#pszichedelikum | Explore Tumblr Posts and Blogs

ayahuascahungary · 5 years

Photo

Suttogók, és tanítások

Gyakorlatilag nem telik el úgy hónap, hogy ne jönne valahonnan valaki, hogy angyalok, vagy démonok a szertartáson, az óta ezt, vagy azt tették, teszik vele. Suttognak. Ide mindenki behelyettesítheti a neki tetsző legszélsőségesebb igéket... Az utóbbi 3 hét gyakorlatilag azzal telt, hogy egymást érték a hasonló jó és rossz szellemes beszámolók.

Sok hasznos és szép dolgot lehet tanulni ehhez a szellemi világhoz való kapcsolatban. Az egészet úgy képzeld el, mint valami hatalmas labirintust, melyben igen könnyű eltévedni, de a generációkon át örökölt szertartássá nőtt szokások, szellemi lények megkönnyítik, mintegy vezetést gyakorolnak az út alatt. Szeretnék ugyanakkor valamiféle halvány vonalat húzni már az elején szellemi lények és a központ közé.

Ha van is Isten, hiszem, hogy a Karma magasabb nála, és azon mész át élményed könnyű és nehéz percein egyaránt, amit ott és akkor meg kell hogy élj a belső Istened felé vezető utadon. A szellemi ösvény befelé haladva szűkül. A végén oly keskeny lesz, hogy egy felnőtt nem is képes már rajta járni, csak egy gyermek lábnyoma fér el. A fölösleget a kapukban lepucolják. Hogy kik és mik, és mit élsz meg befelé haladva, erről beszélnék most. Mindezek mellett összeszedtem a dolgok jó és rossz működésének néhány példáját tanulságként, szigorúan világnézetektől függetlenül. Mivel ez a cikk elég összetett témát ölel fel, amiről nehéz vallásfüggetlenül bármi érdemlegeset írni, így kénytelen voltam egy picit bővebb lére engedni azt. El szeretném ugyanakkor azt is mondani, hogy aki egyetlen utat feltételez a fényhez vezetőnek, és nem igazán nyitott az alternatív megközelítésekre, lehet csak összekavarja ez a pár sor. Ugyanakkor mivel kizárólag megfigyeléseken alapul, épp ezért több eltérő spirituális nézetet is igyekeztem belevenni és pusztán józan paraszti ésszel és némi lexikális olvasattal megközelíteni az egészet.

Összeszeded magad, elhatározásra jutsz. Millió érzéssel a szívedben a keserűség és a tehetetlenség meghozza a döntést, és elhatározod, hogy találkozni szeretnél vele. A mennynek hitt világ pokoli csalódásaival, mégis megszállottan keresve a gyógyszert arra a betegségre ami valójában talán sosem volt a tiéd. Aztán magad sem tudod hogyan, de egyszer csak ott találod millió kétség és egység között egy pohár Ayahuascával magad. A sámán orákulumként mosolyog, a fények vibrálnak, érzed a pillanat lehetőségét de nem mered, nem tudod szavakba önteni. Megiszod, majd hagyod, történjen, aminek történnie kell. Találkoztok, vagy elkerülitek egymást, ezt igazából senki se tudhatja előre. Létezik minden esetre egy olyan fajta Ayahuasca élmény, amivel kevesek találkozhatnak elsőre. Ezt több Ayahuascát érintő kultúra feldolgozta, és megkülönbözteti a hagyományos élményektől. Néhány helyen Colibrinek, vagy a Shuaroknál Jempe-nek hívnak. De hallottam már "megnyalta az Otorongo", vagy "találkozott a Lipocával"-ként aposztrofálni. Lehet, ahogy mesélni fogok róla, benned is felsejlik a saját megélésed, legfeljebb eddig nem voltál vele tisztában, hogy a kolibrivel találkoztál. Jellegzetessége, hogy az átélő eggyé olvad az Ayahuascával az univerzummal, és minden élő, létező dologgal. A teremtővel forr össze sorsotok ekkor újra, és ezért nehéz néhány embernek kiverni a fejéből, hogy Ayahuasca élménye során Istennel találkozott. A saját, különbejáratú Istenével, aki mindig is benne élt, és fénylő pixelekből legózta össze életed mátrixhajóját. Sok kultúra ezt felnőtté válásként is aposztrofálja. Ezt magam is hasonlóan érzem, hisz a gyermeki motivációk ekkor letisztulnak. A megélt élményt már a kapuban se igazán lehet szavakba önteni, de mégis itt ez a hely, ahol az emberről lefoszlott minden szemét, minden sallang, és ott áll egyes egyedül, szemben valamiféle ismerős fénnyel, megtapasztalva a gyógyulást.

Ha a fizikai megközelítéssel kezdünk, agytomográfos felvételek szerint a neocortex és vele az egész kéreg-állomány hasonlóan pulzál ilyenkor, mint oxigénhiányos haláleset közben. Ezt nem rémisztésként írom, inkább tudományos adalékként közlöm arra tekintve, hogy mennyire is komoly az az érzés odabent. Az átélők sokszor számolnak be halálközeli élményről, és visszatérve sem ritka, hogy úgy érzik, az Aya kiölt valamit és a helyére megszült bennük egy másik dolgot, valami újat, valami tisztát. Az egész kísértetiesen hasonlít NEO ébredéséhez. A tudomány ezt a pontot mindössze a trippen belül megélt egyéni és szubjektív mindenségtudat megéléseként széljegyzetben említi csak. Minthogy aki Ayázik, annál előfordulhat, mint Milka csokiban a belekeveredett mogyoró darabkák. Két részre lehet osztani az élményeket ilyen téren. Az egyik, amikor valaki bemegy, és megél, lát dolgokat, szellemek suttognak neki, vagy épp átkalauzolják, esetleg számonkérik őt valamiért. A másik, egy igen erős demarkációs vonallal határolható terület, amely a mélyebb régiókban jöhet elő és jellemzően a dolgok végletes és szélsőséges feladása a belépő ide. Hogy mi van odabent, azt nem lehet igazából leírni, de azt igen, hogy mi nincs. Nos nincsenek démonok, angyalok, nincs vágyakozás, nincs gyűlölet, fájdalom, nincs káprázat, valótlanság, nincs kosz, nincs káosz, nincs szemét, nincs rossz indulat, nincs kevélység, nincs félelem, nincs környezet és nincs én sem. Helyette valamiféle intuitív egység van melyben minden együtt feloldódva forrong örvénylően. Rengeteg átélő beszámolója kísértetiesen hajaz a megvilágosodott állapotokat leíró tanításokra. A hétköznapi gyakorlat, hogy maga az átélő tudatosul egy halálközeli élményt olvasva, hogy "Úristen, én ezt éltem át", aztán az értetlen környezet fokozatosan rétegekben pakolja rá a hitetlenség homokzsákjait, míg a fény végül csak belül pislákol és az átélő nem beszél róla többet legtöbbször. A sámánok évezredeken át használták a medicineket a megvilágosodott állapotok eléréséhez, a C-listás démonizálás véleményem szerint egy kultúrális örökségünkben is jelentős szerepet játszó élménykultúrát tett be a kábítószerek közé. De miért is tehette ezt? Mi a tanítás valójában, és mi nem az? Azt gondolom, hogy a belső fényhez vezető út oly sok zsákutcával van tele, hogy a külső szemlélőnek csak ennyi jött át az utóbbi években és bizony, a "suttogók völgyén" áthaladva az ember képes egy révülethez hasonló állapotba kerülni, melyre a tudomány sokszor széttárja a kezét, a törvény pedig joggal tart.

Ahhoz, hogy a hasonlóan mély tudatállapotban szemünk előtt táncoló Anubiszt megértsük, el kell tudni engedni a kultúrális megkötöttségünket, és le kell rombolnunk a határt a pszichedelikumok, a Védák, a Biblia, a Buddhista, vagy épp a Sámánisztikus világképek között. Mi van, ha tényleg megvilágosodtunk páran odabent? Ha megtörtént, miért történt és visszatérve miért nem maradt meg az érzés? Hogyan tovább? Olyan ez, mint sűrű erdőben bolyongva úttalanul csak onnantól veszed észre, hogy megjelentek a fűzfák és egyéb vízkedvelő növények, mikor az éhség és szomjúság már kellően mardos. Ha egyszer láttad a fényt, tapasztaltad annak jeleit, elkezdesd észrevenni azokat és sokkal könnyebben találod meg a jó irányt. Civilizációktól függetlenül a varázslók, vagy papok évezredek óta pszichedelikumokkal közelítették meg isteneiket, és a mostanában divatos C-listán szereplő jó pár anyag jelentett történelmileg igazolhatóan kapcsolati segítséget isteneinkhez. Ilyen pl az a közel 4ezer éves pohárka, melyet a Quitoi Nemzeti Múzeumban őriznek és igazolhatóan Ayahuasca szertartások alkalmával használták. A térség igazolt pszichedelikum használatát támasztja alá az a délnyugat-bolíviai Sora folyó völgyében talált zsákocska is, mely a leggyengébb becslések szerint is ezer éves, és harmine, harmaline, cocaine, és még jó pár manapság kábítószerlistán lévő anyagot tartalmazott. Említhetném az eurázsiai sámánok több ezer éves Ammanita használatát, melyről naívság azt gondolni, hogy Árpád, vagy Álmos nem kérdezte meg a csaták előtt a gombákat és egyéb pszichedelikumokat használó tudóikat. Az Afrikai kontinens Mitsogo törzsét is megemlíteném, akik Gabon környékén évezredek óta használják Bwitivel való kapcsolatukhoz az Iboga nevú növény gyökér kérgét.

