiginél szélesebbre tárja Európa kapuit, és ne gondoljuk, hogy az új áradat csak az eddig favorizált Német- és Svédországot fogja érinteni! Annak érzékeléséhez nem kell ám ahhoz túl színes fantázia, hogy hirtelen mennyi új ismerős, cimbora él az európai migrációs-bazárban!

Sokan filozofálgattak arról, hogy Juncker vajon miért hívatott magához néhány enyhén renitensnek tűnő kormányfőt most, június 24-re? A megoldás csak az lehet, hogy a suttyomban kifőzött komplottok nagymestere, Jean-Claude meg fogja próbálni a kiválasztott politikusokat a V4 ellen fordítani és a dublini szerződés radikális megváltoztatásához előzetes hozzájárulásukat kicsikarni. A sokat idézett, 1999-ből származó junckeri mondat utolsó része pontosan erre az eljárási folyamatra  – is – utal:

„[…] mert a többség fel sem fogja, mit határoztunk el, s aztán csináljuk tovább, lépésről lépésre, addig, amíg már nem nincs visszaút.”

A dublini rendszer kétségbeejtően dekadens átírása, az eddigi gyakorlat – amelyhez hazánk mindig is ragaszkodott – megdöntése, és Európa hátba döfésének utolsó fejezete tökéletesen szinkronban van az ENSZ migrációs politikájával. Ez végső fokon az európai népesség lecserélését és/vagy háttérbe szorítását tűzte ki célul. Pedig az nyilvánvaló tény, hogy tíz- és százmilliónyi gazdasági migránst ez a kis kontinens képtelen felvenni, sem őket eltartani, sem munkát részükre biztosítani nem tud. Ilyesmi azonban nem érdekli az emberi jogi kártyával hadonászó fantasztákat. A selyemingbe bújt, kaviárt zabáló neo-bolsevikokat, akik a fejünk felett társadalommérnökösködnek, a tények sose zavarták.

Amiről azonban sajnos senki sem beszél, az az európai, vagy fejlett országokból érkező legális (!) áttelepülőkkel szembeni követelménykatalógus, akik horribile dictu egy fejlődő országban kívánnak – valamilyen oknál fogva, akár csak ideiglenesen is – letelepedni. Mert ilyenek is akadnak, méghozzá elég szép számban. Tehát érdemes volna ezzel is számolni, vagy legalább tisztában lenni, hiszen sokszor az ilyen fejlődő országok lakói keresik szerencséjüket az európai szociális hálóban.

Mi kell tehát ahhoz, hogy valaki bármelyik fejlődő országba bevándoroljon? Vagy magas képzettség és egy nagyon jól fizetett – azaz európai/amerikai nagyságrendű – állásról szóló szerződés a befogadó országban; vagy rengeteg pénz, ami országonként száz és hatszázezer amerikai dollár közötti összeg előre megfizetését jelenti; szükséges továbbá, hogy minden, de minden személyes dokumentum – például anyakönyvi kivonat a befogadó ország nyelvére hivatalosan lefordítva – rendelkezésre álljon, illetve a származási országból egy – szintén hitelesen lefordított – erkölcsi bizonyítvány.

Amennyiben az új dublini rendszer életbe lép és Angéla megkapja végre az „európai megoldást”, valamint bónuszként a vasmacskáját is, az európai szociális rendszerekbe való betelepüléshez elég lesz, ha Ali – akinek az útlevele valahol elveszett – elmondja a határon, hogy van egy Abdul nevű cimborája a szomszéd faluból…

Szerző: HeroesNeverDie

The post HND: Angéla európai megoldása és a migrációs vasmacska appeared first on PolgárPortál.

HND: Angéla európai megoldása és a migrációs vasmacska a Nemzeti.net-en jelent meg,

[o-facewithstudy]

Released on: 01.09.2018

EMELT TÖRI írásbeli tételek kidolgozása és tanulása:

Egy héten 10 db kidolgozása kötelező

1. Az ókor és kultúrája

01.09. – 01.14.

1.                  Az athéni demokrácia működése a Kr.e. 5. században.

2.                  Julius Caesar egyeduralmi kísérlete.

3.                  Octavianus hatalomra jutása és a principátus Augustus idején.

4.                  A görög-római hitvilág.

5.                  Az antikvitás kiemelkedő kulturális emlékei.

6.                  A zsidó vallás fő jellemzői.

7.                  A kereszténység kialakulása és főbb tanításai.

8.                  Az ókori keleti civilizációk vallási és kulturális jellemzői.

9.                  A görög filozófia kimagasló képviselői (Platón, Arisztotelész).

10.              A kereszténység államvallássá válása.

2. A középkor

01.15. – 01.21.

