#01-08

[csacskamacskamocska]

Nem szabad vélemény

Sok kép, festmény, fotó, szobor, film és mi tartozik még a vizuális alkotások közé, szóval sok tetszik, sok meg nem, amelyik nem tetszik az NEM MŰVÉSZET! – sajna nem ez a definíciója annak, hogy mi művészet, bár igazán nincs definíciója, inkább csak hosszú, szubjektíven okoskodó magyarázatai :D :D Nem is ez a része foglalkoztatott, én leszarom, hogy ki mit fest – ha tetszik belájkolom, reblogolom, ha nem, továbblépek – hanem annak az érdekessége, hogy amit múzeumban látunk azt eleve művészi alkotásnak gondoljuk, művészi értéket kötünk hozzá. Pedig, lehet, hogy csak jobb vakolat tartotta a falon, mint a nála sokkal jobbat, ami nem maradt fenn. Illetve rengeteg mű fennmaradt, ami egy adott kor ismert festője készített, de mint festő nem valami jó. De az adott kor ismert festője. Bemész a múzeumba, és azt gondolod, hogy hűűűű, pedig nem hű egy kicsit sem. Kordokumentum, nem jóféle művészet. Meg azon gondolkodtam, hogy most kik jutnak állami megrendeléshez? Akik benyalták magukat. Ők maradnak majd fent, az ő alkotásaik élnek túl mindent is, aztán ők vagy jó művészek vagy nem. Kicsit olyan ez, mint a tévhit, hogy ami nyomtatásban megjelenik, az igaz. Ott van például Csontváry, akit mi nagy művésznek tartunk (én szeretem néhány festményét), de volt egyszer egy érdekes cikk róla, hogy felajánlották valami cserekiállításra, és a másik országbeli kurátor csak nézett, hogy ez egy tök érdektelen festő, mit akarunk vele, szerinte semmi különös. Néztem egy videót, Picassó fest egy női arc-hasú békegalambot. Heh, már akkor is készültek ilyen festős videók? A videó egyetlen értéke, hogy rajta van Picasso, aki elég jó csávó. A galamb meg galamb. Velőtrázóan közhelyes, és halmozza a közhely ingereket. Vagyis nem művészet, hanem giccs. Lenne, ha nem Picasso békegalambjának millió sokszorosítás tette volna mostanra közhelyessé.

De ezzel nem mondtam semmi okosat, csak ideöntöttem a gondolataimat. Néha persze felbasz egy agyonsztárolt kétes értékű valami, de volt egy érdekes élményem. Egy ismerősöm idős korában elkezdett festegetni. Járt valami iskolába is, ahol másolgattak képeket, próbálgattak technikákat. Picit irritáló amikor összeszalad 150 ismerős, hogy Icukadegyönyörűez, te meg látod, hogy nem gyönyörű, még csak nem is ügyes, max mint egy ötödikes. De belájkolod, mert kedveled az illetőt és egy simogatást megér, hogy talált valami örömteli elfoglaltságot. Ő meg festegetett rendületlenül, csinálta a feladatokat, baszkódott a technikákkal, és így két-három év alatt... szóval, mostanra tényleg jókat csinál. Már nem másol, lett érzéke a témaválasztáshoz, a kompozícióhoz, ügyesen kezeli az eszközeit. Már nem azon bosszankodom, hogy érdemtelenül dicsérik, hanem azon, hogy sokkal többeknek kéne tudnia, hogy ilyen ez. Melózni kell, rengeteget, és kialakul, megtanulható, elleshető. Hogy a gondolatokból, a személyiségből, egy hangulatból mennyi megy át egy alkotásba, talán az, ami tehetség kérdése, de nála például látom a lelkét a munkáiban. És az jó. Jó érzést okoz. A lényeg, hogy tényleg hagyni kell az embereket az örömeikkel, de akár a nyomorult manírjaikkal is. Néha persze nem könnyű, mert az ember belelátja valami saját küzdelmét vagy kudarcát és mocsok irigyek tudunk lenni, ha valakinek sikerül, ami nekünk nem. Ilyen kis szánalmas az ember. Akinek hiánya van az elismerésben, az kevésbé tudja szeretni más sikerét vagy örömét. Ami engem leginkább lenyűgöz, amikor valaki valami teljesen hétköznapi témát fest meg. Egy lebbenő függönyt, egy előszobaajtót, egy szalmakalap mintáit valaki arcán, egy félbehagyott reggelit egy teraszon. Ülök és bámulok, hogy miért és hogyan és hogy volt képes megteremteni, hogy ott vagyok, és látom amit ő látott? Hogyan csinálja? Hogy csinálja, hogy érzem az egész házat, a forróságot vagy a szelet, égeti a bőrömet a nap, elszorítja a szívemet valaki hiánya. Szóval nekem ez az élmény, amit sóvárogva keresek. Amikor a képen túl is van valami. de, ha vicces, a legbénább mém is kap egy lájkot :)

[meraki-sunset]

🌙Sketchdump of the mobsters🌙

Mostly Spades Slick

i used pose references for some of these👍

[laddertek]

@countthelions (tumblr ate this when I tried to save my answer as a draft, so we improvise 🙃)

This one? :D

This whole stream was delightful. What a way to return 🤗

Tango was so happy energetic.