A magam részéről nehezen hiszem, hogy az emberiség neolitikumtól való 12000 éves kapcsolatában az elmúlt 50 év képviselné az Istenhez vezető út igazságát. Adalékként mindehhez hozzátenném, hogy ha kontinensenként vesszük a fellelhető pszichedelikumokat, akkor igen rövid úton kijön, hogy szinte földrészekre lebontva lehet minden területnek saját egyetlen medicinjét kiemelni, amely igen régóta szerves részét képezi az ember és Isten kapcsolatának az adott térségben. Hogy miért pont egy, az további kérdéseket vet fel és egy másik történet lesz. :) A megértéshez viszont nélkülözhetetlen a tágabb látásmód, és a határok ideiglenes átlépése. Nem volt tehát régen határ kontinenstől függetlenül a tudás és az oda vezető út között.

Szóval a fentiek miatt évek óta egy kalap alá veszem minden nagyobb kultúrális irányzat megközelítését a pszichedelikumokkal., sőt a megvilágosodás keresésével. A pszichedelikumot használók nagyon sokszor vagy Istent keresik, vagy nem keresik, de mégis előfordul, hogy beszélnek vele. A megvilágosodáshoz rengeteg út visz, ezek egyike szerintem a pszichedelikumok ösvénye. Ha képes vagy kinyitni a szemed, a tudás útján a Yotengrit Őr-dögjeinek leírásához szorosan kapcsolódhat a világ másik végén élő Amazonasi törzsek Tsentsakok, vagy a Biblia angyalokról szóló tanítások. Kiegészítik egymást. És kultúrkörtől függetlenül leírnak egyfajta földöntúli fényességet is, melybe belépve magába az intuíciós szeretetfolyamban merítkezik meg az átélő. Ha képesek vagyunk határok nélkül, toleráns szemlélőként megközelíteni ezt a kérdést, az igaz kép akkor kezd el kirajzolódni előttünk, melyet pusztán a kultúrák különbözőségeiből eredő tükrök felületi egyenetlenségei különböztetnek meg. Nézz meg rengeteg különböző tükröt, a maga valóságában, vélemények nélkül.

Vannak, akik nem hisznek erőlényekben odaát, de akadnak, akik társalognak, vagy épp harcolnak velük. Sőt, akár napokkal, hetekkel később is érzik, hallják őket. Jó pár éve annyit tudtam róluk, hogy vannak, és hogy kommunikációra és hely változtatásra képesek. A hangokat próbáltam évekig rangsorolni, megfejteni, kategorizálni. Ez jó, emez meg rossz. Míg egy este rájöttem, hogy a gyógyulás és a hangok két külön dolog. Az Ayahuasca lényei, mint valamiféle királyi táncmulatság, csak meghívott vendégek. Ez a bardo előszobája csak. Egyszer egy rettentő kemény estét éltem meg, melyen elindulva rengeteg félelem közepette akartam lejutni a nyúl üregének aljára. Ez volt a motor. Ezt az állapotot utólag visszagondolva híven leírja az Anubisz mondakör, amiben a sakálfejű isten a mérleg egyik serpenyőjébe a szívemet teszi, másikba pedig Maat tollát, melynél könnyebbnek kell lennie a szívemnek. Úgy éreztem, jóval nehezebb az és igen kemény dádá vette kezdetét. Lények jöttek és mentek szinte követhetetlenül és mindegyiknek volt valami nem túl kedves megnyilvánulása felém. Az 'üreg legalja" kísértetiesen emlékeztetett utólag visszagondolva a sámáni feldarabolódásra melyet Ivan Kortt és Hoppál Mihály is leírt, mikor az alsó világban tett utazásról beszéltek, de rengeteg kultúrában nyomai vannak egy ilyen utazásnak. Beszámolók, bad tripek szinte szóról szóra képesek ezt a tudatállapotot felidézni. Szóval ezek a tudások egybehangzóan beszélnek odaát élő lényekről. Elnevezésük másodlagos, de tulajdonságaikban átlépik a valláskörök közti határvonalat. Kinézetük nem mindig van. Van, hogy csak érzettel, tudattal kommunikálnak. A felépülésük a megtapasztalásodra hangolódik, és mintha a lelked régiség-piacán vásárolnának össze mindent, mi hatással lehet rád, úgy aggatják magukra démonok, angyalok, ufók vagy épp rokonok álarcát. Mire szolgálnak mégis ők? A kanonizált biblia, Károli gyenge görög-tudásával nem igazán ad választ erre a kérdésre de a manapság újra divatos retranslate kiadások ismét új megvilágításba teszik ezt a tudatállapotot. Az ősi sámáni, vagy buddhista leírások talán jobban kivesézik azt. Ezek a lények az ősi bölcsek szerint az érzéseidet monitorozzák, és abból felépülve raknak össze számodra egy történetet, mely műfaját tekintve szintén sokféle lehet. Elbeszélés, film, megélés, vagy akár teljes azonosulás. Akit érdekel a téma, annak az Aphidharma purusákat érintő tanításait, a Tibeti halottaskönyv kalauzolását, a Védák alkímikus megközelítését, vagy a Shuar kultúra Wakani madarakról és Tsentsakokról szóló írásait ajánlom. Ők szolgák. A bardo szolgái. A bardo valamiféle tér szerűség odaát, amibe az élményt átélő csöppen. Az egész, mint egy hatalmas kerék, forog, áramlik, és kintről befelé haladva a mandalákhoz hasonlóan válik egyre összetettebbé. A lények odaát is állandóan változnak, és tevékenységről tevékenységre utaznak. A kör közepén maga a tiszta szentség, a gyógyulás, a romolhatatlanság, a gyermeki egyszerűség, vagy felfoghatatlan összetettség él, és létezik. Ő az "Egy", akiről az előző cikkemben írtam. A keresztényi Mária-Jézus kép ennek valamiféle torz lenyomata, melyre sokak szerint az ősi Horus-Izisz, a Tengri-Ukkó, Gilgames Ninszun és még megannyi mítosz kultúráktól függetlenül örökít meg. Egyesek szerint a ceremónia legmélyebb része, mikor a fenti istenképekből a Bennünk élő Horus (behelyettesítendő) öntudatra ébred, és egyesül a forrással, Ízisszel. Ennek szintén rengeteg kultúrkörben nyomai vannak. Mi van, ha ezek a kultúrák pusztán a belső én megvilágosodását írták le, ki-ki a maga nyelvén? Míg a keresztényi hagyomány valamiféle testi megvalósulást feltételez, addig a Védáktól a teljes Eurázsiai, vagy Amerikai benszülött hitvilág több ezer éve mindezt valamiféle lelki folyamatként említi. Ezért én is ebbe az irányba mozdultam saját hitvilágommal. Az egyesülés folyamán, magában az egyesülésben van elrejtve a gyógyulás. Ezt a pontot meditációval, és tanulással is el lehet érni és meggyőződésem, hogy Buddha, Tolle, a Dalai Láma és még rengeteg igaz tanító ebből a romolhatatlan tudatállapotból merített és hozott el nekünk kincseket. Belelépve a test romolhatatlanságát az isteni tudat leírhatatlan, és csodálatos szépsége követi. A csoda, melynek láttán a legkeményebb szív is lótuszvirágként nyílik ki. Ezt a régiót követik valamiféle szentséges és magas rangú szolgalények. Akiket kifelé haladva hasonló harcos, majd egyre egyszerűbb létformák követik. A sor szép fokozatosan eljut a macska, madár, rovar egyszerűségével rendelkező ösztönlényekig. A sámáni kultúra konrétan utal a fenti és lenti világok tükörszerű felépítésére, de ennek nyoma van a buddhizmus, vagy a kereszténység mítoszaiban ugyanúgy. Az itt létező lények érzékenyek az emberi lélek polaritására. Erejük a polaritásodra való érzékenységükben rejlik. Nincs töltetük önnön magukban, szempillantás alatt képes átváltozni a Gyűrűk Ura Balrogja, szőrgombóc nyuszipofává és vissza is. Ezért veszélyes átvinni bármilyen negatív érzelmet, mert bizony át-át jöhetnek, követhetnek ideát egyszerűbb és összetettebb lények is. Miben nyilvánulnak meg ezek mégis? Egyértelműen a kultúrkör játszik megjelenésükben szintén fontos szerepet. Megdöbbentő volt számomra, amikor felismertem a beszámolókból, hogy a keresztény sokszor Jézussal, Gábriellel találkozik odaát, a Buddhista találkozhat Bisamontennel, de az ateista is érzéseket érezhet, ahogy a zenész rezgéseket "láthat". Egyrészt valamiféle globális toleranciát sejtet az egész rendszer, hisz ahány ember, annyi féle megjelenés. És egyiket sem lehet igazán kiemelni. A titok talán, hogy nem a kultúra felől kell ezeket megközelíteni, hanem önnön magad felől, hiszen belőled építkeznek. Ha így teszel, könnyen választ kaphatsz arra is, hogy mégis milyen élményre számíthatsz odaát? Ezek a lények nagyrészt az átélő tudatának játékai. Megjelenésük, fellépésük messze nem törvényszerű. A polaritást mindig te adod hozzájuk, de nem szabad véletlenül sem hinni, hogy ettől ők gyengébbek lennének. Az üzemanyag lehet csodálat, szeretet, de lehet félelem is. A félelem a lélek influenzája. Ahogy a hit, úgy a félelem is képes igen gyorsan terjedni. Viszont ő teljes tömegeket képes lefertőzni pillanatok alatt.

