#bárcsak elmondhatnám

[gyurottpapir]

Bárcsak elmondhatnám Neked, hogy mi történik megint az életemben…

@gyurottpapir

[csakszavak]

Bárcsak értenéd, amit mondok neked… És nem csak hallanád a szavakat, melyek igazságot rejtenek. Bárcsak elmondhatnám, mennyit jelentesz nekem… És nem csak azt hallanád, hogy feltépem a sebem. Bárcsak egyszer meghallgatnál… És nem csak magadban nevetnél rajtam. Bárcsak minden úgy lenne, ahogy azt terveztem és akartam…

[egy-lany-blogja]

Bárcsak elmondhatnám neked a rólad szóló titkos érzelmeim...

[szeresdmagadlegyonmagad]

~Bárcsak elmondhatnám, mennyire fontos vagy számomra!~

[azsofiaa]

Bárcsak elmondhatnám hogy milyen sokat jelentesz a lelkemnek és a szívemnek

[csacskamacskamocska]

„Ha ilyenkor a szerelmes gondolataimmal meg lehetne hajtani egy erőművet, fél Dunántúlt ellátná árammal…”

Bárcsak elmondhatnám, hogy mi mindent látott el árammal a szerelmerőművem. De, ha beszélnék róla, kinek lenne jó? Még azt hinnék visszakérem vagy utólag sajnálom. Nem sajnálom egy percét sem! Akárhogy is volt, nem sajnálhatom, mert ez volt az életem. A fájdalom majd elsorvad rajta, ha nem táplálja semmi, és csak azok az emlékek maradnak, talán valami büszkeséggel, hogy mi mindenhez volt erőm. Hova mindenhova becsatornáztam a túlcsorduló érzelmeimet. :) Hogy lehettem volna boldog is? Hm. Próbálom nem számonkérni se máson, se magamon. Ha lehettem volna, úgy történt volna. Bár rajtunk múlik sok minden, de élethelyzetekbe is meg kell érkezni. Nem lehet előbb, mint amikor odaérünk a saját valós igényeinkhez. Amiben fontos, hogy magunkat mire tartjuk érdemesnek.

Köszönet az inspiráló gondolatokért! Szép napot, mindenkinek! :)

[liveyourlifebetter]

Néha elgondolkodok, hogy miért, mikor és hogyan lettem beléd ennyire szerelmes. Felfoghatatlan még mindig amit irántad érzek.

Néha nevetni tudnék, úgy ahogy anya tette anno. Cinikusan. Talán most először értem a szavai lényegét amit válaszként adott nekem.

"Szerelmes vagyok belé." Cinikus, keserű és szomorú mosollyal vágta hozzám: "Nem vagy szerelmes. A szerelem nem ilyen."

Évekkel ezelőtt csak összepréseltem a számat ahelyett hogy vissza vágtam volna. A szememet forgattam és csak az járt a fejemben, hogy nem tud semmit, hiszen én tudom, hogy mit érzek.

Most mégis nevetnék épp ahogy ő tette anno. Ahogy rádnézek és arra gondolok, hogy szeretlek nem apró ideges görcsbe rándul a gyomrom, hanem jóleső melegség kúszik végig a testemen.

Amikor azt mondom neked, hogy szeretlek, az jut eszembe, hogy még mennyivel jobban foglak és tudnálak szeretni, nem pedig, hogy az, hogy rettegek az érzéseimtől.

Veled látom a holnapot, a jövő hetet és hónapot. Melletted terveket szövök a fejemben és arra gondolok, hogy bárcsak örökre veled lehetnék és nem arra, hogy "csak ezt a napot bírjam és éljem túl".

Amikor melléd fekszek aludni csak arra tudok gondolni, hogy mennyire szeretek hozzád bújni. Amikor kivételesen élvezetes az éjszaka közeledte mert tudom, hogy átfogsz ölelni. Én pedig több mint 10 év után végre nem rettegve várom az álmok ösvényét.

Anya anno nevetett. És rettegett. Talán most kezdem felfogni, hogy miért.

A vágy amit irántad érzek leírhatatlan és oly idegen még nekem is. A kezed érintése amitől a fantáziám életre kell, a testem pedig reagál rád.

Az, hogy önmagam adom melletted az ágyban, hogy átadom magam neked, bárcsak elmondhatnám, hogy mit jelent nekem.

A bizalmam a szerelmem mellett -hiszen ha nem bíznék benned vakon, jelenleg talán a legjobban az egész világon, sose szerettem volna beléd így- az intimitásban mutatkozik meg a legjobban.

