#vicc az egész

[magusmester]

Miért Áll a Vonat (MÁV)? 2.

*december este, nagyvárosi állomás, átszállásra várva, fagyos szél, hó, hideg*

-Felhívjuk kedves utasaink és a vonatra várók figyelmét, hogy a személyvonat műszaki okok miatt a mai napon nem közlekedik tovább. Szíves türelmüket és megértHOGY AZ A JÓSÁGOS MEGMEREVEDETT VÉRVÖRÖS KUTYAURISTENIT

[gyogyulofelben]

Nem kérek elnézést senkitől, mert jól érzem magam.

[kinlodok]

Gyertek csak Tünde barátai, és mondjátok meg nekem anonba, hogy mennyire rosszul viselkedek! Majd szólok, ha érdekel egy random anon véleménye.

[kibaszott-karma]

Nem értem minek kell a kamu profil.

Tán szégyelsz a rendessel követni, vagy szimplán kémkedsz utánam?

Egy szégyen folt lettem a szemedben vagy csak megint megtiltották neked, hogy kövess és beszélgess velem?

Kész röhej az egész, amit 3 hónapja csinálsz. Tisztára gyerekesen viselkedsz.

[banatostenger]

“És csodálkozik mindenki, hogy miért nem vagyok boldog…„

[alarcok-mogott-rejtozo]

Vicces nézni, ahogy az emberek egymást, valamint saját magukat elpusztítják. Nem kellenek ehez eget rengető fegyverek, elég csak a folyamatos nyomás, kihasználás, kiközösítés és megalázás...

[pajjorimre]

Van még mit reszelni ezen a villanyautózáson, úgy tűnik. Kis magyar abszurd azokkal a számokkal, a beletörléssel, a mindennel. Vicc az egész.

[csacskamacskamocska]

nézegettem ezt a tumblr „szerelemtérkép”-et

és egészen meglepő volt, hogy a legnagyobb csomópontok közül van olyan, aki köztudottan rettenetesen ostoba, van aki nem annyira köztudottan, de hazudozó viszont az látványos, hogy elég káros faszságokat beszél, és ezekre az emberekre nagyon rengeteg, amúgy értelmesnek tűnő user van ráfüggve, vagyis építi, terjeszti a faszságaikat. Hogy jön ez egy pszichológizáló, analizálós blogba? Ezen gondolkodtam ma reggel, hogy miért vész el a kritikai érzék, ha biztonságosnak és elfogadottnak gondolt közegben van az ember. Jellemeznek-e minket a szórakozásaink? A tumbli egészének is van egy "személyisége". Ha a tapasztalataim alapján meg akarnám határozni (úgy, hogy nem vagyok szakember, szóval szegényes a készlet) akkor látszik, hogy egyrészt van egy nagy elfogadás, megfelelnivágyás az elfogadásban, másrészt van egy egészen hisztérikus ítélkezés, a felszínen nagyon vicces és vidám, de a gyermetegnek ítélt válságokkal elutasító, a napi, kicsinyes problémákkal szemben viszont ismétcsak elfogadó. A kritikát nem tűri. Függőséget alakít ki. Személyiségzavarnak tűnik. :) :) :) A tumblr-ért csak rajongani szabad, aki nem a családjának, végső menedékének tekinti, hanem csak egy kommunikációs térnek, az jobb, ha kussol. Úgy egészében nagyon könnyen manipulálható közeg. Valójában, azt gondolom, hogy személyre lebontva rettenetesen veszélyesen manipulálható mások által. És ahogy az elején írtam, a tumbli, mint tömeg, kritika nélküli. Ha látszólag ki is vet magából valakit, egész meglepő módon azt is magába forrasztja, emlegeti, mérceként állítja, becézgeti, sztorizgat vele vagyis befogadja. Az is meglepő, hogy egyetlen személy köré mekkora királyság épült az évek folyamán (most attól függetlenül, hogy amúgy pozitív figura és egyáltalán nem érzékelhető benne vezetői ambíció), de mint jelenség érdekes képződmény egy ilyen királyság. Marhára izgalmas lenne kikutatni, hogy a posztok mennyisége és időbelisége vagy a minősége a meghatározóbb ezeknél a királyságoknál. Ez utóbbi gyakorlatilag kutathatatlan :( Igazán azon rágódtam, hogy a fideszeseket folyamatosan leszóljuk, hogy milyen hülyék, miközben én a tumbli tömegét sem látom másnak, mint egy kritika nélküli, érzelmekkel túlfűtött "tömeg"nek, ahol egyénre lebontva teljesen más értékek jönnek ki, mint a nagy egészet nézve. Szóval, leszóljuk a fideszeseket, hogy idióták, de napi szinten reblogolunk idiótákat, elismerve, hogy milyen érdekesek, de legalábbis fenntartva a létüket.