11.              A hűbériség és a jobbágyság jellemzői. Az uradalom és a mezőgazdasági technika.

12.              A Frank Birodalom történetének főbb állomásai.

13.              A nyugati és a keleti kereszténység főbb jellemzői.

14.              Hitélet és vallások (pl. keresztény, zsidó) – együttműködés és konfliktusok.

15.              A legfontosabb szerzetesrendek jellemzői (pl. bencések, kolduló rendek).

16.              A középkori város és a céhes ipar.

17.              A rendi állam kialakulása és működése Angliában és Franciaországban.

18.              Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai.

19.              Az Oszmán Birodalom kialakulása és főbb jellemzői.

20.              A román és gótikus építészet; a reneszánsz kultúra.

21.              Művelődés és írásbeliség a középkorban.

3. A középkori magyar állam megteremtése és virágkora

01.22. – 01.28.

22.              A magyar nép eredete, vándorlása és a honfoglalás.

23.              A honfoglaló magyarság életmódja.

24.              Géza fejedelemsége és I. (Szent) István államszervező tevékenysége.

25.              A tatárjárás és az ország újjáépítése IV. Béla idején.

26.              Az új rend megszilárdulása Szent László és Könyves Kálmán idején.

27.              Az Aranybulla

28.              A középkori magyar állam megerősödése I. Károly idején.

29.              I. (Nagy) Lajos törvényei és az Anjou-kori társadalom. Zsigmond király külpolitikája.

30.              Hunyadi Mátyás reformjai és külpolitikája.

31.              Hunyadi János törökellenes harcai.

4. Szellemi, társadalmi és politikai változások a kora újkorban (1492-1789)

01.29. – 02.04.

32.              A földrajzi felfedezések és a kapitalista gazdaság jellemzői.

33.              A 16-17. századi gyarmatosítás és a világgazdaság kialakulása.

34.              A lutheri és kálvini reformáció. A katolikus megújulás. A barokk stílus jellemzői.

35.              Az alkotmányos monarchia jellemzői Angliában.

36.              A francia abszolutizmus XIV. Lajos korában.

37.              A felvilágosodás eszmerendszere és főbb képviselői források alapján.

38.              Az Egyesült Államok létrejötte és alkotmánya.

39.              Nagyhatalmi konfliktusok a 17-18. században (harmincéves háború, spanyol örökösödési háború, osztrák örökösödési háború, hétéves háború).

5. Magyarország a kora újkorban (1490-1790)

40.              A mohácsi vész és az ország három részre szakadása. A várháborúk (1541-1568).

41.              A három országrész berendezkedése.

02.05. – 02.11.

42.              Erdély sajátos etnikai és vallási helyzete.

43.              Bethlen Gábor fejedelemsége.

44.              A Rákóczi-szabadságharc okai, főbb eseményei és eredményei.

45.              Zrínyi Miklós tevékenysége és a török kiűzése Magyarországról.

46.              Demográfiai és etnikai változások a 18. században. Mária Terézia és II. József reformjai.

47.              Reformáció és katolikus megújulás Magyarországon.

6. A polgári átalakulás, a nemzetállamok és az imperializmus kora (1789-1914)

48.              Az Emberi és polgári jogok nyilatkozatának alapkérdései.

49.              A napóleoni háborúk fordulópontjai. A nagyhatalmi együttműködés céljai és rendszere a bécsi kongresszus nyomán.

50.              A korszak főbb eszmeáramlatainak (liberalizmus, nacionalizmus, konzervativizmus és szocializmus) jellemzői.

51.              Az egységes Németország létrejötte és nagyhatalommá válása.

02.12. – 02.18.

52.              A szövetségi rendszerek kialakulása.

53.              Gyarmatok és gyarmattartók a 19. század közepétől az első világháborúig.

54.              Az ipari forradalmak legjelentősebb területei (könnyűipar, nehézipar, közlekedés), néhány találmánya és a gyáripar kezdetei.

55.              Az ipari forradalmak társadalmi hatásai (demográfia, életmód, nők helyzete)

7. A polgárosodás kezdetei és kibontakozása Magyarországon (1790-1914)

56.              A reformkor fő kérdései, Széchenyi és Kossuth reformprogramja.

57.              A nemzeti eszme a reformkorban.

58.              A rendi országgyűlés és a megyerendszer működése.

59.              A pesti forradalom eseményei, az áprilisi törvények.

60.              A szabadságharc főbb katonai és politikai eseményei.

61.              Népek, nemzetiségek (pl.: németek, zsidók, szlávok) szerepe a forradalom és szabadságharc eseményeiben.

02.19. – 02.25.

