#oscar dronjak

[metalsongoftheday]

Monday, March 13: HammerFall, “The Dragon Lies Bleeding”

Four years after Gamma Ray and Rage toured under the “Melodic Metal Strikes Back” banner, Jesper Strömblad and Glenn Ljungström (both of whom were already heroes in the death metal scene) really took that expression to heart as they respectively wrote and played on HammerFall’s Glory to the Brave. Although the group was Oscar Dronjak’s vision from the very beginning, it was the presence of the two In Flames guitarists as much as the press about this group being the one to bring traditional metal back to prominence that garnered most of the attention.  And when put in this context, “The Dragon Lies Bleeding” made perfect sense: Glory to the Brave’s opening track bore many of the same melodic flourishes that defined the Gothenburg sound, but amplified to reflect both Strömblad’s leaning in to those particular elements as well as the overarching HammerFall concept.  Really, it was Joacim Cans’ power metal vocalizing that truly separated the track from what other Nuclear Blast acts were doing at the time.  This sort of sound was profoundly unfashionable at the time, so much so that the mere existence of Glory to the Brave was presented as an act of defiance, but “The Dragon Lies Bleeding”, despite really being a Gothenburg take on power metal, was executed with expert care and actually did more to restore the genre than most expected.

[sunset-supergirl]

Happy birthday Oscar Dronjak

[kenpiercemedia]

Helloween Announces North American Tour with Hammerfall Supporting

Helloween Announces North American Tour with Hammerfall Supporting

The Press Release: Legendary German heavy metal icons HELLOWEEN will return to the US and Canada this Spring as part of their ongoing United Forces world tour alongside supporting special guests, HammerFall. The trek will commence on May 13th in Dallas, Texas and wind its way through a total of thirteen cities, the journey drawing to a close on June 3rd in San Francisco, California. Fans can…

[themetalgodsmeltdownposts]

(The Metal Gods Meltdown)

[metalshockfinland]

HAMMERFALL Announce new album 'Avenge The Fallen', Reveal First Single + Video 'Hail To The King'

[Photo Credit: Tallee Savage] HAMMERFALL proudly announce their 13th studio album Avenge The Fallen, which will be released on August 9th via Nuclear Blast Records. That’s right, less than a year after taking the final bow of the “United Forces” tour, the quintet of guitarist Oscar Dronjak, singer Joacim Cans, bass player Fredrik Larsson, guitarist Pontus Norgen, and drummer David Wallin are…

[theart2rock]