A legszentebb, és legjobb tanács, amit hallottam bármilyen szellemi lénnyel való találkozásra vonatkozóanlag, hogy "maradj purusa, maradj passzív szemlélő". Elöljáróban el szeretném mondani, hogy a szellemi szféra alapból sokkal tisztább, egyszerűbb, és következetesebb, mint a mi, emberek által erőst túlbonyolított és médiavezérelt világunk. Mi rejthet odaát veszélyt számodra? Minden, amiben az "ÉN", vagy ennek ragozott alakjai szerepelnek. Vannak, akiket messzire elkerülnek hitviláguk, vagy épp alapvető védettségük miatt, de akadnak akiket megrángatnak és szétszednek. Ez a szétszedés érzés a legalja, a legszarabb része lehet egy élménynek, és biztos hogy jó darabig emlékszik rá az átélő. Szeretném itt elmondani, hogy nézetem szerint ennek a pokolnak is létezik legalja. Ha annyira fogást talált rajtad ez a szellemi ellenség, hogy egyszerűen bármit teszel, csak erősebb lesz, egyszer el fogod érni az üreg fenekét. Ennél a pontnál Te leszel az, aki erődből kifogyva elengedted őt és nem ő téged. Ez egy összetett pillanat sokaknál. Megadás, búcsú, könnyek, fájdalom, és feloldódás. Ez a kapu lelked legbelső szentélyébe. Amikor az utolsó félelem morzsát is leperzselte rólad, és egyszerű porszemmé zsugorodik a magadról kialakított kép, a tudat lehetőséget kap egy pillanatra megszemlélni a világban elfoglalt helyét. Ezt hívják jelenlétnek, melynek semmi köze nincs azzokkal, akikkel az ide vezető úton találkoztál. Ezt sokszor szintén könnyek, takony, és nevetés, követheti. Hogy ez után pontosan mi következik sok esetben odaát, arra se szavak, se egyéb közlési forma nem igazán létezik. Az ember ott sokszor szembesül isteni mivoltával és rengeteg dolog átalakul.

Az idáig elvezető út miatt meséltem el ezeket, mintegy útjelzőnek. Nem feltétlenül fog nálad is ez így lezajlani, de rengeteg beszámoló alapján a kronológia sokszor hasonló képet mutat. Az ide vezető út lényei nem azonosak tehát a fehérség, a szentek szentjében élővel, legyen az bármi, vagy bárki. Ezt tudnod kell. És itt jön a válasz a hangok kérdésére. "De hát annyira tutit mondott!""De ha hallgatok rá, megváltozik az életem! Péter feleségül fog venni!" "jövő héten nyerek egy kocsit...' "akkor gyógyulok meg, ha őt elengedem..." "akkor tudok tovább lépni szellemi ösvényemen, ha soha többé nem beszélek azokkal az emberekkel, akik ebben gátolnak."

Odabent nem az életed változik meg, hanem a tudatod kerül szimplán a hited által teremtésközeli állapotba, ami egyfajta kapu. Ha kinyitod, beengedheted rajta gyógyító Szent Jeromost, de ne hidd, hogy mikor a pokol démonhadserege kér bebocsátást, az ajtóhoz rakott lábad majd elégnek bizonyul. :( Maradj ezért szemlélő és egyszerű mindkét esetben. Ne félj attól, hogy lemaradsz bármiről. Odabent pedig hiába érzed minden sejteddel, hogy innen jöttél, és egykoron majd ide is fogsz visszatérni, most mégis csak vendég vagy odaát. Millió cikk szól csodás Ayahuasca böjtökről, de a lélek tisztán tartását csak igen kevesen helyezik prioritásba. Ha polaritás nélkül mész át, egyfajta játszótérré változik az egész bardó és Isten csúszdázni és virágot szedni tanít odaát. Mégis miből lehet polaritás? Mi az ami vonzza ezeket az életformákat odaát? Nehéz ezt szóba önteni, de úgy gondolom, minden, ami a félelemhez, a fájdalomhoz kötött, vagy a félelemben gyökerező dolog. Működik a vonzás ha Te birtoklod a félelmet, de semmivel sem gyengébb a "vonzerőd" odaát, ha félelmet generálsz, vagy köthető vagy hozzá fájdalmon vagy annak kilátásán keresztül. Ez mivel nem benned születik, szimplán egy inkarnált félelem. Megemlíteném itt a kínok közt meghalt, vagy élt állat húsát. Melyet egységesen tilt az általam ismert összes Ayahuasca, buddhista, vagy épp jógához köthető nézet. Az elmaradt ígéreteket, a rendezetlen kapcsolatod anyáddal, megbocsátani testvérednek, szenvedést okozni egy élőlénynek, érzelmileg zsarolni a partneredet és még megannyi, ehhez kapcsolódó kognitív dolog. Ebbe a körbe tartozik a szertartástól való halálfélelem is. Ha rettegsz, az azt jelenti, szimplán nincs itt a Te időd. Szocializálódj, menj el inkább a barátokkal sörözni, vagy meditálj, dolgozz magadon, keresve a választ, hogy miért van benned ekkora félelem?

A félelmed természete Eszembe jut egy szent életű keresztény misszionárius, Paul Yongi Cho egy sztorija. Elmondása szerint egy éjjel az ördög maga ült az ágya szélére. Yongi Cho a fal felé fordulva horpasztott. Az ördög felkeltette csorgó, kénköves lehellettel. Ő odafordult, majd nyugtázta az ördögöt az a maga nyálkás füstölgö mivoltában, és annyit mondott, hogy "Ja, csak te vagy az?" , majd szimplán tovább horpasztott... :)

Először is szögezzük le, hogy a félelem képes materializálódni. Az Ayahuascával jószomszédok, mivel mindkettő belőlünk építkezik, és azt a halovány demarkációs vonalat bizony könnyen elmossa egy-egy erőteljesebb szellemhuzat. (Ismét mondom, maradj szemlélő! )Másodszor tedd fel magadnak a kérdést, hogy mit tennél, ha egyetlen csöpp félelem sem lenne benned a helyzeted, a dögöd iránt? Értsd meg, hogy a félelmed, ami a vonzást létrehozta. Nem azért került a nyakadba, és látod itt-ott elosonni, majd megdörzsölve a szemed, megnyugtatni magad, hogy csak káprázott, hanem mert a félelem-mágneseddel pont te voltál, aki odavonzottad. Ha suttog, ha csak elvonul néha, ha jó dolgokat, ha rossz dolgokat mond, ha jósol, ha fenyeget, ha megnevet, MINDIG közelítsd meg alázattal és kommunikálj vele. Kérdezheted, létezik e sámáni átok? Létezik e valóban a lelkedet a gyehennára küldeni képes démon? Létezik mindkettő. A leggyakoribb talán, mikor emberi szemnek szokatlan kinézetű, elsőre félelmetesnek tűnő szögegyszerű szellemlények egyszerűen a nem kellő előkészületek végett ideát ragadnak. Hülyék ahhoz, hogy ártsanak, hisz legtöbbször macskához hasonló öntudattal rendelkeznek, az átélő mégis olyan hatalmas erőt rak beléjük, hogy szerencsétlen dög minden mozdulatával további félelmet generál. De a világ spirituális mérlege attól maradt egyensúlyban, hogy mindezek a saját körükben mozognak. A lelked, mint egy kerek tükörsima acélgolyó, képes megfagyni, felizzani, esetleg mágnesessé válni, ő az aki a hiteddel ajtót nyit ezeknek az erőknek belülről. A fizika nem is áll oly távol a spiritualitástól, hisz tényleg olyan ez, hogy amire figyelsz, az tükröződik benned, a felületeden. Minél inkább figyelsz rá, annál élesebben látod. Épp ezért működhetnek átkok, áldások és épp ezért volt a legjobb tanács, hogy maradj mozdulatlan, maradj purusa. Ha azt kérdezed, miért alakulhatott ki ez így a szellemvilágban, biztos vagyok benne, hogy szimplán a mindenhatóra jellemző energiafelhasználás figyelmességéből. Olyan, mintha mindenkinek lenne egységnyi teremtő energiája, melyet évekig pazarolhat baromságokra, és démonok keresésére, de arra is, hogy tényleg, és valóban elkezdjen végre fejlődni.