62.              A kiegyezéshez vezető út. A kiegyezés tartalma és értékelése.

63.              A polgári állam kiépülése Magyarországon (közigazgatás, közegészségügy, iskolahálózat).

64.              Gazdasági változások a dualizmus korában.

65.              A magyar polgárosodás társadalmi, gazdasági jellegzetességei, sajátosságai.

66.              Népek, nemzetiségek (pl.: zsidók, németek) szerepe a modernizációban. Etnikai viszonyok és a nemzetiségi kérdés a dualizmus korában.

67.              Budapest világvárossá fejlődése. Társadalmi és életmódbeli változások a dualizmus korában.

68.              Egyenlőség és emancipáció.

8. A világháborúk kora (1914-1945)

69.              Az első világháború (hadviselők, frontok, a háború jellege). Az első világháborút lezáró békerendszer.

70.              Életmód és mindennapok a 20. század első felében. A világgazdasági válság és a New Deal.

71.              A náci Németország legfőbb jellemzői.

02.26. – 03.04.

72.              Az olasz fasizmus jellemzői.

73.              A kommunista ideológia és a sztálini diktatúra a Szovjetunióban.

74.              A világháború előzményei, kitörése és jellemzői. A holokauszt.

75.              A második világháború főbb hadi és diplomáciai eseményei.

9. Magyarország a világháborúk korában (1914-1945)

76.              A trianoni békediktátum és következményei.

77.              Magyarország az első világháborúban. Az őszirózsás forradalom és a tanácsköztársaság.

78.              Az ellenforradalmi rendszer konszolidációjának legfontosabb lépései.

79.              A magyar külpolitika a két világháború között.

80.              A politikai rendszer főbb jellemzői.

81.              Társadalmi, gazdasági, ideológiai kérdések.

03.05. – 03.11.

82.              A válság és hatása: a belpolitikai élet változásai az 1930-as években.

83.              Társadalmi rétegződés és életmód a húszas-harmincas években.

84.              Az antiszemitizmus megjelenési formái és a „zsidókérdés” Magyarországon.

85.              A klebelsbergi oktatás- és kultúrpolitika.

86.              Magyarország háborúba lépése és részvétele a Szovjetunió elleni harcokban.

87.              Magyarország német megszállása és a nyilas hatalomátvétel. A holokauszt Magyarországon.

88.              Magyarország a náci birodalom árnyékában. A területi revízió lépései.

89.              Kállay Miklós miniszterelnöksége.

10. A jelenkor (1945-től napjainkig)

90.              A keleti és a nyugati blokk főbb politikai, gazdasági, társadalmi jellemzői, a hidegháborús szembenállás jellemzői.

91.              Az ENSZ létrejötte, működése.

03.12. – 03.18.

92.              Nemzetközi konfliktusok a hidegháború idején (berlini válság, Korea, Kuba, Vietnam).

93.              A gyarmati rendszer felbomlása Indiában.

94.              A Kínai Népköztársaság létrejötte.

95.              A közel-keleti helyzet összetevői, az izraeli állam.

96.              A kétpólusú világrend megszűnése; a Szovjetunió és Jugoszlávia szétesése; Németország újraegyesítése.

97.              Az Európai Unió alapelvei, intézményei és működése.

98.              Az európai integráció főbb állomásai (bővülés és mélyülés).

99.              A globális világgazdaság ellentmondásai.

100.          A tömegkultúra új jelenségei napjainkban.

11. Magyarország 1945-től a rendszerváltozásig

03.19. – 03.25.

101.          Az egypárti diktatúra működése, a gazdasági élet és a mindennapok jellegzetességei a Rákosi-korban.

102.          Magyarország szovjetizálása (1945-1949).

103.          Az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének okai és főbb eseményei; a megtorlás.

104.          A magyar forradalom nemzetközi jelentősége és összefüggései.

105.          A rendszer jellemzői a Kádár-korszakban, életmód és mindennapok.

106.          A Kádár-rendszer válsága, a külpolitikai változások és az ellenzéki mozgalmak.

107.          A rendszerváltozás főbb eseményei.

108.          A piacgazdaságra való áttérés és következményei.

109.          A közjogi rendszer átalakítása (1990-2011).

110.          A határon túli magyarság 1945-től.

111.          Demográfiai változások Magyarországon 1945-től.

12. Társadalmi, állampolgári, pénzügyi és munkavállalói ismeretek

03.26. – 04.01.