HammerFall kündigen Avenge The Fallen für August an

HammerFall kündigen stolz ihr 13. Studioalbum „Avenge the Fallen“ an, das am 9. August 2024 über Nuclear Blast Records erscheinen wird. Richtig, weniger als ein Jahr nach der letzten Verbeugung der „United Forces“-Tour ist das Quintett, bestehend aus Gitarrist Oscar Dronjak, Sänger Joacim Cans, Bassist Fredrik Larsson, Gitarrist Pontus Norgen und Schlagzeuger David Wallin, mit zehn brandneuen, soliden Stücken klassischen Heavy Metals zurück. „Dies ist unser 13. Album“, sagt Joacim Cans mit Stolz. „Wie kann man nach 13 Alben immer noch relevant bleiben? Es ist so ähnlich wie die erste Zeile des Songs 'Avenge The Fallen': 'Was ist schlimmer, derjenige zu sein, der gestorben ist, oder derjenige, der überlebt hat'. Denkt darüber nach, denn es ist eine schwierige Frage“. Er fährt fort: „Wollen wir eine Band sein, die neue Musik veröffentlicht, nur um wieder auf Tour zu gehen, oder wollen wir uns immer wieder selbst herausfordern und pushen? In Zeiten, in denen die Leute immer weniger Aufmerksamkeitsspanne haben, denken wir immer noch in Form von ganzen Alben. Ein paar gute Songs machen noch kein starkes Album. Ein starkes Album entsteht durch ein Album voller großartiger Songs, und das ist es, was wir mit 'Avenge the Fallen' abliefern“. Um den Fans einen Vorgeschmack auf das zu geben, was sie erwartet, veröffentlicht die Band die erste Single und das Video zu „Hail to the King“. Ein Song, der auf der Straße geboren wurde. „Ich begann mit der Arbeit an ‚Hail to the King‘, während ich mit Helloween auf Tournee in den USA war“, erinnert sich Oscar Dronjak. „Gegen Ende der Tournee war ich kurz davor, den Song fertig zu stellen, also ging ich direkt nach dem Gig in Los Angeles zum Bus, wo ich wie ein Verrückter arbeitete, um die letzten Teile zusammen zu bekommen. Das war dann auch die Show, bei der einer meiner Lieblingswrestler, Chris Jericho, zu Besuch kam. Es war auch die Show, bei der Fredrik sein Idol Frank Bello von Anthrax traf, und Joacim traf Jay Ruston, den Produzenten von Armored Saints, Avatar, Anthrax, Corey Taylor und anderen, der nach diesem Treffen zustimmte, die Vocals für 'Avenge the Fallen' zu produzieren! Das habe ich alles verpasst, aber ich habe wenigstens einen tollen Song daraus gemacht, haha“! Tracklist: 01. Avenge the Fallen 02. The End Justifies 03. Freedom 04. Hail to the King 05. Hero to All 06. Hope Springs Eternal 07. Burn It Down 08. Capture the Dream 09. Rise of Evil 10. Time Immemorial Line-up: Joacim Cans – Vocals Oscar Dronjak – Guitar Fredrik Larsson – Bass Pontus Norgen – Guitar David Wallin – Drums Weblinks: www.hammerfall.net www.facebook.com/hammerfall Lesen Sie den ganzen Artikel

[metalindex-hu]

„A város, aminek nem tudom kimondani a nevét”: FEZEN zárónap – Székesfehérvár, 2023. 07. 29.

„A város, aminek nem tudom kimondani a nevét”: FEZEN zárónap – Székesfehérvár, 2023. 07. 29. - https://metalindex.hu/2023/08/05/a-varos-aminek-nem-tudom-kimondani-a-nevet-fezen-zaronap-szekesfehervar-2023-07-29/ -

Logisztikai kavarodások miatt csak utolsó nap sikerült kimennem a fehérvári fesztiválra, akkor is meglehetős késéssel, holott a System Of A Down Acoustic és a Depresszió műsora is érdekelt volna, de már utóbbinak is csak a végét csíptem el, azt mindenesetre láttam, hogy nálam szerencsésebbek azért elég sokan összegyűltek, meg a későbbiek során az is kiderült, hogy a nap pirotechnikai arzenálját is a Depresszió puffogtatta el, a két nagynevű külföldi csapat tartózkodott a lángok bűvölésétől.

Azt mindenesetre pozitív változásként éltem meg, hogy a másik nagyszínpad jó pár méterrel arrébb, és egy sátorba költözött, így most már nem kell tartanunk olyan negatív élményektől, mint amikor a Wellhello a szomszédból belehallatszott a Blind Guardian egy lassúbb tételébe. A két nagyszínpad között a vendéglátók töltötték ki a helyet, hamburgerek, lángosok, pecsenyék minden mennyiségben, a sörsátrakban a Dreher egyeduralmát csak egy kósza Pilsner Urquell-stand törte meg. A bátrabbak az extrém hintát is kipróbálhatták, én féltem, hogy visszajön a söröm. A viharnak csak a széle érte el a fesztivál területét, nem jártunk úgy, mint Wacken, pár csepp eső, az is elállt a HammerFall-koncert kezdetének tiszteletére.

Tavaly a fogamat szívtam (illetve csak a helyét) a budapesti HammerFall-Helloween-koncert alatt, most felhőtlenül adhattam át magam az élvezeteknek, vagy csak a szabad ég alatt hatott még jobbnak a műsor, mindenesetre most – ha lehet – még egy fokkal jobban tetszett, mint múltkor, bár a két zenekar műsora szinte ugyanaz volt, mint egy éve.