Na még egy személyes dolog eszembe jutott, ezt elmesélem, hátha ennek hatására nem veszik véremet.

Egyszer volt egy vitám egy tumblis csávóval. Barátkozgattunk, barátkozgattunk, fú tényleg milyen érdekes, milyen vicces, milyen jófej vagyok, ő is nagyon érdekes meg vicces, meg értelmes volt, kölcsönös volt a lelkesedés. Lájkolgattam, reblogolgattam, de egy idő után észrevettem, hogy légüres térben vagyok. Sosem lájkol, sosem reblogol, sosem reagál. De messengeren ment a levelezgetés néha ugyanazokról a posztokról, amikre nem reagált, mintha látta volna úgy hozta fel. Hihetetlenül zavaró volt. De közben, milyen gyerekes dolog azon problémázni, amikor beszélgetsz valakivel, hogy jóember, hol vannak a simogató lájkok, az inspiráló reblogok? Nagykislány is tudok lenni, rákérdeztem amikor már nagyon zavart. Nem látja, nem tudja, nem érti miről beszélek. Magyarázkodás arról, hogy milyen hülye vagyok, hogy ilyesmivel foglalkozom. Hülyének is éreztem magam! :D Főleg attól, hogy dehát fizikailag lehetetlenség, hogy nem látja a posztjaimat, miről beszélünk? Évekig ment ez a fura dolog, hogy soha semmire nem reagált, akkor sem, ha én reagáltam az ő posztjára. Próbáltam kizárni a tudatomból, hogy ez valami szándékos dolog, mert aki érdekel, annak a blogját akkor is megnézem, ha nem dobja elém a tumbli. De csak szar érzés volt, hogy semmi, de tényleg soha semmi nem éri el az ingerküszöbét? Aztán egy nap megoldottam a dolgot, letiltottam a picsába a tumblin. Mivel sosem vette észre, hogy le van tiltva, végre megnyugodtam. Tényleg nem érdekelték a posztjaim. :( Na, ő az egyik legnagyobb trash építő. :D

[kosztalma]

41 napja nincs telefonom - olvasd el a valósággá vált rémálmom

Szeretek vigyázni Apple eszközeimre, de tudom, hogy az ördög sosem alszik, ezért mindig kötök rájuk AppleCare+ biztosítást, hogy ha mégis bekövetkezne egy baleset, akkor nyugodt lehessek.

Augusztus 28-án leejtettem az iPhone 12 minimet és akkor még azt hittem, hogy az a tragédia, hogy összetört, de sajnos a valódi tragédia az az, hogy azóta sincs telefonom. Hogy történhetett ez?

Annak ellenére, hogy a kijelző és a hátlap is sérült, MacBook Pro-mra dugva tudtam még készíteni róla egy biztonsági mentést, majd bevittem egy hivatalos szervizpartnerhez, hogy leadjam javításra. A szervizben megnyugtattak, hogy ha minden jól megy, akkor augusztus 30-án szerdán már mehetek is érte.

Az Apple szabályai tiszták: ha a telefon elő és hátlapja is törött, akkor általában az AppleCare+ biztosítás keretein belül készülékcserét állapítanak meg. Ezt a cég csehországi központi szervizében állapítják meg, ezért a szerviz kiküldte oda a készüléket.

Az esetemben azonban az Apple úgy döntött, hogy még megmenthető a készülék, ezért az elő- és hátlapot, készülékházat, kamerát és akkumulátort cserélték, majd feladták postára szeptember 1-én számomra.

Az Apple támogatási oldalán továbbra is ez a telefonom státusza:

Szeptember 5-én hívott a szerviz, hogy sajnálatos módon a visszaküldött és javított telefonom elveszett a UPS vecsési logisztikai központjában és most megpróbálják felvenni a kapcsolatot az Apple-lel, hogy intézzék el a UPS-szel a problémát.