112.          A magyarországi romák története és helyzetének főbb jellemzői napjainkban.

113.          A szociális ellátórendszer fő elemei.

114.          Társadalmi rétegződés és társadalmi egyenlőtlenségek.

115.          Nemzetiségek Magyarországon.

116.          Az emberi jogok ismerete és a jogegyenlőség elvének bemutatása, az állampolgári jogok, kötelességek.

117.          A politikai intézményrendszer fő elemei (országgyűlés, kormány, köztársasági elnök, alkotmánybíróság, ombudsman, helyi önkormányzatok, az Alaptörvény).

118.          A választási rendszer fő elemei.

119.          A háztartás pénzügyei (adók és járulékok, pénzkezelési technikák, banki ügyletek).

120.          A munkaviszonyhoz kapcsolódó jogok és kötelezettségek, a munkaviszony megszűnése.

121.          Az állam gazdasági szerepvállalása.

122.          A pénzpiac működése.

123.          A vállalkozási formák, a vállalkozás alapítása és működtetése.

[slejmshow]

Helló Marci! Olvastam a mai bejegyzésed, örülök, hogy felfigyeltél az interjúra. Bár ismerjük egymást, nekem közvetlenül is kidühönghetted volna magadat, de így legalább olyan körökbe is eljutott a felvétel linkje s vele a könyvem híre, ahová én nem tudok (és nem is feltétlenül szeretnék) eljutni. Ha kapok Tőled egy e-mailt marci161 című gmail-címemre, elküldök néhány korábbi írást, hogy lásd: semmi újat (önmagamhoz képest) nem mondtam, és azt is igen finoman csak. Üdvözlettel: Békés Márton

Szervusz Marci! Valóban ismerjük egymást; ahogy sokszor elmondtam (személyesen neked is), számomra 2010 után hosszú-hosszú évekig nagyon fontos hivatkozási pont voltál, hogy lám, ilyen lenne az értékrend alapú nemzeti konzervativizmus (a politikai termék!), ha lenne neki tere a NER-en belül, de hát nincs neki, nem baj, sokan vagyunk ezzel így, és nem akarom tagadni: érdekes tapasztalat amikor körbetekintve olyanokat is a sorstársainknak látunk, akiket korábban ideológiailag inkább a vitapartnerünknek gondoltunk. Az amerikai neokonokról írt kötetedet nagyra tartottam - és meg merem kockáztatni, hogy ha újraolvasnám, még most is annak tartanám; btw. ha nem írod meg a köteted soha nem szavaztam volna 2010-ben az MDF-re (mondván: legyen idehaza is egy “republikánus” párt) de ez már tényleg csak anekdotikus adalék.

Ezt az alányalós felvezetést csak azért tartottam fontosnak, mert alányalás ide vagy oda, én téged a generációnk fontos és fajsúlyos alakjának tartalak, tehát te nem ilyen Megadja Gábor-nívójú figuraként indultál, de kétségtelen, mostanra ledolgoztad ezt a hátrányod, és én ezt rettenetesnek, sőt (nyugodtan gondolj egy szentimentális fasznak) elborzasztónak találom. A Terror Háza történelemhamisító kiállításpolitájának legitimálásában vállalt szereped, az ‘56-os emlékév kapcsán nyújtott hozzájárulásod a (nem csak történészszakmailag, hanem a legalapvetőbb erkölcsi normákat tekintve is) vállalhatatlan eseményekhez, illetve a legutóbbi értelmiségellenes kirohanásaid a főnököd blogján rémisztő, iszonytató és lesújtóan elszomorító. Ettől persze még kedves, hogy írod, hogy írjak neked, de ezt én az elmúlt 1 évben kétszer is megtettem: egyszer még tavaly májusban egy, az ügynökmúltat feltáró, legutóbb pedig a trianoni békediktátumról szóló filmünk kapcsán kerestelek megszólalónak - még csak vissza se jeleztél, holott. A párbeszédkészségről ennyit.

De nem ezzel akarom lezárni - ennél ugyanis élesebbeket gondolok erről a helyzetről. 