A HammerFall az új album borítóját ábrázoló molinó előtt kezdett pontban nyolckor, még világosban, ezt az új lemezt három számmal reprezentálták, persze közbe-közbeszúrva olyan régi közönségkedvenceket, mint az Any Means Necessary, a Blood Bound vagy a Renegade.

Most is megállapítottam, hogy Oscar Dronjak ugyanolyan görcsösen szólózik, mint Rudolf Schenker, de a Pontus Norgrennel közös ikergitárszólókban azért partner tudott lenni.

A Last Man Standing alatt valaki bedobott egy Pokolgép-pólót, amit Joacim Cans énekes először maga elé próbált, majd miután konstatálta, hogy nem jó méret, kiakasztotta David Wallin dobszerkója elé.

A Hero’s Return, On The Edge Of Honour, Riders Of The Storm és Crimson Thunder dalokat tartalmazó ’Crimson Thunder’-egyveleg csak részben volt az előző évekhez hasonlóan instrumentális, az utolsó két dalban már Joacim is visszatért, hogy jól megénekeltesse a közönséget.

A Let The Hammer Fall előtt a szokásos „Ki az, aki ma van először HammerFall-koncerten? És ki az, aki volt már többször?” kérdéspár mindegyikére egyforma elánnal jelentkezett az angolt még mindig nem beszélő, de a sör-pálesz kombótól már lelkes közönség, ahogy azt már megszoktam.

A Glory To The Brave-et Joacim telefonok ezreinek fényénél énekelte, majd bemutatta a zenekart, a cérnavékony Oscart valahogy úgy jellemezte, amit magyarban úgy mondanánk, 40 kiló vasággyal együtt. Ezután nagy karlengetések közepette elnyomták a Sweden Rockot, ami az egyórás főműsoridő utolsó dala volt.

A ráadás egy számmal bővült a tavalyihoz képest, a Hammer High és a Hearts On Fire közé bekerült a Hector’s Hymn, és ez előtt hangzott el az ominózus mondat. Miután Cans többször bepróbálkozott, hogy milyen jó újra itt… Magyarországon, itt… ebben a városban, végül bevallotta, „nagyon jó itt lenni, ebben a szép városban, aminek a nevét nem tudom kimondani.”

A Hearts On Fire végén a túlontúl elnyújtott lezárás alatt az énekes tüntetőleg lefeküdt az emelvényre és ásítozva várta a koncert végét, ami 21:22-kor jött el, 82 perc játékidőt követően.

Brotherhood / Any Means Necessary / The Metal Age / Hammer Of Dawn / Blood Bound / Renegade / No Son Of Odin / Last Man Standing / ’Crimson Thunder’-egyveleg / Let The Hammer Fall / Glory To The Brave / (We Make) Sweden Rock // Hammer High / Hector’s Hymn / Hearts On Fire

A Helloween öt perc késéssel ugyan, de a már tavaly is látott videófallal köszönt ránk este 10 után, és rögtön a Skyfall klipjével – és persze magával a 12 perces monstre dallal élőben –, amivel kellőképpen feladták a leckét a közönségnek.

Persze a rajongókkal nem lehet egykönnyen kibabrálni, az új lemez legkomplexebb alkotásával is képben voltak. Hát még az Eagle Fly Free és a Future World kettősével, amelyek refrénje aztán a belvárosig visszhangzott.

Kai Hansen percei jöttek, aki eddigre megvált „amerikás”, csillagos-sávos kalapjától, de nem vált meg a közönségre kikacsintó gitárjától. A ‘Helloween’ EP és a ‘Walls Of Jericho’ dalaiból összegyúrt egyvelege azoknak volt igazi örömforrás, akik a kezdetektől a zenekar rajongói voltak, jómagam csak a ‘Keeper’-lemezektől és Michael Kiske érkezésétől kattantam rájuk.