Mindezeket le kellett hogy írjam, hogy végezetül rávilágítsak egy fontos tényre az Ayahuasca élményekkel kapcsolatosan. Létezik az Ayahuascában egy nagyon komoly gyógyító potenciál, de ezt sajnos nem a kapuban árulják. A belső fehérség, a kolibri legbelső és legtisztább szentélye az, ami leperzselve rólad minden nem odavalót, átölel és feltölt valami olyan szeretettel, amire mindig emlékezni fogsz. Ez az a hely, ahol megannyi fájdalom okozta sérülés képes lehet meggyógyulni. A meggyógyultak erről a helyről próbálnak meg beszélni, a félelmeiket kergetők a démonjaikról. Ebben a központi fehérségben sokak szerint a jelenlétben fürdesz meg, ahol a fentebb felsorolt erőlények vallástól, izmustól függetlenül szintén képtelenek életben maradni. A gyógyító potenciál oly tiszta, és oly mély, hogy oda rajtad kívül emberfia nem léphet be. Amikor nagyon bent vagy, és még se teljesen, ennek az erőnek a lángnyelvei nyaldosnak, mint napkorong kitörései. De ez a dolog nem azonos az Ayahuasca szellemvilágával. A fölött áll. Ez egy külön szubsztancia. Létezhetnek lények a fehérséghez közel (ki-ki fordítsa világnézetéhez) de ők ezt a szent és tiszta energiát csak hordozzák, nem azonosak vele. Hogy ez miért van így, arra talán az lehet a válasz, hogy ne világnézet, vagy hit befojásolja ennek az erőnek a működését, hanem egy dimenzióval fentebb a maga sérthetetlenségében tündököljön kizárólag. A jelenlét extatikus pillanataiban a cikk elején említett amigdalából hullám szerű pulzálással a neocortex és halántéklebeny felé zajlik egyfajta tüzelés, de ez a tevékenység egy pont felett kaotikussá válik. Érdemes megemlíteni a megértéshez az amigdala szerepét, ami a temporális lebeny azon központi részén található, ahol az érzelmek kialakulnak és letárolódnak. Ilyenek a félelem, a szeretet, a boldogság, az áhitat és jó pár olyan emóció, ami az ember alapvető hogyanlétére jelentenek katartikus befolyást. Az amigdalától induló pulzálás a neocortexet sem kíméli. A neocortex felelős azokért a tudatos tevékenységekért, melyek kiemelték őt az állatvilágból. A Homo Sapiens stratégikus, feladat-megoldó, vagy intuítív folyamatai zajlanak itt. Az agy tehát a jelenlétnek ebben a különleges állapotában olyan területeken is mutat kapcsolódást, melyek a letapadt emlékekért, vagy a szeretetért felelősek. Ezen fenti sorok tudományos tényekkel igazolhatóak. Már csak én teszem hozzá, hogy léteznek feltételezések arra, hogy az agy legfejlettebb gondolkodó rendszere ilyenkor képes "resetet" nyomni az érzelmek, és letapadt emlékek felett.

A józan paraszti ész, tehát azt mondatja velem, hogy az Ayahuascában elrejtett gyógyulás valójában itt valósul meg igazán. A neocortex és az amigdala kapcsolatában. Felsejlik előttem az Azték Ketzalkóatl (tollas-kígyó Isten, a tudás szimbóluma, néha a naphoz kötik) és a Tezkatlipoka (Jaguár-Isten a szív szimbóluma) teremtésmítosza, amelyben a teremtés folyamán ez a két erő csapott össze, és Ketzalkóatl megelégelte Tezkatlipoka (szeretet, szív) uralmát, és letaszította őt a trónról. Az istenek el akarták pusztítani Ketzalkóatl kérésére Tezkatlipit, de végül megkegyelmeztek neki, és inkább kővé változtatták, hogy egész hátralévő életét ebben az állapotban töltse. Egyedül napfogyatkozás idejét térhet vissza pár percre Tezkatlipoka, és játszhat picit, hogy aztán amint Ketzalkóatl előbújik ismét, kővé váljon sok ezer évre. :(

Összefoglalva, ahogy látom, a gyógyulás megélés szempontjából a központi fehérségben zajlik. Az addig tartó utazás a hiányosságaid, a polaritásod torz tükre. Az erőlények alapból polaritás nélküliek. Ha tanulni akarsz, minél többször hagyd meg őket ezen tiszta és érintetlen állapotukban és lehet, elkezdenek tanítani. Az élményed a tiéd. Ha beszélni tudsz róla, az előszoba lényei vettek körül. Légy hálás minden érzésért , látomásért odaát. Ráérsz megfejteni a történteket az elkövetkező 80 évedben. Menj be egyszerűen, gyere ki egyszerűen és a többit hálával bízd a sorsodra. Üdv. Ogre

Kérdések:

"De azert te sem tudsz mindig csak megfigyelo lenni, igaz? Vagy ez nem azzal lenne egyenlo, hogy nem fosod össze magad?

Szerintem a végtelen bármilyen használatával van a gond itt. A "mindig", és a "soha" olyan fogalmak, amik nem működnek a világ állandó változásaiból kifolyólag. Ezért se mindig, se soha. Nem a megfigyelő állapot elérése a cél, hanem a törekvés állandósága. Minden nap, minden percében. A szellemi ösvényt járót a más utakon járótól csak a jelenlétre való belső figyelmeztetéseinek száma különbözteti meg."

"Hol kapcsolódik egy Aya élmény a spirituális útkereséshez?

A spiritualizmus önmagad akár egy életen keresztül tartó keresésének fellelt apró gyémánt szilánkjai. Az Ayahuasca elméd bábszinháza, ahol a kitörni vágyó érzések groteszk maskarákba felöltözve mutatják meg, ki is vagy valójában. A kettő ennél a pontnál gyakran találkozik.

Irodalmak: https://hu.wikipedia.org/wiki/Ketzalkóatl https://hu.wikipedia.org/wiki/Tezkatlipoka

A gaboniakról, és Bwitiről: https://www.azonzotravel.com/…/Azonzo%20in%20Camerun%20e%20…

Tsentsakokról egy link kiindulásnak: https://en.wikipedia.org/wiki/Tsentsak

A korinthoszbeliekhez írt levél háttér folyamatairól röviden keresztényi megközelítésben, melyhez a héber-arámi vonal kísértetiesen hasonló leírásokat ad: https://mek.oszk.hu/00100/00188/html/7korint.htm

Sámáni újjászületés Hoppál Mihály doktori disszertációjában (35. oldaltól) http://real-d.mtak.hu/220/1/Hoppal_Mihaly.pdf

3 notes · View notes

taltos-seidmadr · 6 years

Link

This is such an excellent website about different forms of shamanism from all over the world and it’s truly a shame that it’s almost exclusively in Hungarian... nevertheless I thought I would post about it anyways in the rare event that a fellow Hungarian stumbles into this blog and wants to learn more about the topic.

In the meantime, enjoy these two(2) articles in English about Eurasian shamanism that I managed to dig up:

Shamanism in the postmodern age

Nature worship in Siberian shamanism

both of them from my homeboy Dr. Hoppál, who also wrote this book, and afaik has some publications in English and German, might wanna look up that name. Both articles have a bibliography at the end, that might also get you somewhere.

#shamanism #eurasian shamanism #seidr #seiðr #seiðr history #the finnougric fam #extended fam #resources #sithi's posts

7 notes · View notes

szallakakukk-blog · 8 years

Text

Tizedik hét

Február 6-12, a hét amikor megtudtam, hogy valójában 67 kg vagyok, elkészítettem életem első igazi salátáját, és megismerkedtem a stúdiózás tudományának rejtelmeivel.

Hétfő

Nem siettem. Bár 8-kor függőben volt egy edzés (várólista), de ezt még előző este kiszavaztam. 10-re betettem magam egy reggelire. Délután is volt egy edzés amin várólistán álltam, erre aztán napközben jött a hír, hogy lemondások miatt be is férnék, de otthonról induláskor meghoztam a döntést, hogy a lassú indítás miatt a nap az melóval telik, se mással.

Az előző hét olyan szintű szétfolyással telt, hogy ideje magam gatyába rázni, nap közben egy gyanútlan 15 percben összeszedtem, hogy mennyi a szabad időm. Hétköznapokon kb. 5 órát, hétvégén meg végtelen plusz 1 órát, szumma uszkve saccköbö 49 órát tudok tölteni szabadon választott programokkal hetente. Másik oldalra felírtam, hogy milyen dolgokra kellene időt szakítani, aka.: edzés, önképzés, ügyintézés, csillezés, stb. Az a terv, hogy vasárnaponként tervezek egy hetet, esténként meg tervezek egy következő napot, ahogy ezt Brian Tracy mester az időgazdálkodásos könyvében okítja.

18:15-kor elléptem gyorsan vacsizni, majd nekimentem a dobolásnak. Egy darabig magamtól, össze-vissza, feelingből, egy darabig a mellettem gitárszólózó srácra alájátszva egy kettő-négyet, végül elővéve az udemy-s dobkurzusomat, hogy abból is legyen valami.

Utána hazaérve belekezdtem a 1.5 óra blogolásba, sikerült 8 nap csúszással az előző előtti hetet kitolni, majd közben némi ügyintézéssel, játékvásárlással megcsúsztatva az időt, már este 11 volt, tervben lett volna még 1.5 óra Haskell olvasás, és a GoT S1 befejezése. Ha ezt bevállalom, akkor kettes fekvés lesz a vége, ami nem feltétlenül szerencsés.

Kedd

Kettes lett a fekvés, a kelés az meg 3-szor lenyomós. Ez a napomra is rányomta a bélyegét. 10-re beértem, letoltam a melót, este befeküdtem jógára. Hiányzott már, jól esett, bár a tanár nagyon máshogy tartja, mint amilyenek az órák még otthon voltak, messze nincs annyira intenzív, de péntek reggel óta nem mozogtam semmit, a derekam már tök szét volt menve, ideje volt átmozgatni, teljesen feltöltődtem energiával. Ettem egy nagy tál salátát hússal vacsira, és elszaladtam a próbaterembe. Épp dobolt valaki, megmondtam neki, hogy hát most nekem van foglalásom, ő ezt tudomásul is vette, de valahogy vacak érzés volt, hogy most kiszúrok vele. Aztán már a dobolás közben elmeditáltam rajta, hogy most miért is érzem én szarul magamat azért, mert nem volt képes a naptárba beírni, hogy ő most dobolni akar. Ez a rendszer, előre megnézed, lefoglalod, és örülsz neki. Sokkal kényelmesebb és tervezhetőbb, mint random nézegetni, van-e épp most ott valaki. Nem szabad túltolni ezt az empátia nevű dolgot, néha úgy van, hogy valakinek szar, nem lehet mindig mindenkit boldoggá tenni. Engem viszont igen, majdnem másfél órát végigdoboltam. Persze nem ment minden kapásból. Most ezt úgy csináltam, hogy ha egy új gyakorlat sok volt, akkor toltam 5 perc szünet gyanánt valami rudimentet, aztán újra nekifutottam. Egész jól bejött. A hétre tervezett 3 órából már 2.5 óra dobolást sikerült is letudni, mi lesz így velem a hét második felében, dobok nélkül?! :o jááj