Én a húszas éveim elején nagyon közel álltam (eszmeileg, érzésvilágban) ahhoz a Konzervatóriumos/Kommentáros körhöz, aminek a szellemi/intellektuális autonómiájáról és igényességéről mostanra már csak az archívumokban fellelhető lapszámok adhatnak képet. Ez egy rejtettebb pusztítása a NER-nek, de kétségkívül jelentős pusztítása: a leghaloványabb fogalmam sincs arról, hogy Ablonczy Balázs, vagy éppen te miért járultok hozzá tevékenyen a magyarországi konzervativizmus önkannibalizációjához (aka NER), és miért értékesítettétek ennek az aljas és züllött rezsimnek az intellektusotokat, de kétségtelen tény, hogy megtettétek, megtetted. Nem első hívó szóra, ez tény, de végül beadtad a derekad. És ez az etikai dimenzión túlmenve azért is problematikus, mert hatalmas szükség lenne a korosztályunkban (generációnkban!) olyan tisztességes konzervatív értelmiségiekre, akikkel szövetséget lehet majd vállalni a NER utáni időszakban azért, hogy konszenzust és békét lehessen kötni és építkezni, értelmes, szép és emberséges terveket lehessen alkotni közös jövőnkről és ezekről vitázni egymással az általad is nagyon vágyott magyar feltámadás érdekében. Mondd meg Marci, de igaz lelkedre: hogy kellene hozzád elérnie majd mindezek után azoknak, akik egyébként számolnának veled mint értékes polgártárssal egy NER utáni világhoz szükséges konszenzus létrehozatalában? Nevezheted képmutatásnak, nevezheted primadonnáskodásnak vagy olcsó hatásvadászatnak; nevezd ahogy akarod, de akkor is ezt gondolom: át se látod mekkora baj, hogy ennek az esélyét jóvátehetetlenül elbasztad. 

[sos-hungaria]

Nemzeti konzervatívok II.

⇒ Nemzeti konzervatívok I. — Az álkatolikus bűnöző

⇓ Megosztás ⇓ A másféle katolikus

*

Mr Katolikus

Konzervatív ováció

A kávé illata

Koldus és királyfi

Az aranyember

A Jóisten titkos szándéka

Beteljesült álom

Putyin ipari mérete

Moszkvai faló

Kísért a múlt

Európát, a gyönyörű nőt

Látószög a zsákból

Mint tudjuk, a nemzeti konzervativizmus különös furabogár ideológia,…

[nemzetinet]

Azonosulhat-e a nemzeti tábor a baloldallal?

Súlyos kérdésekkel szembesül az, aki – megértve a Jobbik által képviselt, a XX. századi vitákat túllépni szándékozó politikát – mégiscsak egy bizonyos gondolatkör alapján választott magának oldalt a magyar politikában. Ma az egykor ideológiai alapon megosztott magyar politikai paletta legfőbb kérdései mintha már nem annyira eszmeiek, sokkal inkább a gyakorlati célok által orientáltak volnának.   Feloldható egyáltalán az a paradoxon, melyet az ideológiai válaszfalak lebontása és a következetes világnézet megtartása jelent? Röviden: azonosulhat-e egy nemzeti–konzervatív, keresztény ember a baloldaliakkal?

Ideológia, vagy színtiszta pragmatizmus

Nincs könnyű helyzetben az, aki ma valóban egy értékrend, vagy felsőbb útmutatás alapján próbál tájékozódni a közéletben. A modern kor politikája gátlástalanul telepedett rá arra a természetes igényre, hogy az ember valamilyen útmutatást vár a világban való eligazodáshoz. Noha a modern tömegmozgalmak viszonya bármilyen, konzervatív szemszögből elfogadható értékhez legalábbis erősen kétséges, ám megállapítható, hogy akkor, a XIX-XX. században a politika még következetes volt, az emberek pedig valóban útmutatást és nem pillanatnyi önigazolást vártak tőle. Az eredmény persze, mint a történelem megmutatta, tragikus volt. 

A XXI. századra egy új politikai trend jelent, meg, amely, túllépve a modern kor tömegmozgalmain is, már nem útmutatást, hanem kényelmes önigazolási lehetőséget nyújt, bátran csipegetve kicsit jobbról, kicsit balról. Amikor a bevándorlás kényelmetlen, akkor ez a politika keményen „jobboldali”, amikor erkölcsi kérdések szorítanak, akkor határozottan „liberális” is tud lenni. A lényeg, hogy a politikát, vallást és ideológiát is fogyasztási cikként kezelő állampolgár a legkényelmesebb eszmei kiszolgálásban részesüljön. Az ilyen pártokért már egyre ritkábban kell valódi konfliktusokat felvállalni, hiszen nincs is igazi irányvonaluk, csak sejtetéseik, melyek a pragmatizmus és a közvélemény-kutatások fényében napról-napra változhatnak. 

Persze az új rendszer nem jelent mindenkinek egyforma problémát, melyet a Fidesz liberális, majd liberális–konzervatív, euroatlantista, majd inkább euroszkeptikus átalakulásai is mutatnak. Tekintve, hogy a jelenlegi kormánypárt politikáját hagyományosan a gátlástalanul eladott „politikai termékekre” (vö. polgári Magyarország, kereszténység védelme) építette, alkalmazkodása a jelenlegi rendszerhez nem igényel komolyabb kutatásokat, hiszen adott. 