Kiske pedig most is leénekelte a csillagokat az égről, a másik énekes, Andi Deris pedig – miközben igyekezett felnőni hozzá hangilag – frontemberként jeleskedett, ebben viszont magasan lepipálta a másik vokalistát.

A Forever And One-hoz behoztak 2 bárszéket a két tenornak, amit a 2. refrén után maga Kiske vitt ki, miközben Deris a nézőket vezényelte. Ebből is látszott, hogy míg az egyik jobban tud bánni a hangjával, addig a másik jobban tud bánni a közönséggel, azaz jól kiegészítik egymást.

Sascha Gerstner percei jöttek, bár ezúttal nem tudtam ráhangolódni a gitárszólójára, amellyel felvezette a Best Time-ot. Ezt a dalt ő írta az új lemezre, és erős stílusbeli hasonlóságot mutat az I Want Outtal. De persze a Dr. Steinre mégis nagyobbat tombolt a tömeg.

Az első ráadásban jött a meglepetésdal, a tavaly hiányolt Perfect Gentleman, majd a 18 percben előadott teljes Keeper Of The Seven Keys, melynek végén egyenként vonultak ki a zenészek a színpadról.

A második ráadás Dani Löble dobszólójával indult, ez viszont jól sikerült. Emlékszem, amikor 2018-ban ugyanitt láttam először a héttagúvá duzzadt együttest, lélekben egy nyolcadik is ott volt a színpadon, Ingo Schwichtenberg dobszólója felvételről ment, vele párbajozott élőben Dani. Most önállóan is hozta a szintet, és nem volt idegesítő, mint a Szigeten, amikor a Judas Priest előtt egy rövidített műsorban időhúzásnak tetszett.

És persze a végén az elmaradhatatlan I Want Out, közönségénekeltetéssel, narancs színű lufikkal és konfettiesővel, ami olyan sűrű volt, hogy egy percig szinte nem is láttam a színpadot.

Markus Grosskopf páncélsisakban jött be a második ráadásra, Weiki – Michael Weikath – pedig, akinek régen végig ott lógott a cigi a szájában, majd egyre ritkábban gyújtott rá az újraegyesülés óta, most úgy játszotta végig a bő két órát, hogy nem láttam cigarettát a közelében sem. Ellenben a bagó helyét a mosoly vette át a szája sarkában.

Éjfél után 10 perccel fejezték be az előadást. Most aztán törhetem a fejem, melyik volt az eddigi legjobb. De én azt mondom, mindig az utolsó!

Skyfall / Eagle Fly Free / Mass Pollution / Future World / Power / Save Us / Walls Of Jericho (Playback) – Metal Invaders – Victim Of Fate – Gorgar – Ride The Sky – Heavy Metal (Is The Law) / Forever And One (Neverland) / gitárszóló (Sascha) / Best Time / Dr. Stein / How Many Tears // Perfect Gentleman / Keeper Of The Seven Keys /// dobszóló / I Want Out

Gondoltuk, mivel csúszott a befejezés, a Korda-Balázs-show (bocsánat, én így hívom Korda Gyuri bácsi és Balázs Klári párosát) már úgyis megy, de meglepetésünkre még állandó „előzenekaruk”, Csonka Pici Ding-Dong-ozott. Majd pár perc szünet után egy videóval indult az élő műsor, melyből kiderült, hogy újonnan szerződtetett menedzserük igen jól végzi a dolgát, mert Gyuri bácsit Liszt Feri bácsi szponzorálja.

Már az meglepett, hogy nem playback zenére énekelnek, hanem valódi zenekar van a hátuk mögött, az pedig egyenesen elképesztő, hogy a 85. évében járó Korda Györgynek még mindig mekkora hangja van! A műsorban aztán minden korszakból szóltak dalok, a Gyöngéden ölelj át és ringass, szerelem még apám kedvence volt, én a ’Keresztapa’ filmben csodálkoztam rá a dallamára.

De a Kaoma Lambadája idején már csajoztam ezerrel, ezt Klárika énekelte, akinek szintén nincs rossz hangja, de messze nem olyan elsőligás, mint Gyuri bácsié. Az Egy dunaparti csónakházbant pedig a ‘Pappa pia’ filmből ismerheti a fiatalabb generáció.