Hazafele 1 órát telegrácsoltam hugimmal. Aki figyelt, az tudja, hogy 8 perc az út, de mivel telefonálás közben a lábaim maguktól mozognak, így jobbra balra utcácskákba betérve, az erdőn keresztül jöttem most haza (hiszen arra mindig vezet egy rövidebb út). Itthon a lakótársammal is dumáltunk egy órát, kiveséztük a magyar helyzetet, egészségügy, oktatás. Mára 1 óra haskell, 1 óra blogolás és 1 óra GoT volt tervben, de ha megint kettőkor fekszem, akkor egyrészt erre az egészre idő sem lesz, másrészt holnap megint zombi üzemmódban tolhatom le a napom felét. Emberek mega dilemmáik…

Szerda

A meló az olyan volt amilyen, az informatika mindig akkor nyal bele a pofádba, amikor a legkevésbé sem számítasz rá. Délután kettőig úgy éreztem, nyeregben vagyok, és én vagyok a kiakirály Sanyiii, de onnan megindult a lejtmenet, és duplán leszúrt cukaharával baszott gyöngéden tarkón. A jó része a napnak az, hogy végre eljutottam a kickpower tréningre, égett a zsír, döglött a kakukk.

A nap végeztével aztán együtt jöttem hazafelé az egyik kollégával. Ő biciklivel, tolta, én gyalogosan. Elértünk a ponthoz, ahol szétváltak útjaink, amiből az lett, hogy először elkísért hazáig, mondván bicóval nem kitérő, majd megmásztuk a közelben levő “hegyet” (Egy magyarnak minden Gellért-domb magasságú, vagy csak hozzámérhető tájelem hegy), végül mikor már leértünk róla visszamentünk, mivel kiskomám a másik oldalán lakik, ozt minek kerülné meg, ha meg is hághatja. A tetőn takaros 2-3 emeletes házak, kilátással a mellettük levő parkra, no itt se fogok lakást, plána házat venni. De azért eljátszottam a gondolattal, ahogy a házamból a párommal kisétálok a park tetején magányosan ücsörgő padra, és onnan nézzük ahogy a fák lombjait borzolja a szél. Hazafelé (most már tényleg), aztán lefele a hegyi ösvényen, először Ganxtáék TKO című számát danolásztam, majd valahogy eljutottam egy Rapülők nótáig. Repültem is vissza az emlékek szárnyán, 12 éves koromba, karácsonyra, ahogy az AIWA Walkman-emben pörgő, frissen kapott Rapülők kazettát hallgatva, az úgynevezett kisszobában, a Lemmings nevű játékba mélyedek. 12 éves koromban. Ahogy vénül az ember, egyre nehezebb felidézni, hogy egy X éves gyerek az hol tart az életben, mi foglalkoztatja, mi gyötri, milyen cél hajtja. Ez az emlék a mankóm, tisztán látom magam ennyi idősen, és azt, hogy az életről fingom sincsen még, de qrvára felnőttnek gondolom magamat. Te úristen mennyi idő lefolyt már a Dunán azóta.

Nu, aztán az estébe egy kis ügyintézés is befért, most pedig csattintom a jól megérdemelt haskell leírást, aztán I GoT to do something.

Csütörtök

Reggel elléptem egy erőnléti edzésre. Nem volt annyira megnyerő mint a többi eddigi edzés, csináltunk különféle gyakorlatokat, a kedvencem a húzódzkodás volt, a lábnál kifeszített gumikötéllel, így ha fogyott már az erő (kb harmadik felhúzásnál), rá lépve pár kg mínusszal lehetett folytatni a gyakszit. Komoly feat.

A nap végét sikerrel zártam, két kemény diót is sikerült feltörnöm, az egyiknél az volt a tanulság, hogy a hiba lehet más kódjában is, nem feltétlenül csak az enyémben. Ettől boldog is lehetnék persze, de kissé beárnyékolja az örömöm, hogy erre az eshetőségre nem is gondoltam, és 1 napot vesztegettem miatta. Sebaj, egy okkal több a holnapi szeszelésre. Egy ideje WC papír válság van minálunk, hát gondoltam, bár későre járt már az idő, találtam itt a környéken egy coop-ot, ami 11ig nyitva hazudta magát a Maps-en. No, kiderült persze, hogy ez kacsa, így végül egészségügyi séta lett belőle, ismerkedtem egy kicsit a város ezen részével is. Láttam papírhalmokat is a szemetesek mellett, feltehetően ilyen házhoz jövős szelektív gyűjtés van, de az is lehet, hogy a svédek világnapját ünnepelte minden svájci, és ennek örömére lootoltak egy nagyot az IKEA-ban. A fogyasztói társadalom netovábbját megörökítő megannyi posztmodern papírmasé szobor mellett a legszebb csendélet díját végül mégis az a papa vitte el, aki egy darabig, útban a kamucoop felé, a nyomomban krákogott meg dünnyögött, majd mikor visszafordultam, kényelmesen letoszta a kezében fittyedő pizzásdobozt a járda szélére parkolt motor ülésére, mint valami asztalra, majd dögevőket megalázó módszerességgel marcangolni kezdte a négy évszakot. Ilyen vizuált otthon a négy fal között maximum komolyabb adag pszichedelikum elfogyasztása mellett haluzik az ember, tessék lemenni sétálni! A nap hátralévő része aztán már soha nem lett ennyire jó. ;( :)

Péntek

Ma reggeli edzés után elmentem egy tanfolyásra gépi tanulásról, tetszett, úgyhogy ott ragadtam. A szünetben dumáltam az előadóval egy kicsit, aki közben várólistáról átrakott a hallgatók közé. (Merthogy eredetileg túl későn jelentkeztem, és lecsúsztam a mókáról). A lány egyébként a tudást a humorral ideális arányban keverve, nagyon élvezetes képzést tartott, mindezt úgy, hogy a 10 órát kb. komolyabb szünet nélkül pörögte le. Ha biológusok megfejtenék, az efféle emberek honnan merítik az energiájukat, már a napenergia is elavult technológiának számítana.

A képzés egy részét majdnem buktam, mert időpontom volt az edzőterembe testösszetétel-analízisre. Egy jóbarátom végül bedobta az ötletet, hogy ebédszünetben szaladjak át, hátha nincs kőbe vésve az időpont, nem volt. Néha olyan hülye korlátokat tud magának kitalálni az ember. Tanult tehetetlenség. Rossz!

No, szóval az edzőteremben ennek az összecsípjük a hájat, és lemérjük milyen vastag című módszernek valami továbbfejlesztett, technokrata verzióját végezték, ahol egy ultrahangos készülékkel, megfelelő kenés után mérik le, hogy mennyi a fölösleg az emberen. Na a módszer nem győzött meg úgy teljesen, miután a pockomnál mértünk 12mm-t, majd utána 9mm-t, majd végül 18-at. Mindegyik mérés 3 mintából adta az eredményt. A 9 vs 18-as eredmény azért egy pöppet elbizonytalanít benne, hogy ez a módszer mennyire egzakt. A vége végül az lett, hogy 67kg lehetek, ami meg felette lakik rajtam, az nettó zsivány. Szóval nem ajánlom a módszert, de érdekesnek érdekes volt kipróbálni. A pénteket szokásomhoz híven egy kis sörözéssel zártam, illetve elgyengültem, és pár munkatárssal betoltam a közeli Sihlcity-ben egy hamburgert, bár nem volt túl erős. Jut eszembe, ez utóbbit külön kértem hozzá, elsőre elfeledték, majd kihozta a lányka, külön a lelkemre bízta, hogy vigyázzak, mert ez nagyon brutál cucc. Hát, aki járt már mondjuk a Manga Cowboy-ban, az tudja mi fán terem az, h erős. Ez az olajos chili őrlemény amit kaptam, ezt rákentem a husikára, a végén kinyaltam a tálkát, a végeredmény az lett, hogy kicsit bepárásodott a tekintetem. Shame on them. Végül hazamentem, otthon aztán a lakótársammal beletörtük a százforintos dugóhúzót a borba, majd sebészeti úton végül, de csak hozzáfértünk a belbecshez. Sütött három lágytojást, ezek tökéletesre sikerültek, a sárgája még teljesen folyt, a fehérje már megadta magát, illetve vasalt mellé még egy mirelit pizzát. Ez utóbbit legutóbb úgy két éve fogyaszthattam, azóta sem lett jobb, egy szivacskorong némi feltéttel, gyász. Hanem vett valami erőspaprikát a helyi coop-ban, abból egy mini falat (1mm-es szelet), úgy gyötört meg, ahogy a hamburgerem mellé adott szósz egészében nem bírt.