Szeptember 6-án újra hívott a szerviz és tudatták, hogy a UPS elismerte az elveszett telefont és az Apple ezért küldött egy új telefont, az enyémmel megegyező modellt, ami napokon belül meg fog érkezni. Itt már több mint egy hete nem volt telefonom, de legalább örültem, hogy hamarosan vége lesz ennek az egész helyzetnek és nem sokkal később csak egy vicces történet lesz, amit majd esti sörözések során mesélek a haveroknak.

Ezután csak teltek és múltak a napok, a szerviz próbálta felvenni a kapcsolatot az Apple központi szervizével, de semmi értelmezhető választ nem kaptak tőlük.

Szeptember 12-én az Apple központi szervize adott egy követési számot a feladott új telefonhoz, de a UPS ellenőrzőoldala szerint az egy nem létező csomagazonosító. Ennek ellenére a szerviztől megnyugtatást kaptam, hogy azon a héten már minden bizonnyal rendeződni fog az ügy.

Szeptember 28-án elfogyott a türelmem és felhívtam az Apple támogatási telefonszámát, hogy érdeklődjek a telefonom helyzetéről. Az ügyintéző hölgy megnyugtatott, hogy mindent meg fog tenni az elveszett telefon felkutatásában és hamarosan kapni fogok tőle egy emailt, ahova el kell küldenem a szervizbe adást igazoló papírom és kérte még a telefon vásárlását igazoló számlát is. Utóbbit kicsit furcsának éreztem, de elfogadtam.

Ezt követően nem kaptam semmilyen emailt az Apple támogatástól egészen október 2-ig, amikor is azt kaptam tőlük, hogy többszöri alkalommal is próbáltak keresni telefonon, de nem sikerült elérniük.

Ma több alkalommal keresetem Önt telefonon, sajnos sikertelenül. Felvettem a kapcsolatot az [szerviz neve] szervizével, erről szerettem volna tájékoztatni. Kérem jelezze, ha továbbra is segítségre van szüksége.

Természetesen nem volt nem fogadott hívásom sem a privát számomon, ami az iPhone 12 minimhez volt rendelve, sem pedig a céges számomon, amiről az Apple támogatást hívtam korábban. A legjobban persze az utolsó mondat fájt, hiszen az Apple támogatás rendszerében is látszik a telefonom utolsó státusza, vagyis hogy szeptember 1-én postára lett adva és nem érkezett meg. Ezt figyelembe véve természetesen szükségem van továbbra is segítségre.

Az Apple támogatástól kapott emailre válaszoltam és megírtam benne mindkét élő telefonszámomat és másnap fel is hívott az Apple támogatás egy ír telefonszámról.

Itt már október 3 volt, vagyis 37 napja voltam telefon nélkül. Az ügyintéző hölgy elmondta, hogy semmiben sem tud segíteni, ugyanis nem az Apple támogatáson keresztül adtam le a készülékemet, hanem egy szervizen keresztül és így nem tudja felvenni a kapcsolatot az Apple központi szervizével.

Megkérdeztem, hogy ebben az esetben mit tudok tenni és azt tanácsolta, hogy adjak fel egy panaszt, ami majd be fog kerülni az Apple virtuális panaszkönyvébe. Ezt meg is tettem és panaszt tettem az Apple központi szervize ellen. Ezután azt az információt kaptam, hogy el fogja küldeni emailben a panasz szövegét. Ez sem történt meg, egy sablon üzenetet kaptam csak, amiben ez szerepelt:

Köszönjük, hogy felkeresett minket. Válaszolhat erre az e-mailre. A következő munkanapomon válaszolok Önnek.

Most október 7 van és szombat, vagyis már 41 napja nincs meg az iPhone 12 minim és nem érzem úgy, hogy az ügy közelebb lenne a megoldáshoz, mint bármikor az elmúlt közel másfél hónapban.

Hiába kötöttem meg az Apple legjobb biztosítását, az AppleCare+-t a telefonomra 2021-ben és azóta is fizetem folyamatosan, hiába adtam le egy hivatalos Apple szervizben a telefonom javításra, hiába vettem fel a kapcsolatot az Apple támogatással… senki sem tud vagy akar nekem segíteni.