Annál nagyobb kérdés, mi zajlik az egykori nemzeti radikális térfélen, mely sohasem gazdasági programok, vagy pragmatikus politikai szempontok, hanem gondolatok, értékek mentén fogalmazta meg önmagát. Mi történik akkor, ha egy ilyen tábor legnagyobb ereje baloldali, liberális emberek számára is egyre inkább elfogadhatóvá válik? A jobboldali–konzervatív eszme végét jelenti-e, ha bizonyos szemszögből azonosulni tud baloldali gondolkodású emberekkel? Szükségszerű-e az átcsúszás az egyébként alapvetően relativizáló, liberális posztmodernizmusba, vagy létezik egy jobboldali válasz a jelenlegi helyzetre? Egyáltalán, érdemes még politikai oldalakról beszélni?

A kérdésben a válasz

Mintegy „született jobboldali magyarként” a nemzeti oldalon sokan adottságként kaptunk egy gondolkodásmódot, melynek alapvetéseit politikai „anyanyelvként” tanultuk meg, sajnos annak irreális elemeivel és vadhajtásaival együtt. Ma már nem lehet megmondani, pontosan honnan eredt az a tévhit, hogy a kompromisszum- és vitaképtelenség valamiféle magyaros nyakasság, az előre beárazott kudarc valójában a dicsőséges magyar sors, a siker pedig valamiféle gyanús liberális összeesküvés. Közben pedig észre sem vettük, hogy a szavakban annyira szeretett magyar nemzet tagjai jelentős részének véleményére ab ovo nem voltunk kíváncsiak, a megvédeni kívánt keresztény értékeket meg csak távolról tiszteltük.

Az egykori mulasztások érthető módon vezetnek tanácstalansághoz akkor, amikor a világ alapjaiban fordult meg körülöttünk. A sokáig lesajnált, marginálisnak nevezett Jobbiknak esélye van a választási győzelemre, politikájának egyes elemeit pedig már olyan emberek is elismerik, akikkel értékrendi alapon nem sok kapcsolódási pontot találhat egy jobboldali. Bár ez a helyzet elsőre talán ijesztőnek tűnik, ám a benne rejlő lehetőségek semmivel sem kisebbek, mint a kockázatok. Feltéve, ha valaki képes élni velük. Szilárd hittel és elképzelésekkel ugyanis ebből a pozícióból győzni is lehet. A jobboldali válasz létezik és az egyetlen reális választás.

Három út

Elméleti síkon az egykori radikális jobboldal előtt három út áll. Ezek közül az első lehetőség a legelméletibb, hiszen a Jobbik ezen a kérdésen már túllépett, a mellette kiálló pártok pedig elhanyagolhatóak. A pontosság kedvéért azonban meg kell említeni a korábban nemzeti radikalizmusként megismert elgondolás „vulgáris” változatát, melynek lényege az előző fejezetben említett tévutakon való eltévedés. Ez az az út, mely lényegéből adódóan nem képes többet adni a hívei szerint (persze) dicsőséges, mindenki más szerint pedig röhejes bukásnál.

A második opció már kivitelezhetőbb, igaz eredménye csak a statisztikák világában fog megjelenni. Végigjárása következtében ugyanis garantáltan eltűnik mindenféle elméleti érték és vagy egy olyan cinikusan pragmatikus hozzáállásba torkollik, amilyen a jelenlegi kormánypártot jellemzi, vagy egy teljes irányváltást eredményez. Ha a Jobbik az utóbbi irányba térne el, annak bizonyára sok helyen örülnének, ahogy egyesek, félreértve a folyamatokat már eleve ezt tételezik föl. Ha az értékrendnek semmi szerepe nem volna, mindez még racionális törekvésnek is tűnhetne.

A megoldást azonban a harmadik út végigjárása rejtheti, ez pedig a letisztult, következetes jobboldali és konzervatív, keresztény értékeket szem előtt tartó politika. Noha elsőre ellentmondásnak tűnhet, mindez egyáltalán nem áll szemben azzal, hogy akár a Jobbik képes legyen baloldali, liberális embereket megszólítani. Évek óta megszokhattuk, hogy ellenfeleink a szavak szintjén a toleranciát hirdették, ám valójában intoleránsak voltak, mert mindenkit gyűlöltek magukon kívül. Nekünk éppen ellenkezően kell eljárnunk: hitünkben, eszméinkben nem lehetünk toleránsak, hiszen ha ebben engedményt tennénk, politikánk a lényegét vesztené el. Ám a gyakorlatban megértéssel kell fordulnunk a tőlünk eltérően gondolkodók felé is, hiszen mind nemzetszeretetünk, mind keresztény hitünk ezt diktálja. Nem nézeteikkel kell azonosulnunk és megértőnek lennünk, hanem velük, magukkal, mint magyar emberekkel, akik másképpen látnak dolgokat, de építeni szeretnének. 