Már csak az, hogy engedem az érzéseimet szárnyalni, hogy átengedem magam neked. Az, hogy az irányítás nálad van... bárcsak elmondhatnám, hogy nálam ez nem szokás.

A szerelem amit most és akkor éreztem... nevetni tudnék és vissza utazva az időbe jól fejbe verni az akkori énem.

Sikítva mondanám neki, hogy amit érez nem egészséges. A félelem, az önutálat, a rettegés és a saját magunk alalulértékelése... ez nem szerelem... ha szerelmes vagy valakibe akiről úgy érzed, hogy ő is szeret téged... nem érezheted, hogy utálod magad. Hiszen, hogy tudnád.

Bárcsak elmondhatnám, hogy mennyire szeretlek. Ahogy rád nézek csak arra tudok gondolni, hogy boldog vagyok melletted. Hogy Veled vagyok boldog. Olyan boldog amilyen sose voltam az elmúlt 24 évben.

És életemben először érzem, hogy az érzéseim nem tönkre tesznek hanem jobb emberré válok általuk. Szeretem az érzéseim és szeretem magam, veled együtt és miattad. ❤️

[valamiegyedikene]

Béna szösszenet a rehabról

Bárcsak elmondhatnám, hogy küzdeni szeretnék

Ettől lenne kék az ég

De rácsok közé szorultam

A börtönt én kovácsoltam?

[uveggyapot]

annyira, annyira, annyira jó. nemcsak a dal, hanem az, hogy ideköltöztem. jó hatással van rám. mindig is néztem ezeket a házakat, amikor még egyetemi koliban laktam. úton az óráimra mindig elhaladtam itt a házak előtt, és a reggeli fények olyan szépen törnek meg az ablakokon, és emlékszem, hogy a villamosról hányszor felnéztem rájuk és mindig arra gondoltam, hogy de jó lehet itt lakni. idén lesz 8 éve, hogy fent élek Budapesten, és mindig úgy gondoltam valamiért, de tényleg, már egészen a kezdetektől, hogy Budapest élő szíve Újbuda. vannak nem élő szívei is, mint mondjuk a Deák, de ez itt... ez valahogy él. imádtam, hogy a koli is itt volt, és sokáig hiányzott is a környék, mikor Zuglóban laktam. aztán jött a 9. kerület, és azt is nagyon szerettem amúgy, meglepően nagyon, legalábbis az első lakást, de a szívem mindig ide (vissza) húzott. dolgozni is szinte végig itt dolgoztam mindig is, bár ez inkább a véletlen műve volt. aztán amikor rájöttem, hogy én már jártam itt, mármint konkrétan ebben a lakásban, és hogy a tulajdonos erkélyét is pontosan tudom, hogy melyik, mert kismilliószor bámultam tátott szájjal, annyi növény van neki kint, akkor biztos lettem, hogy nekem ide kell jönnöm. itt van a helyem valahogy. ide húzott a szívem a tudtomon kívül. és már itt vagyok több, mint egy hete. nem kergetek itt szellemeket, akik már nincsenek, vonzó a tudat, hogy nem is tudják, hogy hol keressenek, és belepnek a növényeim, és olyan emberek szeretete, akik tényleg szeretnek, igazából, teljes szívvel. és napos az egész, és amikor hazajöttem az irodából, ami 10 perc sétára van, és ahova reggelente úgy járok, hogy kávéval a kezemben indulok el a kis stúdiólakásból, és végig a napos oldalon megyek, pont úgy, pontosan úgy, ahogy elképzeltem, hogy milyen leszek majd, amikor felnőtt leszek, még ha ez egy rettenetesen átlagos eszménykép is - szóval akkor csak vettem egy forró zuhanyt, aztán kinyitottam teljesen az ablakot és leültem a pöttyös begónia, a könnyezőpálma és a madagascari pálma közé, és csak becsuktam a szemem és napoztam velük. ezt a dalt hallgattam, és egy picit valahogy a szívem újra teljes volt, mégha csak egy pillanatig is. és kezd besötétedni, és már be van kapcsolva a hangulatvilágításom itt, mellettem, és mikor milyenre állítom, és a szoba olyan színű fényárban úszik, amilyen kedvem van épp, és az egész semmihez sem hasonlítható. az érzések, a hangulatok, az emlékek, ahogy kavarodnak és elhagynak engem.