A szerviz az első csúszásoknál említette szeptember elején, hogy ez nagyon ritka, de előfordult már a múltban is, hogy a vecsési UPS központban elveszett egy készülék, de pánikra semmi ok, az Apple mindig pótolja a készüléket.

Később azonban már a szerviz is elismerte, hogy az esetem teljesen egyedi és még sosem történt ilyesmi. Gondolom mondani se kell, hogy ez a legkevésbé sem vigasz számomra. Jobban örülnék, ha a munkámban, párkapcsolatomban vagy az életem bármely területén lennék egyedi és nem abban, hogy az én telefonomat veszítette el a legjobban az Apple.

Hogy mi a tanulság? Az sajnos nem igazán van, de azt tudom tanácsolni, hogy nagyon vigyázz eszközeidre és imádkozz, hogy semmi probléma ne legyen velük, ugyanis ha mégis így lesz, akkor elképzelhető, hogy soha többet nem látod majd.

Ha pedig szeretnéd, hogy az Apple támogatás egy kicsit is segítőkész legyen, akkor rajtuk keresztül add le a készüléked javításra, más esetben nem támaszkodhatsz rájuk.

Az Apple nincs jelen Magyarországon saját üzlettel vagy saját szervizzel, csak hivatalosnak hívott viszonteladók és szervizek vannak, de el kell fogadnunk, hogy ebben a balkáni országban nem olyan támogatást nyújt a cupertino-i cég, mint amit a külföldi oldalakon olvasott beszámolók alapján várnánk.

És hogy mi lesz velem? Nyeljem le, hogy az Apple megkárosított egy közel 200 ezres telefonnal és sétáljak be a legközelebbi Apple Premium Resellerbe és vegyek egy újat? Aztán majd arra is kössek AppleCare+ biztosítást?

Vagy esetleg vegyek egy androidos telefont és engedjem el azt az eszközök közötti integrációt, ami miatt az Apple-be szerettem egykoron?

Őszintén tanácstalan vagyok.

Te mit tennél a helyemben?

[donb]

Olvasni jó

„TÁBORI JEGYZETEK, ÚGY IS, MINT NAPLÓ

Vezeti: Fülöp József, aki az irodalomban a Gömböc melléknevet kapta. Nem olyan szép, mint teszem azt, Bíborban született Constantinus, de a történelem megemlékezik egy Lófejű Kázmérról is, és annál azért szebb.

ELŐSZÓ, ÚGY IS, MINT BEVEZETŐ.

(Ez az, ami a könyvek elején van, de csak a végén szokták elolvasni.)

Kétféle előszó van, úgymint:

1. Amelyben elmondják, hogy miről lesz szó a könyvben. Ha a könyv kötelező iskolai olvasmány, akkor jó, mert az előszó után nem kell elolvasni a könyvet is, de ha nem kötelező, akkor az előszót nem szabad elolvasni, mert különben nem érdekes a könyv már.

2. Olyan előszó, amelyben valaki megmagyarázza, hogy az író miért jó író, ez a könyve miért jó könyv, noha már mások sokkal jobban megírták ugyanezt. Ez az előszó már hasznosabb, mert az olvasó esetleg hülye, és nem jön rá magától is, hogy remekművet olvas vagy vacakot. Hogy ne okozzak másoknak gondot, ehhez a Tábori Jegyzetekhez, úgy is, mint Naplóhoz, magam írom meg a szükséges értékelő és dicsérő előszót. Saját művem értékeit utóvégre én ismerem a legjobban. Tehát:”

******

Az ágasvári csata 1961-ben jelent meg, akkor voltam elsős-másodikos. Tanítónő nagyanyám (mindig elsősöket tanított) ezzel a könyvvel kapatott rá villámgyorsan az olvasásra. Az volt a módszer, hogy felváltva olvastunk egy-egy oldalt. Kapaszkodtam nagyon, mert rettentő izgalmas és vicces volt az egész. Hálás vagyok Bogáti Péternek (nagyanyám mellett).