A múlt kiüresedett vitáin túl kell lépnünk, ez egyértelmű. Számos kérdésben nincs értelme a bal-, vagy jobboldaliságnak. Ahol pedig van, ott meg kell építeni a hidat. De nem azért, hogy mi menjünk át rajta, hanem, hogy személyes példánk a másik oldalt hozzánk vezesse. Lehet, hogy ez az elképzelés Magyarországon, vagy máshol egyelőre szokatlan. Talán neve sincsen még… vagy éppen ez volna a modern konzervativizmus.

Szalay Szabolcs

borítókép: Vona Gábor a Spinoza Házban (fotó: Béli Balázs, alfahir.hu)

Azonosulhat-e a nemzeti tábor a baloldallal? a Nemzeti.net-en jelent meg,

[nemzetinet]

A liberalizmus trónfosztása

Nem csitulnak a kedélyek Donald Trump elnökké választása óta. Sokan sokféleképpen próbálják értelmezni a 45. amerikai elnök azon hívószavát, hogy „Amerika az első”, valamint azt a kijelentést, hogy „Washington visszaadta a hatalmat a népnek”. Bár felvethető a kérdés, hogy kinél volt eddig a hatalom, ha nem a népnél, ne menjünk bele a mindent túláltalánosító mondatvadászok zsákutcájába. Nincs olyan megválasztott politikus, aki hivatalba lépésekor elmondott beszédében ne bókolna a népnek, és ellenfele bukását ne állítaná be a választói bölcsesség kitűnő példájaként. A politikusnak nem dolga, hogy cizellált üzeneteket fogalmazzon meg, amikor lelkesíteni szeretne. Az „Amerika az első” hívószóval sem önmagában, hanem az Egyesült Államok nemzetközi szerepével összefüggésben akad probléma: egy szuperhatalom nem viselkedhet úgy, mint bármely nemzetállam, ugyanis a szuperhatalmi létből bizonyos kötelezettségek is fakadnak a világ sorsának alakulását illetően.

Az, hogy egy megválasztott közjogi méltóság a nemzeti egység érzetét kívánja kifejezni, sehol nem váltana ki megdöbbenést. Márpedig az „Amerika az első” hívószó rezonál az amerikai választópolgárok millióinak az érzéseire, akik úgy vélik, a politikai és gazdasági elit magukra hagyta őket. De hasonlóan vélekednek széles tömegek Amszterdamtól Bécsig, s bár unalomig ismétlik ennek a nagy kiábrándulásnak az okait (a globalizáció, a jóléti állam vívmányainak erodálódása, a munkahelyek kihelyezése szegényebb országokba, az úgynevezett prekariátusréteg bővülése), jelenleg nem látni azt a politikai irányzatot, amely az e hullámon magasra törő protestpártokkal szembeszállhatna.

A három nagy világforgató eszme, amelyeket a XVIII. század szült, nevezetesen a liberalizmus, a konzervativizmus és a szocializmus, elveszítették lendületüket. De a XXI. század elején egyik eszmeáramlat sem örvend olyan rossz hírnek, mint a liberalizmus. Az Egyesült Államok ultrakonzervatív köreiben az 1960-as évek óta divatos egyenlőségjelet tenni a „liberalizmus” és a „hazafiatlanság” vádja között. A közelmúltban a Tea Party nevű libertariánus mozgalom, valamint Trump hívei is előszeretettel ostorozták a liberalizmust. Mára az Egyesült Államokban a liberalizmus rossz cégérré vált. Furcsa, hogy miközben az Egyesült Államokban a politikai és eszmei liberalizmusról rendre leszedik a keresztvizet, a gazdasági liberalizmussal, méghozzá annak fundamentalista, mára meghaladott irányzatával láthatóan keveseknek van baja az amerikai jobboldalon. (Az amerikai baloldali kritika ennek épp a fordítottja: akik elfogadják általánosságban a liberalizmust, azok ostorozzák a neoliberális gazdaságpolitikát, valamint az olló kinyílását a gazdagok és szegények között).