Szombat

Ez egy lusta nap lett a végére. Sportosan indítottam, lezúztam gyorsan a sarkon levő coop-ba, és beszereztem minden mellékhelységek legfőbb kincsét, a wécétapírt. Tojást is vettem ha már arra jártam, így lett reggelire fain rántottánk is. Faszt rántottánk, az egy ostoba kaja, tojásból csakis tükörtojást szabad, a tojás addig igazán finom, amíg a sárgája még megmarad folyósan. Ahogy az is kicsapódik, úgy lesz hirtelen egy fullasztó vacak massza a fergeteges ízorgia helyett. Szóval megtápoltunk, kérődztünk egy rövidet, majd belevágtam a fejszét a hetek óta bennem feszülő projektbe, el kellene menni már végre egy jó faszásat shoppingolni. Egy darabig kerülgettem, tervezgettem, hogyan is lássak hozzá. Az egyik projekt, hogy beszerzek egy kontrollert, hogy azzal tudjam játszásra el***ni az időt a gépen. Röpke meditálás után XBOX lett a döntés, a Microsoftnál, ha oprendszert nem is tudnak gyártani, a perifériákhoz viszont nagyon értenek. Egy darabig aztán az a gond gyötört, hogy 360 vagy ONE legyen a nyerő, ezt a kérdést is sikerült az utóbbi javára végül eldönteni. A mai nap dilemmája az volt, hogy hol nézzek ennek boltban utána. No, sok szónak (hátmég száznak) is egy a vége, lesétáltam a Sihlcity-be (helyi Dunaplaza), onnan pedig aztán a Sihl mentén (helyi Duna) északnak, sok kalandozás után a Főpályaudvaron kötöttem ki. A tapasztalatok: Van Media Markt, a többi elektronyos bolt tök más mint otthon, a Deichmann itt Dosenbach néven menő, a neten olcsóbban lehet kapni kontrollert mint a boltokban, cipőből meg sehol nem árulnak Nike SB-t vagy Renzo-t, vagy a múltkor Münchenben megcsodált 844881-004-es modellt. Utam közben barangoltam a Sihl tövében, az ártérben, füvön, ahol egy barátságos tábla arról informál, hogy ha a duzzasztógát megbaszódik, akkor pillanatok alatt szörfözésre felkészülj! Úgy döntöttem ennek nem ma lesz a napja, így aztán jókedvűen bandukoltam tovább. Betévedtem egy játékboltba, ahol láttam 60 cm-es óriás Monchhichi-t, akciós legókat, és végül nem bírtam tovább a nagy vehethetnéket, s vettem leakciózott gyerekjátékot. Összefutottam mormon lányokkal, nyilván elhívtak a vasárnapi rendezvényükre, megbeszéltük ki mikor érkezett Zürichbe, miben hisz, miben nem hisz, aztán búcsút vettünk egymástól. Egész újszerű és jóleső érzés volt random emberekkel beszélgetni, csak úgy, spontán, a város közepén. Lehet felkeresem még őket. Túrám végső állomása következett, Drinks of the World aka beerworld.ch. Régen ittam már savanyú sört (Geuze/Lambic/Red ale), megkérdeztem hát az eladó lánykát, hogy van-e nekik ilyen készleten. Két fajtát tudott mutatni, több nincs nekik. Illetve, megtudtam, hogy van egy másik boltjuk. Már majdnem megvettem a kettőt, és indultam haza, de hozzátette, hogy a másik bolt is itt van a pályaudvar területén. Az átellenes sarokba kellett eljussak, jutalmam egy kb. 3-szor akkora alapterületű bolt volt 4 fajta ilyen típusú sörrel. Vettem mellé egy Kriek-et is, majd miután már 6 fele járt, ebédelni támadt kedvem. Betértem az utamba eső Migros-ba, végigböngésztem az előre csomagolt salátáikat, kiválasztottam egyet, majd elhatároztam, hogy főzni fogok, csinálok magamnak saját salit. Vásároltam 3 csomag olajbogyót, 4 fajta sajtot, parizert, csilis olajban pácol fokhagymát, meg még vagy nyócszáz dolgot, hogy a végén a szokásos 40-50 CHF-es sávba esett a számla. Hazaérvén kicsit feljavítottam az előre kész salit, majd csapravertünk lakótársammal két sört. Az első a Mort Subite volt, na az egy ihatatlan szar. Lenne egy jó savanyú sör, de gondolom így csak a magamfajta perverzek isszák, így telebasszák cukorral, és lesz belőle egy közepes Radler. Na köszöntem szépen. Utána a Geuze Boon-nal vigasztalódtam, ez végre rendes sör. Bepakoltam pár rész GoT-ot, és szunya.

Vasárnap

Erről a napról nem sokat jegyeznek a világtörténelemben, de azok annál inkább fontos dolgok. Legyártottam életem első salátáját from scratch. Jégsaláta, pácolt fokhagyma, paradicsom (szőlő), feta (Xetabel), kígyóuborka, balzsamecet, chili, olajbogyó (zöld), párizsi, kaliforniai paprika (piros). Szóval egy ilyen kis egyszerű alapsalit toltam. Az anyagköltsége 15 CHF lett, ami kb. 3 adagot adott ki, ezzel szemben a kész sali 3.9 CHF-be került a boltban. Mondjuk azt is tegyük hozzá, hogy a kész sali az a fogyókúrás célra pont megfelelt volna, amit meg én alkottam a gasztronómia oltárán, az kétségtelenül, szerénytelenül, iszonyú finom lett, de diétásnak kevéssé hazudható. Szóval vasárnap volt egy ilyen, egy 4-5 órányi kis dolgozgatás, majd dobolni indultam. Dobolás helyett belefutottam egy perzsa (tuti nem perzsa, de akár lehetne is!) csávóba, aki épp az Are You Gonna Be My Girl nótát stúdiózta fel a közelgő Valentin napra. A terem ajtajában már hallottam, hogy valaki molyol bent, majdnem erőt vett rajtam a belém szorult introvertált, és visszafordultam, de végül legyőztem, bementem, és bár nem doboltam, de első sorból néztem végig hogyan veszi fel az egyes akkordmeneteket a srác, és pakolja zenévé (Logic Pro X, Guitar Pro). Éjfél környékére megfáradtam és hazasomfordáltam egy S2E10-re, ő akkor kezdett bele az ének felvételébe, 2 körül végzett kb. Szóval a GoT 2. évad seggére is sikerült ráverni. Eventful hét.

0 notes

progarden · 1 year

Text

Primitív agónia - így nevezte Donald Winnicott pszichológus azt a szenvedést, amit az ember akkor él át, amikor retteg a teljes széthullástól és a valóságérzékének megszűnésétől. Egyes emberek úgy írják le, mint soha véget nem érő zuhanást a semmibe. A mentális zavarokkal, periodikusan jelentkező pszichózissal élő emberek gyakran számolnak be erről.

Ez a kín Winnicott szerint visszavezethető életünk első éveire, amikor a csecsemőnek még nem alakult ki az autonóm énje. Totális kiszolgáltatottságban és függőségben él a gondviselőjétől. Önálló lénnyé válása - saját személyes integritásának megteremtése - egy kényes egyensúlytól függ, ami őt a szülőhöz köti. Némi primitív agónia elkerülhetetlen, része annak, hogy a önálló emberi lénnyé váljunk.

Winniccott szerint nincs szükségünk tökéletes szülőre (nincs is olyan). Csupán elég jó szülőkre. Akik eleinte szinte totálisan alkalmazkodnak a csecsemő igényeihez - majd szépen fokozatosan képesek elengedni a fejlődő gyermek kezét, hogy önállóan szembesüljön a hibázással és annak következményeivel.

Amikor kora-gyermekkori traumáról beszélünk, gyakran abba a hibába esünk, hogy azt hisszük: két autonóm lény közötti konfliktusról van szó. Ahol persze az egyik kiszolgáltatott, a másik domináns helyzetben van. De mégis: az egyik ember bántja a másikat. A valóságban azonban ezek a korai traumatikus élmények éppen azért annyira meghatározóak az egész életünkre nézve, mert amikor megtörténnek, még nem beszélhetünk önálló érzelmi életről, kiforrott énről sem.

Amikor ebben az én-előtti állapotban a külvilág reakciói nincsenek szinkronban a csecsemő szükségleteivel, azt soha nem puszta ideiglenes kényelmetlenségként éli meg - hanem egzisztenciális horrorként. Amikor kisgyermek nincs szinkronban a szülővel, ha a szülő nem érzelmileg elérhető - az a teljes megsemmisüléstől való rettegést jelenti a kisgyerek számára. Nincsen még fejlett agykérge, ami képes lenne feldolgozni, helyére tenni, értelmezni ezeket az élményeket.

A csecsemőkorunkról nincs epizodikus emlékezetünk (nem emlékszünk konkrét eseményekre). Ezért gyakran abba a hibába esünk, hogy azt gondoljuk, nem is fontos, ami akkor történt. Pedig nagyon is fontos. Amikor a korai években hiányzik a gondoskodó, stimuláló környezet, a primitív agónia, mint valamiféle zaj, beágyazódik a még az emlékezet-előtti elmébe. Nem is egyszerűen áthuzalozza az agyat, hiszen még nincs mit áthuzalozni - hanem eleve úgy huzalozza be, hogy ez a nagyon mély, zsigeri bizonytalanság az én részévé válik. Beépül a mindennapokba, és a legváratlanabb helyzetekben jön elő.

Ahogy Mark Epstein pszichiáter fogalmaz: "a hétköznapi trauma könnyen egy anyátlan gyermekké tehet bennünket" - és felnőtt emberként is újra visszazuhanunk abba az állapotba, amikor a primitív agónia teljesen megbénít és tehetetlen kisgyermekké változtat bennünket.

Amikor a Pszichedelikumok Skóciában című filmünkben Pat elmeséli az élményét, hogyan esett szét teljesen az Ayahuasca szertartás során, akkor gyakorlatilag ezt az állapotot írja le. A primitív agónia állapotát, amelyben a csillapíthatatlan zokogás valósággal letaglózta. És az élmény, ahogy a két sámán átölelte, énekelve ringatta - az én értelmezésemben ekkor élte át azt a szinkront, ami addig hiányzott az életéből. És ez az élmény, ahogy ő fogalmaz, "sejt szinten" gyógyító hatással volt rá. És nem túloz: ez valóban varázslat. De nem a hókusz-pókusz értelemben, hanem az élet mágiája.