[megtudommagyarazni]

Megyünk tovább

A lepopós Merci volt annak a korszaknak a Rolls Royce-a, kamionban. Mozaikszó, légrugós ponyvás pótost takart. A légrugó új invenció volt, ma már nincs is más. Azonban valami nem volt rendben vele, sok borult. A HC akkori vezetése meg volt győződve arról, hogy túl kényelmes, a sofőr elalszik benne, és kész a baj. Lófaszt. A Mercedes és a Kassbohrer közös, hamvába holt próbálkozása volt, kicsi, majdnem személyautó méretű kerekekkel, ma jumbónak mondják. Valamit elbasztak, szerintem a pót forgózsámolyánál, 70-90 közt elkezdett szitálni, táncolni, és mire a sofőr észrevette, már oldalán csúszott. Az biztos, hogy nem a keleti utakra tervezték, de a német autobahnon is láttam feküdni párat. Abba is hagyták.

Istanbulban mindig megálltunk vásárolni. Sajnos imádom a ropogtatni való magokat, földimogyoró, törökmogyoró, kesu, mandula, pekán, pisztácia stb. 1 kg-os törökmogyóróval indultam Ankara felé. Eszegettem. Valahol Aksaray környékén volt a TIR-parkoló, akkor máshol nem szabadott megállni, na ott már görcsölt a hasam pöttyet. Másnap átgurultam a Toroson (Taurus), Adana felé. Az átgurulás kissé eufemisztikus kifejezés, mert kb 2,5-3ezer méteres magasságról van szó, a tengerpart előtti gyapottermelő síkságon, vagyis 0 méteren fekvő Adanáig. Ott 3-4-szer meg kell állni, hogy a tüzesen világító fékek kicsit hűljenek. Lepisálni tilos! Azonnal szétpattannak. Adana után már göcseim voltak. Ma már tudom, hogy a mogyoró eltömíti a bélbolyhokat, akkor még nem tudtam. Osmaniye, Gaziantep, már ömlött a víz rólam, meg rázott a hideg is. Urfa előtt

ami ma már Şanlıurfa

azt éreztem, hogy végem. Még egy kibaszott darázs is bebaszódott az ablakon, és megcsípett a nyakamon. Meg kellett állnom. Az egyik kanyar után megláttam egy ismerős színű kamiont, zöld traktor, sárga ponyva. Végre!! Közelebb érve vettem észre, hogy jobb oldalán fekszik, egy lepopós Merci volt.

Korabeli, szar, de jellemző kamionos vicc:

Főnők, eltört a jobb tükröm. Cseréld ki! nem egyszerű, az egész szerelvény rajta fekszik... A srácnak szerencsére semmi baja nem volt. Cigit hozott (Marlboro), ezért két géppisztolyos török katona járkált körülötte. Gyorsan leterítettek egy pokrócot a lepopós mögé, és lefektettek. Akkor már talán kicsit szarul néztem ki. Kibaszott görcseim voltak. Az egyik török a katonai rádión beszólt valahova, aztán eltáncolták, hogy az urfai hegyi orvos kinn van terepen, estefelé jön le a hegyekből, akkor felvesz. Kemény, durva hegyek voltak, villogó fogú és szemű kurdok, még kardokkal és puskákkal járkáltak. Már sötétedett, mikor a Landrover hangját meghallottam. Az ember megnézett, aztán betoltak a Landrover hátsó ülésére, és egy óra múlva Urfában voltunk. Két napig voltam benn. A szobában volt még rajtam kívül egy olajmunkás, aki valami olajkút-robbanásnál szarrá égett, szegény szörnyen bűzlött, egy nagy gézzel volt leterítve a rácsos ágya, és csak nyögött néha, és bűzölgött. Egy emlékem maradt, mikor kicsit magamhoz tértem, ránéztem az ablakra, és gondoltam, milyen morbid, hogy fekete a függöny, egy kórházban, aztán meglibbentette a szél, és felszállt a száznyolcvanötezer légy, és kiderült, hogy fehér a függöny. Másnap délutánig minden váltás fel akart vágni, volt, aki már gumikesztyűben, szikével a kezében jött. Közben persze itattak mindennel, olajjal, gyógynövényfőzetekkel, teákkal.

Este valahára megmordult a gyomrom, berohantam a függöny mögé a taposós vécére, és szörnyű kínok közepette megszültem egy pár centis cuccot, onnan minden oké volt. Másnap visszavitt a doki a Landroverrel a lepopós mellé, beültem a Mercibe, és indultam, kicsit gyengén, kicsit fehéren, kicsit remegve. Irány Bagdad.