Gyakran kimutatható, hogy amit a bírálók „liberálisnak” neveznek, az valójában nem is a liberalizmus jellegzetessége. A rideg, durva manchesterizmus, a globális gazdasági és szociális egyenlőtlenségek elfogadása, az értékrelativizmus (a kereszténység és a felvilágosodás értékeinek sutba dobása), a hidegfejű társadalommérnöki elitizmus, a multikulturalizmus erőltetése nem a liberalizmus sajátja, és még kevésbé vezethetők le ezen eszmeáramlatból! Annál több köze van a történelmi liberalizmusnak mindahhoz, amit ma a konzervativizmus és a szociáldemokrácia képvisel: az alkotmányosság értékéhez, a jog és szokások uralmához, a civil társadalomhoz, a döntések nyilvánosságához, a felelősséggel dönteni tudó állampolgár ethoszához.

Gratz Gusztáv, a méltatlanul feledésbe merült politikus és publicista szavai, amelyeket a Társadalomtudományi Társaság ülésén mondott el 1904-ben, ma kísértetiesen aktuálisak: „Tudom, hogy a liberalizmus csillaga széles e világon letűnt, s elvesztette régi varázserejét. […] Nyíltan beszélnek mindenütt a liberalizmus csődjéről, az igazán szabadelvű pártok egész Európában visszafejlődésben vannak, és két front ellen lévén kénytelenek küzdeni, mind szűkebb és szűkebb körökre szorulnak, helyükbe pedig új eszmék, új irányok lépnek.”

Gratz jól érzékelte a liberalizmus egyik legnagyobb – ha nem a legnagyobb – dilemmáját: a liberalizmus központi kategóriája, a szabadság nem nyújt védelmet a gazdasági életből fakadó igazságtalanságokkal szemben. Amikor a klasszikus liberálisok korlátokat állítottak az önkénnyel és erőszakkal szemben, túlzottan is az egyéni önkényt és hatalmaskodásokat tartották szem előtt. A kapitalizmus azonban megteremtett egy másfajta önkényt, amelynek forrása nem a politikai hatalom, hanem a gazdasági egyenlőtlenség. A liberálisok így kényszerültek harcra egyfelől a szocialista, szociáldemokrata pártokkal, másfelől az újkonzervatív irányzatokkal a XIX. század végén. Hogy a liberálisok sokáig őrlődtek az eredeti szabadságeszményhez való ragaszkodás és a szociális igazságosság vállalása között, annak oka mindenekelőtt az volt, hogy elsősorban az egyént féltették az állam hatalmától. Ezenkívül a szociális liberalizmus elfogadottságát nagyban befolyásolta az adott országban a kapitalizmus kiforrottsága és a belső politikai stabilitás.

Nem véletlen, hogy a szociális liberalizmus éppen a kapitalizmus fellegvárában, Angliában, valamint a második ipari forradalom hazájában, Németországban vált befolyásossá, míg például a kapitalista fejlődésbe később csatlakozó Franciaországban a liberálisok – akiknek erős jobb- és baloldallal kellett megküzdeniük – doktrinerebbek voltak. Magyarországon pedig különösen megdöbbenve fogadták a századelőn azt a gondolatot, hogy az államnak dolga lenne a gazdasági egyenlőtlenségekkel. Gratz nem véletlenül emelte fel figyelmeztetően a mutatóujját már 1904-ben: „a jövő liberalizmusa vagy szociális liberalizmus lesz, vagy egyáltalában elpusztul.” Látnoki szavak, csak éppen az elit egészének kellett volna címezni!

Magyarországon és általában a kapitalista rendszer félperifériáján, tehát Dél- és Kelet-Európában a liberálisok többsége dogmatikus álláspontot foglalt el a szociális törekvések elutasításában. A két háború közötti liberális pártok vállalták a szociális igazságosság értékét, és ugyanez az attitűd jellemezte a demokratikus ellenzékből kinövő Szabad Demokraták Szövetségének első éveit, ám aztán a liberális párt, feladva a szociális liberalizmust, a 2000-es években elköteleződött egy technokrata modernista program mellett, amelynek több köze volt a II. József-féle felvilágosult abszolutista hagyományhoz, mint a polgári liberalizmushoz. Mindeközben a párt egyre kevésbé volt érzékeny a leszakadó rétegek iránt.

Egy dolog vigasztalhatja a magyar liberálisokat: az Egyesült Államokban, erre a liberális fundamentumokra épült országban sem sikerült megoldani azokat a problémákat, amelyekkel a szegény Közép- és Kelet-Európa küzd. A globalizáció káros hatásai elérték az Egyesült Államokat is. Ám ez reményt adhat, hogy a liberálisok felülvizsgálják értékeiket, és bátrabban, nyíltabban vállalják a szociális liberalizmust, amely rezonál a globális egyenlőtlenségekre.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017. 02. 10.

A liberalizmus trónfosztása a Nemzeti.net-en jelent meg,