Ha még nem láttad a filmünket, akkor itt megnézheted: https://drogriporter.444.hu/.../18/gyogyito-tudatallapotok

Kérlek, támogasd a Drogriporter munkáját, hogy még tudjunk hasonló filmeket és írásokat nyújtani neked: https://drogriporter.hu/tamogass/

#drgrpt #drgrptr #sárosi péter #Donald Winnicott #Mark Epstein #Ayahuasca #Pszichedelikum #psichedelic

7 notes · View notes

ayahuascahungary · 5 years

Text

A szellem gyógyulása az Ayahuasca tükrében

Ez a cikk pusztán a saját véleményemet írja le, mely nem azonos semmilyen orvosi kísérlettel, pusztán megtapasztalásokra támaszkodik. Szóval mégis mi a különbség amikor az Aya gyógyít, és amikor a gyógyszerek? Miért nem tudja kiváltani az Ayahuasca gyógyító potenciálját egy Fluoxetine, Paroxetine, vagy Alprazolam alapú antidepresszáns?

A rövid válasz, hogy mert teljesen másként, mondhatni ellentétesen működik.

A hosszabb válaszhoz magát a gyógyítandó lényt érdemes teljesen másként megközelíteni, aki egy kicsit összetettebb mint az elsőre látszik.

A mai orvoslás főként tüneti kezelésről szól. Nem tudni már, hogy a tőzsdék állandóságra való fals törekvése, vagy valamiféle hamis biztonságérzet iránti vágy, "a falka erős" típusú gondolatok vezették el az embert az utóbbi 100 évben oda, hogy kizárólag tünetet kezeljen és ebben tökéletes profizmust érjen el. Ez a jelenség szoros összefonódásban tekeredett a fogyasztói társadalommal, a tervezett elavulással, és különféle inflációs pénzbetegségekkel az emberiség nyakára.

Mindez mögött a testiség áll, ahol az ember fájdalma megáll a bőrbe szúrt tű, a fájdalmas duzzanat, vagy a lelki veszteség fogalmánál. Ebben a világban az "épp testben épp lélek" új értelmet nyert, ami hasonlatos egy eladásra kínált szanaszét rothadó Zsiguli ecsettel történő lilára festéséből,aminek belsejéből a befészkelt bogarakat is gőzborotvával csapatta ki a "gondos " tulaj, aki azért a végére belevág egy Wunderbaumot. Szép is, jó is, de valahogy nem az igazi. Ha jól nézel ki, ha jó a kocsid, jó a házad, van valami extrém hobbid, te vagy az élet császára. Közben rengetegen érezzük, hogy a rák, az Iszlám állam, a demencia, az állatok húsüzemi kínzása, az Afrikát sújtó élelmezési problémák, Grönland mind mind csak középre húzzák a mérleg nyelvét. A szellemtől való távolság függvényében sokasodnak globális szinten ezek a szomorú dolgok, és nem vagy egyedül, ha azt érzed, hogy egyre szörnyűbb magaslatokba emelkednek. A bolygó globális léte általánosan romlik, de hülyék vagyunk észrevenni a párhuzamot jégolvadás és az emberi lélek éhezése között. Egyszerűen érzi még a legkevélyebb lélek is, hogy ez így nem jó, és amikor átlép a kéregetőn, nem gondol bele a helyzet fokozatos globális pokolizációjába. Szimplán a saját gondjával elfoglalva eltereli figyelmét, mély levegőt vesz és megy, nem áll meg.

Az Ayahuasca nem kezel tünetet. Aki abban reménykedik, hogy eszközként a szájához emelve "Isten Angyalai" aranyseregekkel gyémántokkal díszített ezüsttankhajókkal beállnak nyomorúságos életének zászlóshajója, vagy inkább kenuja elé, az hatalmasat fog koppanni. Ez szimplán azért történik, mert sokan azt gondolják, hogy az Aya megáll a mindenféle halucinációk, látomások szintjén, és meglepődve pislognak mint béka a lecsóban, ha kezd kiderülni mennyire is mély a nyúl ürege. Én is egyébként. Évek voltak rájönni, de újra és újra emlékeztetnem kell magamat, hogy bár elsőre káromlásnak hangzik, de nem az Ayahuasca gyógyított meg valójában. Ő csak előidézett egy állapotot, ahol látni engedte világomat és magamat. De nem akarok ennyire előre rohanni.

Mi is történik? Mi történik a sok évnyi kísérletezés eredményeként közforgalomba került, és működő gyógyszerek esetén, és mi az Ayahuascánál? Miért teljesen ellentétes a folyamat? Az Ayahuasca arra az időkre nyúlik vissza, amikor az emberek jól akarták magukat érezni szőröstül bőröstül, nem csak úgy látványilag. (az élet fintora, hogy úgy mutatják bea köztudatban, mint szer, amitől látványilag akarod magad jól érezni, nem szőröstül bőröstül.) A tudomány a "jól"-ra teszi mai napig a hangsúlyt, az Ayahuasca még mindig arra, hogy "érezni". Gyógyszereink semmivel sem különbek a léleknek, mint bármelyik Tescos párizsi a testnek. Legfeljebb a több reklámból több kísérletre futotta, ezzel hamis biztonságérzetet generálva sokaknak.

Nehéz ezt leírni, de talán azt mondanám, hogy megértsük, vonatkoztassunk el picit a "minden baj forrása a test" megközelítéstől. Feltételezzünk egy lelket és egy szellemet, ahogy vallások ezrei egybehangzóan ebbe az irányba helyezik a boldogság kulcsát. A lélekről lenne itt szó, amit sokan hisznek, sokan nem hisznek, de ha bármelyik ateistának felteszed a kérdést, hogy mit érzett, mi volt, mielőtt megszületett, senki nem fog tudni rá válaszolni. Sőt, tudatának konkrét "tudatra ébredését" se tudja behatározni, hogy "eddig nem voltam, és igen, itt már voltam...". Nem tudja, honnan jött, és ezért azt sem tudja, hová tart. Él itt pár évet, körbeveszik szerencsés esetben olyan események, és emberek, amikkel, akikkel élvezi az együttlétet, de hogy valójában hová tart, arról foggalma sincs. A halálról pedig konkrétan csak találgat mivel egy szörnyű és igen szar dolog. Jobb hijján ezért próbálja az életét minél boldogabban élni, ami az "itt és most" valamiféle maradványa, de ha nem használja magát a jelenlét képességét, hajlamos követni a beváltnak tűnő viselkedési sémákat. Ez legyen vallás, világnézet, vagy bármiféle kollektív irányzat egészen a divatig. Reménykedik a kollektív megvilágosodásban, amiről legbelül a szellem mosolyogva állapítja meg, hogy valójában sosem létezett, de csöndben szemléli a próbálkozásokat. A szellem ráér, rengeteg ideje van, idő felett áll a sztori pedig izgalmas. Tudja jól a végkifejletet, amit nevezhetünk szingularitásnak, vagy bennemaradásnak a megvilágosodás állapotában, találkozás Istennel, és millióféle csodás megfogalmazásban írták le azt az Origót, ahová időtlenül tart mindenki aki született. A szellem nem egyén. Ő az egy. Ezt az egyet érzi ott bent az én és a te, magyarán mindenki. A szellemnek nincs ideje, illetve van, de nem ígazán leírható a másodperchez hasonló hullámfüggvénnyel. Nála a tapasztalás a mértékegység, amitől a sztori roboghat tovább. A tapasztalás ami minden egyes új bittel közeleb hozza a teljes testet az oszthatatlan és romolhatatlan egység állapotához. Működik kollektívan és egyénileg is, de feldolgozni csak az egyén képes (már az emlősöknél).

Ezt az egységet már részeiben is megtapasztalni hatalmas örömforrás, illetve sokak szerint maga "AZ" öröm. De a lélek öröme nem azonos egy jó viccel. A szellemmel való kapcsolatkor az ember egyszerűen befagy, megdermed csak néz és nem érez mást, minthogy jó élni és kra szeretik. Ha megkérdezed ebben az állapotban, hogy mi az eredője ennek az egésznek, az ember csak széttárja a karját és mosolyog többnyire. Észre sem veszi, hogy ezzel a mozdulattal pont a mindenséget mutatja meg. Az anyag alap természete a boldogság. Ez egy katartikus állapot, amiben a szavak csak a test reakcióit képesek leírni könnyektől takonyig, és nevetésig, melyek sokszor egyszerre játszódnak le, de a mögöttük lévő folyamat a lélek kifejezhetetlen nyelvén íródott. Szó már a kapuban elfogy. Sokan úgy írják le, hogy megfürödnek a szeretetben. Ehhez az ősi forráshoz tud hozzákapcsolódni a lélek, és mint a nap fénylő lángtengere, egyetlen találkozást követően is örökké világítani fog az emberben. Ez az a pont, ami leperzsel minden lelki nyavaját az emberről. Ha találkoztál vele, mindig vissza-vissza térhetsz hozzá. Sőt, sokan értik meg annál a pontnál, hogy innen jöttek, és ide is fognak visszamenni egykor és ez túlmutat bármiféle pszichedelikumon. Létezik egyfajta önálló mozgása ennek a dolognak, mely pszichedelikumoktól, jógától, csodás élethelyzetektől függetlenül is, mint napkitörések, el-el kapják az embert. Az idegtudomány ezt manapság becsmérlően backflashnek titulálja, de ha az átélt élmény milyenségét is górcső alá vesszük, okvetlenül szem elé kerül Pünkösd ünnepe, amit Pál is csak több-kevesebb sikerrel tudott szavakba önteni az apostolok cselekedeteiben. Inkább az eseményeket írta csak le, és nem hegyezte ki arra, hogy ez a hétköznapi valóságban zajlott e, avagy halucinációkkal vegyes állapot lehetett e? Abból az okból, mert ennek valósága ott és akkor teljesen másodlagos volt, és talán mert el akarta kerülni a közfelháborodást. Könnyebb volt tovább adni a fényt így talán szóban.