Következő részünk tartalmából:

Mosul, Bagdad.

[spraystory]

Vidéki horror

Időnként előfordulnak olyan esememények amelyek egy kívülálló számára teljes képtelenségnek, hihetetlennek hangzanak pedig valóban megtörténtek és igazak. A következő sztorit én magam is megdöbbenten hallgatnám és talán el sem hinném ha nem velünk történt volna meg. A sztori hangulata miatt ezúttal egy kicsit “nyersebben” fogalmazok, pont úgy ahogyan az valóban történt. Talán 2000 vagy 2001 nyarán kaptam egy felkérést hogy Baján kellene festenünk egy diszkóban de este és élőben, kb egy live graffiti show-t nyomjunk vagy ilyesmi. Akkoriban még sokat lógtunk együtt Clor Laci ( Később Guide , Techno néven )  és Mar Ricsi barátaimmal, régi OMC-s csoporttársaimmal és ezzel egy időben lett kedves barátom és fújóstársam Raska ( Tish76 - PNC, GRW ) hiszen addigra már a számomra etalon szupercsapat a GRW ( Gremlins of the Railways) tagja voltam . Kocsiba ültünk hát, Clor vezetett, Raska, Mar és talán még valaki ( lehet hogy Stick Laci?) és irány Baja. Akkor még nem volt arra autópálya és Baja akkor sokkal messzebnek tűnt, úgy éreztük a világvégén vagyunk és végül a show is elég bénácska volt. A Diszkó nem volt túl klassz hely, kevesen voltak, maradékokból festettünk valami szarokat, az egésznek volt egy kényelmetlen hangulata úgyhogy dolgunk végeztével gyorsan felvettük a pénzünket és leléptünk. Kitaláltuk hogy hazafelé elmegyünk a siófoki mekibe kajálni (!). Tök ismeretlen kis utakon mentünk éjszaka és közben egy elképesztő vihar kapott el minket. Ömlő esőben, vánszorogva, lakatlan mezőgazdasági területek között haladtunk vagy egy órát mire a vihar  valamivel alábhagyott és csak esett. Ekkor utunk egy klaszikus vidéki úton haladt át, az út két oldalán kukorica meg napraforgóföldek, az utat pedig magas nyárfák hosszú sora szegélyezi. Hülyéskedünk, dumálunk, egyszercsak egy kanyarban a fényszórónk rávilágított két fa között egy kisgyerekre, aki mintha épp akkor a kukoricatáblából lépett volna elő. Mozdulatlanul állt és felénk nézett. Lelassítottunk. Ott állt előttünk a rohadtnagy semmi közepén, két fa között egy kb 8 éves forma gyerek, teljesen egyedül, éjjel, esőben, mozdulatlanul áll és felénk néz, háta mögött sötéten hullámzó kukoricatáblával. Az egész néhány másodperc volt de annyira freak hogy hamar valamelyikünk megszólalt hogy “húzzunk már el innen”. Clor beletaposott a gázba. Meglehet hogy a gyerek nem egyedül volt és csak mi nem láttunk mást, de az egész annyira extrém horror-beszaratós hangulat volt hogy rögtön otthagytuk az egészet. Nem sokkal ezután még mindig éjszaka, intenzív esőben, a megdöbbenés hatásától élénken beszélgetve, hamarosan elértünk egy falut ( nem emlékszem hol voltunk ). Lassan gurultunk és ahogy elértük a városka első házait amik a bal oldalon voltak egy kisebb emelkedőn, nekünk jobb oldalon, rögtön a falu határában, ott állt éjszaka , ömlő esőben egy fiatal csávó, anyaszült meztelenül és verte a faszát! Miközben mi, immáron a második felfoghatatlan döbbenettől lebénulva egyre jobban lelassítottunk és melléértünk kocsival. Mindez néhány másodperc volt, de nekünk megállt az idő, mindannyian kb csak annyit tudtunk mondani hogy uristen mi a fasz ez?  Mire a Mar Ricsi, aki Baja óta szorongatott egy üres 2 literes üdítőspalackot, kapott az alkalmon, hirtelen letekerte az ablakot és “ Á kurrrvaanyádat te geci” felkiáltással úgy fejbedobta a perverzkedőt hogy hangosan koppant a palack a fején, ez meg széttett lábakkal mint valami gyík, belerohant a töksötét éjszakai szántóföldbe és eltünt a szemünk elől. A Clor azonnal megszólalt:  - Na jó takarodjunk innen a picsába -és ahogy gázt akart adni,emlékszem a Ricsi felkiáltott: - Jájjj Clor,  Itt a rém bazmeg, meneküljünk, utólért, belekapaszkodott a csomagtartóba, menjél már menjél már!  -   de persze ez már csak vicc volt, mindenesetre Clor olyan padlógázt nyomott hogy a siófoki mekiig meg sem álltunk. Sokáig tárgyaltuk még a két egymáshoz közeli nagyon fura, kellemetlen élményt. Egyébként egész hazaúton egészen a faluig egyáltalán nem vagy csak alig találkoztunk másik autóval, de épp a faszverő hülyegyerekkel egyidőben, egy másik autó is mellénk ért akik ugyanezt végignézték, fejbedobással együt, csak ők hamarabb nyomtak padlógázt és menekületek el onnan.