De persze mindenki a Reptérre várt, amit meg is kaptak rögtön a műsor első harmadában. Ez a fajta tombolás, amit fesztiválokon látni lehet az idős művész produkciójára, kicsit az Uhrin Benedek-jelenségre hajaz, bár el kell ismerni, ez nem ugyanaz a minőség, sem az előadás, sem a dalok színvonalában, hogy mást ne mondjak, maga a Reptér egy Máté Péter-dal. Hajnali egy körül hazafelé vettük az irányt, de az ott maradottaktól hallottuk, hogy a műsor végén még egyszer előadták legnagyobb slágerüket.

Nem könnyű szó egy külföldinek a Székesfehérvár, dupla mássalhangzó és ékezetes magánhangzók tömkelege is van benne. De nekünk elég, ha csak annyit megtanulnak, FEZEN, és legközelebb is megcélozzák a rendezvényt, ami még mindig igyekszik megtartani rockfesztivál jellegét és megpróbál évről évre olyan neveket elhozni, mint a HammerFall vagy a Helloween, akikért érdemes ideutazni.

Szerző: CsiGabiGa Fotók: Savafan és Csiki László Köszönet a lehetőségért a FEZEN Fesztiválnak!

[deathridersofficial]

Happy Birthday!! Oscar Dronjak HAMMERFALL Hey its my friend Oscars Birthday!! One of the coolest and most down to earth people and AMAZING!! guitarist and band #oscardronjak #hammerfall #neilturbin #themetalvoice #metalhalloffame #oscardronjak @deathriders @themetalvoice @metalhalloffame (at Metal Hall of Fame) https://www.instagram.com/p/CnsSABmSBpH/?igshid=NGJjMDIxMWI=

[metalcultbrigade]

Oscar Dronjak, guitarrista do HammerFall, Ceremonial Oath, ex-Crystal Age, ex-Desecrator, ex-The Hippie Killers, completa 51 anos nestad data. https://www.instagram.com/p/CnpZxwAgdzM/?igshid=NGJjMDIxMWI=

[klotr]

Dominion - HammerFall

[themetalgodsmeltdownposts]

(The Metal Gods Meltdown)

[rockyoushow]

HAMMERFALL Releases New Track “Brotherhood” + Official Video!

HAMMERFALL Releases New Track “Brotherhood” + Official Video!

[Photo Credit: Tallee Savage]   Swedish Saviors of Heavy Metal HAMMERFALL Release New Single “Brotherhood” + Energetic Official Video Watch HERE! New Album, Hammer of Dawn, out February 25, 2022 via Napalm Records Pre-Order NOW! “We hear our brothers sing along While our sisters standing strong We would not be here without you!” Today, Swedish Heavy Metal frontrunners HAMMERFALL have released…

[theart2rock]