A gyógyszerek és az Ayahuasca is a megtapasztalás útját képesek módosítani. Sarokkövem és az évek alatt sem tudtam elfogadni az ópiátokat, tudati tompítókat, mivel pont hogy a fentebb leírt tapasztalást lassítják, zombisítanak, kicsit vagy nagyon és az amúgy is rettentő nehéz de egyetlen utamat képesek akár éveken keresztül blokkolni. Érdemes felidézni a halálélményhez kapcsolódó "lepereg életem filmje" típusú megéléseket. Ezek vallásoktól függetlenül csak a jelenlét pontjaiból épülnek fel. Csak azt érdemes gyűjteni, csak azzal érdemes foglalkozni, ami a jelenlétet növeli. Tapasztalatom szerint az Ayahuasca is egy ilyenfajta jelenlét élményt képes adni. Ezt a pharmakologiailag összetett folyadékot, pontosabban az általa átélt élményt sokan a szülés, vagy halálközeli megélésekhez hasonlítják. Ezt egyébként a neten millió számra fellelhető EEG vizsgálatok is alátámasztják. Csúnyán szólva valójában a mindenféle csecsebecse látványokat leszámítva semmi mást nem csinál valójában az Ayahuasca nagyobb mennyiségben, mint "kivégez", kivérezteti a szellemet végletesen abba az állapotba amiről az ember meggyőződése, hogy ott már nincs is élet. Ez nem egy könnyű állapot, és messze nem csak Ayahuascától lehet ezt átélni. "G"- barátom mondása szerint "Minden pszichedelikum". Bármilyen növényi származék, a só, a víz, a szén, a vas, minden létező anyagból lehet annyit bevinni, hogy pszichedelikus állapotba kerüljön az ember, legfeljebb nem igazán éli túl, ami azért szempont... A lelki fájdalmak is hasonlóan működnek. Vannak olyan élethelyzetek, melyek a tudaton keresztül mutatnak patológiás elváltozásokat. Ezt megelőzően maga a jelenlét az, ami egy ilyen összetetten szar helyzetben belemar az emberbe, illetve abba a valamibe, amit az ember önnön magának hitt. Az Ayahuasca nem tesz mást valójában, mint a megélt halál élményt tolja el, bontja szét összetevőire és ezzel úgy tesz tapasztalásra képessé, hogy közben életben hagy. Ez az a pont, ahol meg tudod érteni, hogy miért nem vagy képes önnön magadat meggyógyítani sokszor? Hasonló a helyzet a fához láncolt ember helyzetével, aki szabadulás gyanánt csak csontfűrészt kapott, mely a vas láncon kicsorbul. Képtelen vagy kárt okozni magadnak. A benned élő defektusok pedig ezt tudva módszeresen hazudják számodra azt, hogy "ők te vagy" valójában. A fájdalom, amit a tőlük történő elváláskor érzel, tiédnek hazudják. Az egyetlen hely, ahol nem képesek életben maradni, a jelenlét, ami fájdalmasan valóságos. A "lélekjelenlét" állapota. A lélek alap állapota az alvás. Minél mélyebben alszol, annál hangosabban ordítanak a szellem szolgalényei, és annál keményebb jelmezt öltenek arra az éjszakára.

Egy ilyen állapot csúcspontjához nem is kell feltétlenül pszichedelikus tripre gondolni. Napjainkban végre kezd összemosódni a spiritualimus és valóság fogalma. Kicsiben elég épp a sárga csekkek befizetése a hétköznapi életben, egy régóta halogatott megbeszélés a főnököddel, hogy több pénzt akarsz, egy került bocsánatkérés anyádtól, egy sírás, egy önfeledt nevetés, egy autóbaleset bármi. Mind alkalmasak megölni a "démonodat". Helyét az a semmi veszi át lehet csak egész aprón, de a helyzet komolyságának függvényében akár nagyban is, amire azt mondja a köznyelv, hogy "leesett a kő a szívedről". Könnyedtséget érzel és valamiféle annyira természetes állapotot, amit én sokszor belegondolva nem is értek, hogy miért hagytam el, mert így annyival jobb lenni. Súlyok nélkül. Pedig csak egy-egy apró lépést kellett megtegyek az életben. A megtapasztalás mennyisége szerintem mindenkinek ki van számolva kőkeményen. Épp ezért a különféle suicid öngyi megnyilvánulások egy árva szöget nem fognak odébb tenni az egészben.Sőt. Az utolsó percekben az egész fel nem használt megtapasztalás-energiát csőstül kapod olyankor a nyakadba. Mivel kellően gyors voltál, felételezem, ehhez mindenféle bonus kuponok is járnak. A rossz hír tehát, hogy mind ugyanazon az úton megyünk végig csak a grafika más. A jó pedig, hogy mind ugyanazon az úton megyünk végig csak más a grafika.

Az Ayahuascára sokan mondják hogy felér hét év meditációval, de azt kevesen említik, hogy az egész időt lótusz ülésben ülve gondolták. Rövidebb út, igen, de ahogy toronyiránt is fel lehet jutni a hegyre gyorsan, úgy itt is meg-megmarnak az útszéli bokrok,és jó pár pókhálón áttörsz az alatt az este alatt.

A tudat újbóli elsüllyedése Legyen az gyógyszer, vagy Aya, egybehangzóan meg lehet határozni a használatot követő süllyedési szakaszt. Az Aya a jelenlétben fürdet meg, ezért inkább erről beszélnék pár szót. Egy ilyen jelenlét élményt követően rengeteg dolog megváltozik az ember életében. Felmerül a kérdés, hogy merre tovább? Most hogyan legyen? A súly édes, amit kaptál, szinte félsz, hogy nem fogod elbírni. A félelem itt is a megismerés előtti idő maradványa. Mondod boldog boldogtalannak hogy mit éltél át, mint Mózes amikor sugárzó arccal a kőtáblákkal lejött. Szinte táncolt :) Beleszaladsz jó pár pofonba. Csodálkozol, hogy nem értik az emberek a csodát. Elkezdesz gondolkodni hogy talán meg sem gyógyultál. Szándékosan nem írok Ayahuascát. Bent egységet éreztél, ebben a világban rengeteg kétség található. Abban a pillanatban, hogy leemelted figyelmedet az egységről, arról a csodáról, amit megéltél, kétségbe fogsz esni, legfeljebb tartod magad. Maradj mozdulatlan. Maradj tevékeny, de maradj szemlélő. A kétség, a félelem semmi mást nem tesznek, mint útjelzőként figyelmeztetnek, mint részeg sofőrt az elsodort fényvisszaverő oszlopok, hogy kezdesz letérni. Amint elengeded az érzéseidet és visszavonulsz szemlélőnek, fájdalmad ahhoz válik hasonlóvá, mintha a megölt áldozat fájdalmát hasonlítanád ahhoz, aki mindezt egy plazmatévén nézi, jó esetben popkornt ropogtatva. Kérdezheted, hogy jó-jó, de akkor mi is történt valójában? Akkor most meggyógyultam vagy sem? A válaszom, hogy valójában beteg sem voltál, de ha keresed hogy mi kínzott, meg fogod találni. Ezek az erők, mint tyúk a takonyra, ha nem vagy résen előbb utóbb ismét körbe fognak venni, és el fog jönni az idő ismét, hogy nyakig fogsz bennük gázolni. Mégis mit tehetek ellene? Ellene semmit. Gondolkoztál már azon, hogy sok vallásban a "Nagy Szellemmel" való kapcsolat valamiféle felnőtté avatás? Itt is így zajlott. Felnőtté kell válnod, meg kell acélosítanod tudatodat, hogy a jelenlétből ne kalandozz el. A felnőtt lélek tudja, hogy nem maradhat élő ember huzamosan a jelenlétben, de azzal is tisztában van, hogy kötelessége azt minden áldott nap keresni. A legsötétebb dzsungelekben is lámpásként fog világítani a szív jelenléte számodra onnantól, hogy találkoztatok és üzemanyagot fog adni minden napra ha figyeled. Vedd észre a figyelem kardját, és használd. Ha ezekkel jól bánsz, emberi kapcsolataid, egészséged, közérzeted követni fogják a tudatod állapotát annak függvényében, hogy a figyelem kardjával épp merre dolgozol. Ne felejtsd el minden nap megmártani abban az izzó szeretetben, ahol egyszer jártál már, és észre fogod venni, hogy teljesen másképp dolgozik.

Ez a felnőtté válás első pillanata. Amikor rájössz, hogy a figyelem kardja volt az, ami létrehozta a depressziódat, a fájdalmadat. Hogy a monológok a fejedben sokszor egy rossz tanár, egy nővér vagy épp a szüleid hangján hangzottak el, csak mivel eddig ebben nőttél fel. Tök természetes volt, hogy a "Mégis hogyan képzeled?", vagy a "Megint te vagy a leggyengébb láncszem..." kezdetű megjegyzései ellen fejben sosem emeltél szót, mert egy pici gyereknek mondták valójában. De erről legközelebb... Maradj az origódban. Ogre

#ayahuasca

4 notes · View notes