Clor napjainkban elsőrangú antik bútor restaurátor lett, Mar pedig kimondottan Toyotákra specializálódott saját szervízét vezeti.

1. kép : Guide (Clor) , Nikon az apor vilmos téri templom mellett kb 2000

2.-3. kép : Guide (Clor), Nikon 1999

4. kép : Nik, Tekno (Clor), Fővám tér 2000

5. kép : Guide, Nikon, Déli line “Dajka” 1999

6. képp : “legálozás” az “ártéren”, 1999 a kép jobb oldalán Biar-MRC fest éppen

7. lép : vsz az utolsó közös cuccunk Clor-al ( Guide rajzban Clor tag ) 2003, Déli line, “Patex” ( ma Dorottya udvar)  mögött

[eltiron2]

Középiskolás osztálytalálkozó

@elizabethbennettdehivjlizzynek már biztos írt erről a témáról karcos posztot. 

Engem most találtak meg, nagyon vicces az egész, mert mindössze másfél évig jártam abba a suliba (geci nagy lázadó voltam tiniként, kivágtak másodikban, mint a szaros macskát). Az égegyadta világon semmilyen apropója nincs, semmi kerek évforduló, szerintem pár régi osztálytársnőm (csak csajok szervezik, persze) midlife crisesban van és fel akarják idézni, hogy milyen kúrnivaló kis tinicsajok voltak 30+ éve. Eszem ágában nincs ebben résztvenni, de a group csetbe beszálltam és halálra röhögöm magam - ugyanaz a 4-5 lány szervezi, akik 10+ éve minden social media platformon megkeresnek. 

“Nézd, van négy fogam, egy családi házam, 3 lányom és két unokám” - VVVÁÁÁÓÓÓ!

“Emlékszel amikor másodikban az osztálybulin kilátszott a bugyim a miniszoknya alól? Tök égő volt, de azért mindenki megbámulta!!!”

etc.

Szerintem a Romy és Michelle után totál értelmetlen ilyesmit szervezni :D

[banatostenger]

“Vicc az egész világ…„

[csacskamacskamocska]