Powerwolf

Wolfsnächte Tour 2024 Wölfe, Ritter und Dwarfs; das erwartet dich am 16. Oktober 2024 in The Hall in Zürich, wenn Powerwolf, HammerFall und Wind Rose die Bühne stürmen! Tickets findest du unter ticketcorner.ch POWERWOLF - ein Name, der jedem Fan des traditionellen Heavy Metals mit Freude erfüllt.  Das 15 jährige Jubiläum wurde 2020 mit einem Best-Of-Album gefeiert, das die Highlights aller sechs bisher erschienenen Studioalben vereint. Darunter sowohl Dauerbrenner aus den Frühwerken als auch neuere Hits von den mit Gold ausgezeichneten Platten Blessed & Possessed und The Sacrament Of Sin, wie die Platin-Hitsingle Demons Are A Girl's Best Friend. Nur 12 Monate später, ist das wohl erfolgreichste Rudel der zeitgenössischen deutschen Metal-Fauna mit gefletschten Reisszähnen bereit für den nächsten blutigen Streifzug. Das neue Album Call Of The Wild überrascht und erfreut in jeder Phase mit stilistischen Weiterentwicklungen in einem noch nie dagewesenen Ausmass! Faster Than The Flame - ein Opener, der das Feuer in jedem Fan entfacht, genauso wie die Opening Tracks Amen & Attack oder Fire & Forgive. Faster Than The Flame, trägt schon in den ersten Akkorden die unverkennbare Handschrift der kreativen Köpfe um Hauptsongwriter Matthew Greywolf und demonstriert eindrucksvoll, dass es dem Pack im Laufe der letzten anderthalb Dekaden zweifelsohne gelungen ist, seinen ganz eigenen, unverwechselbaren Sound zu kreieren. Ganz gleich, wie sehr sich die Kultur und die Welt im Allgemeinen verändern, Heavy Metal bleibt bestehen. Heavy Metal ermächtigt, fesselt, gibt Kraft und überdauert Modeerscheinungen. Dasselbe kann man von HammerFall sagen. Seit ihrer Gründung 1993 in Göteborg, Schweden, hat das Quintett, bestehend aus Oscar Dronjak und Pontus Norgen an der Gitarre, Fredrik Larsson am Bass, David Wallin am Schlagzeug und Joacim Cans als Lead Singer, die vielen Stürme wechselnder Trends in der Musikwelt überstanden, um als Pioniere weiterhin die Fahne des Heavy Metal hochzuhalten. Nach ihrem erfolgreich ausverkauften Konzert im Herbst 2023 kehren Wind Rose mit ihrem unverwechselbaren Dwarf-Metal zurück! Verpasse den einzigartigen Sound von Powerwolf, HammerFall und Wind Rose am 16. Oktober 2024 in The Hall in Zürich nicht und schnapp dir jetzt dein Ticket unter ticketcorner.ch Datum: Mittwoch, 16.10.2024 | Venue: The Hall, Zürich Uhrzeit: 17:30 Uhr Doors, 18:30 Uhr Show VVK-Start: Freitag, 10. November 2023, 10:00 Uhr Preis: Vorverkauf Kat. 1: CHF 95.- (Sitzplatz) Vorverkauf Kat. 2: CHF 85.- (Stehplatz) Anreise: Das Showticket gilt am Veranstaltungstag für die Show in THE HALL als Fahrausweis für die Hin- und Rückreise mit Tram, Bus und S-Bahn in allen ZVV-Zonen (2. Klasse). Quelle: Good News Lesen Sie den ganzen Artikel

[metalsongoftheday]

Tuesday, April 24: HammerFall, “The Metal Age”

One thing that has been forgotten over the ensuing years is that HammerFall began life as something of an In Flames adjunct: while Oscar Dronjak was always the band’s primary flagbearer, and Joacim Cans quickly took hold as their frontman, it was the underground cache of Jesper Strömblad and Glenn Ljungström that first brought attention to the band, and although neither stuck around long enough to even promote Glory to the Brave (and Strömblad in fact didn’t even play on the record, despite being credited as a drummer), both were vital in establishing the HammerFall sound and ethos.  As such, “The Metal Age” was not only an appropriate title for one of the album’s first anthems, it was a foundational song that laid out the band’s concerns and approach.  Co-written by Dronjak, Strömblad and Cans, the song lived up to Glory to the Brave’s stated purpose of recalling early ‘80s British and European metal and fully leaned in on the cheese factor.  Cans was actually relatively restrained, not immediately reaching for the high notes at every turn, though he still sounded like he was auditioning for Yngwie Malmsteen’s Rising Force.  But it was the guitars and drums that won “The Metal Age”, with Strömblad’s ear for hooks and pacing coming through in a way he was only beginning to unlock with In Flames at the time.  And it was Strömblad who deserved the credit, since none of HammerFall’s subsequent records would sound or feel so immediate, despite their future commercial success.  At the time, “The Metal Age” was a refreshingly unironic homage to ‘80s metal, defiantly but lovingly presented to an audience forced to believe that such music was irrelevant.