hiányzik apa, és bárcsak elmondhatnám neki ezt, tudom, hogy velem örülne, tudom, hogy neki nagyon tetszene a lakás is, hogy engem látna benne, hogy segített volna összerakni nekem a szobainasomat, mert nekem sosincs imbuszkulcsom és semmilyen szerszámom azóta sem, pedig mindig mondta, hogy valami alapkészletet vesz majd nekem, hogy azért legyen, mert sosem lehet tudni, és mindig jól jön, ha van az embernek, és nála valahogy mindig lapult egy, meg mikor költöztem is mindig készült erre, és tudta, hogy a cipekedés mellett szerelnie is kell. most a Dani rakta nekem össze a szobainasomat, megmutatta, hogy hogy kell, és én nem árultam el neki, hogy apa is minden költözésnél megmutatta nekem, hogy majd legközelebb tudjam, de valahogy mindig elfelejtettem, mert nehéz valaki olyannak megjegyeznie, aki csak nagyon keveset szerelt az életében, és valójában nem ért hozzá. a hétvégén röplabdabajnokságom lesz, aztán jövő hétvégén meg anya jön fel hozzám meglátogatni, elviszem majd valahova, de még nem tudom hova, nézni kellene valami programot, ami tetszene neki. most csütörtökön visszaadom a régi lakás kulcsait és jó lesz magam mögött tudni az egészet, emlékezni sem akarok, annyira megutáltam minden sarkát annak a lakásnak a végére. mondjuk sose szerettem igazából. azt sose éreztem, mint itt. csak a kertet. a kertet nagyon. apa, rettenetesen hiányzol. 6 hónap telt el, de mintha egy nap sem, mintha most is ott ülnék a kórházban néha. annyi változás van, és még lesz is, most kapásból tudnék mondani legalább 3 dolgot, és bárcsak felhívhatnálak, és mindent elmesélhetnék neked, mert megint úgy sírok, mint 18 évesen, mikor a fal felé fordultam, és te hiába ültél az ágyam szélére, nekem ott megszakadt a szívem, és sehogy sem tudtam abbahagyni, és te ezt tudtad. emlékszem, hogy próbáltál vigasztalni, de hasztalan volt, és én sosem mondtam el neked, hogy mi történt akkor, de szerintem tudtad. tényleg tudtad. most hiába fordítom meg az asztalon lévő homokórát, te már nem jössz vissza, és nem leszel itt, de nekem hiányzol, és hidd el, hogy a legszebb és a legrosszabb pillanataimban is mindig az eszemben vagy és leszel is.

sok jó történt. tényleg. néha azt gondolom, hogy meg sem érdemlem. előbb megérkeztem, minthogy elindultam volna. és ő is jön majd a Szigetre, és hallom, ahogy énekli majd ezt a dalt is, és ott lehetek, mikor olyan régóta tervezgettük. szinte hihetetlen. és azt hiszem el tudtam engedni őt is. a dalok sokszor neki szólnak, de az összes többi már valahogy nem. valami elmúlt, vagy továbbléptem, és ahol most vagyok, az jó. és ilyen nagyon rég volt. belül is, kívül is. nyilván, ez még egy hosszú út, de teremtettem egy olyan összhangot, ahová nem érnek el azok a dolgok, amik úgy fájtak. és lehetnének ezek nagy szavak is, de nem azok. ezek kis szavak, amik fel sem érik igazán a valóságot, mégcsak a közelében sincsenek. valami most nagyon más. és én bátor vagyok, és tárt karokkal várom. ha valamit megtanultam ebből a fél évből, egy évből, két évből, az az, hogy az élet múlandó. és nem éri meg olyan emberekre pazarolni, akiknek semmit nem érsz. nem érdemlik meg, és te nem érdemled ezt meg. elképesztő színe van az égnek. még ha néha ugyanúgy nehéz a szívem, de a helyén van. ez már is több, mint amit mások elmondhatnak magukról. és nekem bőven elég is. nem sikerült elvennie. ezt nem. kezdek visszatalálni magamhoz. úgyhogy kivételesen kezdjük a végénél.

[coffee-and-cigarette]

Gyógyító virágok száradnak a kertben

Bárcsak hallanám a hangod most a csendben

És bárcsak elmondhatnám azt, hogy minden rendben

[blhellx]

Bárcsak elmondhatnám, de nem enged. Igaz nem is tudnám szavakba foglalni, de ha meg is próbálnám, nem enged beszélni. Nem enged semmit. Csöndben, síri csöndben ülni, és várni a teljes megsemmisülést, miközben az életem folyamatosan omladozik.