And from Tango calling Etho's storage system cute and Etho in gamechat going "CUTE?!" (00:41:07). To the razzing (and laughing) over shops (00:49:00 and 01:03:49). Etho taking Tango's head twice, and it all being so playful (00:58:11). Etho using Tango's catchphrases 🥹🥹🥹 It gets me every time! "porkchop power" "flee with extra flee!" And the way he said it was the cutest, and Tango's giggle about it too (01:00:59). Etho offering to give the tour Tango wanted. More mail talk and laughing guilt and planning and razzing and teaching Etho to do the stamps. Tango complimenting the path (and that Etho showed it to him when he first came back when Etho came to say hi) (01:15:41). They still plan on doing their sand-collection-off (01:35:06).

And of course the whole TNTificating with Etho's new "boom boom tech" (01:39:43--02:15:17) was just…the most fun. They are having the most fun together...it's an absolute joy. (And it's also them collaborating on how to figure out a redstone thing together which is just so satisfying.) Just...TOO MANY (!!!) (so many) fun moments in that whole TNT section that I can't even start on highlighting them all 😭 I'd need another mammoth paragraph...

Honestly??? Still smiling. Great great great stream 🥹

Timestamps are for YouTube not Twitch because Tango was so fast on getting the VOD up lmao

[lobster-lover]

im only posting doodles on here and nothing else ever this is my house

[evansh01]

Evangelion x Pokemon

DimSims21 on twitter

[fandom]

New year, new Fandometrics!

The world bid farewell to 2023 and rang in 2024, welcoming the initial Steamboat Willie version of Mickey Mouse into the public domain in predictably interesting ways, including drawing comparisons between the original Mickey and Sonic the Hedgehog’s eye styles. Fans are halfway through the live-action Percy Jackson and the Olympians show, and the general consensus is “protect these children at all costs.” Kenna Jean Harris, the story lead of Luca and director of Ciao Alberto, confirmed that Luberto is canon, so congrats to those fish boys and everyone who ships them. The highly anticipated anime adaptation of beloved manga Dungeon Meshi has begun airing. And we’ve made some small changes to this year’s Fandometrics lists. This is Tumblr’s Week in Review.

Percy Jackson and the Olympians

Mickey Mouse

Artists on Tumblr

Dungeon Meshi

Palestine

Happy New Year

Baldur's Gate 3

Annabeth Chase | Percy Jackson and the Olympians

Good Omens

One Piece

Percabeth | Percy Jackson & Annabeth Chase, Percy Jackson and the Olympians

Jujutsu Kaisen

Astarion | Baldur's Gate 3

Luca

Hannibal

Crowley | Good Omens

Jerusalem

Cats of Tumblr

Aziraphale | Good Omens

Sonic the Hedgehog

[longlivesteddie]

soulmates au where you start seeing color if you lock your eyes with your soulmate, rockstar!eddiesoulmates au where you start seeing color if you lock your eyes with your soulmate, rockstar!eddie

I need Steve to love Corroded Coffin so much he goes to their concerts every time they are in Indianapolis. This time is different. This time he manages to push through the crowd until he's almost next to the stage. Maybe he shouldn’t have done that. Because if he stayed behind like all the previous times, there would be no chance for Eddie – the singer – to look him in the eye. The world would not start coloring itself. The singing would not stop mid-song. And Steve would not have to run away like a kid.

Eddie deserves someone better. Someone less damaged, someone less needy and clingy. Steve’s so wrapped up in his own head in the train on his way home. He’s obsessively refreshing the corroded coffin tag on twitter, but it looks like the concert continued after.

And then for two months, there's nothing. No news, no concerts, no paparazzi photos. And then suddenly a new mini album. It’s under Eddie’s name titled: to my soulmate.

Steve manages to not listen to it for the whole 20 minutes. It’s just 4 songs. And they are all beautiful, all heart breaking.

The first one starts with Eddie saying: “This is for you, sweetheart.”