Elmúlik-e végleg

Vannak ilyen semmi közöm hozzá „problémák” amik mégiscsak foglalkoztatnak meg inspirálnak. Egy társaságba járok egy lánnyal, nőnek kéne mondanom mert már nem huszonéves, aki együtt járt a társaságból egy pasival. A lány szerelmes volt, a pasi nem, van ilyen. Szakítottak, kicsit érzelegtek rajta, de tulajdonképpen, érdekes módon, az együttjárásról mi már csak akkor értesültünk miután szakítottak. A fiú mondta, hogy bocs, ha kicsit furán reagálnak dolgokra, de helyzet van. Pislogtam is sűrűn, hogy most mi is történik, beszéltem a faszival privátban, hogy mondja már el mi ez az egész. Innentől kezdve némileg ki volt hegyezve a figyelmem a lányra, akit jobban szántam mint a faszit. Különlegesebbnek, érdekesebbnek, műveltebbnek láttam, mint a pasast, akinek ez a fantasztikus lány nem volt elég jó. Mindkettőjüknek van már párja, a pasasnak már gyereke is. A pasi felesége kedves, jópofa, tényleg szuper, kedvelem, de nem tudom azt mondani, hogy jobb mint a másik lány. Más. Mindketten eljönnek, sőt mindhárman, a viszonyok tiszták, beszélnek egymással, soha meg nem mondanád, hogy bármi közük volt egymáshoz. Nem is érdekel senkit, csak engem. Gőzöm nincs miért van bennem az, hogy én nem hiszem el, hogy egy szerelem elmúlik attól, hogy azt mondják, hogy vége a kapcsolatnak. Onnantól majd nem látja annak aminek előtte? Ha ott van, nem találja vonzónak? Amikért rajongott az nyomtalanul eltűnt? A fájdalom, hogy ő nem kellett, túlléptek rajta az lényegtelen dologgá válik? A másik teljesen idegenné? Ez a kapcsolat nem kiürült, elsikkad, elhidegült, hanem az egyik elutasította a másikat. Sebet ütött. Folyamatosan látni egy alternatív képet, egy másik utat, másik választást, szerintem idegborzoló. Voltam persze én is úgy, hogy évekkel később találkoztam azzal a pasival, aki iskoláskorom meghatározó szerelme volt, és nem hittem el, hogy ezt az embert valaha is vonzónak láttam. Nem is találkoztunk többször. Minek találkoztunk volna?

Van a társaságban más pár is, akik együtt éltek. Nekem irritáló, ahogy a közeli kapcsolat maradványai át meg átszövik a kommunikációjukat és terhet rak a mostani élettársra. Mert ne áltassa magát senki, terhet rak. Ezt nem akarni tudni, erre nem figyelni szerintem maradványa a birtoklásnak. Persze, mindenki csináljon amit akar, mindenkinek a saját felnőtt döntése, hogy marad vagy szakít vagy szakít és marad, és akinek valami nem tetszik az mondja, aztán majd lesz valahogy. Én csak arról mesélek amik bennem lecsapódnak, a zacc, a mocsok... Van persze rengeteg ellentmondás: A szabadságunkat nem kéne valaki más kárára, direktmód megélni. A korlátozás nem elvárható azon az alapon, hogy nekünk valami nem esik jól vagy kellemetlen. Az emberek hazudnak arról is, hogy fáj-e nekik valami. Az emberek önzők és kegyetlenek egymással.

És akkor mindenféle elejtett mondatok innen-onnan: Már nem fáj, de amikor összetalálkozom vele, igyekszem feltűnés nélkül kikerülni, mert nem akarok találkozni vele meg a nőjével. (aham, akkor most túl vagy rajta vagy nem?) Már csak barátok vagyunk. (aham, a legjobb barátok és csak te mondod neki, hogy milyen okos meg vicces, senki más.) Már elmúlt. (de minden ismeretlen üzenetről, telefonról, sosem látott tumblisról ő jut eszedbe, azt gondolod Ő volt) Jobb, ha nem találkozunk többet. (mert bármikor lefeküdnél vele és az is zavarna, ha nem) Hogy édesemnek, drágámnak, szívemnek szólítom, ez semmi, ez csak a megszokás. (baszki, 15 éve elváltatok, milyen megszokás ez?) Nem zavar, hogy megnősült és gyereke van. (csak leiszod magad, ha látod. Értem, hogy nem zavar) Felidegesít mindig, amikor találkozunk. (akkor mi a fasznak találkoztok?) Barátok tudtunk maradni. (nem akarjátok megdolgozni az érzelmi munkát a szakítással) A kapcsolataim elfogadják, hogy barátságban vagyok az exeimmel. (a kapcsolataid hazudnak) Nem akarom, hogy újra bántson vagy bármi ilyesmi. (Tudna bántani? Akkor nem utálod eléggé.) Stb, stb.

Amúgy az egész dolog érzelmi részét csak én feltételezem, teljesen elképzelhető, hogy a lány teljesen túl van a pasin, beleképzelek mindenfélét amit semmivel sem tudok igazolni, csak azt gondolom, hogy hacsak nem csalódik az ember orbitálisat a másikban, akkor a vonzalom nem múlik el, csupán háttérbe szorul, valahova a tudat eltompított mélyére kerül és ha nem piszkálják, akkor örökre ott is marad, és nem a vonzalom múlik el, csak elfelejtjük, hogy hova tettük.