[princesses-actually-cry]

ő pontosan ilyen volt.

akármilyen fasz is voltam vele mindig megbocsájtott, elnézte a rengeteg bónámat, tudott kezelni, meg tudott nyugtatni (akármilyen állapotban is voltam), mindent tudott rólam, látta ahogy levetkőzöm minden félelmem és fájdalmam neki, ledöntötte a falat amit más fiúk húztak körém, sose haragudott rám, mindig úgy kezelt mint a kis hercegnőjét, az anyukája imádott, a szüleim imádták. mégse ment.

és bár tudom köztünk ez sosem működött volna mégis a szívem mélyén bánom hogy a sors nem egymásnak szánt minket.

szeretlek és sajnálok mindent.

bárcsak elmondhatnám a szemedbe is.

[fenyescsillag]

Bárcsak lenne egy ember akinek elmondhatnék mindent. Akinek elmondhatnám mennyire utálom magam, és hogy mennyire fölösleges vagyok.

Bárcsak lenne..

[heeyiamsad]

Elvesztem

Úgy érzem írnom kell mert teljesen befogok csavarodni és újra a pánikroham kerülget. Hetek óta nem tudok aludni, fáj a hátam, kattog az agyam, rosszakat álmodok... jó, egyedül Bongyi mellett tudok jól aludni, de az ő nyakára sem akaszkodhatok folyton. Rettegek attól, hogy elhagynak a számomra fontos személyek mert jelenleg nem vagyok önmagam, az iskolával elcsúsztam, a munkahelyemen aláztak és felkellett mondanom, nem mellesleg a családom romokban. Nem tudom mi történik... menekülni szeretnék de nem tudok sehova... egy ember tartja bennem a lelket de egyszerűen ő is tele van problémákkal és nem szeretném leterhelni még ‘magammal’ is...ha ezt most olvasná milyen kis durci lenne rám :c

Drága szívem neked is bárcsak azt adhatnám amire vágysz...sokat aggódok miattunk de igyekszem leszokni róla mert mindig őszinte, egyenes vagy velem és tudom, hogy nagyon szeretsz csak most szükséged van kicsit a magányra neked is... tudd, én mindig ott csücsülök a válladon, őszíntén szeretlek és melletted állok. Mindennél jobban szeretlek...értékes vagy a világnak!

 Anya...sajnálom, hogy elhanyagollak és keveset kommunikálok veled...begubóztam és nem akarlak terhelni a problémáimmal téged sem mert neked is rengeteg van és ha tehetném magamra vállalnám az összeset. 

Apa... sajnálom, hogy szétesik a céged és félsz, hogy nem állsz biztos lábakon...és sajnálom, hogy most én sem lehetek a példamutató lányod aki jól tanul, aki dolgozik.. ígérem nem okozok csalódást csak adj egy kis időt...

Mami és Papi... sajnálom, hogy nem vagyok példamutató unoka...és elvagyok tűnve...nagyon nehéz elfogadni, hogy telik az idő és öregszetek ti is...a lehető legszebb gyermekkort adtátok nekem és ezt nagyon igyekszem meghálálni...ígérem visszatér az igazi unokátok!

Noni, Zsófi, Betti, Regi, Vivi...nagyon szeretlek titeket...köszönöm, hogy tartjátok bennem a lelket!

Szabi...köszönöm, hogy sosem hagysz magamra, bármennyire megbízhatatlan vagyok...hálás vagyok érted!

Bár elmondhatnám ezt nektek, de olyan nehezen beszélek bármiről is, az érzelmeimet mindig takarom. Érzem, hogy nem vagyok rendben, de haladok az úton. Évek óta elrejtett szenny, fájdalom van bennem amit mostmár igazán nem tudtam a szőnyeg alá söpörni... előjött minden, mindenhol kevésnek érzem magam és feleslegesnek, egy zavaró tényezőnek.

De nem adom fel Miattatok és Magam miatt sem!

A kibaszott háború elkezdődött!

[fearless-nightingale]

Bárcsak elmondhatnám neked, hogy mennyire nem vagyok jól.

[azalmodozoangyal-818]

Miért kereslek még mindig Téged a folyosón? Miért reménykedem abban, hogy mikor kiküldenek óráról Te pont arra jársz? Miért akarom még mindig azt, hogy ketten maradjunk az osztályteremben és átbeszéljük a dolgokat? Miért? Miért...

De talán azért, mert ez az összetört szív még mindig Téged szeret.

@almodozoangyal-818