One of them talks about Steve’s face and the color of his eyes and Steve’s sure that Eddie couldn't see it from the stage with all the lights around them. Does that mean that he went through footage from the concert trying to find a glimpse of him? Could he check the names on all the tickets he sold? Did he try to search for him online? Did he go through the endless follower list on his instagram account, hoping he’s gonna find Steve?

Another one talks about how Eddie understands if he’s not enough for his soulmate. And Steve’s whole chest hurts so bad as he sobs through it. Eddie is more than enough, Eddie’s perfect.

The last one is a love song. Love at first sight. It’s about everything Eddie accepted to feel if he ever found his soulmate, it’s about how wrong he was, because the words can’t describe the overwhelming love he felt the moment they looked at each other. When the song ends, Steve can hear Eddie breathing: “If you want to give me a chance, I’ll be waiting where we met. Friday, 7 o’clock.”

And then it’s quiet.

Steve’s determined not to go anywhere. He has 5 days until it’s Friday. And then it’s gonna be over. Then, Eddie can find someone else. Someone better.

On Friday, he finally confesses to Robin. If she could reach through her phone, Steve’s sure she’d pull him by his ears and kick him towards Indianapolis. He tells her all his worries, all his reasons to not go to the club. He tells her that Eddie would not want him anyway. Who would want someone like him?

“Don’t you think he should make that decision himself?“ She asks and she’s right.

The last train leaves in less than an hour and Steve barely makes it. Shaking like a leaf he sits next to a window and tries to calm himself down. He managed to take a shower before, fix his hair and put on a Corroded Coffin hoodie. He’s gonna be 20 minutes late. And he hopes, he prays that Eddie will wait a bit longer.

When the bouncer finally lets him in, Steve runs down to the stage. It’s way past 7.30. He’s not sure where Eddie could be. There’s no band playing tonight. The club is half empty so it’s not that hard to check every table.

Eddie’s not here anymore.

Tears sting his eyes. He squeezes his nose. And goes towards the bar to ask for rum and coke. He chugs half of the glass on his way towards an empty table. He writes Robin a quick message.

After he finishes his drink, he’s gonna find a place to spend the night, because there are no more trains going back to Hawkins.

Robin replies back almost instantly: “check his insta stories.”

But before Steve’s able to do that, there’s someone standing in front of him

“Hey.”

When he looks up, he’s lost for words. Because that’s definitely Eddie. Eddie, who looks so put together. A proper contrast to Steve’s red face from running and his puffy eyes from tears that haven’t fallen yet. It takes him a solid 5 seconds to say something back.

“Hi.”

Eddie gestures at him, smiling, like he can’t believe this is happening. Then he scratches his head and says: “I didn’t think this through.”

Steve starts laughing at the absurdity of it all and then he hears Eddie joining him.

“I’m Steve,” he finally introduces himself a minute later. He extends his hand.

“Steve, hi. I’m Eddie, but you probably already know that.” Eddie’s hand is warm and his handshake is firm. And he doesn’t let go afterwards.

“I’ve heard your songs... But you probably already know that too, since I’m here at all.”

“Did you – did you like them?” Eddie looks at him like it really matters. Like Steve’s opinion is important.

“I love them,” Steve exhales. “I’m sorry.”

Once he starts apologising he can’t stop.

“I’m so sorry Eddie. I didn’t. I thought you deserved so much better than me.”

“It’s okay. Hey, it’s okay.” Eddie says he grabs Steve’s chin and makes him look up. Eddie’s eyes are the prettiest shade of brown and Steve’s so grateful. “You’re here now.”

“I’m here,” Steve repeats. “I’m here and I’m not leaving.”

Less than a month later, there’s another mini album. Another 4 songs, but this time, they're all happy. And maybe the last one is Steve singing for Eddie.

[kyouka-supremacy]

My favourite thing in the entirety of Tumblr dot com is people drawing Akutagawa. Then drawing a little Atsushi on the corner of the canvas because apparently one can't exist without the other

[hissier]

[scootsroo]

“Keep talkin’, Snipes..”🎯

[sundogmaniac]

ive been doodling a lot recently ::P anyway FELT!!!!!!!!

[csacskamacskamocska]

Uncsi, ne olvasd el (inspirált eszmefuttatás a narcisztikusokról)

Az volt a kérdés, hogy vajon annál inkább narcisztikus-e valaki, minél erősebben el kell nyomnia a valódi énjét/szükségleteit/késztetéseit ahhoz, hogy a szülő szeresse/elfogadja őt?

Logikusnak hangzik. De szerintem nem.

Engem most az zavar, hogy nézem azokat az embereket, akik meggyőződésem szerint narcisztikusak, és bár van néhány sarkalataos pont amiben egyeznek, de egyáltalán nem egyformák. Egy kicsit sem. Se a kapcsolataik, se a szülőkkel való viszonyuk, se, se semmiben nem hasonlít a múltjuk és a jelenük sem, csak az jellemző, hogy hazudnak, manipulálnak, biztosak az igazukban és érzelmi „lyukas vödör” mind. Hogy trauma kell hozzá, az biztos, de még ha gyakori is az, hogy a gondozó nem megfelelően elégíti ki a gyerek szükségleteit, nem az egyetlen trauma, ami miatt a narcisztikus személyiségzavar kialakul. És ott van a kanaszkor, ami melegágya a traumáknak, arról se feledkezzünk meg! Bennem is van némi narcisztikus attitűd. Ami nem csoda, anyámtól ilyen eszközöket tanultam. Mindenkiben vannak és gyakori, hogy stresszhelyzetben ez felerősödik. De ettől még nem valódi narcisztikus valaki. Az egoizmus nem azonos, a faszfejek sem biztos, hogy narcisztikusok és még egy rakás emberre rámondjuk, aki éppen elviselhetetlenül tudálékos vagy irritálóan merev vagy egy bunkó állat. Ha csak azokat „vizsgáljuk” akik nagy valószínűséggel tényleg narcisztikusak, akkor lehet, hogy téves következtetést von le az ember arról, hogy hogyan vált azzá valaki, egy téves sémát fedez fel, mert nem nézte azokat, akik ugyanabban a helyzetben nem lettek narcisztikusok, csak szorongók vagy önbizalomhiányosak, szóval valami tők átlagos kis pszichózisban szenvednek. Inkább azt gondolom, hogy a narcisztikus viselkedési forma úgy nő személyiségzavarrá, ahogy eszközként beválik. Ügyesen hazudik, ügyesen manipulál, sikeres lesz abban amit el akar érni, ügyesen távol tartja magától az érzelmi sérüléseket, mert nem alakít ki szoroskapcsolatokat, csak manipulatív érdek kapcsolatokat (csak rajongói vannak, barátai nincsenek), a titokzatos távolságtartás mondjuk még vonzó is lehet embereknek, a hazudozásai érdekesek, stb, stb, ám minél nagyobb a buborék, annál jobban fog szorongani attól, hogy lezuhan a piedesztálról, annál jobban erősíti a légvárat amiben él és így igaz a következtetés. Nem a titok nagysága számít, hanem a megszégyenüléstől való félelem mértéke, ami kialakul az élet során. Szerintem felnőttkorban a narcisztikusok már nem tudják kik ők valójában, már nincs mit elnyomni, azonosnak gondolják magukat a felépített képpel és azt védik. Arról tudnak, hogy hazudnak, arról is, hogy manipulálnak, büszkék is rá, hogy tudnak hatni az emberekre, a hazugságaikat agresszióval védik, és csak az az egy amitől „félnek” hogy elvesztik a saját valódinak gondolt álarcukat. Nem túlzás, hogy ezért meghalni is képesek. A hazugságok leleplezésétől félnek, mert arról tudják, hogy gáz, bár ők csak eszköznek tekintik a manipulációhoz, amire meg büszkék. Olyan keményen védik a hazugságaikat, hogy képesek a körülöttük levő embereket az őrületbe kergetni a tények elhazudásával. Narcisztikusok ritkán jutnak el addig a gondolatig, hogy valami baj van velük, ritkán mennek el és nagyon ritkán járnak kitartóan terápiára. Ők jobban tudják mi van velük, mint egy pszichológus :D Nem tudjuk összemérni a titkolt szelfeket egymással. E miatt érzem a következtetést tévesnek. A gyereknek meg a titkokhoz, főleg pici gyerekkorban nincs semkiféle viszonyulása

Ha nem tud egy gyerek jól kötődni az elsődleges gondozójával, az valóban meghatározza a későbbi kötődését, de egy jó kötődés a gyerekkorban az fel tudja oldani, tudja javítani. A psziché is igyekszik gyógyítani magát, kevés dolog van végérvényesen elbaszva. Nekem ezek jutottak eszembe a kérdésről.

[ancientevangelions]

Added an extra mantis photo to show that they also do the wing thing.

We love you weird Eva model kits 💙❤️

[moonlight-porter]

okay y'all im ordering pizza, what do the tumblr fags, and the tumblr fags only, want?

( @sid-0 @joeynumbr1 @t8yl0r-8 )

[chick-it-out]

[so-sweet-nana]

Stills of Nana as Kim Momi in Mask Girl